Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-29 / 123. szám
1973. május 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP $ Kőtárat rendeztek be Győrött a vár bástyájának udvarán és az abból nyíló kazamata egyik részében. A kőtárban római és kelta eredetű leletek kaptak helyet Arany okleveles kórusok Jászberényben Több mint félezren — a kórusművészet legifjabb szerelmesei — találkoztak vasárnap Jászberényben, ahol a Székely Mihály zenei napok alkalmából megrendezték az általános iskolák idei arany okleveles kamarakórusainak hangversenyét. A találkozón részt vett a szolnoki Délibáb úti, a Beloiannisz úti és a Tallinn körzeti általános iskola énekkara, a jászberényi Székely Mihály általános iskola, a Tanítóképző gyakorló és a Gyetvad általános iskola énekkara, továbbá a karcagi ének-zenei általános iskola kórusa. Meghívott vendégként részt vett még a találkozón a debreceni és a salgótarjáni ének-zenei általános iskola énekkara. Ami mm fér nyolc ólába „Az utóbbi években nem volt vakációm’ Manapság átlag nyolc óra a munkanap. Nyolc monoton, lassan döcögő, végig kínlódott óra, ha az ember nem lel örömet munkájában. S hogy felgyorsul a csigalassúságé idő, milyen tüneményes frisseséggel elröppen egy egész év, ha az embert lelkesíti az, amit csinál. — Az utóbbi években nem volt vakációm. Tévét is csak ritkán néztem. Kiss Kálmán kisújszállási középiskolai tanár, megyei tanulmányi felügyelő maga sem gondolta, hogy egy időszak munkáját így kell summáznia. * „Demokratikus, szocialista mozgalmak, irányzatok Kisújszálláson a XIX. század végétől , a II. világháborúig” — című témakörből írt doktori disszertációt. Februárban avatták. Sajnos, kevés középiskolai tanár vállalkozik ilyen feladatra, mivel a napi munkán túl igen nagy elfoglaltságot igényel, rengeteg energiát emészt fel. Egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy bizonyos fokig merényletet követ el saját egészsége ellen az ilyen munkára vállalkozó. Kiss Kálmán se tudja hirtelené- ben megmondani, hogy hány száz szabad órát rabolt el tőle a disszertáció. — Eszembe se jutott, hogy doktoráljak. Részt vettem a középiskolai tanárok t számára szervezett egyetemi továbbképzésben. A tanfolyam befejezésekor dolgozatot kellett írni. Témaként Kisújszállás munkásmozgalmát választottam. Fehér András debreceni docens a dolgozat alapján inspirált a disszertációra. 1965. óta gyűjtötte hozzá az anyagot. Ki tudja, hányszor utazott Pestre, hiszen a forrásanyagok csak ott lelhetők meg. — A cédulázás rabolt el legtöbb időt. Néha a feleségem is segített. Ezernyi kiadványt át kellett néznem, — köztük a korabeli sajtót. Tavaly rendeztem az összegyűjtött anyagot. Tanított, s felügyelői tisztét is betöltötte közben. Nem csoda, ha így nyilatkozik: — Embertelenül nehéz esztendő volt. Nem mondja, szavaiból mégis az csendül ki; nem ez a lényeg, hanem egészen más. A fáradságot egy-kettőre kipiheni az ember, munkája értelme viszont élete végéig lelkesíti. — Levéltári kutatás közben kimondhatatlanul nagy élmény rábukkant érdekes, izgalmas, széles körben egyáltalán nem ismert eseményekre. végig kísérni Tisza Antal, Solymosi Ignác és a többiek regényes fordulatokkal teli életútját. A disszertáció címével ellentétben korántsem csak Kisújszállás munkásmozgalmának megírásáról van szó. Az összefüggések nélkülözhetetlen bemutatásának ismertetése más városokba, járásokba is elkalauzolja az érdeklődőket. Sok igazság van Fehér András docens véleményében: — Ebben a munkában tulajdonképpen az egész megye munkásmozgalmi múltja érintve van. A kisújszállásiak talán nem is tudják, milyen ér- 'téket gyűjtött össze számukra Kiss Kálmán. Megkockáztatom a kérdést; hogyan értékelik tudományos munkáját? — A megyei tanács elnöke gratulált, a megyei tanács kifizette a szerzői jogdíjat. Szívből örültem a gratulációnak ... Sokan nem Hiszik, hogy néhány elismerő, jó szó többet jelent mindennél. Többen a doktori cím megszerzéséért eleve irattárak mélyére szánt témaköröket dolgoznak fel. Kiss Kálmán munkájában az a- külön érték, hogy széles körben forgatni lehet. Olvashatják gyermekkorunk idézéseként a felnőttek, s helyi forrásokat megismerve jobban értik a tanultakat a diákok. S még valami, amit elősegíthet ez a munka: — Igaz az, hogy nehéz hinni annak az embernek a hazaszeretetében, aki nem ismeri saját városát, faluját, mert sorsát megismerve először érzelmileg azonosul az ember szülővárosával, s azután tudatosan is megszereti az egész országot. Az én szűkebb hazám tlajdú- Bihar, — de ez a kutatómunka érzelmileg összekapcsolt Kisújszállással most már azt hiszem, örökre ide kötődöm... Kiss Kálmán a történelem és a világnézetünk alapjai tantárgyak szakfelügyelője. Emellett — és természetesen a tanítás mellett — a történelemtanárok megyei továbbképzését is vezeti. A felügyelet is egyre inkább egész embert kívánó munka. Érthető, hogy Kisújszállás történetének írásában egy kis szünet következik. A szünet azonban sosem jelent örökös tétlenséget. — Álmunk Kisújszállás teljes történetének megírása. Zsoldos István tanárral, ár. Szabó Lajossal együtt szeretnénk elkészíteni ezt a munkát. Ok már — Kiss Gézával egyetemben — munkálkodtak ebben a témakörben, a korábbi évszázadok történetének feldolgozásában. Beszélgetésünk végén azt mondja Kiss Kálmán: — Korábban mások, az utóbbi időben pedig hárman doktoráltunk. Behívtak bennünket a megyei tanácshoz, s még jutalmat is kaptunk. Nem egyedi példa az enyém. S nem a cím a fontos, hanem a munka, amit a dm csak sejttet. ft Következik: „Azt hitték, beültünk a paradicsomba” Simon Béla Dr- Majoros Károly: Kultúra nélkül nincs emberi teljesséq Ma már kedves intim kulturális rendezvényeink közé tartoznak a városunkban folyamatosan megrendezett képzőművészeti tárlatok. Ezit a hagyományunkat ápoljuk most is, amikor a Magyar Képzőművészeti Szövetség Közép-magyarországi Területi Szervezete, a Kiállítási Intézmények és a Damjanich János Múzeum rendezésében sorra kerülő 1973. évi területi Nyári Tárlatot nyitjuk. Megállunk egy-egy percre, gyönyörködünk, s egyben tisztelgünk azok előtt, akiknek munkássága nyomán a festészet, a grafika és a szobrászat kifejező eszközeivel művészi képekben elevenedik meg előliünk korunk valósága. A képzőművészet mai életünk szerves része. Szocialista élet művészet nélkül nehezen, képzelhető el, hiszen az ember a művészettel tulajdonképpen egyensúlyba hozza magát környezetével. Az ember — joggal — otthonosan akarja érezni magát az őt körülvevő világban. Törekvése — helyesen —, hogy több akar lenni, mint önmaga. Ezért igyekszik a képzőművészetben, a műalkotásokban kifejezett eszméket is magáénak felfogni, sajátjának érezni. Mit tesz a művész? A valóságból megragad egy részi; és azrt formába önti. A ma itt kiállító alkotók is ezt tették, amikor döntően az Alföld valóságából egy-egy parányi darabot nagy mesterségbeli tudással elénk varázsolnak, de úgy, hogy közben maguk is benne élnek a tájban. Életükből, érzelmeikből, világnézetükből egy-egy darabolt fénylik át a képeken, a szobrokon. A művész ott él alkotásaiban úgy, mint csepp- ben a tenger. A művészetben van valami nagy feszültség, melyet időnként egy-egy alkotással felold, mintegy lerázva magáról a mindennapi lét bilincseit. És mit teszünk m, nézők? Csodáljuk az alkotásokat, felemelkedünk, végigéljük az élményt, a formától eljutva a tartalomhoz. Élvezzük a szép alkotásokat, feloldódva a nyönyörűség- ben, bár nem úgy, mint a művész, hiszen ő sokkal, de sokkal magasabb szinten, talán nem is feloldódik, hanem nála a feszültség a műben megoldódik. A kiállítók mondanivalójának lényege itt van előttünk. A színek, a formák gazdagsága kifejezi az alkotók azonosulását, kritikáját mai valóságunkkal. Ezt látjuk gvönv«rűen. finom ecsetvonásotokal megformálva Chiovini Ferenc Lovasnapok a Hortobágyon Több mint negyvenezer vendéget várnak a június végén megrendezésre kerülő Kilencedik Hortobágyi Nemzetközi Lovasnapokra. A legkiválóbb magyar lovasok mellett osztrák, olasz, szlovák és lengyel versenyzők jelezték részvételüket. Az idén sokféle különleges pusztai étel között válogathatnak a Hortobágyra érkezők. A balmazújvárosi Lenin Tsz a helybeli ÁFÉSZ-szel „slanbuscsárdát” nyit. Rendelésre, külön bográcsban, két-három-négy személyre főzik a különleges pásztoreledelt, r.*,,>n».i<rr*rtr♦ •.> " Diáknapok Egerben Szolnok megye vezet Kiváló eredmények (Tudósítónktól) A Gárdonyi Géza diáknapok elmúlt huszonnégy órájára a Szolnok megyeiek sikere a jellemző. Hogy ezt bizonyítsam, vissza kell kanyarodnom az első, a szombati napra, a megnyitó estéjére. A várban már olyan hangulat alakult ki, amely talán a fesztivál egészét be- folj-ásolja majd. A különböző bemutatók után a sétáló és szemlélődő vendég, vagy a „teljes jogú” diák ugyanis nem kis meglepetéssel tapasztalta, hogy a szervezett kultúrműsor mellett, úgynevezett szervezetlen rendezvényen is részt vehet. A vár bejáratánál a Szolnok megyeiek rögtönzött kórusa adott szép műsort, melyben a madrigáloktól a Nabucco kórusáig § kórusmüvéazet gyöngyszemeit szólaltatták meg. Spontán rendezvény volt, és emlékezetes siker. Vasárnap folyamán megkezdődtek az érdemi versenyek, a művészeti bemutatók s a tanácskozások. A vertikális KlSZ-szerve- zetek kísérleti eredményeiről Szolnok megyei referátum hangzott el. Vasas Ágnes, a jászapáti gimnázium és szak- középiskola diákja számolt be a kétesztendős kísérletek tapasztalatairól, melyek Szolnok megyében folytak. A referátum nagy és a tanácskozás egészét jellemző, alkotó vitát szült. Az információs iroda a Tanárképző Főiskolán kapott helyet. Ide futott és fut be minden jelentés. így tudtuk meg, hogy a Szolnok megyei fiatalok a pontszámok ösz- s-zesöégét tekintve hétf őn dé* „Aliöld'-jén, vagy ,,Piac”-án, Bananyó Sándor „Halászfa- lu”-jában, Meggyes László „Szénahord ás”-á bán, Palkó József „Építkezés”-eiben, Ebner Sándor „Téli erdő”- jében, Nagy István, Papi Lajos, Simon Ferenc, Szabó László szobraiban és sorolhatnám még tovább. A mesterségbéli választék gazdag. Szemlélődünk és fellelkese- dünk a színek, forrnák harmóniáján, megh cikken ünk egyesek bátorságán, vitatkozunk, hol hangosan, hol magunkban a megoldások saját- szerűségén. Mi nézők Is értelmezzük' a valóságot. Tény, hogy az itt kiállított minden alkotás a mi korunkról, annak örömeiről, gondjairól beszél, kifejezve, hogy alkotóik a mai valóságnak realista szemlélői, művészi formálói. A kiállításon huszonegy művész csaknem hatvan alkotása, ha szerényen is, de mutatja, hogy van alföldi művészetünk, mely életünk egy-egy darabjának megformálásával tudósít a jövő számára a máról, tehát történelmet örökít. Ezzel festőink, szobrászaink teremtenek sajátos művészi világot, prognózist adnak korunkról. Ml az ami az itt kiállított művekben közös? Közös a mai valóság, mely a művészek mondanivalójában eltárgyiasult közös a nagy mesterségbeli tudás, közös a szándék, hogy gyönyörködtessenek, hogy neveljenek. Ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy a művészetben, a művészi alkotásokban mindig van egy propagandista és egy agitátor is. Nemcsak tudósít a világról, hanem egyben formálja is bennünk a valóság művészi szemléletét a szép megértését ami az egész és a rész harmóniáján nyugszik, amiben a különbségek és ellentétek egységbe oldódnak. Vajon olyan-e a mű fogadtatása mindig, mint azt az alkotók szeretnék? Nem, mert a művész szándéka és a közönség művészi igénye, ízlése, nem mindig esik és nem is mindig eshet egybe. Egy tárlat sajátos találkozás a művész és közönsége között. A művész önmagát fejti ki. de nem önmagának alkot. Mert a mű önmagában nem egzisztál. Azt csak a befogadó, a néző képes megeleveníteni. A műalkotás lényegéhez hozzátartozik a kommunikálhatóság is. A néző saját szemlélete, egyénisége alapján szelektál és dönt. Egyikünk csodálattal gyönyörködik Fazekas Magdolna szolid, szentimentalizmus- tól mentes líraiságában, Weintrager Adolf. Ebner Sándor, Marostordai Anna Ég az első helyen varrnak, ugyanis a művészeti bemutatókon és az addig lebonyolított sportversenyeken ki- lencszázharminc pontot gyűjtöttek össze, a részt vevő megyék közül a legtöbbet. Arany fokozatú eredményt ért ^1 például a' Hajnóczy gimnázium citera szólistája, a vers- és prózamondók közül pedig kiemelkedett Molnár Katalin, valamint Janusek Ildikó és Vincze Valéria. „A hangszerszólisták között a Szolnok megyeiek ezüst fokozatban adták a minimumot” — hangzott a zsűri véleménye. A diákszínpadok versenyén a Hajnóczy gimnázium csoportja kapott arany fokozatot. Ami a sport- versenyeket illeti, ott sem kell szégyenkezni, atlétikában Kozma Béla és Csorna Erzsébet ért el szép^ eredményt. A tegnapi nap az egri strandon megrendezett nagyszabású tömegsport- és divatbemutatóval, illetve diákbállal fejeződött be, »< K G hagyományos, de nem utánzó képeiben, másikunk lelkesedik Bananyó vérbő színgazdagságáért vagy Papi Lajos grónitszelídítő művészetéért és mások alkotásaiért. Vannak, akik világnézetüket, világszemléletüket igyekeznek felfedezni az ihletett művészek portréiban, emlékműterveiben, hiszen olyan társadalmi tartalomból kiindulva formálódtak ezek az alkotások, olyan társadalomnak a pátosza ihlette meg őket, amellyel a néző is ösz- szeforrt Ezen nem is lehet csodálkozni. A művész világnézete, életszemlélete nemcsak a t&rgyválasztásban van benne, de benyomul egész ábrázolási formájába, és megadja művei alapszínezetét is. A mfívész nem tükör, mély reprodukál. Pontosabban sajátos tükör, egyéniség, mert ugyanazt a valóságot másképpen éli át, mint mi, bizonyos kérdések iránt nagyobb érzékenységet tanúsít, mint mi. A valóság lényegét művészi képekben teszi emlékezetessé számunkra. Ugyanaz a művész ezt többségében ugyanúgy teszi. Ezért lehet mindenkor szinte pontosan felismerni a műről az alkotót. Ezért lehet, hogy a művész és közönsége találkozásában, a tárlatok láto- gatása során az egyetértés, a rajongás épp úgy megtalálható, mint a meg nem értés. az alkotók szándékától eltérő, más nézői rangsorolás. Mi az, ami a mai kiállítás alkotó művészeinek gazdagságát, nagyságát adja? Eszközeik változatossága és az, hogy nemcsak a tudós mű- értőkhöz, hanem a nagyközönséghez is szólnak. Közös bennük, hogy alkotásaikat nem akarják olyan mértékben függetleníteni a nézőktől, hogy az számukra érthetetlen legyen, viszont azt az illúziót sem keltik, hogy a festmény, a szobor maga az élet, a valóság. A kiállított alkotások — helyesen — nem tesznek művészi engedményt. nem „szállítják le” a színvonalat, hanem fejlesztik az emberek művészi ízlését, hogy a tömegek ezzel is közelebb kerüljenek, részeseivé váljanak a művészetnek. Kiállító művészeink mélyen látják a társadalmi tartalmakat', ehhez válogatják kifejezési eszközeiket. Nem találunk itt olyan kalkuláló művésztípust, akit a forma úgy igézett volna meg, hogy reménytelen, tartalom nélküli szerelmese lenne annak. A tál lat önmagáért beszél. A szavak kopottá halványulnák a művészi alkotások előtt. Csak a köszönet hangján lehet és szabad szólni a kiállító művészekről, a tárlat rendezőiről, mert ezek sorában valósul meg a képzőművészet igazi népművelő funkciója. Ez pedig számunkra mindennél többet ér, mert szocialista ember nem képzelhető el a művészet sokoldalú élvezete nélkül. Tovább kell nőnie az egész ember integráló művészet szerepének, legalábbis a mi szocialista társadalmunkban, amelynek alapvető történelmi célja a teljes ember kibontakoztatása. (Dr. Majoros Károlynak, a megyei pártbizottság titkárának beszéde, amely a szolnoki Nyári Tárlat vasárnapi megnyitásán hangzott el)
