Szolnok Megyei Néplap, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-20 / 92. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. április 20. „Piros feketék”, címeres mezben A magyar válogatott az osztrákok elleni április 29-i világbajnoki selejtezőre ké­szülve szerdán este a Nép­stadionban edzőmérkőzést játszott a bolgár bajnok­ság második helyezettjével a Levszki Szpartak csapatá­val. A találkozót egy érde­kes mérkőzés előzte meg: az utánpótlás válogatott az NB I B-s csapatok legjobbjaival találkozott. A második vonal „krémjével” három szolnoki fiú futott ki a stadion zöld gyepére: Nagy Ferenc az Bízvást állíthatjuk, hogy Szolnok megyében sincs ke­vesebb sporttehetség, mint bárhol az országban. Hogy közülük sokan mégis me­gyén kívül kamatoztatják nagyszerű adottságaikat en­nek nem egyszer a bosszan­tó közöny az oka. A nyári úttörő-olimpián a kunhegyest röplabdás lányok közül — de szinte az egész úttörő mezőnyből — „kinőtt” egy rugalmas, nagyszerű lab­daérzékkel megáldott kis­lány. akinek lehetetlen volt nem észrevenni kivételes adottságait. A szakemberek MTE csapatkapitánya — aki az NB I B-s válogatott csa­patkapitánya is, — Szolnoki Péter és Papp II. István is ott volt a kezdő csapatban. Az NB I-es játékosok leg­tehetségesebbjeiből verbuvált „U” válogatott ugyan 5:3-ra győzött az NB I B-sek el­len, ennek ellenére a szol­nokiak nem vallottak szé­gyent. Szolnoki ugyan mind­össze egy félidőt játszott, a másik két fiú azonban mind a 90 percre elnyerte a szak­vezetők bizalmát. a mérkőzések után megje­gyezték Geszti Ilona nevét. A kislány az idén végzi az általános iskolát és mind a tanulást, mind pedig a röp­labdát folytatni kívánja. So­káig a Jászberényi Lehel SC volt a vágyai netovábbja, és ez így lett volna természe­tes, hiszen a nőknél a sportág minőségét megyénk­ben a hűtőgépgyáriak jelen­tik. A Lehel SC szakvezetői­nek figyelmét még a tél fo­lyamán felhívtuk a kislány­ra, és ők megígérték, hogy felkeresik a kis Gesztit, a gyárban biztosítják majd mind emberi, mind pedig sportolási fejlődését. Telt, múlt az idő, a Lehel nem jelentkezett, viszont az Újpesti Dózsa egyik lelkes híve hírét vitte a fővárosba az ügyes sportolónak. A li­la-fehérek három napra vendégül látták a kislányt, aki — Hazsiknéék társasá­gában vizsgázott az edzése­ken, és nem okozott csaló­dást. Sőt szinte elkápráztat­ta korához képest hihetetle­nül érett játékával a szak­embereket. Eddig a történet. A tanul­sága csak egy lehet; figyel­jünk jobban oda értékeink­re! •-Pb — Thomann Antal, az MTE edzője, — aki szintén meg­tekintette a találkozót — el­mondta, hogy időnként tel­jesen egyenrangú ellenfél volt az NB I B-s gárda, oly­annyira, hogy gyakran azt sem lehetett tudni, melyik az „U” válogatott. Nagy Ferencék minden­esetre bizakodva készülnek az április 25-én Kecskemé­ten sorrakerülő válogatott mérkőzésre, ahol ellenfelük a jugoszláv második liga vá­logatottja lesz. Táblázatok Kézilabda NB I B n«l 1 Sabaria C. 2 2 — — 32-17 4 2. TFSE 2 2 — — 20-11 4 3. Borsodi B. 2 2 — — 20-13 4 4. Bp. Építők 2 1 — 1 22-19 2 5, Dunaújváros 2 1 — 1 14-13 2 6. DVSC 2 1 — 1 11-10 2 7. Postás 2 1 — 1 23-26 2 8. BVSC 2 1 — 1 20-23 2 9. FHSC 2 1 — 1 17-24 2 10. Tisza Cipő 2 —• — 2 24-26 — 11. OGSC 2 — — 2 14-23 — 12. MVSC 2 — — 2 11-23 — Röplabda & B XI. Férfi Középcsoport 1. Mezőfi SE 3 3 ___ 9 :1 6 2. BKV Előre 3 3 — 9:2 6 3. MAFC 3 3 9:3 6 4. Szolnoki Dózsa 3 3 — 9:5 5. Tatabánya 3 2 1 7:4 5 6. Dunaújváros 3 2 1 7:4 5 7. Szóin. TITASZ 3 1 2 6:7 4 8. Ganz-MAVAG 3 1 2 5:8 4 9. VEGYÉPSZER 3 — 3 3:9 3 10. Testvériség 3 0 3 2:9 3 12. Kecseméti Ed. 3 0 3 2:9 3 12. Esztergom 3 0 3 2:9 3 Háziasszonyok, figyelem’ AJÁNLATUNK friss burgonya helyett MIRELIT burgonyapüré 500 gr á. = 4,50 Ft elősütött hasábburgonya 400 gr á. = 6,— Ft Az expressz burgo­nyapüré (pehely) sokoldalúan fel­használható 1 doboz 8,60 Ft = 1.50 kg friss burgo­nyával. Olcsóbb mint a friss! Korszerű termékek! I Nem főz, csak tálal! Egyszer kóstolja meg, rendszeres fogyasz­tója lesz. qg iHja miiÍJMfcánfifc.. Mindazoknak a magánszemélyeknek, akik esetenként 10 kg papírhulladékot vagy 1 kg 20 x 20 cm-nél na­gyobb tiszta, háztartási pamuttextíliát adnak át a kijelölt átvevőhelyeken, a vételáron felül ajándék sorsjegyet ad a 'MÉM, Főnyeremény ; Dombóvári típusú, 2 szobából mellékhelyiségekből és teraszból álló nya-^lóház. További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, ORION 60-as jubileumi televíziók, vásár|is| utalva- 1 nyok. — Ezernél több értékes nyeremény! Szép síUer a MNK-ban Olajbányász—Csömör (NB L) 25:25 (13:14) Szolnok Tiszaligef 200 n. v.: Fekete Gábor. Olajbá­nyász: Danyi, Cseh (3). Halá­pi (3). dr. Szász (6), Hajdú I. Ratkai (3), Kiss J. (2). Var­ga Z. (4), dr. Szűcs (3), Tö- rőcsik. Matuz, Szintai. Az NB. III-as Olajbányász nem tisztelte a tavalyi kupa­döntős ellenfelét és különö­sen a második félideji nagy­szerű játékával biztosította a továbbjutást a Magyar Nép­köztársasági Kupában a leg­jobb 16 közé. A hazai együt­tesből néhányan — így töb­bek között Szász László — kiemelkedő egyéni teljesít­ménnyel rukkoltak elő. A kérdés: vajon sikerül-e a re­mek harci szellemet átmen­teni a bajnoki mérkőzésekre. Minden dobozban és csomagon haszná­lati utasítás. Beszerezhető a Szolnok megyei Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat boltjaiban: Szolnokon Jászberényben Törökszentmiklóson Martfűn ^ Hirdessen a Néplapban Do’gozókat alkalmazunk FELSŐFOKÚ iskolai végzettség­gel és kereskedelmi gyakorlattal pénzügyi revizort alkalmazunk, f izetés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet írásban, önélet­rajz csatolásával. Pénzügyminisz­térium Bevételi Főigazgatóság. Szolnok,. Kossuth u. 2. Fonó-szövö átképzősként felve­szünk lányokat 16 év felett. Szál­lást biztosítunk. Levélben! je­lentkezésre részletes tájékozta­tást adunk Üipestj Gvapjúszövö- gvár Budapest, IV., Berni u. 1. sz. alatt. A Palotás! Állami Gazdaság fel­vesz autóvillamossági szerelőt, — járművek és gépkocsik járművil­lamossági berendezéseinek javí­tására és karbantartására. Jelent­kezni lehet: az állami gazdaság gépműhelyénél. (Szolnokhoz 9 km-re.) Ügyintéző: Pinkert üze­mi főmérnök. A Lőrinczí Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónán Kereseti j lehetőség: 1700—2100 Ft-lg a be­tanulás után. Vidéki lányok ré­szére szállást biztosítunk. Cím: PIV Lőrinczi Gyár. — Budapest. XVII., Gyömrői u. 85—91 Vállalatunk felvételre keres asz­talos. lakatos bádoeo« és kőmű­ves szakmunkásokat. Jelentkezni lehet; Szolnoki Építő Javító és Szolgáltató Vállalat. Szolnok. I. sz. Irodaház. Kossuth tér I. e. 12. Élelmiszeripari Vállalat műszaki gazdasági tanácsadói munkakör betöltésére gyakorlattal rendel­kező közgazdasági szakembert keres felvételre. Fizetés megálla­podás alapján. „Tisza’» jeligére a kiadóba. Azonnali belépéssel alkalmazunk áruösszeállító munkakörbe, férfi és női munkavállalókat, keres­kedelemben jártas dolgozók előnyben. FÜSZÉRT-fiók. Szol­nok. Csaba u. 26. A tószegi Vegyesipari Szövetke­zet azonnali belépéssel felvesz villanyszerelő művezetőt, felvé­telre keres kőműveseket, kőmű­ves brigádokat, ácsokat és hi­degburkoló szakmunkásokat. — továbbá gyors- és gépírni tudó titkárnőt. — Jelentkezni lehet a szövetkezet elnökénél. Tószeg. Attila u. 27. sz. A szolnoki Patyolat Vállalat fel­vételt hirdet az alábbi állások betöltésére: — gépésztechnikusi végzettséggel rendelkező kazán­gépészetben jártas munka váT aló részére főgépész munkakörbe, villanyszerelő szakmunkás és hegesztő vizsgával rendelkező la­katos szakmunkás részére kar­bantartó munkakörbe, férf fod­rász. valamint női munkavállaló részére betanított műnk ** körbe. Jelentkezés: Szolnok. Mártírok útja 19. sz. Az Üjszász és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet szabadkasszás kiskereskedelmi és vendéglátó- ipari egységébe, vezetői és he­lyettesi munkakörbe. — 200 ezer forint forgalmú cukrászdájába üzletvezetői és* 1 * 180 ezer forint forgalmú vegvesboltiába vezető és helyettesi állásra. Erkölcsi és működési bizonyítvány szüksé­ges. Fizetés kollektív szerződés szerint Jelentkezni lehet: írás­ban vagy személyesen központi irodájában. — Üjszász. Maros u. 3. sz. alatt. Nagy gyakorlattal rendelkező j elektroműszerészt veszünk fel. Tejipari Vállalat szolnoki üzeme. Szolnok. Mártírok útja 13. sz. A Szolnok megyei Tanács Heté- nyi Géza Kórház-Rendelőintézet Szolnok, Vöröshadsereg u. 25. sz. felvételre keres: műszerészt, két fő általános adminisztrátort, gépkocsivezetőt. segédmunkást, (két főt) esztergályost, lakatost. ( Jelentkezni lehet: a személyzeti osztályon, a kórház gazdasági igazgatójánál, illetve a műszaki ■ osztályvezetőnél. | Vegyipari Finommechanikai és | Műszeripari Szakközépiskola — Szolnok. Zalka Máté sétány, fő- zftnőt és konyhalányt keres fel­vételre. Szolnok megyei Vfe- és Csator­namű Vállalat felvételre keres kőműves szakmunkást szolnoki munkahellyel vízhálózati részle­géhez. Jelentkezés fenti részleg­nél. Szolnok. Vízmű i*. 1. sz. Gyakorlattal rendelkező gyors- gépírót felveszünk. Jelentkezni lehet: Szolnoki Tejipari Vállalat szolnoki üzeménél. — Szolnok, Mártírok útja. HIRDETMÉNY A Törökszentmiklósi Dózsa Tsz felhívja a törökszent­miklósi az Örményesi lakos­ság figyelmét arra. hogy sza­badon tartott rafamMalkat a | naorr'fo^ó kelése Idáién — április 20-tól ápril's 30-ig J tartsák zárva, mert azok a i kelés idején nagy károkat okoznak. Felhívásunk ered­ménytelensége esetén a sza­badon lévő és kárt okozó ga­lambok ellen védekező eljá­rást alkalmazunk, j A tsz vezetősége (x) INGATLAN. EGYSZOBÁS, kony- hás ház nyitott fo­lyosóval. nagy mel­léképülettel. 1 hold jó minőségű termősző­lővel. — három nagy eperfával, esetleg fel« szereléssel megegye­zés szerint eladó. Sertésnevelésre kivá­lóan alkalmas. Tisza- földvár. Ovirághegy III. út. Érdeklődni: Szondi u 16. Szolnok. Madách u. 49. házrész eladó. — Érdeklődni- 17 órá­tól Szombaton egész nap. Külön be járatú. be­költözhető. szoba- konyhás félhaz el­adó. Szolnok. Bimbó u 6. szám. JASZKISÉR, Vörös­hadsereg u. 31. sz. alatt 150 négyszögöl területen, kétszoba- konyhás, fürdőszo­bás, éléskamrás, — zártverandás. azon­nal