Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-20 / 116. szám

1973. május 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 VI. szolnoki nép tánc fesztivál Színvonalas verseny program A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének „Bartók Béla” Táncegyüttese, műsorukon: Varga—Halmos: Gömöri táncok Péntek déltől Szolnok táncritmusra váltott. Tizen­négy együttes közel hétszáz táncosa, zenésze vette bir­tokba a várost. Szolnok há­rom napra a néptánc biro­dalmának fővárosa lett. Aznap délután a Szigli­geti Színházban megkezdő­dött a kulturális hetek ta­lán legkiemelkedőbb ren­dezvénysorozata, a VI. szol­noki néptáncfesztivál. Bíró Boldizsár, Szolnok város Tanácsának elnökhelyettese köszöntötte a vendégeket majd az I. versenyprogram­ra került sor. Szabó Iván szobrászmű­vész, a néptánc régi, értő barátja elnökletével rangos szakmai zsűri dönt a díjak odaítéléséről. A zsűri tag­jai többek között: Rábai Miklós, az Állami Népi Együttes vezetője, Eck Im­re, a Pécsi Balett művésze­ti vezetője és Seregi László, az Operaház koreográfusa is. A szombathelyi „UNGA- RESCA” Táncegyüttes lé­pett elsőként színpadra, Sá- rosi—Pesovár: Táncok Szat- márból című kompozíciójá­val. A háromszoros kiváló együttes bemutatója méltó nyitánya volt a fesztivál­nak. Az első nagy sikert a békéscsabai „Balassi” arat­ta. Born—Vavrinecz Dobozi emlékét rendkívül fegyel­mezetten, szépen táncolták el. És következett a „Tisza". Mint már előző lapszá­Ifjúsági park. Park — a szó szoros értelmében — fákkal, bokrokkal, romanti­kával, többféle szórakozási lehetőséggel. Régi vágya ez a megyeszékhely fiataljai­nak. Az álom a beteljesü­lés küszöbéhez érkezett. A szabadtéri színpad terüle­tén egyelőre a feltúrt talaj, a felszedett padok jelzik, hogy megkezdték a munkát. A Szolnok városi KISZ- bizottság kezdeményezése az üzemi és iskolai ifjúsági szervezetek körében élénk visszhangra talált. A terve­zőiroda és a KEVITERV fiataljai elkészítették az if­júsági park tervét. Szesz­mentes ifjúsági szórakozó­hely épül, ahol tánctér, ping-pong asztalok, tollas­labda pályák, lengő tekepá- yák, 70 centis figurákkal játszható sakk- és malom­játék kínál szórakozást. A zöldterületen farönkökből készült asztalok és ülőkék, a napos részen kerti búto­rok, asztali társasjátékok, sok-sok kerti pad... Egy­szerre 700—800 fiatal pihen­het, szórakozhat majd az ifjúsági parkban. Ezidáig a város KISZ- szervezetei társadalmi mun­munkban beszámoltunk ró­la, műsorukon Draskóczy— Sajti: Három magyarorszá­gi eszközös tánca szerepelt. Lendületesen, szinte tech­nikai hiba nélkül mutatták be produkciójukat. A két debreceni együttes mintha a szokásosnál kissé halványabban szerepelt vol­na. A sorsolás szeszélye folytán egymás után kö­vetkezett a három favorit, a „Vasas” Központi Mű- vészegyütes tánckara, a Magyarországi Nemzetiségek Központi Táncegyüttese és a KISZ Központi Művész- együtes. Legszebben talán az utóbbiak szerepeltek, Szirmay Béla Tavaszébre­dés című tánckölteményé­vel. Az esti bemutatón vala­mennyi együttes színre lé­pett. Kezdjük talán a sort a két új szereplővel, a Vegyipari Dolgozók Szak- szervezetének „Bartók Béla” és a HVDSZ „Bihari János” táncegyüttesével. Nos, bő­vült a nagydíj-esélyes me­zőny. A két ismerős együttes kitett magáért, nagyszerűen táncolták Tímár — Halmos: Gyimesi lassú és sebes magyaros, illetve Novák: Havasi ro­mán táncok című művét. A biharisok ráadásul kitűnő színpadképet komponáltak, s változatos lépéskombiná­kájukból 35 ezer forintot . gyűjtöttek össze az építke­zésre. A gépipari techni­kum, a vegyipari szakkö­zépiskola KISZ-esei vállal­ták a földmunkát. A Fű­rész- és Hordóipari Válla­lat szolnoki üzemegysége 35 ezer forint értékben elkészí­ti a rönkasztalokat, ülőké­ket. A bútorgyáriak a vegy- kezelést, lakkozást vállal­ták el. A homokot, földet munkaidejük után a Volán fiataljai szállítják. A vasút üzemi szakszervezete és KISZ-bizottsága száz köb­méter salakot ajánlott fel. Az ifjúságpolitikai alap­ból 150 ezer forintot utalt ki a megyei tanács. Ebből vásárolják meg a felszere­lést, a játékokat. A park­építőket a városi tanács is támogatja, anyagilag és er­kölcsileg. Részt vesznek az építkezésben a szolnoki ka­tonai fiatalok is. Van még feladat bőven. Támfal, szalagpad, útsze­gély, tipegő, gyöngykavics, beton, aszfalt, virágos terü­let... Mindezek szállítását, elkészítését valakinek vál­lalni kell, hogy a szép ter­vek hamarosan megvalósul­janak. cióik meglepetésszámba mentek. A Tisza ezúttal Grabócz —Várhelyi: Jász verbunko­sát mutatta be, talán még az első fellépésnél is jobb színpadon. Tovább folytató­dott a Vasas és a KISZ Központi Művészegyüttes vetélkedése. Ha előbb a KISZ Központi, most fel­tétlenül a Vasas műsora tet­szett jobban. Szigeti—Vav­rinecz Cigánytánca igazi bravúrszám. Tegnap délelőtt a harma­dik versenyről a Tisza és a Szekszárdi Néptáncegyüttes hiányzott. A tiszások azért, mert Várhelyi—Bartók Medvetánca nem készült el. Kár, mert a legszínvonala­sabb program így nélkülük zajlott. Két számmal indult vi­szont a Bihari és a Bartók. Az előbbi Stoller Cigány­táncának bemutatásával aratott nagy sikert, míg a Bartók, Tímár—Sebő: Széki táncával remekelt. A Vasas „Montázs” részlete kitűnő volt. Szerb húsvéti szertar­tást, „ruzsicsálót” varázsolt színpadra a Nemzetiségek Táncegyüttese — teljesítmé­nyüket vastaps jutalmazta. A versenyprogramok be­fejeztével, délután a városi tanács nagytermében szak­mai tanácskozás volt, este pedig a gálabemutató első részét láthatta a közönség a Szigligeti Színházban. H. D. Valétabál— ballagás fiákeren Tegnap tartották a Mis­kolci Nehézipari Műszaki Egyetem végzős hallgatói szokásos valéta-karneválju- kat és báljukat. A bányász-, a kohász- és a gépészmér­nöki kar több mint négy­száz végzős hallgatója jel­mezekbe öltözve, karneváli menetben járta be az egye­tem épületeit. Este nagysza­bású valéta-bál zárta az ünnepséget. A Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem végzős hallga­tói körében évtizedes hagyo­mány, hogy a záróünnepség utáni ballagás nemcsak az „alma materra” korlátozó­dik. Az egész várost bejár­ják, mégpedig konflissal. Tegnap a felvirágzott, kifé­nyesített rézveretekkel el­látott. lakkozott ódon fiáke- rek tucatjai jelentek meg Szeged utcáin, s vitték az általános orvosi-, valamint a fogorvosi kar mintegy kétszáz daloló, éneklő vég­zős hallgatóját, s hozzátar­tozóikat végig a város ut­cáin. Ifjúsági park épül a megyeszékhelyen Szerelmem, Elektra Gyurkc-dráma a Szigligeti Színházban Kissé megkésve bár — műsorgondbeli kényszerű­ségből most is — mégis jó, hogy a Szigligeti Színház vállalta a Szerelmem, Elekt­ra bemutatását. Meglehet, hogy a fél év­tizede született mű — ős­bemutatója 1968-ban volt a Nemzeti Színházban — ta­lán nem hat már olymódon az újdonság ízével, erejé­vel, mint első jelentkezése­kor, amikor heves vitákat kavart, de a benne feszülő, egymást vonzó és taszító gondolataival ma sem te- kintehető „lejárt lemeznek”. Ha valaki nem ismeri a darabot, és a címből kiin­dulva csupán a klasszikus Elektra-téma kései változa­tát tételezi fel, valamiféle, a kor ízléséhez idomított át­dolgozását, az meglepetéssel tapasztalhatja, hogy Gyurkó nem az ógörög monda egy­szerű modernesítését kínálja, hanem az alapötletből ki­indulva ízig-vérig mai drá­mát nyújt át. Nem arról van szó csupán, hogy mint előtte tették volt O’Neill, Girau­douz, Sartre, hogy csak né­hányat említsünk a sikeres változatokból, amelyekben a szerzők az Elektra-témá- val korunknak igyekeztek tükröt tartani, itt Gyurkó László megfosztva a törté­netet, korhoz és helyhez, konkrét történelmi és társa­dalmi helyzethez való kötő­déseitől, a gondolat síkján szuverén módon teremti meg a maga Gyurkó-tragédiáját, a gondolatok és az eszmék drámáját. Megvannak ennek a sajátos Írói elképzelésnek a leselkedő veszélyei. A stili­zált, steril gondolatiság olyan figurális értékeket szoríthat háttérbe, amelyek elhalványulása érzékenyen érintheti a dráma hatását, esztétikai teljességét. Az el­vont gondolatok színpadi megjelenésében ott a hagy veszedelem: a játék a fel­tálalt eszme puszta illuszt­rációjává alacsonyul. A leg­helytállóbb emberi és tár-, sadalmi igazságok is szimpla kinyilatkoztatássá, szürke szólammá válhatnak meg­felelő lélektani, emberi in­dokok híján. Mindezt azért említem, mert a szolnoki előadás — láthatóan és érzékelhetően — számolt ezekkel a veszé­lyekkel, s ahol csak tehet­te különböző ötletekkel, mozgással és dinamikával, a játék feldúsításával — min­dig belül maradva azonban a mértéken — okosan és stílusosan állta útját a szín­padi elszürküléssel fenye­gető veszélynek. Horváth Jenő rendező azontúl, hogy pontosan kirajzolta előttünk a dráma gondolati erővona­lait, hogy tiszta értelmezés­sel, ahol csak tehette, szín­te kifényesítette az írói gon­dolatokat, azontúl élettel te- líttette meg az egyes jele- 1 neteket, és igyekezett vérbe­li drámai atmoszférát te­remteni a színpadon. S eh­hez, Székely László igazán nagyvonalú környezetet komponált, odaillő díszletet akár egy shákespeare-i tra­gédiához is. Amikor felgördül a füg­göny, valójában nem az ókori Aigiszthosz királyi ud­varában vagyunk, hanem egy zsarnok palotájában, ahol mint fehér bárányok között fekete, Elektra bo­lyong fájdalmával és bosz- szújával, életének egyetlen értelme maradt csupán: a bosszúállás. Az tartja fogva, az tartja megszállva. Magá­nyába falazva, nem hajlan- dóan semmiféle kompro­misszumra, még testvére sza­vára sem hallgatva várja azt a pillanatot, a nagysze­rűt — hajthatatlanul — Oresztész érkezését, amikor majd végre megszabadul a város a zsarnoktól, és a bűnösök megbűnhődnek, az igazság pedig beteljesedik: megszületik a szabadság. Elektra a szabadság meg­testesülése, az abszolút igaz­ság inkarnációja. A dráma eszmerendszerének ő az egyik pólusa, a másik Oresz- tész. Elektra öccsét, akivel jóllehet, a zsarnok megölé­sének pillanatáig tökélete­sen egyek, — Oresztész— Elektra és Elektra—Oresz­tész, de azután útjaik el­válnak. Miért? Elektra ugyanis a megszer­zett szabadság birtokában is hajthatatlan marad, és kitart konokul a bűn megbünte­tésének gondolata mellett. Ugyanakkor Oresztész fel­ismeri, hogy alkalmazkodnia kell az embernek ahhoz, amit várnak tőle, hogy megváltoztatni is csak az tudja környezetét, aki maga is tekintettel van környeze­tére. Aki képtelen a válto­zásra, az képtelen a változ­tatásra is, s. ennek következ­tében fél, retteg a változás legcsekélyebb jeleitől is. Oresztész a rend érdekében a józanabb, humánusabb, reálisabb utat választja. „Én szabadítónak, nem győztes­nek jöttem” — vallja meg nyíltan. Félelem nélkül akarja megvalósítani a sza­badság utáni rend világát. Egyébként itt. ebben mutat­kozik meg világosan közte és Aigiszthosz között is a különbség. Ugyanis a zsar­nok is rendet akar, tör­vénytiszteletet parancsol, csakhogy ennek a rendnek rettegésből van az alapja, itt a félelem igazgat min­dent, még nevetni is csak egy ember nevethet: a ki­rály. A zsarnok szótárában rend és szabadság összefér­hetetlen fogalmak. Oresztész viszont épp e kettő egyesí­tésére törekszik, a realitá­sokból kiindulva. Elektra és Oresztész szembe kerülnek. Elektra nem hajlandó a változásra, ő mindig az új helyzetben is, akkor is többet akar az elérhetőnél, a lehetségesnél, ö az abszolút igazság, és vele szemben Oresztész, az abszolút realitás. Elektra, aki „meztelen talppal járt a parázson” megkövült eltö­kéltségében az idealizált igazságot képviseli, míg Oresztész az emberi igazság képviselője. A világnak együtt volna szüksége rájuk, de vajon megteremthető-e az abszolút igazság és az abszolút realitás egysége, hogy tudniillik Oresztész ne maradjon Oresztész mindörökre és Elektra sem Elektrának, hanem végérvé­nyesen Elektra—Oresztész- szé váljanak. A dráma tra­gikus befejezése arra a fájdal­mas távolságra utal, ame­lyet történelme során oly sokszor kísérelt meg, és kí­sérel meg áthidalni — a két pólus között — az embe­riség. A felvázolt gondolatsor egy vonulata, fő vonulata a dráma rendkívül gazdag mondandójának, amelyet a szolnoki társulat kimun­kált előadásban valósít meg a színpadon. A rendezés eb­beli erényeiről már szóltam, de a színészi teljesítmények­ről is egyértelműen a dicsé­ret hangján emlékezhetünk meg. Mindenekelőtt az Elektrát megformáló Csomós Mariról, aki alighanem eb­ben az évadban érett igazán nagy színésszé; már Jean D’ Arc-ja is kitűnő volt, s most az Elektrában, igazán bo­nyolult szerepben bizonyí­totta: színe, hajlékonysága, ereje van összetett művészi feladatok maradéktalan megoldására. Jelenléte a színpadon atmoszférát te­remt. A játék során egé­szen kiemelkedő drámai pil­lanatai vannak, csúcsai az előadásnak; mint például furibundus kitörése és tán­ca a megölt zsarnok feletti örömében, vagy felemelő szerelmi eufóriája a meglelt érzés „varázslatában”. Né­maságában is beszédes. Mel­lette az Oresztészt alakító Szombathy Gyulának jut igazi drámai feladat, aki mesterien építi fel szerepét, és lépésről lépésre jut el az előadás záró jelenetében iz­zásának tetőpontjára, Oresz­tész fájdalmasan szép tragé­diájának imponáló megraga­dásáig. A darab pergő dia­lógusé jeleneteiben jól érvé­nyesül kivételes beszédkul­túrája. Választékos eszkö­zökkel, illúziót keltőén ál­lítja elénk nem épp tes­tére szabott szerepben Irá­nyi József a zsarnok figurá­ját, jóllehet, vázlatos szere­pe kevés lehetőséget nyújt jellemábrázolásra. Igen hi­teles és megjelenésben is „fenséges” Olsavszky Éva Klütaimnesztrája, rövid sze­repében is igazolja nagysze­rű ábrázolóerejét. A csak a mának élő, az élvezete­ket kereső Khrüszothemisz szerepében Andai Györgyi alkot figyelemre méltót. Bá­rány Frigyes, aki egymaga a kórus, sajnos nem tehet mást mint jó képet vág a játékhoz, bele-bele kotnye- leskedik, de többre nem ad lehetőséget az író neki. Ta­lán ez az egyik leghálátla­nabb feladat. Felesleges narrátor, elidegenítő elem a drámában. Ezt a feladatát viszont meglehetősen ele­gánsan oldja meg. A test­őrparancsnok figuráját Hal- mágyi Sándor formálja meg korrekt módon. A Gyurkó-dráma szolnoki előadása lényegében színvo­nalas művészi munka, az együttes nagyvonalú össz- játékot produkál, és izgal­mas színházi estével ajándé­kozza meg az eszmélkedés- re hajlamos nézőt. A Szerel­mem, Elektra újabb bizony­sága: színházunk kivételes tettekre is képes. VALKÖ MÍHAES Elektra (Csomós Mari) és Oresztész (Szombathy Gyula)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom