Szolnok Megyei Néplap, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-19 / 141. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLÉR XXIV. évf. 141. sz. 1973. június 19., kedd. Szovjet békepolitika ív em kell a nemzetközi politikai szakértőjének lenni ahhoz, hogy az ember érezze: Európa légköre ha­tározottan megenyhült és ez igen kedvező előjel a július 3-án kezdődő biztonsági konferenciához. A szovjet— amerikai viszony, amely valamilyen formában mindig be­folyásolta és a jövőben is befolyásolja a világeseményeket, határozottan javuló tendenciát mutat. Indokínában ugyan nem megfelelő a békeegyezmény végrehajtásának menete, a saigoni reakció még különböző nehézségeket támaszt, a tö­meges fegyveres harcok azonban véget értek és jelenleg is kísérletek folynak a további problémák tárgyalásos rendezé­sére. A súlyos nemzetközi konfliktusok közül még a közel- keleti probléma vár megoldásra. Ha — jelképesen szólva — leásunk e folyamatok gyökeré­hez, minden esetben eljutunk a döntő tényezőig: a, lenini békepolltika elveinek gyakorlati érvényesüléséig. Ezt a po­litikát a Szovjetunió és a szocialista országok kezdeményezik, szorgalmazzák, s ma már az országok, a nemzetek döntő többsége támogatja. Az SZKP XXIV. kongresszusa a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének elveit új vonásokkal gazdagította. A Központi Bizottság beszámolója nemcsak azt mondta ki, hogy a Szovjetunió minden néppel, országgal, kormánnyal békében akar élni, hanem külön hang­súlyozta, hogy társadalmi berendezkedésüktől függetlenül együttműködésre is törekszik azokkal az országokkal, ame­lyek erre hajlandók. Ez a deklaráció mindennél hatásosabban bizonyította, hogy a Szovjetunió a békét nem átmeneti állapotnak, béke­politikáját pedig nem taktikai eszközöknek tekinti, hanem a szocialista rendszer létezéséből fakadó, egyetlen lehetséges magatartásnak a nemzetközi érintkezésben. A z ebben rejlő realitások önként kínálták magukat, és amilyen ütemben felismerték ezt a vezető tőkés államok befolyásos csoportjai, kulcspozícióban lévő államférfiéi, úgy indult meg és vált egyre termékenyebbé a kelet-nyugati párbeszéd, s jöttek létre a béke irányába ható konkrét államközi szerződések. A tőkés országokról lévén szó, ki kell emelni, hogy a szovjet bekepolitikát min­denekelőtt a néptömegek értették meg. Jó példa erre a Né­met Szövetségi Köztársaság, ahol két évtizedig a revansista, militarista plattformot képviselő CDU—CSU-vezérek álltak a kormányrúdnál és pozícióik sokáig megrendíthetetlennek tűntek. Willy Brandtnak alighanem az a legnagyobb törté­nelmi érdeme, hogy felisTnerte: a dolgozó tömegek megbéké­lésre, nyugalomra vágynak, és ha egy párt vagy egy poli­tikus ilyen programmal lép eléjük, számíthat a többség bi­zalmára. A Szovjetunió békepolitikájának hatékonysága és sikere érdekében a vezető szovjet államférfiak rendkívül aktív kezdeményező tevékenységet folytatnak. Brezsnyev, Koszigin, Gromiko állandóan a világsajtó címlapjain szerepel, s vala­mennyi tárgyalásuk a tőkés országok vezetőivel arra irá­nyul, hogy a nemzetközi együttműködés az emberi élet minden tevékenységére kiterjedjen a különböző társadalmi formájú országok között. Legutóbb Brezsnyev bonni látoga­tása alkalmával két együttműködési egyezményt írtak alá, most pedig Washingtonból érkeztek olyan hírek, hogy az üzleti körök legalább akkora érdeklődéssel várták az SZKP főtitkárának látogatását, mint a Fehér Ház. A közelmúltban kötött szovjet—amerikai gazdasági egyezmények értékét dol- lármilliárdokban mérik. A szkeptikus vagy rosszindulatú nyugati kommentárok a szovjet békepolitikát megpróbálják a talpáról a fejére állí­tani, mondván, hogy az mindenekelőtt a Szovjetunió érdeke, hiszen saját gazdasági, kulturális, szociális terveit csak bé­kében tudja teljesíteni. E zek a sanda szándékú kommentárok néhány dologról megfeledkeznek. A Szovjetuniónak az egyenjogú­ságon alapuló együttműködési politikája a marxiz- tnus-leninizmus elveit tekintve nem ismer kompromisszumot, maga és a szocialista országok biztonságának megvédelmezé- sére pedig legyőzhetetlen fegyveres erői vannak. Vegyük például e politika egyik sarkalatos tételét, a leszerelést. Természetesen, emberi érdekek fűződnek ahhoz, hogy mi­nél kevesebb katonát és fegyverzetet kelljen készenlétben tartani. A csapatcsökkentési tárgyalásokon azonban a szoci­alista országok semmi olyan tervet nem tartanak elfogadha­tónak, amely a NATO-t katonai előnyökhöz juttatná a Varsói Szerződéssel szemben. A dolog másik fele: kinek az érdeke a béke, az együtt­működés? Az Egyesült Államokban éppúgy, mint a többi tő­kés államban léteznek katonai-gazdasági csoportosulások, amelyek mereven ellenzik a békés megoldásokat. A szovjet békepolitika következetességének és hatásosságának éppen az az egyik legközvetlenebb bizonyítéka, hogy ezek a re­akciós körök egyre kevésbé tudják érvényesíteni a valamikor kikezdhetetlennek tekintett befolyásukat a tőkés kormányok­nál. Vagyis a szovjet békepolitika a realitások felismerésére ösztönzi a kapitalista világ vezetőit, akik objektíve nem tér­hetnek ki e felismerések elől. Mi sem világítja meg ezt job­ban. mint hogy amerikai szakemberek már most a Szovjet­uniótól várják a jövő energia-válságának megoldását. L eonyid Brezsnyev az Egyesült Államokban tegnap kezdte meg' tárgyalásait Nixonnal. A világ sokat vár e találkozótól. Bizonyosak lehetünk, hogy az SZKP főtitkárának állásfoglalásai a szovjet—amerikai kap­csolatok fejlesztése mellett a lehető legteljesebben képviselik az egész békeszerető emberiség érdekeit is. Elhárult az utolsó akadály Lengyel párt- és kormányküldöttség az NDK-ban KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON Megkezdődtek Brezsnyev és ]\ixon tárgyalásai Ma: Műszaki kutatás és fejlesztés Szitavigyázóként Ünnepélyes fogadtatás a Fehér Házban kezdte Tegnap délelőtt helyi idő szerint 10.50 órakor szállt lé a washingtoni Fehér Háztól néhány száz méternyire levő Ellipszisre az amerikai hadi- tengerészet 1-es számú elnöki helikoptere, amely Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát hozta Camp Da- vld-ból, ahol a szovjet veze­tő és kísérete a vasárnapot töltötte. A sarló-kalapácsos vörös zászlókkal és a csillagos-sá­vos amerikai lobogókkal fel­díszített Fehér Ház parkjá­ban a sokezer főnyi közönség soraiban élén Nixon elnökkel és feleségével, az amerikai kabinet tagjai, a kongresszus mindkét pártbéli vezetői, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagjai és a Washingtonban akkreditált diplomáciai képviseletek ve­zetői, köztük Anatoli.j Dobri- nyin, szovjet nagykövet és Jakov Malik, a Szovjetunió ENSZ-fődelegátUsa, várták a Szovjetunió képviselőjét, aki­nek gépkocsija harsonaszó közepette tette meg a heli­kopter leszálló-helytől a Fe­hér Ház parkjába vezető utat. A gépkocsiból kiszálló Brezsnyevet Nixon elnök me­leg kézszorítással üdvözölte. A világ két leghatalmasabb nemzetének vezetői ismét találkoznak és erről a talál­kozóról a nagy amerikai tv­hálózatok, a moszkvai tele­vízió, és a világ valamennyi nagy tv-állomása színes, élő adásban tudósította a készü­lékeik előtt helyetfoglaló százmilliókat. Kitörő tapsvihar ünnepelte a két államférfi kézszorítását, amely — mint a CBS tudó­sítója megjegyezte — meg­pecsételte azt a kölcsönös eltökéltségüket, hogy folytat­ják „a béke művének építé­sét azon az alapon, amelyet 13 hónappal ezelőtt moszkvai találkozójukon fektettek le”. Leonyid Brezsnyev ezután Nixon elnök kíséretében el­lépett a díszszázad tisztelgő (Folytatás a 2. oldalon.) Történelmi pillanatok Washingtonban: Leonyid Brezsnyev az SZKP KB főtitkára és Richard Nixon, az Egyesült Álla­mok elnöke a Fehér Házban Gyorsan fejlődik a tiszafüredi Alumíniumgyár Olyanok voltunk, mint az állatok A tudomány világából Budapest hullámhosszán Százkilencvennyolc nevelő hiányzik Vízparti történet A vasárnap sportja Baleset az óvodában Aratás előtt a megyében Harminckét mázsás búzatermést várnak — Negyvenmillió forintos alkatrészkészlet az AGROKbR-nét — Ülésezett a megyei operatív bizottság (Tudósítónktól) Bereczki Lajosnak, a me­gyei tanács elnökhelyettesé­nek vezetésével tartotta meg soros ülését tegnap a me-, gyei operatív bizottság. Az aratási felkészülésről szá­moltatták be az ellátó vál­lalatokat, a felvásárlókat, a szakirányító állami appará­tust. A megyei tanács vb me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya névében Me­zei János adott jelentést, amelyben elmondotta, hogy 152 ezer hektáron történt meg a tavaszi talajélőkészí­tés és a vetés. Nyolcvanegyezer hektár kukoricát, 15,5 ezer hektár rizst, 12 ezer hektár siló- kukoricát, 11,7 ezer hek­tár cukorrépát vetettek el a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. A vegyszeres gyomirtást 280 ezer hektáron végezték el, töb­bek között 38 ezer hektáron kukorica, 11 ezer hektár rizs és 8 ezer hektár napra­forgó vetésén. Ezért is ítéli megfelelő­nek az operatív bizottság a megyében a növényegész­ségügyi helyzetet. Azokon a helyeken ugyanis, ahol nem vegyszereztek, avagy nem megfelelően hatott a vegy­szer. most nagy ütemben kapálnak. Ennek ellenére a kukoricakapálásban előbbre kellene tartanunk. A lema­radás magyarázata az, hogv az elmúlt hetekben több helyen — Jászkísér és Abádszalók környékén pél­(Folytatás a 3. oldalon.) Hifii- K - Tudósítások — hírek - tudósítások^- hírek Fogadás a lengyel nagykövetségen Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete a ma­gyar—lengyel barátsági, együttműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szerző­dés aláírásának 25. évfordu­lója alkalmából tegnap fo­gadást adott a nagykövetsé­gen. A fogadáson részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára, Óvári Miklós, az MSZMP KB tit­kára, Vályi Péter, a Minisz­tertanács elnökhelyettese. Alcsisziget jelenti: Tegnap a középhőmér­séklet 6°-al az átlag alatt maradt. Az 50 éves átlagos napi középhőmérséklet 19.9 C°, míg hétfőn csupán 14 volt. A maximum elérte a 25°-ot, azonban a reggel mért minimum: 8,4° A nap 14 árán ót sütött. A napsü­tést csak néha zavarta a kevés felhőzet. A szél egész napon át változó irányból és változó erősséggel fújt. A széllökések értéke elérte a 35—40 km]őr át. Csapadék az állomás térségében nem volt. A várható időjárás ma estig: általában felhős idő, többfelé eső, egy-két helyen zivatar. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 17—22° között. Az iraki haath párt küldöttsége Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi BíV zottságának meghívására va­sárnap Budapestre érkezett az Arab Újjászületés Szo­cialista Pártja küldöttsége az Iraki Köztársaságból: Abdul Khalek. a baath párt nemzeti vezetőségének és az iraki forradalmi kormány­zótanács tagjának vezetésé­vel. A küldöttség üdvözlésé­re a Ferihegyi repülőtéren megjelent Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára. Az ér­kezésnél jelen ■ volt M. I. Jumma, az Iraki Köztársa­ság budapesti nagykövete. Tegnap az MSZMP KB székházában megkezdődtek a pártközi tárgyalások, ame­lyeket magyar részről Pul­lai Árpád, az MSZMP KB titkára vezet. Tájkonferencia a munkásműveltségről Hot alföldi megye mint­egy nyolcvan művelődési szakemberének, szakszerve­zeti és tanácsi vezetők résztvételével háromnapos tájkonferencia kezdődik ma délelőtt Szolnokon, a Ság- vári Endre Megyei Művelő­dési Központban. A tanács­kozás témája: a munkások körében végzendő népműve­lői munka. Az előadások és a hozzájuk kapcsolódó kor­referátumok középpontjában az , olvasási kultúra kérdé­sei állnak, de sor kerül az eszmecsere idején a külön­böző megyék idevágó ta­pasztalatainak kölcsönös cseréjére Is. Üttörő kórusok fesztiválja Vasárnap befejeződött az úttörő nagykórusok feszti­válja Veszprémben. A vá­ros úttörő csapatai — az is­kolai szülői munkaközössé­gek segítségével — az idén is 21 kórus, több mint k'ét­ezer tagját látták vendégül három napra, A szombati egésznapos verseny után vasárnap a legjobb minősítést kapott kórusok záróhangversenyt adtak a Veszprémi Vegy- ' ipari Egyetem aulájában. Az immár hagyományos­sá váló veszprémi úttörő kórusfesztivál, melyen nagy sikerrel szerepelt megyénk képviseletében a szolnoki Kassai úti általános iskola énekkara is, szembetűnően bizonyította Kodály Zoltán szellemi hagyatékának ter­mékenységét. Egy mondatban — Tegnap a Hazafias Népfront klubhelyiségében az Országos Béketanács el­nöksége baráti találkozón fogadta a vietnami sebesül­nek tizenöt fős csoportját. — A Garamvölgvi József művelődésügyi miniszterhe­i lyettes vezette közművelő­dési küldöttség hazaérkezett NDK-beli és lengyelországi tanulmánvűtjáról. Sas Szilvia nyerte a nagy­díjat Szófiában. a fiatal operaénekesek több mint há­rom hete tartó V. nemzet­közi versenyén. jjj

Next

/
Oldalképek
Tartalom