Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-10 / 7. szám
ö SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. január 10. 1973. JANUÁR 10. SZERDA MELÁNIA NAPJA A Nap kél: 7.30, nyugszik: 16.13 órakor. A Hold kél: 9.52. nyugszik: 22.57 órakor. Várható időjárás ma estig: kelet felől felszakadozó felhőzet, a keleti országrészben egy-két helyen futó hózápor, a Dunántúlon helyenként még köd, többfelé megélénkülő északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: a borult, ködös helyeken 0 fok körül, kevésbé felhős országrészben öt fok közelében. Alekszej Tolszt >/ ld[unk véri Vi© ínamnak! Ezzel a jelszóval jelent meg a minap a lapokban a Magyar Vöröskereszt és az Országos Béketanács felhívása. A megyében elsőként a szolnoki Hetényi Géza Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának tíz dolgozója ma ad vért a hős vietnami hazafiak számára. A következő hetekben a Volán harminc dolgozója, 24-én a városi tanács, 26-án pedig a BM alkalmazottai adnak vért. A Hűtőgépgyárból mintegy százötven önkéntes véradó jelentkezett a február 2-i véradónapra. — ŰTTÍlRÖK jntalomüdü- lése. Tíz napot töltött a téli szünetben a tiszafüredi járás iskoláinak huszonnégy kisdiákja a Balaton melletti Zan- ka úttörővárosban. Az üdüléssel a „Változó Tiszatáj” úttörőakcióban kimagaslóan jól dolgozó pajtásokat jutalmazta az Országos Úttörő- Elnökség. — A JÓL VÉGZETT munka tudatával zárta az elmúlt évet és kezdte el az új esztendőt a Fogtechnikai Vállalat jászberényi 39-es számú részlege. Az 1967- ben létrehozott, jelenleg kilenc fogtechnikust foglalkozz, tató laboratórium termelési értéke tavaly meghaladta a 700 ezer forintok Ez csaknem kétszerese annak, amit megalakulásuk esztendejében elértek. ^iiliiliraiiDiliililliiliiliiliiliiliiliiliiiiiiiiiniitu I Étteremben | I — Főúr, zárják már = I eí czí a rádiót, rettene-§ I tesen üvölt! = — Ez nem a rádió, é I hanem a vezetőnk. | I — Akkor zárják el a § 1 vezetőt! § — Egy kis türelmet | I uram. Hamarosan meg- “ I lesz: éppen revízió van\ I nála. ttiiitiiiiiniiiiiiiitiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiic — Nem is vették észre, hogy véletlenül fűtőolajat hoztam fel Kilencven évvel ezelőtt, 1883. január 10-én született, és 63 éves korában, 1945. februárjában halt meg Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj szovjet—orosz regényíró, drámaíró és elbeszélő. Grófi családból származott; apja földbirtokos, anyja pedig a nagy orosz író. Turge- nyev leszármazottja, maga is ifjúsági Írónő volt. A fiatal Tolsztoj 1901-ben beiratkozott a pétervári technológiai főiskolára, de egyre hevesebb érdeklődéssel fordult az irodalom felé. Szemléletbeli továbbfejlődésében fontos szerepet játszott az első világháború. Egy polgári lap tudósítójaként járta a frontokat, s több nyugat-európai államban is megfordult. Háborús élményeit elbeszélésekben is megörökí- tetette. A forradalmat eleinte nem értette meg. elutasítóan fogadta; 1918-ban Franciaországba emigrált, s 1922-ben végleg hazatért. Az emigráció időszakában alkotta meg klasszikussá vált nagyszabású trilógiájának, a Golgotának első könyvét. E müve mindmáig a XX. szálad legjelentősebb történelmi regényei közé tartozik. Több drámát, kitűnő elbeszélést is irt. — JÁNOSHIDÁN az ÁFÉSZ 40 ezer forintos költséggel felújította és bővítette a 4-es számú ön- kiszolgáló bolt raktárát. A jobb körülmények között több árut — az eddiginek a kétszeresét — tárolhatnak, s ezáltal jelentősen bővíthetik a bolt választékák — ÉGŐ GYUFÁVAL vizsgálta konyhájában a gázpalack tömítését B. J. Szolnok, Ady Endre út 129. szám alatti lakos. A szivárgó gáz meggyulladt és csak a gyorsan helyszínre érkező tűzoltók beavatkozásának köszönhető. hogy a palack nem robbant fel. Gyógyító tüsszentés Jean Haymes 22 éves Coventry lány, aki majdnem teljesen süketen született, egészségesre tüsszentette magák Az eset múlt hét végén történt abban az autógyár, ban. ahol dolgozik. Jean allergiás a műanyaghab szagára és tapintására. Egy allergiás tüsszentőroham közben az egyik pillanatról a másikra normálissá vált hallása. Az orvosok azt hiszik, hogy a tüsszentőroham valósággal „kirobbantotta” az Ismeretlen akadályt a belső hallójáratokból. A boldog Jean örömét az sem rontja el, hogy a számára szokatlan utcai lármában egyelőre csak vattával a fülében tud aludni. Szabadság, vesztésre ítélték a lelketlen anyát Elhanyagolta gyermekeit Kiss Istvánná 25 éves székesfehérvári lakos. Az öt kisgyermeket — akik közül a legidősebb is csak nyolc éves volt —' napokig magára hagyta táplálék nélkül. A gyerekek télen is fijtetlen szobában voltak. Ruházatuk elhanyagolt, piszkos volt. A kisebbek bőre kisebesedett a piszoktól. A szomszédok feljelentésére az öt gyermeket állami gondozásba vették. a lelketlen anyát pedig a Székesfehérvári Megyei Bíróság fellebbezési tanácsa ifjúság elleni bűntettért egy évi és négy hónapi szabadságvesztésre. ítélte. §m°motar Útviszonyok Az utóbbi időben bekövetkezett karamboloknak, baleseteknek nagy részében a rossz látási viszonyok és a csúszós út az okozója. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy ez útviszonyokhoz vezetéstechnikánkkal mindig alkalmazkodni kell. A lehető legrosszabb útviszonyok közé tartozik az. amikor szakaszosan változik az útbúrkolat felülete. Pl. elindulunk száraz, jól tapadó utón. 50-60 kilométer megtétele után csúszós útra érve egy komolyabb fékezés következtében már könnyen balesetet idézhetünk elő. Sóik baleset fordul elő a tipusváltoztatások következtében. Más vezetési technika szükséges egy első kerék meghajtású, vagy egy hagyományos hátsó kerék meghajtású gépkocsihoz. Ezt azért említjük meg, mert a karambolos Zsiguli, P. Fiat gépkocsi-tulajdonosok nagyrésze előzőleg Wartburgot vagy Trabantot vezetett. Ismert tény, hogy egy «vtvrv eéntnesibari 90-Y■< kilométeres sebességgel haladva úgy érzi a vezető, mintha Trabanttal 50. Wartburggal 60-65 kilométer sebességgel közlekedne. Mondani sem kell, milyen veszélyt jelent ez csúszós, sáros úton, a kanyarodásról nean is szólva. Intsen mindenkit óvatosságra, hogy a balesetek számának növekedése most főként az útviszonyok romlása, a figyelmetlenség, az óvatosság és a körültekintés hiánya miatt következett be. A Merkúr Autószalon jelentése a gépkocsisorszámok alakulásáról •’ Trabant Limousine 44 298 Trabant Kombi 6114 Wartburg Limousine 18 415 Wartburg de Luxe 14 755 Moszkvics 32 251 Skoda 100 MB 32 216 Wartburg Turist 1 987 Polski Fiat 1500 4 434 Zaporozsec 13 135 Zsiguli — Budapest 20 004 Debrecen ll loo Skoda Coupé 137 Wartburg de Luxe tolótetős 813 Moszkvics Kombi 724 A hírhedt A-2 Inf uen/a járvány Mosrk vábim Magas lázzal és számos kellemetlen kísérő tünettel súlyosbított influenza okoz nagy gondot ezekben a napokban a szovjet főváros egészségügyi hatóságainak. A hírhedt angliai A—2 vírus egyik változata okozza a megbetegedéseket. A vírus némileg módosult fehérje- szerkezete miatt könnyebben leküzdi az immunitást, mint elődei. A járvány letörésére. az egészségügyi szolgálatok megerősítésére a klinikák és kutatóintézetek, sőt az egyetemek orvosi személyzetét is bekapcsolják a betegellátásba — jelentik a moszkvai lapok. Az orvosok rendelkezésére nagymennyiségű gépjárművet bocsátottak, mert a betegeket igyekeznek elsősorban lakásukon ellátni, nem pedig a rendelőintézetekben, ahol nagy a fertőzés lehetősége. A kórházakban látogatási tilalmat rendeltek el. Közben természetesen nagy ütemben folyik a járvány- megelőző-tevékenység is. ame’ynek legfontosabb formájaként a lakosság zömét beoltják. Elsőként ,a kereskedelem és a szolgáltatások, valamint a közlekedés dolgozóit részesítették védőoltásban. , _ a FŐVÁROSI Állatkert- ben az igen jó őszi szaporulat után — amiből hét oroszlánbébit most is láthat a közönség — jól kezdődött az újév is. Két medveanyának születtek kicsinyei, amelyeket egyelőre féltékenyen őriznek barlangjukban. Az afrikai sörény-es juhbárányt máris láthatja a kifutóban a közönség. Békekölcsön Fizetik a nyereményeket Megkezdődött a december 28—29-én kisorsolt II., III. és IV. békekölcsön kötvényeinek "beváltása az OTP- íiókokban, a postahivatalokban és a takarékszövetkezetekben. Mintegy egymillió-kétszázezer kötvényt vált, kereken száznyolcvannégymillió forintra a lakosság. Eddig kétszázharminckét államkölcsön-sorsolás volt. Valamennyi békekölcsönnek félévenként egy-egy sorsolása lesz. tehát az idén még tizenkét sorsolást tartanak. Az idei sorsolásokon négymillió-négyszázhat- vanhatezer kötvényt húznak ki. s ezekért — a nyereményekkel együtt — összesen hétszáznyolcvanmillió forintot fizetnek majd ki. Az utolsó sorsolásokra 1974-ben kerül sor. Az eddig kisorsolt, de be nem váltott kötvényeket 1977. december 31-éig fizetik vissza. Az utolsó kívánság A halálraítélt már a villamos székben ül, amikor megkérdezik, mi az utolsó kívánsága? — Szeretném. ha a tárgyalást vezető bíró fogná a kezemet, t Kigyulladt a hú«fÜMÖ ő Tegnap Szolnokon az Úttörő u. 18-ba hívták a tűzoltókat. Az ott lakó Bózsó István húsfüstölője ugyanis felügyelet nélkül maradt és kigyulladt, de mire a szirénázó piros kocsi a helyszínre ért, a szomszédok már eloltották a tüzek A tv és a rádió mai műsorából ajánVuk MI ÚJSÁG AZ ISKOLÁBAN? Szülők, nevelők egymásközt. A műsor a félévi bizonyítványosztáshoz kapcsolódik. Olyan kérdésekre igyekszik válaszolni, hogyan fogadták az általános iskolák pedagógusai, a szülők és a gyermekek a félévi osztályzásban bekövetkezett változásokat, hogyan segíthetik a szülők az iskola értékelő munkáját? Ezt a műsort 21.55 órakor sugározza a tévé. MEZŐGAZDASÁGUNK NAGY ÖREGEI. Baksay Tóth Bertalan egyetemi tanár. Szerkesztő: Simon Ferenc. Ezt a műsort 21.16 órakor hallhatjuk a Kossuth rádióban. r---------1 1 1 M OZI 1 1 l______l 1 Szolnok Vörös Csillag: A völegény nvolckor érkezik. Tisza: A kétéltű ember Kunszentmár- ton Körös: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. — Mezőtúr Szabadság: Tizenévesek (161. — Dózsa: A préri. Tiszafüred Ti- 6"a: szünnap. Jászberény Lehel: A. hegytetőn zöld fenyvesek. — Kisújszállás Adv: szünnap. Túr- keve Vörös Csi'lag: szünnap. — Törökszentmiklós Dózsa: A lovakat lelövik ueve (14). Mesebeli áliatkert (külön ifiúsáei és óvodás meseműsor fél helyáron!) SZOLNOKI RÁDIÓ: Alföldi krónika. — Válaszol: a. jogász. — A iászszentandrási ..Röpülj páva”-kör műsorából. — Mire szolgál a szolgáltatás? — Operettrészletek. — Ifjúsági krónika. — Beat parádé. KOSSUTH RÁDIÓ: C.20: Magnóval a világ körül. 8.39: Verdi* Simoné Boccanegra — részlet. 9.00: Egv ienki Artur király udvarában. Rádiójáték XVI. rész. 9.20: Könnyűzene 10.05: ..Nvitnikék’*. 10.40: A második műszakra szavazlak 10.50: zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 32.35: Tánczene. 13.20: Néni zene. 13.49; Válaszolunk hallgatóinknak? 14.04: Éneklő világ. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: Harsan a kürtszói 15.45: Kórusszvit. 16.00: a világgazdaság hírei. 16.05: Világgazdasági Figyelő. 36.25: Népi zene. 16.46: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.20: Mahler* Vá n dóri egény dalok. 17.40: Nem fér a borítékba. 17.55: Petőfi Sándor élete és művészete. 38.21: LemeziPüzeum. 18.50: Rapszódia. 19.25: Az elmúlt év legjobb tánczenei felvételei. 20.15: Chopin-művek. 21.16: Mezőgazdasáeunk nagy öregei. 21.46: Az Akkord énekegyüttes felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Operettrészletek. 8.30: Népi zene. 9.03: Kamarzene. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Thomas operáiból. 12.40: Házunk táia. 33.03: Énekkarok. 13.25: Egv pálya vonzásában 14.00: Mindenféle — kettőtől— ötig... Malek Miklós és S Nagy István táncdalaiból. 14.20: Weber: Oberon — öceán- ária. 14.35: Ifjúsági dalok. 14.43: Jindrich Bauer fúvószenekara látszik. 14.55: Rajta, vitéz! 15.00: Haidú Sándor táncdalaiból. 15.15: Minikönyv-gyűjtők ötperce. 15.20: Csaikovszkij- hegedűművek. 15.30: Hírek. 15.33: A kenyér. 15.40: Kedvelt régi melódiák. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Mozart: Esz-dúr szimfónia. 16.57: Reklám. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.20: Petőfi Sándorról. 20.25* Kis magvar néprajz. 26 30: Ü1 könwek. 20.33: A néndalelőadás mesterei Maria Tanase. 20.54: Egv asztal mellett, 21.24: Gluck* A rászedett kádi. Egyfelvonásos vígopera. BUDAPEST: 8.00: Iskola-tv. „Többet ésszel, mint erővel”. ötletek, feladatok az úttörők szaktárgyi vetélkedőiéhez. — I. forduló: csapatversenyek földrajzból. 8.05: Földrajz. (Ált. isk. 8. oszt.) Gazdaságföldrajzi alapfogalmak. 9.30: Delta. Tudományos Híradó. 0.55: Ajánlat. Magyarul beszélő NDK-tévéfilm. (ism.) 11.20: Egy nagyváros slágerei: Prága. — Az NDK és a csehszlovák Tv zenés műsora (ism.) 13.05: ..Többet ésszel, mint erővel”. Iskola-televízió, (ism.) 13.10: Földrajz (ism.) 17.43: Hírek. 17.45: Sakk-matt... 18.00: Hétköznapi balladák”. A Bergendy-együttes műsora. 18.30: Törvény és gyakorlat. Stúdióbeszélgetés az if1u sági törvény végrehajts Bárói 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nálunk még mindig kapható. Szezon utáni kiárusítás. 21.25: Scuhmann: a-moll zongoraverseny. Az NDK televízió műsorából 21.55: Mi úiság az iskolában? Szülők, nevelők egymás közt. 22.35: Tv-híradó - 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20.00: Az ember keresi a múltját. Irán. NSZK dokumentumfilmsorozat. 2. rész: Műkincsek, a történelem tanúi. 20.30: Rabindranath Tagore festm én y ei (színes!) 20.50: Neve'etlenek. Zenés belga rövidfilm 21 00: Tv-híradó — 1. kiadás. (ism.) 21.30: Dr. Kubikos. Dokumentumfilm. 21.55: Tennessee Williams: Huszonhét fuvar gyapot. — Színmű egy felvonásban. A kecskeméti Katona József Színház előadása, felvételről. 16 éven felülieknek! POZSONY: 17.00: Hírek. 17.05: Középiskolások műsora. 17.45: Tv-híradó. 18.00: Esti mese. 18.15: Gyakorolj velünk. 18.20: Kasubok népzenéje Lengyel néprajzi film. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Az ötéves terv harmadik éve. 20.00: Tv-1áték. 21.10: Tv-híradó. BUKAREST: 16.30: Német nyelvoktatás. 17.00: öntevékeny művészek stúdiója. 17.45: Hangversenyműsor. 18.20: A legkisebbeknek! 19.20: Maigret felügyelő. 21.00: A holnap világa. Utazás a planétákon. 21.20: Ifjú művészek. Vilié mlás — hóvihar Moszkvában Szokatlan természeti jelenséget észleltek hétfőről keddre virradó éjszaka Moszkva északi része — Osztankino — lakosai. Villámlás világította meg az éjszakai eget, amelyet olyan sűrű viharos hóhullás követett hogy szinte eltűntek benne a házak és az 530 méteres televíziós torony körvonalai. A város központjában is tombolt a hóvihar. Az egyik színházból a nézők csak valamivel éjfél előtt tudtak kijönni, mert a portásoknak előzőleg el kellett lapátolni a bejáratot eltorlaszoló hótömeget. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megvet Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093 12—320. IS—069. 11—032 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadta a .Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dlia eg.r hónapra 20.— forint Terleszti a Magvar Fosta Előfizethető minden ooeta- hivata'nál és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Férésé 1,