Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-31 / 25. szám

1973. janáur 31. SZOLMOS MEGYEI NÉPLAP 5 A földműveléstől Forró sikerű hangverseny a babonákig Megjelenés előtt a megyei néprajzi atlasz A szolnoki Damjanich Mú­zeumban egy hatalmas szek­rény sajátos ábrákkal be­jegyzett. kézírásos térkének­kel van tele. Ha az érdeklő­dő némi útbaigazítást kap a jelek használatához, meg­tudhatja. hogy a megye mely részein csépeltek csép- hadaróval, és hol alkalmaz­tak nyomtatást a századfor­duló parasztgazdaságai­ban, hol. milyen maroksze­dő szerszámokat használtak, hol dívott a halászatban a varsa, milyen népszokások voltak a jeles napokon, hol hittek a szemmelverésben, a garabonciásokban... A ké­szülő Szolnok megyei Nép­rajzi . Atlasz kéziratanyaga sorakozik itt. Szabó László néprajzkutatót az atlasz egyik főszerkesztőjét keres­tük meg hogy tájékoztatást kérjünk erről a nem min­dennapi tudományos mun­káról. — Tulajdonképpen hogyan határozható meg a néprajzi atlasz fogalma? — A néprajzi atlasz egy adott terület etnográfiájának kulturális jelenségeit térbeli elterjedésükben, kartográfi- kusan ábrázolja. Lényegében az adattárolásnak egy rop­pant egyszerű és előnyös módja. A vizsgált területet egységes szempontok szerint, arányosan tekinti át, s így nyilvánvalóan kibontakoznak az egyes helységek közötti összefüggések, világossá vál­nak a gazdasági és népraj zi tájegységek határai, követhe­tő a kölcsönhatások irány­vonala. — Hogyan vetődött fel n megyei néprajzi atlasz elké­szítésének gondolata? — A kezdeményezés érde­me egy néprajzkutató házas­páré, Csalog Zsolté és Pócs Éváé, a Damjanich Múzeum volt munkatársaié. Csalog Zsolt végezte el az első gyűj­téseket, és még az ő szolno­ki működése során készült el az atlaszkészítés alapvető feltételét jelentő, száznál több kérdéscsoportot tartal­mazó alapkérdőív, amely felöleli a leglényegesebb néprajzi jelenségeket. Csalog Zsolték távozása után a me­gye néprajzos muzeológusai folytatták a munkát. Csalo- gék egyébként munkatársai maradtak az atlasznak, Csa­log Zsolt a másik főszer­kesztő rajtam kívül. — Milyen fő kérdéscso­portokat tartalmaz a kérdő­ív? — Az atlasz néhány feje­zetcímét mondom: földmű­velés, állattartás, halá­szat, település-építkezés, há­zi munkák, teherhordás, vi­selet. család, jeles napok, néphit és gyógyítás, szöveg­folklór. nyelvjárás. Tehát lényegében átfogja a tárgyi és a szellemi néprajz egész területét. — Hogyan történt a gyűj­tőmunka? — Hatvanöt kutatópontunk volt, azaz ennyi helységből gyűjtöttük össze az említett kérdéscsoportokra vonatkozó adatokat. Nemcsak megyén belüli helységeket térképez­tünk föl. kutattunk a Dunán­túlon és néhány jugoszláviai magyar községben is. olyan helyeken, ahová nagyobb ará­nyú, Szolnok megyéből kiin­duló átvándorlás irányult. A gyűjtőmunkában huszon­kettőn vettünk részt. — A gyűjtést milyen mun­kafolyamat követte? — A beérkezett és rend­szerezett adatokat kérdés- csoportok szerint térképeken ábrázoltuk, illusztrációval és szövegkommentárral láttuk el. A teljes megjelent atlasz csaknem háromszáz térké­pet, körülbelül ugyanennyi fotót és mintegy száz szö­vegközi rajzot fog tartal­mazni. Növeli az értéküket, hogy ezek úgyszólván teljes egészében új publikációk, minden közölt tárgy a me­gyei múzeumok gyűjtemé­nyéből való. — Mikorra várható az at- Ums megjelenése? — Együtt van a teljes megszerkesztett anyag, to­vábbi sorsa a nyomdai ka­pacitáson múlik. Reméljük, hogy még ebben az évben napvilágot lát az első rész, amely két kötetből áll. Az első a tárgyi néprajzra vo­natkozó kérdések kommen- tárait, a második az ehhez kapcsolódó térképeket fog­lalja magába. A kiadás költ­ségeit a megyei tanács és a Nemzeti^ Múzeum biztosítja. — Mit mutat Szolnok me­gye néprajzi atlasza? Milyen szempontból érdekes me­gyénk a néprajztudomány számára? — Azt hiszem, fölösleges magyaráznom, hogy a megye közigazgatási és nem nép­rajzi egység. Szolnok megye néprajzilag átmeneti terület, éppen ez az izgalmas ben­ne. Itt húzódik a hegyvidéki és az alföldi típusú mező- gazdaság határovonala. To­Amikor több évtizedes munka után búcsút kell mondani a munkahelynek, a megszokott közösségnek, a legtöbb ember kedvetlenné válik, és úgy érzi felesleges lett. Hogy ez ne így legyen, meg kell találni azokat a formákat és eszközöket, amellyel össze lehet fogni a nyugállományba vonulta­kat. Együtt könnyebb a nyug­díjas sors, közösen sikere­sebben orvosolhatók az el­helyezkedési, egészségügyi és egyéb problémák. Nem utolsó szempont az sem, hogy megmaradnak a régi kapcsolatok is. A fegyveres erőktől nyug­állományba vonult tiszteket és tiszthelyetteseket a Fegy­veres Erők és Testületek Nyugdíjas klubja fogja ösz- sze. Szolnokon a már több éve működő klub hétfőn es­te tartotta szokásos évi köz­A ház, melyben fiatalsá­gom töltöttem, a külváros­ban állt. Mindössze egyéves voltam,, amikor beleköltöz­tünk, és amikor örökre el­hagytuk, már csaknem két­szer kellett borotválkoznom hetenként. Nem tudnám pontosan megmondani, mikor építet­ték, annyi azonban bizonyos, hogy az építész valami cso­dabogár lehetett, mert a ház balkonjaival, kiugrásaival, furcsa emeleteivel és hamis oromzataival élesen elütött az őt körülvevő közönséges polgári házaktól. Komikusán hatott ebben a környezet­ben; leginkább talán lapos mellű, szerény lányoktól kí­sért ledér nőhöz hasonlított. De a háznak nemcsak ez az egy arca volt. Emlékszem, egyik meleg augusztusi vasárnap délután a lakásunkkal átellenben lévő oldalon egy kőlépcsőn kuporogtam, és játszótársam­ra vártam. Mem jött el. Bi­zonyára a szüleivel ment kirándulni, gondoltam, és el­merengve magam elé bámul­tam de nem láttam mást, csak a kihalt utcát, meg az aszfalt felett el-ellibbenő légáramot. Unottan pillantottam a ház felé, és az akkor valahogy teljesen idegennek tűnt szá­momra. Olyan volt, mintha évek óta lakatlan volna, eb vábbi összehasonlításra ad alkalmat az egykori jászkun kerület és a mezővárosokhoz tartozó vidékek eltérő arcu­lata, továbbá a volt földes­úri-jobbágyi területek külön­bözősége. Mindezek a tulaj­donságok az atlaszon ábrá­zolva világosan elkülönül­nek. — Milyen magyar néprajzi atlaszok jelentek meg eddig? — Tulajdonképpen ez lesz az első nagyobb területet át­fogó munka. Készen van már ugyan az összes magyar lakta területet feltérképező nagy Magyar Néprajzi At­lasz gyűjteménye is, dolgoz­nak a Baranya megyei atla­szon, de megjelenésben a mi­énk meg fogja őket előzni. Remélem, hogy vállalkozá­sunk az egész magyar nép­rajztudománynak javára