Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-20 / 168. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. július 20. Az első interpelláció Illúziók nélküli derűlátással ítélik meg az olasz megfigyelők Mariano Rumor 29 tagú, középbal kabinetjét Itália 35. kormánya az első próbát sikerrel megállta: a szenátusban 190:120 arányú többséget szerzett. Tegnap megkezdődött a vita a kormány programjáról a Palazzo Montecitorióban, az olasz képviselőházban. Figyelemreméltó, hogy Rumor kabinetjével kapcsolatban az Ölasz Kommunista Párt fenntartását fejezte ki ugyan ki, de elismerte: a középbal kormány hajlandósága bizonyos kérdésekben a kommunistákkal folytatott párbeszédre kétségkívül új elem, amit méltányolni kell. Ugyanakkor a kommunista képviselők annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy a kormány összetétele és programja nincs teljes összhangban Itália jelenlegi súlyos helyzetével. Ami a párt állásfoglalását illeti, a jövőben az OKP „a konkrét tényékhez igazodó és haladó intézkedések irányába ösztönző ellenzéki magatartást” tanúsít majd. A jobboldali képviselők — a liberálisok és almirante neofasiszták pártjának törvényhozói — élesen bírálták az új kabinetet. Szerintük semmiben sem különbözik az előző balközép kormányoktól, s sorsa nem lehet más csak a bukás. Előreláthatólag ma, péntek este befejeződik a bizalmi vita a parlamentben, ezt követően a 630 tagot számláló képviselőházban is szavazásra bocsátják Rumor kormány- programját. Sokan kedvező jelnek és a kabinet lendületes munkakezdése egyik fontos epizódjának minősítették, hogy csütörtök délután a költségvetési minisztériumban tárgyalások kezdődtek a gazdasági- és pénzügyi tárcák vezetői, illetve a három olasz szakszervezeti szövetség főtitkárai között. A megbeszéléseken egyetlen téma: az infláció megfékezése került napirendre. Ez az eszmecsere előkészíti azt a találkozót, amelyet a jövő héten a Palazzo Chigiben, az olasz minisztertanács épületében Rumor folytat a szak- szervezeti vezetőkkel. Az új kabinet külügyminisztere, Aldo Moro közben kézhez vette első interpellációját. Az interpellálok kommunista képviselők, akik az olasz külpolitika eddigi vonal- vezetésének módosítását javasolják. A többi között sürgetik: az olasz kormány foglaljon állást és ítélje el Portugália mozambiki kegyetlenkedéseit, tegyen lépéseket a Thieu-rezsimnél a fegyverszüneti egyezmény megtartása érdekében, a dél-vietnami politikai foglyok haladéktalan szabadon bocsátásáért, segítse elő minden erejével a közel- keleti helyzet békés megoldását és járuljon hozzá az európai biztonsági értekezlet sikeréhez. (KS) Vádemelés a „Fekete csütörtök',' két szervezője ellen A' milánói ügyészség vádat emelt Servello és Pét-; ronio, az olasz szociális mozgalom (újfasiszta párt) parlamenti képviselői ellen a „Fekete csütörtöknek” nevezett április 12-i fasiszta tüh- tetésben való részvételük miatt. A Milánóban rendezett tüntetés, mint ismeretes, véres zavargásokba torkollott, a fasiszta suhan- cok által elhajított kézigránátok egyike megölt egy rendőrt. Az események óriási felháborodást, antifasiszta tömegmegmozdulásokat váltottak ki országszerte. A két parlamenti képviselőt a tüntetés szervezése és a zavargásokban viselt felelősségük miatt vonták eljárás alá. Első lépésként az ügyészség kérte a parlament hozzájárulását perbefogásukhoz. Az eddigi vizsgálat bőséges adatokat szolgáltatott a két újfasiszta vezető felelősségének megállapításához. Kiadják Altmannt Ä bolíviai legfelsőbb bi-, róság olyan értelmű végzést hozott, hogy Klaus Altmann kereskedőt, akit a bolíviai fővárosban tartottak őrizetben, kiadják Perunak. A perui kormány is bíróság elé kívánja állítani a Franciaország által már többször kért második világháborús bűnöst — valódi nevén Barbiet —, de csak >,zsarolás és nemzetközi valuta bűn-; cselekmények” vádjával. Haiphong ismét tógád hajókat — Újabb harcok Dél-Vietnamban és Kambodzsában Áz amerikai hadügyminisztérium szóvivője szerdán Washingtonban bejelentette, hogy amerikai aknaszedő hajók befejezték a VDK két kikötőjének aknátlanítását, A szóvivő szerint a héten megindulhat a hajóforgalom valamennyi, eddig lezárt kikötőben. SAIGON Hét és félórás tűzharcról érkezetek jelentések a Saigontól mintegy negyven kilométerrel északra fekvő — Phu Giao térségéből. A sai- goni katonai parancsnokság bejelentése szerint az összecsapásban nehétüzérség is részt vett. PHNOM PENH Az amerikai repülőgépek folyamatos bombatámadásai ellenére a khmer szabadság- harcosok a 3. számú főútvonal mentén hat kilométerre megközelítették Phnom Penh egyik külvárosi repülőterét. A hazafias erők egységei a 3. és 4. számú főútvonal közti erdős térségből tüzérségi tűzzel árasztják el a Lón Nol-rendszer csapatainak állásait.-Arab fegyveres akciója Athénben Tizenhét embert tart túszként fogságban Athén egyik központi szállodájában egy arab fiatalember, akiről egyelőre csupán annyit tudni, hogy palesztínai és „egy anticionista csoport” tagja. A kézigránáttal és géppisztollyal felfegyverzett férfi előbb az izraeli légitársaság Athén központjában lévő irodájába próbált bejutni, valószínűleg azzal a céllal, hogy felrobbantsa a helyiséget. Az irodában állandóan polgári ruhás rendőr őrködik és annak sikerült meghiúsítania a behatolási kísérletet. A terrorista már átjutott a bejárat első üvegajtaján, amikor a rendőr észrevette kezében a fegyvert és egy gombnyomással lezárta a belső üvegajtót. majd maga is pisztolyt rántott. Miután a támadónak nem sikerült benyomnia az üvegajtót, üldözői elől a közeli Amalia hotelbe menekült. Itt foglyul ejtette a zálloda előcsarnokában tartózkodókat, majd egy folyosón elbarrikádozta magát. A rendőrség azonnal körülzárta a szállodát és megkezdődtek a tárgyalási kísérletek. Az arab férfi közölte, hogy kizárólag Pattakosz miniszterelnök-helyettessel hajlandó tárgyalni, aki egyben belügyminiszter is. Kijelentette, egyenként kivégzi túszait, ha Pattakosz nem kíséri személyesen a repülőtérre, így biztosítva menekülését Görögországból. Nem sokkal ap ultimátum közlése után megérkezett a szállodába az egyiptomi, a líbiai és az iraki nagykövet. Három órán át tárgyaltak a merénylővel és közvetítettek közte és a görög hatóságok között. Közvetítésük eredményes volt: a merénylő, a túszokat szabadon engedte és a három nagykövet kíséretében elhagyta a szállodát. A palesztin fiatalembert egy este elinduló szíriai gép Damaszkuszba szállította. Ír pártküldötlség a Szovjetunióban Tegnap befejezte szovjetunióbeli látogatását és hazautazott Írország Kommunista 4 Pártjának küldöttsége, amely az SZKP Központi Bizottságának meghívására tett látogatást az országban. Az ír pártküldöttség szovjet pártvezetőkkel folytatott megbeszélést az SZKP Központi Bizottságának székházában. Az SZKP részéről a megbeszéléseken Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Antanasz Sznyecskusz, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Litván Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Írország Kommunista Pártja