Szolnok Megyei Néplap, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-22 / 117. szám
1973. május 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ifjúmunkások Martfűn Valiét házat vettek Négyszazezrr szál szegfűt szedtek eddig a karcagi Béke Tsz berekfürdői üvegház-te- lcpén. A 4000 négyzetméter alapterületű telep éves termelési terve 520 ezer szá! szegfű: 2 millió 100 ezer forint Közegészségügyi nap Szolnokon iéma: az ipari (ogfaiko/ösi ártalmak megelőzése — Volt a falunkban, Körösszegapátiban egy óvónő. Elvégezte az iskoláit, de mindig panaszkodott. Mert „fregoli” volt. Ha valahol a környéken megbetegedett egy óvónő, akkor helyette vigyázta a gyerekeket. Egyszer a cipőboltban válogattunk együtt. Vett magának egy cipőt, a dobozán rajta volt, Tisza Cipőgyár, Martfű. Te, azt mondja, én nem csavargók tovább, elmegyek oda. El is ment, aztán amikor hazalátogatott — elég ritkán, mert messze, Hajdú megye csücskében van a faluja, mindig csak jót mondott. — Amikor nyolcadikos lettem, beírtam a továbbtanulási papírra, hogy a martfűi szakiskolába szeretnék menni. Felvettek. Már felszabadultam, s a felsőrész-szabászaton dolgozom. Kiss Valéria termetre is kicsi, de annál szebb barna lány.' Már tudja, hogy a felsőrész-szabászat a gyár egyik legjobban fizető munkahelye. A márciusi bérrendezés óta négyszáz forinttal nőtt a fizetése, 2600 forintot kapott másodjára. — Elégedett vagyok, nagyon. Pedig interben élek, mióta Martfűre jöttem. Ott voltam szakmunkástanuló koromban, ott maradtam most is. Négyen vagyunk egy szobában, s havi 100 forintot fizetek, mert mi lányok kitakarítunk magunk után. A fiúknak takarítással, tíz forinttal több a munkásszállás. Ezért kényelmes helyet kapnak, általában négyágyas szobában, jó fürdőszobákkal, zuhanyozókkal. Vali nem sokáig lakja már azt intert. Ügy alakult a család élete, hogy az anyja követte őt. Idejött dolgozni a gyárba, s már megvettek egy szép kis családi házat. Rövidesen beköltöznek, hozzák a még iskolás kistestvért is. Martfűi embert találni az országban mindenfelé, s Idejében befejezték a tavaszi mezőgazdasági munkákat a jászberényi Kossuth Tsz-ben. Kikelt és várja a meleggel együtt a még mindég aranyat érő májusi esőt a 250 hektár területen elvetett kukorica. Cukorrépát — bár az április 10-i szélvihar miatt újból kellett vetni — 144 hektáron termesztenek, és ez 25 hektárral több, mint egy évvel korábban. Jó termést ígér az 1324 hektárron elvetett őszi búza. Ha az időjárás kedvez, reálisnak bizo(Folytatás az 1. oldalról.) szénaterméssel kell szégyenkezni, hanem a 60—80 mázsa is elérhető hektáronként. A legelő esetében ugyanígy: megkaszáltak vagy lelegeltettek egy szakaszt, műtrágyát és vizet rá azonnal. Legalább úgy, ahogyan példásan azt a jászboldogházi Aranykalász Tsz-ben teszik. És hol nem csinálják? Elsősorban a Jászságban álltak le, de Kőtelek környékén se öntöznek megfelelően. S nagyrészt az jellemző, hogy már látszanak a kukorica, a répa, a siló- kukorica sorai, már húzni kellene az öntöző barázdákat, s ez nem megy. Ügy tudjuk, nem kapták meg az öntözőberendezéseket a gazdaságok? Az igaz, hogy az igényelt 31, korszerű Jüterbog típusból egy sem érkezett meg. De nem is azt kérjük számon, ami nincs, hanem azt. Martfűn megtalálni a haza minden táját, vidékét. Egyszer kérdezgettem fiatalokat, idősebbeket, ki hova való. Az ország különböző városai, községei kerültek szóba. És rendszerint úgy kezdődött, mint Vali esetében. Eljön messzi vidékről egy fiatal, aztán otthon elmondja, „adja a drótot”. Van lakás, tűrhető fizettség, nem túl nehéz munka. És ősszel ösz- szetalálkozik két-három falubélivel a martíűi egyetlen, gyárhoz vezető főúton. — Brigádvezető vagyok. A miénk ifjúsági K1SZ- brigád, tehát minden tagja ifjúmunkás, és KISZ-tag is. Mert a kettő nem ugyanaz. Nagy Eszter azt mondja, hogy az országos statisztikát alapul véve náluk igen szép a KISZ-tagság aránya. Ezerhétszáz a KlSZ-korosz- tályúak gyári létszáma, s közülük hétszáznyolcvanan KISZ-tagok. — Csakhogy ebben az ezerhétszázban benne van a már kétgyerekes fiatalasz- szony, aki munkaidő előtt — után rohan a gyerekei, a háztartás után, meg ötszáz kismama gyermeknevelésin, meg benne az olyan fiatal is, — vagy száz legalább — aki a falujában KISZ-tag, mert oda megy mindennap haza, ott tölti a szabad idejét. — Meg nem feltétlenül úgy kell, hogy mindenki KISZ-tag legyen. A gyár harminckét alapszervezetében megfontolják, kiket fogadjanak maguk közé. Becsületes, jó munkás legyen, ez az első számú feltétel. Aztán az is, hogy értelmesen éljen. Ez már nehezebb. Mert az értelmes élethez az is hozzá tartozik, hogy ne csak a munkában, — szórakozásban, tanulásban, kis kirándulásokban is együtt legyen a társakkal. És lehetőleg tanuljon is, ne maradjon ki társadalmi munkákból, ilyentájt a szép majálisból. Már most ha valaki bejáró, mondjuk Cibakházáról vagy Kengyelről, hogyan tud együtt élni a társakkal? Az autóbuszok, vonatok a munkaidőhöz iganyul a terv, hogy hektáronként 29 mázsás átlagtermést takarítanak be. Jó ütemben halad a zöldpaprika palántázása. Az idén 20 heKtáron termesztenek a keresett zöldségféléből, több mint 8 hektáron a kiültetést már elvégezték. Szépen fejlődik a fólia alatt termesztett paprika. A hat fólia sátor alatt mintegy hatezer tő paprika kezd virágozni, s ez ígéret arra, hogy az idén a Kossuth is jobban segíti majd a vároz zöldség-gyümölcs ellátását. hogy legalább a meglévőkkel dolgozzanak. Osztályvezető elvtárs a számonkérés kifejezést használta? Az öntözőtelepek állami hozzájárulással épültek. Ezért az állam mindenkori joga, hogy visszamenőleg is elvonhatja a támogatást, ha nem rendeltetésszerűen használják a pénzét. Nem ezzel akarjuk mi kezdeni. Azzal, hogy ne 200 mázsa silókukoricát termeljenek, hanem 600 mázsát, szakszerű öntözéssel. Ne a szárazságban öntözzenek, azért, hogy egyáltalán megmaradjon a növény, hanem folyamatosan, azért, hogy jó termésük legyen. Nem is terveznek semmiféle intézkedést? Első lépésként mára 3sz- szehívtuk a megyei operatív bizottság rendkívüli ülését. Ott alakítjuk majd ki közös álláspontunkat, intézkedési terveinket. — borzák — zodnak, legfeljebb fél óra előtte, utána az idő. — Hány olyan fiatal házaspárunk van például, aki albérletben él, s mert egy- müszakos a bölcsőde, óvoda, a gyárban váltott műszakba kérik magukat. így a gyerekkel mindig van otthon valaki. De azért, a család miatt nagyon is félteni kell az idejüket. Szabó Attila, sokáig KISZ- bizottsági titkár volt, az idén a szakszervezeti bizottság titkárának választották. Még benne van a „csak fiatalokért” tüze-heve, de már sokkal messzebbre lát. — Egy irattartó van tele a lakáskérelmekkel. Az az igazság, hogy Martfűn évekig alig épült más, csak családi ház. A fiatalok nem tudnak maguknak otthont építeni, annyi pénze nincs két kezdő embernek, bárhogy meghúzzák is a nadrágszíjat. hogy építkezzenek. Ezért nálunk sosem volt ritka az albérlet, s még az sem, hogy a feleség az egyik munkásszállóban, férj a másikban. Persze nem sokáig, mert ha a gyerek jön, mehetnek albérletbe. Ez a legnagyobb baj. Évtizedeken át érte a szóbeszéd a gyári telepet. Mi van a Tisza partján, szép nyári estéken! Mi lett volna. Akinek lakása nincs, akinek a feje fölött csak a csillagos eget tudja, az is szeret élni, szeretni. 1968-ban a vezérigazgató javaslatára, nagy gyári pénztámogatással átadták az első KISZ-házat a lakótelep végén. Tizenhat fiatal család kapott benne gyönyörű otthont. Azóta felépült a második, rövidesen kész a harmadik. — Kétszázötven lakást építtet a gyár az ÉPSZER- rel, augusztusban kezdik az első három ház alapozását. A tanács 54 lakást avat rövidesen, benne sok a gyári család. Azonkívül új lakás- szövetkezet is alakult. Hiába, nálunk a lakással lehet az embereket megtartani. Az öt éve avatott első KISZ-házból ezeddig senki el nem költözött, a gyárat egy lakó se hagyta eL (Folyt, köv.) Sóskúti Júlia Bármennyire is örvendetes, hogy nálunk minden korábbinál szilárdabb a nemzeti egység, azért akadnak az életnek olyan területei, ahol korántsincs egyetértés. Hirtelenjében a reprezentáció jut példának az eszembe. Vagy mondhatnám úgy is, hogy „repi”, hiszen mindenki megérti, szerencsére egy nyelven beszélünk, legfeljebb közben különbözőket gondolunk. Mint például a reprezentációról is. Jómagam arra gondoltam, hogy nagyon helyes, amikor olvastam a pénzügyminiszter rendeletét a reprezentációs kiadások csökkentéséről. És ugyanazt mondtam, amikor ez magán- beszélgetésen szóba került, vagyis, hogy nagyon helyes. A társaságban ugyancsak jelenlévő szövetkezeti elnök szintén azt mondta, hogy bizony, nagyon helyes. Nem vagyok azonban bizonyos abban, hogy szó szerint ezt is gondolta. Még azt is feltételezem, hogy maga a gondolat valamivel hosszabb volt. Senki fejébe nem látni, de lehetséges, hogy valami ilyesmi maradt kimondatlanul: „Én nem bánom, csinálják csak. csinálják, de majd megnézhetik, hogy mire jutnak vele, ez különben is ellentétes az önálló gazdálkodás elveivel.” A gondolatok különbözőségében valószínűleg egyetlen körülmény játszhat közre. Arányosan, jól szerkesztett programmal, hasznos és érdekes előadásokkal várták a rendezők a tegnapi közegészségügyi nap résztvevőit. A meghívott üzemorvosok, közegészségügyi-járvány ügyi felügyelők és ellenőrök, üzemi szakszervezeti vezetők, — munkavédelmi felelősök, _ m űvezetők összesen hat előadást hallgattak végig. Dr. Horváth Dezső, az OMI toxicológiai tájékoztató osztályának vezetője „Oldó- szer-elegyek toxicológiája”, dr. Jancsó Pál, az Egészség- ügyi Minisztérium osztályvezető-helyettese „Néhány jelentős exposíciós forrás munkahygiénés jellemzői” — címmel tartott előadást. Dr. Sawinski Antal, a Szolnok megyei KÖJÁL munkatársa azt elemezte, hogy megyénkben hogyan alakult az ipari foglalkozási megbetegedések száma és jellege. Elmondta, hogy jelenleg öt- venkilencféle ipari foglalkozási ártalmat tartanak számon a megyében. Ez a szám azonban rendkívül változó, hiszen új eljárások úi ártalmakkal is jelentkezhetnek. Nevezetesen, hogy nekem nincs, soha nem is volt és feltehetőleg soha nem is lesz saját reprezentációs keretem. Ezzel szemben a szövetkezeti elnöknek volt, van, de a jövőben feltehetőleg kevesebb lesz a „repije”. Emiatt ő titokban, haragudhat a pénzügyminiszterre, valamint azokra, akik szorgalmazták, hogy írja alá a reprezentációs kiadások csökkentéséről szóló rendeletet. Én viszont és még jó páran ebben az országban vállaljuk a kormánypárti mamelukok szerepét és megelégszünk a bó- log utassal. Persze, jobban teszi az ember, ha csak a saját nevében beszél. Már csak azért is, mert foglalkozásomnál fogva nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy a reprezentáció haszonélvezőjének érezhettem magam. Sajtófogadások, konferenciák, fogadások alkalmával teljesen természetesnek tűnt, hogy hozzák a konyakot, jobb esetben franciát, oda volt készítve a jegyzetblokk, a márkás toll, mindjárt a csokoládés aprósütemény, a sóskeksz és a minőségi szendvics tőszomszédságában. Mindenhez hozzá lehet szokni, ehhez is. Gyakorlottabb újságíró már előre tudta, hogy soros sajtótájékoztatón mire számíthat és szállóigévé vált az ilyen helyeken szokásos obiigát kérdés: a kolléga úr melyik lapnak eszik? Az előadó részletesen jellemezte a legfontosabb ártalmakat és az ellenük való védekezés leghatékonyabb módjait. Dr. Lengyel Bertalan, a Szolnok megyei Bőr- és Nero ibeteggondozó Intézet igazgató főorvosa az ipari foglalkozási bőrbetegségekről tartott előadást. A téma önálló napirendre tűzését az indokolta, hogy az összes ipari foglalkozási betegség 83—87 százaléka bőrmegbetegedés. A betegek 90 százaléka segédmunkás. Általában a gyakorlatlanság és a rossz munkakörülmények okozzák a betegségeket, melyeknek számát — mint az előadó mondta — nagvobb gondossággal, tis-'t-’c-í tovább lehetne csökkenteni. Dr. Hámori Ferenc, a Ti- szamenti Vegyiművek üzemorvosa, saját gyakorlatából hozott példákkal illusztrálva mondanivalóját arról beszélt hogy milyen lehetőségei vannak az üzemorvosnak a foglalkozási ártalmak megelőzésében. Magyar Gyula, a Szolnok megyei Vöröskereszt szerveNamármost az újságírók ebben, az országban határozottan kisebbségben vannak, igy nemcsak miattuk kellett elrendelni a takarékosabb reprezentál ást. Mert különösen az utóbbi időben egymást érték a különböző vállalatok és intézmények jubileumai, amelyeken külön- külön százak lakmároztak és iddogáltak közpénzből, majd gépiesen fogták az ajándékcsomagot és nézték az órájukat, hogy el ne késsenek a következő eszem- iszomról. Valamirevaló árubemutató, megbeszélés, üzleti tárgyalás, ankét elképzelhetetlen volt talpas poharak, tálcák, ajándékok nélkül. Ha valami szokássá válik, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez másutt sincs másképp. Egyszer belecsöppentem egy delegációba, amely gazdasági ügyekben látogatott Svédországba, s alkalmam volt hallani, hogy a küldöttség némelyik tagja hangosan feni a fogát a várható finomságokra, ajándékokra, amelyekkel a vendéglátók minden bizonynyal elhalmozzák őket. Nos, jártunk sok helyen, különböző cégeknél és intézményeknél, de elhalmozásnak nyoma sem volt. A legdrágább ital. amellyel megkínáltak bennünket, a Coca- Cola és a tonic volt, a vendéglátók érthetetlenül az érzet titkárának „A Vöröskereszt szerepe a foglalkozási betegségek megelőzésében” című előadása elsősorban a felvilágosítás jelentőségét hangsúlyozta. Beszélt a tisztasági mozgalom eredményeiről és a munkahelyi testnevelés jelentőségéről. Ez utóbbi témában utalt a jó martfűi tapasztalatokra, — amelyeket más üzemekben is eredményesen lehetne hasznosítani. A közegészségügyi nap dr. Pápay Dénes, a Szolnok megye KÖJÁL igazgatójának zárszavával ért véget. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy irreálisan alacsony a bejelentett foglalkozási megbetegedések száma. A betegek 70—80 százaléka csak akkor jelentkezik, ha már keresőképtelenné vált, holott korábbi jelentkezés esetén ezt el lehetne kerülni. Arra kérte a jelenlévőket, hogy segítsék elő a foglalkozásuk következtében megbetegedett dolgozók mielőbbi felkutatását és bejelentését, a gyors segítség érdekében. demi tárgyalásokra és nem a reprezentációra fektették a fősúlyt. Hazautazáskor valaki méltatlankodott is, nem hitte volna, hogy a svédek ilyen csóró népség. Ez csakugyan érdekes, talán szabályként is fel. lehetne állítani, hogy minél gazdagabb egy ország, annál fukarabban kezelik benne a reprezentációs költségeket, alaposabban megnézik, mire adnak ki pénzt. Ezért is figyelemreméltó, hogy a minap megjelent pénzügyminiszteri rendelet szerint állami, társadalmi, szövetkezeti szervek csak olyan esetekben rendezhetnek vendéglátást, amikor az feladataik megoldását segíti elő, és ilyenkor is szerény külsőségekkel, az alkalomnak megfelelő színvonalon. A belföldiek részére szervezett rendezvényeken csak frissítőket, tehát kávét és alkoholmentes italokat szabad felszolgálni. A közös étkezés költségeit a résztvevők fizetik, de ez még mind semmi, mert a rendelet azt is kimondja, hogy a vállalatok, intézmények, szövetkezetek hivatalos összejöveteleinek költségeit a részesedési alapból kell rendezni, így aztán nagyon is meggondolandó a bőkezűség. Lehetséges, hogy hovatovább mi is a gazdag országok közé fogunk tartozni? Éz azért még nem küszöbön álló veszély, mert azokon a rendezvényeken* amelyeken külföldiek is résztvesznek, továbbra is lesz konyak, meg miegymás. Ügy látszik, egyelőre nem akarunk túlságosan gazdag hírbe kerülni ..; Árkus József * Tavaszi helyzetkép Jászberényből Nem az eső a mérce Beszélik hogy... Hevesebb lesz a „repi"
