Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-08 / 32. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. február 8. 9 Élénkség az olajfák körül A Tvorba egyes cseh írók akciójáról Katonai értelemben már régen tűzszünet van a Közel- Keleten. Politikai értelemben azonban változatlanul érvényes az a biblikus hangú és immár annyi esztendő óta visszatérően ismétlődő jelentés, amely szerint nincs béke az olajfák alatt. Most, hogy a földkerekség két legveszélyesebb tűzfészke közül az egyik, a távol-keleti reményeink szerint kialvóban van, még időszerűbb a közel-keleti robbanásveszély megszüntetése is. Erre emlékeztetett Brezs- nyev is néhány nappal ezelőtt Moszkvában, a Le Dúc Tho tiszteletére adott beszédében. Az utóbbi órák eseményei jól érzékeltetik, hogy a Közel-Kelettel kapcsolatban máris rendkívül élénk a diplomáciai tevékenység. A különböző utazások és tanácskozások közül a legjelentősebbnek Hafez Iszmail moszkvai útja tűnik. Szadat egyiptomi elnök nemzetbiztonsági tanácsadója közvetlen tárgyalópartnerén. Kuznyecov külügyminiszterhelyettesen kívül más szovjet személyiségekkel is tanácsA szovjet—egyiptomi tárgyalások gyakoriak és rendszeresek. Októberben Szidki miniszterelnök járt Moszkvában és folytatott megbeszélést Koszigin kormányfővel. Alihoz a találkozóhoz hasonlóan a jelenlegi is az 1971-ben megkötött, alapvető fontosságú egyezmény betűjéből és szelleméből következik. , Miközben az izraeli légierő továbbra is rendszeresen berepül Libanon fölé, Beirutban tartózkodik Giuseppe Medici olasz külügyminiszter. Husszein jordániai király pedig az amerikai fővárosban tárgyak A TASZSZ szovjet hírügynökség emlékeztet arra, hogy Husszein amúgy is élvezi Washington kegyeit és az amerikai rokonszenv tovább erősödött, amióta a jordániai uralkodó újra visszautasította, hogy teret engedjen országában a palesztin gerilla-mozgalomnak. Kairói hírek szerint három nap alatt négyszer tanácskozott az Arab Köztársaságok Szövetségének Elnöki Tanácsa, Szadat egyiptomi, Asszad Szíriái és Kadhafi líbiai államfő. Ez is erősíti azt a benyomást, hogy a vietnami tűzszünet máris fokozta a közel-keleti diplomáciai aktivitást. Működik az ellenőrző bizottság Dél- Vietnamban Qoang Tri térségében újabb összecsapást provokáltak a saigoni rezsim csapatai a Kaunas erőkkel. Képűnkön: a Nemzetközi Ellenőrző és Felfigyelő Bizottság Huéba kihelyezett képviselőinek indonéz (távcsővel) és magyar tágja az összecsapás színhelyén Szerda» folytatta munkáját e VDK., a DIFK. az Egyesült Államok és a saigoni rendszer képviselőiből álló négyoldalú katonai vegyesbizottság. A Tan Son NhuM támaszponton rendezendő megbeszélésen a delegációk helyettes vezetői képviselik a négy felet. A hírt bejelentő amerikai nagykövetségi szóvivő nem volt hajlandó felvilágosítással szolgálni a közelebbi részletekről. Szerdán délelőtt ismét ta“ Iái Kozott Párizsban a DIFK és a saigoni kormány delegációja, hogy folytassák megbeszéléseiket Dél-Vietnam politikai jövőjéről. Nguyen Ba Thi, a DIFK küldöttségének vezetője a megbeszélés előtt újságíróknak kijelentette, hogy küldöttsége a lehető leghamarabb be szeretné fejezni a tárgyalásokat Hasonló szellemben nyilatkozott Nguyen Phou Thiep, a saigoni Kormány megbízottja is. Amerikai repülőgépek — köztük B—52-es óriásbombá- zők — szerdán ismét bombázták Laosznak a népi erők ellenőrzése alatt álló területeit A honolului amerikai katonai parancsnokság bejelentése szerint kedden 120 Szerkesztősei közlemény Gyakorlott gyors- es gépírónőt felveszünk, esetleg fél műszakra is. Jelentkezni írásban vagy személyesen lehet a Néolap szerkesztőségében, Szolnok, Kossuth téri irodaház, L emelet amerikai gép vett részt a Laosz elleni támadásokban. Keddről szerdára virradó éjszaka a laoszi hazafiak heves támadást intéztek a Vi- entianétól mintegy 400 kilométerrel délre fekvő Tha Khek város ellen. A hírt a thaiföldi belügyminisztérium jelentette be szerdán a harcok térségéből érkezett értesülésekre hivatkozva, Drnh Ba H nagykövet a DIFK és Nguyen Phuong Thiep. a saigoni kormány képviselője szerdán délelőtt ismét találkozott Párizsban, hogy előkészítse a két fel között folytatandó politikai tárgyalásokat. A találkozó előtt Dinh Ba Ti közölte: eljárási kérdésekről tárgyalnak, s a DIFK biztosítékokat kér arra vonatkozólag, hogy a Saigonban tartandó politikai tanácskozásokon résztvevő küldöttsége számára megadják majd a mozgási szabadságot. A nép-hatalmi katonai bizottságban résztvevő képviselőinek mozgási szabadságát ugyanis a saigoni hatóságok korlátozták. A több mint két és félórás megbeszélés után mindkét fél kijelentette, hogy több eljárási kérdésben sikerült megegyezniük, néhány kérdés megoldása azonban még hátra van, s így szombaton délelőtt újabb ülést tartanak. A francia fővárosban egyébként nagy megelégedéssel vették tudomásul, hogy a február 26-án kezdődő nemzetközi Vietnam-érte- kéziét színhelye Párizs lesz. mert most már a saigoni kormány is hozzájárult ehhez. Schumann külügyminiszter a francia televíziónak adott nyilatkozatában azt javasolta, hogy a konferencián Waldheim ENSZ-főtitkár elnököljem» v Újabb munkaülést tartottak Helsinkiben Szerdán délelőtt újabb munkaülésre ült össze a 34 nagykövet az európai biztonsági és együttműködési értekezletet előkészítő helsinki tanácskozás keretében. A diplomaták a harmadik napirendi ponttal, tehát a kulturális kapcsolatok fejlesztésével összefüggő problémakört vitatják meg. INDENFELÖ VARSÓ Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Piotr Ja- roszewiez, miniszterelnök szerdán délután fogadta a varsói látogatáson tartózker dó Xuan Thuyt. a Vietnami Dolgozók Pártja KB titkárát, államminisztert. A találkozó szívélyes és baráti légkörben zajlott le. VARSÓ A lengyel országos ifjúsági aktívaértekezleten szerdán délután beszédet mondott Edward Gierek. a LEMP KB első titkára. A KB első titkára felhívta a figyelmet arra. hogy a föderációba tömörülő lengyel ifjúsági szervezeteknek az eddiginél is nagyobb figyelmet kell fordítaniuk nemcsak a tagjaik, hanem az egész fiatal nemzedék körében végzett eszmei-politikai nevelőmunkára, marxista—leninista világnézete erősítésére. RÓMA Szerdán összeült az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága. A háromnapos ülést Enrico Berlinguer főtitkár beszámolója nyitót* áa meg, Tovább tart a tisztogatási kampány Az ASZÚ főtitkársága, szervező titkársága és fegyelmi testületé az illetékes hatóságokkal karöltve tovább folytatja azoknak a személyeknek a felderítését és felelősségre vonását, akik eltértek a hivatalo» politikai irányvonaltól és ezáltal a hivatalos vélemény szerint alkalmatlanokká váltak az az ASZU-tagságra. egyben mindazon állami, politikai és társadalmi funkciók betöltésére, amelyekben kötelező előfeltétel az aktív tagság. Az ASZU-titkárok tanácsa, amely a főtitkárság tagjaiból és a kormányzósági titkárokból áll, keddi ülésén úgy határozott, hogy a következő időszakban országszerte el kell távolítani az ASZU- ból és az ifjúsági vezetői posztokról azokat a vezető* két, akik a hivatalos politikai irányvonaltól eltávolodva az úgynevezett „kalandor baloldal” és a „reakciós jobboldal” táborában kötöttek ki. A kedden közzétett harmaT dik lista szerint további 15 aktív tagot zártak ki az ASZU-ból míg egyidejűleg helyreállították 16 olyan személy tagsági viszonyát, akiket a korábbi években távolítottak el az összes politikai erőket tömörítő tömeg- szervezetbőL A legutóbbi kizárt tagok között van Lutfi El-Kholi és Michael Kamel, az AI Talia című marxista szellemű folyóirat szerkesztői, Lutfi El- Kholi kizárásáig tagja volt az ASZÚ Központi Bizottságának. A három kizárási listáin összesen 89 személy szerepel, túlnyomórészt újságírók írók. értelmiségiek. A Tvorba, a CSKP KB kulturális hetilapja szerdán megjelent új száma közli Jiri Hajek főszerkesztő cikkét jobboldali cseh írók egy csoportjának tavaly év végén megrendezett provokációs célzatú aláírásgyűjtési akciójáról és a vállalkozás későbbi kudarcáról. Az Írás az első részletes, az egész közvéleményt tájékoztató elvi állásfoglalás azóta, hogy a cseh írószövetség még decemberben rövid nyilatkozatban ítélte el az akciót. Jiri Hajek beszámolója szerint december elején Havel, Klima. Kliment, Kohout és Vaculik jobboldali írók kezdeményezésére beadványt szerkesztettek Ludvik Svo- boda köztársasági elnök címére. Ebben a petícióban amnesztiáért folyamodtál: olyan személyek érdekében, akiket 1972-ben nem politikai nézeteikért, hanem felforgató államellenes tevékenységükért ítéltek el, amelyet — többszöri előzetes figyelmeztetés ellenére — egészen letartóztatásukig folytattak. Az akció kezdeményezőinek fő célja annak dokumentálása volt, hogy nincsenek olyan tökéletesen elszigetelve. miként ezt róluk állítják. Nem az amnesztia kieszközlése járt az eszükben, még csak nem is egyéb „általános emberi indítékok” vezették őket. Egyszerűen az az elképzelés, hogy megmutassák: itt vannak még, ugyanazt a harcot vivják, mint 1968-ban, és változatlanul erősebb hatást gyakorolnak az írókra, mint a párt és az új szövetség. Ám minden ügyeskedésük ellenére, annak ellenére, hogy Jaroslav Sifert nemzeti művészt tüntették fel az egész akció értelmi szerzőjének. csupán 36 aláírást sikerült összegyűjteniök. Az aláírók többsége a jobboldali erők kulturális képviseletének a múltból jól ismert alakja. Ezzel a cselekedetükkel ismét csak azt bizonyították, hogy mindmáig semmit sem értettek meg, semmiben sem váltottak és a róluk alkotott vélemény helyes volt. Elutasította a petíció aláírását az írószövetség három olyan jelentős új tagja is. mint Otcenasek, Neff és Fuchs. Később összesen nyolcán visszavonták aláírásukat, megállapítva, hogy a szervezők visszaéltek nevükkel. A Tvorba cikkírója kitér az ügy külföldi összefüggéseire is. Megállapítja, hogy az emigráció tavaly két alkalommal is nyugtalanságát fejezte ki a hazai csehszlovák „értelmiségi ellenzék” magatartása miatt. Arról beszéltek, hogy ez az ellenzék már mindenre képtelen, hagyja, hogy helyette a Szabad Európa rádió, valamint a párizsi Svedectvi és a római Listy című emigráns lapok küzdjenek. Ez a kritika termékeny talajra hullt a csehszlovák jobboldalnál. Az erőpróba azonban, amelyre a jobboldal képviselői vállalkoztak, egyértelműen balul ütött ki. az elszigeteltség, amelyből olyannyira ki akartak törni, minden irányban még teljesebbé vált — mutat rá a CSKP KB lapjában Jiri Hajek főszerkesztő. Még mindig eljárási kérdések Szerdán több bécsi nagy- követségen és néhány küldöttség szállásán folytatódtak a megbeszélések olyan szervezési és eljárási kérdésekről, amelyeket más nemzetközi konferenciák esetében nem a közvetlen résztvevőknek kell tisztazniok a helyszínen, hanem diplomáciai úton előzetesen rendezhetők. Az európai haderők és fegyFinnország és a KGST Nyikolaj Faggyejev, a KGST tanácsánál: titkára szerdán az alábbiakat közölte B. Alholmmal, Finnország moszkvai nagykövetével: A KGST Végrehajtó Bizottsága pozitív választ adott Finnországnak arra az indítványára. hogy kezdjenek tárgyalásokat Finnország és a KGST esetleges együttműködése formáinak és módszereinek meghatározása és a megfelelő egyezmény előkészítése céljából. A tárgyalásokat márciusban meg lehetne kezdeni. verzet csökkentése kérdésében azonban a diplomácia történetében egyedülálló tanácskozások kezdődtek; ez az oka — mint Bécsben hangsúlyozzák — hogy viszonylag hosszú időt kell szervezési és eljárási kérdések megoldásának szentelni, mielőtt az érderui tárgyalások előkészítésére rátérhetnének. Gerillák Dominikában Mint egy Santo Domingo-i katonai szóvivő közölte, a dominikai hadsereg egyik 300 főből álló egysége kedden tűzharcba bocsátkozott azzal a maroknyi gerillacsoporttal, amely vasárnap szállt partra a szigetországban. Az összetűzés során egy gerilla életét vesztette, egy katona pedig megsebesült. A többi gerilla a szóvivő közlése szerint elmenekült. A katonai körökből származó értesülések szerint a hadsereg 2000 fegyverese folytatja a hajtóvadászatot a gerillák után. A pakisztáni elnök különmegbizottja, Abdul Hafez Pirzada miniszter (balról) ég V» szilij Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyettese aláírta az 1973. évi szovjet—pakisztáni tudományos és kulturális cseréről szóló tervezetet. Képünkön: kiese" rétik m aláírt okmányokat