részéről pedig Michael O’ Riordan főtitkár, Andrew Barr elnök és Betty Sinclair, az Országos Végrehajtó Bizottság tagja vett részt. Az ír pártküldöttség nagy elismeréssel nyilatkozott az S^KP XXIV. kongresszusának békeprogramjáról és Leonyid Brezsnyev személyes szerepéről a békéért vívott harcban. Hangsúlyozta, hogy á Szovjetunió a szovjet hatalom megteremtése óta vezető szerepet játszik az imperializmus ellen és a békéért vívott harcban az egész világon. Megállapította, hogy nagy nemzetközi jelentősége van a Szovjetunió által ■ a kommunizmus építésében szerzett tapasztalatoknak és a nemzetiségi kérdés lenini megoldásának. Az ír pártküldöttség, Szovjetunióbeli látogatása során körutat tett Ukrajnában és Litvániában is. Francia csatlakozás Franciaország is csatlakozott a T1atelolco-i egyezményhez, amely megtiltja az atomfegyverek gyártását, vagy tárolását latin-Ameri kában. Képünkön: Franciaország mexikói nagykövete, Jean Beliard aláírja az egyezményt. A kép jobb oldalán: Emilio O. Babusa mexikói külügyminiszter MINDENFELŐL ^ í I PRÁGA Az SZKP Központi Bizottságának vendégeként tegnap üdülésre a Szovjetunióba utazott Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára. KAIRÓ Kairóba érkezett Abdel Ri- fai, Jordánia állandó képviselője az Arab Ligánál, hogy tárgyalásokat folytasson egyiptomi vezetőkkel a két ország közötti kapcsolatok kérdéseiről. NEW YORK Mohamed Hasszán El Zaj- jat egyiptomi külügyminiszter megbeszélést folytatott Colin Crowe-val, Nagy-Bri- tannia ENSZ-fődelegátusá- val, a Biztonsági Tanács július havi elnökével. BONN Kétnapos Egyesült Álla- mok-beli látogatásának befejeztével tegnap visszatért Bormba Georg Leber nyugatnémet hadügyminiszter. SZÓFIA Tegnap Szófiában befejeződött a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának kibővített ülése, amelynek résztvevői megvitatták a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit Todor Zeivkovnak. a BKP Központi Bizottsága első titkárának, az Államtanács elnökének előterjesztése alapján. A Központi Bizottság határozatot is elfogadott, megvitatott kérdésekről, a határozatot'később hozzák nyilvánosságra. PAPEETE A tahiti fővárosból érkezett legfrissebb hírek szerint órák kérdése, és végrehajtják az újabb francia nukleáris kísérletsorozat első robbantását a MururOa-korall- sziget térségében. Megfigyelők szerint ennek legszembetűnőbb jele az, hogy Clave- rie tengernagy, a Csendesóceáni francia kísérleti központ paranosnoka elhagyta Papeetét és úton van a kísérleti övezet felé. PÁRIZS Edgar Faure, a francia nemzetgyűlés elnöke tegnap délelőtt küldöttség élén ‘ tíznapos hivatalos látogatásra Moszkvába utazott. A nemzetgyűlés elnöke a repülőtéren tett rövid nyilatkozatában elmondotta, hogy a Szovjetunióban elsősorban a gazdasági és a pénzügyi kérdések érdeklik. ÜJ-DELHI India elismerte az Afgán Köztársaságot — jelentette be a kabuli rádió. Megkezdődlek a francia—magyar tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) A szívélyes légkörű ebéden magyar részről jelen voltak: Bondor József, Péter János, dr. Szekér Gyula, a kormány tagjai. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és más közéleti vezető személyiségek, továbbá a tárgyalásokon részt vett magyar delegáció tagjai. Délután Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke a Parlamentben . fogadta Pierre Messmert, a Francia Köztársaság miniszterelnökét. Pierre Messmer, a Francia Köztársaság miniszterelnöke és kísérete tegnap a késő délutáni órákban Esz-' tergomba látogatóit. A vendégeket útjukra elkísérte Péter János külügyminiszter. A francia kormányfőt éí a többi vendéget az esztergomi keresztény múzeum bejáratánál Bruriszkó Antal, a városi tanács elnöke és Áiva Vince, a múzeum igazgatója üdvözölte. Ezután Pierre Messmer, kíséretének tagjai és magyar vendéglátóik nagy érdeklődéssel megtekintették a felújított és idén tavasszal megnyitott világhírű kulturális intézmény rendkívül gazdag gyűjteményét. Az esztergomi látogatás rövid városnéző sétával ért véget. Ezt követően a vendégek Visegrádra látogattak, majd onnan este hajóval indultak vissza Budapestre. Befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Tegnap a Kremlben befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. A háromnapos tanácskozás munkájában részt vett Leonyid Brezsnyev. Nyikolaj Podgomij. Alekszej Koszigin és több más szovjet vezető is. A Legfelsőbb Tanács foglalkozott az oktatás tökéletesítésével a Szovjetur/ióban és elfogadta az erre vonatkozó kerettörvényt. Az ülésszak jóváhagyta a szovjet kormány tevékenységét az oktatásügy területén és a szovjet állampolgárok műveltségi színvonala további emelésére irányuló intézkedéseit. A Legfelsőbb Tanács elfogadta a Szovjetunió állami közjegyzőségéről szóló törvényt, amely 1974. január 1-én lép hatályba. A küldöttek jóváhagyták » Legfelsőbb Tanács Elnökségének az elmúlt időszak óta hozott törvényerejű rendeletéit. NDK-francia megálapodás Horst Solle, a Német Demokratikus Köztársaság külgazdasági minisztere és Va- lery Giscard D’Estaing francia gazdasági és pénzügyminiszter Párizsban tegnap aláírta a két ország tízéves gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodását. Horst Solle az aláírás után megállapította, hogy ezzel megteremtődött á két ország jogegyenlőségén és kölcsönös előnyökön nyugvó hosszútávú gazdasági együttműködésének alapja. Valery Giscard D’Estaing a francia kormány megelégedését juttatta kifejezésre azok fölött a konstruktívan vezetett tárgyalások fölött, amelyek a megállapodás megkötésével eredményesen érhettek véget. Rámutatott, hogy Franciaország ilyen természetű megállapodást eddig még csak a Szovjetunióval kötött. Kifejezésre juttatta kormányának készségét arra, hogy növelje a Német Demokratikus Köztársaság és Franciaország gazdasági kapcsolatait és megszüntesse az eddigi korlátozásokat. A miniszter megjegyezte, hogy a Franciaország és az NDK közötti árucsereforgalom értéke 1970-től 1972-ig 400 millió francia frankra növekedett. Az új NATO-poJiiika eiveirői Zárt ajtók mögött tárgyad a NATO állandó képviselőinek tanácsa a szervezet átalakításával kapcsolatos kérdésekről. az új NATO-poli- tika elveinek kialakításáról. Nemhivatalos értesülések szerint az ülésen az európai tagállamok képviselői tájékoztatást kértek Rumsfeld amerikai delegátustól ,— az Egyesült Államok elképzeléseire vonatkozólag. Washington — mint már jelentettük — nagyobb teherviselést követel az európaiaktól és általában az amerikai politika fokozott támogatására szólította fel őket. Európai elképzelések egyelőre nincsenek, illetve hivatalos formában eddig csak Hollandia készített tervezetet az alapelvek módosításáról. Az öcsödi nagyközségi Tanács V. B. szak- igazgatási szerve a megüresedett igazgatási főelőadói állás betöltésére pályázatot hirdet Az alkalmazás feltételei: középiskolai végzettség és 3 éves államigazgatási gyakorlat. Bérezés a 121/1969. MüM számú utasítás alapján. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a nagyközségi tanács elnökénél.