Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-06 / 54. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. március 8. Köztisztasági ellenőrzés Mezőtúron 1973. MÁRCIUS 6., KEDD LEONÖRA NAPJA A Nap kél: 6.16, nyugszik: 17.36 órakor. A Hold kél: 6.24, nyugszik: 19.46 órakor. Várható időjárás: Növekvő felhőzet, gyenge légáramlás. Helyenként hajnali ködkép­ződés. Legmagasabb' nappali hőmérséklet 6—11 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 szá­zalékán várható. Bal ás Jenő Harmincöt évvel ezelőtt, 1938. március 6-án halt meg — 56 éves korában — Ba­lás Jenő bányamérnök, aki először talált rá a dunántúli bauxittelepekre, s kiharcol­ta azok kutatási jogát. Bányamérnöki oklevelét 1907-ben a Selmecbányái fő­iskolán szereztet, 1913-ban Kolozsvárott magánmérnöki irodát nyitott, majd szövet­kezetbe tömörítette Erdély apró ércbányáit: utóbb saját bányavállalatot alapított. Legnagyobb tudományos ér­deme a Vértes és a Bakony hegység nagy népgazdasági értéket jelentő bauxittelenei- nek (Gánt stb.) leifedezése, s feltárása volt. 1922—73-ban szerezte meg a bányajogosít­ványokat. amelyeket később eladott a Bauxit Trösztnek. Nagy energiával és kitűnő szervezőkészséggel kezdte meg a feltárást, s berendez­te az első bányát. Újabb ku­tatásainak befektetései azon­ban anyagilag tönkretették. Kidolgozta és könyvben is­mertette a budanesti hévizek hidrológiai rendszerét (1934), maid a Velencei-hegységben végzett érckutatásokat (1935), de anyagiak híján nem jutott eredményre. Elkészítette a Velencei-tó 1936-ban pedig a. Balaton holt területeinek rendezési tervét, és a Sió­csatorna ha'^hatóvá tétére is terveket dolgozott ki. — A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Szolnok Megyei Végrehajtó Bizottsá­ga 1973. március 12-én 9 órára hívta össze a2 úttörő­vezetők megvei tanácskozá­sát. m el vet Szolnokon az MSZMP székház föH.v^ti nagvtermében rendeznek meg. Köztisztasági ellenőrzést tartott Mezőtúron a Városi Tanács szakigazgatási osztá­lya, a Hazafias Népfront, a Vüröskeret^zt. a közegészség- ügyi felügyelőség és a rend­őrség Az első ilyen jellegű ellenőrzésen a főútvonalak és az ahhoz tartozó közterületek tisztaságát és rendjét vizsgál­ták. A tapasztaltak arról ta­núskodtak, hogy a város la­kói nagyobb gondot fordít­hatnának a tisztaságra. Az ABC áruház udvara például piszkos, törmelékkel teli volt, és rossz helyen tárolták a szemetet Hasonló állapo­Két apa beszélget — Nos, hogy megy a ta­nulás a kedves fiadnak? — Már jobban, egyelőre azonban még álnéven járok a szülői értekezletekre... — MA tartja Igazgató-ta­nácsülését Szolnokon a Szol­nok megyei Mezőgazdasági Termékértékesítő Szövetke­zeti Vállalat. Az ülésen töb­bi között megvitatják a kö­zös vállalat 1972. évi gazdál­kodásáról szóló jelentést. — HOLNAP délelőtt 10 órakor Karcagon a tsz terü­leti szövetség székházában Misi Sándor, a MÉM osztály­vezetője a szövetkezeti de­mokrácia fejlesztéséről tart előadást. — ÜJABB állami taninté­zettel kötött együttműködési megállapodást a Kilián György Repülő Műszaki Fő­iskola. Tegnap a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Főiskola vezetői látogattak el Szolnokra. Aláírták a két intézmény együttműködésé­ről szóló megállapodást, majd meglátogatták a főiskola múzeumát, és kiképző bázi­sait tokát találtak a vendéglátó vállalat cukrász-üzemében is. A Rákóczi út 1/a sz. alat­ti bérház, és a Béke étterem előtti terület piszkos volt. A Rákóczi út 25. sz. alatt la­kók a szennyvizet az ud­varról az utcára engedik, A KISZ-lakótelepről a város­gazdálkodási vállalat rend- szertelenül szállítja el a sze­metet. A Dózsa György és Magyar út sarkán szemét­domb éktelenkedett. A köztisztaság ellen vétő­ket figyelmeztették, s ha a felszólításnak nem tesznek eleget, szigorú büntetést szabnak ki rájuk. — SZAKMAI tanácskazást tart ma Szolnokon a Ma­gyar Agrártudományi Egye­sület Szolnok megyei szer­vezetének növénytermesztési szakosztálya és a Megyei Ta­nács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya. A tanácskozáson dr. Láng Gé­za akadémikus, egyetemi ta­nár a „Tápanyaggazdálkodás időszerű kérdései” címmel tart előadást. Ddbrsüsni virá^kirnevál Elkészült Debrecen ez évi kulturális programja. Legfi­gyelemreméltóbb újdonság a Csokonai Színház operatár­sulatának 25 éves jubileu­mához kapcsolódik. Az ezt köszöntő ünnepségek kereté­ben rendezik meg a vidéki operatársulatok találkozóját A hagyományos események sorában nyílik meg iúlius 23-án a Debreceni Nyári Egyetem, augusztus 20-án ismét megtartják a nagysza­bású virágkarnevált * 25 Szolnok megyei NÉPLAP A Maevai «zománc.*» Munkáspárt Szuinok i R’Zf.ugAea ép ■ a Szolnok rneevei Tanács laola Fósjerkwztó: Varea József Telefon; u—<ws «1-320. U—os& ii Tel*»* 13 IS) 25 Süt Eladja « «/oinnfr maave? Lankiadr 9003 Szóira* Pt iOfc Igazgató? Vlrtefe ffváB Telefon lí-ow Az előfizet -av bónaore «0 - fonm Terieszt* a Maavar Po*ta El^fi/etnetA e>o«ta* hivatalnál a tc*zr*es1? Szónoki Nvumd* Vá'ialat Som «votor.fr «Ml Kozák Ferenc JA f'zet a I2es 1 otó-á'vkoztntó A 9. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találatos 15 db. Nyeremé­nyük egyenként 106 158 fo­rint. 11 találatos 368 db. Nyere­ményük egyenként 1731 fo­rint. 10 találatos 4674 db. Nye­reményük egyenként 204 forint. A 10. hétre átvitt jutalom­összeg 442 323 forint. A kö­zölt adatok tájékoztató jel­legűek. — BŐVÜLŐ kapcsolat az egriekkel. Az egri KISZÖV és az egri Vas- Fémipari Szövetkezet vezetői holnap tapasztalatcsere-látogatásra érkeznek Szolnokra a me­gyei KISZÖV-höz, majd a vendégek ellátogatnak Kar­cagra, az Általános Szerelő Ktsz-hez is. — SZOLNOK megyéből száznyolcvanketten neveztek a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a KISZ KB, és a Művelődésügyi Minisztérium által a szakközépiskolai és technikumi tanulók részére meghirdetett orosz nyelvi szóbeli versenyre. A megyei döntőbe tizenhárom tanuló jutott, közülük Kincses Er­zsébet és Kókai Zsuzsanna szinte holtversenyben lett az első — mindketten a me­zőtúri Teleki Blanka Gimná­zium és Szakközépiskola ta­nulói — ők vesznek részt az országos döntőben. Elfndu’t Veronába Kossuth Lajos hintája Vasárnap délelőtt 11.00 órakor a budai várban sok ezer érdeklődő jelenlétében búcsúztatták a Mátyás-temp­lom előtt Kossuth Lajos hí­res hintáját — amellyel an­nakidején Kossuth Debre­cen és Pest között közleke­dett — és útnak indították Veronába, a március 11—19. között sorrakerülő nemzet­közi mezőgazdasági és állat- tenyésztési vásárra. A lovas­fogatot a TERIMPEX Kül­kereskedelmi Vállalat a Ma­gyar Lovasszövetséggel együtt küldi Európa legnagyobb élőállat és mezőgazdasági termékbemutatójára. A harsonások búcsúztatá­sa után a hin tóval néhány tiszteletkört tettek, majd a Dísz téren lévő posta elé hajtottak. Itt már több szá­zan várakoztak, ugvanis a Ma" ar Posta er alkalomból alkalmi bél végzőt használt. A március 11-i vásámyitóra érkező hintót Verona váro­sának vezetői ünnepélyesen fogadják majd. Kirnovál — 48 halott Egy nap alatt 48 halálos áldozatot követőit a szomba­ton megkezdődött riói kar­nevál. 3155 személvt sebesül­ten szállítottak kórházba. A szomorú mérleg ei tané-e a híres karnevál vidáman foly­tatódik; A városb-n íono-nél több táncterem várja a ven­dégeket GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatják, hogy PERE JÓZSEF szeret-tt édesapánk 1973. március 1-én. 49 éves kö­rébe- tragikus körülmények között elhunyt Temetése 1973. március 8-án, 15.30 órakor lesz a szolnoki rom. kát. temető halottasházábóL Pere Józsefné és gyermekei Tévé a fegyházban A tévé és rádió mai műsorától ajánljuk A LÁMPÁS. Tévéfilm Gárdonyi Géza regényéből. A té­véfilm hőse, Kovács Ágoston fiatal néptanító tiszta szívvel és még töretlen, kemény akarattal vág neki az életnek. Nem­csak a nemzet napszámosának nehéz sorsát vállalja, hanem sokkal többet is: a felkelt magyar nép zászlóinak fegyveres szolgálatát. S mintha Petőfi versét elevenítené meg: a „sza­badság” mellett a „szerelem” tisztaságát is éhezi. Milyen sors várhat az ilyen jellemű ifjúra, majd férfira abban az országban, ahol a tanítónak még kezet kell csókolnia a pap­nak, és a fűtetlen iskolateremben együtt kell hálnia princi­pálisának tyúkjaival? A tév.éfilm.et 20.00 órakor láthatjuk a tévében. MŰSORON KÍVÜL — SPORTMAGAZIN... Szepesi György mondja: — Véletlennek tűnő cím — szándékosan. Műsoron kívül „ugrott be" a sportrovat az előkelő esti fél­órába, más műsor helyére, ezért is adtuk a kiugró címet. De ha már miénk a félóra, igyekszünk jól gazdálkodni vele, s ami talán eddig hiányzott a sportműsorok sokszínű palet­tájáról, azt igyekszünk átnyújtani a hallgatónak. Megláto­gatjuk a müncheni olimpia ezüstérmesét, dr. Kamuti Jenőt, de ezúttal nem a vívóteremben, hanem a műtőasztalnál. Megtudjuk mi is történt a magyar úszósport egykori „Weis- müllerével”, dr. Bárány Istvánnal. Kajdi János arról vall, mi késztette a visszavonulásra, s hogy az időszerűség is han­got kapjon a