Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-10 / 34. szám

i973. február 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A jő hírnévhez méltóan Jászberényi képzősök közölt A jászberényi Tanítóképző Intézet jó hírnevet szerzett magának nemcsak szakmai berkekben, hanem azokban a közösségekben is. ahová vég­zett tanítványai kerültek. Szép és köztiszteletben álló hivatásukra való felkészülé­sükről. mindennapi életük­ről beszélgettünk a minap az intézet KISZ szervezetének vezetőivel. Petőfi centenáriumra egész éves programot dolgoztunk ki. Van két kórusunk, jól működő fotoszakkörünk. — Hallgatóinknak mintegy 30 százaléka kollégista. Is­meretterjesztő előadásokat szervezünk számukra. Amel­lett minden héten megren­dezzük a „Játék és politika tíz percben” vetélkedőt, idő­szerű politikai kérdésekről. Együtt a KISZ-vezetőség A kiindulópont az volt, hogy a nevelő közéleti em­ber, a tanítás mellett ezer­nyi szállal kell. hogy kötőd­jék környezetéhez, aktív, kezdeményező legyen a tár­sadalmi életben is. Aki sze­reti hivatását, mindennek tanújelét adja már hallgató korában. Elkerülhetetlen te­hát a kérdés: miké..,, kap­csolódnak a képzősök Jász­berényhez? Illusztrálja ezt néhány vélemény: Szerveztünk vetélkedőt >.Ki tud többet Jászberényről?” — címmel, s amellett város­látogatást is programba ik­tattunk. így ismerkedtünk például a* Hűtőgépgyárral. Sok játékos, művelődéssel egybekötött klubestet is tar­tunk. Oktatás — neielés — — Ebben a vizsgaidőszak­ban minden eddiginél maga­sabb tanulmányi eredményt értek el az intézet hallgatói. Amellett most is tizennyolc pályaművet készítünk szak- tantárgyakból. — Gyermekvédelmi cso­portunk segít a városban. Ebből a témából is született már pályamunka. Elmondani is sok. hogy a tanulás, az úttörőkkel való foglalkozás, a tudományos diákkörök mellett mi mindennel fog­lalkozunk. Szinte nincs olyan hallgató, akinek legalább két funkciója ne lenne. — A szünetben tájékoztató körúton voltunk, intézetünk életéről tájékoztattuk az* érettségi előtt állókat. ☆ Folytathatnánk a sort a hallgatók országos szavaló­versenyen, a Ki mit tud? — vetélkedőn, vagy a sportban elért szép sikerekkel és mindennek summázásaként az intézet igazgatójának sza­vaival: „Hallgatóink többsé­ge munkáscsaládokból ke­rült hozzánk, ök is, a töb­biek is családi örökségül a szerénységet, a munka- és hivatásszeretetet hozták ma­gukkal.” Bizonyára ez a ma­gyarázata annak, a minden eddiginél jobb tanulmányi átlag mellett igen sokszínű program, gazdag a hallgatók élete. s. n kutatás A Kilián főiskola és a műszaki egyetem együttműködése Aláírtak a megállapodást — Sző sincs arról, hogy elkülönüljünk a helybeliek­től. A velük v^'ó találkozás­ra azonban nagyarányú le­kötöttségünk miatt jórészt csak szombaton, vagy vasár­nap volna mód. A képzősök nagy többsége viszont a hét végén hazautazik. Aki meg itt marad raj foglalkozásra, vagy tanításra készül. — Hét közben azt is meg­gondoljuk. hogy vásárolni menjünk. A tanulás mellett ezernyi a munka. Itt van például a tanyai kollégium. Foglalkozunk az ottani diá­kokkal. Sajnos, néha har­madikos anyagot kell átven­ni ötödikesekkel, annyira el­maradtak a tanyán. Közis­mereti tantárgyakból korre­petálják a szakmunkásképző intézet növendékeit is. A tanyai kollégiumban irodal­mi és bábszakkört vezetünk. — Az is igaz, hogy hétvé­geken nincs ami különöseb­ben itt marasztalna bennün­ket Sajnos színház nincs Berényben. Ha bálba me­gyünk. fiatalok hozzánk a fiúk. Ha beülünk a presszó­ba. néha olyan megjegyzése­ket tesznek ránk, hogy in­kább kijövünk. — Járunk mi kulturális rendezvényekre. Volt a vá­rosban olyan tárlatnyitás is, ahol csak képzősök voltak. A Déryné Színház vendég- szereplésén huszonnyolcán jelentünk meg. A Petőfi ’73 című filmet külön vetíti a mozi a képzősöknek, hiszen kétszázharmincan jelentkez­tünk. A könyvtár rendezvé­nyeit is látogatjuk. Szerin­tünk azonban jobb volna, ha a város kulturális intézmé­nyei több programot szervez­nének az intézetben. Itt jó­val nagyobb a terem, mint például a könyvtárban, né­pesebb hallgatóságot is biz­tosítanánk. A városközponti műsorokra — főleg vizsga- időszakban — sajnáljuk azt a két órát, ami a készülő­déssel, a bemenéssel veszik eL Azon vagyunk, hogy mi­nél jobban felkészüljünk, hi­szen pályakezdésünkkor úgyis sok nehézségünk lesz. — Végeredményben a vá­ros kulturális életéhez tar­toznak saját rendezvényeink is Fellépett már intézetünk­ben — többek között — Mensáros László, Bálint András, Kárpáti Zoltán^ A (Tudósítónktól.) Tegnap délelőtt a Buda­pesti Műszaki Egyetem Köz­lekedésmérnöki Kara és a Kilián György Repülő Mű­szaki Főiskola parancsnok­sága együttműködési szerző­dést írt alá. Az MSZMP tu­dománypolitikai irányelvei, az oktatásügyi határozat, va­lamint az MM. és a HM. uta­sításainak szellemében aláírt megállapodás a két intéz­ményben folyó képzés fej­lesztését, az oktató- nevelő­munka hatékonyságának nö­velését, a sokoldalú együtt­működés továbbfejlesztését és egymás kölcsönös segítését szolgálja. Az együttműködés értei­mében az intézmény vezetői átadiák egymásnak tapaszta­lataikat, egyeztetik a kiképzé­si dokumentumokat és a Február 13-án, kedden, —> Budanest felszabadulásának évfordulóján a főváros öt különböző pontjáról leszhelv színi közvetítés. A „Jó estét. Budanest” cím: adás. amely Pest-Buda egyesítésének cen­tenáriumát is köszönti, mun­kásokat. művészeket, újság­írókat. történészeket, áruhá­zi eladókat, stb. invitál közös beszélgetésre. Február 14-én. szerdán' az pvoiotel evízió filmesztétikai adásához a ..Horizont” című magyar filmet vetítik. — A „Színházi Album” a szoká­sos változatos tartalommal jelentkezik. Február 15-én. csütörtökön a „Peres felek” című vidám játék megtörtént históriákat dolgoz fel. A ..Hajlékot em­bernek...” című portréi'lm az Erdélyben élő Kós Ká- rolvt mutatia be. A 80 esz­tendős mester sokoldalú te­vékenységéből ezúttal az én.tőrr.Svészetet hangsúlyoz­za a film. Február 17-én. szombaton a televízió új IV-es stúdió­jának első színes tv-iáték- produkciója kerül kénemvő- re, Moliére halálának 300» szakmetodika kialakításában közös megbeszéléseket tar­tanak. Bemutatják egymás­nak a tanszékek oktató mun­kájában alkalmazóit segéd­eszközöket, valamint a taná­rok közös tnódszertani érte­kezleteken kicserélik tapasz­talataikat és a hallgatók ifjú kommunista nevelésével kap­csolatos módszereiket. AZ együttműködés kiterjed a tudományos kutatás terüle­tére is. A szocialista szerződést a főiskola részéről Brassói Ti­vadar ezredes, a főiskola pa­rancsnoka. az egyetem részé­ről dr. Turányi István, a kar dékánja írta alá. A szerződés aláírása után az egyetem küldöttsége meg­tekintette a főiskola oktatási bázisát. T. Gy. évfordulóján Szinetár Mik­lós rendezésében két egyfel- vonásos — a „Férjek iskolá­ja”. „Sganarelle. avagy a képzelt szarvak” tv-változa- ta ígér Kellemes szombat esti szórakozást. Február 18-án, vasámao „Szent tiszta művész, Giotto jó utóda” a címe a Gulácsy Lajos portréfilmnek. Vándorló iá siló és album A szolnoki kertvárosi álta­lános iskoia Petőfi úttörő­csapata március 15-én kiál­lítást rendez az 1848-as már­ciusi forradalomról szóló írá­sokból, fotóKból és a Petőfi emlékekből. Az úttörők már. most hozzákezdtek az anya­gok gyűjtéséhez. A kiállított tárjak között lesz az a zász­ló és album, amely jelenle" a város isKoláiban vándorol. M;nden úttörőcsapat eml=k- szalagot köt a zászlóra, a" albumba nedie a csapat éle­tének néhánv tel erősebb eseményét örökítik meg. Mit ígér a televízió a iövó hé1 re? Fiú szüléiéit Apja katona, Vietnamban teljesít szolgálatot. Akkor utazott el, amikor anyu már mindennapos volt. Rá várt mindenki, az egész család. S közben, 1973. január 26-án az első csoporttal, mint a nemzetközi ellenőrző és fel­ügyelő bizottság magyar csoportjának egy tagja. Tö­rök László repülős tiszt el­búcsúzott várandós feleségé­től. Utolsó szava a várva- várt kisember volt, első gye­rekük. Azt kérte, ha meg­születik azonnal küldjenek egy fényképet Vietnamba! * • • Január 26-án délután Tö­rök László szolnoki katona­tiszttel pesti újságírók be­szélgettek. Nekik is elmond, ta: éppen most. január har­mincadikára várják az el­ső gyereküket. — Meg azt is nyilatkozta, hogy én pityeregtem egy ki­csit, amikor megtudtam, mi­lyen messzire szól a külde­tés. Igaz. Hosszú hónapok is beletelhetnek, míg újra Iá- tóm a iérjemet. Tudom én, ez a katonafeleség sorsa. És büszke is vagyok rá. Széparcű. szőke fiatalasz- szony. Először még szülé, előtt találkoztunk. Sétáról jött, döcögős kismama lép­tekkel, az édesanyjával. Az­tán a Kassai úti egy szoba összkomfortban elővette a borítékot. „Laci-anyag” ez az írás a sárga, félíves borítékon. —• Elterveztem, ebbe te­szek mindent ami tőle, on­nan messziről jön. Azért van benne más is. A Népszabadság január 27-i, 28-i száma. Az elsőn a csoport képe, ők azok, akik előző este elutaztak. Egy alacsony termetű katonát megjelöltek a többi között: Török Lászlót. Aztán a va­sárnapi újságban a portré­ja, a Szavai. — Ez ám nem afféle új­ságírói szépírás, hogy én pityeregtem, meg, hogy ép­pen most várjuk a babát. Tényleg úgy volt, január harmincadikára írtak ki. Mondom is azóta sokszor, lehet fiunk lesz, a fiúk kés­nek. Érdekes boríték a követ­kező „anyag”. Állami távi­rat. Közük Török Lászlómé­val, hogy férje szerencsésen megérkezett Saigonba. — Kicsit sok a megpró­báltatásom. nehéz hónap volt a január. Tudja, én ké­pesítés nélküli óvónő va­gyok. Most vizsgáztam elő­ször az egri főiskolán, janu­árban. Aztán a gyerek mi­att is vigyáznom kell nagyon magamra. Nem is akarok én idegeskedni, de akkor pén­teken este csak sírtam a te­levízió előtt. Biztosan engem féltett Laci, azért nem mondta meg, hogy a repü­lőtéren ünnepség lesz, sok katona családja ott még egy­szer búcsúzhat. Ebben az állapotban is elmentem vol­na vele. Hát az fáj, hogy az én férjemet nem búcsúztat, háttá a család. Gyorsan jött a küldetés híre is. Nem volt idő. hogy elutazzék Kismar­jára a szüleihez, elköszön­ni... Neki nagyon szép nagy családja van. Gondolja csak el. egy tsz-tag, parasztember felnevel hat gyereket, * mind a hat tanul. Mondom is sokszor: munkások, pa­rasztok, katonák — mi aztán jól találkoztunk! Az én édesapám a Tisza Cipőgyár, ban dolgozik, anyu a tsz- ben. Laci hat testvére közt van munkás, katona, tanár nem is egy. É, olyan szépen élő család. Szeretik egyrpást, összetartanak. Nekem csak egy testvérem van, az ikrem. Az övéké nagyobb család. Az édesapja most nagy be­teg. Ezért is szerettem vol­na, ha hazamegy, köszönni. De a parancs, az parancs. Kinyit egy szekrényajtót „Katonás” rendben a bébi holmi. Szép fodros pólya, kia rékli, sapkák, babaszap­pan, hintőpor. — Kocsit, ágyat majd ha megérkezik a kicsi. Fiatal asszony még a nagymama. Hogyne, hisz a fiatal pár életkora együtt sincs ötven. Török László huszonötéves, a feleség ket­tővel kevesebb. — Nem éltünk mindig Szolnokon. Egy éve lesz, hogy ide kerültünk, közel az én szülőfalumhoz, édesa- nyámékhoz. Akkor kaptuk ezt a lakást is. Egy szoba csak. kettőt szeretnénk, ha a kicsi is, Laci is itthon lesz már. Sóhajt, s a földszintes la­kásból kinéz a ködös világ­ba. — Addig még rám sok nehéz idő vár. Édesanyám egy hóna­pig velem lesz, aztán ketten maradunk a kicsivel. Köz­ben a tanulást is folytatni akarom. Hiszek magamban, minden sikerülni foa bizto­san. Csak csinálni kell, eny- nyi az egész! És döcögős léptekkel m előszoba ajtóig kísért Onnan szólt, hogyha meg, jött a kicsi, értesít. Űgyis kellene gyorsan egy fénykép. Küldené Vietnamba. Mert utolsó szava is az volt az urainak: nem baj, akármi­lyen kicsi, ha nem is szép, de fényképet küldjenek gyorsan róla. Legalább képről lássa az 5 első kisgyerekét. • • • Török Lászlómé 1973. feb^ r.uár 9-én délben egészséges fiúgyermeknek adott életet Szolnokon. Neve Árpád, testsúlya 3600 gramm. Mind­ketten egészségesek. És a fénykép is elkészül, hamarosan. Sóskúti Júlia ­A ZENE SZÁRNYAIN A szolnoki Kassai úti ének-zenei általános iskolá­ban évek óta nagy izgalom­mal várt esemény a házi hangversenysorozat. Jó alka­lom ez arra. hogy kis zené­szeik hozzászokjanak a kö­zönség előtti szerepléshez, és bizonyítsák tudásukat. Szerdán délután csendült fel először a hangverseny­muzsika. Szülők, meghívott vendégek és tanárok figyel­ték a több éves tanulás ered­ményét. Azóta is mindennap zeneszótól hangos az iskola. Szerepeltek már az ötödike­sek, a hatodikosok, a nyol­cadikosok és a jövő hét szerdáig sorrakerül mind a nyolc zenei tagozatos osz­tály. Legtöbben nagy klasz- szikusaink zongoraszámaival készültek, de nincs hiány szép heged űjátékbart, oboa-, klarinét- fagott- és trombi­taszólókban sem. Á hang­szeres művek mellett a kon­certek repertoárjában több­szólamú dalok is szerepelnek* melyeket az osztályok kama­rakórusai adnak elő. A házihangverseny nem csupán bemutató, verseny is. Tanárokból szülőkből, úttö­rőtanács-tagokból álló zsűri bírálja el a produkciókat. A legjobb hangszerszólisták részt vesznek a csapat kul­turális versenyén, az ott el­ső helyezést elért tanuló ne- dig a városi bemutatón kép­viseli majd az iskolát. (t—m.) Erős József, ötödikes tanuló, aki tavaly az országos versenyen harmadik helvczést ért el. Händel AUegróiát adja elő oboán a házihangversenyen. Zongorán kíséri Mizsei Márta nyolcadikos tanuló» Foto: Nagy Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom