Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-18 / 166. szám

» 1073. július 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 LVASÖINK Beázik a tető Több éves, türelmes vára­kozás után kénytelenek va­gyunk a Néplaphoz fordulni segítségért. Évekkel ezelőtt a Takács Péter út 14. sz. alatt lévő bérlakásunk tetőzetének kb. 10 négyzetméter nagysá­gú lemezburkolata olyannyi­ra elérett, hogy egy tavaszi vihar letépte. Azóta az eső nagy tölcsére­ket mosott a padlástéren. Ha ez sokáig így marad, hama­rosan a felső vakolat is le­mosódik, mivel már jelen­tős felületen átázott. Esőzés­kor a bútorokat ide-oda hu­zigáljuk, edényeket rakunk a padlóra, hogy a vizet felfog­juk. A tulajdonossal — a Kar­cagi Állami Gazdasággal — évek óta levelezünk, de nem megyünk semmire. Havonta, családonként 475 forint lak­bért fizetünk. Ügy gon­doljuk, ennyi pénzért jogosan kérhetjük a tető kijavítását. Kovács Gábor Mihályi István Karcag •& Birtokunkban van két másolat arról a levélről, amelyet olvasóink április 7-én, illetve június 5-én írtak, s ajánlva küldtek az állami gazdaság igazgatójának. Mindkettő arról tanúskodik, hogy van a Takács Péter út 14-ben más baj is. Ezeket ezúttal nem soroljuk fel. A június 5-i levélből azt is tudjuk, hogy az előzőre sem érkezett válasz. A szerk. Legyek Kánaánja A Thököly úttal párhuza­mosan, attól mindössze né­hány méterre, a Bihari Sán­dor utcában a lakók fizetik ugyan a díjat, esetenként mégsem viszik el 10—11 na­pig sem a szemetet. A házak élőtt ott állnak sorjában a szemetes edények — ételmaradékkal, konyhai hulladékkal. Elképzelhető, hogy a 30 fokos melegben micsoda „illat” terjeng. Rá­adásul varinak, akik az ut­cára öntik ki a szennyvizet. Csodálom, hogy ez még nem tűnt fel senkinek. V. L-né Szolnok Egy hónap várakozás Tudomásom szerint Szolnokon a Minőségi Szabók Ru­házati Ktsz Beloiannisz úti üzletében készítenek ún. gyó­gyászati segédeszközt, haskötőt, sérvkötőt stb. Amint hallot­tam, munkájuk ellen nincs kifogás. Ha csak az nem, hogy egy hónapra vállalnak. Egy beteg embernek, akinek az orvos felír valamit, nagyon hosszú idő egy hónap a szüksé­ges haskötő, sérvkötő nélkül. Szerintem valamiképpen gondoskodnia kellene a veze­tőségnek, hogy a várakozási idő csökkenjen. H. S. Szolnok Szögesdrót Jászberény főterén jófor­mán minden együtt található. Rendőrség, tanácsháza, bí­róság. üzletek sora, lovasszo­bor. Itt van a Lehel gimná­zium, mely halhatatlan tu­dást lehel az ott tanuló diá­kok legtöbbjébe... A „mu­lató” is Lehel, de aki ott vé­gez kitűnőre, azt a hatóság lehelted (különösen ha gép­jármű körül kódorog az il­lető). No meg a piac. Mindent találunk, csak pá­zsitot keveset. Pedig a zöld sáv pótlása elengedhetetlen egy alföldi városban. Ahol fakad a fű, ott nem „kel fel” a por, hogy betegség kézbe­sítője legyen. Tiszteletem azóké, akik a járdaszéleken elvetették a fűmagot. Kikel­tek. Zöldek, a melegben lan­kadtak. ök egészségünk ap­ró karbantartói. S hogy a gyalogosok le ne tapossák (mert megteszik!), tüskés dróttal kerítették be... Ha van borzasztó dolog a földön, az a szögesdrót. Ezt felhasználni még békés célra sem engedném. Mert emlé­kezni annyit jelent, mint va­lamit újra átélni... A füves területek védelmére másfaj­ta „pásztort’’ kellené találni. Pál János Jászberény árengedményes kerítésvásár július hó 31-ig. Szolnok-Heves megye telepeinken. Régi árakból 10% árengedményt adunk Sajnálom a facsemetéket Szinte bámulatos, milyen ütemben készült el a szolnoki fedett vásárcsarnok. Évek óta ígérpették-ígérgették, s most itt van a szemünk előtt. Végre kulturált körülmények kö­zött vásárolhatunk a piacon! Most már az sem lepett meg, amilyen igyekezettel rend- behozták a vásárcsarnok környékét. A csarnokkal szemben, az Ady flndre úton ástak-ástak az emberek. Munkájuk nyo­mán leírhatatlan volt a változás. Hát még amikor a pázsit is zöldellni kezdett! Facsemetéket is ültettek. És itt áll meg a józan ész! Némelyik ember ugyanolyan nyugodtan grasszál a gyepszőnyegen, mint az aszfaltozott úton. A szinte csak ujjnyi vastag facsemetékhez támasztják a kerékpárokat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, iHogy sok pénzébe került a városnak? Hogy így so­hasem lesz szép, árnyas az utca? Őket ugyan az ilyen „ap­róság” nem izgatja! Fáj a szívem a pázsitért, a facsemetékért. Jobban kel­lene ügyelni rájuk. Ha kell, bírsággal szoktassák rendre ezeket a mindent semmibe vevő embereket. , J. L.-né • Szolnok Citrom-fagyi Jónéhány éve volt sláger — talán még emlékeznek rá — az „Eper-fagyi, eper-fagyi, hű de finom ...” kezdetű dal. A dalt szerettem, ettől füg­getlenül a citrom-fagyi mel­lett állok ki. NágyOn szeretek úszni, na­pozni. de komolyan mondom, emellett még a citrom fagy­lalt vonz határtalanul a Damjanich uszodába. Csak vasárnap megyek Ka dolgozó nő hétköznap dolgozik), s amint belépek a strand terü­letére, a Tisza Szálló fagy­ialtos kocsiját kertesem. Leg­többször citrom fagylaltot hoznak. Volt már rá példa nem egyszer, hogy az egyik adagot „benyaltam”, s már­is indultam a másikért. Olyan finom! Mellesleg, a szolnoki cuk­rászdák bármelyike elmehet­ne a Tisza Szállóba tapaszta­latcserére, hogyan csinálják (ha odaadják a receptet). Július 15-én egész délután hiába figyeltem a fagyi altos kocsit. Nem jött. El sem tu­dom képzelni, miért hagyta cserben a fürdőzőket. Pedig voltunk szép számmal, fel­nőttek és gyerekek egyaránt. S. M.-né Szolnok „Fülemile-perelc” A szülő tartásról Országunk lakosságának ma már mintegy 97 száza­léka élvezi a társadalombiz­tosítást. Ennek alapján az idős vagy munkaképtelen személyek eltartásának ter­hét túlnyomórészt a társadat lom vállalja magára. A* rá­szoruló szülőkről való gon­doskodás terhéből azonban a gyermekeknek is osztoz­niuk kell. A családjogi törvény ép­pen ezért a rászoruló szülők eltartását — házastárs hiá-' nyában. vagy ha a házastárs a tartásra képtelen — első­sorban a leszármazók köte­lességévé teszi. A jogszabály rendelkezése ellenére van­nak, akik — bár kereseti, jövedemi és vagyoni viszo­nyaik lehetővé tennék —■ nem teljesítik önként a szü­lőkről való gondoskodási er­kölcsi és jogi kötelezettséget. A társadalomtól, sőt olykor idegenektől várják ■ azt. A szülőtartási igények el­bírálásánál a bíróságoknak fokozottan kell törekedniük a per alapos és egyben gyors tárgyalására. Ezért a Legfel­sőbb Bíróság teljes ülésen megvitatta a szülőtartási perekben folytatott jogalkal­mazási gyakorlatot, s a tör­vényes rendelkezések egysé­ges értelmezése érdekében irányelveket állapított meg. A rá»/OEuIfüág viz>gó|ala Szülőtartásra az jogosult, aki kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyainál fogva teljesen vagy részben nem tudja magát eltartani, és akinek tartásra kötelezhető házastársa nincs. A rászorultság körében a tartást igénylő egészségi ál­lapotának, családi viszonyai­nak és életkörülményei ala­kulásának beható vizsgálata szükséges. A rászorultság vizsgálatánál nemcsak a tartást igénylő keresetét, il­letőleg keresőképtelenségét kell számba venni, hanem vagyoni, jövedelmi viszo­nyait is. Nem szorul ugyanis szokott életviteléhez tartozó vagyontárgyainak, az általa lakott családi háznak, örök­lakásnak értékesítése, illető­leg hasznosítása. Általában nem szorul gyermeke eltartására az a szülő, akinek a megélhetését tartási, vagy öröklési szer­ződés megfelelően biztosítja. Ha azonban a tartási szerző­dés megszűnik, vagy nem megfelelő mértékben fedezi a jogosult tartását, a teljes vagy részleges rászorultság megállapítható. Adott eset­ben tartáskiegészítésre lehet jogosult az a szülő is, aki szociális intézmény gondo­zottja, ha az intézmény ál­Meglehetősen sok levelet kapunk olvasóinktól, ame­lyeknek tartalma nagyjából megegyezik. „...szomszédom nagy meggyfája közel van a mezsgyéhez, ága áthajlik a portámra... alatta nem terem meg semmi...”, „...szomszé­dom felszólított, hogy vág iám le a termő gyümölcsfa ágát... szomszédommal állandóan perben-haragban vagyunk, mert...” Se vége, se hossza a fel­sorolásnak, a panasznak. Ha megnéznénk a tanácsoknál lévő aktákat, minden bizony­nyal egy sereg hasonló ügy­gyei találkoznánk. Rengeteg munkaidőt igényel, amíg nagyjából — hatósági segít­séggel — „megbékélnek” a szomszédok. Sajnos, sokszor csak átmeneti időre szól a ..fegyverszünet”. S minden kezdődik elölről. Őrük egy­más idegeit.., Azért sem hagyom... Űgvis nekem lesz igazam ... önkéntelenül is Arany János A fülemile című verse jut az ember eszébe. „...Ha per, úgymond, hadd legyen per!” Hasznosabban is el lehet tölteni a szabad időt... Meg aztán jogszabály is létezik, melyet sok ember nem ismer. Tapasztalatunk szerint a leg­többször előforduló két eset­re adunk „receptet”. A szőlő- és gyümölcster­mesztésről, valamint a bor- gazdálkodásról szóló 1970. évi 36. sz. törvényerejű rende­let felhatalmazta a mezőga- dasági és élelmezésügyi mi­nisztert arra. hogy az ingat­lan határától meghatározott ültetési távolságot írjon elő. A miniszter a 25/1970. (XI. 26.) MÉM számú rendeleté­nek^ 10. §-ában a telepítési távolságokról az alábbiak szerint rendelkezett: Az ingatlan tulajdonosa — használója, kezelője — köte­les megtartani az ingatlan határától számított alábbi legkisebb ültetési távolságo­kat: Belterületen és zártkerten’ belül: szőlő, valamint 3 mé­ternél magasabbra nem növő- gyümölcs és egyéb bokor ese­tében 0,50 m-t; 3 m-nél ma­gasabbra nem növő gyü­mölcs- és egyéb fa esetében 1 m-t; 3 m-nél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa, valamint gyümölcs és egyéb bokor esetében 2 m-t. A fenti adatok új