Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-26 / 21. szám

6 i SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. Január 28. 1 errwerően és fegyelmezetten Jó hangulatban készül a Szolnoki ITE Gyulai látogatás A gyula,- vár tövében ost­romlók készülődnek. No per­sze ettől nyugodtan alhatnak az erőd múzeumának őrei, nem ellenük élesítik a tégy. vert a „harcosok”. A Szol­noki MTE labdarúgói tavasz- szal a bajnoki pontokért szállnak majd harcba, eh-' hez gyűjtik az erőt. A vár melletti modern szálló második emeletén ta­láltunk rá a csapat főhadi­Arról. hogy az ideális fel­készülési körülményeken nem fog múlnt a tavaszi jó sze­replés. És ez már a február 21-i Salgótarján elleni MNK mérkőzésre is értendő. A február 8-tól Jugoszláviában eltöltött 10 nap során a kez­dő együttest szeretnék ösz- szekovácsolni a szakvezetők. — Bár különösebben nem készülünk a kupa-találkozó­ra — mindössze egy napos As elmaradhatatlan segédeszköz a gumikötél nsm mKalmazunk Fonó-szövő átképzésként lányo­kat 15 év felett, férfiakat 18 év­től betanított munkásként, laka­tos. valamint villanyszerelő, kő­műves, tetőfedő, asztalos szak­munkásokat veszünk fel. Szállást biztosítunk. Levélben lehet je­lentkezni. részletes tájékoztatást küldünk. Újpesti Gyapiúszövő- *yár Budapest. IV.. Berni u. L szám. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat szol­noki kirindeltsége felvesz gya­korlattal rendelkező építőipari teljesltinényelszámolót. — Fizetés kollektív szerződés szeriut. — Jentkezés: Kirendetség vezető­nél. Szolnok. Tiszaliget. A szolnoki Háziipari Szövetkezet Magyar u. 14. sz. alatt varrónő­ket vesz fel. a Vörösmarty úti üzemrészlegébe — kétmüszakos munkakörbe. Betanítást is vál­lalunk. Az Aprilia 4. Gépgyár örménye­sl gyáregysége elektroműszerész és villanyszerelő szakmunkáso­kat keres felvételre. Tápiószelei gyáregységünk építé­si munkáinak irányítására, leg­alább technikumi végzettséggel rendelkező gyakorlott építésve­zetőt keresünk. Jelentkezés: sze­mélyesen vaev írásban. KGYV Budapest. XIII.. Révész a. 9. sze­mélyzeti főosztályon vagy Bor- bás Zoltán gyáregységvezetónéL A karcagi Sütőipari Vállalat azon­nali belépéssel belsőellenőrt al­kalmaz. Jelentkezés írásban vagy személyesen a vállalat igazgató­jánál. Karcag. Akácos u. 2. sz. alatt. Volán 21. KZ. Vállalat szolnoki kirendeltsége. autóvillamossági szerelőket keres felvételre. Je­lentkezés : Szolnok, Abonyi n. 2. (Téglagyár után). Az IBUSZ Szolnok megyei Igaz­gatósága szolnoki munkahelyére keres férfi munkaerőt felvételre forg. ügyintézői munkakörbe. — katonaviselt fiatal 23—25 éves korig. A jelentkezést önéletrajz­zal és 1 db fényképpel kérjük megküldeni az IBUSZ szolnoki címére január 30-ig, Az Elektrometál Kereskedelmi Vállalat felvételre keres vas-mű­szaki eladói képzettséggel, veze­tői. eladói munkakörbe - férfi munkaerőt. Továbbá bolti elszá­moltatásban jártas, fél műszakos munkavállalót. Jelentkezni le­het: Szolnok. Landler Jenő út. Gépésztechnikus gépkocsival ál­lást változtatna. ..Állás Szolno­kon’» jeligére a szolnoki hirde­tőbe. A Szolnok megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz általános la­katos szakmunkást. — Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat iparos részleg vezető­jénél. Szolnok. Vőröshadsereg ul. 2. sz. alatt. A szolnoki Cukorgyár felvesz ácsszakmunkásokat. — Fizetés kollektív szerződés szerint. Je­lentkezni lehet: munkaügyi cso­portnál. Autószerelőt, segédmunkást ve­szünk fel. KPM Közúti Igazgató­sig géptelepe. Szolnok. Landler Jenő ÚL Azonnali belépéssel gyors- és gépírót veszünk fel. Cím: Szol­nok, Landler Jenő ÚL Költségve­tési üzem. (Üj Volán telep mel­lett.) A 605-ós sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet takarítónőt keres felvételre. — Jelentkezni lehet: Szolnok. Költői Anna u. 8. ül­sz. Diákotthon. Bucsányi István otthonvezetőnél. szállására. Thamaraj Antal edző és Rákóczi Ferenc szak. osztályvezető szobájának aj­taján ott lóg a napirend: ébresztő 6 órakor — taka­rodó 22 órakor. Ami bennün­ket érdekel: ami két időpont között történik. — Íme a terevezeft menet­rend: napi két edzés, egy tornatermi és egy szabad­téri. Az enyhe időjárás kis­sé felborította az elképzelé­sünket, így többet tartózko­dunk a szabadban, gyakoribb szereplő a labda — ám min­den mozdulatot alárendelünk a kondíció megszerzsének — mondja Thomann Antal, aki egyébként az erószerzés- nek egy kevésbé kitaposott útját jarja. — Semmi értel­me sincs, hogy kilométerek­kel dobálódzunk, nagy szá­mokkal nyomasszuk agyon a szurkolókat. így össze se számoltam, mennyit futot­tunk eddig. Egyébként sem vagyok híve a vég nélküli kocogásnak, felkészülésünket az intenzív résztávos edzés jellemzi, 15x50. 15x100, 15x 200 méter lefutása szerepel egyszerre a műsoron. Hogy miként fejlesztik a fiúk a napi penzumot? A MEDOSZ sporttelepének fü­ves edzőpályáján módunk­ban volt meggyőződni róla, hogy a dicsérő szavak, ame­lyekkel a vezetők a hard szellemet jellemezték, nem voltak valótlanok. Papp Il-ék másfél órán keresztül cikáz­tak keresztül kasul a játék­téren az edző sípszavára — ám mindenüvé elkísérte őket a labda. Aztán — vajon van-e enélkül alapozás — előkerült a gumikötél is. Egyszóval, délelőtt már semmi sem hiányzott a boldogsághoz:, Ebéd előtt Nagy Ferenc­cel, Czimák Lászlóval, Mile Sándorral ültünk a társalgó kényelmes bőrfoteléiben. — Hogy miről esett a legtöbb szó? Természetesen az el­következendő feladatokról. pihenést engedélyez a meccs előtt Anti bácsi —, mondani sem kell, mennyit jelentene egy szép eredmény már a bányászok ellen. Talán a bajnoki szereplésünket is meghatározná — így töp­rengett Nagy Ferenc, a csa­patkapitány. — Azt mondják, hangulat­ember vagyok és ezt lassan magam is kezdem elhinni. Szent igaz, ha a mérkőzés első perceiben bejön valami nagyszerű dolog, valósággal megtáltosodom. No, persze azért valamivel több akarat is elkelne... — mondta Mile Sanyi. A gyulai szurkolók is ala-- posan ki vannak éhezve már a sportcsemegére. Az edző- mérkőzésen délután az MTE ellenfele a Gyulai MEDOSZ NB Il-es együttese volt, és bár tétje nem volt a talál­kozónak, a pályát meglepően szépszámú nézősereg állta körüL Nos, ami a játékot il­leti. némiképp csalódástoko­zott a lelkes sportbarátok, nak. hiszen nem láthattak sziporkázó megoldásokat, pa­rádés alakításokat Persze azért nem volt érdektelen a küzdelem, hiszen Szolnoki és Czimák két szép gólja mindenképp megérte a nyir­kos ködben való toporgást. A gyulaiak egy ajándék ti­zenegyessel szépítettek — és vége. A Budafok elleni 2:0 után ez volt a második győ­zelme a szolnoki csapatnak. A várfürdő uszodájában még egy vidám lubickolás, majd a vacsora után már csak csendes tevékenység zajlott az együttes házatá- ján. Árvái a Szolnoki Péter elleni sakkcsatában a 19:8- as győzelmi arányán igyeke­zett javítani. Szatmári pedig egyre azt igazolta, bogy a házi asztalitenisz-bajnoksá­gon nem véletlenül lett az első. Palágyi Béla INGATLAN: haromszobas — közművesített új csa­ládi ház. OTP-vel el­adó. Érdeklődni: Tö- rökszentmiklós. Csil­lag u. 6. Bozat. TI­TA SZ központ mö­gött. SZOBA-konyhás ker­tes ház eladó. Szan- daszőllös. Gátőr u. 25. szám. Szolnok. Dózsa Gv. u 6. sz. alatt azonnal beköltözhető három- szobás — komfortos családi ház. sarázs- zsal eladó. Érdeklőd­ni: Tsz Területi Szö­vetség Szolnok. F. Bede u, <■ Telefon: kétszobás családi ház OTP-kölcsönnel eladó. Szandaszőllős. Tinódi u. 13. ELSŐ szintig kösz. háromszobás. össz­komfortos házra — emelet ráépítés el­adó. Terv. ensedélv. építőanyag van. — Szolnok, Napsugár u. 33/e. Érdeklődni: 17 óra után. szom­bat. vasámao egész nap. Kis családi ház azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szolnok. Pipacs u. 1. —* fRékasi útról a kocsma mögött) 7—17. óráig. KERTES ház. 260 n- Ö1 telekkel ISO ezer Ft-ért eladó. Szolnok. Előd ti. «. Érdeklőd­ni: vasa map 16 óráig. CSALÁDI ház. az épülő műút mellett eladó. Kunszentmár- ton. Fürst S. u. 2. — Érdeklődni ugyanott. KÉTSZOBÁS, kony­hából. előszobábóL éléskamrából álló. kisebb lakóépület. 185 négyszögöl te­lekkel eladó, villany, viz van. — Martfű. Madách u. 13. Ér­deklődni: szombat, vasárnap. 132 négyszögöl telek eladó. Szolnok. Mar­tinovics u. 20. sz. ÖT szobából, mel’ék- helyiséeekből álló — egyemeletes ház el­adó. vállalatnak i6: ráépítés meso'dható. Szolnok. Kántor u. 6. ivaros központiá­ban). T1SZAKÜRT. Boga­ras út 58. sz. lakóház két padolt szobával, több melléképület­tel. 800 négyszögöl ló gyümölcsössel. — szőlővel, hozzátartozó összes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Dávid Mátvásné. — Kunszentmárton. — Móricz Zs. u. 14. LAKÁSCSERE: Elcserélném szolnoki tízemeletesben lévő tanácsi, két és fél­szobás lakásomat ..2 db )—1 szobás laká- . sért" jeligére a szol­noki hirdetőbe. ADAS-VÉTEL: VENNÉK fürdőszoba berendezést, fa tüze­lésű melégítővel. — Bollófc Rudolf. Rá- kóczifalva. Sallal u. 17. szám. Kovácsüllő 200 kg-os eladó. Jászberény. Jákóhalmi u. 3. GÉPJÁRMŰ: műszakilag igen 16 állapotban lévő. 407-es Moszkvics — sürgősen, áron alul eladó. Fegyvernek. Kossuth u. 7. CP-s 60l-es Trabant 26 000 km-rel eladó. Soós Pál Kunszent- 'márton. Dózsa Gy. u. 6, szám. __________ J Ö állapotban lévő tolótetős 312-es Wart­burg eladó. Érdek­lődni : szombat, va­sárnap. Mezőtúr. Kiss J. u. 26. sz. EGYÉB: MűstopDOlást. szem­felszedést vállalok. Szolnok. Magyar u. 21. Baloghné. BÁRMILYEN témálú szöveg fordítását vál­lalom. oroszról vagy franciáról magyarra, ill. magyarról fran­ciára vagy oroszra. Középfokú nyelvvizs­gával rertde’kezem. A megbízásokat ..For­dítás” jeligére a ki­adóba. ELVESZETT 22-én a Kolozsvári út és Rá- kóezifalva közötti út­szakaszon a női ké­zitáskám. benne sze­mélyt igazolványom, pénztárcám. Kérem a becsületes megta­lálót. az alábbi cím­re visszaküldeni szí­veskedtek. Rákóczi­ja'va. Jókai u. 3. sz. MihájvJné. Jászberény. Fehér­tói u. 35/a. sz. alól. január 16-án elve­szett 4 hónapos fe­kete vadász vizsla: megtaláló — vagy nyomra vezető luta­lom ellenében érte­sítse Kohári Józse­fet a fenti elmen. Hirdessen a Néplapba A Szolnoki Cukorgyárnál vermelt répaszelet vásárolható q-ként 5 Ft-os áron, a vevő Jár­műveire rakva. , Közös és háztáji gazdaságok egyaránt vásárolhatnak. Bővebb tájékoztatást a Cukorgyár répaosztálya ad. telefon: 13-08L A GANZ Villamossági Művek szolnoki gyára szakmunkás tanulók felvételét hirdeti: — GÉPLAKATOS, — SZERKEZETLAKATOS. — HEGESZTŐ. — ESZTERGÁLYOS és — ERŐSÁRAMÚ BERENDEZÉS-SZERELŐ SZAKMARBAN. Felvételre Jelentkezhetnek Vili. osztályos általános iskolai, valamint gimnáziumi tanulók. A hegesztő és esztergályos szakma tanulói ösztöndíj­kiegészítésben Is részesülnek. Jelentkezni leheti A GYÁR SZEMÉLYZETI OSZTÁLYÁN, SZOLNOK, Munkásőr u. 34/c. (Körösi út) alatt A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalata SZOLNOK. Hunyadi János út 4 Telefon: 12-844 Rövid határidőre vállalja gépjármű-önindítók, dinamók felújítását, javítását, illetve egyes típusok azonnali cseréjét. Hirdetmény A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter a I)eb- recen-Pallagl Növénytermesz­tő- Állattenyésztő Szakközép­iskolát jelölte ki a baromfi­tenyésztő technikusi minősí­tő vizsgák szervezésére a Duna—Tisza közi. Észak-Ma- gyarországon és a Tiszántú­lon lévő területre. A rendelet szerint a nap­pali tagozaton végzetteknek kétéves szakirányú sZakmai gyakorlat után, esti. Illetve levelező tagozaton végzett je­lentkezőknek — az érettségit követő évb°n lehet Jelentkez­ni minősítő vizsgára. A technikus-minősítő vizs­gára az iskola Igazgatójához benyújtott írásbeli kérelem­mel kell jelentkezni amely­hez csatolni kell: 1. a technikusjelölt érettségi bizonyítványát, és a szak­iránynak megfelelő szak­munkás képesítést igazoló okmányokat; 2. a szakirányú gyakorlat le­töltéséről szóló munkahe­lyi igazolást; 3. a munkahely javaslatát, véleményezését. A 'kérelembe a választott technikusi szakon kívül meg kell jelölni a vizsgára való felkészülés választott szerve­zeti formáját is. (egyéni fel­készüléssel vagv konzultáció vaí őhajt a vizsgára felké­szülni). A kérelem benyújtásánál, határideje: 1973. tnárcius 31. A technikus-minősítő vizs­gát évente egv alkalommal, első ízben 1973. november hónapban szervezik, (x) Január 29-tői BII|IIBll|il|U|ll|ll|ll|ll|lJ|lillllll|UII!lllllilUIU|M OTP- és takarékszövetkezeti hitelakció. Bűtorkiálíílás vásár FEGYVEKNEKEN, A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN. Február 5-ig tllSHiUilHllBllBllBlllUBllBIIBUBüUIBlIBUIIItUBUlim i • I# 1 Bástya bútorbolt Töiökszentmiklós 1 i _____________ ,__J

Next

/
Oldalképek
Tartalom