Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-20 / 142. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. június 20. Egyesült a Szolnoki Dózsa és a Vízügyi SC A hétfőn szentesített MTE —Vörös Meteor fúzió után tegnap délután a Szolnoki Dózsa és a Vízügyi SC küldöttközgyűlése döntött úgy, hogy a jövőben a vízisportok bázisának erősítésére egységre lépnek. A két sportegyesület küldöttei a városi tanács nagytermében gyűltek össze az egyesülést k‘mondó közös határozathozatalra, ahol Nér meth Mihály, a városi TS elnöke indokolta meg a fúzió szükségességét. — Elmondta, hogy a megye gazdasági, társadalmi életének örvendetes fellendülésével nem tartott lépést a sportmozgalom, így lépésváltásra van szükség. Sárkány Géza, az MTS megyei tanácsának elnöke is ezt a gondolatot erősítette, hozzátette azonban, hogy az előrelépés akadálya eddig elsősorban az erők elaprózódása volt, tehát a megyeszékhely jelentősebb sportegyesületeiben azoknak a szakosztályoknak, amelyek a minél hamarabbi sikerek eredményével kecsegtetnek, nagyobb támogatást kell nyújtani. Épp így egy gazdára várnak a vízi sportok — az úszás, Vízilabda, kajak-kenu., evezés — és a gazda nem lehet más mint a Vízügyi SC és a Dózsa közös sportegyesülete. Daróczi András rendőralezredes, a Dózsa volt elnöke elmondta, hogy a sportegyesület vezetősége hosszú idő óta keresi a lehetőséget a szakosztályokban sportolók versenyzési feltételeinek javítására, s úgy gondolja. — most a legjobb megoldás született. Így nyilatkozott Kovács Zoltán, a Vízügyi SC elnöke is. A sportegyesület elnöke Vasadi János, a Regionális Vízmű és a Vízgazdálkodási Vállalat .igazgatója lett. Társelnökként Nagy Illés, a Kö- zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője, — Daróczi András rendőralezredes, a BM Szolnok megyei rendifr- fökap'tgnysäg helyettes vezetője és dr. Polónyi Szűcs Lajos, a Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatója kapott helyet a vezető testületben. Az elnökség tagjainak odaadó sportembereket választottak; Varga Béla, Kanizsa Tivadar, dr. Csabai Csaba, dr. Kuti György, Kádár Zpl- tán, Nagy Lukács, Szalpki József, Kovács Zoltán, Szántó István, Vágó Ervin, Léder László és dr. Ábel Aladár személyében. ! Az ügyvezető elnök tiszte betöltésre vár. egyelőre Kovács Zoltán látja el a sportegyesület ezirányú teendőit. M 4: atlétikai verseny a szolnoki Mi V- pályán A Szolnoki MÁV ma délután fél négy órai kezdettel 1. osztályú atlétikai versenyt rendez, melyen rajthoz állnak a kék-fehérek vendégeként a megyében tartózkodó tallinni versenyzők is. A nevezések algpián számos neves atléta indulására lehet számítani a színvonalasnak ígérkező versenyen. Együtt az NB l-be Dicséretes szereplés a röplabda NB II-beit Befejeződött a tavaszi szezon a röplabda NB Il-ben. Szolnok megye két férfi csapata — a Dózsa és a TITÁSZ — nem okozott csalódást. A Dózsa szereplése a szakemberek és sziirkplók körében kellemes meglepetést jelentett. hiszen hosszú évekig nem tudott mégkapaszkodni az NB II-ben a lila-fehér gárda. Nyári, Fodor, majd Oláh edző mindent megtett azért, hogy benntartsa a csapatot a második osztályban, de hiába: mire kialakult volna egy ütőképes csapat, mindig eltávozott valaki a legtehetségesebbek közül. Az NB I-es csapatokat erősítette Auner, Szedlák, Nyári Endre, Mond! és Nyári Sándor, s ezt a vérveszteséget nem bírta el az együttes — többek között ennek volt betudható az eredménytelenség. Tavaly visszatért a csapathoz Nyári Endre, aki pár éve még a válogatottság kapuját döngette. A Dózsa nagyszerű hajrával ősszel a 7. helyet szerezte meg. Az idén tovább erősödött a csapat: hét év Után hazatért Nyári Sándor is, aki évekig a sokszoros bajnokcsapat, a Csepel játékosa volt. Vele