Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-20 / 142. szám
I 8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. június 20. Egy hét múlva békekölcsönsorsolás Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, június 26-án és 27-én Budapesten rendezi a II. III. és IV Békekölcsön 1973 első félévi sorsolását. A húzásokat mindkét napon 9.30 órai kezdettel az Utasellátó Vállalat Arany János utcai kultúrtermében tartják. Kedden a II. Békekölcsönt sorsolják, 153 600 kötvényre 39,9 millió forintot. Szerdán először a III. Békekölcsön 740 350 kötvényére, 94,1 millió forintot, majd a IV. Békekölcsön 455 000 kötvényére 57,8 millió forintot sorsolnak ki. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 1348 950 kötvényre 191,8 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában a kötvénytulajdonosoknak. A kihúzott kötvények beváltása július 10-én kezdődik. — ŰJ KEZDEMÉNYEZÉSKÉNT az „EXPRESS” Ifjúság és Diák Utazási Iroda hegyek között levő nóg- rádverőcei táborában rendezi meg nyári vezetőképző táborát a KISZ jászberényi járási bizottsága. Június 21 —26 között százötven fiatal ismerkedik a KISZ időszerű feladataival, azonkívül sok kulturális és sportfoglalkozás szerepel a programban. — TÓSZEGEN a művelődési házban ad koncertet ma este bét órakor a Nonstop együttes, u Közérdekű közlemény A szolnoki TITÁSZ V. értesíti fogyasztóit, hogy Szolnokon és á Kertváros területén vezetéképítési munkák miatt áramszünetet tart 1973. június 21, 22-én 7.30— 17.30 óráig. — LÄNYKAKABÄTOK. Már a téli ruhákat készítik a szolnoki Textil- és Bőrfeldolgozó Vállalat munkásai. A tízezer, tűzéssel díszített, divatos, piros, kék, fekete és barna színű lánykakabátot az NDK-ba szállítják. — TÁRSAI BIZTATÁSÁRA nem jegyezte fel a kazettás magnetofont a vámárunyilatkozatra az NDK- ból hazatért Fehér Sándor jászszentandrási lakos. A komáromi vámhivatalnál a magnetofont megtalálták és elkobozták. Fehér Sándort vámszabálysértésért 1100 forintra büntették, és meg kellett fizetnie a vámot is. — MÁTÉ GYÖRGY szobrászművész diaképekkel illusztrált előadást tart ma este hét órakor Jászberényben, a Petőfi-kertben. Az Össz-Szövetségi Ijúsági Klubban szervezett képző- művészeti sorozatnak ez lesz a harmadik rendezvénye. — HÉTFŐN vezetői engedély nélkül közlekedett bátyja motorkerékpárjával Kiss István' 22 éves csépai lakos. A vezetés előtt szeszes italt fogyasztott, utasa nem viselt bukósisakot, a rendőr jelzésére pedig nem állt meg. A szabálysértésért a kunszentmártoni^ rendőr- kapitányság 3600 forintra büntette. — A JÁSZSÁGI Népi Együttes felvételt hirdet felnőtt tánckarába, népi hangszeres zenekarába és népi kamarakórusába. Jelentkezhet minden 16. életévét betöltött fiú és lány hétfőn, szerdán és csütörtökön délután öt órától este kilencig a Víz utcai helyiségben. A külön gyermek- csoportnak ugyanezeken a napokon délután 3-tól öt óráig tartanak felvételt. „Itatóspapír“ a talaj szárítására Belgiumban,' Antwerpen városának közelében a mocsaras földeket sajátosan előkészített itatóspapír-csíkok segítségével szárítják. A papírcsíkokat sakktáblaszerűen ’ll—12 méter átmérőjű táblákon helyezik el. egymástól nem több mint 30 centiméter távcolságra. Az itatós felszívja a nedvességet a földből, s az a papíros felületéről elpárolog. motor A lékek használata 1973. JÚNIUS 20. SZERDA RAFAEL NAPJA A Nap kél: 3.46, nyugszik: 19.44 órakor. A Hold kél: 22.14, nyugiszik: 8.11 órakor. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, néhány helyen jelentéktelen átfutó záporral. Többórás napsütés, mérsékelt, időnként kissé megélénkülő, változó irányú szél. Az évszakhoz képest hűvös marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. ALCSISZIGET JELENTI: tegnap erősen felhős volt az égbolt, de az állomás térségében csapadék nem esett. A napi középhőmér- séklet az évszakhoz képest alacsony, 14,6 C* volt. A maximum csak 0,6-del haladta meg a 20 C°-ot, a reggel mért minimum: 10 C°. A nap két órán át sütött. Clara Zetkin Negyven évvel ezelőtt, 1933. június 20-án halt meg •— 76 éves korában — Clara Zetkin, a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa, a Német Kommunista Párt egyik alapítója. Falusi tanító családból származott, s már az 1870-es években bekapcsolódott a német munkásmozgalomba, meggyöződéses marxistává vált. A Bismarck-féle kivételes törvény bevezetése után, 1881-ben az illegális szociáldemokrata párt tagja lett. Később emigrált, s a francia, olasz, svájci és az osztrák, — magyar munkásmozgalomban tevékenykedett. Részt vett a II. Interna cionálé megszervezésében, az első világháborúig az Internacionálé kongresszusának munkájában. 1890-ben visszatért Németországba, és a nőmozgalom élére állt; 1907-ben kezdeményezésére hívták össze az első nemzetközi nőkongresz- szust, amelyen őt választották meg a Nemzetközi Nő- szövetség első titkárává. A szocialista nők 1910-ben Koppenhágában megtartott nemzetközi kongresszusa az ö ja- i'aslatára fogadta el azt a határozatot, amely március 8-át nemzetközi nőnappá nyilvánította,. A szociáldemokrata párt balszárnyához tartozott, és aktív harcot folytatott a revízión izmus ellen. Az első világháború idején következetes antimilitarista tevékenységet folytatott, s teljes erejével támogatta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ügyét. Németország Kommunista Pártjának egyik szervezőjeként, 1919-ben élete végéig tagja volt a párt központi bizottságának. Az opportunizmus elleni harcát Lenin is nagyra értékelte. Moszkvában halt meg és a hamvait tartalmazó urnát a Kreml falában helyezték el. Szolnok megyei NÉPLAP A Maevar Szocialista Munkásoárt Szolnok meevei Blzottsáea és a Szolnok meevei Tanács lapja Főszerkesztő: Varea József Telefon: 12—093. 12—320. 12—069. n—93* Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadta a Szolnok meevei Laoktadö Vállalat 5001 Szolnok Pf. 105 IcazaatA: Vlráeh Iván Telefon: 12—09« M előfizetés dlia eev hónapra 20.— forint Terlesztl a Maevar Posta Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomda Vállalat Szolnok, Mátus 1. a. 19. 5001 Szolnok, Pf. 169 Felelős vezető« KAzálc Verena A gépjármű vezetőjének ahol csak lehet a jármű sebességét — főleg hosszú lejtős utakon — nem a fékberendezéssel, hanem a motorfékkel kell szabályoznia. Lejtős úton ha gázlevétel után a gépjármű gyorsul, akkor olyan sebességi fokozatba kapcsoljuk vissza, melynél a motorfék hatása nem engedi a gépjárművet a kívánt sebesség fölé gyorsulni. Lehet, hogy így is használnunk kell egy bizonyos mértékig a féket, de óvakodjunk, hogy ne ez fejtse ki a lényeges fékhatást. Nem szükséges ez városi, vagy nagyforgalmú útvonalon, ha hirtelen megállásra kényszerülünk. A kézifékberendezést huzamosabb ideig lehetőleg ne használjuk. Rossz gyakorlat, ha minden fékezéskor a tengely- kapcsoló pedált is kinyomjuk: erre csak olyankor van szükség, amikor gyorsan kell fékeznünk és a visszakapcsolásra már nincs idő, vagy ha fékezéssel egyidejűleg meg is kell állnunk. Az ilyen .fékezés veszélye a sáros, síkos úton fokozottabb, másrészt a tengelykapcsoló szerkezeti elemeit felesleges kopásoknak, rongálásoknak tesszük ki. A fékberendezés meghibásodásainak különböző fajtáiról a közelmúltban számoltunk be. Szükségesnek tartottuk a fékek, használatát ily módon is ismertetni, annál is inkább, mert a helytelen, illetve fölösleges fékezések balesetveszélyesek. Ezen túlmenően, főleg a tárcsafékekkel ellátott gépkocsik fékrendszerei (fékbetétjei) jóval hamarabb megkopnak, idő előtt cserélni kell. (J. J-) ☆ A Merkur Autószalon jelentése a gépkocsisorszámok állásáról: Trabant Limousine 49 305 Trabant Kombi 6 972 Trabant Hycomat 1 176 Moszkvics 32 355 Moszkvics Kombi 835 Polski Fi^t 1500 5 246 Skoda Soort Coupe 287 Skoda 100 37 539 Wartburg Limousine 19 871 Wartburg de Luxé 16 619 Zanorozsec 15 243 Zsiguli — Budapest 25 054 Debrecen 12 620 Skoda HO L 2 121 Skoda 100 L 254 Zsiguli Kombi 264 Radarral az úrnők!utók clhn Csikorgó fékek, kanyarban kisodródó gépkocsik, forgalmi sávokban ide-oda cikázó autók, vakmerő előzések, az esze-veszetten száguldó járművezetők mindennapos szabálytalankodásai a gyorshajtás velejárói, előidézői a baleseteknek. 1971-ben 508 balesetből 135-öt gyorshajtás okozott, és ebből 15 volt halálos. Tehát minden száz balesetből huszonhétnek gyorshajtás volt az oka, és minden huszonhétből négy végződött halállal. Az elmúlt esztendő baleseti statisztikája még szomorúbb képet mutat: száznegyvenkét baleset történt gyorshajtás miatt, és ez huszonnégy ember életébe került. Mostanáig a rendőrségnek nem volt könnyű leleplezni az ámokfutó gépkocsivezetőket. Legfeljebb a feltűnő száguldást vették észre. Pár napja azonban megváltozott a helyzet. Sebességmérő műszert kaptak a közlekedési rendőrök. Radarral felszerelt és cserélhető civil rendszámtáblával ellátott gépkocsijukkal most már álló és mozgó ellenőrzést végezhetnek. A sebességmérő műszer automatikusan működő fotóberendezése azonnal le is fényképézi a megengedettnél gyorsabban haladó' járművet, és rögzíti a sebességet. A fénykép cáfolhatatlan bizonyíték, ami alapján gyorshajtásért felelősségre vonhatják a járművezetőket. Ha csupán néhány kilométerrel lépik túl a megengedett sebességet, a büntetés figyelmeztetés vagy pénzbírság. Ha azonban az előírtnál 10 kilométerrel nagyob sebességgel haladnak, feljelentés és bírósági eljárás a következmény. Bízunk benne, hogy a következetes és szigorú felelősségre vonás nem marad hatástalan. S aki eddig a mások és a saját életét, testi épségét kockáztatva rohant, talán a büntetéstől, a jogosítványbevonástól . tartva normális tempóban közlekedik majd. S ha így lesz, a balesetek és azok áldozatainak száma is lényegesen csökken. A radar működésbe lépett, mert Szandaszöllős ■ belterületén a gépkocsi a megengedett 60 helyett 74 km/óra sebességgel haladt . .... _____ S ZÍNHÁZ Szolnokon, a Szigligeti Színházban este 7 órakor: Luxemburg grófja (bérletszünet). _ r----1 M OZI Szolnok Vörös Csillag: Morgiá- na. a kékszemű macska (14). — Kert: Forró éjszakában. —Tisza: Hétszer hét. Jászberény Lehel: Közöny (161. Maid én megmutatom (délutáni előadás). Kert: A lángoló tenger. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. — Mezőtúr Szabadság: Szabad lélegzet (16). — Dózsa: Sacco és Vanzetti (14) Tiszafüred Tisza: szünnap. Törökszent- miklós Dózsa: És az. isten meg- teremté a kávéházi énekesnőt. (14). — Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. rádiót SZOLNOKI RÁDIÖ: Al’öldi krónika. — Tangórit- musban. — Mezőgazdasági körkép. — Mezei szőttes. — Holtidő. — Zenés autóstop. KOSSUTH RÄDIÖ: 8.20: Világhírű előadóművészek Beethoven felvételeiből. 0.00: Kik laknak a naevbőgő- ben? Kazvs Sala meseregénye folytatásokban. VIII. A kígyókönnv-akció. 9.24: Az elvált asszony. Készletek Fali operettjéből. 10.05: Hangkének az Olvasó Népért Mozgalom országos tanácskozásáról. 10 45: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó-család. 12.20: KI nyer ma? Játék és muzgika tfz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 33.40: Járóka Sándor népi zenekara iátszik Lemer Ferenc énekel. 14.09:, Válaszolunk hallgatóinknak. 14.14: Budapesti muzsika. IV. r. 15.10: Ecv nap az úuörővasűton. A Gyermekrádió műsora. 1544: Az élő népdal. Kisterénve 3. 15.59: Hallgatóink fisveimébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16 05: Diáktarisznya. 16.35: Bemutatjuk úl kórusfelvételeinket. 16.49: Kongvszőnveg. Weöres Sándor versei. 17 05: Külpolitikái figyelő. 17.20: Bemmatiuk Üi felvételünket. 17.41: Támfal — tanulságokkal. Szabó Imre riportja egy felelőtlen építkezésről. 17.56: Ríkfaiw Júlia népdalokat énekel. 18.13: Gondolat A Rádió irodalmi laoia. 19 00: Esti Krónika. 19.25: Fáy András csembalózik és orgonái. 19.33: Gounod: Faust, ötfelvoná- 608 opera. 23.00: Nóták. 0.10: £11 zene. Julián Bream lanton játszik. A tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk NYITOTT KÖNYV. Goda Gábor: Egy naplopó naplója. Mit tesz egy „dologtalan” író nyaralásának napjaiban? Goda hőse jár-kel vidéki környezetében — és elmélkedik. A filozofikus regény epizódjait mutatja be a műsor, Hegedűs Géza segítségével. , A filmet 21.30 órakor láthatjuk a tévében. Hang képek az Olvasó Népért mozgalom nyíregyházi országos tanácskozásáról. Könyv, olvasás, művelődés ..,. Hogyan fejlesszük, támogassuk az Olvasó Népért mozgalmat? Erről tanácskoztak június 14-én és 15-én írók, könyvtárosok, pedagógusok. Szabolcs-Szatmár, a megbeszélés helye is kötelez, figyelmeztet: Bessenyei György és Kölcsey Ferenc pátriájában mérlegelte az írószövetség, a Hazafias Népfront közművelődésünk egyik legégetőbb kérdését. Mennyiben váltak valóra a tervek? Milyen új módszerekkel, formákkal lehetne jobb eredményeket elérni? A tanácskozásról közvetített hangképek ezekre a kérdésekre válaszolnak. Ezt a műsort 10.05 órakor hallhatjuk a Kossuth-adón. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Táncdalalnkból. 8.55: Néhány perc tudomány. 9.03: Szimfónikus zene. % 9.49: A szakszervezet tárgyalta. Riport. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Történelmi operákból. 13.03: Kórusok és hangezerszó- lók. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Kettőtől—hatig... Behár Györev szerzeményeiből. 14.15: Virágkedvelők ötperce. 14.20: Rossini: Teli Vilmos. 14.30: Hírek. Körzeti időiárás. 14.35: Lóránd István—Vasvári István: Teérted haltak. 34,41: Egy kis figyelmet kérek! 14.51: A Lipcsei Rádió fúvószenekara iátszik. 35.05: A kéz kezdete. 35.10: Delibes balettjeiből. 15.20: Régi magyar dalok az Ars Renata énekegyüttes és Tarjám Tóth Ida előadásában 15.30: Hírek. 15.33: Mai olasz dalok. 15.42: Ifjúsági krónika. 15.52: Josef Suk hegedül. 16.10: Tudományos könyvespolc. 16.15: Bágya András táncdalaiból. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 36.36: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 16.51: A-tól Z-ig... 16.56: Reklám. 16 59: Kedvelt régi melódiák. 17.30: Hírek. 17.33: Körkapcsolás balnoki labda rú gó-mérkőzésekről. 18.20: Hírek 3 8.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 18.30: Körkapcsolás balnoki labda rú eó- m érkőzések ről. 19.30: E^eresv mesterség. Pálya- választási tanácsadó. 19 54: Jó estét, gverekek! 20.25: Kis magyar néprajz. 20.33: Közvetítés az Egvetemi Színpadról. I. rész. 21.03: Fmléke^zünk régiekről. — Kaposvári beszélgetés a magvar városfeüődés történeti problémáiról. II. r. 21.23: Országúton. Két dal Chabirer — Rota filmzenéiéből. 21.30: Nőkről—nőknek. Nők a bányászatban. Riport. 22.00: Debussy műveiből. 22'.20: Tánczene négy országból. 23.15: Két szimfónia. GYÁSZHÍR Tudatluk mindazokkal. — akik ismerték és szeretnék. lio°"v ádesatv^áuk. nagymamánk és dédnagymamánk ÖZV TtfVAf TCTfMWfi szül. Sallai Eszter éviének Rl. évé^pn ♦»•agiktis J^Wfiloneniffrpl Tpnu»*óii(í f. 90-án ÍRSZ 17 ao ör^knr a temető halottasházából. Gyászoló családja fELEVÍZIÖ BUDAPEST: 9.30: Delta. Tudományos híradó, (ism.) 9.55: Hosszú forró nyár. (Amerikai tévéfilm-sorozat 13. (befejező) rész: Happy end olasz módra (ism.) 10.45: Köszönöm, jól vagyok! Riportfilm (ism.V 17.33: Hírek. 17.40: Zsebtévé (ism.) 18.10: A forradalmak kora és Magyarország. V. rész: i.A forradalom”. 18.45: Téka. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 2o.oo: Kék fény... 21.00: ..Tv-Sláserlista” Harminc perc slágerzene (színes!) 21.30: Nvitott könyv. Goda Gábor: Egy naplopó naplója. 22.40: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Asszony az ajtóban. Ma- 1 gvarul beszélő angol Tv-fűm. 21.00: Tv-híradó — 1. kiadás. (Ism.) 21.30: A XIV. Miskolci Filmfesztivál díjnyertes filmleiből: Virrasztók Dokumentumfilm (ism.) POZSONY: 16.20: Hírek. 16.25: Bizalmas levelek. 17.40: Kerületeink hangja. 18.00: A Birodalom démona. Bolgár tv-sorozat 2. rész. 18.40: Esti mese. l9no: Tv-híradó. 19.30: Oun vadís. Kína? 20.00: Elvtársak. Tv-iáték. 2105: Tv-hírsdó. 23.30: Fesztivál-krónika. 22.20: Soartak Praha—Slovan BmHsinva labdarúgó- mérkőzés. BUKAREST: 16.30: Kapcsolatos közv labdarúgó-mérkőzésekről. 38.20: A legkispbbeknek! 10.05: Tv-obiektív. 19.29: Népi melódiák. 39.50: Lengyel filmest. 21.15: Románia a nagyvilágban.! GYASZHtR Mélv fájdalommal tudatjuk. hnjrv szeretett férjem, édesapánk. MOLNÁR ISTVÁN életének 61 -ik évében el- hnnvt. Temetése ma du. 17 rtraUo»* írsz a rákőczifalvi temetőben. A gvászoló család Rákóczifalva A gvászoló család Rákóczifalva %