vá­lik. gyűlését A azépszámmal megjelent tagság előtt a ve­zetőség beszámolt a munká­ról és vázolta a következő év feladatait A vezetőség beszámolójá­nak értékelése szerint a klub betöltötte hivatását. Megfe­lelően képviselte a tagok ér­dekeit segítséget nyújtott a munkavállaláshoz, a közér­dekű és egyéni problémák megoldásához. így a nyug­díjasok nagy része megta­lálta helyét a város társa­dalmi életében. Közülük so­kan végeznék társadalmi munkát az MHSZ-nél. a munkásőrségnél, a tanácsi és a pártszerveknél. Ez a tevé­kenység nemcsak nekik hasz­nos. hanem társadalmunk számára is, mert szükség van arra a tudásra és ta­pasztalatra, amellyel a nyug­díjasok rendelkeznek. A szervezett klubnapok, ki­rándulások és a közös va­hagyatott ház, dupla padló­zattal, üres falakkal, ház, amelyben különleges dolgok történtek. Iszonyat fogott el, s olyan rossz érzés. aminőt addig sosem tapasztaltam, és a szívem még akkor is heve­sen vert, amikor édesanyám meghitt arca megjelent az ablakban és rám mosolygott. A történtek után gyakran ültem a lépcsőn, és néha hirtelen mozdulattal a ház felé fordultam, hátha még egyszer megismétlődik az a csodálatos átváltozás. Ám hiába. A ház olyan volt, mint mindig: hóbortos arcát megvilágította a nap. és az ablakok mögött a lakók sür­gölődtek. Mild asztalos ki-. vételével egytől egyig talpig becsületes emberek. Ez a Mild ivott, mint a gödény. Minden fizetési nap az ivóbajtársai hurcolták haza a padlásszobájába. Ko­misz eset! A kövér asztalos egyáltalán nem értékelte a jól jövő segítséget; erősen belekapaszkodott a fa léocső- korlátba és majd minden alkalommal letört egy-esv lécet. Sőt mi .több: néhány, szór sikeresen a lakásajtónk elé is hányt. Mindezt csak azért teszi a disznó kutya, mert rühell engem — kiáltott fel kese­rűen az apám. Remekelt Mindig jóleső érzés a ze­ne iránt érdeklődőnek, ha egy-egy jól sikerült hang­verseny után a percekig zú­gó vastapsot hallgathatja. Fokozódik a jó érzés, ha ez a vastaps szolnoki hangver­senyen csattan fel, s különö­sen ha a Szolnoki Szimfo­nikus Zenekar hangverse­nye után. így volt ez hét­főn este a Szigligeti Szín­házban. az Országos Filhar­mónia bérleti koncertjén. Egymagában is elismerés és kitüntetés egy nem hivatá­sos zenekar számára, ha bérleti programban, amely­nek közreműködői vezető koncertzenekarok, nemzet­közi hírű karmesterek és szólisták — önálló estet kap a helyi erőkből álló együt­tes. Ez azonban csak a hi­vatalos oldal. Lehetne úgy is mondani — ez a kultúr­politika. ösztönözni a helyi művészeket a nagyobb erő­kifejtésre, az állandó fejlő­désre, a színvonalemelésre. A másik oldala az ügynek már bonyolultabb. A közön­ségnek észre kell venni ezt a törekvést, a több éves fejlődést. a hivatásosok színvonalához való közelí­tést. A filharmóniai bérlet­csorák pedig módot adtak az igényes szórakozásra és a kulturált pihenésre. Az eredmények mellett azonban problémák is akad­tak bőven. Legfájóbb az volt, hogy évközben el kellett köl­tözni a kényelmesen beren­dezett klubhelyiségből. El­maradtak előadások, s a tag­ság egy része passzívvá vált. Ezért a jövőben nagyobb fi­gyelmet kívánnak fordítani a tagok aktivizálására, a családi kapcsolatok szélesíté­sére és az érdekvédelmi funkciók még jobb betölté­sére. A vezetőség beszámolója feletti vitában a nyugdíjas tisztek és tiszthelyettesek nemcsak véleményt mondtak, hanem hasznos tanácsokkal és javaslatokkal járultak hozzá a klub programjának Csak Dipold úr vette egy kissé védelmébe Mildet. — Félkegyelmű lánya van, ne felejtsd el! — mondta a jólelkű órás elnézően, és sóhajtja visszagörnyedt dol­gozóasztala fölé. Ludwig Dipold jóindulatú öregember volt, agglegény — mert egész életében nem mert nőhöz közeledni. Nem volt senkije, aki rendet tar­tott volna a kétszobás alag­sori lakásban, nem is beszél­ve viseltes, szakadozott ru­háiról, . melyekről mindig hiányzott egy-egy gomb. Egyetlen tiszta holmija a kemény gumiköpeny volt, azt minden szombaton le­mosta benzinnel. Azokon a délutánokon, amikor nem kellett iskolá­ba mennem, az asztal mellett ültem egy kis mellékhelyi­ségben, amit Dipold úr mű­helynek használt. A poros szobát vég nélküli, fáradha­tatlan ketyegés töltötte be. A falakon mindenfelé kü­lönböző méretű és kivitele­zésű órák ketyegtek. Csend, ben vártam az óra leteltét. Az utolsó másodnercben kat­tanás hallatszott. Kinyíltak a kakukkos órák aitói. a fa­madarak kidugták felüket, és éktelen sipításba kezdtek. Körülöttem mindenünnen sápítás, ütés, csengetés hal­latszott, s közben a nehezé­Se. 1. Nyugdíjas katonák között Klubnapok, kirándulások, közös vacsorák kialakításához. Tóth Gyula A KÜLVÁROS! HÁZ a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ben színvonalas koncerteket várnak a már előbb említett „nemzetközi szinten”. Ezt várják akkor is, amikor a közreműködők nem világ- nagyságok. Hétfőn este ezen a vonalon is bizonyított a szolnoki zenekar. A perce­kig zúgó vastaps nemcsak a romantikus felfogásban, ro­mantikus előadási módban hallottuk. Ez a stílusváltás nem volt zeneellenes. Az elképzelés és a végrehajtás nagyon egységes volt, s mindezt csak emelte Mező László „éneklő” játéktónu­sa, rendkívül kiművelt tech­lassan kialkauló egészséges lokálpatriotizmust jelentet­te, hogy a szolnoki közönség végre magáénak kezdi érez­ni a lelkes együttest, ha­nem a színvonalas hangver­seny, a zenei élmény meg­érdemelt jutalma is volt. Szerván szky Endre négy­tételes vonósszerenádjával kezdődött a műsor, s bizony a zenekar megilletődöttsége rányomta bélyegét az első bevezető tételre, amely vé­konyka hangszereléssel, ki­csit erőltetett dallamvezeté­seivel amúgy sem hálás „intrada”, azaz bevezető. A magyaros tánctételt, a lírai „ariosot”, a jókedvű finá­lét. a másik három tételt már felszabadultan játszotta a zenekar. Mielőtt Boccherini D-Dúr gordonkaversenyének elő­adását taglalnám, szólni kell a szólista Mező László sze­mélyéről. A fiatal művész­ről talán kevesen tudják, hogy ösztöndíjjal Pablo Ca­sals mesteriskolájába is járt, s az idős művész em­beri és zenei nagysága ki­törölhetetlen nyomot ha­gyott Mező Lászlóban. A műsorra tűzött B-Dúr gor­donkaverseny Is magán vi­seli Pablo Casals útmuta­tásának kézjegyét. így az­után a XVIII. század má­sodik felében élt Boccherini művét, amely a korai klasz- szikus stílusban fogant — nikája. A kísérő zenekarnak és a karmesternek okozott ez csupán többletmegterhe­lést, de ezt a feladatot is magabiztosan oldották meg, különösen a II. tétel meg­szólaltatását. Merészség, ám ugyanak­kor