telepítésű bokrokra és fákra értendők. Régi gyümölcsfát csak a jog­szabályban meghatározott esetben lehet kivágatni. ☆ A * szomszédjogokkal termé­szetesen a Polgári Törvény- könyv is foglalkozik. Föld határvonalán álló fa vagy bokor és annak gyümöl­cse egyenlő arányban a szomszédokat illeti. A fenn­tartással járó költségeket a szomszédok ugyanilyen arány­ban viselik. Ha a határvona­lon álló fa vagy bokor vala­melyik föld rendeltetésszerű használatát gátolja, e föld tu­lajdonosa követelheti, hogy «■azt közös költségen távolít­sák el. Szabály az is, hogy a tu­lajdonos a földjére áthajló ágakról lehullott gyümölcsöt megtarthatja, ha azokat a fa tulajdonosa fel nem sze­di; az áthajló ágak és átnyú­ló gyökerek levágására azon­ban nem jogosult, kivéve, ha azok a föld rendes használa­tában gátolják, és a fa tulaj­donosa azokat felhívás elle­nére sem távolítja el. A jog­szabály ez utóbbi rendelke­zésének éppen az a célja, hogy az indokolatlan facson­kításokat megakadályozza. tartásra az a szülő, aki elég­séges jövedelemmel ugyan nem rendelkezik, de olyan ingó, vagy ingatlan vagyona van, amelynek értékesítése, vagy hasznosítása rászorult­ságának megszüntetése, vagy csökkentése érdekében tőle elvárható. A vagyontárgyak értékesí­tésének elvárhatóságáról az összes körülmények körülte­kintő vizsgálata alapján kell dönteni a bíróságnak. Nem követelhető meg a tartást igénylő szülő személyes szükségletét szolgáló, meg­A törvény az örökbefoga­dás célját abban jelöli meg. hogy az örökbefogadó és az örökbefogadott között csalá­di kapcsolatot létesítsen, és biztosítsa az örökbefogadott családi nevelését. Mindezekből nemcsak az következik, hogy az örökbe­fogadott gyermeket az örök- befogadó szülőjével szemben ugyanolyan tartási kötele­zettség terheli, mint a vér­szerinti gyermeket, hanem az is> Jiogy az örökbefogadó szülők egyaránt jogosultak a tartásra, s ez utóbbi tar­tási jogosultságát az örökbe­tal ki nem elégíthető egyes szükségleteinek fedezése sze­mélyi körülményeire tekin­tettel indokolt. A gyermek a tartási köte­lezettség alóli mentesülése céljából eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy a tar­tást igénylő szülő felróhatóan nem szerzett megélhetését biztosító nyugdíjjogosultsá­got. A szükitartásra jogosult­ságnak ugyanis — szemben a házastársi tartásra jogosult­sággal — nem feltétele, hogy az igénylő a tartásra hibáján kívül szoruljon rá. fogadó szülő jogosultsága megelőzi. A mostohaszülő is- jogosult mostoha gyermekével szem­ben a tartásra, ha annak eltartásáról hosszabb időn át gondoskodott. Hasonló tartá­si jogosultsága van annak a nagyszülőnek is, aki uno­kájáról — mint nevelt gyermekről — saját háztar­tásában huzamosabb időn át gondoskodott. Az ismertetett irányelv teljes szövege a Magyar Közlöny 1973. évi 44. szá­mában olvasható Dr. Cs. I. 25 M-o$ árleszállítás leszállították a női és férfi szintetikus FEHÉRNEMŰK ÁRÁT! Régi ár Új ár Női nylon kombiné 114,­84,50 Női nylon hálóing 157,­117,­Női nylon béby dőli 170,­126,­Bakfis nylon kombiné 92.­67,50 Férfi nylon ing hosszú ujjú 167,­124,­Kaphatók az állami és a szövetkezeti boltokban. Örökbefogadó szülők eltartása

Next

/
Oldalképek
Tartalom