Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-30 / 100. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. április 30. szocialista munka gyatra Hármas ünnep 125 éves a Törökszentmiklósi Mezőitazdnsigi Gépoyár Hármas ünnepet ült a Bu­dapesti Mezőgazdasági Gép­gyár törökszentmiklósi gyá­ra. A nyolcszáz tagú kollek- tíva tavalyi jó munkája alapján elnyerte az fiiüzem, s az utóbbi három év kiváló eredményei alapján pedig kiérdemelte a Szocialista Munka Gyára megtisztelő cí­met. A munka ünnepének előestéjén rendezett ünnepsé­gük egybeesett az üzem meg­alapításának 125. évforduló­jával. A törökszentmiklósi mező- gazdasági gépgyártásnak ré­gi hagyománya van. Szabad­ságharcunk évében, 1848-ban Lábassy János kovácsmester hozta létre a város határá­ban ekegyártó műhelyét Mai fogalmaink szerint túlzás lenne gyárnak nevezni, i— Gyártmányait a tulajdonos maga vitte a vásárokra. Mű­helyében később húsz—ötven ember dolgozott a visszaem­lékezések szerint Az akkori viszonyoknak megfelelően ess jelentős volt. A kovácsmester azzal vált nevezetessé, hogy először alkalmazta ekéin a fa-csavaros megoldást mely lehetővé tette a szántá&or a különböző mélységek beállí­tását A kocabeít doramentamok szerint a Lábassy-féle eke 1882-ben az agárdi szántóver- senyen első dijat nyert Az igazgatói iroda falán elsár­gult okirat bizonyítja: „A tö­rökszentmiklósi gépgyáros ár kettős ekéjéért kiállításunk első díjára érdemesíttetett. Keit Szolnok, 1888. május 9.*" A gyár fejlődése nem volt töretlen. Gazdát is többször cserélt 1918-ban Lábassy-fé- le Mezőgazdasági Ipar és Gépgyár Részvénytársasággá alakult Az eke, a kultivátor és a gyűrűshenger gyártásán túl kereskedelmi tevékeny­séggel is — mész- cement- árusítás — foglalkozott. A második világháború éveiben tíz EMAG tulajdona lett — Nem volt szükség ekkor me- zőgazdasáíd gépekre. A leg­régibb dolgozók még jól em­lékeznek rá, hogy hadianya­got felszerelést gyártottak a katonai parancsnok felügye­lete alatt A felszabadulás e*ső nap­jaitól a gyári kollektíva a szovjet hadsereg előnyomu­lását segítette a tehergépko­csik javításával. Büszkék rá, hogy a városban elsőként alakult meg náluk a szabad szakszervezet A Vasas kul­túrotthon falán pedig em­léktábla jelzi, hogy 1944. de­cember 4-én a Magyar Kom­sőbb, 1949-ben került sor. Az alapító levél szerint a Lá­bassy-féle Mezőgazdasági Gépgyár — Mezőgazdasági Gépgyár Nemzeti Vállalat lett. Tulajdonképpen ekkor gyorsult fel a gyár fejlődé­se is. A kisüzemi, lóvontatású eszközök mellett megkezdték a gépi vontatásé munkaesz­közök gyártását is a gépállo­mások és a kialakuló nagy­üzemek részére. Az igények gyors kielégítésére új, — dg faszerkezetű — üzemcsarno­kot építettek az ötvenes évek elején. A kézi technológiai folyamatokat a gépek vették ét A létszám háromszázról a termelési érték 10 millió forintra emelkedett. Az ellenforradalom után a gyár vezetői szerkesztési osz­tályt hoztak létre, mely saját konstrukció alapján tervez1 e az új gépcsaládokat. Először a talajművelő, később — a profilváltozás után — a szá­las takarmány betakarító gé­A gyár fejlődését, a mun­kakörülmények javítását szol­gálta a Mezőtúri úton fel­épült, új ötezer négyzetméte­res üzemcsarnok a kiegészítő létesítményekkel. Évek múl­va ide települnek a város központjából a zsúfolt, kor­szerűtlen egységek is. A törökszentmiklósi gép­gyár hathatósan segítette mezőgazdasági nagyüzemeink munkagép-ellátását. Az utób­bi tíz év alatt ötvenféle tí­pusú — összesen hatvanezer — gépet gyártottak. Termé­keik számos sikert arattak az országos kiállításokon. Az RM—2 rotációs fűkasza 1970- ben első díjat nyert Az álfá­vá ja harminchárom kitünte­tést kapott politikai, társa­dalmi és gazdasági munkája elismeréseként. Tízszer kap­ták meg az Élüzem címet. A Szocialista Munka Gyá­ra cím elnyerése az utóbbi három év sikereinek kifeje­zője. Törökszentmiklőson — Fekete István kiváló dolgozó formaöntés közben mosítás óta a gyár bollektí­A Mezőtúri úton épült új csarnok részlete munista Part üzemi szerve­zete is létrejött. Az elavult gyárat az Elha­gyott Javak Kormánybiztos­sága kezelte. Nehéz időszak volt ez, a kis szériák, a rossz felszerelés miatt a termelés is gazdaságtalan volt. A lét­szám száz alatt maradt igy az államosításra is csak ké­peket. Leküzdötték á profil­rendezés okozta nehézsége­ket is. AzigényekneK megfelelően most rotációs elven működő szárzúzó családot, rotációs fűkaszát gyártanak. Készül a több célra használható borsó-betakaríífc. — rendre eratógép null 1969-hez viszonyítva — a termelési érték csaknem 50 százalékkal emelkedett. A termelékenység alakulását mutatja, hogy ezt az ered­ményt változatlan létszám­mal érték el. — A bázishoz viszonyítva a gyár exportja negyvenszeresére emelkedett. Termelési értékük tavaly 225 Sípos Lajos formázó 1946 óta dolgozik a gyárban, — most kapta meg a Gép’par Kiváló Dolgozója kitüntetést Követésre méltó Török- szentmiklóson a párt-, a tár­sadalmi szervek és a gazda­ságvezetők együttműködése. A sikerek titka azonban mégis csak az, hogy szoros a kapcsolatuk a műszaki és a munkáskollektívával. Ki- szélesedett az üzemi demok­rácia, a terveket, tennivaló­itat ismertetik az emberek­kel. Kikérik véleményüket, figyelembe veszik javallatai­kat. Meghonosodott náluk a munkások, a szocialista bri­gádok fóruma. Ezen a gyár, a város vezetői válaszolnak a munkások kérdéseire. Leg­utóbb ugyanezt, tette a vál­lalat vezérigazgatója is. A munkásbollektíva — nagv többsége — szocialista brigádokba tömörül, és si­kerrel teljesíti munkaíel- ajánlásait A tavalyi eredmé­nyek alapján 46 brigád és ti­zenegy műhely nyerte el a szocialista címet, A szocia­lista brigádok kitűntek a ve­télkedőkben is. A város is­koláiban. bölcsődéiben, óvo­dáiban és másutt több mint félmillió forint értékű társa­dalmi munkát végeztek. A városi tanács négy arany, illetve ezüst plakettel ismer­te el a szocialista brigádok segítségét A törökszentmiklósiak ki­tűntek a tanulásban is. Ösz- szesen négyszázhuszonnégyen vesznek részt az állami és a politikai oktatásban. Nagy az érdeklődés a szakmunkás tanfolyamok és továbbképzé­sek iránt. A munkások otthonosan érzik magukat a gyárban, mert megbecsülik őket. A kollektívának több mint öt­ven százaléka a tözSgárdához tartozik. Az utóbbi három év alatt tizenhárom százalékkal nőtt keresetük, s évenként 800 ezer forint nyereségrésze­sedést osztottak lei közöttük. Az idei bérrendezéskor 1.3 millió forinttal emelkedett — elsősorban — a munkások bére. Összesen nyolcvanheten kaptak Kiváló Dolgozó kitün­tetést. A mostani ünnepségen — százötven személy kapta meg' a Kiváló Dolgozó jelvényt, azok, akik húsz éve vagy ré­gebben a gyárban dolgoznak. Több kormányki tüntetésre és miniszteri elismerésre is sor került. A jubileumi ünnep­ség alkalmából csaknem fél­millió forint jutalmat kap­tak a mezögégyár dolgozói. Gratulálunk a gyári kol­lektíva munkasikereihez. Kö­szöntjük őket a jubileumi év­forduló, az Élüzem és a Szo­cialista Munka Gyára cím elnyerésének alkalmából. MÁTHÉ LÁSZLÓ A Gramisus traneiaorszás>kan ’ Ötven darabból álló kol­lekcióval vesz részt a fran­ciaországi Oyonnax-ban Vná- jusban megnyíló nemzetközi kiállításon az esztergomi Látszerészeti Eszközök Gyá­ra, a Granvisus. Granvlsus nem lesz ismeretlen szerep­lője a rangos nemzetközi ki­állításnak, mert hiszen már jelenleg mintegy 30 ország- be szállít rendszer^«. t Új vál'a'at a Tisza pariján Kapacitása: évi 6 miihó tonna Fiatal, szocialista váro­sunk, Leninváros egyre gazdagedi,k fejlődik. Az olefin-program keretében hozzákezdtek a Tiszai Ve­gyikombinátban az olefin­mű, a Tisza partján egy új hőerőmű és ezek szom­szédságában a Tiszai Kő­olajipari Vállalat építésé­hez. Az új vállalat, rövi­dített nevén a TIFO, ala­pító oklevelét az idén feb­ruár elején írta alá a ne­hézipari miniszter, de a munkálatok már korábban megkezdődtek. 1969 decemberében ha­tározott a Gazdasági Bi­zottság arról, hogy Lenin- városban épüljön fel az új kőolajfinomító. Hazánk energiaszerkezetének át­alakulása ugyanis azt je­lenti, hogy évente mintegy 10—12 százalékkal emelke­dik az igény a különféle kőolajtermékek iránt. A távlati tér vszerint a ha­zai kőolajfeldolgozó ipar­ban 1975-ben 10 millió ton­na, 1980-ban 16 millió ton­na és 1985-ben 23—25 mil­lió tonna nyersanyag kerül feldolgozásra. Az igények ilyen nagy arányú növe­kedése teszi1 szükségessé egy új finomító létrehozá­sát. A Tiszai Kőolajipari Vállalat névleges kapaci­tása 6 millió tonna kőolaj feldolgozása évenként. Ez a vállalat fogja ellátni az új hőerőművet fűtőanyag­gal, a Tiszai Vegyikombi­nát olefingyárát alap­anyaggal, vegyipari ben­zinnel, s ezen kívül külön­féle üzemanyagokat és fű­tőanyagokat is gyártanak majd itt. A későbbiek so­rán úgynevezett aromás termékek és biturrten gyár­tására is sor kerül. A vállalat azt a kőola­jat dolgozza majd fel, amely a Barátság II. cső­vezetéken érkezik a Szov­jetunióból. De nemcsak a nyersanyag lesz szovjet, hanem a technológiai be­rendezések is és részben a tartályok is. Ugyanis a vállalat feladatai között szerepel a másfél millió köbméter olaj- és olajter­mék tárolótér kialakítása és üzemeltetése is. A kivitelezési munkála­tok már a múlt év negye­dik negyedévében megkez­dődtek. Az úgynevezett TIFO-beruházás I. megva­lósítása, a tervelmek meg­felelő üzemben halad. 1977 negyedik negyedévében megkezdi üzemelését a kombinált üzem, a segéd­üzemek és elkészül a tá­rolótér belső része. A program X. ütemének és a tárolótér második részének teljes befejezésére 1979 végére kerül sor. Ez azt jelenti, hogy meg­kezdi működését az úgy­nevezett kombinált — at­moszférikus és vákuum- lepárlóüzem, évi 3 millió tonnás kapacitással, a gáz­olaj-kénmentesí tő üzem 700 ezer tonna évi kapa­citással és a kénkinyerő üzem évi 6 ezer* tonnás ka­pacitással. A közel 300 hektár kisa­játított területből — amely magába foglalja a védő erdősávot is — 245 hektár területet foglal el majd a finomító. Az I. ütem költ­ségelőirányzata az I970-es árakon számolva, megha­ladja az 5 milliárd forin­tot. Jelenleg több mint félezer ember és nagy mennyiségű gépi berende­zés dolgozik a kivitelezési munkálatokon a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat, a FÖLDGÉP, a Közmű- és Mélyépítő Vállalat. a VEGYÉPSZER, a Buda­pesti Vegyipari Gépgyár, a VERTESZ és a Kőolaj- vezetéképítő Vállalat, mint generálkivitelezők kereté­ben. A TIFO vállalati szer­vezetének kialakítása, a káderek kiválasztása, a munkálatoknak megfele­lően folyik. A vállalat lét­száma jelenleg alig halad­ja meg a 90 főt, de 1977 végén, amikor az első ter­melő üzemegység üzembe lép, már 750—800 dolgo­zót foglalkoztathatnak, a legkorszerűbb technológia mellett. Oravec János Nem kell o szomszédba menni Kereskedelem es szoi&áltatás Jászai sószent ey öt gyón Milyen a kereskedelmi el­látás és az ipari szolgáltatás Jászalsószentgyörgyön? Er­re a kérdésre keresett vá­laszt a közelmúltban a köz­ségi tanács végrehajtó bi­zottsága, amikor a község gazdasági szervei közül há­rom szövetkezetben — a Pe­tőfi Tsz-ben, a Vegyesipari Ktsz-ben és az ÁFfLSZ-nél — megvizsgálta a kereske­delmi és a szolgáltató mun­kát. A Petőfi Tsz három üzle­tével — egy tejbolt, egy húsbolt, és a zöldségbolt — szolgálja a lakosságot. A három bolt forgalma az el­múlt évben meghaladta a 3 millió forintot. A tejboltban jó az áruellátás, a tej és a tejtermékeken kívül gazdag a választék péksütemények­ből. A húsboltban általában folyamatosan van áru, a vá­laszték kielégítő. A tagságá­nak a tsz tavaly több mint 260 ezer forint értékű ser­téshúst adott el. Jelenleg azonban kevés a töltelékárt). Zöldségfélékből megfelelő a választék, burgonyából azon­ban itt is akadozó az ellá­tás. A tsz a hiányt más me­gyékből felvásárolt ta£gí*" «őtoisal .. Javító munkát a tsz-ben nem végeznek, annál jelen­tősebb viszont a szállítási tevékenység. Traktorral, te­hergépkocsival, és lovasko­csival az elmúlt évben 1 millió 938 ezer forint ér­tékben vállaltak szállítási munkát, a lakosság és a kö- zületek részére. A vegyesipari ktsz koráb­ban száPodai berendezése­ket és magántervezésű bú­torokat gyártott. A helyi igénynek megfelelően az el­múlt években javító szol­gáltató részlegeket hozott létre. A rádió és a televízió javításon kívül a ktsz az idén háztartási gépek, mo­tortekercselésével bővíti szolgáltatását, és rövidesen megszervezi a villanyszerelő és a festő részleget is. Az ÁFÉSZ 13 kiskereske­delmi. 8 vendéglátó. 9 ipa­ri és egy felvásárló részleg­gel látja el áruval a közsé­get. Kedvezően alakult az elmúlt évben az élelmiszer, a vegyes iparcikk és ruházati forgalom. A lakosság kéré­sének figyelembevételével bevezették a menüszolgSlta - tást, nőtt a jegyes jriőfjzejpk «BáflMÜ f

Next

/
Oldalképek
Tartalom