Szolnok Megyei Néplap, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-21 / 67. szám

1973. március 21.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

„Rendkívüli esemény

nem történ

Lassan fogy az este, s még a megkezdetlen hosszú éjszaka is ott a három férfi előtt. őrszolgálat, valahol Szolnokon. Feketekávét öntenek magukba, a legjobb szempilla feltámasztó. A legfiatalabb ember szeme bukna le a legszívesebben, a legöregebbé a kitartóbb...

— Én meg majdnem elhagytam a karom — mondja csak úgy maga elé.

Egyszerre elröppen két társa álmossága.

— Kis híján múlt. A vasútnál sok a baleset.

— A vasútnál? — kapja fel a fejét a legfiatalabb — én is onnan volnék a járműből, Pál Gyula, a Pál Lajos fia.

— Jól ismerem. Dolgoztam apáddal, kérdezd csak tőle a Kiss Lajost. Idősebb Kiss Lajost.

Csak ketten beszélnek. Az öreg munkás, meg a fiatal.

— Negyvenegy esztendő a fene vinné el. Annyit igazolt le a vasút a nyugdíjhoz. Harminchetet ebből a gépen töltöttem.

— Kicsi a pénz, érdemes lenne otthagyni — vág közbe a fiatal.

— Mit hagysz ottan, a vasutat? Ne hagyd ott, jó a vasút. Sok ott hagyja, sok visszamegy.

— Én szégyenszemre se mennék vissza mégegyszer, ha otthagynám.

Teszi az öreg, hogy nem is hallotta.

— Lásd-e — folytatja ott, ahol az előbb abbahagyta — mi már csak csavargunk a feleségemmel. Azt mondja az asszony, ugorjunk már le abba a Záhonyba. Gyerünk na, pár forinton megjárjuk. Egy komámnak a fia elkerült Zalába. Négyszázötven forint az út oda-vissza. Hát micsoda pénz az? Ne hagyd ottan, jó a vasút.

A fiatal munkás izmos, tagbaszakadt ember.

— Nem szívesen mennék én el, csak egy kicsit jobb pénz lenne. Amúgy a műhely, most, hogy átalakították olyan, biztos nincs még másik ilyen szerelőcsarnok a megyében, mint a VII. osztály.

— Ott vagy?

— Ott. Lakatos vagyok. Nem is lenne semmi baj, mert az igazgató egy aranyember.

— Ambrus Jancsi.

— Az. Ambrus Jani bácsi. Az az egy olyan ember a vasútnál, aki még egy szeget se hozott el.

Az öreg munkás kisebb növésű, gyorsmozgású ember. Ránéz a fiatalabbra. A fiatal munkás bizonygat.

— Magam vagyok rá a tanú. Meglátom egyszer a buszon egy este, akkor még álmában sem lehetett igazgató Jani bácsi. Akkoriban tanult felsőfokú technikumon. Ráköszönök. „Hova lesz a menet, Jani bácsi?” „A vasboltba, kellene egy pár darab tipliszeg”. „Csak nem dob ki pénzt ilyesmiért Jani bátyám? Holnap délelőtt lenéz a műhelybe, adok én marékkal. A szeg nem érték.” „Az nem fiam, a szeg nem érték. A tisztesség már inkább.” Így volt ez.

— Hinnivaló. Munkásemberből tanult ki János.

Jó hosszú sort hallgatnak. Egy-egy cigarettát elszívnak közben. A felszálló füstön át az idősebb férfi az igazgatóra gondol. Aztán megszólal.

— Hanem hallod, volt nekem egy főnököm... Negyvennégyben. Paulovits Mihály volt az állomásparancsnok.

Utánozza közben nyers mozdulatait, rideg hangját.

„A vasutas a bombazáporban sem hagyhatja el gyáván a helyét.” Így tett. De még végig se mondta a rádió, hogy Bácska, Baja- légiriadó, ő már a zagyva- rékasi kijáratnál tartott a német tisztekkel. Mi volt itt, mikor június 2-án megverették a szolnoki állomást az angolok?'8’De sok szegény vasutas otthagyta a fogát, ő meg dekkolt a németjeivel.

A város ritkuló fényei beszűrődnek az épületbe. Az öreg mondja tovább:

— No, de abból tanultunk. Mondhatott már nekünk akár mit Paulovits. Megszólalt a légiriadó, futás a gépekről. Negyvennégy őszén már annyi sem kellett. Ahogy a front közeledett, a masiniszták között mindig több-több a beteg. Vagy ezért, vagy azért be sem jöttek. Na, én is hogy jártam. Megyek be. mondják, hogy felviszem a cukorgyári szerelvényt a ferencvárosiba. Mit viszek, hát én segéd vezető vagyok. Nem baj, nem jött be a mozdonyvezető, meg kell menteni a sok cukrot az oroszoktól — adják az ukázt. Azt a gyönyörű krisztusát, mondom magamban. Na lesz, ami lesz. Elindulunk. Üjszászig a fűtőmet tapogatom, ugyan miféle érzésű ember lehet?

Üjabb Kossuth cigaretta kerül elő a zseb sarkából. Hunyorog az öreg a füsttől.

— No, csak elég az eléghez, hogy éjszaka értünk Tápiószele alá. Sötét volt. Le a vonatról. Otthagytuk a pályán, németestől, cukrostól. Messzire egy fehérlő tanyában vártuk meg a reggelt a tyúkól padlásán. A ragyogó máriáját, mennyi tyúktetűt összekapkodtunk. Reggelig ott nyomorogtunk. Pirkadatkor aztán látjuk, jön egy csomó katona. Na, most ezek meg ki félék? Előjöttünk, mert akár németek,

akár oroszok agyonlőnek, ha látják, hogy bújkálunk. Oroszok voltak. Lehettünk már vagy huszonötén a tanyában. Sorba állítottak bennünket. Egyszer csak jön egy magas fiatal tiszt, kapitány. Rámnéz, nevet: „Csü- hü, csühü, csühü...?” — kérdezi. „Az az, csühüs, csü- hüs, csühüs...” Nevetett mindenki. Egyszer csak rámmutat megint a kapitány: „Pengő, pengő.J” Na ez meg elveszi azt a kis pénzt is tőlem, gondoltam. Már mindegy. Előszedem a párszáz pengőmet. Mutatja, tegyem el. Táskájába nyúl, hozzá tesz kétszáz pengőt. Ijedtemben elfogadtam. Így történt.

Az őrszoba előtt lassul a forgalom. Egy-egy gépkocsi fényei villódzanak fel elvétve, zárórás éttermi vendégek botorkálnak az utcán. Jó idő van, féltavaszi éjszaka.

— Csak hónapra is ilyen maradjon — néz ki a fiatal munkás.

— Mi lesz holnap?

— Költözködés. Lakást kaptam a Zagyva parti új tízemeletesben.

— Jó lakás.

— Nagyon jó, csak drága.

De már nagyon kellett. Anyósoméknál laktunk.

Gyerek is van, a feleségem főiskolára jár. Mondtam is neki: mostmár aztán lehet tanulni. Eddig úgy készült szegény a vizsgákra, hogy este bement a munkahelyére. Hiába egy kis szobács- kánk volt...

Az öreg bólogat. A fiatal

hozzáteszi:

— Egyikünk fizetését aztán most viszi a kölcsön, meg a bútorrészlet.

Az öreg nyugtatja.

— Majd letelik. A pénz olyan, hogy jó ha van, de kevesebbel is el van az ember. Engem is hívtak a temetkezési vállalathoz, mint nyugdíjast. Hétötven órabér. A feleségem meg se hallgatta: „Nem volt már neked elég a munkából?” Jól van, hát megélünk. Kétezer- hetven forint a nyugdíjam.

Vékonyodik az éjszaka.

— Na, oszt csak nem pihen az ember. Szólt a parancsnok, áttesz a biztosító szakaszba. Nem bánom, csak vasutasokkal legyek. Így könnyebb a szolgálat.

— Én is ma költöztem volna — mondja a lakatos. — Jött a szolgálati parancs. Majd behurcolkodunk holnap.

Hajnalodik. Fel-fel csör- ren a telefon. Egymás után jelentkeznek az ügyeletesek:

—„Jelentem, az éjszaka folyamán rendkívüli esemény nem történt.”

Csupán annyi: két munkásőr jóízű beszélgetéssel töltötte el az éjszakét.

Borzák Lajos

Veterán forradalmi dalköltő

A munkásmozgalmi klub ünnepi megemlékezése

Szolnokon

(Tudósítónktól)

Szolnokon, a szakszervezetek megyei székházában működő megyei munkásmozgalmi klub veteránjai bensőséges ünnepi összejövetelen emlékeztek meg a Tanács- köztársaság kikiáltásának 54- ik évfordulójáról. Dr. Máté Mátyás Budapesten élő nyugdíjas veterán, a szolnoki MÁV Járműjavító Üzem volt munkása mondott ünneoi köszöntőt. Jászi Ferenc, aki Szolnokon az 1918-ban megalakult KMP helyi szervezetének az első titkára volt, ugyancsak ellátogatott a fővárosból az ünnepségre. Közvetlen hangú beszédében a Vörös Hadsereg harcait elevenítette fel. szólt a Tanács- kköztársosáfi védelmében vívott szolnoki és felvidéki harcokról, a proletariátus hősi helytállásáról. Az ünnepségen az ifjúság küldöttei is részt vetjek, és meleg szavakkal köszöntötték az egykori hősi harcok élő tanúit.

A szolnoki Nyomda Vállalat KISZ-szervezetének irodalmi csoportja — Tabák Lajosnak, az SZMT elnökének közreműködésével — a Tanácsköztársaság történelmi eseményeit elevenítette fel életszerű feldolgozásban. A Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola tanulói elhozták és bemutatták a veteránoknak azokat az értékes dokumentumokat, fényképeket, írásokat —, amelyeket a honismereti gyűjtőmunka során a Tanácsköztársaság idejéből kutattak fel és helyeztek el emlékalbumaikba. A Tóth Ferenc forradalmár nevét viselő Újvárosi Általános Iskola egyik őrse magával hozta féltve őrzött emlékalbumát. és összegyűjtötte az ünnepségen jelenlévő veteránok aláírásait

A volt vöröskatonák, az ifjú kommunista mozgalom hajdani úttörői hosszasan elbeszélgettek a fiatalokkal a Tanácsközársaság harcairól, a mai ifjúságot le1Vasftő hatásairól. Az esemény kedves színfoltjaként Németh József a 70. évén túltáró veterán elénekelte azt a dalt is. amelyet 54 évvel ezelőtt maga szerzett a Vörös Hadsereg proletár harcosainak lelkesítésére.

Prokiárdlkloiara!

Éljen ai oroszokkal

sxbvdséóts matfror

0PB «u6wwtSJam«u.B.

M . j£Gti LAH&

A Magyar Tanácsköztársaság „Moszkva gyűlöletes doktrínáit Becstől ‘ három órai, Berlintől egy napi és Párizstól mindösz- sze harminchat órai utazás közelségébe hozta" — írta a proletárdiktatúra első napjaiban, a burzsoázia aggodalmát kifejezve egy angol újságíró. A félelem csendül ki soraiból, az a reális lehetőség, hogy a szocialista forradalom tovaterjed és győz egész Európában. E sorok számunkra ma már mást is jelentenek. Elsősorban arról tanúskodnak, hogy apáink 1919-ben méltó örökösei voltak a 48-as eszméknek. Több mint fél évszázad után újból a világforradalom zászlóvivői. a szabadság birodalmáért harcba induló ezernyelvű sereg rohamosztaga lettek.

1848. március 15-ét követően ezen az 1919-es tavaszi napon ragyogott fel újból a csillag, amely jelezte, hogy a magyar nép szerepet vállal az emberiség legnagyobb történelmi tettében, a szocializmus győzelemre vitelében. Kun Béla e szavakkal fordult a világ dolgozóihoz: „Jelentjük a világ munkásainak, hogy Magyarországon a szociáldemokrata párt és a kommunista párt szocialista párttá egyesült, és az egész munkásság, katonaság és parasztság nevében megteremtették a proletárdiktatúrát, amely egyetlen csepp vér kiontása nélkül átvette az államhatalmat... Az egész magyar proletárság egységes elhatározással sorakozik a proletárság diktatúrájának, a szociális világ forradalomnak lobogója alá és együttesen akarja megvívni az imperializmus ellen való küzdelmet az Orosz-Szovjetköztársasággal, és a világ mindazon proletárjaival, akik felismerték, hogy a nemzetközi imperializmus erőit legyőzni és a szocializmust megvalósítani nincs más út. mint a munkásság, katonaság és parasztság együttes forradalmi cselekvése".

A tizenkilences Tanácsköztársaság példája örök időkre szóló tanulsággal szolgál: a negyvennyolcas forradalom izzó honszeretete mellé a nemzetközi ösz- szefogás, a legkorszerűbb eszmék elfogadása volt szükséges ahhoz, hogy a szabadság diadalmaskodjon. így igaz ez akkor Is, ha az ellenforradalmi túlerő átmenetileg egy időre legyőzhette a fiatal szocialista államot — hisz 1945-ben ugyanezek az eszmék vezették végső diadalra népünket.

Ritka történelmi pillanat egy kis nép életében az olyan, amikor a nemzetközi haladás élvonalában küzdhet — amikor

hősiességét így nyugtázhatják: .......öreg

e

mberek szokták mondani: Felnőttek a gyerekek, emberré lettek, most már meghalhatunk. Mi nem készülünk meghalni, mi haladunk a győzelem felé. de amikor olyan gyermeket látunk, mint Magyar- ország, ahol már szovjet hatalom van, akkor azt mondjuk, mi már megtettük a magunkét nemcsak orosz, hanem nemzetközi méretekben is...” Lenin szavai ezek, a világforradalom vezéréé, aki éppen a Magyar Tanácsköztársaság példájával vélte igazoltnak a jövőt: „., .nincs messze az a nap, amikor egész Európa egységes szovjet köztársaságban egyesül, amely az egész világon megfogja semmisíteni a kapitalisták uralmát...” 1919 tavaszán Európa a háború utáni átrendeződés korszakát élte. Birodalmak omlottak össze, új nemzetek vívták ki független állami létüket, s mindenek fölött első hatalmas csatáiét vívta a nemzetközileg szerveződő proletariátus az Imperialista burzsoáziával. Ebben a helyzetben egyáltalán nem volt utópisztikus ábránd Lenin elképzelése az „egységes európai szovjet köztársaságról”. Ám a történelem veszélyes kereke másként fordult. Még néhány évtized eltelt, amíg

az immár hatalmassá nőtt Szovjetunió

nyomdokain nemzetek sora indulhatott el a szociálizmus útján. Lehet-e nagyobb büszkesége a magyar népnek: mi újra ott menetelünk közöttük, az első vonalban. Erről az útról szoktuk elmondani, hogy amit őseink 48-ban megálmodtak, apáink 19-ben útjára indítottak, 1945 formálta történelmi valóssággá.

A Tanácsköztársaság mindössze 133 napig állt fenn. mi már 28 éve járunk a szocializmus utján. Mégis van még ma is mához szóló, megszívlelendő üzenete számunkra az első magyar proletárdiktatúrának. Rövid fennállásával is bizonyítja, hogy a hazafiság és a szocializmus igenlése egymástól elválaszthatatlanok. Mindaz a szeretet és féltő ragaszkodás, amely e földhöz, e néphez, dicső múltunkhoz köt bennünket, egyben a szocializmus ügyének szeretetét is jelenti. hisz hazánk csak a szocializmus eszméit követve válhatott szabaddá, függetlenné, érhetett el olyon fejlődést, mint amilyennek negyedszázada tanúi vagyunk. S ugyanez fordítva is igaz. Mindaz az elvi elkötelezettség, lelkesedés és büszke öntudat, amellyel a nemzetközi kommunista mozgalom harcosainak valljuk magunkat, csak a haza szeretetével együtt lehet teljes.

Idézet az 1919-ben megjelent Forradalmi Kis Kátéból: ..Kik a magyar forradalom előhírnökei? A magyar földművesszegények első forradalmának vezére. a vértanúhalált halt Dózsa György, az emberi jogokat proklamáló francia forradalom magyar jakobinus vértanúi, Martinovics és társai a világszabadság első mártírja. Petőfi Sándor, és az első hazai szocialista apostol, Táncsics Mihály”. Állítsuk e sor végére — most már mi — az 1919-es proletárdiktatúra kommunista élcsapatát, az olyan nagyszerű forradalmárokat, mint Kun Béla. Szamuely Tibor, Landler Jenő és a többiek, s fogalmazzuk meg mi az, ami közös bennük: Jól tudták, az szereti igazán hazáját, aki mindig, minden időben felismeri a történelmi haladás irányát, s arrafelé kormányozza nemzete sorsát is. Az igazi hazafi mindig őrködik azon. hogy a nemzet — Ady szavaival élve — ki ne hullion „A kegyetlen óriás rostán, Kedvét nem töltvén az Időnek”.

Az elmúlt több mint negyedszázad bizonyítja, hogy jól sáfárkodunk tizenkilences eleink üzenetével. .Szocialista hazánk — ezt büszkén valljuk — nemzeti múltunk minden értékének és szépségének biztos letéteményese és hű folytatója.

u

fi nemzedék kopogtat mögöttünk, a szocializmus szülötteinek ifjú serege. Mi az a legfontosabb, amit a ti zenkilencesek fiai, a szocialista Magyarország alapjainak lerakói rájuk hagyhatnak? Sose feledjék a történelmi példát: a haza és a haladás ügye elválaszthatatlan. A haladás irányát pedig ma a szocializmus zászlói jelzik.

A szociálizmus nem csak egyszerűen a legkorszerűbb eszme, világnézet, nem is csak politikai program. Gyűjtőfogalom, amely az emberiség jobb jövőjébe vetett hitet is jelenti. A szocializmus, a kommunizmus eszméje valóra válásával utat nyit az emberiség békéje előtt; biztosítéka a tudományos-technikai forradalom közhasznú kibontakozásának: záloga annak, hogy mindaz amit korunk feilett tudománya technikája kultúrája adhat, a népek javát szolgálja.

Hazánk, népünk legfőbb érdeke ezért most és minden időkben együtt haladni a szocialista nemzetek nagy családjával. Ma ez a korszerű hazafiság tartalma, dicső történelmi múltunk következetes folytatása. (V. J.)

I

r* E. S. --