Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-30 / 151. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. június 30. Anyagi gondok, tervszerűtlenség Egy nagyközség sportélete Jászárokszálláson a párt- és a tanács vb együttes ülésen értékelte a napokban a Spartacus sportkör munkáját, és a nagyközség sport- mozgalmának helyzetét. A sportkör tevékenysége három évvel ezelőtt szerepelt utoljára az együttes ülés napirendjén. Akkor megszabták, mit kell tenni a nagy-, község sportéletének fellendítéséért. Csak tervek maradtak Sajnos — mint azt a két testület megállapította — az elmúlt három év alatt a nagyközség sportélete nem vált mozgalmasabbá. A szövetkezeti bizottság eladta székhazát aj hűtőgépgyárnak, így az épületben működő sportklub megszűnt. Anyagi okok és az érdeklődés hiánya miatt labdarúgó-bajnokságon kívül egyetlen más sportágban sem sikerült üzemi versenyeket, sportmegmozdulásokat rendezni. Visszaesett a versenyszakosztályok munkája is. Szakemberek, létesítmények hiánya miatt nem tudott előre lépni az atlétikai, az asztalitenisz és a sakk szakosztály. A szakosztályok megszűnésének legfőbb oka azonban az, hogy a Spartacus sportkörben az utóbbi években szinte kizárólag a labdarúgással törődtek. Ezt bizonyítja, hogy a költségvetés több mint 70 százalékát a labdarúgó szakosztály fenntartására fordítják. A labdarúgás sem megy Ennek ellenére a labdarúgó szakosztály mégis állandó anyagi gondokkal küzd. Nehezíti a labdarúgók felkészülését a pálya rossz állapota is. »A játékosok között megromlott közösségi széliem, gyakran előfordul fegyelmezetlenség is. Több játékos bejelentette, hogy a következő fordulókban már nem kíván játszani. Nagy gond ez, hiszen a nevelőmunka tervszerűtlensége miatt nincs utánpótlása a sportágnak. A kézilabda szakosztály a legeredményesebbj A férfi csapat után a nők is megnyerték a járási bajnokságot. Sajnos a költségvetésből kevés pénz jut számunkra, így egyik csapatot sem indították el az osztályozón, pedig általános vélemény szerint a kézilabdázók jól megállnák helyüket a megyei első osztályban Tudatos, tervszerű munkával alapozzák a kézilabda szakosztály utánpótlását is. Az edzők munkájukat a gimnáziummal és a Széchenyi úti általános iskolával közösen végzik. A férfi és női csapat sajnos csak távolról szemléli a megyei bajnokságban zajló küzdelmeket, noha eredményességével kiérdemelte, hogy Jászárokszálláson támogassák. Ügy hisszük, a helyi sportvezetők helytelenül és tü»z- ságtalanul döntöttek, amikor a kézilabdázókat nem nevezték be az asztályozóra. I. A. Halló itt stúdió Kérdések a megye sportjáról Miként az várható volt. nagy érdeklődés élőzd meg a Magyar Rádió szolnoki stúdiói ának hétfő esti sportfórumát. Szinte megszakítás nélkül csengtek a telefonok tegnap a szerkesztőségben és a kérdések hosszú listáiét végigtekintve a következő Ismétlődő problémákkal találkoztunk: Miért távozik Thomann Antal, a Szolnoki MTE edzői e? Miért nem olyan szerződést kötöttek vele. amelyik mindenképpen biztosíték lett volna arra. hogy hosszútávon valósítsa meg elképzeléseit Szolnokon? Ml az oka a Szolnoki MÁV gyászon szereplésének — és ml volt a magyarázata a bajnokság végén a váratlan ».oontözö ívnek”? A továbbiakban Is ..liftezni” kíván-e a Szolnoki MTE — korábbi Meteor — női kosárlabda együttese az NB I és az NB n között? Mi lesz a Vízügy-Dózsa SC feljutása útón a vízilabda sporttal: ismét a régi vízilabda fellegvár lesz-e a megyeszékhely? A kérdésekre a megye sportjának vezetői. — legilletékesebb szakemberek adják meg a választ hétfőn, este hat órától. Hétvégi sportműsor SZOMBAT Idegenben szerepelnek. A Vízügy Dózsa OB n-es vízilabdázói Szegeden a SZEOL ellen. VASÁRNAP Labdarúgás. VasutasToto kupa: Szolnoki MÁV—Székesfehérvárt MÁV Előre Szolnok. 16.30. Győri. Osztályozó mérkőzés a megyei II. osztályba jutásért: Cibakháza —RákócziúU'alu (Kengyelem 10.30. Horváth I.. Ttszaten.vő—-Jász- szentandrás Tiszatenyő. 16.30. Tóvízi. Járási balnokság: Nagykörű—Tiszai enő 17.30. Terenyei. Vezseny—Kőtelek 17.30. Sándor. Besenvezög—MezŐhék 17.30. Czif* ra. Rákóczifalva—Zagyvarékas 17.30. Puskás. Labdarúgás A megyei első osztály újoncai Jássfényssaru és a Cukorgyár Jászboldogháza, Abédszalók kieseit A bajnokság utolsó fordulójában már csak egyetlen kérdés maradt: a korábban visszalépett Csépa és Abád- szalók mellett ki lesz a harmadik kieső. Jászboldogháza nem tudott megkapaszkodni a megyei második vonalban, miután ,T*«zalsószentgyörgyön 1:0 arányú vereséget szenvedett. Az utolsó forduló eredményei : Szászberek—Cukorgyár 2:1 (0:2), Tiszafüred—Abád- szalók 7:2 (4:1), Mezőtúri Főiskola—Szajol 1:0 (3:2), Jászapáti—Jászladány 2:5 (1:3), Jászfény szaru-rJb. Mezőgép 1:1 (1:0), Tiszabura—Tisza- gyenda 3:2 (2:1). Jászalsó- szentpv*,,f’v Jászboldogháza 1:0. Megyei H. ©. balnokság végeredménye* 1. J-fénVszaru 2. Szó. Cukor. 3. S7ás7berek* 4 Tiszabura 5. Tiszafüred 8. M-túrl Fői 7. Jászladány 8 Sraiol 9. Jb. Mezőg. 10. Kengvei 11. Jászapáti 12. J-alsósztgy. 13. Tiszagyenda 14. J-boldogh. 15. Abádszalók 2 15 28 15 28 15 28 10 28 15 28 11 28 12 28 9 28 10 28 12 28 9 28 7 9 4 6 7 6 7 13 5 2 11 8 9 5 11 9 10 6 12 1 15 5 14 9 12 5 15 6 15 8 14 •) 2 büntetőpont levonás. 53-26 39 80-35 36 56-34 34 45-34 33 52-40 32 77-3* 30 41-49 29 14-53 27 51-43 26 38-66 25 59-67 23 35-50 23 34-55 21 34-56 20 34-76 20 INGATLAN t Másfélszobás. összkomfortos. — OTP-6 öröklakás eladó. — Szolnok, Vöröscsillng u. 19 sz. n. em. 4. Érdeklődni: csak vasárnap. KERTES családi ház olcsón eladó. Rákóczifalva. Árpád u. 29. Érdeklődni: vasárnap SZOLNOK. Kossuth tér 3. II, e. 2. alatt másfélszobás. összkomfortos. szövetke- zetl lakás eladó. KÖSZÖRŰ úton beköltözhetően házrész eladó. vagy kertes házért elcserélem, lehetőleg Sfcandaszőll-5- sön. vaev külvárosban — Érdeklődni: Szolnok. Madách u. 3. alatt. 620 négyszögöl őszi- barackos eladó. Ga1- dos. Rákóczi/alva. Sállá! u. 3. KOCSOROS. Barack u. 12/a. alatt. 493 n- öl telek eladó, házépítés céliára. Érdeklődni : Lenin Tsz köz* pontja, Czudarhelvi. Háromszobás társasházi lakás, garázzsal. köicsónát- vólialóssal. azonnal beköltözhetően eladó. — Szolnok. Mosonyl u. 4. ép. I. em Fekete. SZOLNOK. Abonyt úti megállónál családi ház. 400 négyszögöl telekkel. — OTP átvállalással is. azonnal beköltözhetően eladó. — Érdeklődni: Szolnok. Mocsár u. 8. (Vásóhldnál.) ELADÖ háromszobás családi ház. melléképülettel. telekkel. Karcag. Hunyadi u. 62. alatt. Érdeklődni: Hunyadi u. 58. szám alatt. 1073 négyszögöl tfi- eatlan fél rész szőlő. félrész 3zántó olcsón eladó. VJ1- bög. Kurázsi dűlőben. — Érdeklődni: Mezőtúr. Rendes u. 17. szám HÁROMSZOBAS kertes családi ház. beköltözhetően eladó. Szr’nok. Vágóhíd u. 38. szám. KIS ház nagy kerttel beköltözhetően eladó. Szolnok. Perc u. 5. Ganz Vili. mögött. — Érdeklődni: 16 óra után Ó1 szászon a központban. háromszobás. — azonnal beköltözhető ház 600 négyszögöl telekkel. — alkalmi áron eladó. Ritnovsz- ki János. Abony. Ra- dák u. 24. JÁSZBERÉNY, Lázár Henrik (volt Sándor u.) utca 25. sz. ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. SZOLNOK. Gólya u. 12. sz. alatti családi ház szabadkézből eladó. Érdeklődni: Veder U. 27. KERTES családi, gázos ház. garázzsal. — azonnali beköltözéssel eladó. Szolnok. Kazinczy u. 13. KÉTSZOBÁS OTP-s lakás eladó. Szolnok. Bányai K. u. IV. ép. I. em. 5. EGY szoba összkomfortos OTP-S társasházi lakás eladó. — Szolnok. Moson.yi u. 12. fsz. 1. 300 négyszögöl telek eladó. Szandaszöllő- sön. — Érdeklődni: Szolnok. Sashalmi u. 4. szám. KERTES családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Délibáb u. 12. szám. KÉT szoba összkomfortos családi ház. 176 négyszögöl telekkel. beköltözhetően eladó. — Jászberény. Kossuth L. u. 83. — Telefon: 433. HAz eladó kövesút mellett, két csalód részére, nagy telekkel. Karcag. Deák krt. 31. sz. alatt. EGY és kétszobás lakás üresen egy évre szerződéssel kiadó. építtetők rémére. — Cím: Karcagi szerkesztőségben. KARCAGON. Kacsóh u. 20. sz. alatti telek eladó, Vétel esetén használt gépkocsit beszámítok. Érdeklődni: László u. 46. ELADÓ azonnal beköltözhető. most átadott. gázfűtéses — földszinti lakás, étkezővel. loggiával. — Karcag, (központban) Baross u. 50. 16 órától. Berekfürdőn 381 n-Öl telek eladó. Cím; A Néplap karcagi szerkesztőségében. ________ H ÉTVÉGI ház. 60 négyszögöl közművesített telekkel. — stéggel, a Holt-Tisza- parton eladó. Érdeklődni* SzandaszőllŐs. Kiss J. u. 13. Érdék- lődnl egész nap. SZOLNOK. Ugar 27. sz. alatti családi ház eladó. 400 négyszögöl telekkel, kedvezményes érón. villan v. víz van. Voller Ferenö. 124 négyszögöl beépíthető telek építőanyaggal eladó. — Szandaszőtiős. Kölcsey u. Érdeklődni: Krúdv Gv. u. 96. NÉGYSZÖBAS ház eladó, kétszoba beköltözhető. Szolnok. Thököly út 4. közművesített — házrész beköltözhetően eladó. Szolnok. Mártírok út.1a 43. Érdeklődni: Tompa M. u. 17. szám. kétszobás és egyszobás lakásból álló ház. azonnal beköltözhetően eladó. — Szolnok. Balassa B. u. 4. szám. KERTES házrész beköltözhetően eladó. Szolnok. Űttörő ü. 3. Szirádhki. CSALADIhár. beköltözhetően eladó. — Szolnok. Madách u. 26. szám. Balatonakarattván — panorámás üdülő. — két szoba bútorozot- tan. Rákóczi parton kiadó. Kertész Endre. Túrkevé. GÉPJÁRMŰ: WARTBURG Limousine 353-as eladó. — Érdeklődni: Szolnok; József A. u. 48. ELADÓ oldal kocsis. 250 cm3-es Pannonba motorkerékpár Érdeklődni lehet: Karcag. Püspökladányi u 13, I. lh. 2. a. CM-es 601-es Trabant most műszaki vizsgázott eladó. János- hida. Vöröscsillag U. 5. szám. CR-és 1000-es M3 Skoda félülított állapotban eladó Kengyel. Achím A. u. 5. 407-és MoszWics — sürgősen eladó. Murva!. — Tisza földvár. Baicsv-Zs. u. 22. 125-ÖS MZ 3000 km- rel eladó. Szolnok. Szivárvány u. 24. 801-es Trabant CL-es eladó. Szolnok. Mikszáth K. u. 28. ELADÓ IC rendszámú Wartburg 353-as. júniusban műszaki vizsgázott, megtekiht- hető: 17—20 óráig. — minden nap. Szolnok. Bánva! K. u. II. ép. II. e. 9, Nagy. SIMCA Élysce 1300ás elsőkéiből. alkalmi áron eladó. Sza- lav. Szolnok. Mészáros u. 6. NYEREMÉNY Zsiguli és P—10-es Éannő- nia eladó. Jászoé- rénv. Sárosér u. 6. Jó állapotban lévő fekete Pannónia 4500 Ft-ért eladó. Török- szentmiklós. Kossuth U u. 211. ^ _____ E LAÖÓ négy hónapja műszaki vizsgázott. 601-es earazsírozott Trabant, első ké*»b*i. Kisűlszállás. Rézműves u. 4. sz. SKODA 1000-es MB ió állapotán eladó. Szolnok. Beloiannisz u. 26, TI. em. 1. JÓ állapotban lévő ?3n-es Simson eladó. Pákóc^ falva. Arany •T «• *7* __ ADAS-VÉTFLt HAGYATÉKBÓL bútorok. tűzhely, csillár sürgősen eladók. Karcag. Kátal Gábor 11. 19 alatt VIRÁGOS Fii oden dron eladó. Jásztelek; Jákóhalml u. 13. sz. BÉCSI készítésű zongora eladó. Érdeklődni: Papp. Szolnok. Sá gyári krt. 2. Törzskönyvezett fekete német juhász kutyákölykök — eladók. Szolnok. Berzsenyi D. u. 6. ELADÓ 2 db heverő és 2 db fotel, teljésen Ú1 áUaootban. — Szolnok. Batthyány u. 55. szám. 405-ös Singer sík- és körkötőgép igényesnek eladó. Szolnok. Thököly u. 20. 1. e. 4. BONTÁSBÓL származó ablakok, ajtók, parkettákat ajánlunk fel megvételre, melyet 1973. július 4-én 10 órától lehet megvásárolni a Tiszafüred Nagyközségi Tanács költségvetési Üzemének telephelyén. (Tisza örvény i út). — Fizetés készpénzzel a helyszínen. Jó állapotban lévő Dianínót. vágy páncéltőkés zongorát veszek. ..Ezermester** jeligére a kiadóba. 1 ÉVES német juhász kutyákölykök kedvezményes áron eladók. Szalol. József A. u. 10. Török Ferenc. NÉMET juhász te- nyészpártól tovább- tenyésztésre alkalmas kutvaköl.Vkök eladók. 5000 Szolnok. Csokonai u. 60/a. — Kocsis. ELADOM Szolnokon k’tűnő helyen lévő ajándék-virág, trafik stb. árusításra alkalmad pavilonomat. — betegség miatt, magánkiskereskedésre jogosult személv. — család részére: kétfelé választható, külön beiárattal. Több személy közreműködését igénvli. ..Biztos megélhetés” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ÜJ állapotban lévő hálószobabútor eladó. Szolnok. Hant U. 12. HÁZASSÁG: 71 ÉVES özveg.va6z- szonv szeretne megismerkedni egy rendes nyugdíjas férfivel házasság cél iából. — Sz6lnokiak előnyben. ..Szeretet- re vágyom” jeligére a kiadóba. LAKÁSCSERE: Elcserélném miskolci garzon lakásomat szolnoki hasonlóért. — Érdeklődni: Szolnok. Könyök u. 4. szám, ____________ E lcserélném debreceni két szoba komfortos. I. emeleti lakásomat hasonló méretű szolnokiért. — Alánlatot ..Tiszafái” jeligére a szolnoki hirdetőbe. EGYÉB: Beteggondozást. takarítást vállalok. — .Lelkiismeretes” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELTARTÁSI szerződést kötnénk lakásért. ..Fiatal házaspár” leiigére a szolnoki hirdetőbe. NAPI 3—4 órás takarítást. vagv beteggondozást vállaltok. ..Pontos” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELVESZETT fekfete; egyéves, törzskönyvezett szuka büliku- tyám. Bodri névre hallgat. Nyomravezetőt jutalmazom. — Szólnok. Bercsényi ü. 12/a. BÁTOR István és neje Szabó Erzsébet június 24-én ünnepelték 50 éves házassági évfordulóinkat, népe« családiuk kö- 'bén. A törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat felvesz érettségizett gyors- és gépírót, középiskolai végzettséggel rendész munkakörbe dolgozót, valamint tűzrendészet} bizonyítvánnyal rendelkező dolgozót tűzrendészet! előadói munkakörbe. Bővebb felvilágosítást á vállalat személyzeti vezetője ad. Felveszünk garázs mestert, autóvillamossági szakképzettséggel és hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Jelentkezés: levélben vagy személyesen. Aprftógéngvár Jászberény, anyagellátási főosztályán. A szolnoki TÜZET» Vállalat — érettségizett fiatal férfi munkaerőt ellenőrnek, valamint gyakorlott gyors- gépírót keres felvételre. Jelentkezés? Szolnok TÜZÉP Vállalat. Kossuth tér 1. fsz. 9, Felvételre keresünk főfoglalkozású éjjeliőrt a Röntgen- és Kórháztechnikai Vállalat üzemegységébe. Szolnok. Nád u. 1. szám alatt. Szolnok és környéki Állami Gazdaság telházkezelőt keres felvételre; Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés* ..Tlszavldék” jeligére a szolnoki hirdetőbe. A Tiszántúli ClpŐkereskedelml Vállalat azonnali belépéssel felvesz két férficipészt, vagv cipőipari szakmunkást a martfűi Tsza Cipőgyárba kereskedelmi minőségi ellenőrnek. Jelentkezni lehet* a Tiszántúli CiPőkereske- delmi Vállalat szolnoki lerakata Szolnok. Rékasi út. A TIGAz szolnoki Üzemegysége felvesz változz munkahelyre gázszerelő szakmunkást. Jelentkezés. Szolnok. Thököly út 55. sz.. alatt. A szolnoki Lenin Mg. Tsz hídmérleg kezelőket keres felvételre. Bérezés megegyezés «zeHnt. Nyugdíjasok Is jelentkezhetnek. Jelentkezés a tsz központjában. Szolnok. Ugar 48. A LŐrlnez! Fonó felvételt hirdet 15 éven felülj tánvok részére A betanulás! Idő 1 hőnan Kereseti lehetőség* 1700—?1«1 Ft-fe « betanulás után. Vidék» lánvok részére szállást b!rto«ftn«k t'fm? PTV tőrlnerl Ováf» — Budapest. XVH.. Győmrői n. 85-91. Női dolgozók kiképzése — átképzéséi — Műszak) fejlesztés miatt mechanikai es modern autoniaia szövőgépek kezeleseuek betanítására ib—iu ev közötti női dolgozókat felveszünk. A gyakorlat) es elmeicti oktatás « hónap. Kiemelt betanuiói berrei. — A tanfolyam után a resztvevőket, mint betanított munkasokat — szakmunkás munkakörben foglalkoztatjuk. Vidéki dolgozók részére szállást nlz- tositunk. A keresetről és egyéb teltételekről levélben részletes tájékoztatást küldünk. A leveleket életkor megjelölésével az alábni címre kérjük: Pamuttextilmúvek központi gyára, munkaerő-gazdálkodás Budapest. L, Hausz- mann A. o. 20. sz. 1502 Budapest. Termelés irányításában és gvárt- mányszerkesztésben jártas mező- gazdasági gépészmérnököt, üzemmérnököt keres felvételre az A1ED Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai Kar tanműhelye. Mezőtúr. Szolnoki út 10. szám alatt. Jelentkezés írásban vagy személyesen, — Fizetés megegyezés szerint. Takarítónőt veszünk fel. fó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet: a Csemege Kereskedelmi Vállalat 121-es sz. áruházában. Szolnok. Kossuth L. u. 12. szám alatt. ________ A z Aszfaltútépftő Vállalat abonvi építésvezetősége felvesz kitűző technikust. Jelentkezést írásban kérjük, rövid életrajz és eddigi betöltött munkakör megjelölésével. Cím. Aszfaltútépftő Vállalat építésvezetősége. — Abony, Bicskei u. 3. S2. Hűtőgépekhez gyakorlattal és szakvizsgával rendelkező kompresszorkezelőt, gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt veszünk fel. azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet: Szolnok. Tejüzem, Mártírok útja. 13. száco alatt. A TIGAZ szolnoki üzemegysége hálózati üzemvezetősége érvényes vizsgával rendelkező villany- és autogén hegesztő, valamint segédmunkást szolnoki és változó munkahelyre felvesz. — Bérezés kollektív szerződé« szerint -f gáz- kedve7tnénv. Jelentkezés: Szolnok. ÜttörŐ u. 48. sz. szolgáltatási osztály. Közlekedési Építő Vállalat szolnoki főéoftésvezetősége mélyépítési gvakorlattal rendelkező művezetőket vesz fel Jelentkezni lehét: keddtől—péntekig. Szolnok. Rákóczi a. 8. Hirdessen a Néplapban! HIRDETMÉNY HASZNÄLT személygépkocsikkal irány A MERKÚR BÉKÉSCSABAI (SZARVASI ÖT) TELEPE Nyitás: július 3-án Minden típusú, évlárstú műszaki állapotú autó VÉTELE különböző típusú ■zemélygépkocsik Felhívjuk a lakosság H* gyeimét, hogy a város területén lévő parki sövényeket ■ és rózsa-ágyakat levéltetű és egvéb kártevők ellen perme- 1 tezzük. — A permeteiöszcr ! gyenge méreg, méhekre vej szélyes, kérjük, hogy a lepermetezett területekre kis gyerekeket két hétig kiengedni nem szabad. — A permetezés I kezdete; 1913. fűnlus 29. Útfenntartó üzem (x) HIRDETMÉNY «xadAsa OTP hitelakcióban 1ZOMANY1 3TÉKESITÉS WYITVA: hétköznap 8—15 óráig: szombaton 8—12.30 óráig. A szolnoki Ingatlankezelő Vállalat kezelésében ’évö bázfelfigyelős lakások lakbérét. valamint egvéb szolgáltatások díiait 1973. iúlliis t* tői a házfelügyelők személyeden fogiák beszedni. Kivételt képeznek az OTP-nél betétszámlával rendelkező bérlők .„.I Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat