Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-07 / 31. szám
1973. február 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 / Kicsi klub, nagy tervek A kubai forradalom győzelmének 14. évfordulója alkalmából „A béke szigete” címmel kiállítás nyílt tegnap a szolnoki Vegyipari, Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola aulájában. A kiállítás érdekes, jól sikerült fotókkal matatja be a szigetország iparát, mezőgazdaságát, a kubai fiatalok életét, munkáját, sportját, szórakozását. A tárlatot a Hazafias Népfront városi bizottsága és a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ rendezte PSZICHOLÓGUSSAL AZ ÜGYFÉLÉRT Baj Von az ügyfelekkel. Legalábbis ezt panaszolják az íróasztal másik oldalán ülők. Meg kellene nevelni az ügyfeleket — mondják, — de annyian vannak, hogy képtelenség a ne-' velősük végére érni. Hátha mégis azokkal kellene valamit kezdeni, akik az ügyfelekkel foglalkoznak!? Van már néhány vállalat és intézmény, ahol eredményesen alkalmaztak pszichológust az ügyfelekkel foglalkozók kiválasztásához. A pénztárosnak — és általában az ügyfélforgalomban dolgozóknak —ideg- rendszerileg kiegyensúlyozott, nyugodt személyiségnek kell lennie, aki munkáját egyenletes, koncentrált figyelemmel. kis hibaszázalékkal végzi; figyelmét képes megosztani több, egyidejűleg ható inger között. Ezeknek a követelményeknek megfelelően folytatta le a pszichológus a gyakorlati vizsgát is. Például a rendszerezőképesség vizsgálata a következőképpen történt: 360 különböző színű és alakú kártyát kellett csoportosítani. Nem véletlen, hogy az a pénztáros, aki egy év alatt egyszer sem fizette el magát, 9 perc alatt hibátlanul, egy másik — alá négy ízben is komolyabb összeggel tévedett — ugyanazt a feladatot 12 perc alatt oldotta meg, ráadásul 47 hibával. Meg éráek°se^b volt, amikor a pénztáros koncentrálóképességét vizsgálta a pszichológus, illetve azt próbálta ki: mennyire tudják figyelmüket megosztani egyszerre több feladat között E vizsgálat során átadott a pénztárosoknak egy-egy számoszloppal teleírt lapot, hogy azon végezzék el a megjelölt műveletet minél gyorsabban. Ugyanakkor — tehát a feladat megoldása közben — rövid, a művelethez nem tartozó utasításokat is közölt. A próba az volt, hogy mennyire sikerül hibátlanul elvégezni a műveletekét és közben mennyit tudnak megjegyezni az elhangzott szövegből. A módszer helyességét bizonyítja, hogy több vállalatnál már a pszichológus jelenléte eredményre vezetett. Egyebek közt azért is, mert a vezetők felfigyeltek az ügyfélforgalmat bonyolítók nehéz munkájára. 7 ermeszetesen nem arról van szó, hogy az ilyen személyiségvizsgálatoktól csodákat lehet várni. Minden esetre remélhető, hogy ezekkel a módszerekkel az íróasztalok túlsó oldalára mindinkább alkalmas „személyiségek” kerülnek. És ez biztosabb eredményt ígér, mintha az ügyfeleket próbálják megrendszabályozni. P. M. Csehszlovák - magyar színházi megállapodás A kapcsolatok további bővülését, egymás kulturális tradícióinak alaposabb megismerését teszi lehetővé az a megállapodás, amelyet tegnap írtak alá a csehszlovák és a magyar színházművészeti szövetségek képviselői a művészeti szakszervezetek szövetségének székhazában. A nagyfontosságú okmányt, magyar részről Kazimir Károly, a Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkára, Cseh részről Lubomir Pzivil kiváló művész, a prágai városi színház igazgatója, szlovák részről pedig Ján Kákos, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója, a Szlovák Szövetség alelnöke látta el kézjegyével. A megállapodás, amely 1973-ra szól, kiemeli: a magyar és a csehszlovák színházi élet vezetői segítik egymást abban, hogy műsorterveiket nemzeti jellegű alkotásokkal, főleg modem drámairodakni újdonságokkal bővíthessék. Magyar delegáció vesz részt a június 22—29. között Prágában és Bratislavában rendezendő munkatalálkozón, valamint az októberi «strava? drámai fesztiválon. Túrkevén terjed a jó hír: ifjúsági klub lesz a városi tanács épülete alatt. Fiatalokkal folytatott beszélgetéseim során kiderült, sokan ettől várják a mozgató erőt, ami felrázná a művelődési otthon hiánya miatt szendergő kulturális életet. Mi igaz ebből? Milyen lehetőséget kínál majd a művelődésre, a szórakozásra az ifjúsági klub? A kérdésekre Pelle József, a városi KISZ-bizottság titkára válaszolt. ☆ — A városnak nincs mű- ve’ődési otthona, így jelenleg az ifjúsági ház veszi át némiképp annak szerepét. Erősen hangsúlyozva, hogy „némiképp”, ugyanis pótolni lehetetlenség. Ez az egyetlen hely a városban, ami viszonylag nagyobb befogadó- képességű. Kihasználtsága maximális: egymást érik a zongoraórák. énekkari próbák, vállalatok, tsz-ek gyűlései. szombatonként tánc a fiataloknak. A program zsúŰj könyvkölcsönzési lehetőséggel gazdagodtak a budapestiek : tegnap ünnepélyesen átadták a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár első mozgókönyvtárát, a XI. kerületi Sasadi út és a Tömös utca sarkán. A másfél millió forint költséggel előálli- tott első bibliobusz a nemzetközi könyvévben készült el és Budapest egyesítésének 100. évfordulója tiszteletére kezdi meg szolgáltatásait. Az ünnepségen, amelyen Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes ís megjelent, az Érdi úti általános iskolások Kodály A , Magyar Néphadsereg Központi Zenei Szakközépiskolájának parancsnoksága felvételt hirdet az 1973/74-es tanévre. Az iskolára azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik hivatásuknak választják a zenész-tiszthelyettesi szolgálatot; megfelelnek a fizikai és egészségügyi követelményeknek; az általános iskola VIII. osztályát a jelenlegi tanévben végzik, félévi tanulmányi eredményük legalább közepes, és továbbtanulásukat az általános iskola, zeneiskola vagy szaktanár javasolja. folt annak ellenére, hogy ez az ifjúsági ház már nem felel meg a mai követelményeknek. Kicsi is — nagyobb rendezvényeket előadásokat ezért a moziban tartják — és a műszaki állapota sem megfelelő. A városi tanács látja ezt ezért tervbe vette az épület tatarozását. felújítását. Három- százezer forintot szánnak erre a célra. — Ügy tudom, belátható időn belül nem épül művelődési ház a városban. — így igaz. Ezért várunk sokat a most épülő klubtól, hisz most, a városi tanács jóvoltából nagyobb lehetőségünk nyílik az ifjúság aktívabb foglalkoztatósára. A tanács vezetői felajánlották a hivatali épület alatti pincehelyiséget a KlSZ-esek- nek: hozzunk létre ott egy pinceklubot. Forma’isan négv alanszervezet kap majd ott helvet: a városi tanács, a városgazdálkodási vállalat, 3 tömítő ktsz és a pedagógusok KT^Z-aiatv.zervezete. A fiatalok társadalmi munkában egyik kórusművét énekelték, majd Bodor Tibor, a Madách Színház művésze szavalta el Babits Mihály „Rigmus a könyvről” című versét. Ezután Hantos János, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese mondott beszédet. Kiemelte, hogy Budapest első mozgókönyvtóra új lehetőséget biztosít új olvasók bevonására. A kerületi tanács és a lakosság nevében Grubics István, a XI. kerületi tanács elnöke vette át a guruló könyvtárat. A fővárosi Szabó Ervin könyvtár 1. számú mozgókönyvtára SL7 Ikarus karosszéria- és járműgyár konstrukciója. A szakközépiskolába nem a továbbtanulási lapon, hanem a következő okmányok alapján lehet jelentkezni: sa- játkezűleg írt önéletrajz; osztályfőnöki jellemzés; zeneiskolai-szaktanári javaslat; az általános iskolai és zeneiskolai félévi tanulmányi eredményeket tartalmazó hivatalos igazolás. A felsorolt iratokat 1973. március 10-ig kell beküldeni a következő címre: Magyar Néphadsereg Központi Zenei Szakközépiskola parancsnoksága, 1456 Budapest Pf. 12/s. építik leendő törzshelyüket. A négy helyiségből álló pincében tanácskozó-előadótermet, szeszmentes házibárt, tánctermet és játékszobát alakítanak ki. Ügy hiszem, márciusban már megindulhat az érdemi munka. — A klub csak lehetőséget kínál a pergőbb szervezeti életre, a tartalmasabb kultúrálod ásra. — Ez a ml véleményünk is. A négy alapszervezeten kívül még húsz alapszervezet van a városban. A pinceklubot városi KlSZ-klub- bá szeretnénk fejleszteni, senkit sem rekesztünk ki. minden KISZ-tag látogathatja majd. Ezért a klub programját is úgy állítjuk majd össze, hogy lehetőleg mindenki szívesen járjon oda. A hét négy napján a négy „tulajdonos” alaoszer- vezeté, két napon pedig — hét végén — a város fiataljaié lesz a pinceklub. — Nem lesz ehhez a nagv tervhez kicsi a klub? — Valóban, a klub nem lesz nagy, mindössze hetven ember fér el benne egyszerre. Hogy mégis miképp legyen városi klub. erre már több terv született. A legjobbnak az ígérkezik, hogy a két közös napon egy-egy kívülálló alapszervezeté lesz, azzal a feltétellel, hogy az esti programot nekik kell összeállítaniuk a klubban összejövő fiatalok részére. Ezzel kialakul a jó értelemben vett verseny is az alapszervezetek közölt, ami csak hasznos lehet, hisz növeli a cselekvési kedvet. A versenyformát tekintve már jó tapasztalataink vannak. Az idén a politikai oktatást is versenyszerűen bonyolítjuk le, az oktatásköröket vetélkedő megrendezésével zárjuk. A győztesek a városi döntőn vesznek részt, az első három helyezett külföldi utazásban részesül. Ennek az új formának tulajdonítható, hogy a politikai oktatássorozaton hatszázhuszon- Öten vesznek részt, az eredetileg jelentkezett négy- százkilencvenegy helyett. — Tehát az alapszervezetek között kialakuló vetélkedéssel és a jól összeválogatott programokkal a pinceklub a város szervezeti életének központjává válhat. — A klubban gyakorlati példaként láthatják a fiatalok az alapszervezetek jó működését, az ifjúság összetartását. a szervezeti munkában, tanulásban, szórakozásban. Talán most még csak bizakodóan hangzanak ezek a mondatok, de bízunk abban, hogy nemsokára mindez már valóság is lesz. K. L. Elindult a guruló könyvtár Idvétclt hirdet a nénhadsereg zenei szakközépiskola >a Azt hiszem, az irigyei mondják róla. Én már csak ismerem, jár hozzánk gyakran, apámnak a testvére... Ügyes keze van, a szakmája is. a gépkocsiszerelés, menő szakma. Látod, ez sem Igaz! Két fiúval dolgozik, nyáron sem többel... Érdekes ember, az biztos. Velem gyerekkoromban például sokat játszott, egyszer karácsonyra korcsolyacipőt is kaptam tőle, de kétszer, ha felvettem. .Még amikor ipari tanuló voltam. Kinek van ideje jégre menni? Tanulni is — azt hiszem mondtam neked — ő akarta, hogy tanuljak tovább. Apárji azonban másképp döntött, maid a húgom megy tovább középiskolába. Szombaton, vagy vasárnap, ha feljön s nincs otthon senki, lehív a presszóba. „Gvere, Kati — mondja — igyunk egy ke- vertet.” Nekem azt rendel, meg „erős kávét”. Azt hiszem. apám egy kicsit irisy- li őt. El-elbeszélgelnek hét végén de nem igazi vele a kisöreg „No. hogv vagv Gviri ”” — kérdi. nvntha felülről nézne valahogv az gnrsófp Pedie hol vagyunk mi tőle? A húgommá’ nem olvan. mint velem. E,Jvszer kénzeld lent ülünk - oresz- szóban. névnapom jött, vagy micsoda, zsebébe nyúl, s idead két új adyst. „Te szereted a költészetet, mondja — költsd magadra!” Klárit nem kedveli, pedig 6 hasonlít apámra, húgom az ő fajtájuk. Én anyám lánya vagyok. Egyszer, képzeld, egy autó ment el mellettünk. Po’ski Fiat. akár az ő kocsija. ö meg csak áll, s hallgatja az elhaladó kocsi autózaját... Először azt hittem. összetéveszti a Sajátjával... „Tulajdonképpen nem az én rendszámommal fut — mondja —, de any- nyit volt már a kezem alatt, figyelem az útját... Te ezt úgy sem érted...” S mosolyog. Mondom, érdekes ember... De itt most már leszállók, csengesd le. tovább ne vigyen a busz... Holnap műszakot váltok, majd hívlak telefonon, szia, Csöpi! ■ár 7- Nekem ne konyakot, nem szeretem a színét se. Legyen gin. nem bánom... Ma. képzeld láttam a feleséged. a drágát... Tula jdon- kéonen nem haragszom rá, ha a ’éncsőhö7ban t.alálko- Z'mir még köszönni is szoktunk. Fiég szemtelen, igyekszik ő köszönni előre . Pedig azt hiszem én fiatalabb vagyok nála, de ezt neked kell tudnod. Nem..., soha sem festettem a hajamat, ilyen fekete voltam mindig, de különben láttál te fürdőruhában. Ültél tavaly a medence szélén, talpaddal fröcskölted a vizet, s néztél, amikor a kerthelyiségben söröztünk... Akkor vettem észre, hogy tetszem neked. Rendes ember a férjem, nincs igazad, tele van, ez biztos, ezernyi gonddal. Az üzemben is cepeli mindenki baját, csak otthonra nem jut idő. Tulajdonképpen nagyon rendes hozzám... Ne hidd, figyelmes is. Soha nem hazudna, s ezt nem szeretem benne. Szörnyűség i'yen ember mellett lenni. Mert mi két ember élete? Tele vagyunk apró hazugsággal minden azon múlik ki az ügyesebb Benned ne nevess ki. azt bírom, hogv olvan széltoló vagv te haszontalan. De én túljárok az eszeden! Engem nem versz át, ezt megmondtam... Én nem vagyok a szép Ju- hászné, vagy kicsoda? Persze, hogy tudok róla, képzeld. beszéltem is vele. A piacon mellékeveredtem, aztán jövet szóba elegyedtünk... Te, csibész! A feleséged megcsalni, az más, neki mindene ott van, a lakás meg minden, a lányodat is, látom, leviszed libi- kókázni vasárnap délelőtt. Te mintaférj! De azt a szegény asszonyt, aki kockára tett mindent érted ?| A férje is otthagyta, s most mihez kezd azz.al a kis fizetéssel? Kérhetsz még egyet, de csak három centet! ...Ne nézz így,rám te rosszcsont! Idefigvelj. nekem egv hónapban alig ion ki a-* ezer- hatszáz 3 fértem mee mindenki gond iával törődik, csak nekem mondja: nem tudlak máshová vinni . az üzembe, mert nincs szakmád... De te el tudnál helyezni, vigyél át a meósok- hoz, vagy a raktárba! Oda te is sokszor lejössz... Jól van, de csak három centet! De értesz te elbánni velem..,! ☆ — Tizenhatodik esztendeje vagyok assz.ony, feleség. Először meglepett, amikor tegnap megkérdezték, el tudom-e vállalni, azért kértem gondolkodási időt. A gyerekek, a két lányom már akkora, hogy — úgy érzem — nem lesz akadálya. Vállalom. Gyerekek mellett, hogy lehetett tanulni? Furcsa erről beszélni, azt hiszem, bemre van a személyi anyagomban, az életrajzomban. Anyám tulajdonképpen most is példaképem. Nyolcgyerekes parasztasszony, szenvedélyesen szeret olvasni. De soha. még azt hiszem, egyetlen sort sem olvasott ülve. All a konvhaszekrénv mellett, a szemüveg rajta. s ha belép valamelyikünk, anám már két éve nem él. dp még m- is összerezzen Zsebre dugta gvorsan a szemüvegét s mint aki éppen térülni .igyekezett már is tesz-vesz valamit. S ha megkérdem, mint legutóbb Eric Knight Légy hű ön- magad-járól. „Anyu olvasta?” — zavartan mentege- tődzik. „A sógorodék hagyták itt...” — mondja. S még csak nem is mosolyoghatok, mert nem is tudom, mit tenne, úgy szégyellne az egészet, ha látná, hogy rajtakaptám... így szereztem én is valahogy tudományos fokozatot. Ezért is tudom értékelni, mit jelent az, hogy a férjem is sok mindenről lemondott, míg tanultam. Mert azért neki sem volt kényelem addig az élet, amíg éveken át egyszerre tanultunk... Elvállalom, így döntöttem. De ha lehet, egy kérésem volna. Ne kelljen azonnal elfoglalnom új munkahelyemet, hanem. amennyiben lehetséges, csak a jövő hónap eleién. Addig még három héf van. Csinálok otthon eey nagytakarítást, rendbehozzuk a lakást... Nem bal. addig kapom a régi fizetésem. az új helven nem akarok úgy indulni, hogy eii«völr szabadságra. Az intézet vezetéséhez ne így kezdiet'- hozzá... CVís/Uai István Nyíló ablakok >vV