Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-31 / 125. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. május 31. Jól megy a Szá j ólnak Meglepő eredmények a menyei másodosztályban Kajak-kenu Biztatóan kezdett az utánpótlás Több váratlan eredmény született a labdarúgás máso­dik vonalában. Három csa­pat is győzni tudott idegen­ben. A Jászfényszaru mellett — úgy tűnik — a megyei I. o.-ban a Szó. Cukorgyár a legesélyesebb feljutó. Jó já­tékkal, biztosan nyert Jász­apátiban. Ez a nagyarányú vereség meglepő, hiszen a jászapáti csapat a múlt hé­ten SzászbereKen fölényes biztonsággal nyert. Az első félidőben még jól tartotta magát a hazai gárda, szünet után azonban az átcsoporto­sított és a cserélhetőséget jól kihasználó Cukorgyár fölé­nyesen győzött. A múlt heti gyengébb szereplése után — Szászberek idegenből, még­pedig a dobogóra esélyes fő­iskolásoktól hozta el a 2 pontot. Szajol tovább folytaja jó szereplését, ismét nyert Ide­genben. A tavaszi sikertel«! kezdés után a kiesés veszé­lye megrémítette a csapatot, mert a Cukorgyártól elszen­vedett súlyos vereség óta 10 pontot gyűjtött. Tiszagyenda és a Jb. Mezőgép tavasszal ilyen nagyarányú győzelmet még nem aratott, Tiszafüred viszont igen nehezen nyert a jól védekező Kengyel ellen. A megyei II. o. ifjúsági bajnokságban kiemelkedik a Szónoki Cukorgyár fiataljai­nak tejesítménye. A bajnok­ságban eddig 124 gólt lőttek és egyszer sem kaptak ki. Az egyébként is igen fiatal fel­nőtt csapat utánpótlása jó­idéig biztosítva van. Jól sze­repel Jászapáti és Tiszafüred ifjúsági gárdája. Elgondolkod­tató viszont Jászfényszaru if­júsági együttesének helyezé­se. A nagyközségben többet kellene törődni az utánpót­lással, mert a felnőtt csapat­ból kivált labdarúgók he­lyére a jelenlegi ifjúsági csapatból nehezen tudnak megfelelő játékost adni. A megyei í. o. bajnokságot 12—13 játékossal nem lehet elkezdeni. z Eredmények (zárójelben az ifjúsági csapatoké): Jászbol- dogháza—Szajol 2:4 (0 3). Tiszagyenda—Jászladány 5.0 (0:2), Jb. Mezőgép—Jászalsó- szentgyörgv 5:0 (1:1) Tisza­füred—Kengyel 1:0 (14:0), A megyei kézilabda­bajnokság legutóbbi forduló­ját az élcsoportban tanyázó csapatok jó szereplése jelle­mezte. Férfiaknál Mezőtúr idegenben is győzött, és ez­zel továbbra is megőrizte veretlenségét. Nőknél Jász­ladány és a Szolnoki MTE Csapatának szereplését illeti dicséret. Az NB Ill-ban fe­kete vasárnapja volt me­gyénk női csapatainak, va­lamennyi vereséggel hagyta el a pályát. Férfiaknál a Szolnoki Olajbányász tartja egyenletes, jó formáját, s ez eredményekben is meg­mutatkozik. Eredmények. NB III. Fér­fi : Szolnoki Olajbányász^— Hódmezővásárhelyi Hunya­di 31:17. Női: Békési Spar­tacus—Jászboldogháza 9:8, Orosháza—Sz. Traktor 17:7, Mezőtúri Főisk.—Szászberek 2:3 (1:0), Jászapáti—Szó. Cu­korgyár 1:4 (1:3). Tiszabura —Abádszalók 5:1 (1:1). Tar­talékbajnokság: Tiszaföldvár —Szó. Olajbányász 0:6. S?x>. MÁV—Szabó L. 2:2 (3:2). Szó. MTE—Jb. Lehel 4:1 (2:1), Szó. Vegyiművek—Tffl, Vasas — (1:7). Serdülőbaj­nokság: Szó. Vegyiművek— Szó. MÁV 1:2, Szó. MTE— Szabó L. SE 2:0, Tiszafüld- vár—Szó. Olajbányász 1:0. ITSK—Túrkeve 2:1. Hódmezővásáhelyi METRI- POND—Szolnoki Spartacus 9:2. Ifjúsági: Karcagi ITSK —Sz. Olajbányász 13:27. Me­gyei bajnokság. Férfi: Tisza- püspeiki—Ü jszász 29:23, J ászberény—Törökszent- miklós 20:11, Jászalsószent- györgy—Rákóczifalva 23:11, Jászladány—Mezőtúr 10:14, Kilián FSE—Zagyvarékas 29:5, Sz. Vegyiművek—Kun- szentmárton 20:18. Női: Sza­jol—Ojszász 7:6, Jászberény —Törökszentmiklós 11:13, Jászalsószehtgyörgy—Tisza­földvár 17:10, Jászladány— Mezőtúr 18:12, SZMTE— Kunszentmárton 21:5. Ifjú­sági: Tiszapüspöki—Űjszász 11:17, Jászberény—Török­szentmiklós 17:2, Jászalsó- szentgyörgy—Rákóczifalva 25:12, Jászladány—Mezőtúr 10:16, Sz. Vegviművek— Kunszentmárton 9:5. Atlétika Pásztor és Pupp az élen A Vasas országos atlétikai versenyén elindult Pásztor Zsuzsa, a Szolnoki MÁV hosszútávfutója is. Az első nap 600 méteren 1.39.5 per­ces idővel negyedik lett. A második nap 3000 méteren indult. A rajt után Hudiné (Ganz-MÁVAG) vette át a vezetést, a harmadik kör­ben azonban már Pásztor állt az élre, és végig vezet­ve, 10.21.8 perces új megyei csúccsal győzött. A Magyar Atlétikai Szö­vetség lapjában nyilvános­ságra hozták az új magyar csúcsokat. Á listán Papp Já­nos. a Szolnoki MÁV kitűnő gyaloglója 10 kilométeren 43.40 perces idővel nemcsak a magyar utánpótlás, hanem az ifjúsági csúcsot is tartja. Visszakerült a vándor ser les:; A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság szakszerve­zeti bizottsága Szolnokon rendezte meg az Északdu- nántúli Vízügyi Igazgatóság­gal közös tömegsport-talál­kozót, amelyen százhúszan vettek részt. Az összesített pontversenyt a szolnoki igazgatóság nyerte és ezzel a Vándorserleg is visszake­rült a győriektől. Eredmények: asztalitenisz: Szolnok—Győr 12:4. A szol­nokiak közül kiemelkedett Fehér és Leskó, aki minden ellenfelét legyőzte. Sakk: Győr—Szolnok 4:2. A szol­nokiak közül Bányász győ­zött, Ádám és Ballók remi­zett. Teke: Győr—Szolnok 704:726. Labdarúgás: Szolnok—Győr 2:1 (0:0). A múlt hét végén három utánpótlás-szintű kajak­kenu verseny megrendezé­sére került sor a főváros­ban. Szombaton és vasárnap a felnőtt II—III, o. és äz if­júsági ezüst-, bronzjelvénye­sek, valamint a serdülők részére rendeztek „B” ég ,,C” típusú minősítő versenyt az Újpesti-öbölben. Vasárnap pedig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a szentendrei Duna-ágban a legfiatalab- baknak (10—13 éveseknek) rendezett érdekes, összetett „eszkimó-indián” versenyt. Mindhárom versenyen rajt­hoz álltak ä Szolnok városi ST kajak-kenu szakosztályá­nak versenyzői, s az idén.!; elején szép sikereket ér- . tek el. Az „eszkimó-indián” ver­senyen a sportág felkészülé­se során alkalmazott kiegé­szítő sportok (futás, távol­ugrás) : technikai soortí cél­lövészet) elméleti felkészült­ség szerepelt, természetesen kajakozás és kenuzás is. Szegeden rendezték meg a területi kiválasztó verseny harmadik fordulóját. Me­gyénkből a 605. sz, ITSK versenyzői szerepeltek a leg­jobban. Négy első hellyel és két aranyjelvényes szinttel tértek haza. Az ITSK versenveőinek eredményei. Serdülők, lep­kesúly: 2. Valyon 107.5 kg. Légsúlv: 3. Lévai 127.5 kg. Könnyűsúly: 2. Takács I. 160 kg. Váltósúly: 1. Takács M. 190 kg. Aranyjelvényes szint. Ölomsúly: 1. Szabó 180 kg. Ifjúságiak, lepkesúly: 2. A Vízügyi SC fel­nőtt versenyzői a Ganz- •MÁVAG által ren­dezett „B” típusú verse­nyen mérték fel, felkészült­ségüket, és szereztek értékes pontokat a magasabb osz­tályba való minősítésükhöz. Eredmények: Ganz­MÄVAG SE „B” típusú mi­nősítő verseny. Hosszútáv) K—1 ffi, ifj. B 5000 m: 1; Pataki J. (SZVSI), K—1 ffi. ifj. B 500 m: 3. Pataki J. (Sí). K—1 ffi. ifj. E. 500 m: 3. Dobos J. (Sí), K—1 ffi. III. o., 500 m.: 3. Buczkő J. (Vízügv SC). K—2 ffi. V. Izzó „C” típusú minő­sítő verseny: A rövidtávú versenvszámokban csak a Varga testvérek vívták ki a vasárnap délutáni döntőle jutás jogát. Pc—2 serd. fiú 500 m: 3. Varga G.—Varga I. OSI). Eszkimó-indián verseny: eszkimó fiú III. kés.: 1. Peíő I., 12. Simon F. Eszktmá leánv IV. kcs.: 3. Pintér I. (sportiskola). Hépi 145 kg. Légsúly: 3. Csajbók 155 kg. Pehelysúly) l. Veszelszki 190 kg. Arany­jelvényes szint. Könnyűsúlvi 1. Mag'-ar 180 kg. Váltósúly) 3. Csótó 162,5 kg. A Törökszentmiklósi Dó­zsa versenyzői az alábbi eredményeket érték el. Ser­dülők, lepkesúly: 5. Vincze 105 kg. Bronzielvénves szint. Légsúlv: 2. Szilágyi 135 kg. Ezüstjelvényes szint. Köny- nyűsúly: 3. György 150 kg.' Bronz'elvphyos szirtt. 5. Nagy L. 140 kg. Bronzj. Közép- súly: 3. Galsi. Kénlabda Mezőtúr megőrizte veretlenségét SúiyemeTés Férfi segédmunkásokat veszflnk fel. Fizetés megegyezés szerint. 44 órás munkahét. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalat központi gyár­tó üzeme. Szolnok. Hunyadi Já­nos u. 4* szám. A szolnoki Állami Gazdasás ra­kodó munkásokat vesz fel. Fize­tés kollektív szerződés szerint. Napi háromszori étkezést, mun­kásszállást térítés ellenében biz­tosítunk. Jelentkezni lehet a Pi­roskai üzemegységen. A Lörlnczl Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Kereseti lehetőség: 1700—2100 Ft-tg a be­tanulás után. Vidéki lányok ré­szére szállást biztosítunk. Cím: PIV Lörlnczi Gvár. — Budapest, XVn.. GyömrÓi u. 85—9u A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi vállalat azonna­li belépéssel felvesz törökszent­miklósi boltjaiba boltvezetőket. Martfűre eladókat, továbbá kar­bantartó részlegünkhöz. Szolnokon festö-mázoló és karbantartó la­katost. Bérezés kol»ekiív szerző­dés szerint. Jelentkezés: Szol­nok. Beloiannisz u. 6. munka­ügyi osztályon. Szolnok megyei Víz- és Csator­namű vállalat gépírónőt vesz fel. Érdeklődni: Srolnok Vízmű u. 1. sz. személyzeti előadónál. A debreceni Közúti Építő Válla­lat 5. sz. építésvezetősége felvesz gépészt, — gépészeti munkakör betöltésére. Jelentkezés: Szolnok, JásZkürt u. 19. Kétmüszakos gyárunkba felvétel­re keresünk automata csévélő (or­sózó) és fonógépekre női dolgozó­kat átképzős munkakörbe. Beta­nulási idő alatt (három hónap) biztosított kereset! Vidékiek ré­szére szálláshelyről gondoskodunk, levélben részletes tájékoztatást küldünk. Pamuttextilművek köz­ponti gyára, munkaerőgazdáíko- dás. 1502 Budapest, 112. Pf n. % Érettségivel, — vagy nyomdász szakképesítéssel rendelkező dol­gozót központi irattárosnak és sokszorosítógép kezelésére felve­szünk. Jelentkezni lehet: Szol­nok, ÁFÉSZ, Marx park 8. szám. III. e. 306-os szobában. Közgazdasági technikumot vég­zett számlázó adminisztrátort fel­veszünk. — Jelentkezni lehet: a vállalat, munkaügyi előadójánál. Tiszavidék Szövetkezeti Közös Vállalat. Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. szám. A Kohászati Alapanyagelőkészítő Közös Vállalat szolnoki üzeme azonnali belépéssel felvesz Dutra rakodógépkezelőt. Jelentkezés: Szolnok. Mártírok útja és Vörös­hadsereg út sarkán lévő épület­ben. INGATLAN: CSALÁDI há* eladó. — Törökszentmiklós. Telotrl f, q T« KERTES családi ház azonnali beköltözés­re! eladó. Szolnok. Horog u. 1/a. (MAV- r>*iva> 15 után. SS.CLNOK Kard u. 23. sz. alatt’ ház me- lett része (k?t és fél szoba) — beköltöző 3­* ~ ~—i nlo S2andasz(Sllfisön, a Rákóczi úton. 189 négyszögöl bekerített. éOItésre Is alkalmas telek eladó. Érdek­lődni: Szolnok. Má­tyás klr. u. II. ép. íl. lh. fsz. 1. 17 óra I után. Törökszentmiklós. — Béke u. SÍ. alatt két­szobás családi ház — sflreósen eladó. haromszobás öröklakás, garázzsal, kölesön átvállalással, beköltözhetően eladó. Szolnok. Mosonvl u. 4. ép. C lh. I. 4. SZOLNOK. Abonyi u. háromszobás, gá­zos. komfortos, ker­tes családi ház. el­adó. Lakáscsere szük­séges. — Érdeklődet: Karkeez K. u 6. II. £l-vh 9 t-\í5lTi**5p 800 négyszögöl gyü­mölcsös eladó. Szan- tíaszőllős. Körte ut­cában. Érdeklődni: S zan d asz őll ős. Béke u. 6. szám. 120 négyszögöl ház­hely eladó. Szolnok. Tüske u. 4. KÉTSZOBÁS családi ház. azonnal beköl­tözhetően eladó. — Szolnok. Avar u. 13. Érdeklődni: Szolnok. Dráva u. 1. alatt. 1300 négyszögöl köz­művesített telek el­adó. Szandaszőllős. Damlanich úton. Ér­deklődni: János u. 55. Juhász. OTP. vagy szövetke­zeti lakást vennék. ..80 000.— Ft-ért OTP átvállalással” lengé­re a szolnoki hirde­tőbe. NÉGYSZOBÁS ház. két szoba-konyha, kamra. beköltözhe­tően eladó. Szolnok. Thököly út 4. HÁZ eladó Martfű. Arany J. u. 4. 95 000 Ft-ért. ELADÖ Farmoson a vasútállomáshoz kö­zel. 500 négyszögöl szőlő, nagy — termő gyümölcsfákkal. — Megművelve. borá­szati felszereléssel, két új épülettel, mel­lékhelyiségekkel. be­kerítve. — terméssel együtt minden elfo­gadható árért. Ér­deklődni: Szolnok. Fűrész u. 1. KIS kertes családi ház. azonnal beköl­tözhetően eladó. — Szolnok. Nyúl u. 2.. mellékköz. Balázsné- nénáí. KIS családi ház el­adó. azonnal beköl­tözhetően. részletfi­zetéssel. Érdeklődni: Szolnok. Avar u. 22. ELADÖ 250 négy­szögöl kert, Kocsoros műút mellett, vízve­zeték a kert végében. Építési kötelezettség nincs.— Érdeklődni: Szolnok. Ságvári krt. 65. fsz. 4. GÉPJÁRMŰ; JÖ állapotban lévő. 250-es Jáwa motor- kerékpár eladó. Szol­nok, Botond u. 40. Érdeklődni: 18 órá­tól. NYEREMÉNY Wart­burgot veszek ,.Kész­pénz” leiigére a szol­noki hirdetőbe. T—5-ös Pannónia kevés km-rel eladó. Szolnok. Keskeny J. u. 78. szám. VELOREX — 350-es műszaki vizsgázott eladó. Jásziákóhal- ma. FŐ u. 80. K—S 500-as Zündapp motorkerékpár oldal­kocsival. 1 db négy hengeres — (stabil) Tátra autómotor el­adó. Megtekinthető: minden nap 16 óra után. Vezseny. Rá­kóczi U. 32. 403-a* Moszkvics. — egy éve műszaki vizsgázott tel lesen felújított 500 km-rel ieénvesnek eladó. — Megtekinthető: hét­köznap* 16 órától. Szolnok. Kassal u. 43'a. WARTnroej Limou­sine 40 noo km-rel el­adó 60 O^o-ért. meg» kímélt állano*ban. — Pfon: n—307. 16 850-es Fiat motorja, sebváltcval. 4 kerék­kel. alkatrészekkel eladó, esetlég oldal­kocsis ^ Storker ék­nárt beszámítok. — Szolnok Kolozsvári u- 77. szám. 60i-es Trabant Li­mousine CY rsz. prí­ma állapotban eladó. Halász. — Jászapáti. Vágó P. u. WARTBURG de Luxé 37 000 km-rel eladó. Muzamel, Kengyel. Kossuth u. 64/a. Te­lefoni 18. ADAS VÉTEL: LYRA zongora eladó. Szolnok. Hanzély P. u. 7. szám. LAKODALOMRA fő­zést vállalok, vidékre is. ..Minden szomba­ton” jeligére a szol­noki hirdetőbe. SZEKRÉNYES fali ingaórát veszek. — Ajánlatokat: ..Nem hobby” jeligére — a szolnoki hirdetőbe. SZOLNOKON. Arany János úti társasház­hoz szakértő építői- társat keresünk. Ér­deklődni : Délután.. Gutenberg tér 6. 300 db törzslappal rendelkező — new hampshire 3 hóna­pos. sárga tói óhib­rid állomány sürgő­sen eládó. Szolnok. Kazinczy U. 7. KOMBINÁLT szek­rény eladó. Szolnok. Táncsics u. 10. 2 lő eladó. Szolnoki Ugar 1/3. Dengi Fái. NÉGYSZEMÉLYES — gyári alumínium mo­torcsónak 500 cm3-es motorral, kitűnő ál­lapotban sürgősen e]a *ó. Szolnok. Má­tyás kir. u. I. éo. C lh. II. em. 7. Érdek­lődni : 16 órától. ELADÖ kis Lehel hűtőszekrény. — egy modern gyérmekágv. Szolnok. Mikszáth K. u. 6. JÓ karban lévő kő­műves állvány-létra eladó. Szolnok. Dom­bóvári György. Szel­lő u. 30. NDK gyártmányú — kék-fehér gyermek- kocsi eladó. Szolnok. Vosztok u. B ép. I. lh. fsz. i. KÉTLOVAS gumis koetsi olcsón eladó. Szolhok. Petőfi u. 15. 3 db 5 hónapos sül­dő eladó. Szolnok. Holt-Tisza-part 29. Sport-reptér mellett. Simon Lászlónál. 71 ÉVES özvegyasz- szony megismerked­ne rendes nyugdíjas férfivel házasság cél­iából. ..Fehér akác” jeligére a kiadóba. LAKÁSCSERE: kétszobás tanácsi komfortos erkélyes iakásomat elcserél­ném kisebbért, meg­egyezéssel. Szolnok. Mátyás klr. u. V. ép. Kettes lh. Légrádi. Elcserélném Szolnok. Vöröscsillag u. 4. sz. alatti tanácsi garzon lakásom nagyméretű másfél, vagy kétszo­básért. Pocsáji. ELCSERÉLNÉM mis­kolci, tanácsi, gar­zon lakásomat szol­noki hasonlóért. — vagy bérelnék szo­ba-konyhát. Szolnok. Könyök u. 4. Szigeti. Hirdessen n Szolnok megyei Néplapban 1 q • vétel »eladás •bizományi értékesítés* A MERKUR TELEPEIN: Budapest, XIII., Röppentyű u. 73. De b r e c e n , Balmazújvárosi út 3. Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4, Nyitva: 8—15 óráig, szombaton 8-tól 12.30 óráig Hálózati revizort leltározót felvesz országos szolgáltatóipari vállalat SZOLNOKI SZÉKHELLYEL. Megfelelő számviteli szakképzettség és gyakorlat szükséges. Pályázatokat részletes önéletrajzzal kérjük ELLENŐRZÉSI OSZTÁLY, 1908 Budapest PL 602 rímre küldeni;

Next

/
Oldalképek
Tartalom