Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-30 / 151. szám
XXIV. évf. 151. sz. 1913. június 30., szombat. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR A gazdaságpolitika jobb -végrehajtása érdekében Változások a pá- és állami irányítás szervezetében Az MSZMP Központi Bizottságának határozata a KB gazdaságpolitikai izer veiről N A SZOT ülésének napirendjén A szakszervezetek neveiőmunkája — A munkások iskoláztatása — A művészek és dolgozók kapcsolata Az MSZMP Központi Bizottsága 1973. június 27-én újjáválasztotta a Központi Bizottság gazdaságpolitikai bizottságát. A bizottság elnöke Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára; tagjai: Fehér Laj os miniszterelnökhelyettes, dr. Tímár Mátyás miniszterelnökhelyettes. Lázár György miniszterelnökhelyettes. az Állami Tervbizottság elnöke, Párdí Imre, a KB osztályvezetője, dr. Ro- mány Pál, a KB osztályvezetője, Nagy Richárd, a Budapesti Pártbizottság titkára. Nemeslaki Tivadar, a SZOT titkára. A Központi Bizottság Bálint Józsefet, a KB osztály- vezetőjét, tekintettel arra, hogy fontos állami funkcióba kerül, érdemeinek elismerése mellett felmentette tisztségéből. A Központi Bizottság a gazdaságpolitikai osztály vezetőjének Párdl Imrét, a területi gazdaságfejlesztési osztály vezetőjének dr. Romány Fáit nevezte ki. Pártbizottsági ülések Az MSZMP megyei bizottságai és a Budapesti Pártbizottság június 28*án és 29-én ülést tartottak, amelyen meghallgatták és megvitatták a Központi Bizottság június 27-i üléséről szóló tájékoztatót. A Hajdú-Bihar megyei pártbizottság Karakas Lászlót. a megyei bizottság első titkárát, érdemeinek elismerése mellett felmentette tisztségéből és első titkárnak megválasztotta Sikula Györgyöt, a megyei pártbizottság titkárát. Az ülésen részt vett Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára. A Bács-Kiskun megyei pártbizottság dr. Romány Pált, a megyei bizottság első titikárát érdemeinek elismerése mellett felmentette tisztségéből és első titkárnaK megválasztotta dr. Horváth Istvánt, az MSZMP KB tagját. — Az ülésen részt vett Aczél György, a Központi Bizottság titkára. A KISZ Központi Bizottságának ütése A KISZ Központi Bizottsága június 29-én Főcze Lajosnak, a KISZ KB titkárának elnökletével ülést tartott. Dr. Gombár Józsefnek, a KISZ KB titkárának előterjesztésében megallgatta és megvitatta az MSZMP Központi Bizottságának június 27-i üléséről szóló tájékoztatót. Az ülésen részt vett és felszólalt Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára^ A KISZ Központi Bizottsága dr. Horváth Istvánt, a KISZ KB első titkárát, teHuszonkét éves fennállása óta tegnap kötötte meg legnagyobb exportszerződését a jászberényi Aprítógépgyár. A különféle kőtörő, alapanyag- előkészítő és szárító-, forgókemencéiről már Európa- szerte elismert üzem, most egy — Jugoszláviában épülő timföldgyár berendezéseit készíti eL A magyar ALUTERV mérnökeinek tervei alapján Op- rovácon épülő üzem évente 300 ezer tonna timföldet dolgoz majd feL Ehhez az Aprí- tógépsryártól kilenc, egyenként 35 méter átmérőjű, 4600 tonna súlyú besűrítőtartályt kintettel arra, hogv fontos pártfunkcióba került, érdemeinek elismerése mellett felmentette tisztségéből. — A KISZ Központi Bizottsága kooptálta dr. Maróthy Lászlót, az MSZMP szentendrei városi bizottságának volt első titkárát és egyben megválasztotta őt a KISZ Központi Bizottsága első titkárévá. Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa ülést tartott. — Az MSZMP Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének javaslatára — érdemei elismerése mellett, más fontos megbízatása miatt — felmentette Párdi Imrét az Országos Tervhivatal elnöki tisztéből. Lázár Györgyöt felmentette a munkaügyi miniszteri tisztéből és megválasztotta a Minisztertanács elnökhelyettesévé, egyben az Országos Tervhivatal e1 nőkévé. Az Elnöki Tanács Karakas Lászlót munkaügyi (Folytatás a 3. oldalon.) és két, 50 méter hosszú. 1200 tonnás új típusú forgókemen- cét szállítanak. Természetesen az „óriások” kiszolgálására gyártanak majd vibrátorokat és egyéb segédberendezéseket is. A több mint 150 millió forint értékű berendezéseket elemenként szállítják a helyszínre és ott szerelik majd össze. Az exportszerződésben vállaltak alapján 1975-ben. kezdődik meg a gyártás és attól kezdve folyamatosan szállítják a magyar segítséggel épülő timföldgyár legfontosabb tartozékait A szakszerveztek nevelőmunka agitációs, propaganda és kulturális tevékenységéről tárgyalt tegnapi ülésén a Szakszervezetek Országos Tanácsa. A tanácsülésen részt vett és felszólalt Aczél Gvörgy, az MSZMP Központi Bizottságának titkára a Politikai Bizottság tagja, ott volt Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese. s meghívták a tanácskozásra a SZOT intézményeinek vezetőit, a szakszervezeti központok és az SZMT kulturális kérdésekkel foglalkozó munkatársait Is. Földvári László elnöki megnyitója után Virizpai Gyula, a SZOT titkára vitaindító beszámolójával egészítette ki az elnökség előterjesztését a szakszervezeti nevelómunka időszerű kérdéseiről. A SZOT titkára beszámolójában elsőként a munkahelyi nevelés fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy a munkahely, a munka, a termelési aktivitás formálja az embereket, erősíti bennük a közösségi érzést. A szocialista munkaversenyben sem csak a termelés mennyiségi vagy minőségi alakulásáról, hanem a dolgozók felemelkedéséről, a vezetésben való részvételükről, a párt politikája megvalósításának fontos feltételeiről is szó van. A szakszervezetek, a közösség, a társadalom ügyével törődő, a termelésben és a közéletben aktív, művelődő, olvasó, magát képző, a becsületes munkát tisztelő, a szépet, a jót, az igazságot kedvelő embereket akarnak nevelni. Ezután a munkások, dolgozók iskoláztatásának, a köz- művelődés problémáinak kérdéseivel, tennivalóival foglalkozott a beszámoló. Az elnökség az iskolarendszerű felnőtt oktatásban egyebek között hiányolja a társadalmi összefogást és az átfogó tervet az ezzel kapcsolatos feladatok megoldásához. A szakszervezetek javasolják a felnőttoktatás to-! vábbfejlesztése érdekében, hogy a közművelődési intézmények segítségével, tegyék lehetővé a vizsgára való felkészülést iskolába járás nélkül Is. Befejezésül a dolgozók és a művészek kapcsolatával foglalkozott a beszámoló. Nem igaz, — kelt ki a beszámoló a nem ritkán hangoztatott nézet ellen —hogy a munkásközőnségnek nincs véleménye, s hogy csak az igénytelenség jellemzi ízlését. Azt nem lehet várni tőlük, hogy mindenre kiterjedő szakszerűséggel • fogalmazzák meg műbírálatukat, — hiszen sajnos ezzel még a hivatásos kritikák is sokszor adósak maradnak —de ha figyelembe akarják venni a tömegek jelzéseit, A magyar vadgazdálkodás méltán szerzett világhírnevet, nagyon sok külföldi országban egyre gyakrabban emlegetik a „magyar példát”. Nem véletlenül. hiszen a vadgazdálkodás nálunk valóban szolgálja a hármas társadalmi célt: kielégíti a hazai vadászok sportolási, szórakozási igényeit, őrzi, védi, és az ésszerűség határáig növeli a hasznos vadfajok számát, ezenkívül gazdaságilag is hasznos, hiszen a vadhúst nemcsak nálunk fogyasztják szívesen, hanem jelentős a vadexportunk is. Csupán ez az elmúlt évben tízmillió dollárt hozott a népgazdaságnak. A vadakat természetesen nem lehet ketrecben tartani, és főleg a vaddisznó, de a szarvas Is bizony néha „rátéved a vetésre”. A termelőszövetkezetek pert Indítanak, a vadásztársaságok tiltakoznak, és a fülemüleperek nem egyszer évekig is elhúzódnak. akkor biztos, hogy őszintén elmondják, mennyire hatott rájuk egy-egy alkotás, igaznak érzik-e azokat a konfliktusokat, emberi sorsokat, amelyeket különböző írásokban, filmekben, színdarabokban tv-ben, rádióban észleltek. Az eddigieknél még következetesebben kell dolgozni azért, hogy a tömegek véleménye eljusson a művészekhez. A szakszervezetek javasolják a dolgozók és a művészek kapcsolatának fejlesztéséhez új lehetőségek és módszerek felkutatását, alkalmazását. Az aktív, sok javaslatot és kiegészítést tartalmazó vita után a tanácsülés elfogadta az elnökség előterjesztését és a szóbeli beszámolót. A TOT és MA VOSZ kezdeményezésére négy évvel ezelőtt tanácskozást tartottak a Palotás! Állami Gazdaságban. amelyen a vadásztársaságok a termelőszövetkezetek képviselői vettek részt. Ennek célia az érdekellentétek kibékítése volt. Négy év után újra összegyűltek a Palotást Állami Gazdaságban a vadászok és mezőgazdászok, hogy fölmérjék, milyen eredménnyel járt az akkori kezdeményezés, mik a további teendők. A tegnapi tanácskozáson. — amelyen részt vett dr. Nví- ri Béla, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökhelyettese, és dr. Koller Mihály, a Vadászszövet-, ség főtitkára is — szép fejlődésről adtak számot a jelenlevők. Az országban működő 700 vadásztársaság közül 382 kötött valamilyen formában megállapodást, összesen 624 mezőgazdasági üzemmel. Az Aprítógépgyár üzletkötése Timföldgyári berendezések Jugoszláviának Országos tanácskozás a Palotási Állami Gazdaságban HÍREK TUDÓSÍTÁSOK HÍREK DOSIIASOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍRE K Nyers Rezső munkásgyűlésen Tegnap délután a kispesti Vörös Csillag Gyár szerelő- csarnokában munkásnagygyűlést rendeztek. A nagygyűlésen részt vett Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Somogyi Sándor, a Budapesti Pártbizottság titkára, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Horváth Ede, a Központi Bizottság tagja, a gyár miniszteri biztosa, a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója, Molnár Endre, a XIX. kerületi pártb-zottság első titkára, Virágh Ferencné, a kerületi tanács elnöke, továbbá a kispesti gyár párt-, gazdasági és tömegszervezeti vezetői. A nagygyűlés mintegy ezer résztvevőjét Kotka Sándor, a Vörös Csillag Gyár párt- bizottságának titkára köszöntötte, majd Nyers Rezső mondott beszédet. Tárgyalás gazdasági kapcsolatokról Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettes« tegnap hivatalában fogadta Mu- hamed Hadzsics jugoszláv külkereskedelmi minisztert, aki baráti látogatáson Magyarországon tartózkodik. A beszélgetésen jelen volt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter. A megbeszélésen kedvezően értékelték a két ország közötti gazdasági kapcsolatok alakulását és ezen belül a külkereskedelmi árucsereforgalmat. Vélemény- cserét folytattak a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének egyes fontosabb kérdéseiről. Iskolaigazgatók továbbképzése Az általános és középiskolák, valamint a szakmunkás- képző intézetek igazgatói részére szervezett egyhetes továbbképzés utolsó előtti napján. tegnap délután Szekeres László, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára előadást tartott időszerű politikai kérdésekről Szolnokon, a tiszaligeti KlSZ-tábor- ban. Az igazgatókon kívül jelen voltak a járási tanácshivatalok és a városi tanácssok művelődési osztályának képviselői is. Értekezlet a MÉM-ben Tegnap a MÉM-ben a megyei tanácsok elnökhelyettesei. osztályvezetői a mező- gazdaság első félévi munkájának tapasztalatairól és a nyári munkákra való felkészülésről tanácskoztak. Az értekezletet dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nyitotta meg, aki többi között elmondotta: a mezőgazdasági termelők jól dolgoztak az első félévben, a gazdaságok biztató körülmények között kezdhetnek hozzá a betakarításhoz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben az eddiginél jobban kell hasznosítani a lehetőségeket, így például az öntőzőműveket, amelyeket sokfelé nem használtak kellőképpen, s még a legjobb megyék is csak az öntözésre berendezett terület 60—70 százalékát látták el mesterséges csapadékkal. Üj szakasz az M 7-esen Tegnap délelőttől Székes- fehérvárig kétirányú az M 7-es. Átadták a forgalomnak az új, Martonvásár— Székesfehérvár közötti jobboldali forgalmi sávot, s ezzel ötvenhárom kilométer hosz- szúra „nőtt” az első hazai autópálya. 1975 derekára már Rala- tonallgáig „ér” az M 7-es. Gyors ütemben építik az M 1-es és az M 3-as autópályát is. Az első hazai autópálya ötvenhárom kilométer hosszú jobboldali forgalmi sávján már tegnap délutántól megindult a hétvégi csúcsforgalom. Húsz versenyfilm Veszprémben A veszprémi tv-találkozó utolstó versenynapján, tegnap. öt film került képernyőre és ezzel összesen 20 filmet mutattak be a zsűri előtt. Tegnap vetítették a „Fekete város” c>mű filmet, amelyet Zsurzs Éva rendezett. „A nő meg az ördög” című filmet Kalmár András rendezésében, a „György barát” című filmet Hajdűfy Miklós rendezésében, az „Ászja” című filmet Csányi Miklós rendezésében és az „Utolsó tekercs” című monodrámát, amelyet Dömölky János rendezett. Balesetek A Vöröscsillag és a Verseghy út sarkán egy lovaskocsi az útszéli villanyoszlopnak ütközött, és Szöllősi József 63 éves alkalmi munkás, a kocsi hajtója a kerekek alá került. Súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A balesetet az okozta, hogy a lovak egy autókttrttől megijedtek és megrántották a kocsit. Délután 16.20 órakor a városi tanács épülete előtti gyalogos átkelőhelyen egy csehszlovák rendszámú gépkocsi elütötte a 24 éves Hont! Sándornét, aki 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérülést szenvedett. A sérültet a kórházi elsősegélynyújtás után hazaengedték. A felelősség megállapítása folyamatban van. Várknnyi Gábor 28 éves műszaki előadó 11.30-kor a Tószegre vezető műúton az útviszonyoknak nem megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját és a frissen aszfaltozott úttesten megcsúszott, majd az árokba borult. Egy mondatban — Négynapos magyarországi tartózkodásuk után tegnap elutaztak a Londoni Kereskedelmi és Iparkamara vezetői. — Garai Róbert külügyminiszter-helyettes és Mousta- fa Ahmed Moukhtar, az Egyiptomi Arab Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tegnap kicserélte a Magyar Népköz- társaság kormánya és az Egyiptomi Arab Köztársaság kormánya közötti gazdasági együttműködési vegyesbizottság okiratait. — A Farkasréti temetőben családtagjai, barátai, pályatársai tegnap vettek végső búcsút a magyar filmművészet egyik nagy egyéniségétől. Keleti Márton Kossuth- díjas filmrendezőtől. — Hídépítési bemutatót és tapasztalatcserét rendezett tegnap a Magyar Hidrológiai Társaság pécsi csoportja és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Baranya megyei Kistamásiban.