Szolnok Megyei Néplap, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-02 / 27. szám
1973. február 1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) 8 jelentést tudomásul vette, s határozatot hozott a nép- élelmezés további javítására. A helyes táplálkozási szokások széles körű elterjedése érdekében rendszeres tájékoztató munkát kell folytatni. Tovább kell javítani az élelmiszerek termelésének és forgalomba hozatalának a közegészségügyi és az ezzel összefüggő technikai követelményeit. Az élelmiszerhigiénia kérdéseinek oktatását a szakképzésben is hatékonyabbá kell tenni. A kormány tudomásul vette a külkereskedelmi miniszter beszámolóját az idei budapesti nemzetközi vásár előkészületeiről. Mivel a vásár — egy korábbi döntés alapján — 1974-ig Kőbányára települ, a BNV az idén még nagyobb részben a Városligetben, az eredeti helyén, részben pedig a mezőgazda- sági kiállítás területén kerül megrendezésre május 18-tól 28-ig. A kiállító országok szama a korábbi évekhez hasonlóan alakul. A kormány felkérte az illetékes minisztereket. tegyék meg a szükséges intézkedéseket a BNV sikeres megrendezéséért. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a magyar—szovjet postai és távközlési egyezmény, valamint a magyar— román . közúti fuvarozási egyezmény kihirdetéséről. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány úgy határozott, hogv a nemzetközi polgári repülési szervezet 19. (rendkívüli) ülésén kormány- küldöttség képviselje hazánkat. A közlekedés- és postaügyi miniszter jelentést tett a Kecskemét-Alsó és Helvécia közötti vasúti átjáróban történt- autóbusz-szerencset- lenségről. A szerencsétlenség okainak megállapítására kirendelt szakértői bizottság jelentése szerint a balesetet az okozta, hogy az autóbusz vezetője nem tartotta be a közúti közlekedés szabályait. A szerencsétlenség áldozatainak eltemettetéséről és hoz- I zátartozóik, valamint a se- I besültek megsegítéséről a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium gondoskodik. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette, és felhívta a közlekedés- és postaügyi minisztert, valamint a belügyminisztert, hogy a közúti közlekedés szabályainak betartását fokozottan ellenőrizzék és a balesetek megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) POLITIKAI OKTATÁS í novemberi határozatot ia un lm dny Azzá k Február 5-ével kezdődő héten a tömegpropaganda minden formájában és a marxista-leninista középiskolákban megkezdik az MSZMP Központi Bizottsága 1972. november 14—15-i ülésének, állásfoglalásának, határozatának feldolgozását. A Központi Bizottság anyagának a pártoktatásban való feldolgozása része annak a szeles körű politikai akciónak, melynek célja az állás- foglalás ismertetése és megértetése, a helyi feladatok kidolgozásának elősegítése. A foglalkozásoknak tehát ősszpontosítaniúk kell a határozat következetesebb végrehajtására. Ezek akkor érik el céljukat, ha a meddő citák helyett kialakítják a cselekvést segítő helyes szemléletet, megértetik az. általános tennivalókat és a hatékonyabb munkára ösztönzik a résztvevőket. Helyes, ha a propagandisták a KB határozat szerepének, jelentőségének bemutatására, a gazdasági éoítőmunkára. az életszínvonal- és a szociálpolitika. az ideológia, a pártélet és a párlépítés kérdéseire fordítják a fő figyelmet. A. pártoktatásban n' következő négy tómát dolgozzál?; fel: A Központi Bizottság 1972. november 14—15-i határozatának szerepe és jelentősége a X. kongresszus határozatainak végrehajtásában; A gazdasági építő- munkánk és további feladataink; Az ideológiai élet időszerű kérdései; A párt és pártépítés tapasztalatai és további feladatai. E négy témát két foglalkozáson dolgozzák fel. A propagandisták munkáját a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztálya segédanyagokkal segíti. Ezekben közreadták megyénk gazdasági és társadalompolitikai életének tapasztalatait. A KB anyagának önálló témák szerinti feldolgozásával nem fejeződik be a propagandisták munkája. Szükség van, arra is. hogy az oktatási év hátralévő részében a különböző tanfolyamok témáinak, feldolgozásakor a KB állásfoglalását, megállapításait, határozatait érvényesítsék munkájukban. A pártoktatáshoz hasonlóan a szakszervezeti, KISZ és népfront politikai tanfolyamain is foglalkoznak a Központi Bizottság novemberi ülésének anyagával. A tömegpropaganda széles fóruma minden bizonnyal elősegíti a KB nagyfontosságú határozatának megvalósítását, felkészíti a résztvevőket az aktuális feladatok végrehajtására, m. L Megnyitották a mezőgazdasági könyvhónapot A másfél évtizede hagyományos — mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitóját tegnap délelőtt tartották a kisújszállási Városi Tanács dísztermében. A megjelent termelőszövetkezeti vezetőket. élelmiszergazdasági szakembereket Oláh Lajos, a városi tanács elnöke köszöntötte, majd dr. Hegedűs Lajos mondott megnyitó beszédet. A megyei tanács elnökhelyettese bevezetőiében Szolnok megye mezőgazdaságának eredményeiről szólt, — majd elmondta, hogy a mezőgazdasági termelés fejlődésében mindig jelentős szerep jutott a szakirodalomnak, a jó és korszerű szakkönyveknek. A mezőgazdasági könyvhónap immár 16. alkalommal nagyszerű seregszemléje a szakmai irodalom új alkotásainak. A ‘szerzők és a kiadók az idén is méltóképpen készültek rá. Ennek bizonyítéka, hogy amíg a tavalyi könyvhónapra 23 mű jelent meg, mintegy 100 ezer példányban, addig 1973-ban 37 szakkönyv meeielenését üdvözölhetjük 264 500 példányban. Ezek közül is nagyon szerencsés időben jelent meg a Szarvasmarhatenyésztés című nemzetközi kézikönyv. A neves csehszlovák, lengyel, NDK-beli és magyar szakemberek tollából született közös munka a szarvasmarhatartás legmodernebb elméleti alapjait, — gyakorlati A helyszínen megvásárolható szakkönyvek között válogat Gönczi Lajos, a kunmad arasí Kossuth Tsz elnöke tudnivalóit tartalmazza. A zöidségprogram céljait szolgálja az amerikai fordításból készült „Zöldségtermesztés zsebkönyve” és a most megjelent „Zöldségkü - lönlegességek” c. tanulmány. A könyvesboltokban már kapható több kézikönyv, a gabona, hús, tej és édesipar témaköréből. A szakmai' felkészültség növelésében a jövőben sem csökken, sőt állandóan nő az élelmiszeripari szakkönyvek szerepe. Egyre több üzemi könyvtárra van szükség, ahol közvetlenül a dolgozók kezébe kerül a szakirodalom. A mezőgazdasági könyvhónap ünnepi megnyitója után dr. Márton János, az Agrár- gazdasági Kutatóintézet Igazgatója > tartott előadást: Az agrártudományi kutatások és a gyakorlat címmel. A hónap során megyeszerte gazdag program várja az érdeklődőket. — Húsz helyen, köztük Öcsödön, Rákóczifal- ván, Tiszaföldváron lesz szakíró—olvasó találkozó. — Több szakfilmvetítés, vetélkedő színesíti a programot. Kenderesen február hatodikétól -— tizenegyedikéig do- Kumentum-kiállítás nyílik Napjaink mezőgazdasága címmel. Jászberényben pedig a szocialista brigádok vetélke- . dőjét rendezik meg. Országos árellenőrzés a vendéglátóiparban A ni«*;{vében is megkezdték a vizsgálatot A tej és tejtermékek árának emelkedése a vendéglátóiparban az ételek és különféle készítmények széles választékát érinti, de az árszínvonalat lényegesen nem befolyásolja, mert ° drágább alapanyagokat, főleg ízesítőként, dúsító anyagként használják fel. Mis a helyzet a reggeli és az uzsonna tartására, értékesítésére kötelezett üzletekben, cukrászdákban, eszpresszókban és bisztrókban. A Belkereskedelmi Minisztérium idei árpolitikai irányelveiben felhívta a vendéglátóipari vállalatokét, szövetkezeteket a differenciált árképzésre, egyebek között elsősorban arra, hogy a reggeli, és uzsonna árakban csak a nyersanyagár növekedését hárítsák át a fogyasztókra. Feltétlenül szükségesnek tartja a minisztérium, hogy a tejes ételeket, a cukrász- süteményeket, a reggelit és uzsonnát kínáló üzletekben akár a haszonkulcs mérséklésével, akár engedménnyel biztosítsák ezt. A minisztérium vendéglá- tóipari főosztálya az országos kereskedelmi főfelügyelőséggel, a megyei kereskedelmi felügyelőségekkel és a tanácsok bevonásával tegnaptól kezdve kéthetes országos ellenőrzést tart Szolnok megyében Is megkezdődött az ellenőrzés, amely február t5-én fejeződik be. A megyei kereskedelmi felügyelőség, a ven - déglátóipar} és szövetkezeti egységek mellett a kiskereskedelmi tejboltokban is vizsgálatot tart. Erre azért van szükség, mert vidéken a reggeliztetés. nem a presszókban. vagy bisztrókban történik. hanem a tej boltokban. A felügyelőség munkatársai e Jász-Nagykun Vendégátó- ipari Vállalalnál, a Kiskereskedelmi Vállalat tejboltjaiban. a szolnoki Tisza Szállóban, a karcagi, a kisúiszállá- si, a túrkevei, a mezőtúri, a jászapáti, a jászárokszállási, a tiszafüredi, a 'cibakház!, a kunszentmártoni és a tisza- földvári ÁFÉSZ boltjaiban végeznek vizsgálrtot- A jogszabályokkal ellentétes a fogyasztók érdekeit sértő esetekben a felügyelőséged? megfelelő büntetéseket rónak ki, a társadalmi követelményekkel ellentétes törekvéseket pedig jelentik az irányító szerveknek. Zárszámadás Jászapátiban Eredményes évet zárt tegnapi közgyűlésén a 7500 holdon gazdálkodó jászapáti Alkotmány Tsz. A közös gazdaság tiszta nyeresége egy év alatt több mint a duplájára nőtt. A zárszámadó közgyűlésen, tizenegy- millió forint nettó nyereséget jelentettek be a gazdaság vezetői. A szövetkezet tagjai az elmúlt évi eredmények alapján egy munkanapra százhét forintot kaptak, a gazdaság több mint öt és félmillió forintot irányzott elő fejlesztésekre, biztonsági tartalékként pedig három és félmillió forintot tettek félre. A gazdaságnak háromszázharminc nyugdíjasa van, ezek segélyezésére, valamint a ts2> hez szerződött leendő szakemberek ösztöndíjaira, hazai és , külföldi tarrulmány- utakra, tapasztalatcserékre kétszáznyolcvanezer forintot költött az elmúlt évben a jászapáti Alkotmány Termelőszövetkezet. Tengeri müanvao- vitorlások exportra A Győri Műanvasfeldolgozó Ipari Szövetkezet, amely eddig elsősorban hazai vizekre készített horgászcsó- naKokat és folyami motoros kishajókat, az elmúlt évben együttműködési szerződést kötött a bécsi Unifer céggel. Könnyű és tartós tengeri műanyagvitorlások nagysora- zatú gyártására alkalmas gépi berendezéseket és technológiát vásárolt az Unifertől, amelv elvállalta, hogv a győri kishajókat az NSZK-ban értékesíti, j A gyártás tavaly lezajlott premierje kitűnően sikerült. A szövetkezet ez évben 300 nyolcszeméi vés ,,Flamingo 19” tíousú vitorlás hajó gyártására Kapott megrendelést, mintegy 6 millió forint értékben. A bécsi cég ezeket is az NSZK-ba adja tovább. A győri kishajók az Északi-tengeren teljesítenek majd „szolgálatot”. A tószegi Dózsa Tsz-brn bét. hete a növényvédő állomás repülőgépe szórja a műtrágyát. Eddig 160 hold lucerna és 150 hold gabona vegyszerezését végezték el. Képünkön a tsz dolgozol fel töltik a ««pék Aranyozott porcelán- készletek A csaknem 150 esztendős Hollóházi Porcelángyár az idén először arannyal díszített készleteket, dísztárgyakat is forgalomba hoz. Az igényes és költséges technológiát elsősorban az osztályon felüli minőségű mokkás és teás készletek díszítésére használják. Emellett tovább bővítik a választékot is. A gyár az idén előreláthatólag mintegy 100 ezer dollár értékben szállít külföldre, zömében a Német Szöveségi Köztársaságba SZMT elnökség! ülés a Papírgyárban (Folytatás az 1. oldalról) éves munkásbér 25 670 forint. A kormánynak a munkásbérek emeléséről szóló határozata nyomán javulni fognak a bérviszonyok a szolnoki Papírgyárban is. A majd rendelkezésre álló szabad keretből főként a folyamatos műszakban dolgozok és a nők bérét emelik. Ez a gyár gazdasági és társadalmi vezetőinek közös álláspontja. Öltöző, fürdő, ebédlő, óvoda A gyáregység vezetői 1972- ben, a szomorú tények ismeretében -sokat próbáltak enyhíteni a bajokon. Felépült a szociális részleg, ahol százhatvan nő, kétszáznegyven férfi részére nyílt öltöző, — fürdő. Négyszáz személy étkezhet a frissen festett új étteremben, amely más. kulturális célokra is használható. Hétmillió forintot költöttek erre. A nőpolitikái határozat szellemében megvizsgálták a gyári nők bérpanaszait. A Papírgyárban igaz volt — s még mindig tapasztalható — a nők alacsony bére, s az is sok kritikát váltott ki. hogy azonos munkakörben dolgozók esetében különbség volt a fizetésben — a férfiak javára Tavaly a dolgozók minimális órabérét 7 forintban állapították meg. s a fizikai munkán dolgozó nők bérét átlagosan 5 százalékkal emelték. A munkásasszonyok régi óhaja vált valóra, amikor a gyár ötven gyerek kényelmes elhelyezésére alkalmas óvodát épített a közeli, régi' óvoda bővítéseként. A folyamatos munkarendben dolgozó tízemben létrehoztak kismamák. - könnyű munkára javasolt nők részére eev állandó délelőttös csoportot — Gondoskodnak a nők Képzéséről. hogy jobb munka- körülményekhez, munkabeosztáshoz jussanak. Fokozni kell a javítást Az elnökség tagjai sok kérdés után a kora délutáni órákig vitatkoztak a jelentés fölött. Elismerték, hogy a gyár vezetői törekszenek a vállalati tervben rögzített fejlesztés elképzeléseinek megvalósítására. Igyekeznek a biztonságos munkavégzés körülményeit is megteremteni, — bár a balesetek száma nem csökkent az utóbbi években. Az is elismerésre méltó, hogy gépesítették a nehéz fizikai munkát így például‘az anyagmozgatási, s hogy javítani akarnak a fény-, zaj- hőártalomnak kitett emberek helyzetén., Sok gondja, baja mellett jól dolgozik a Papírgyár munkásKollektívája. Gazdasági és szakszervezeti vezetés azonban fokozott követelmények előtt áll, ha meg akaria állítani a munkásvándorlást, s szervezettebbé, hatékonyabbá akarja tenni a munkát Az elnökség a vita. s a látottak alapián állásfoglalást készít a legfontosabb feladatokról és azt a papírgyári szakszervezeti tanács ülésén még februárban ismertetik a gyári kollektívával. S. 3<