Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-21 / 143. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ISIS. yuniti« 21; München Harminöt esztendővel a tragikus következményekkel járó müncheni diktátum után, több mint két éves tárgyalások eredményeként szerda délben Bonnban parafálták a cseh­szlovák—nyugatnémet kapcsolatok normalizálásáról szóló szerződést, Bohuslav Chnoupek és Walter Scheel kézjegye a hat cikkelyből álló dokumentum alatt egyben azt is jelké­pezi, hogy a bajor fővárosban annakidején tető alá hozott szerződés egyszer s mindenkorra eltűnt a történelem sül­lyesztőjében. A kétségtelenül jelentős esemény fényét még az sem ho- mályosítja el, hogy a világ közvéleményének figyelme ezek­ben a napokban Washingtonra. Leonyid Brezsnyev és Ric­hard Nixon eszmecseréjére irányul. A Rajna partján parafáit szerződés Európa békéje, a kontinens országainak együttmű­ködése szempontjából kiemelkedő fontosságú. Üj szakaszt nyit Csehszlovákia és a Német Szövetségi Köztársaság kap­csolataiban. éspedig — a nyugatnémet külügyminiszter sza­vaival élve — „a termékeny egymás mellett élés” szakaszát. A bonni megbeszélésekből arra lehet utalni, hogy a szocia­lista Csehszlovákia első külügyminiszterének látogatása egy­ben alkalmat adott az együttműködés továbbfejlesztéséről a kölcsönös tájékozódásra. É efbe lépett a két német áLom aiapszesződése A múlt terhes örökségétől megszabadulva, a Moldva és a rajnamenti fővárosok kapcsolata normalizálódik. Ez a körülmény nagy mértékben hozzájárul egész Európa po­litikai légkörének javulásához, a helsinki biztonsági és együtt­működési konferencia küszöbén ez különös jelentőséget köl­csönöz az eseménynek. Tegyük hozzá: a szerződés parafálá- sával megnyílt az út az európai szocialista országok, Bulgá­ria és hazánk valamint az NSZK kapcsolatainak normalizá­lása felé is. Űj arculatú, együttműködésen és az érdekek kölcsönös tiszteletbentartásán alapuló kontinensünk számára ezért je­lentős dátum a tegnapi. Hosszú, években mérhető időszakot, egy egész folyamatot zár le. Kiemelkedő állomásai. Moszkva és Varsó: a szovjet—nyugatnémet, majd a lengyel—nyugat­német szerződések aláírásának ünnepi aktusát idézik. S a következő lépésre. Brandt kancellár prágai látogatására sem kell már sokáig várni, hogy a szerdán parafáit szerződést ünnepélyesen is szentesítsék. Moszkva, Varsó, Bonn, Prága? az új Európához vezető út mérföldkövei. Kontinensünk históriájában, újkori tör­ténetében egy-egy új fejezetet jelöl mindvalamennyi. (KS) Tegnap Bonnban Michael Kohl, .az NDK államtitkára és Egon Bahr nyugatnémet államminiszter rövid ünnep­ség keretében kicserélte a két állam kapcsolatainak alapjai­ról szóló szerződés ratifikált okmányait. Az alapszerződés ezzel ma 0 órától — a 10. cikkely ér­telmében „a megfelelő okmá­nyok kicserélését követő nap­tól” életbe lép. Az okmánycsere a kancel­lári hivatal Gobelin-termé­ben folyt le, ugyanott, ahol annak idején a parafálásra is sor került. A színhely azo­nossága egyben folytonossá­got is jelez: Kohl és Bahr már az ünnepséget követő munkaebéden hozzálátott az A csúcstalálkozó Camp Davidben folytatódott (folytatás az 1. oldalról.) rikai pénzügyminiszter alá­írta a csúcstalálkozó újabb „melléktermékét”: egy adó­ügyi egyezményt, amelynek célja, hogy megakadályoz­za az USA-ban dolgozó szovjet, illetve a Szovjet­unióban működő amerikai állampolgárok jövedelmének kettős megadóztatását. Ezt az egyezményt a szovjet— amerikai gazdasági és egyéb irányú kapcsolatok fejlődé­sével összefüggésben egy­más országaiban tevékeny­kedő szovjet, illetve ameri­kai állampolgárok számának gyors növekedése tette in­dokolttá. Eszmecsere a szenátorokkal Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára az amerikai szenátus külügyi bizottságá­nak számos tagjával való hosszantartó eszmecsere al­kalmával részletesen kifej­tette a béke és a nemzet­közi biztonság szilárdításá­ra irányuló szovjet külpoli­tikai célkitűzéseit A főtit­kár értékelte a szovjet— amerikai kapcsolatok 1972. májusa óta történt alaku­lását. — Nem kívánom régebbi kapcsolataink történetét boncolgatni, de most — és ez meggyőződésem — kap­csolataink új történelmét formáljuk. Ezt annál is in­kább állíthatom, mivel az elmúlt esztendő bebizonyí­totta helyességét a szovjet- amerikai kapcsolatok rende­zésére irányuló politikának, amelyet a Richard Nixonnal való moszkvai találkozá­sunk eredményeként aláírt okmányok rögzítenek. — Ezt a politikát — foly­tatta Leonyid Brezsnyev — tovább kell szilárdítani és fejleszteni. A jelenlegi szov­jet—amerikai tárgyalások célja éppen ez. Brezsnyev nagyra érté­kelte a kedden aláírt négy új megállapodást, amely — mint mondotta — bővíti a kölcsönösen előnyös szovjet —amerikai együttműködés szféráját. Közölte hallgató­ságával, hogy újabb fontos megállapodások vannak ké­szülőben, amelyek a többi között a hadászati fegyver- rendszerek korlátozásának kérdését is érintik. Az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára hangoz­tatta, hogy az új kapcsola­tok kialakításában nagy sze­repet tölt be az amerikai fél — az elnök és az ame­rikai kongresszus — konst­ruktív magatartása. A szovjet—amerikai gaz­dasági kapcsolatok fejlesz­tésével foglalkozva Leonyid Brezsnyev kijelentette: az együttműködés ezen a síkon nagy lehetőségeket biztosít, mindkét fél számára, abban az esetben ha ez az együtt­működés átfogó, hosszútávú lesz és kizárja a diszkrimi­nációkat. — Egyesek országainkat — a fogalom sajátos 'értel­mében — szuperhatalmak­nak nevezik, amelyek állító­lag összeesküvést szőnek más országok érdekei rová­sára — mondotta a főtitkár. .— De vajon mindaz, ami­ben Moszkvában megálla-r podtunk, és az amit most itt vitatunk, okoz-e valami­lyen kárt más népeknek? Ellenkezőleg, a szovjet— amerikai kapcsolatok — el­ért haladás' a lehető leg­kedvezőbben befolyásolja az általános helyzetek javítja a nemzetközi légkört, szilár­dítja a békét és a nemzet­közi biztonságot. Brezsnyev a továbbiakban európai problémákkal fog­lalkozott. Kijelentette: igen jelentős volt' az a tény, hogy az Egyesült Államok elnöke és szenátusa támo­gatta az európai biztonság eszméjét. Ez pozitív szere­pet játszott a helsinki elő­készítő találkozó során. Az Európában állomásozó fegyveres erők és a konti­nensen elhelyezett fégyver- zet csökkentésének kérdé­sét érintve Brezsnyev meg­említette hogy ezt a gondo­latot a Szovjetunió vetette fel. Ma már megvan a kö­zös megegyezés az e témá­val kapcsolatos tárgyalások folytatására. Ezeket a tár­gyalásokat — mondotta az SZKP főtitkára — nyugodt légkörben, tárgyszerűen és valamennyi ország bizton­sága érdekeinek figyelembe-- vételével kell megtartani. A nemzetközi problémát! között Leonyid Brezsnyev külön megemlítette a viet­nami háború befejezésének kérdését. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió, amely aláírta a Vietnammal kap­csolatos párizsi konferencia záró jegyzőkönyvét, szigo­rúan betartja a jegyző­könyvben foglaltakat. El­várjuk — mondotta —, hogy ugyanígy járjon el a meg­állapodás többi résztvevő­je is. Leonyid Brezsnyev a be­szélgetés során arra is ki­tért, hogy a népek közötti kölcsönös megértés és biza­lom! szilárdítása szempontjá­ból rendkívül fontos a kul­turális értékek cseréje, a kölcsönös tájékoztatás, a turisztika kiszélesítése. Ter­mészetesen csak akkor — fűzte hozzá — ha kellőkép­pen tiszteletben tartják az egyes országok törvényeit, hagyományait és szokásait. Síkraszállt amellett, hbgy bővítsék az érintkezéseket az amerikai és a szovjet par­lament között. Mint han­goztatta nagv jelentőségű lenne az Is. ha kapcsolatok jönnének létre a két ország szakszervezetei között. Leonvid Brezsnvev ezután válaszolt a szenátorok kér­déseire. William Fulbrigth szená­tor. az Egyesült Államok szenátusa knlügv'i bizottsá­gának elnöke, a találkozó amerikai résztvevőinek ne­vében köszönetét mondott Leonvid Brezsnvevnek és kiieléntette, hogv rendkívül elégedett a beszélgetés tar­talmáyaL „Országaink a kapcsolatok űj korszakába léptek. Energikusan tovább kell haladnunk a kijelölt úton” —• hangsúlyozta a szenátor. A szovjet—amerikai csúcs- találkozó harmadik napján a Marylandi Camp David­ben megtartott négyszem­közti tanácskozáson Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára és Richard Nixon amerikai elnök a nukleáris fegyverek korlátozásának kérdéséről és más jelentős nemzetközi problémákról, közöttük az európai feszült­ség csökkentéséről és a kö­zel-keleti helyzetről tárgyalt — közölte sajtótájékoztató­ján Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtófőnöke. A helyi idő szerint 13 órakor — közép-európai idő szerint 17 órakor — meg­kezdett tanácskozás egész délután eltartott, s még va­csora után is folytatódott A harmadik munkaülés megkezdése előtt Leonyid Brezsnyev Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel és Anatolij Dobrinyinnal, a Szovjetunió washingtoni nagykövetével tanácskozott, Nixon pedig tanácsadóival, Henry Kissingerrel Alexan­der Haiggal és Ronald Zeig- lerrel ült össze megbeszé­lésre. Parafálták a csehszlovák—nyugatnémet szerződést Bohuslav Chnoupek cseh­szlovák és Walter- Scheel nyugatnémet külügyminisz­ter tegnap Bonnban para- fálta a két orszg kapcsola­tainak normalizálásáról szó­ló szerződést. Ezt megelőzően a bonni külügyminisztérium szóvivő­je bejelentette: a két kül­döttségvezető megállapodott abban, hogy a családegyesí­téssel, a rokoni látogatások­kal és a turistaforgalommal foglalkozó kísérő dokumen­tumot a prágai aláírásig megszövegezik. A pár af álás t követően Bonnban nyilvánosságra hozták a szerződés szöve­gét államközi kapcsolatok továb­bi „menetrendjének” kidol­gozásához. mindenekelőtt pe­dig az ENSZ-felvétellel kap­csolatos teendők megvitatá­sához. Miközben a két német áí- tem képviselői lezárták a kapcsolatok megjavításának alapvető szakaszát és már a soron lévő lépéseken mun­kálkodnak, Bonnban még mindig nem ült el egészen az a vihar, amelyet az ellen­zékben lévő szélsőjobboldali CSU vezetői kavartak. Mint már beszámoltunk róla, a bajor tartományi kormány vezetői mindenáron azt igyekeztek elérni, hogy a karlsruhéi alkotmánybíróság ideiglenesen függessze fel az alapszerződés életbeléptetését mindaddig, amíg — ugyan­csak bajor javaslatra— meg nem vizsgálja, nem alkot­mányellenes-e az.NDK és az1 NSZK szerződése. A bíróság a felfüggesztési kérelmet hétfőn végleg el­utasította, kedden pedig — bár ez a diplomáciai esemé­nyeket már egyáltalán nem befolyásolta — megkezdte az alkotmányellenességi óvás megtárgyalását. Mint dr. Bernhard Leverenz, a szö­vetségi kormány jogi képvi­selője a tárgyalás első nap­ján rámutatott, a bajor óvás nem tartható, hiszen egyetlen új érvet, egyetlen új tényt sem tud felmutatni azokhoz képest, amelyek annak ide­jén a Bundestag alapszerző­dés-vitájában már elhang­zottak és amelyeket a képvi­selők többsége a szavazáskor elutasított. Bonni megfigye­lők szinte biztosra veszik, hogy az alkotmánybíróság június végén meghozandó döntésével ezt az óvást is elutasítja. Izraeli esapatösszevoaások A libanoni sajtó az ország déli részéből érkezett jelen­tések alapján arról ad hírt, hogy miközben izraeli repü­lőgépek sorozatosan megsér­tik az ország légiterét, az iz­raeli—libanoni határon harc­kocsik részvételével izraeli csapatösszevonásokat hajta­nak végre. — A határmenti települések lakosai közül töb­ben az ország belső vidékei­re költöztek át egy izraeli tá­madás veszélye miatt. Az NDK és az NSZK Jelvételi kérelme az ENSZ BT előtt Rumor kapott megbízást Az ENSZ Biztonsági Taná­csa valószínűleg ma foglal­kozik az NDK és az NSZK tagfelvételi kérelmével a vi­lágszervezetbe. A BT tagjai tegnap nem hivatalos jelleggel tanulmá­nyozták a két tagfelvételi kérelemmel kapcsolatos eljá­rási kérdéseket. Mariano Rumort bízták 1 meg az új olasz kormány megalakításával. Giovanni Leone köztársasági elnök tegnap este 18 órakor fo­gadta a kereszténydemokra­ta politikust, s nyomban fel­kérte, alakítsa meg a sor­rendben 35. olasz kabinetet. Rumor, Giulio Andreottit követi a miniszterelnöki tisztségben ha sikerül a kö­vetkező napokban eleget tennie Leone megbízatásá­nak. Befejezte NDK-beli látogatását a Jen gyei párt­ós kormányküldöttség MINDENFELŐL Az NDK-ban. hivatalos látogatáson tartózkodó len­gyel párt- és kormánykül­döttség tegnap a Német Szo­cialista Egységpárt Közpon­ti Bizottságának épületében folytatta tanácskozását az NDK-bel párt- és kormány- küldöttséggel. Ennek befe­jeztével közös közleményt írtak alá a látogatásról és annak eredményeiről. A közlemény hangsúlyoz­za, hogy a két szomszédos testvéri állam különösen a legutóbbi két és fél év fo­lyamán politikailag is to­vább szilárdította kapcsola­tait Gazdasági területen is új lehetőségek kínálkoztak és kínálkoznak, hogy az NDK és Lengvelország — mint a KGST két szilárd tagja — elmélyítse együtt­működését. Egy másik igen fontos do­kumentum, amely szintén aláírásra került, a két párt, a két állam és a két nép barátságának és együttmű­ködésének elmélyítéséről szóló deklaráció. Délután a berlini Werner Seelenbinder csarnokban, a pártkongresszusok színhe­lyén a berlini pártbizottság és a fővárosi magisztrátus közös rendezésében lengyel —NDK barátsági nagygyű­lést tartottak. Ezen Erich Honecker, az NSZÉP KB első titkára és Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt élső titkára mőndott beszédet. A lengvel cárt- és kor­mányküldöttség tegnap este visszarepült a berlin-schö- nefeldi repülőtérről Var­sóba. TUFÁJÁN Gustáv Husáknak, a CSKP Központi Bizottsága főtitká­rának vezetésével a Koreai •Munkapárt és a KNDK kormá­nya meghívására csehszlovák párt- és kormányküldöttség érkezett hivatalos baráti lá­togatásra Phenjanba. BUKAREST Romána és a Guayanai Köztársaság kormányai elha- tározták, hogy a két ország nagyköveti szinten diplomá­ciai kapcsolatot létesít egy­mással. WASHINGTON A Pentagon bejelentette, hogy tegnap az amerikai ha­ditengerészet felújította a VDK felségvizein telepített aknák hatástalanítását. Első lépésként nésv helikopter a hainhongi kikötő térségében lévő amerikai aknák helyze­tének felderítéséhez fogott hozzá. MOSZKVA A Szovjetunió Üj Zé'and-5 diplomáciai képviseletét — nagykövetségi rangra-emelték. Nagykövetté Anatolij Ivanco- vot nevezték ki. Űj Zéland is még ebben az évben meg­nyitja nagykövetségét Moszk­vában. OTTAWA # Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök befejezte három­napos hivatalos látogatását Kanadában. WASHINGTON Henry Kissinger. Nixon amerikai elnök nemzetbiz­tonsági főtanácsadója a .wa­shingtoni Fehér Házban fo­gadta Huang Csen-t. a Kí­nai Népköztársaság Egyesült Államok-beli összekötő iro­dájának vezetőjét. • PÁRIZS Pomoidou elnök tegnap — Messmer minisriz-relnök. tíz rmn'sztor ó« áúamritkár kísé­retében Bonnba indult, hogy k'Hnpnrv? tartsOy Brandt kancellárral és a nyu«J gatnémet kormány tagjaival* l

Next

/
Oldalképek
Tartalom