műsorban, bemutatjuk az Ú. Dózsa nagy olasz ellenfelének, a Juventusnak indulóját is. Ezúttal műsoron kívül jelentkezünk, de ha sikerül elérni, amit szeretnénk, ebből a rendkívüli adásból állandó műsorszám lesz! Ezt a műsort 21.03 órakor hallhatjuk a Kossuth adón. SZÍNHÁZ A Szolnoki Szigligeti Színház Kiskőrösön este 7 órakor: Lilla és a kísértetek. r-------------------1 i MOZI 1 c j r Szolnok Vörös Csilla*: Lila ákác. Tisza: Lila ákác. Jászbe­rény Lehel: A harmadik (14 évf.). Emlékezés (du.) — Kisújszállás Adv; A lovakat lelövik u*ve? (14 évf.). Rákóczi hadnagya (kü­lön Iskolamozi műsor) Kunhe­gyes Szabadság; Dodeskaden (16 évf.). — Kunszentmárton Körös: Banditák hálóiában. Mezőtúr Sza­badság* Napraforgó. Dózsa: El­tűnt nvolc űrhaló. Hétköznapi fasizmus (KISZ-bérlet) . Tiszafü­red Tisza: Az őrvezető hé+ meny- asszonva Törökszentmiklós Dó­zsa: Nászét szaka a börtönben. (16 évf.). Túrkeve Vörös Csillag: Lázadás a Bountvn I—IX. (Dupla helyáron). Jelenidő. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika... — Csákányi László énekei — „Fogadóórán”. Népdalok. — Költözés előtt. __ S zerkesztik a hallgatók. — Köz­ben: Üttörőhíradó., KOSSUTH RADIO: 8.40: Leng vei katonadalok. 8.34: Az igazi. Ambrus Zoltán elbeszélése. 8.54: Harsán a kürtszó! A Gvermekrádió műsora 8.29: Pillangókisasszony. Rész­letek Puccini operájából. 10.05: Iskolarádió 10.30: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos levelekre válaszol. 10.40: Leonard Bernstein vezé­nyel — a New Yorki Fil­harmonikus zenekar élén. 12.20: Ki nver ma? Játék és muzsika tíz percben 12.35: Melód! a koktél. 13.44: Ha-ai tükör Tamás! Áron regénve rádióra alkalmaz­va. II. rész. (ism) 14.49: Éneklő lf4ú«áe Székesfe­hérvárott. Részletek a Me­gvei Művelődéi Központ Adv-tenméhpn tartott hangversenyből 15.10* Rádióiskola. 16.05: Petőfi Ka’endíHum. 16.11: K*f országgyűlés köpött. Riport. 16.31: Tamássv Eden kő diaiból. 16 42* M’sha Élman hegedű1. 17.05: Pótolok S*űd«óia M’után Sándor a három eá**vánvt rtaoö’ta Csalog Zsolt el- Az (r*v<d UPg- várv Tl'^ik'4 b*»«z(4ief<»t É1­pj7akn novellái a rádióra alkal­mazva. 17.33: A Hungarica eevflHpsc táterik. CHdrn László veretesével. 17.45: H-M Mrf, m«t csinált? Dr. Kul-sár Kál^cnal a *1*0- elolóeiai Kutatóintézet leazgatóiáva! hcazóigat tin-»merikai útiéról Gazdy Dónes 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.30: A Szabó-család. 19.25: Enrico Caruso felvételeiből. 19.50: ..Példabeszéd”. Pilinszky János versei. 20.03: Nótaest Jákó Vera. Solt! Károly és Gergely Anna énekel. Németh János cimbalmozik. 21.03: Sportmagazin. 21.33: Lalo: Spanyol szimfónia. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22,30: Balázs Eszter. Poór Péter és a California Brass mű­sorából. 22.50: Száz forint — tiszta ha­szon. Domány András mű­sora. 23.10: A XX század zenéj ébőL 0.10: Nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Észak zenéjébőL 9.03: Könnyűzene Berki Géza szerzeményeiből. 9.30: Mezei Gogó József ' népi zenekara iátszik. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.53: Könyvek, tálak, emberek 12.00: Beszélgessünk zenéről, (ism.) 12.20: Kamarazene. 13.03: Megbízatásuk leiárt. Riport. 13.20: Cár és ács. Részletek Lortzing operáiéból. 14.00: Kettőtől—hatte... A Petőfi Rádió zenés dél­utánig 18.10: Emlékezzünk régiekről — Látogatás a Debreceni Kollégium Nagvkönwtá- rának kiállításán. I. rész. 18.35: Prokoflev- Hamupipőke — balettszvit. 19.23: Gaál Gabriella és Csapó Károly népdalokat énekel. Keszthelyi Pál furulyázik. 19.54: Ja estét, gyerekek! 20 00: Esti krónika TI kiadás. 20.25: TT': könvvek Osm.) Húsz perc sanzon. 21.03: Fádióczínház (1968.) Pilá­tus Releki Ferenc rádió- látéka. 21.29: Húsz nerc sanzon. 21.49: Gondolatok filmekről. Bán Hóhér* írása. 22 04: Schubertiáda 23.15: Zenés látékokbóL rELEvizia BUDAPEST: 9.00: Tskola-Tv: K ö m v ez et 1 s m er e t. (Alt isk 2. oszt) Hosvan épül a ház? 9.55: Fizika. (Alt. tsk. 6. oszt.) Fén* • e^edés. fényvissza­verődés. 11.05: T^'órelem. (Alt isk 6 oszt.) A meghódítót* fóceán. 11.55: S *ovan-m~ran. (Alt. isk 7 Eevene« arénvos^ág 14 00* KörnvezeHcmeret (ism.) 14*5- Fi-dka (Ism.l 15 50* Történelem (1sm ) 16.40- S’ám an-mértan (i«m.) 17 13* Hírek. 17.20: É’etef az éveknek...” Nvugdí^sok műsora. 17 R>* Sí’kk-matt. 18.05: Utat v-P'a a re-r-«-+ . Dokumentumaim Gárdos Mariskáról fJcm ) is 50- játófr a ha*ükkel. 19 1 o • Rpvi^m’^üfior. 1<M5* FcH -Hpcg> 10 50- Tv-hfradó. 20.00: A iá-'-ás Tv-'fm oárdo Pv< reeénvébőL (színes n 21 35: Fan->onr*1—«anionra. 21 55: Tv-h trp ó — 2 ki-dás. 22.05: ú4ság pz tckoláhan? p-d’ők. nevelők egymás- közt. POZSONY: Köszönetnyilvánítás F5s-ö"e‘et mondunk a íest­vé—'-.-rk. roVr*”''1r^ak. is­i----o*v­n nv akik szeretett édes­anyánk özv. trTn tvczirv j*no«?vé őlyrS J'*U"*nU3 t---- * ---* sfr­’frr,«-*’—át. be­T-^r-rv<y m*lv .rnkat enyhítőn igye­keztek. A gváczuié család Szandaszöllős ... • 1 Köszönetnyilvánítás GYASZHtR GYASZnlK KÖzönétét módunk m*u*1 Fá1ó szfwe! tudattuk, hogy PATAKI ISTVÁN lő bar*«n*'— k a T C“in T=7 szere'ett édesapánk NÉMETH LÁSZLÓ efv*árs. a n«rf é« a réei h»—’«*«*, a eTCí'litt ödeS“ Síoetaitan wi--" t £rde*ttre»ü kitihatetettje 80 éves apánk, na-'-nnánk 1973. március 2 án 48 évss y-~-plL-i- —t. T-— 5 -,•> korában elhunyt. MBBIA ISTVÁN 197a m*"*«"* c-á-' 15 70 óra­Teirr^se ,m^rc,iis 6 á-n, kedden 14 Órakor lesz a terne*4sén meg-ni^-teV, virá- gfiiirVfii. kos7''rúl,r,’a1 m Tv halotta sb á zábóL kenű’resi t“"1 »tőben. fé —unkát enyhíteni igye­keztek. A gvá«zo!ő család Qvá.To’z cvermeke! és Beese fia Szolnok MSrMP Tör'ke-'entinlklósl Járási Bizottsága Szolnok 14 no: 16.05: n ’-orfesszor kí^ér’etgt. 16 35: sco ■r—vsk c--»v. ^ ^ H, 17 *>*• —d rrra r—'-.r-c.--staL-**• »-f—-í a • 20 00: rr—> f*-n felkereste p r-­--------nát. r *5. 21.55: Napjaink szemszögéből, prtr 16 90: Oro?7 rvp'voktatáa, 17 40: Tv-elvetem. jp 20: A ler'V-Tohv.oirnek. 1° *5: 21.30; Világhírű művészek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom