Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-08 / 56. szám

8 SZÓI NOK MEGYEI NÉPLAP 1973. március 8. E félték cb notórius tolvajt 1973. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK ZOLTÁN NAPJA A Nap kél: 6.12, nyugszik: 17.39 órakor. A Hold kél: 7.14, nyugszik: 22.22 órakor. Várható időjárás: Erősen felhős idő, szórványosan ha­vazásokkal. délen és nyuga­ton eleinte még havas esők­kel, esőkkel. Időnként meg­élénkülő délkeleti, déli, ké­sőbb megerősödő és észak, északkeletire forduló szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 1—5 fok között. Leoncavallo 115 évvel ezelőtt, 1858, március 8-án született és 1919-ben, 61 éves korában halt meg Ruggiero Leonca- vallo olasz operaszerző. Szülővárosában, Nápolyban végezte el a konzervatóriu­mot, majd a bolognai egye­temre iratkozott be. Érdek­lődése már diákkorában az operaszínpad felé vonzotta. Első és egyetlen sikerét „Ba- jazzók” című, saját szövegé­re írt operájával aratta; ezt Milanóban. 1892-ben mutat­ták be. A mű Mascagni Pa­rasztbecsületével együtt kez­detévé vált az olasz veriz­mus színpadi mozgalmának, amely az opera „heroikus” tradíciójával szakító, az élet nyersebb, mindennapi való­ságát színpadra állító dra- matikus koncepciót igyeke­zett megvalósítani az opera- irodalomban. Ma már vilá­gosan látjuk, hogy ez, a szi­laj ösztönöket, véres szerel­mi összeütközéseket előtérbe állító irányzat, sem szövegé­ben, sem zenéjében nem volt egyéb, mint a romantikus operairodalom egyik késői hajtása, és legfeljebb hang­szín-, valamint harmóniai ha­tásokban nyújtott némi újat. A Bajazzók mellett írt egyéb színpadi müvei, operái, továbbá operettjei nem ^írat­tak maradandóbb sikert. Egy szimfonikus költeményt, to­vábbá balettet és több nép­szerű dalt is komponált; színpadi művei többségének szövegét saját maga írta. — A SZOLNOKI Beloian­nisz úti általános iskola út­törői szovjet pajtásokat lát­tak vendégül. A közös mű­sorban magyarul és oroszul csendültek (el a 48-as da­lok, versek, majd táncosjá­ték következett. Végül az úttörők és a pionírok apró ajándékcserével pecsételték meg az új barátságot. Kerékpárok lopására spe­cializálta magát Kengyel János, Szajol, Táncsics Mi­hály út 13. sz. alatti lakos. Először 1951-ben ítélte el másfél évre ezért a vétsé­gért a bicskei járásbíróság. Azóta még nyolcszor került hasonló tetteiért börtönbe. Legutóbb 1970 májusában került szabadlábra. Egy da­rabig váltogatta munkahe- helyeit, de 1972-ben már se­hol nem dolgozott. Italra pénzt régi szokásához híven ismét kerékpárlopásokkal szerzett, 100 forintért érté­kesítette a bicikliket. Végül október 7-én hajnalban tet­tek pontot Kengyel János Immár negyedik éve vesz részt a. szolnoki egészség- ügyi szakiskola A szakma kiváló tanulója címért folyó versenyben. Általános ápo­lónői ; csecsemő- és gyer­mekápolónői kategóriában vetélkednek a hallgatók a megtisztelő címért. Az Egészségügyi ' .Minisztérium és a KISZ Központi Bizott­sága rendezésében a megyei szintű versenyeket országos vetélkedő követi. Azok a hallgatók, akik országos szinten a maximális pont­szám 80 százalékát elérik, függetlenül attól, hogy a helyezettek között szerepel­— MAGYARORSZÁG immár hagyományos részt­vevője a kairói vásárnak, amely ezúttal március 10- től 31-ig tartja nyitva ka­puit. A MOGÜRT kiállítá­sán korszerű garázsberen­dezéseket és a gépkocsi­szervizekben nélkülözhetet­len gépeket, próbapadokat láthatnak majd az érdeklő­dők. A NIKEX a vasútnál használatos korszerű felsze­reléseket, vasúti fékeket mu­tat be. — HAZÁNKBAN már csak ritkán fordul elő a „magyar strucc”-nak is ne­vezett túzok. Borsod megyé­ben a Tisza mentén Árok­tő, Mezőcsát környéki nagy szikes legelőkön tartanak nyilván megközelítőleg száz darabot. Annak ellenére, hogy szigorú védelem alatt állnak és vadászatuk tilos, évről évre fogy az állomány. A vadászok megfigyelése szerint egy részük a Horto- bágyra vándorolt el, más részüket pedig kóbor kutyák pusztítottak el. üzelmeinek végére. A szom­szédék baromfiólját feszítet­te fel és egy tyúkkal a hóna alatt akart eliszkolni, de a riasztócsengő felébresztette a háziakat. Kengyel Jánost a szolno­ki járásbíróság többszörö­sen visszaesőként elkövetett lopás bűntettéért és három rendbeli lopás vétségéért 2 év 2 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte, 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kényszerelvonó-kúrára kötelezte. Az ítéletet a? ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhíté­sért fellebbezett. nek-e, soronkívül megkap­ják az oklevelet, így előnyt élveznek az elhelyezkedés­ben is. Tegnap délelőtt a megyei szintű versenyen a hallga­tók elméleti és szakmai gyakorlati tudásszintjét vizs­gálták, délután pedig világ­nézeti tájékozottságukat mérte a zsűri. A tizenöt résztvevő közül a két kate­góriában: Fodór Irén, Vass Mária, Vidovics Erzsébet, Forgács Ildikó, Gorzás Mar­git, Lakatos Ilona hallgatók jutottak tovább az orszá­gos vetélkedőre. Logikus következtetés Madame de Sévigné, aki­nek világhírű levelezése a francia prózaírás klaszikus emlékei közé tartozik, min­dig azt hirdette, hogy jobb hallgatni, mint beszélni. „Már az a tény, hogy két szemmel és két füllel, de csupán egyetlen szájjal szü­lettünk, arra enged követ­keztetni, hogy kétszer any- nyit kell látnunk és halla­nunk, mint amennyit beszé­lünk” — mondotta. Háztartási balesetek A kényelmes otthonok fa­lai között egy év alatt 83 000-en szenvedtek balese­tet, közülük csaknem ezren meghaltak, háromezren pe­dig egész életükre megrok­kantak. Az Állami Biztosí­tó háztartási kárstatisztikái­nak figyelmeztető adatai különösen most. a lakások tavaszi nn<?vtakarításának kezeién, időszerűek. Szin­te hihetetlen, hogy a lakók miiven kénte1°n ötletekkel teremtenek otthonukban ve- szélves belvzoteket. A sta­tisztikából kidéiül, hogv a háztartásokban előforduló halálos hálósotok töhhs^qét _ a közhiertolommol ellen­tétben — n«m az út tor*h­n ’ka. a szokat:an úi eóoek. hanem a feleiőn»ncéc a hanvaecág. a rozoga létra, az asztal olfhól, ülőkékből, SZÓkatrből Összetákolt áUvá" nvok használata okozza. A ga non házi haiosot közül 51 000 arn.stt kövatkoVött he. hogv takarítás körbon looatoV az ilven alkalmatos­ságokról. _ Vra*-ffr-aáT Z <1-1-.. 1 ^,{1. | {43X1* 10—lO 37T»f>'l're1r n To prftro b«*1v4ro VoWHnOlr. A fóko.t daruval holvoyilr tésre előkészített gödörbe. A szakma kiváló tanulója címért Véget ért az infíuen/a- járvánr SZÍNHÁZ Az Egészségügyi Miniszté­rium zárójelentést tett köz­zé az 1972—73. évi influenza­járványról. A betegség járványos ter­jedése 1973 január első heté­ben kezdődött. Az orvosi rendeléseken az új influen­zás betegek száma hirtelen emelkedett és ianuár 21—27 között tetőzött, egyetlen hét alatt 373 400 megbetegedés volt. Ettől kezdve a járvány gyorsan csökkent és február 18—24 között mindenütt megszűnt. A járvány tartama alatt összesen 1 130 000 megbete­gedésről érkezett jelentés, ami azt jelenti, hogy a la­kosság 10,9 százaléka esett át az influenzán. A megbetegedések 4,2 szá­zalékához társult szövődmény, leggyakrabban tüdőgyulla­dás, a gyermekeknél közép­fülgyulladás stb. a betegek 0,7 százalékát utalták kór­házba és 36,0 százalékát vet­ték táppénzes állományba. — „A FIATALOK Szol­nokért” — akció keretében a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola hallgatói kedden délután a .Marx téri és Ady Endre úti óvodánál végeztek társadalmi mun­kát. Ugyan még csípős a szél, de a levegőnek már ta­vasz szaga van. A kicsinyek a szabadba kívánkoznak. A fiatalok jóvoltából immár készen áll számukra az óvoda udvara, homokozója, és várja őket a park is. A bremerhaveni állatkert jegesmedvéje novemberben ikreknek adott életet. Azóta most először mutatták meg a boesokat az állatkert lá­togatóinak. A szakember magyarázata Amikor a vízvezetékszer elő befejezi munkáját, átnyújt­ja a számlát a háziasszony­nak. — Egek ura! — Sopánko­dik az asszony. — Micsoda csillagászati számok! Tudja, hogy még az orvosomnak is kevesebbet fizetek? — Tudom asszonyom, tu­dom — válaszol a vízvezeték- szerelő. — Korábban én is orvos voltam. — A BÖLCSÖDÉ helyze­téről, tárgyi, személyi felté­teleiről tárgyalnak pénteken a kunhegyes! Nagyközségi Tanács V. B. ülésének részt­vevői. — MA ESTE 19 órakor Szolnoki csata címmel tart előadást Kaposvári Gyula, a múzeum igazgatója a szandaszőllősi klubkönyvtár ifjúsági klubjában. Ugyan­ezt az előadást holnap a kertvárosi fiatalok hallgat­hatják meg. A Szolnoki Szigligeti Színház Mezőtúron este 7 órakor: Lilla és a kísértetek. r 1 1 MOZI 1 l _____J 1 Szolnok Vörös Csilláé: Lázadás a Bountvn I—II. (dupla hely­áron). ördöecsapat (du). Tisza: A holnap lovasai (KlSZ-bérlet). Jászberény Lehel; Náoo’vt látni és... (14 évf.). Kisújszállás Ady: Forró vizet a kopaszra (14 évf.). Mindennek ellenére (du.). Kun­hegyes Szabadság: A katona visszatért a frontról. Kunszent- márton Körös: Hello Dolly I—II. (dupla helyáron). — tA hét holló (külön ifiúsági és óvodás mese- műsor fél helváron). — Mezőtúr Szabadság: A törvénvsértő seriff (16 évf.). Dózsa- A kobra akció. Tiszafüred Tisza- Bolondos újon­cok. — Töröklszeiúmiklós Űzött szamuráj (16 évf.) Túrke- ve Vörös Csilláé: A naev mese­mondó tUka. Hétköznapi fasiz­mus (KlSZ-bérlet). RÁDIÓ SZOLNOKI RÁDIÓ: Alföldi krónika. — Betyámó- ták. — A jövőért így is lehet... — Pár perc dzsessz. — Rangos elmélkedések a munkáról és a bérről. — Zalatnay Sarolta le­mezeiből. — Sporthíradó. KOSSUTH RADIO: 8.20: A tegnap slágereiből. 8.40: Emlékezzünk régiekről. — Látogatás a Debreceni Kol­légium Nagykőn yvtárának kiállításán. I. rész (ism.) 9.05: A Rádió Operaszínpada. — Farkas Ferenc: A bűvös szekrény. Kétfélvonásos vtgopera. 10.05: Iskolarádió. Majakovszkij: Brooklyni híd. 10.20: Az operaközvetítés folytatása. 11,00: Schubert: L ..Tragikus” szimfónia. 11.30: Asszon vök dicsérete ösz- szeállítás Kassák Lalós. Radnóti Miklós. Szabó Lő­rinc és Veres Péter mü­veiből. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzlska tíz nercben. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: A XX. század grúz líráiéból. 14.16: Sueár Rezső: Partita vonószenekarra. 14.44: Gvnöeyszem Gyöngyi, (ism.) 15.10: Zeneden dalunk. A Magyar Rádió énekkari híradója. 16.00: A viláeeazdaság hírei. 16.05: Kevesebb több lehet. A tananyagcsökkentés gond­jairól Osgyánl Csaba ri­portja. 16.25: NéndalgyűitŐúton Bartók Béla nvomában. XXI rész 16.50: Szituációk — megoldások. ÜL rész. Víziók. 17.57: Vendégségben őseinknél. IV. rész- A Káma partján. 18.27: Bemutatjuk új felvételein­ket. Csengery Adrienné és Béres Ferenc énekel Kecs­kés András gitáron és lan­ton. Stadler Vilmos block­flőtén játszik. 18.48: Miért igen — miért nem. Zenéről tíz percben. 19.25: Kri+iku^ok fóruma. Len­gyel József : Levelek Arisz- tofanészhoz. 19.35: írnHoimj kávéház a buda­pesti Eötvös klubban. 20.45: Doróczt Bárdos Tamás: Táncoló dallamok. 20.59: r’bhe a .választások után. Külpolitikái dokumentum- műsor. 21.29: T emezműzeum. Frank: A-dűr szonáta. 22.20: A dzee^sz Világa. 23.20: A sorsjáték Shirjey Jackson e1beszeré«se. 23.46: .Tapjpe M^cheau énekel. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIÖ; 8.05: C«Rikovszk11 műveiből. 9.03: Néndalcsnkor. 9.40: ..Birtokháborítás”. Riport. 10.no: A 7Pne hullámhosszán. 10.30: N^hánv szó — zene köbben. 12.00: kő"*^üzene! Híradó, dsm.) 13;30: MoTorf- Beethoven- kórusművek. 12.43: Ovőrt stúdiónk jelentkezik. 13 03: Két balettszvit. 14.00: Tfh'jságt randevú kettőtót—hatte... A műsort Rékai Gábor Veheti. ^enei j Komjáthy György. Szer­kesztő: Szuhay Erzsébet. 15.33: Csak fiataloknak 1 Tánczene. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Muzsika szól. tűz lobog. Az Ifjúsági Rádió műsora, (ism.) 18.36: Ifjúsági könyvespolc. Ró- naszeei Miklós: Indián herceenő. Farkas László kritikája. 18.46: Ailatparadicsom a mészkő- Alpokban. Garancsy Mi­hály előadása. 19.01: Az Ifiúsáei Rádió Irodalmi önképzőköre 19.27: Ü1 könyvek (ism.) 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsosuk a Zeneakadé­mia nagytermét. A Magyar Állami ' Hangversenyzene­kar hangversenye. 2125: A MOVE 1918—1944. Az el­lenforradalmi szervezet történetéről Könyvismertetés. 21.35: Verbunkosok, nóták. 22.29: A XX. század zenéjéből. 23.15: Könnyűzene öt országból. BUDAPEST: 9.00: Iskola-Tv: Környezetismeret. (Alt isk. 3—4. oszt.) A tanácsok munkája. (ism ) 9.55: Számtan-mértan. (Alt. isk. 6. oszt.) Térfogatot számítunk. 11.05: Kémia (Alt. isk. 8. oszt.) Az anyagok kémiai cso­portosítása. 11,55: Földrajz. (Alt. isk. 7. oszt.) Az Amerikai Egyesült Államok ipara. 14.00: Környezetismeret (ism.) 14.58: Számtan-mértan (ism.) 15.50: Kémia (ism.) 16.40: Földrajz (ism.) 17.30: Hírek. 17.35: Tízen Túliak Társasága, 18.25: Reklámműsor. 18.30: A kettős kötés Dokumen“ tumfilm a munkahelyi és a családi hivatásról 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hosszú, forró nyár. Ma­gyarul beszélő ameriltai TV-film sorozat. 2. rész: Harc a kenyérért. \ 20.50: Zenei Figyelő. A Tv zenei újságja 21.35: Wigner Jenő. Dokumen­tum film I. rész. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 14.55: I». Tróják emlékverseny. 16.10: Hírek. 16.15: A légkorongozás hírei. 16.30: Horizont. Aranypor. 17.00: Fiatalok szemszögéből. .18.00: Esti mese. 18.10: Dalok. 18.20: A dactól a harcig. 19.00: Tv-híradó. 19.30: A döntés. 20.15: Jó estét. Waldemár. 21.05: Egy szerelem története. Szerelmi költészet. 21.25: Tv-híradó 21.30: Dzsamila. Szovjet film. 2. MŰSOR: 18.50: Tv-híradó 19.30: NDK film. 20.50: Keringő — neked. Közve-* títés az NDK-ból. 21.40: Találkozás Örményországgal. Dökumentumfilm. 22.05: Hírek. BUKAREST: 16.30: Magvar nyelvű adás. 17.40: Zenés úidonságok. 18.10: Képzőművészet. 18.20: A legkisebbeknek! 19.05: A rádió szimfonikus ze­nekarának hangversenye, vezényel: Josip Conta. 19.35: Népi zene. ének és tánc. 21.00: A szocialista országokból. 21.40: A holnap világa. Szolnok megyei NÉPLAP A Magva* Szocialista Munkáspárt Szolnok megvet Rt^nttsága ép a Szolnok megvpj Tanács lapja Főszerkesztőt Varsa József Telefon: 12—09? 12—320. 12—069. 11-93? Telex • 23 3S7 Indexszám* Í5 069 Kladia a Szolnok megvel Lanlrlaió VáPaln* 5001 Szolnok Pt. 103 Tgszent** Vlráeb Iván Telefon- 12—094 Az előfizet 31» =*ev hónapra 20 — fcrípt Tppoq7h - Mao var Po«a*a Előfizethető minden posta- hlcarglnál O =»cf‘-‘lí-pé' Szolnok* Nv-vrpia Vá'ialat Szoin'k Mám«? * u 19 5001 cWn-k Pf. 169 Feletóc veze+ő: Kozák Ferenc Köszön etnyil várlítás Kös-ö^e+et mondok mind­azoknak p »ak, is­IV? fr »T A rror-rn t-X'iölat akik szeretett éóe«anám, id. SZLAVTK LÁSZLÓ temetésén f1'—1 vettek ^fr­’íra IrrtíT-x-ú* rírjoroi he­Jveztek éc 7 enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló fia Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a ro­konokra-, i*. h~''7á'”*t ■»óVr»ak £«; tjSTfe’ák-* nek. akik drácra é^esa^ánk NEMFTH LÁSZLÓ temetésén megfentek ko­szorúikkal. virágaikkal. — rés-rvéfn^’-’r-áTf*águkkal mély (állmunkat enyhíteni igye­keztek. G vászo! 6 gyermekei, öccse és fia Szolnok Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mHd- azokr-'k. av’k sze^e^etf fér­jem. édesapám. n*»"vanám STUHL ANDRÁS temetésén megjelentek, ko­szorúikkal. virágaikkal. részvétnyUrámtásnkkgl mély fáMp’munkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család Tószeg X

Next

/
Oldalképek
Tartalom