Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-24 / 46. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. február 24. Megdöbbenés világszerte Immár több mint negyvennyolc óra múlt el azóta, hogy az izraeli légierő, vadászgépei lelőtték a líbiai polgári légi- társaság Boeing—727-es típusú utasszállító repülőgépét. A kilenc túlélő közül ketten belehaltak súlyos sérüléseikbe, így a halálos áldozatok száma kilencven,kettőre emelkedett. Sajnos, nemcsak lehetséges, de valószínű is, hogy még ez a komor szám sem az utolsó, a végleges adat. A legutóbbi hírügynökségi jelentésekből világosan kitűnik, amit már az első megrendítő adatok után sejteni lehetett: hogy a múló órákkal és napokkal a nemzetközi közvélemény megdöbbenése, felháborodása nem csökken, hanem inkább elmélyül és szélesedik. A nyugati nagyhatalmak néhány gesztusáról már korábban értesülhettünk. Mivel a lelőtt fegyvertelen polgári gép személyzete francia volt, nem meglepő, hogy Maurice Schumann francia külügyminiszter már az eset napján magához kérette Izrael párizsi nagykövetét és a francia közvélemény megrendülésének adott hangot. A diplomácia fokozatj skálája szerint ez éles tiltakozásnak felel meg. Az egész világot ért lélektani sokkra jellemző, hogy maga Nixon elnök is jónak látta, ha részvétét fejezi ki Kadhafi líbiai és Szadat egyiptomi államelnöknek. A legfrissebb jelentések szerint Kadhafi részvéttáviratot kapott VI. Pál pápától, aki határozottan elítélte az ártatlan emberéletet kioltó akciót. A világsajtó reagálása ezúttal meglehetősen egyértelmű. Most még a nyugati jobboldali újságok is emlékeztetnek arra, hogy a líbiai gép lelövése szerdán, nem is az egyetlen fegyveres, emberéleteket követelő izraeli akció volt, hiszen újra komoly támadás ért libanoni palesztin menekülttáborokat is. Nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb lap felteszi a kérdést: milyen politikai indíték húzódik meg a szomorú szerdai krónika mögött. A választ nagyon sok más újság mellett szinte teljesen egyformán fogalmazza meg a párizsi Figaro és a londoni Financial Times: a távol-keleti konfliktus rendezése után a figyelem a közel-keleti rendezésre terelődik. Tel-Aviv viszont elégedett a jelenlegi állapottal és szeretné konzerválni azt. A jelek szerint minden eszközzel Indokína a diplomácia homlokterében Az AP amerikai hírügynökség saigoni amerikai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Thieu kormánya ale- hogy Thieu kormánya a lehető leghosszabb ideig ellenőrzése alatt kívánja tartani a menekültek százezreit, hogy ilymódon próbáljon minél több szavazatot biztosítani rendszerének, a jövendő választásokon. A nemzetközi ellenőrzési és felüeyelő bizottság pénteken megkezdte egy amerikai helikopter egy héttel ezelőtt történt lelövése körülményeinek kivizsgálását. Az 1954-es genfi egyezmények értelmében létrehozott nemzetközi ellenőrző bizottság megállapodott abban, hogy beszünteti vietnami tevékenységét. A döntés a bizottságot alkotó Lengyelország, Kanada és India parancsnokainak hanoi találkozóján született. Nguyen. Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere és Tran Van Lám, a saigoni rezsim külügyminisztere pénteken délután Párizsban tanácskozásra ült össze a Kiéber sugárúti nemzetközi konferencia központban. A két külügyminiszter kifejezte azt a reményét, hogy előzetes megbeszéléseik eredményeként a két dél-vietnami fél hamarosan megkezdheti a tanácskozást az ország politikai jövőjéről. Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök pénteken Vi- entianéban bizalmas megbeszélést tartott Phoumi Vong- vichittel, a laoszi Hazafias Front Pártja KB főtitkárával —- jelentette tájékozott vietnami forrásokra hivatkozva a Reuter-iroda. — A találkozó részleteiről semmit nem közöltek, Az Egyesült Államok vi- entanei nagykövetségének a szóvivője nem volt hajlandó kommentálni a laoszi miniszterelnök sajtóértekezleten elhangzott fenyegetését, amely szerint a vientianei kormány az amerikai bombázások felújítását fogja kérni, ha folytatódnak az összetűzések. A laoszi tűzszünet életbe lépése után is harcokat jelentettek Pák Song térségéből és a Kőedény-síkságtól délre fekvő Long Cheng közeléből, ahol a CIA által kiképzett különleges alakulatok támaszpontja van. Pénteken a dél-vietnami politikai foglyok helyzete állt Rómában a vietnami szolidaritási világértekezlet felszólalásainak középpontjában. Hans Göran Franck, az Amerikai Egyesült Államok Indokínában elkövetett bűntetteit kivizsgáló nemzetköri bizottság főtitkára tartott beszámolót erről. Megdöbbentő adatokat tárt a konferencia résztvevői elé: Dél-Viet- namhan jelenleg több mint 200 000-re tehető azoknak a száma, akik politikai okokból vannak bebörtönözve. A tanácskozás jelenleg kü- lön-külön bizottságokban folyik az értekezlet három fő témájáról. A párizsi egyezmények betartását szorgalmazó politikai bizottságnak Romes Chandra, a Béke-vi- lágtanács főtitkára az elnöke. Ennek a bizottságnak munkájában vesz részt Sarlós István, a magyar küldöttség vezetője, aki a konferencia elnökségében is helyet foglal. A másik két bizottságban az egyik Dól-Vietnam politikai helyzetével, másik a Vietnam újjáépítéséhez nyújtandó segítség kérdésével foglalkozik. Az amerikai légierő felújította Laosz bombázását A Pentagon pénteken hivatalosan bejelentette, hogy ^z amerikai légierő felújította a laoszi bimbázásokat. Souvanna Phouma laoszi miniszter- elnök kérésére az Egyesült Államok délkelet-ázsiai főparancsnoksága elrendelte a felszabadított laoszi övezetek bombázását. Jól tá’/kozott források szerint B—52-es óriásbombázók pénteken Paksong térségében támadtak. Ipari üzemek, üzemágak! 1973-ra szabad kapacitásunk van as alábbi bérmunkák elvégzésére: „ „ KEMENYKROMOZAS (max. 600 mm hosszúságig, 200 cm2 alapterületig) PRECÍZIÓS ÖNTÉS (0.7—08 kg-os súlyhatárig) SÜLLYESZTÉKES kovácsolás (rúdanvagból, 0,2—3 kg-os súlyhatárig) HŐKEZELÉS. EDZÉS <6000 mm hosszúságig 2 5—3 kg-os súlyhatárig) BARNÍTAS (feketítés lúgos oldatban) Érdeklődés és információ A EEG FEGYVER ÉS GAZKÉSZÜLÉKGYAR áruforgalmi osztályán. Telefon: 476-024, ügyintéző: Rakottyai Ágnes Műszaki tanácsadás A TERMELÉSI FŐOSZTÁLYON Telefon: 279-127 Ügyintéző: Radványi J„ gyártásvezető. Levélcím: 1140 Budapest IX., Soroksári u. 158. Telex: 22-4213 Koszi gin Svédországba látogat Moszkvában bejelentették, hogy Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök április elején hivatalos látogatást tesz Svédországban. A szovjet kormányfő a svéd kormánytól korábban kapott meghívásnak tesz eleget. Kétes többoldalú tárgyalások Két- és többoldalú tanácskozásokkal — amelyekből a dr. Ustor Endre nagykövet vezette magyar delegáció is kivette részét — pénteken folytatódott Bécsben az európai haderő és fegyverzet csökkentésére kezdeményezett előzetes konzultáció. A megbeszélések, amelyek már huszonnegyedik napja tartanak, azt a célt szolgálják, hogy a plenáris ülés megtartása előtt szervezési és eljárási kérdéseket tisztázzanak. A nyugati országok merevsége miatt azonban nehezen közelíthetők egymáshoz az álláspontok. Marokkó erélyes fellépése II. Hasszán marokkói király csütörtökön este bejelentette, hogy országa sokkal közvetlenebb módon szándékozik fellépni a közel-keleti konfliktusban, ezért katonaságot küld Szíriába. Az uralkodó rádió és televízió-nyilatkozatában, amelyben kizárólag közel-keleti kérdésekkel foglalkozott, közölte, hogy a jövő hónaptól kezdve motorizált katonai egységeket küld az izraeli agresz- sziónak legközvetlenebbül kitett Szíriába. Értékelése szerint a stratégiailag jelentős Golan-fennsíknál várható a következő agressziós izraeli lépés, ezért az „önkéntesekből álló többszázfőnyi marokkói alakulatokat” ott fogják állomásoztatni. Hasszán király bejelentése általános meglepetést keltett, mivel a nyugatbarát uralkodó, bár jelentős pénzügyi támogatást nyújtott a Palesztinái ellenállási mozgalomnak, eddig nem volt hajlandó katonai erővel is résztvenni a közös arab front kialakításában. Nixon gazdasági üzenete Nixon elnök eljuttatta a kongresszushoz az ország helyzetéről szóló üzenetének harmadik részét, amely az Egyesült Államok gazdasági helyzetével foglalkozik. A mostani üzenetben felsorolt tények, ékesszólóan bizonyítják, hegy az amerikai gazdaságban változatlanul számos súlyos problémával kell megbirkóznia. Az Egyesült Államok legsúlyosabb belső gazdasági gondja, az üzenet szerint, változatlanul a munkanélküliség. A munkanélküliség, amely a munkaképes lakosság 5 százalékát érinti. Az Egyesült Államok másik megoldatlan problémája az infláció. Az elnök elsőre jelelte, hogy az amerikaiak februárban és bizer nyára még február után is néhány hónapig „az élelmiszerek fogyasztói árának elkerülhetetlen ugrásszerű növekedésére számíthatnak.” Az üzenet az infláció elleni harc egyik legfontosabb eszközeként azt ajánlja, hogy jelentős mértékben korlátozzák a szövetségi kiadásokat, vagyis csökkentsék. illetve teljesen vonják meg számos szociális program, mindenekelőtt az egészségügyi közoktatási és társadalombiztosítási tervek végrehajtására szánt összegeket Nixon elnök a külgazdasági kapcsolatokról megállapítja. hogy ,,az Egyesült Államoknak az utóbbi években súlyos problémákkal kellett szembenéznie”. Beismeri hogy ,,az Egyesült Államok nem kénes tovább uralkodni « világpiacon és automatikusan többet eladni más országoknak mint amennyit tőlük vesz”. TEL AVIV A Szueri-csatoma partján fekvő Kantaránál az izraeliek a nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek felügyelete mellett pénteken átadták az egyiDtomi hatóságoknak a szerdán lelőtt líbiai utasszállító repülőgép száz arab áldozatának holttestét. Az utolsó percben a francia kormány kérésére úgy döntöttek, hogy négy francia áldozat földi maradványait közvetlenül visszajuttatják hazájukba. A 104 megtalált holttest közül egyébként csak negyvenhetet — köztük l4 asz- szony és 17 gyermek földi maradványait tudták azonosítani. A Tel Aviv-i kórházban ápolt sebesültek közül kettőnek az állapota a legújabb jelentések szerint válságosra fordult. BONN Váratlanul újabb spekulációs dollárösszegek árasztották el a frankfurti pénzoia- cot. Pénteken délben a dollár árfolyama 2.845 márka volt, ami arra késztette a Deutsche Bundosh-ikot hogy 13 és fél millió dollárt felvásároljon. MOSZKVA Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken Moszkvában átnyújtotta Luis Carlos Prestesnek az Októberi Forradalom Érdemrendet. A Brazil Kommunista Párt főtitkárát ”5. szüle- t^r>-nja alkalmából tüntették kL Nagygyűlés Prágában lirezsnye? macras csehnz.ovák kitüntetést kapott A történrelriii prágai Óváros terén pénteken a délutáni órákban tartották meg a februári győzelem 25. évfordulójának központi ünnepségét. A nagyszabású manifesztáció sok tízezer részvevője lelkes tapssal köszöntötte a díszemelvényre lépő Leonyid Brezsnyevet. az SZKP KB főtitkárát, valamint a csehszlovák párt- és állami vezetőket: Gustáv Husákot a CSKP KB főtitkárát Ludvik Svoboda hadseregtábornokot a köztársaság elnökét. Lubo- mir Strougal miniszterelnököt és másokat Az ünnepi gyűlést Antonin Kapek. a CSKP prágai szervezetének vezető titkára nyitotta meg, majd Gustáv Hu- sák mondott ünnepi beszédet Gustáv Husák beszéde A CSKP KB főtitkára bevezetőben emlékeztetett arra, hogy a történelmi prágai Öváros tér éppen 25 évvel ezelőtt a munkásosztály, a haladó erők elsöprő erejű manifesztációjának színtere volt. A forradalmi Prága történetének egyik legdicsőbb lapját írták akkor. Azokban az emlékezetes napokban dőlt el, hogy kié lesz a vezetés az országban, akkor döntöttek arról, hogy Csehszlovákia előre, a szocializmus utján halad-e, avagy visszafordul a kapitalista társadalmi rend irányába. Gustáv Husák hangsúlyozta, hogy a cseh és a szlovák burzsoázia megbukott a nehéz történelmi vizsgák egész során. Bebizonyosodott, hogy nem jó sáfára, hanem árulója a nemzeti és állami érdekeknek. Gustáv Husák az ünnep alkalmából tolmácsolta az egész csehszlovák nép háláját a szovjet népnek, a Szovjetunió Kommunista Pártjának, lenini Központi Bizottságának, az országépítéshez mindenkor nyújtott általános, sokoldalú segítségét. „A szocializmus építését, amely a történelemben a legmélyebbre hat. — Társadalom-átalakítási folyamat, útkeresés és nehézségek kísérték Csehszlovákiában. Ezek a hibák és tévedések azonban nem gyengíthetik annak a ténynek a jelentőségét. —? hogy hazánkban végérvényesen győzött a szocializmus, hogy Csehszlovákia a szocialista közösség szilárd és elidegeníthetetlen része, a Szovjetunió hű szövetségese. 1968-ban a revizionisták ezeket az eredményeket kísérelték meg visszájára fordítani, felül akarták vizsgálni február vívmányait. Ellenforradalmi szándékaik azonban ellentétben álltak a nép akaratával és érdekeivel. Nem számoltak azzal, hogy Csehszlovákia népének tudatában mély gyökeret eresztettek a szocializmus és a Szovjetunióval való barátság eszméi. Szövetségeseink internacionalista segítségével a pártnak és a népnek a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus hű erői meghiúsították az éilen- forradami támadást. A CSKP KB főtitkára megállapította. hogy a pártkongresszus óta eltelt nem egészen két esztendő kedvezőnek mondható a népgazdaság, az életszínvonal emelkedése és az egész nép szempontjából. Valamennyi területen szemmell átható a jelentős fellendülés. A további előrehaladáshoz rendelkezünk minden szükséges feltétellel — jelentette ki Gustáv Husák, maid a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Szovíetunió. valamint a csehszlovák—szovjet barátság éltetéssel fejezte be ünnepi beszédét. A CSKP KB főtitkára be~: szédének elhangzása után — Leonyid Brezsnvev üdyö-ölte a nagyjelentőségű történelmi évfordulót ünneplő csehszlovák népet. Leonyid Brezsnyev beszéde Ä nagy nemzeti ünnep, a történelmi februári győzelem 25. évfordulójának napján a Szovjetunió Kommunista Pártjánál? Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány szeretettel köszönti a dicső évforduló alaklmából a szocialista Csehszlovákia minden kommunistáját, dolgozóját. Teljesen osztozom azokban a gondolatokban és érzésekben amelyeket Gustáv Husák elvtárs fogalmazott meg az évfordulóval kapcsolatban. Ma. amikor már negyedévszázad választ el bennünket azoktól a nanoktól. különösen világosan kitűnik, hogy 1948 februárja a háború utáni történelem egyik sorsdöntő eseménye volt. Klement Gottwald szilárdan és egyértelműen kijelentette: Csehszlovákia nem lesz többé váltópénz az imperialista játékban. A néo a szocializmus javára a valódi függetlenség, a demokrácia és a haladás mellett döntött. Az elmúlt években barátságunk szilárdult és erősödött. Együtt harcolunk a munkásosztály eszméinek megvalósításáért. összefűz bennünket a békére való közös törekvés a szocialista országok biztonságának megteremtésére. a háború veszélyének elhárítására irányuló erőfeszítése. Ez az eltökéltség alkotta a Varsói Szerződés. a testvéri országok közti kétoldalú megállapodások alapját. Egység az imperializmus elleni harcban az agressziós politika szilárd visszaverése, szolidaritás mindazokkal, — akik szabadságukért, függetlenségükért és a társadalmi haladásért küzdenek — ez jellemzi közösségünket! Természetesen még sokat kell dolgoznunk annak érdekében. hogy megszilárdítsuk a békére, biztonságra és együttműködésre irányuló tendenciát. Ami Euróoát illeti itt is még számos bonyolult problémát kell megoldani ahhoz, hogy mindörökre száműzzük a kontinensről a hidegháború szellemét. Az eurónai államók közti kapcsolatokat nem mérgezhetik meg az erőszak és az önkény fasiszta politikáiénak semmilyen maradványa. Ilyen álláspontot foglalunk el a csehszlovák nép igazságos követeléséve kapcsolatban. hogv az i'—r«''“- zett müncheni szerződést érvénytelennek áS ie~*~’onnak ismeri ék el. Ezt a problémát építő módon lehet és kell megoldani. Az Öváros téri nagygyűlés az Internacienálé hangiéival és a fegyveres testületek tagjainak díszszemléjével zárult. ☆ Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának javaslatára Ludvik Svoboda hadseregtábomok, köztársasági elnök, a februári győzelem 25. évfordulója alkalmából — Leonvid Brezsnvevnek. a Szom°tunió Kommunista Pártia Központi Bizottsága főtitkárának a Fehér Oroszlán Rend lánccal ékesített első fokozatát adományozta a csehszlovák— S7OVÍ0^ 1 c»5 rí ben szerzett rendkívüli érdemeinek elismeréséképpen. Az SZKP főtitkára a magas kitüntetést a prágai vár tróntermében Ludvik Svoboda köztársaság elnök kezéből vette át. Az ünn »őségen ré«zt vett Gustáv Husák. a CSKP KB fótitKára, T ”bo- mir Strougal m’P'srWeinölfc valamint a CSKP KB elnökségének és titkárságának tagjai. A ' kitüntet ámviíj- tása előtt Gustáv Husák beszédet mondott. — Leonvid Brezsnvev me1 eg szavakkal köszönte meg az érdemrendet.