hálás dolog műsorra tűzni Dvorák e-moll, „Új­világ” szimfóniáját. Merész­ség akkor, ha egy zenekar viszonylag kisebb létszámú. Hálás, ha megbízható fúvó­sai vannak az együttesnek. S miután a szolnoki szim­fonikus zenekar ezzel ren­delkezik, így a siker sem maradhatott el. Különösen a II. tétel marad emlékeze­tes a hallgatóságnak. Na­gyon lelkiismeretes műhely­munkára vallottak a szim­fónia jól ismert és nagyon kedvelt témáinak egységes, egyöntetű megszólal tatása^ amelyek éretté tették a mű előadását. Nemcsak a zene­kar. hanem a karmester Báli József is új oldaláról mutatkozott be. A romanti­kus világ kissé távol áll Ball József puritán zenei felfogásától, tudatosan ma­gára vállalt racionalizmusá- tóL Most sikerűit „önmaga árnyékán” átlépnie. Szen­vedélyes, érzelmektől fűtött karmestert láttunk magunk előtt, aki végig biztos kéz­zel irányította zenekarát, mindig biztos támasza volt együttesének. Kutas János kde kattogva ereszkedtek alá láncaikon. — Nos? — kérdezte azután Dipold úr. — A zenét! — felettem. Figyelmes mozdulatokkal át. csoszogott a hátsó szobába, ahová rajta kívül másnak nem volt szabad belépni, és egy dobozkát hozott elő; kis kulccsal kinyitotta, majd óvatosan az asztalra he­lyezte. Csodálatos zene csendült fel. Lágy üvegesen gésfl han­gok szálltak a fekete lak­kos dobozkából, és úgy tűnt. mintha fennakadnának a plafon szinte észrevétlenül libegő vékony pókhálóin. A zene hallatára különös jó­érzés járt át, de gyakran elkomorodott az arcom, kü­lönösen akkor, ha Dipold úr rám nézett, és áhitatos hangon azt mondta: Mozart! Később, amikor már az első hosszú szárú nadrágot próbálgattam Eiermann Zink- hutnál, egyre ritkábban for­dultam meg a műhelyben. A szerelem volt a legfőbb prob­lémám, mely akkor foglal­koztatott. Apám is beteges, kedett. —> Hej a szívem, a szívem — sóhajtozott. — Földszinti lakást kéne keresni. Fárasztotta a három hosz- szú lépcsősor. Így hát más lakást kerestünk egy távoli negyedben. Ezzel megszakadt a kapcsolatom Dinold úrral, és csak évek múlva tértem ismét vissza a külvárosba. Amikor beléntem, a dol­gozóasztalnál ült. — Mit parancsol? — kér­dezte kedvesen és szomorú tekintettel nézett rám. — A zenét — mondtam halkan. — Ó — kiáltott fel —, hát meglátogatsz! — A szem­üvege után tapogatózott. — Hát hogy van édesapád? — Fél éve halott. Nem tudta? Dipold úr a fejét rázta.-—dN?Tm — mondta —. már rég nem olvasok újságot. Körülnéztem a szobában: négy hideg fal. Csak az ajtó fölött lógott egy visszafoj- tottan ketyegő lompos kony­hai falióra. — De hát Dipold úr! —• kiáltottam ijedten. Magába mélyedve ült, nem válaszolt. Csak úgy ült ott az az öreg ember, és elme­rengve nézte az asztal alatti szőnyeget. Ma úgy gondolok Ludwig Dipoldra, mint ahogy az ember egy rég elmaradt ba­rátjára gondol. Elmosódott arca néha föltűnik előttem és mosolyog. Szomorú talál­kozásunk után két vagy há­rom hónappal ismét fel akartam keresni. A külvá­ros felé haladtam, és egy­szerre csak megtorpantam az utca köze óén. A házat le­bontották. A gvér léckerítés mögött eev vödör, az alap­árok feketéllett. A Johannesturm óráia el­ütötte az ötöt. Csodálatos őszi este volt. Brambach novellája, tors dította: Száz Zoltán Unt«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom