Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-11 / 108. szám
s VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLÉR XXIV. évf. 108. sí. 1973. május 11., pcntck. A pártszervezetek segítőtársai JK taggyűléseken vagy vezetőségi üléseken elhangzó MA értékelések többnyire általánosságban elemzik az ™ ™ egyes tömegszervezetek és mozgalmak munkáját. Csak ritkán vagy egyáltalán nem térnek ki viszont az ott dolgozó kommunisták munkájának minősítésére. Holott ez adna igazán lendületet, segítséget. A tömegszervezetek ugyanis nem egyszerűen végrehajtói, közvetítői a párt politikájának, hanem önálló tevékenységet folytatva, segítik felszínre hozni a különböző ellentmondásokat, megoldásokat adnak, kezdeményeznek, jelzik a tapasztalt jelenségeket a pártnak. Ezzel egyúttal kifejezik és védelmezik a soraikban található dolgozók érdekeit, igényeit. Másrészt a tömegszervezetek és mozgalmak a párt számára bizonyos értelemben harci területet is jelentenek, mivel tagjaik, tömegeik megnyerése újra és újra szükséges. Ezért a párttagok által a tömegszervezetekben végzett mindennapos munka az élet követelménye. A . tömegszervezetek tagjai felkészültségben, politikai és élettapasztalatokban, aktivitásban, áldozatvállalásban természetszerűen különböznek egymástól. Pártonkívüli tagjaik nem minden kérdést ítélnek meg ugyanúgy, nem minden esetben foglalnak állást ugyanoly módon, mint a kommunisták. Ez természetes és nyilvánvaló. Ebből következik, hogy tevékenységüket, állásfoglalásaikat a pártszervezetek nem ítélhetik meg a párton belüli normák, követelmények szerint. Az egységes nézet és az egységes cselekvés itt minden -esetben csak a kommunisták folyamatos meggyőző munkájának, politikai és ideológiai tevékenységének hatására alakulhat ki. S erre mind a teendők meghatározásakor, mind a végzett munka értékelésekor a pártszervezeteknek megfelelő gondot kell fordítaniuk, hiszen a tömegszervezetek pártirányításának ez az egyik legfontosabb eleme. A tömegszervezetek és mozgalmak önállóak, a demokratikus centralizmus elve alapján épülnek fel, tevékenységükben realizálva a párt politikáját. Ennek érvényre juttatása az ott dolgozó kommunisták számára fontos kötelesség. A pártszervezetek számára is szükséges, hogy megismerkedjenek a tömegszervezetek elgondolásaival, irányelveivel, döntéseivel, mert enélkül a pártirányítás egyoldalú marad. Az egyoldalúság azonban az ellenkező végleten is jelentkezhet. Az utóbbi időben számos pártalapszervezet a területén működő tömegszervezetet, mozgalmat valamiféle ..melléje rendelt” szervként fogja fel. Ügy vélik, hogy annak irányításáért minden vonatkozásban az illető tömegszervezet vagy mozgalom felsőbb szerve felelős, s maguktól .minden ilyen feladatot elhárítanak. Ahol így gondolkoznak. ott nem' értik azt az elvet, hogy a pártirányítás alapvetően az azonos szintű pártszerv feladata. A helyi politikai irányításért tehát az adott területen tevékenykedő pártszervezet felelős. Az irányítás nem lehet mechanikus, mivel a tömeg- szervezetek között a feladat és a funkció tekintetében sok különbség van. Kell is, hogy legyen, mivel mindegyikük valamilyen sajátos feladatkör ellátására jött létre. Egy azonosság természetesen van közöttük, s ez a párt politikájának elfogadása és vállalása. Ezt azonban az emberek más-más csoportjai vagy rétegei körében, a megfelelő eszközökkel képviselik és valósítják meg. E z természetesen azt is jelenti, hogy nem elégséges általában igényelni segítségüket a pártszervezet által hozott határozatok megvalósításához, hanem arra kell törekedni, hogy „testre szabott” feladatokat kapjanak, amelyek egybevágnak jellegükkel, tevékenységi körükkel. Alkalmazkodni kell tehát az adott tömegszervezet vagy mozgalom szervezeti formáihoz, alapszabályához, munkamódszereinek sajátosságaihoz, a tagság összetételéhez, érdeklődési köréhez stb. Az alkalmazkodás természetesen nem jelenthet politikai vagy világnézeti engedményeket. Elsősorban arról van szó, hogy nem szabad mechanikusan átvenni és alkalmazni ezekben a szervezetekben a párt szervezeti elveit és munkamódszereit. A pártszervekre hárul a tömegszervezetek és tömeg- mozgalmak tevékenységének összehangolása is. Gondoskodni kell arról, hogy a tömegszervezetek tevékenysége kapcsolódjék az adott időszak legfontosabb politikai feladataihoz. Másrészt munkájukban ne' legyen felesleges párhuzamosság, ismétlődés. Az összehangolást legjobb a munka tervezésekor, illetve a fontosabb akciók kidolgozásakor elvégezni, mert ezzel mindjárt elejét lehet venni az átfedéseknek. Nincs arra szükség, hogy ugyanazok az emberek ugyanazt a témát háromszor-négyszer tárgyalják meg, más-más testületben. Ez nem teszi jobbá, hatékonyabbá a párt vezető szerepét, a tömegszervezetek pártirányítását. A pártszervezeteknek első számú segítői a tömegszervezetek és mozgalmak. Olyan természetes szövetségesek, amelyek minden szinten részt vesznek a politika kialakításában, a kérdések eldöntésében, a határozatok megvalósításában. A helyes alapon történő pártirányítás az egyik fő feltétele annak, hogy e szerepüket minél jobban betöltsék, s ezáltal még hatékonyabban érvényesüljön a párt vezető szerepe. Dr. Szabó Imre az MSZMP KB alosztályvezetője Fekete Intések Véleitiéiirek Barzel lemondásáról (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSUNK A 2. OLDALON) Ülést tartott A Tájékoztatási Hivatal közli: a Minisztertanács tegnap ülést tartott. Dr. Tímár Mátyás, a Mi- niszteretanács elnökhelyettese előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a magyar—NDK gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési bizottság 12. ülésszakáról szóló jelentést. A legutóbbi ülésszak óta újabb eredmények születtek a két ország közötti együttműködésben. A bizottság most további intézkedéseket tett a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére. Több kutatási és termelési kooperációról szóló szerződést kötöttek meg Az árucsereforgalom a tavalyihoz képest 10 százalékkal növekszik, bővül az együttműködés az ipar számos területén. A kedvező tapasztalatok alapján 1980-ig meghosz- szabbították azt az egyezményt, amely arról intézkedik, hogy szakmai képzés és gyakorlati tapasztalat- szerzés céljából magyar fiatalok az NDK üzemeiben, NDK-beli fiatalok pedig kisebb számban magyar üzemekben dolgozzanak. A Minisztertanács megtárgyalta a külkereskedelmi miniszter jelentését a magyar— algériai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság 2. ülésszakáról. A két ország közötti kapcsolatok dinamikusan fejlődnek. — Az áruforgalom 1972-ben 172 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben. A látogatás során aláírták az 1973-xa szóló árucsereforgalmi ‘ jegyzőkönyvet Megállapodás jött létre arról,. hogy a következő . két évben is részit vesznek magyar szakemberek Algériában különböző tervező és tudományos munkákban. — A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A kormány tudomásul vette a kohó- és gépipari miniszter jelentését a gáz- és kőolajvezeték automatika, — telemechanika és hírközlő rendszereinek a Szovjetunióban megrendezett kiállításáról, valamint a Moszkvában folytatott tárgyalásairól. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban járt magyar szakértői delegáció jelentését. A küldöttség azoknak a megállapodásoknak gyakorlati kidolgozására utazott a közel-keleti országba, amelyeket a két kormány kötött Alj Nasser Mohamed miniszterelnöknek ez év februárjában Budapesten tett hivatalos látogatása során. A tárgyalások a két ország politikai, gazdasági, műszaki-tudományos és kulturális együttműködése szempontjából eredményeseik voltak. A Minisztertanács megtárgyalta az építésügyi és városfej lesztési miniszter, valamint az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztését Budapest és az öt kiemelt nagyváros — Miskolc, Szeged. Debrecen. Győr. Pécs — állami lakásépítési tervének teljesítéséről. Utasította az Országos Tervhivatal elnökét, a pénzügySzlnte állandóan napirenden szereplő téma, sőt lassan tény lesz: szennyvízcsatornákká válnak a folyók. A rohamos mérvű ipari fejlődés, az ivóvízhálózat ugrásszerű növekedése nemcsak egyre több tiszta vizet igényel, hanem — sajnos — szinte mindez szennyvízként jut vissza az „éiő vizekbe”. A hatalmas vízmennyiség, ami megyénkben a Tiszán és a Zagyván lefolyik, már szennyezetten érkezik, aztán gyáraink, üzemeink, szövetkezeteink ehhez még „hozzáteszik” a maguk mérgező anyagait. A vizek szeny- nyezése nemcsak a horgászoknak, halászoknak okoz bosszúságot azzal, hogy pusztítja a halállományt, a vizek élő világát, hanem veszélyezteti az ipari, sőt az ivóvízellátást is. Tegnap Szolnokon a IV. műszaki hetek keretében rendezett vízminőségvédelmi ankétön — amelyet a Magyar Hidrológiai Társaság szolnoki csoportja szervezett minisztert, az építésügyi és városfejlesztési minisztert, — hogy e városok lakáshelyzetének további javítása és a lakásépítési program arányos teljesítése érdekében az állami költségvetésből 3000 tanácsi lakás felépítéséhez, valamint a lakásépítések terület- előkészítéséhez 1973—75-ben mintegy 1,4 miliárd forint pénzügyi fedezetet biztosítsanak. Ebből az érintett tanácsok a lakásépítkezés mellett területelőkészítési és közmű- vesitésj feladatokat is finanszírozhatnak. A kormány megtarágyalta a felvonókkal kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról szóló előterjesztést. Felhatalmazta az építésügyi és városfejlesztési minisztert a felvonók építésére, műszaki állapotuk védelmére, zavartalan üzemeltetésükre vonatkozó jogszabály kiadására. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. —• erről hangzottak el érdekes előadások. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság főosztály- vezetője, Fehér Pál elmondta, hogy Szolnok megyében az utóbbi években mintegy 20 millió köbméter szennyvíz kerül a folyókba. A legnagyobb szennyező, a Tiszamenti Vegyiművek naponta 30 ezer köbméter szennyvizet bocsát ki, majd sorrendben a Cukorgyár, a Papírgyár, a MÁV és a Hűtőgépgyár következik. A megyében lévő 17 gépjavító és gépgyártó vállalatnál, amelyek korábban zsírral és olajjal „dúsították” a vizeket, örvendetes változás történt, viszont a 116 szakosított szarvasmarha- és sertéstelep annyi szennyvizet „termel”, mint egy nagyváros. Ennek fő oka az, hogy a vízügyi szolgálat utasításait szinte sehol sem veszik figyelembe. Amennyire hasznos és (Folytatás a 3. oldalon.) Ma: Cédulák a kirakatban * • • A jelölőgyüléseken elhangzott javaslatokról Cibakházán • • * Rugalmas elszámolási rendszer í * * Tarka-barka • • * Utazás a fantasztikum birodalmában • • • Kontra vidéki-ügyben • • • Jövőheti rádió és tv-műsor • • • Leckét adok Kovácsból • • * Gyilkosság a Pletykafaluban Leonyid Brezsnyev Lengyelországba látogat Hivatalosan közölték, hogy Leonyid Brezsnyev az SZKP Központi Bizottságának főttkára a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának, a Lengyel Nép- köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának meghívására május 11-én baráti látogatásra a Lengyel Népköztársaságba utazik. Vizeink védelmére Hzminősé"védelmi ankét Szolnokon Hílil k — ÍL DÚSÍTÁSOK — HÍ KEK - TUDÓSÍTÁSOK'- HÍREK Munkaügyi küldöttség utazott az NDK-ba Nagy Imre munkaügyi miniszterhelyettes vezetésével tegnap munkaügyi küldöttség utazott a Német Demokratikus Köztársaságba a magyar—NDK munkaerő kooperáció 1974. évi jegyzőkönyvének aláírására. Dorogi osztályozó berendezések Csehszlovákiának , Űj típusú osztályozó berendezéseket szállított a Dorogi Szénbányák Csehszlovákiába. Nyugat-Szlovákiában, a Vág mellett lévő kő- és kavicstermelő üzemekben szerelik fel a dorogi berendezések egy részét. A Csehszlovákiába* küldött különféle teljesítményű osztályozok és adagolók eljutnak a Szovjetunióba is. A Komarnói Hajógyárban ugyanis a Szovjetunió részére korszerű kotróhajókat készítenek. Ezekre az uszályokra komplett osztályozókat építenek — a dorogi berendezések felszerelésével. így már a nyílt vizeken osztályozzák a tavak, folyamok mélyéről kitermelt kavicsot. OTP-vita a közgazdász klubban A Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének életszínvonal szakosztálya kerckasztal-konferenciát rendezett tegnap Szolnokon, a közgazdász klubban. Hoff- mann József, az OTP vezérigazgató-helyettese bevezető előadásában a lakossági megtakarítások és hitelek életkörülményeket alakító szerepéről beszélt. Gyermekintézményközpont Zalaegerszegen Üjabb gyermekintézménynyel. százszemélyes óvodával gyarapodott Zalaegerszeg. Az 5 000 000 forintos költséggel épített létesítményt ezen a héten vették birtokukba az apróságok. Még ebben az évben elkészült a város korszerű gyermekintézményi központja is, ahol a bölcsődés kortól az általános iskola befejezéséig foglalkoznak a gyerekekkel. Ez az intézmény hatvanszemélyes bölcsődéből, százszemélyes óvodából és tornatermes általános iskolából áll majd. Önkéntes őrszolgálat a Balaton mentén A Balatonon május 18-íg tartják fenn az általános horgászati és halászati tilalmat. Ebben az időszakban kettőzött figyelemmel ügyelnek a vizterületre. Az utóbbi két-három évben — illetékesek megállapítása szerint — növekedett az orvhorgászok, halászok száma. Szigonnyal, fenekező horoggal és más meg nem engedett eszközökkel és módszerekkel igyekeznek minél nagyobb zsákmányra szert tenni, A Balatoni Halászati Vállalat és a Magyar Horgászok Országos Szövetsége az idén is 5.1 millió forintot költ a Balaton halállományának gyarapítására, ivadékok és előnevelt állomány kihelyezésére. Ezt az értéket a halászokon kívül a horgászok is őrzik, akik önkéntes őrszolgálattal segítik a tó halállományának védelmét. Egy mondatban * — Dr. Simát Mihály, az Országos Béketanács alelnö- ke tegnap a Hazafias Népfront székhazában 13 tagú argentin csoportot fogadott. — A szarvasmarhatenyésztés időszerű kérdéseiről tárgyal Kaposvárott a TIT V. országos vándorgyűlése. — Apró Antal Szegeden felkereste az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságot, ahol elbeszélgetett a hivatal vezetőivel, megtekintette a Tisza szegedi szakaszénál épülő új partfal makettjét, tájékozódott annak műszaki és egyéb adatairól. « t