Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-08 / 82. szám
Szilárd talajon A kommunistákkal szemben alapvető követelmény, hogy legyenek mentesek mindazoktól a hibáktól, amelyek ellen küzdeni kötelességük. Erre a jelenlegi körülményeink között nagyon időszerű kötelességre ismételten figyelmeztetett a Központi Bizottság múlt év novemberi állásfoglalása. A párt tagjai nem élnek elszigetelten, nem zárkózhatnak be valamiféle mindentől elzárt és védett lombikba. A társadalomban mutatkozó negatív jelenségek őket is érintik, rájuk is hatnak. így hatnak rájuk azok a „kísértések’’ is, amelyek a könnyű pénzszerzésre, s ennek nyomán a íViun- kahelyi kötelességek elhanyagolására csábítanak. Ha elszigeteltnek is tűnik a maga nemében, figyelmeztető az az eset, amely egyik üzemünkben történt. Egy 45-ös párttag, munkásból lett technológus azzal a kéréssel állt felettesei elé, hogy másodállást szeretne vállalni. Két gyermekére, szűkös anyagi viszonyaira hivatkozott. A hozzájárulást megkapta. Nem sokkal ezután alapszervezeti titkárától kérte: másfél évre mentsék fel minden pártmegbízatása, még a pártoktatásban való részvétéi alól is, mert másodállása miatt képtelen pártmunkát végezni, tanulni. Az enyhén szólva furcsa kéréshez természetesen nem járultak hozzá. Az illető párttag an ti h uman i an üst emlegetett, régi érdemeire hivatkozott. És arra: ha más megteheti, hogy másodállással biztosít magának jobb kereseti viszonyokat, ő miért ne tehetné meg, s ha megteszi, de nem mentik fel a pártmunka alól, hátrányba kerül a párt önki vüliekkel szemben. Aligha szükséges bizonygatni, mennyire ellentétes az ilyen felfogás pártunk alapvető elveivel, szervezeti szabályzatával. Hiszen a pártmunka végzése, a pártmegbízatások teljesítése, a tanulás, szervezeti szabályzatban előírt kötelesség, s ez alól felmentést csak rendkívüli esetben, például betegség esetén lehet adni, de semmi esetre sem akkor, amikor valaki az így felszabadult időt pénzszerzésre akarja felhasználni. Ezért elfogadhatatlan, ha a társadalmunkban tapasztatható kispolgári jelenségek egyes párttagjokra úgy hatnak, hogy a szocialista társadalom emberére kötelező normák, sőt a párttagsággal együttjáró kötelező fegyelem lazítására csábítják őket. R égen tűi vagyunk azon, hogy a párttagság valamiféle előnyt jelentsen anyagiakban, pozícióbeli „kiváltságokban”. De nem engedjük meg azt sem, hogy hátrány legyen, párttagnak lenni, hogy a kommunistákra kötelező szerénység aszkétizmust jelentsen, vagy a többlet-terhek vállalása az idegszanatóriumba kőnyszerítsen bárkit is. Am hogyan lehetne egyetérteni azzal, aki a „hátrányt” ügy értelmezi, mint az előbb említett üzem egy másik dolgozója, aki így érvelt: Én ugyanabban a munkakörben ugyanannyit keresek, mint pártonkivüli kollégám. De én hátrányban vagyok, mert 120 forint tagdíjat kell fizetnem havonta. Akiben, elhatalmasodik az ilyen gondolkodásmód az előbb-utóbb forintban kezdi mérni az ügy iránti elkötelezettséget, az eszme szolgálatát, összeadással- kívánással döntve él, megéri-e számára. , Egyeseknél ez a felfogás oda vezet, hogy sante „áldozatnák” tekintik magukat, akik íme, .kikaparják a gesztenyét a tűzből másoknak”. I i szemléletből fakad a meg nem értése annak, hogy J. a kommunisták — amióta csak kommunisták létezlek —- mindig is az egész osztály, az egész nép, az egész emberiség sorsának jobbátételére vállalkoztak. Ez mindig is kötelezettséget, áldozatot, többletmunkát jelentett és jelent ma is. Hogyan nevezhetnénk kommunistának azt, aki nem hajlandó vállalni a közösség javára végzendő többletmunkát, az esetleges áldozatokat? A szervezeti szabályzaton túl — és ezzel együtt — a párt eszméi, programja, politikája köteleznek erre, s aki ezt képtelen vagy nem hajlandó vállalni, annak aligha lehet helye a pártban. Sok pártszervezetben az elmúlt év végén a vezetőség tagjai beszélgetést folytattak a kommunistákkal. Ennek során több párttagnak vetették fel: nem tenné-e jobban, ha kilépne a pártból? Olyan párttagokról van szó, akik elhanyagolták pártmegbíza.tusaikat, a tagdíjfizetést, vagy nem jártak el még a taggyűlésekre sem. Vannak közöttük olyanok is, akiknél a mulasztások oka éppen az előbb említett: a több, a magasabb jövedelemért folytatott hajsza. Ez vitte el őket alapvető kötelezettségleik elhanyagolásáig. Érdemes felügyelni arra, hogy a megkérdezettek többsége kérte, hadd maradhasson a párt tagja, kapjon még alkalmat, lehetőséget a bizonyításra, hibái jóvátételére, mulasztásai pótlására. íme, ilyen hasznosak az ilyen „lel- ki Ismeret-ébresztők”. S mutatja ez azt is, hogy e feladat jellegénél fogva elsősorban az alapszervezetekre hárul, hiszen hol ismerik, látják a legjobban az egyes párttagok munkáját, magatartását, életvitelét, életfelfogását, ha nem az alapszervezetekben. Mentessé tenni a párttagokat mindazoktól a hibáktól, amelyek ellen küzdeni kommunista kötelességük — ez elsősorban alapsaerveaeti feladat. E gyes esetekben azzal kell kezdeni, hogy a szervezeti szabályzatban foglalt alapvető kötelességekre figyelmeztetünk. De még fontosabb bizonyos alapelvek állandó, következetes hirdetése, megkövetelése. Annak tudatosítása, hogy a szerénység a többlet-munka, az áldozatvállalás _nem elavult követelmény a szocialista emberrel és még inkább a kommunistákkal szemben. Hiszen csak ez biztosít számukra szilárd erkölcsi talajt, most is és a jövőben is, F. J. Ismét a Tisza Il-ről Szolnokon Dr. Dimény Imre vezette a MÉM és az OVII kollégiumi ülését Szolnok a Tisza II. megyéje. A II. tiszai vízlépcső épülő öntözőrendszerének kétharmada a mj megyénkben valósul meg. Ezért volt szombaton Szolnok nagyon jelentős esemény színhelye. Az is alig esik meg, hogy egy miniszteri értekezletet a fővároson kívül tartanak, több tárca ilyen helyszíni együttes kollégiumi ülésére pedig alig akad példa. Tegnap pedig a Mezőgazdasági és' Élelmezésügyi Minisztérium, az Országos Vízügyi Hivatal és a KISZ Központi Bizottságának irányítói együtt tárgyaltak Szolnokon, megyénk vezetőivel közösein. A megbeszélés témája a Tisza II. jelenlegi helyzete és a nagy öntözőprogram gyorsításának teendői. Dr. Dizöttük a mezőhékit, a tisza- földvárit, az abádszalókit. a kengyelit. Az öntözőrendszer építésének első lépcsője egyébként 1978-ig tart, áthúzódva.a következő Ötéves tervre is. Várható, hogy az V. ötéves tervben újabb nagy összegeket biztosít az állami költségvetés az öntözés fejlesztésére. A pénz nagy részét a Tisza II. öntözőrendszer kiépítésére célszerű összevonni, javasolta Dégen Imre államtitkár, az OVH elnöke. Azért is — indokolta —. mert . a mezőgazdaság vízigényén túl az itteni ipar vízhasználata is megötszöröződik. Kazareczki Kálmán miniszterhelyettes, Illisz László, a KISZ KB titkára, Brei- nich Miklós, az OVH elnökEurópa egyik legnagyobb vízügyi létesítményét alkotjuk meg. S hogy a népgazdaság milliárdjai minél előbb visz- szatérüljemek, ahhoz többek között a következőket célszerű tenni: a zárt rendszerekbe beiktatni minden növény öntözéses termesztésének változatát, kedvezőbb állami támogatásban részesíteni a rizstelepek felújítóit, komplexen fejleszteni a területet, vagyis kiépíteni az út-, villany-, tároló-, feldolgozó- hálózatot. Sürgette dr. Gergely István a környezetvédelmi tervek készítését is, amelyeknek tártál mázni ok kell a talaj, a víz, az erdő, a tájesztétikai védelmet. Dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnökhelyettese is szót kért, meny Imre élelmiszergazdaság! miniszter volt a megbeszélés elnöke. Az előterjesztésiből és a Vitából hamarosan kiderült: a kiskörei vízlépcső építésének első üteme két hónappal a határidő előtt megvalósult. s a vízlépcső már ebben az évben avatásra kész. Most a hasznosítási program következik, az öntözőfürtök és öntözőtelepek építése. Ez azonban már korántsem megy ilyen simán. Ahhoz, hogy 1975-ben már mintegy 50 ezer hektáron a Tisza II. adjon öntözővizet, be keli fejezni többele között a kisújszállási öntözőfürt építését, s indítani kell más, új öntözőfürtök programját, kőhelyettese és' mások felszólalásai a modellüzemekben. szerzett. tapasztalatok köz- kincsétételét is sürgették. Kiderült többek között, hogy szükséges a termelés szakosítása, de veszélyes az egyoldalúság. A törökszentmiklósi Aranykalász Tsz-ben történetesen a termelési érték felét adja 2 éven belül a gyümölcsös. FAO-támogatás- sal az idén sikerült fagyvédő öntözőrendszert telepíteni Törökszentmiklősra, s így biztonságosabbá tették a gyümölcstermesztést. — Érthető a nagy nemzetközi érdeklődés — mondta felszólalásában dr. Gergely István, a megyei pártbizottság első titkára — túszén . s a megye 14 kérését, javaslatát terjesztette elő. Többek között: hosszúlejáratú hitelek biztosítását az öntöző- programban részt vevő üzemeknek; a vízdijak mérséklését az első három évben; a Tisza Il-es megyek távlati öntözésfejlesztési tervének kidolgozását. A miniszteri értekezlet résztvevői örömmel fogadták a megye vezetőinek javaslatait, s mint dr. Dimény Imre zárszavában elmondta, azok mind, egy az egyben, szerepelnek a kollégiumi állásfoglalásokban. Végül Fodor Mihály, a megyei tanács elnöke köszönte meg, hogy az értekezlet színhelyéül Szolnokot választották. 1/Ka: Heti világhíradó Külpolitikai hírek (2. old.) ☆ Téglarakókra * van szükség Jól jött az eső, csak kevés volt (3. old.) ☆ A Tisza-partröí jöttek Vasárnapi dörmögések Két perc nyelvművelés (4. old.) Félárú könyvéhség Népfront titkárok a választások előkészületeiről (5. old.) Amatőrök, műkedvelők, dilettánsok örökség (6 old.) Levél a versről Reményem csillaga (7. old.) & Jász-Kun kakas ,f (9—10. old.) Középiskolás tornászok sikere Jól kezdtek a szolnoki vívók a vidékbajnokságon <11. old) Megdöbbentő tragédia Kőteleken Vasárnapi és hétfői rádió és tv műsor (12. old,) HflÍKK — f l ÓÓSlTÁSOK — HÍREK — TU DÚSÍTÁSOK-—- HÍREK Lezárják a 4-est Három napra lezárják a ■1-es számú főútvonal Budapest felöli szolnoki átkelő szakaszának egy részét, s így a tervezett határidőre, augusztus 20-ra, elkészülhet a főút új felüljárója. A felüljáró építésének utolsó szakaszában május 14-e és augusztus 1. között a Budapest felől jövő forgalmat a 32-es útra terelik, a gépjárművek a szolnoki November 7 felüljárón érkeznek a városközpontba, és itt térnek rá ismét a 4-es számú főútra. Ki tud többet a VIT-ről A Magyar Kommunista Ifjúsági 'Szövetség és a Magyar Rádió és Televízió ifjúsági osztálya a X. Világifjúsági és Diáktalálkozóra készülve 10x10 a X. VIT-re címmel vetélkedőt hirdetett KISZ-szervezetek részére. Az elmúlt hetekben rendezték az alapszervezeti selejtezőket, majd a városi döntőket, Az ott legsikeresebben szereplő fiatalok — összesen hatvanhétén — tegnap Szolnokon, a tisza- ligeti KISZ-vezetőképző táborban ,.mérték össze erejüket”. Az első öt helyezett: Veresegyházi Béla, a TIT Szolnok városi titkára, Lovas Lajos, az IBUSZ munkatársa, Nagy András, a túrkevei Vörös Csillag Tsz agronómusa, Lukács József, a martfűi cipőipari szakközépiskola tanulója és Haasz Péter tizedes. Ök jutottak be az országos döntőbe, amelyet április 28-án a rádió, május 3-án pedig a televízió is közvetít. Pinceklub Túrkevén Hangulatosan berendezett pinceklubot vettek birtokukba tegnap Túrkevén a KISZ-fiatalok. A városi tanács pincéjében lévő négy helyiség átalakításához és berendezéséhez egy éve kezdtek hozzá a tanács, a Városgazdálkodási Vállalat, a pedagógusok és a Tömítő Szövetkezet KISZ-es«i. Mintegy 60 ezer forint értékű társadalmi munkával kifestették a termeket, bevezették a villanyt és ventiUátort szereltek fel. A megyei tanácstól, a megyei KISZ- bizottságtől és a városi tanácstól kapott 80 ezer forintért pedig bútort, magnót, lemezjátszót vásároltak. Az ifjúsági klub ünnepélyes megnyitóján Szívós Antal, a KISZ megyei bizottságának titkára mondott beszédet. Re j t vény kedvelők klubja alakul Szolnokon Rövidesen „Rejtvénykedvelők Klubja” alakul Szolnokon is az olajipari fiatalok klubjának szervezésében. A Magyarországon működő 13 hasonló klub mellett most a megyeszékhely is bekapcsolódik a kereszt- rejtvényfejtők versenyébe.; A klubnak az olajipari dolgozókon kívül is tagja lehet minden szolnoki korhatár nélkül. Az olajipari fiatalok klubja (Költői Anna út 13.) minden érdeklő-; dő jelentkezését szívesen várja. A néppel tűzön- vízen át Ezzel a címmel megyei Petőfi vers- és prózamondó versenyt hirdetett a múlt év őszén a megyei tanács művelődésügyi osztás lya, a KISZ megyei-bizottsága és a Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ. A februárban és márciusban rendezett járási és városi döntőkön kétszázhatvanöt versenyző vett részt. Az ott legjobban szereplő hetvennégy fiatalt április 1-én megyei zsűri hallgatta meg, és közülük került ki az a huszonnégy vers- és prózamondó, akik részt vehettek tegnap a megyei bemutatón. A legjobbak — Gajda Éva (Martfű), Bene- soczki Dezső (Karcag), Bo- zsik Pálné (Szolnok), Sa~ lánki Anikó (Mezőtúr), Fü- zessy Irén (Jászberény), Czene Rózsa (Tiszaföldvár), Juhász János (Szolnok), Janauselc Ildikó (Szolnok) — 500 forintos nívódíjban részesültek.