Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-28 / 23. szám
6 SZOLNOK MCOVCJ NÉPLAP 1973. január 23. HORTHY MIHÁLY MlLábor Andor 1884-ben született a Somogy megyei Űj Népen, szegény, kispolgári családból. Bölcsészeti tanulmányai alatt tudományos ambíciók fűtötték, az egyetem elvégzése után mégis az újságírást választotta. Hamarosan rendkívül népszerű lesz, nemcsak mint publicista, hanem mint szatirikus költő és társadalmi témákat tollhegyre tűző kabarészerző, sanzoníró is. Regényei (például a Doktor Senki) és komédiái (közülük a Dollárpapa a legmaradandóbb) méltán aratnak sikert. Az első világháború hatá- sára világnézete egyre radi- kalizálódik, örömmel üdvözli az őszirózsás forradalmat, majd a proletárdiktatúra alatt a kulturális ügyek népbiztosságán dolgozik. 1920-ban fényes karriert és anyagi jólétet dobva el, a politikai emigrációt választja. Bécsi évei alatt (1920—25) a lenini eszméket követő, meggyőződéses és képzett kommunistává válik. Szenvedélyes hevületű írásaival nemcsak a fehérterror nemzetközi leleplezéséhez járul hozzá, de hatásosan küzd a „rózsaszínű ellenforradalom”, a polgári radikálisok üres szólamai ellen is. Ebben az időszakban Ady Endre termékenyítő hatására költészete is elmélyült. Miután Bécsből kiutasítják, egy rövid időre Francia- országba, majd Berlinbe megy, itt fejti ki politikai munkásságát a német kommunista párt keretében mint újságíró a Rote Fahne, majd az Ogonyok és a Pravda tudósítója, riportjaiban híven számol be a weimari Németország munkásmozgalmának valamennyi fontos eseményéről. Hitler hatalomra jutásától Budapest felszabadulásáig a Szovjetunióban él, szerkesztője az Űj Hang című folyóiratnak, jelentős kritikai, esztétikai és teoretikusi munkásságot végez. 1945 tavaszán tér haza. a szocialista szellemben megújuló közélet és irodalom egyik vezéregyénisége lesz. Vezető publicistája a demokratikus és kommunista sajtónak. névadója és haláláig szerkesztője a Ludas Matyi- nak. 1953. január 21-én halt meg. Az alábbiakban művei közül mutatunk be szemelvényeket: A bundás-cilinderes úr idegesen járkált fel és alá az utca sarkán. Ezt láttam már messziről. Mikor én is odaértem, hirtelen' mellém lépett és megszólított: — Uram, a legkisebb kő- nyöradományt is... Csodálkozva néztem rá, ámbár az az alapelvem, hogy aki kér, annak adni kell. Ö megértette csodálkozásomat és így folytatta: — Háztulajdonos vagyok, pesti háztulajdonos... A szívem összefacsaro- dott, megszorítottam a kezét. Könny * szökött a szemembe, mikor továbbmond- ta: — Tizenkét házam van. Mind négyemeletes... — Rémes! — mondtam én. — Tizenkét házban háromszázhatvan lakó! Csupa naéy lakás, csupa nagy lakás! — Iszonyú! És nem fizetnek, ugye, egy krajcárt se fizetnek? — Ügy van. Ketten egy krajcárt se fizetnek. De egy sárgaréz krajcárt se! — Ketten? — Igen. Ketten. Nagyon meg voltam törve. Megcsókoltam a háztulajdonos jobb arcát. — Köszönöm — mondta fí —, köszönöm, a részvét szép. Azonfe'ö! három lakásom üresen áll. — Üresen? Óriási! És megcsókoltam a ház- tulajdonos bal arcát. — Köszönöm — mondta ő —, köszönöm, a részvét balról is szép. Azonfelül az egyik házmesterem fizetését is fel kellett emelnem... — Sokkai, ugyebár? — Nagyon sokkal. Havonként három forinttal. Mert azt mondja, hogy most az emberek otthon ülnek éjszaka, nincs kapupénz-jövedelem. Nekem kellett pótolnom. — Havonként három ftr rinttal? — Annyival — mondta 6, és belemeredt az éjszakába. — .Mi lesz velem? Mi lesz velem? — sóhajtotta. — És a családjával, nemde? — Nem. Családom nincs. Agg'egén y vagyok. Ha családom volna, régen ki kellett volna irtanom. A leg- szűkösebb megélhetésre sem futja. Hiába . minden. Nem futja. Lesújtottan álltam előtte. Vannak bánatok. amikre nincs se balzsam, se ír, se vigasz. Vörösmarty megírhatta a Kisgyermek halálára című elégiáját, én éreztem. hogy hiába írnék akármit. a földre taposottat nem tudnám felemelni... — Jó ember... — mondottam — jó ember... hát mégis, mi a szándéka? — Nem tudom — vá'a- szolta tompán. — Talán eladom a járadékaimat. — Ne! Azt ne! — kiáltottam ijedten. — Hiszen most alig kapna értük valamit. — Alig! — dadogta az árva. — Ha négymillió koronát adnak érte. akkor sok. De lehet, hogy még azt se kapom meg. — Egyebe nincs? — Nincs. Egy birtokom, ami van Zala megyében... egy cukorgyáram Pozsonyban... egy gőzfűrészem Szlavóniában... egy gabonatáram Bánátban... úgy állok, mint az ujjam, mint a meztelen ujjam! És mutatta az ujját. Csakugyan: a nagy gyémántgyűrűkön semmi ruha nem volt Felviltem magamhoz az é’et e kivert kutyáját, leültettem az asztal mellé, kenyeret adtam neki. friss és jóízű sárga kenyeret. Mohón evett, nagy falatokat nyelt Szerettem volna a nyakába borulni tönkrement embertársamnak. — Istenem — sóhajtott 6 evés közben. — Hat hónapja nem ettem kenyeret! . A sírás most már az én torkomban szorongott: ■— Hát mit evett szegény, szegény barátom? — Csak zsemlét! — mondta, és a hangja elcsuklott a zokogástól. Horthy Mihály fővezérem, akiben néhány év múlva kormányzómat fogom tisztelhetni, nyilatkozott a Chicago Tribune munkatársa előtt. E nyilatkozatában, mint általában az ilyen nyilatkozatokban, nagyon helyes dolgok is előfordulnak. Nagyon kerestem ugyan a nyilatkozatban annak megállapítását, hogy mii lel az. aki korán kel, de ezt az alaptételt, melynek meg- ingathatatlanságát aztán igazán nem vonhatták volna még Amerikában sem kétségbe, a nyilatkozatban nem találtam. Ehelyett azonban vannak más, ha nem ilyen, de azért alapos igazságok Horthy Mihály nyilatkozatában. Például nem helytelen, mindjárt se e ején. amivel a nyilatkozat kezdődik. Hogy ő, Horthy, nem tűr vörösterrort Magyarországon. Ez a mondat nemcsak helyes, hanem időszerű is. Direkt aktuális. Tényleg nem szabad vörösterrort engedélyezni hazánkban. Egy percig se engedje Horthy, hogy szocialista gazemberek tovább garázdálkodjanak, hogy védtelen katonatiszteket és polgári lapszerkesztőket lakásukból elhurcoljanak, megöljenek és a Dunába vessenek. Igen, Horthynak gondoskodnia kell arról, hogy ezután a gálád szocialisták ilyeneket ne csináljanak. Igaza van Horthynak továbbá akkor is. amikor azt mondja, hogy Magyar- országon nincs fehérterror és nincsenek mészárlások. Hát ebben igaza van. illetve igaza van ebben és illetőleg van ebben igaza. Szinte sajnáljuk, hogy maga az állam-Fő vesz magának ilyen — fölös eges — fáradságot ilyen köztudomású tény kijelentésére. Hiszen ezt mindenki tudja. Ezt Amerikában a gyerekek is beszélik az utcán, sőt még Pesten is, a Somogyi Béla és a Bacsó Béla temetésén megjelent külföldi levelezőgyerekek is folyton ezt beszélték egymás közt. Hogy fehérterror nincs és gyilkosságok nincsenek. Vannak ugyan halálesetek, de tudjuk, hogy ezek azelőtt is vo’tak. éspedig nemcsak Magyarországon. hanem egyebütt is. Tolsztoj Nviko- lajevics Leo nevű megbízható orosz főhadnagy egyik művében, melynek címe II- jics Ivón halála ki is mondta határozottan azt a tételt, hogy „Minden ember halandó”. Szóval azért, mert emberek e tétel alapján csakugyan elhagyják az élet mezőit, azért még nem lehet azt mondani, hogy Magyarországon fehérterror, van. Hát igen. az emberek elhagyják az élet mezőit ki gyalog, ki automobi on. de ezen csak a bolond csodálkozik. s ezért csak gazemberek vagy őrültek akarhatják Horthy Mihály kor- vett-kapitányt felelősségre vonni. Azt is mondja Horthy, hogy „előfordultak ugyan esetek”. Persze, persze. esetek előfordultak. Az esetek már csak olyanok, hogy előfordulnak, sőt az előfordulással is megvan az az izé, hogy amikor az elfordulások előfordulnak, akkor azok egyszersmind esetek is. Halálesetek. Illetve, a jobb esetek azok balesetek. Na de ki venné komolyan őket? Legfeljebb azok, akikkel az esetek előfordulnak. Vagy özvegyeik. Vagy árváik. Mert bár az esetek magukban ártatlanok, az a rossz oldaluk megvan, hogy özvegyeket és árvákat tenyésztenek. De özvegyek és árvák is voltak mindig, és a modem technikának gyönyörű vívmánya éppen az, hogy özvegyeket és árvákat mesterségesen is e’őállíthat- ni. Horthy Mihály, a Budapesti özvegy- és Árvagyár főigazgatója azonban megmondja, hogy az ilyen esetekben — amelyek előfordulnak — a hatóság mindig eljár. El. eh Ahogy Horthy mondaná (altengemagyi magyarsággal), „Mindenki elvárja, hogy a hatóságok eljárja.” Ügy van! Maga a hatóság járja el a haláltáncot különböző áldozatainak ho'ttestén. S maga a fővezér, Kinizsi Horthy Pál. két holttesttel. Somogyi és Bacsó nevű pogányok holttestével jobb és bal kezében. Cservenka nevével fogai közt, járja a nagy tortáncot a kenyérmezei csata után, a kenyérmező nevét, tekintettel a magyarországi abszolút kenyréh'ányra, vérmezőre magyarosítván. S a vérmező nevéből nem fogy el a vér; attól nem kell tartani. Amíg a hatóságok eljárnak, addig lesz bőven vér Magyarországon, amire szükség is van. mert megmondta a fővezér annak idején, hogy „vérbe fojtom”! Nos, most csak csapolják és csorgatják a vért, amibe annak idején Horthy Mihá’y fojtani fogja az eseményeket. Ámbárhogy nem lesznek események. Nincs ok rá, hogy legvenek, hiszen megmondta a fővezér, a chicagói nyilatkozatában hogy a szocialista újságírók esetében is eljár a hatóság: „Ha a gyilkosok hadseregem tagjai. úgy járunk el velük szemben, mint szokásos.” Nem tudom, hogy megütötte-e az amerikai újságíró fülét ez az érdekes mondat. Az enyémet nem ütötte meg. Ilyet már azelőtt is hallottam: Házam. Hadiflottám, Hadseregem. Nem vette észre a csacsi amerikai hogy a Hadseregemet ismét nagy H-val mondták? Bizonv. feleim. már rendben vagyunk úira. Már megint nem nemzeti hadsereg van, hanem Hadseregem. Csak főméltóságúnak fogják címezni ugyan a kormányzót, de mégis kirá'y lesz a talpán a lelkem! Háza lesz, Hadiflottája lesz, csak Esze nem lesz szegénynek, még kis ,.E”-vel sem. Ha lehetne, akkor egyrészt nem árulná előre el hogy a két friss halott gyilkosával szemben is csak úgy fognak eljárni, mint szokásos, vagyis sehogy. mert úgy szokásos: másrészt nem mondaná. a következő, s immár egészen másra vonatkozó mondatot: „Azt rebesgetik, hogy a budapesti tömlöcök tele vannak zsidókkal. A vizsgálat azonban kiderítette, hogy összesen csak hatvan ember van fogságban és ezek közül csak tíz zsidó.” Ezt mondta Horthy. És Shakespeare azt mondta: „In ev’ry inch a king!” Minden arasza király. Igen, ennek az embernek nemcsak minden arasza, de minden millimé- terje király. Budapesten csak hatvan ember van fogságban. Mért nem Szolnokot mondott Hatvan helyett a Főméltóságú úr? Akkor tréfásabb lett volna a mondat. De így a királyi hazugságnak egy olyan penetráns esetével állunk szemben, hogy csodálkozunk, hogy az amerikai kol’égánk ájultan nem zuhant a trón zsámolya elé. A tetőtől talpig katona. aki hivatásánál fogva sem hazudhatik. nem azt mondta, hogy Budapesten hatezer ember van börtönben. ami még szintén hazugság lett volna, de civil, azaz polgári hazugság. Nem azt mondta, hogy a börtönben hatszáz ember van, ami már főrangú hazugság volna, ö már ha hazudik, felségesen hazudik, s a börtönlakók számát egyszerűen hatvanra teszi. Kormányzóm ! Én nem vagyok finy- nyás ember. De egy olyan gyilkosnak, aki már a vallatása előtt is így hazudik. egy olyan gyilkosnak az országában nem élek Hiába mé’tózta- tik csa'ogatni az interjú utolsó mondatával, amely szerint: „Már különböző államformák alatt éltünk, de tapasztalataink szerint, a nép a királvságot kívánja vissza.” Igaz, mi éltünk különböző államtormák alatt, de ha Horthy Mihálv az ő államformája alatti életről beszél, akkor egészen biztos a halált érti alatta. És pedig nem a jobboldalit, hanem a ba’it, sőt a Bálit a kötéláltalit Mert valahánvszor Miklós megszólal. mindig Mihály beszél. Báli Mihály állami ítéletvégrehajtó azaz: a hóhér. E’ső Miklós, aki egyszersmind az utolsó Mihály a magvar trónon, az első fővezér, de az utolsó főpe- cér. akinek módjában van a csillogó hüvelvbői kirántani a villogó kötelet és a koronázási dombon meesu- hogtatni a világ négy tája felé. Nem. Mihály Svájcban csak két fillért adnak a te maavar koronádért de én egy lyukas gombot sem adok érte. Nem. Mihály, nincs az a hosszú kötél, aminek vége ne lenne, 8 nem minden hóhérnak adatik hosv visszavonulhasson öreg napjaira a faddi remeteségbe. Nem ir'ío'lem a te grp*? £ én daliás vízi-vezérem. {I920.& Búcsú-féle Sokak közül voltam egy, sok kicsi dal sokra megy. Mentem, merre vitt a fény, így lett szavam: hit, remény. Hit. remény és gyűlölet, riadó, alvók felett. Körüljártam a határt. Költöttem a proletárt. Pusztítottam nieglévőt, építgettem szebb jövőt. Ó, de nincs erő örök, Most már érzem, vénülök. Vénülök és elhalok. Halkabbak már a dalok. De helyes volt az utam: fölfelé menő utam. Azt tettem, mit tenni kell, mit vetettem, már kikel. Van virág és van kalász, mit már fagy nem zúzmaráé. Van, hol úr a dolgozó, s emberibb, mint volt a szó. Végső ágyam, ha vetem: Nem bántam meg életem. Bennem most is nagy hit ég: győzni fog. kit buzdíték. Ez az igen nem hamis, messze hallik halkan is. Holnap ajkam néma tán. győztes, gondolj néha rám. (1939) Középosztály A városon átjár a szél. Sírás, sóhajtás nyögve kél, Kapuk sarkából csikorog, A föld hasából kikorog: Nincs pénz! Nincs pénz! „A lányom szűz, a csókja tűz. Köröttünk a nyomor gyűrűz, Nehogy az ucca egye meg, Kegyelmes uram, vegye meg!” Nincs pénz! Nincs pénz! Kifizetném, de nem bírom. Most nem. Inkább aláírom. És mindkét nevet magam is. Hamis váltó lesz? Jő. hamis. Nincs pénz! Nincs pénz! Kávéház-gőz, nikotinos. Kopott kis férj: a nő csinos. Kis férj siralmas, megható, Az asszony olcsón kapható. Nincs pénz! Nincs pénz! Az ott a hidkorláton áll, Lenéz, aztán szaltót csinál, Gond-zűrzavarral volt teli. Nincs pénz! Nincs pénz! Jaj. leng halottas lepedői Jaj. elfogyott a levegő! Jaj ez a -föld. ez magtalan? Nem lázadsz még boldogtalan? Nincs pénz! Nincs pénzt (1910) SZEGÉN VKE