szakmailag is erősödött a szakosztály. Urbán József átigazolásával újabb képzett játékost kapott az együttes. A sikeres igazolások mellett a fiatalok Ugrásszerű fejlődése is örvendetesen emelte a csapat játékszínvonalát. A tehetséges Kolozsi és a Mészáros-testvérek ma már helyt követelnek maguknak a csapatban, de a régebbi játékosok — Balogh, V. Nagy, Annus, Bakos — is megbízható röpiab- dások. A VÍZIG SC-val egyesült Dózsa elnöksége fokozott támogatásáról biztosította a szakosztályt, amelynek tagjai méltók is erre a bizalomra. Cél a további fiatalítás és a középcsoport élmezőnyében végezni. Nyolc évvel ezelőtt a TITÁSZ — Rubán edző vezetésével — hajszálhíján az NB I-be került. Azóta teljesen átformálódott a csapat. Fokozatosan megfiatalították a szakosztályt, és ma már a régi gárdából csak Jáger István maradt „hírmondónak”, aki a csapat jelenlegi edzője. Az elmúlt évben a TITÁSZ középcsapatnak számított: áz idén azonban kiléptek a középszerűségből. A fiatal gárda egy-két mérkőzésen már egészen korszerű röplabdát játszott, amely legtöbbször nagyon eredményes is volt. Persze az új játék- rendszer több hibalehetőséget is hozott magával, ezért néha csikorgott a gépezet. A csapat azonban egyre inkább Mint annyi mérkőzésen, ezúttal is hárít a Dózsa sánca kezd beérni: kulcsemberei — Somodi, Mészáros, Surányi — gyakran dupla munkát vállalva is sikerre vitték a csapatot. Egyre több játék- lehetőséget kaptak a fiatalok, akik közül Boros, Vígh és Baláas máris bizonyította tehetségét. Az út jó, amelyen a TITÁSZ halad, és ha az idén nem is válnak valóra felújjulási terveik, úgy érezzük, a jövőben nem reménytelen a helyzetük. Tallinni atléták a Tisza Cipőgyárban Testvérvárosunk, Tallinn atlétái tegnap délelőtt a martfűi Tisza Cipőgyár vendégei voltak. A huszonhat tagú küldöttséget Szabó Attila, a szakszervezeti bizottság titkára, Tóth Imre, az szb sportfelelőse valamint Hajik István, a Tisza Cipő Sportegyesület elnöke fogadta. A szakszervezeti bizottság titkára bemutatta észt barátainknak a hat és fél ezer' embert foglalkoztató köny- nyűipari üzemet. Szólt a gyár termékeiről; az utóbbi évek rohamos fejlődéséről, az elmúlt esztendő nagy sikeréről. a könnyűipar kiváló vállalata címről, majd a munkások élet- és munkakörülményeiről, kulturális lehetőségeiről adott képet. A sportköri elnök a martfűi szakosztályok működéséről, eredményeiről is tájékoztatta a vendégeket. A delegáció vezetője elmondotta, hogy szívesen és örömmel jöttek Martfűre, hiszen odahaza sokat hallottak erről a nagy és jól szervezett könnyűipari üzemről. TaUinnban ís van egy hatalmas cipőgyár, valamennyien jártak már ott. így módjukban áll összehasonlítani a két gyár termékeit, felfedezni' a különbséget. Üzemlátogatásuk során felkeresték az előkészítő, a szabász, a tűzödei műhelyedet, megnézték a formatalp műhelyt, szétnéztek a nagy frekvenciás hegesztőben is, ahol a legmodernebb eljárással préselik a felsőrészeket. Legnagyobb érdeklődéssel a sportcipő-kört figyelték. az atlétáknak nagyon tetszett a tetszetős fazonú. korszerű edzőcipő és a könnyű futball- psuka. Gyárlátogatásuk utáp a Tisza Cipő mintaboltjában vásárolták meg az otthoniaknak az ajándékokat is. Egyedül a küldöttség jól megtermett diszkoszvetője nem talált lábára való cipőt, csendes beletörődéssel nyugtázta, hogy „túl nagy lábon él”. (A 47- es szám Is kicsinek bizonyult.) A háromórás látogatás után jó ismerősként távoztak Martfűről testvérvárosunk sportolói. Szűcs Eta INGATLAN: 620 négyszögöl őszi- barackos eladó. Gajdos. — Rókóczifalva. Sallai u 3. 170 négyszögöl beépíthető közművesített telek eladó. — Szandapzőtlős. Kiss János n. 41 KIS családi ház te- lekKel eladó. Szolnok Bartók Bél^ u. 4. Völgyi Attila. Családi ház 400 n-öl 1 telekkel Abonyi úti vasúti megállónál — OTP-átvállaiással is eladó. Nagy jószóS- tartási lehetőség. Vil- any van. azonnal beköltözhető. Érdeklődni; Szolnok. M®c$4r u. 8. Vágóhídnál. VÁROS központjában nagyméretű lakás — munkásszállás céljára kiadó. Kedvező feltételekkel ..Vállalatnak” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Tiszajenő belterületén Rákóczi u. 46. sz. alatt 606 n-öl porta eladó. — Érdeklődni: Szolnok. Százados u. 4. szám MASFÉLSZOBAS — szövetkezeti lakás eladó. — Érdeklődni: Szolnok. Vöröscsillag U. XIV. ép. £ lh. III. e. 11. 17 órától Szövetkezeti — vagy OTP-s lakást vennék Szolnokon. OTP-átvállalással. ..Ármegjelölés” jeligére — a szplnoki hirdetőbe. CSALÁDI ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Szép u. 28. JÁSZBERÉNY. II. k. Pannónia utcai játszótérnél 106 n-öl beépítésre alkalmas telek sürgősen eladó. Ugyanott egy nagyméretű ház lebontásra szintén eladó. Érdeklődni lehet: Demeter péknél. EGY kétszobás és egyszobás lakásból álló ház azonnal beköltözhetően éladó. Szolnok. Balassa Bálint u 4. GÉPJÁRMŰGenerálozott MB 1000es igényesnek eladó. Szolnok. Mosonvi u. 3 éD. Józsánc (17—19 óráig). IB-s műszaki vizsgázott Zastawa eladó. — Telefon: Szolnok 12—583 KEVESET futott, ló állapotban lévő. — KTÜnkron seb vált ős. 500-as Trabant Limousine és Zaporo- zsec eladó. Szolnok. Klapka u. 4. Telefon: 12—089/180 mellék. Megtekinthető: 17 óra után. »JŐ karban lévő Da- nuvla motorke-^kn'-'r eladó 1600.— Ft-ért. Sági Laios. Rákóczl- falva. Felszabadulás u. 49 407-es Moszkvics betegség miatt sürgősen eladó. Cibakháza. Kishegy 6. Re- deczky. WARTBURG CR-es fehér, megkjméjt állapotban eladó. Jászberény. Fenyő u. 8. ADÁS-VÉTEL: ELADÓ kettő sodrott és $gy magyar igásló. Jászberény. Kossuth u. 29. Konkoly fuvaros.--------------------&----2 30 literes Lehel hűtőszekrény eladó — Szolnok. Sajtó 14. 16. I 4. ÜJ. világos, kétszemélyes rekamié. két fotellal eladó. .Frizzi. Szolnok. — gépjpari szakközépiskola. ELADÓ 1ó állapotban lévő fekete Hoff- mann-Czernv márkájú. páncéltőkés pianínó. Megtekinthető: 17 órától — Szolnok. Vqsztok u. VIJ. ép. I. lh. I. e. 1. Kerekes. ÖTSZEMÉLYES motorcsónak 250 cm3-es motorral olcsón eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Tel.: U—675. PB-gázpalack rezsó- val eladó. Szolnok. Zagy^i-parti sétány 4. III. e. 56. EGYÉB: FIATAL házaspár — két gyermekkel időé nőt vagy férfit Szolnokon. esetleg környékén lakásért eltartana. ..Kölcsönös megbecsülés” jeligére a szolnoki hirdetőbe Dolgozókat alkalmazunk Közgazdasági technikumot végzett, gépírni tudó számlázó adminisztrátort veszünk el. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Tisza vidék Szövetkezeti Közös Vállalat munkaügyi előadójánál. Szolnok, Vöröshadsereg u, 4. szám. Építőipari technikum) végzettséggel és több éves építési gyakorlattal rendelkező dolgozót beruházási előadói munkakörbe felveszünk. Tiszavidéki MÉH Nyers- anyagahsznosító Vállalat. Szolnok. Mártírok útja 9. —■! 11 1 ■———■II ■ ■ 1 Nagykunsági Építőipari Szövetkezet felvesz — asztalost, — festőt, — villanyszerelőt, — üvegest, — ácsot, — gépkezelőt, — segédmunkást. Jelentkezés: KARCAG, Madarasi u. 27., munkaügy. MEZŐGÉP Vállalat tószegi gyáregysége, Tószeg FELVÉTELRE KERES VÁLTAKOZÓ MUNKAHELYRE épületgépésztechnikusokat, víz-fűtés-technológiai szerelőket, villanyszerelőket, hegesztőket, segédmunkásokat segítőnek. ÁLLANDÓ MUNKAHELYRE: 1 érettségizett gyors és gépíró'nőt hegesztőket, lakatosokat. kovácsokat és segédmunkásokat betanított munkára. FIZETÉS: teljesítménybér vagy órabér, a külszalgá- latos dolgozóknak 775,— Ft kiküldetési átalányt és heti egyszeri haza és. visszautazást térítünk. JELENTKEZÉS a gyáregység igazgatójánál. Pályaválasztó fiatalok! Vin. ál* taiauus iskolái vészellek, jelentkezzetek szeszipari szakmunkas- lanuiunak. laniuas a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakiskolában. vidékiek reszere kedvezményes kollégiumi elhelyezést biztosítunk. lauumiányi idő 3 ev. elveszese után budapesti korszerű üzemeinkben biztosítunk munkát. Tanulóink ösztöndíjat kapnak. Heti 4'i órás munkarend, szabad szombat. Saját sport- es Utíuióietesumenyek. — korszerű munkásszállás üzemi étkezés. — Továbbtanulási lehetőség van! — Jelentkezés: Budapesti Szeszipari Vallaiat Budafoki Élesztő és Szeszgyár. Budapest. XXU., Gyár u. 6—9. A Szolnok l. sz. Postahivatal tisztviselő, postai kézbesítő, kapus és takarító munkakörbe dolgozókat vesz fél. Jelentkezés: az emeleti főnöki irodában. BIVIMPEX nyersbőrkirendeltsége férfi segédmunkásokat alkalmaz egyműszakos munkára. Ötnapos munkahét. Alkalmazás esetén vidékieknek útikQiiség-hozzájáru- lást fizetünk. Cím: Szolnok. Vöröshadsereg u. 29. A Lőrinczi Fonó felvételt hirdet 15 even telüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Kereseti lehetőség; j700—2100 Ft-ig a betanulás után. Vidéki lánvok részére szállást biztosítunk Clmj PIV Lőrinczi Gvár. — Budapest. XVII.. Gyömrői u. 85—91. Udvaros munkakörbe férfi munkavállalókat veszünk fel. Jelentkezni lehet: Szolnoki Tejüzem, Szolnok. Mártírok útja 13. szám alatt. Azonnali belépéssel kőműves brigádot és hat fős kubikos brigádot, .veszünk fel. Fizetés teljesítménybérben. — Jelentkezés: Építő-Javító és Szolgáltató Vállalat. Szplnok. Kossuth tér. Irodaház. fsz. a munkaügyi osztályon. A SZÖVTERV Szolnokon tervező és beruházó Irodája építész- mérnököt vagy nagy gyakorlattal rendelkező felsőfokú végzettségű építészt és építésztechnikust tervezői, műszaki előkészítői és műszaki ellenőri munkakörben alkalmaz. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: az irodavezetőnél. .(Szolnpk. Bál- Vány u. 20.) f Hirdetmények Szolnok megyei Vizes Csatornamű Vállalat KÖZLEMÉNYE Értesítjük fogyasztóinkat, hogy június 20-án 19 órától, 21-én 0.4 óráig Szolnok Tisza- liget, ligeti üdülösor, Kertváros, alcsiszigeti üdülőtelkek, Kocsoros, Szandaszöllős. — Reptér, Rákóczit'alva, Ráké« cziújfalu vízellátása fővezeték élőre kötése miatt szünetel. t ☆ A Szolnok megyei Építési és Szerelőipari Vállalata értesíti Szolnok város lakosságát, hogy Szolnok. Kassai u. és Kolozsvári u. épülettömb térvilágítását 1973. június 20-án feszültség alá helyezi. A Meder úti OTP 52. lakás energiaellátó kábelét, valamint az épület előtt megépül térvilágítást 1973. június 25- én feszültség alá helyezzük. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat V A Szolnok megyei Tanács V, B. titkárságának szervezési osztálya értesíti a megye lakosságát, az intézményeket, a szövetkezetek és vállalatok vezetőit, hogy 1973. június 1- töl a Szolnok megyei Tanács Közlönyre előfizethetnek. A közlöny tájékoztatást nyújt a megyei Tanács és a végrehajtó bizottság fontosabb rendeletéiről,, ha'árcza" tairól. tartalmazza a tisztség- viselők és a szakieazgaiási szervek közérdekű intézkedéseit, valamint a megjelenő új jogszabályok mutatóját. A közlöny havonta jelenik meg. A közlönyre évenként és félévenként lehet előfizetni. Az éves előfizetési díj 48.— Ft. a féléves 24.—■ Ft. Az előfizetési díjat a közületek átutalási megbízáson, a magán- személyek postautalványon a Szolnok megyei Tanács V. B. költségvetési számla Szolnok elnevezésű és 450—92700—0005 sz. számlára fizethetik be, pontos név és lakcím, valamint a megrendelt példány- szám egyidejű feltüntetése mellett. Az előfizetési díjat az 1973. II. félévre folyó hó 30-ig, a továbbiakban minden év utolsó hó, illetve a félévet, megelőző hó 30-ig kell átutalni. (xl ül \