beköltözhető — családi ház. mellék- épületekkel együtt 120 ezer forintért el­adó. Cím: Kovács Tihamér Jászktsér, Vöröshadsereg u. 31. OTP-s társasház. la­kások vásáro’haték azonnali beköltözés­sel. kedvező hitele­zési feltételekkel. — Kunmadaras nagy­község központ iában. A lakások három­szobásak, gázfűtés­sel. h^deg-meieg víz­szolgáltatással — és lomkamrával ellá­tottak. Jelentkezni lehet: az OTP kun­madaras! és szolnoki ■Hókénál. Jászberényben, Fe­hértói u. 26. sz. alat­ti lakóház, beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni- Pajtás u. 10. és Cserta u. 2. szám alatt. tiszaföldvar. — Övirághegy — darab úton nie négyszögöl szőlő eladó Érdek­lődni: Tiszaföldvár. Baicsy-Zs. u. 12. SZOLNOK. Baiosy- Zs. u. 24/a. alatt kis családi ház. 170 n-öl telekkel eladó. Ér­deklődni: Szolnok. Vak Bottyán u. 23. Szulimán. ADAS-VÉTEL: SÖTÉT kombinált bútor eladó. Szol­nok, Várkon.vj tér 20. VI. e. 3. 18 óra után. ELADÓ 6 NB kap­tárban 12 család méh Kiss méhész. Jász- dózsa. Deák F. u. 27 szám. HOSSZÚ menyasszo­nyi ruha fátyollal é® kabáttal eladó. Ér­deklődni: 17 óra után. Szolnok. Kun B krt. i. ITT. e. 3. 2 db sodrott heréit ló eladó. Szolnok. Cso­konai u 49 LAKÁSCSERE: ELADOM vagy el­cserélem kétszobás összkomfortos kertes házam. — Szolnok. Vak Bottyán u. 9. — Érdeklődni: 16 órá­tól^ ELCSERÉLNÉM más- félszobás és egyszo­bás összkomfortos tanácsi lakásomat — kettő és fél vagy há­romszobásért. Várko- nyi tér” jeligére a q^Olnnk! hirdetőbe. OfPI A TIPIZÁLÁS miatt el­adó. megegyezéses áron. üzemképes ál­lapotban 4 db MTZ 5/L traktor. — 1 db Sz—100-as lánctalpas traktor. 1 db KE—505 kotrógép. 1 db rend­sodró (NDK). Jász- fénygzaru. Béke Tsz. Telefon: 23. Vattay. Telex: 025—273 350 cm* i * 3-es Jáwa ki­tűnő állapotban el­adó. Martfű. Május 1. út 8. Bodó. 408-as Moszkvics el­adó. Karcag. Sport u. 15. sz.. VILÁGOS, garanciá­lis Zsiguli eladó. — Telefon; Szolnok 11—462. (egész nap). JANUÁRBAN mű­szaki vizsgázott 801- es Trabant e’adó — Kaposvári. Szolnok. Zagyvaparti sétán v 3. szám. WARTBURG Limou­sine CU rsz. szgk.. Pannónia motorke­rékpár megkímélt ál­lapotban eladó. Szó- nők. Dobó I. u. 5. Érdeklődni: 17 órá­tól. MZ 125-ös motorke­rékpár eladó Szol­nok. Bokréta u 4. (közkórház mögött. VOLGA személvgén- kocsi oladó. Szolnok, Adv E. u. 105 (kö­tődé) 350-es Jáwa eladó. Szolnok Sáevári krt 59. TT! e. 4. EGYÉB• FAJT AZ AM összesze­reléséhez szakembert keresek, sürgőben. — .Fenvő” lellgére a szolnoki hirdetőbe. ÜRFS szoba össz-' komfort has-máiafiaü kiadó. — ..Gázfűtés” jeligére a szolnoki fa-rde*őji». MEOE tÖFökszent­miklósi szervezete 1973. május 20-án B törzskönvwel egy­bekötött tenvész- szemlét rendez a sportnál yával szem­ben. Tagoknak 30.— Ft. nem tagoknak 60 Ft. Jelentkezni le­het : Bagdi Ferenc. — Törökszentmiklósi Vöröshadsereg u. 71. szám Szőnyeg, szőnyegpadló vegytisztítását a legkorszerűbb speciális hordozható szőnyegtisztító- géppel, kint a helyszíne n, a megrendelőnél vállalom. Gyors, tökéletes tisztítás (hamar szárad). Arany János kisiparos Szolnok, Ady E. u. 78. MINDIG IDŐSZERŰ felszerelni a kerékpárokat világítási garnitúrával, hogy ÖN IS LÁSSON, ÖNT IS LÁSSÁK KÉRJE A SZAKBOLTOKBAN* A BAKONY KERÉKPÁR­VILÁGÍTÁSI GARNITÚRÁT! Forgalmazzák a megyei vas-műszaki nagykereskedelmi vállalatok, valamint a Csepel Jármű és Műszaki Kereskedelmi Vállalat vándorbottal?

Next

/
Oldalképek
Tartalom