Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-24 / 70. szám

4 SZOLNOK MEOTKB NÉPLAP 1973. március 24. Áttértem a pipára. Az em­ber a pipát nem könnyen veszi ki a szájából. Elő nem léptetnek. Hova. Nem mondhatják azt, hogy lehetek a magam főnöke. Mint ahogy azt sem, bánjak jobban a beosztottal, hall­gassam meg mit javasol, mert ez az igazi, ha az em­ber odafigyel a jelekre. A Nelli miatt szólhatnak. A Perecz Vince biztos tu­dott a dologról. Valamit tud, mert mindig vigvorog, ha este elvonul. Mintha nem­csak azt tudná, hogy mi volt, hanem azt is, hogy mi van. Vagyis, hogy Nellivel auszra ment a dolog. Míg edd'g eljutok, már a sötét oldal közepén járok. Félútig van idő. alkalom is, tekingetni jobbra-balra. ki­tapogatni mi van a sötét­ben, rángatni a fejet. Szó­val az ilyen félút már ala­posan begvúitja a fantáziát. Ez kell most nekem. Szóval, megint a Nelli, De ez a Perecz Vince nem tad semmit. Ez mindenkivel úgy tesz, mintha tudna mindent. Az ilyen lógós senkiházi eb­ből él. Ügy kellene neki az adu, mint egy falat kenyér. De csak kellene. Mert nem tud semmit. így aztán ma­rad neki, /hogy megjátssza magát. Van akinek már ez is elég. Szóval, mégis a Perecz Vincze. Elengedtem. Még jegyzőkönyv se készült. Nem szeretek összeakadni az ilyen semmirekellő néppel. Hafel- veszem a jegyzőkönyvet, 'minden este azzal búcsúzna, na mi van Gáspár, nem írunk egy jegyzőkönyvet? Kell ez nekem? Azóta leg­alább befogja a csőrét. Csakhogy abból, ami éj­szaka történik, minden ki­szivárog. A nappali ügveket jobban el lehet rejteni. — Nagyobb a zűrzavar. A rend­őrség is a nappali gyilkostól fél a legjobban. A pali meg­zol vánnyal, jelvénnyel tör­ténő ellátását, nyilvántartá­sát, s gondoskodni kívánnak munkájuk szakmai irányí­tásáról, ellenőrzéséről. A vö­röskeresztes elsősegélyhelyek, egészségügyi állomások fel­szerelését fokozatosan kor­szerűsíteni kívánják, hogy minél jobban megfeleljenek az elsőségélynyújtási köve­telményeknek. Az országos kongresszus­ra készülő magyar vörös­keresztes mozgalom tevé­kenységének csupán néhány — igaz, rendkívül fontos — tevékenységi körét, munka- területét mutattuk be. A kongresszusra készülő nagyszerű mozgalmat kö­szöntve, csak elismeréssel szólhatunk a népes vörös­keresztes tábor, a társadal­mi vezetőségek, az aktivis­ták tízezreinek mindennapos áldozatos munkájáról; azok­ról, akik megértették s mun­kájukban érvényesítik a Vö­röskereszt mélységesen hu­manista, emberbarát felada­tait. — Vége — A franciái kukoricatermesxtés A tavalyi kukoricatermés késedelmes betakarítása mi­att nagy volt a szemvesz­teség és a kukorica minősé­ge is rosszabb volt Francia- országban. Az előrejelzések 9.4—9.7 millió tonna kuko­ricaterméssel számoltak, — azt az előirányzatot azon­ban nem sikerült teljesíteni. Bár tavaly kedvezőbbek voltak a feltételek, mint 1971-ben, a termés alatta maradt az 1971-es kukorica- termésnek (8.8 millió tonna volt) Cseppfolyós földgáz Az algériai Szonatra olajipari társaság és egy nyu­gat-európai cégekből álló konzorcium képviselői által aláírt cseppfolyós földgáz vá­sárlási és eladási megálla­podás értelmében 1978-tol 20 éven keresztül évi 13 milli­árd köbméter cseppfolyósí­tott földgáz kerül szállításra. FILM JEGYZET Látogatás Sz oJnok megyében Hosszú sorban tolongnak az emberek a szolnoki Vörös Csillag mozi pénztára előtt, s a vetítés kezdetére már minden jegy elkelt a nagy közönségsiKert ígérő ..A tör­vénysértő seriff” című film­re. Megtelnek a nézősorok, a vásznon hazai tájakat Szol­nok megyei épületeket, vidé­keket látunk. A megyénkben folyó társadalmi munKaak- cióról, az öntevékenyen segí­tő dolgozókról, a társadalmi munkában felhúzott épüle­tekről forgatták a Látogatás Szolnok megyében című, né­hány perces híradó filmet Jászfényszaru a társadalmi összefogás szép példáiét mu­tatta. A hétezer lakosú köz­ség életét, feilődését Török Sándor tanácselnök ismerte­ti. A földszintes házak kö­zött, a szűk utcákon lovas­fogatok mennek. Egy 85 éves bácsi vertkerítését igazgatja. Amott szanált házakat bon­tanak. A filmkockák pereg­nek, s már egy másik, egv újabb világot látunk. Az új ABC áruházat, a 60 lakásos modern lakótelepet, a műve­lődési házat. Egymás mellett a régi és az új. S hogy még élesebb legyen az ellentét, bemutatják az elhagyott, — lebontásra váró iskolát, — melynek olajos padlóján az üres ablakokon besüvítő szél kergeti a papírokat- Mellette ott az új, modern iskola, melynek építésében, felszere­lésében a helyi tsz-ek, üze­mek dolgozói jelentős társa­dalmi munkával vettek részt. Az iskola 6,5 millió forintba került. A községi tanács 800 ezer forintjához a megyei ta­nács 3,5 millióval járult hozzá. A többi társadalmi össze­fogás eredménye. Megismer­kedünk az építőkkel is, a kő­műves brigáddal, Ocskő Já­nos kisiparos áccsal. Török László kőművessel és a töb- biekel. Látjuk a gyerekeket a tiszta, világos, tágas, szé­pen felszerelt iskolában. Dicséret és elismerés Jász­fényszaru vezetőinek és la­kosainak e szép példamutató összefogásért. — Ez a film mondanivalói a. Jó ügyről, jó film készült. Ez az alkotás Fifilina József és munkatársainak érdeme. t. m. A szocialista egészségügyért; a békéért! Elsőseaélynyú jíás Vöiöskeresztes kongresszusi számvetés V. Régi igazság, hogy egy- egy ország életszínvonalá­nak fontos mutatója a la­kosság egészségügyi ellátá­sa. Ennek számos összetevő­je közül az egyik lényeges pont: a balesetet szenvedett vagy hirtelen megbetegedett ember első ellátása, azaz az elsősegélynyújtás. Államunk folyamatosan törekszik arra, hogy a betegellátást javít­sa. Ennek érdekében bővül az orvosi körzetek hálózata, növekszik a rendelő intéze­tek óraszáma, a kórházi ágyak száma, stb. Elgondolkoztató számok A vöröskeresztes munká­nak kezdettől egyik legfon­tosabb ága, területe az első­segélynyújtás. A megyékben (a fővárost nem számítva) 1968-ban 9500 elsősegély­nyújtó hely volt; számuk ma meghaladja a 13 300-at. Ez a dinamikus fejlődés jól jelzi azt a megkülönbözte­tett figyelmet is, amelyet a Vöröskereszt erre a munká­ra fordít. De a rendkívül tanulságos még egy számadatot emlí­teni: ezek arról tudósítanak, hogy miként alakult az el­sősegélynyújtások száma. — Négy esztendő alatt, 1969 és 1972 között mintegy másfél millió elsősegélynyújtást vé­geztek a társadalmi aktivis­ták a lakóterületeken Ipari és mezőgazdasági üzemek­ben, ktsz-ekben, hivatalok­ban. A Vöröskereszt hagyomá­nyos tanfolyamai közé tar­toznak az elsősegélynyújtás­sal foglalkozók, a hallgató­kat erre felkészítő előadás- sorozatok, illetve gyakorlati bemutatók. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezek a legelterjedtebbek s a leg­fontosabbak is. Hasznos kiadványok Az általános és speciális munkahelyi sérülések ellá­tására nagyszámú aktívát képeznek ki rendszeresen a mezőgazdasági és az ipari üzemekben, a lakóterületen. E tevékenységet tovább kí­vánják fejleszteni; hiszen ahhoz, hogy az elsősegély- nyújtás valóban korszerű, hatékony legyen, minél ala­posabban felkészült elő­adókra, továbbá egységes szemléletre és vizsgakövetel­ményekre, valamint a kikép­zettek továbbképzésére van szükség. A Vöröskereszt közkézen forgó kiadványai — Első- segélynyújás kézikönyve. — az Elsősegélynyújtás képek­ben — rendkívül népszerű­ek; annyira, hogy gyakorla­tilag alig-alig lehet hozzá­juk jutni. Pedig e nagysze­rű kiadványoknak sűrű for­gatása, kézikönyvként való használata valóban közér­dekű, hiszen emberéletek megmentéséhez jelenthet se­gítséget E kiadványoK jó rendszere­zésben ismertetik a különbö­ző balesetek tüneteit, rajzos ábrákkal adnak tanácsot te­endőkre, lényegében minden olyan eshetőségre felkészí­tik az elsősegélynyújtó vö­röskeresztes aktívát, amely- lyel a mindennapi életben szembe találhatja magát. Azonban épp a feladat rendkívüli felelőssége miatt s a minél jobb felkészítési színvonal érdekében szüksé­gesnek tűnik valamennyi el­sősegélynyújtási . tananyag egységessé tétele; annak biz­tosítása, hogy ezek oktatása korszerű szemlélettel történ­jék. Az egészségügyi törvény, illetve annak végrehajtási utasítása előírja, hogy min­den munkahelyen, oktatási és egyéb intézményben, ahol emberek tömegesen megfor­dulnak, biztosítani kell az azonnali szakszerű első­segélynyújtást. Az előbbie­ket elsősorban a gépipari, elektromosipari, közlekedési, a háztartásokban előforduló vegyi, elektromos balesetek, az utóbbiakat a mezőgazda­ságban, a vegyiparban, a textiliparban jelentkező mér­gezési ártalmak teszik sür­getően szükségessé. Nawy^zerŰL mo/galom Az illetékes egészségügyi szervek, a Vöröskereszt ve­zetői biztosítani kívánják, hogy az alapfokú elsősegély­nyújtási tanfolyamokat — az Egészségügyi Minisztéri­um által előírt tematika alapján -c erre a célra ki­képzett e~vos-szakoktatók vezessék. Kidolgozzák az elsősegélynyújtók vizsgázta­tásának és továbbképzésének rendszerét is. Hamarosan megkezdi a vizsgázottak iga­KEREKES IKRE: 20‘ Este tíz után törli a bicskát, becsapja az ajtót, aztán kisétál a lépcső­házból a többivel. Forintért őt is elviszi a villamos, szol­gál neki az automata. Az éjszakai ügyek világo­sabbak. Kevesebben va­gyunk. Az egyik tesz vala­mit, a másik látja. Én például megesküszöm, hogy most, mielőtt tovább indultam, itt a sötét olda­lon, a Tölcsváry Adrienné daxliját láttam, amint meg­lapul Még füttyentettem is neki. Annyira elgondolkoz­tam, hogy a daxlira talán fel sem figyeltem volna. A saját füttyentésemre füttyen­tettem még egyet. Hát így megy ez. Aztán már hiába is füty- tyentgettem tovább, hiába emeltem meg a sötétség al­ját, a dáxli már nem volt sehol. Pedig, hogy ott volt, az száz százalék. Minthogy az éjszakai ügyek akkor is léteznek, ha az ember csak egy pillanatra sejti őket. Na. ígv látta meg valaki a Perecz Vincét. Jelentés, jegvzőkönvv pedig sehol Azt lehet gondolni, minden to­vábbi nélkül, összejátszom vele. Kihordom neki a szaj- rét. ő pedig elpucol. Vilá­gos. Különben lenne jelen­tés. Ahol pedig jelentés van. ott jegyzőkönyv is születik. Az már hétszentség. Szóval, így látták itt éj­szaka a Perecz Vincét, az­tán így kerülök most én sorra. De akkor Nellit is látták. Jobb, ha ilyenkor az em­ber meghúzza a lépést és megnézi, hogy a stukker a hátsó zsebben van-e? Miért ne lenne ott? Csakhogy a Nellit futni hagyták. Elég, ha az ember éjszaka kicsit belegondol a nappal történtekbe, hamar rájön, hogy ki mindenkit futni hagvnaK. Ha nem éget az ügv. meg valaki még van a háttérben, miért ne hagy­nák. Az adminisztráció még azt se gvőzi, ami nélkülük marad. Termelni is kell. De a Perecz Vincét ném haeviák. Csak látni kell, hogy vanul ki a gyárból, a szakik még csak rá se néz­nek. Annak örülnek, ha men­nél hamarabb eUűnik. Az ilven embernek direkt iól jön a sötét. Van mivel el­takarni magát. De csak addig, amíg meg nem fogják. Most aztán en­gem is megfogtak­H”- „7 éi^nka. Itt a sötét oldalon most mégis meleg van, Mindig a linfc Jugoszlávia szerszámgép-exportja Gazdag választék, kedvező fizetési feltételek és a rövi­desen befejeződő kapacitás- bővítés gondoskodnának ar­ról, hogy a jugoszláviai Adó­ban lévő Potisje eszterga­gyár többet exportálhasson automata gépeiből. A piaci elemzések és a befutott meg­rendelések alapján 1980-ig kidolgozott termelési t.rvek előirányzata az. hogy a gyár ZUK a nagyvilágban A lublini tehergépkocsi­gyár már tízegynéhány éve gyártja a „ZUK” márkájú, körülbelül 1 tonna teherbí­rású szállítókocsit. A rend­szeresen korszerűsített gép­kocsik hamar meghódították a belföldi piacot, s rövide­a következő nyolc évben 25 millió dollár értékű árut ex­portáljon, ami az összforga­lom .1 százalékának felelne meg. A kivitel 65 százaléka a KGST-országokba irányul­na. Románia, amely ugyan­azokat a lieenceket használ­ja, mint jugoszláv partnere, kooperációs megállapodás ke­retében komplett eszterga­szériát fog gyártani a Potisjé- vel közösen. A „ZUK” gépkocsik (a ké­pen) nemcsak a lengyel or­szágutakon, hanem a külön­böző éghajlati övezetekben is jól vizsgáztak, a Szovjetunió sarkköri vidékeitől egészen az afrikai trópusokig. Len­gyel ZUK-kal találkozni le­sen a külföldi piacokon is megjelentek. A kereslet '1- landóan felülmúlta a kínála­tot. A szállítási vállalatok­nak egyre nagyobb szüksége volt ezekre a kicsi, de igen előnyös műszaki-üzemelési paraméterekkel rendelkező gépkocsikra. hét Csehszlovákiában, Bul­gáriában, Magyarországon, Mongóliában az Egyiptomi Arab Köztársaságban Pa­kisztánban Nigériában Szí­riában és Tunéziában. Lenyvrirv-crá-» 1972-ben 10 000 darab ZUK-ot szállí­tott külföldi megrendelésre. Emelkedők a megélhetési költségek Január közepétől február közepéig 0,7 százalékkal emel. kedtek az NSZK-ban a/meg­élhetés' költségek, ami egy év távlatában (1972 február­jához képest) 6,8 százalékos drágulásnak felei neg. A legnagyobb drágulás a szol­gáltatásokban mutatkozott, egy hónap alatt meghaladta átlagosan az 1,3 százalékot. Növekvő ipari termelés Lengyelország ipari terme­lése ez év első két hónapjá­ban. a tavalyi azonos idő­szakhoz képest 11.3 százalék­kal növekedett. Az ország ipara 1973 januárjában 3,9 palik miatt fizet a másik. Ha még valami el is tűnik, amit ráhúznak, magyarázhat az ember, míg elhiszik, hogy miért nincs jegyzőkönyv. Az éjszakai ügyek soha nem maradnak homályban. Az éjszaka soha nem alkal­mas arra, hogy vaalmi sö­tétben maradjon. Még van idő. Harmada még hátra van az útnak, a kerítés mellett. Ha ki lehet találni, hogy a hívás a Pe­recz Vince miatt, akkor an­nak is meg kell lenni vala­hol, hogy hol lehet itt ki­bújni. Megindulok a sarok felé. ahonnan a hosszú utca fé­nyei már látszanak. Járás közben jobban forog a fej. Álló ember mindig egyre gondol Ülve még lehet va­lamire menni, de ha áll az ember, az nagyon haszon­talan. Megindulok, már csak azért is, mert a Tölcsváry Adrienné daxliia többé nem mutatkozik Tehát valóságos volt. A látomások ugyanis mindig visszatérnek. Csak a valóság egvszeri és olyan tünékeny, hogy sok esetben még akkor se látjuk, ha fel­bukunk benne. (FolytatjukJ milliárd zloty értékű árut termelt terven felül Len­gyelországban az ;deá terv szerint 8.9 százalékkal több élelmiszeripari cikk kerül a belső oac-a mint tavaly. Az iparág dolgozói most vállal­ták. hogy körülbelül 6.5 nvl- liárd zloty értékkel tült'üie- sítik éves tervük előirány­zatát. Eredményes megbeszélés A Német Demokratikus Köztársaság külzazdaságügvi minisztere a lipcsei tavaszi vásáron megbeszélést folyta­tott Phan Anh-nal. a VDK külkereskedelmi miniszteré­vel. Az NDK minisztere bizto­sította vendégét. —’e- hetőt megtesznek annak ér­dekében hogv a Ném«»t r 2- mokrst’kus Köztársaság ál­tal q Vietnami Dernnknatíkus Köztársaságnak nvúitandó anyagi segítségről és a két­oldalú árucsereforgn lomról szőlő egyezmény mielőbb megvalósuljon. Távvezeték építése A Német Demokratikus Köztársaság Szén. és Ener­giaipari Minisztériuma vala­mint Csehszlo /alöa fűze-fr- anyag- és Energiaügyi Mi­nisztériumi a két országot összekötő 400 .dlovoitoe táv­vezeték éofltsére kötött állapod ast

Next

/
Oldalképek
Tartalom