Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. június 24. 1973. JÚNIUS 24. VASÁRNAP IVÁN NAPJA Á Nap kél: 3.47, nyugszik} 19.45 órakor. A Hold kél: 23.37, nyugszik: 12.48 órakor. Emberfeletti kéisdelem a tűssel Kossuth-bányában Várható időjárás ma estig? változóan felhős idő, többfelé záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20—25 fok között, keleten néhány fokkal 25 fok felett. ALCS1SZIGET JELENTIt a strandolni vágyóknak sajnos ez a hétvége sem a legkedvezőbben alakult. Csapadékos, párás, és az évszakhoz képest még mindig hűvös az idő. A hőmérséklet napközben 24,4 C°-ig emelkedett, de hajnalban csupán 14,4 C°-ot mértek. Napközben változóan felhős volt az égbolt, egyes helyeken kisebb mennyiségű eső is esett. Bárdi Ödön Tizenöt évvel ezelőtt, 1958. június 24-én halt meg —81 éves korában — Bárdi Ödön színész, rendező. Pilisborosjenőn született, s eredetileg kereskedelmi pályára készült. Kereskedelmi Akadémiát végzett, de 20 éves korában úgy döntött, hogy életét a színművészeinek szenteli. Elvégezte Rákosi Szidi színésziskoláját, majd a Vígszínház szerződtette. Jelentős epizódista lett, az első vígszínházi társulat egyik markáns alakja. Bárdi kezdettől tehetséget érzett a rendezéshez is; 1916-tól ezen a területen szintén hírnevet szerzett, a 20-as években mint a Városi Színház rendezője. 1912- tői kivette részét az új színésznemzedék neveléséből is, az Országos Színészegyesület színésziskolájában tanított. Fáradhatatlan egyéniség volt; 1951-től haláláig ismét a Vígszínházban játszott. Főbb szerepeit Bródy Sándor: Tanítónő, Schubert Berté: Három a kislány, Bey ériéin: Takarodó című darabjaiban játszotta és mintegy száz néma- illetve hangosfilmben szerepelt. Irodalmi munkásságot is folytatott: 1928-ban jelent meg „A színjátszás iskolája” című műve, 1957-ben pedig „A régi Vígszínház” és a „Thália mosolya”, című két könyve. Csaknem 90 órás ember- feletti küzdelem ellenére tegnap délután még alig változott a helyzet: a komlói Kossuth-bányai tűz, ha valamelyest mérséklődött is, de tartja magát, és a két eltűnt embert mindeddig nem sikerült megtalálni. A szerda hajnal óta dühöngő tűz leküzdése érdekben teendő további intézkedésekről tegnap a helyszínen tanácskoztak az illetékes szervek képviselői. Komlóra érkezett Menyhárt László nehézipari miniszterhelyettes, Havrán István, az Országos Bányaműszaki Felügyelőség elnöke, Simon Antal, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára és a Baranya megyei pártbizottság első titkára. Lottónyer emé ny tájékoztató Nem volt ötös Á Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 32 fogadó ért el, nyereményük egyenként 135 828 forint. Három találata 3 295 fogadónak volt, nyereményük egyenként 660 forint. A kéttalálatos szelvények száma 108 213 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt ádatok tájékoztató jellegűek. A tanácskozás után Kreffly Gábor, az OBF el nökhelyettese a következő nyilatkozatot adta: — A helyzet valamelyest javult. A hatodik szinten a bányamentők egymást követő csapatokban, megfeszített erővel keresik az eltűnt bányászokat: Eperjesi József vájárt és Agócs Já nos csillést. A mentőrajok lépsről lépésre haladnak előre a bejárható vágatok bán, s tapasztalataikról feljegyzéseket készítenek. A gátak építése, amelyek el zárják a tüzet tápláló levegő útját, befejeződött. A védekezés és a mentés ma is teljes erővel folytató' dik. — csalöt Ítélték el. Tizenegyrendbeli csalás miatt került a szolnoki járásbíróság elé Németh Andrásáé 34 éves abonyi lakos. Némethné az 1970-es árvíz idején Tószegen lakott és több helybeli lakostól kért kölcsön kisebb-nagyobb ösz- szegeket azzal az ürüggyel, hogy házukat elvitte a víz. Némethné hamarosan elköltözött Tószegről — azóta az ötödik helyen lakik — és adóssági rendezéséről „megfeledkezett”. A szolnoki járásbíróság Németh Andrásáét hét hónapi, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlott enyhítésért fellebbezett. Jól felszerelt iskola — A NYÁRI balatoni program kiemelkedő eseménye, a 148. balatonfüredi Anna-bál iránt érdeklődés belföldön és külföldön egyaránt. A július 28-án sorra kerülő bálra sorra érkeznek a jegyigénylő levelek a rendezőséghez, a Veszprém megyei Tanács idegenforgalmi hivatalához. , Piaci szemle Az utóbbi napok esős időjárása úgy látszik nem csak a mezőgazdaságnak, hanem a háziasszonyoknak is jól jött. Sok zöldségféle ára ugyanis lényegesen csökkent egy hét alatt nemcsak Szolnokon, hanem Jászberényben és Karcagon is. Az alacsonyabb árak mellett viszont bőséges volt a felhozatal és a szolnoki piacon megjelent az őszi bárack is. igaz egyelőre elég drágán, kilónként 14—20 forintért kínálták. Az új, burgonya kilója Szolnokon 4—8, Jászberényben 8 forint volt. Érdekesen alakult a paradicsom ára: Jászberényben még mindig , 50, Karcagon 40, Szolnokon viszont 20—35 forintért árusították. Paprikát már 80 fillérért is lehetett kaptii dara- bonként, de az igazán szép még mindig 3 'forintba került. Az első szedésű cukorborsó és a földieper szezonja úgy tűnik lejárt, mert keveset lehetett kapni a piacokon azt is 8—14, illetve 12—30 (!) forintért kilónként. Az uborka ára — minőségtől függően — mindhárom piacon 8—16 forint között váltakozott. A zöldbab Szolnokon volt a legolcsóbb, kilónként 9—14 forintért árusították, Jászbe- í rényben, viszont 22, Karcagon pedig 20 forintba került. Az élőcsirke is, drágább volt Jászberényben, mint Szolnokon, itt kilóját 37 forintért lehetett kapni, a megyeszékhelyen viszont 34 forint 40, fillérért, kínálták. Az élőtyúk kilóját 33 forint 30 fillérért, illetve 29 forint 80 fillérért adták. — CSERESZNYESZÜRET. Szüretelnek a cseresznyéskertjeiről híres Szolnok megyei községben, Nagykörűben. A háztáji kertek terméséből eddig 16 vagonnal vett át a helyi ÁFÉSZ, ösz- szesen 20—22 vagon cseresznyére számítanak. A nagyszerű ropogós nagykörűi cseresznye elsősorban exportra kerül a többit pedig a hazai konzervgyárak dolgozzák fel. ,, I^Rl'll iüj j , Hétvégi ház forgácslapból Az ÉRDÉRT Vállalat 15. számú vásárosnaményi gyárában hétvégi házak minta- példányai készültek el forgácslapból. A Namény elnevezésű, kétszobás, 36 négyzetméter belterületű forgácslap ház tetszetős kivitelű és olcsó. Az új termék iránt máris nagy az érdeklődés. A budapesti TÜZÉP Vállalat 50-et rendelt belőle. A gyárban elkészítették két újabb típus: egy 55 és egy 80 négyzetméter alap- területű hétvégi ház minta- példányát is. — KAPOSZTAREPCE-be- MUTATÓ. Június 29-én, pénteken a mezőhéki Táncsics Tsz-ben az őszi káposztarepce termesztési és betakarítási bemutatót tartanak. színház Szolnokon, a Szigligeti Színházban délután 3 órakor: Luxemburg grófia (Lehotay-bérlet). este 7 órakor: Luxemburg erófia (Uray-bérlet). X tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk ]rA HŐS PINCÉR. Bohózat. Irta: Georges Feydeau. A híres francia bohózatíró a magyar színpadról is jól ismert. A most képernyőre kerülő burleszk megírásának idején kezdtek el tudományosan foglalkozni a hipnózissal. Feydeau nem mulasztotta el, hogy ezt az akkor divatos aktualitást állítsa darabja középpontjába. Ezt a műsort 20.30 órakor láthatjuk a tv-ben. r i | MOZI L., .J 1 Szolnok Vörös Csillag: Kincskereső kis ködmön (du.). — Az utolsó völgy (16) Hétfő: Kincskereső kis ködmön (délután). Az utolsó völgy (16).— Kert: Az ..Angyal” vérbosszúja. Hétfő: A betyárkapitánv kincse. — Tisza: Szabad lélegzet (16). — Rákóczi hadnagya (Matiné). Hétfő: Sógorom. a zugügyvéd. Tuskó: Hétfő: Feketeszakáll szelleme. Jászberény Lehel: Mária, a skótok királynőié (14). Fel a feiiel (Matiné). Hétfő: Szabad lélegzet. — Kert: a betyárkaoitány kincse. Hétfő: Az ..Angyal” vérbosszúja. Kisújszállás Ady: Közöny (16); ördögcsapat (du.). Hétfő: Hideg pulyka. Kunhegyes Szabadság: A fekete farmer. Tanár úrnak szeretettel (du.). Hétfő- Csajkovszkij I—II. Kunszentmárton Körös: Tecumseh^. — Hétfő: Az orosz mező. Mezőtúr Szab<vdság: Farkasvér. Hétfő: Mária, a skótok királynőié. Dózsa: Adj pacsit pajti (matiné). Goya I—n. Hétfő: Hétszer hét. Tiszafüred Tisza: A boszorkánvmester. — Mesebeli állatkert (du.), hétfő: A svéd asszony Törökszent- miklós Dózsa: Hideg pulyka. — Hétfő: Harmadik nekifutás. — Túrkeve Vörös Csillag: Hétszer hét. Hétfő: Farkasvér. Jelenet A hős pincér című bohózatból rádió SZOLNOKI RÁDIÓ: I 9 órától—-10 óráig: Vasárnapi magazin. — Stúdiópódium. Vendégünk: Hja Mihály, a Tiszatái főszerkesztője. — Könnyűzene. — 10 nap a szovjet Riviérán. — 18.30—18.45-ig: Sport és muzsika. HÉTFŐ: Hétfői hullámhosszunk. — Zenés aktuális riportműsor. KOSSUTH RADIO: 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 10.03: Keress, kutass! Az Ifjúsági Rádió vetélkedője. 11.07: Naey siker volt! A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A Nagy siker volt! c. műsor folytatása. 12.50: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása. 13.00: Réti József Offenbach operettjeiből énekel 13.20: ötven évvel Petőfi előtt. Hegedűs Géza előadása. XIV. rész. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Mű vész lem ezek. 14.50: Külföldi tudósítónk levele. 15.08: Lírai önarckép. Hajnal Gábor versei. 15.23: Félóra sanzon. 15.53: Színházi magazin. VII. évfolyam. 7. szám. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.05: Nótakedvelőknek. 17.50: Magyar zeneművek. 20.00: Irodalmi folyóirataink. Jelenkor. 20.50: Almás* Miklós színházi levele. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.20: Schubert: C-dúr vonósötös. 23.13: Könnyűzene éjfélig. 0.10: Mendessohn-kórusművek. PETŐFI RÁDIÓS 7.30: Orgonaművek. 8.00: Andor Éva és Palcsó Sán* dór népdalokat énekel. — Béres Tánoq kamaraegyüttese játszik. 8.19: Miska bácsi lemezes ládája. A Gyermekrádió műsora. 8.49* óvodások dalkincse. 8.59: Mit hallunk? Érdekességek a lövő hét műsorából. 0.29: Zenei anyanyelvűnk. Bölcsődal. 9.39: A Magyar Rádió és TV gyermekkórusa énekeL 9.55: F.zftstbunkós násznaevi bot. Nagy Piroska műsora. 10.15: Vasárnapi koktél. 11.45: Közv. az Elektromos—Bo. Spartacus férfi kézilabdamérkőzés n. félideiéről. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 12—069; 11—932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat, 5001 Szolnok Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés díla egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomda Vállalat Szolnok. Máius 1. u. 19. 500! Szolnok. Pf. 169 Felelős vezető: Kozák Ferenc 12.20: 13.00: 14.00: 15.00: 15.30: 16.05: 16.56: 17.34: 18.05: 19.30: 19.50: 20.10: 21.00: 21.10: 21.46: 22.30: 23.10: Jó ebédhez szól a nóta. Taiabér Erzsébet és Rad- nai György énekel. Albert István népi zenekara játszik. Hol voltam, hol nem voltam... Hárs László rádió- iátéka gyermekeknek. Táskarádió.. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. Mese-mese mátka. Walter Gieseking zongorázik. Zenés játékokból. Berg Lulu — szimfónia. Könyvek és századok. Montaigne: Esszék. Rádiószínház. Eklézsia megkövetés. A vasárnap sportja. Jó estét, gyerekek! Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. A Nagy mesterek — világhírű előadóművészek című műsor folytatása. Verbunkosok, népdalok. Szólistaparádé. Báthory Zsigmond. Részetek Hrusitzky Zoltán ope* rálábóL HÉTFŐ: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Annv Schlemm és Rudolf Schock énekel. 8.55: Tizekét szék. Folytatásos rádiójáték. Hf és Petrov regénye rádióra alkalmazva. III. rész. t9.30: A hét zeneműve. Schumann: IV. szimfónia. 10.05: Te hogy tanulsz? 10.20: Zenekari muzsika. 11.39: Mi és a nemzeti múlt. j.2.20: Ki nver ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Adriano Celentano énekel. Közreműködik a Ribelli együttes. 14.20: Stefan Askenaze Chopin keringőket zongorázik* 14.39: Vallomás: a műfordításról. 15.10: Ifjúsági zenei táborok. 15.30: Mezők, falvak éneke. 15.32: Petőfi-kalendárium. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Rádiószínház (195R). Nagv- mosoda. — Gellérl Andor Endre írásai nyomán írta: Liska Dénes. 16.53: Kmoch: Románc. 17.05: Európa keresztútjain. TV. rész. 17.30: A hét rádióhallgatója. Portré — muzsikával. 17.50: Az öröklődés memóriája. Alföldi Lalos professzorral beszélget Mészáros Tamás. 18.05: Játsszunk együtt Gvulán! 19.40: A könw és az ember. Irodalmi műsor. 21.00: Mikrolánc. 21.26: Nagy siker volt! A Magyar Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának és énekkarának hangverr senye. 22.20: Nvári hangulat — könnyűzene. 23.01: Kovács Dénes hegedűestje a Zeneakadémia nagytermében. 0.10: Lakatos Lajo« cimbalmo- zik. HÉTFŐ: PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Verbunkosok, nóták. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek! 12.03: Zenekari muzsika. 13.03: Múzeumokban — mai szemmel — Riport. 13.20: Andav Piroska énekel. 14.00: Kettőtől—hatig... A Rádirt kívánságműsora. Nvilvános adás Pécsről* 14.10: Könyvről—könyvért. Irodáim! reitvénvműsor tíz percben Pécsről, a Magyar írók Könyvesboltiá- ból. — Játékvezető: Antal Imre. 16.33: Műsorismertetés. Ifi 00: Hírek Tdőiárás. 18.05: Külpolitikai figyelő! Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, testvéreknek. jó szomszédoknak. akik felejthetetlen emlékű halottunk. BERKŐ SANDORNÉ szül.: Kiss Rozália temetésén részt vettek. Férje. fia. menye Ü1 könyvek. Közkívánatra! Jó estét, gyerekek! Aki akar. kiszállhat! Leslie Bricusse és Aníhonv Newley zenés játékát bemutatja: Rátonyi Róbert. 21.29: Ütiélményeim — I. rész. A múlandóság változatai. Népdalok, néptáncok. A hét zeneműve. Schumann: IV szimfónia. Táncdalainkból. 18.20 18.23 19.54 20.25 21.59 22.30 23.1.5: BUDAPEST: 9.15: Rákóczi hadnagya. Magyar film (ism.! 11.00: Egri Dózsa—Vasas balnoki vízilabdamérkőzés. Közv. Egerből. 12.00: Magyarország—Hollandia női torna. szerenkéntl döntő. Közv. a budapesti Sportcsarnokból. 15.18: Hivatásuk lesz a nevelés. Pedagógusielöltek n. Országos Tanácskozása. Szeged. Riportfilm. 16.00: Elektromos—Bo. Spartacus férfi kézilabda-mérkőzés. Közv. a Latorca utcából. 17-15: Reklámműsor. 17.20: Keresztül Etiópián. Angol filmsorozat. V. rész: Az EtióD magasföld (színes!) 17.45: Kénes Krónika. A Képződ művészeti Osztály magazinja 18.25: Reklám műsor. 18.30: Büszkeség és balítélet. Ma* gyárul beszélő angol filmsorozat. ül. rész: A leány- kérés 18.55: Süsü keselvű. — Amerika! rajzfilmsorozat. 3. rész: Kövesd a tollat. 19.15: Esti mese (színes!) 19.30: A HÉT... 20.25: Hírek. 20.30: Georges Feydeau: A hős Pincér. Bohózat (színes!) 21.35: Interfórum ’73. Fiatal művészek nemzetközi seregszemléje (színes!) 22.00: Hírek. Sporthírek. POZSONY: 9.00: Gyermekműsor. 9.35: Vidéki vakáció. Szovjet film. 10.00: Ének- és táncünnepsé« Svidnik 11.50: A Sportka húzása. 12.00: Heti Tv-híradó. 14.55: A béke és barátság svidniki ünnepsége 16.00: Lóverseny. 17.10: Negyvennégyen. Szlovák film. 18.40: ^Esti mese. 19.00: Tvhíradó. 19.30: Sporteredménvek. 19.50: Költészet. 20.00: A szerelem érintése Angol dráma. 21.45: Tv-híradó. 22.00: Kultúra 73. 2. MŰSOR: 18.50: Tv-híradó. 19.00: Hét tenger. Az Indiai-óceán. 19.30: A barátság hullámain. A decini pod-dalverseny befejezése. 20.50: Olasz dokumetumfilm 21.40: Tv-híradó. HÉTFŐ: 17.05: Hírek. 17.10: Pályaválasztási műsor. 18.00: A cirkusz mögött. 18.40: Esti mese. 19.00: Tvhíradó. 19.30: R-enedíció. 20.00: K. Lászlóvá: Szélvihar, Tv-iáték. 21.25: Tv-híradó. 21.45: Musica viva. 22.15: A labdarúgás hírei. BUKAREST: 7.20: Pioníroknak. 8.15: A Daktan c. folyt film, 8.40: A falu életéből. 9.40: Magyar nyelvű adás. 12.00: Vasárnapi album. 8.40: A falu életéből. 9.40: Magyar nyelvű adás. 12.00: Vasárnapi album. 15.40: Ifjúsági filmsorozat. 16.30: Körkapcsolás labdarúgó* mérkőzésekről. 18.20: A legkisebbeknek! 19.35: A vikingek c. amerikai film. 21.30: Hírek; utána sport; HÉTFŐ : t 16.30: Francia nyelvoktatás; 18.00: Filmművészeti úidonságok 18.20: A legkisebbeknek! 19.10: Ismeretterjesztő műsor; 19.50: Irodalmi művészeti z folyóirat. 20.30: A három testőr újabb kalandjai. v T