Szolnok Megyei Néplap, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-18 / 14. szám
1973. január 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 1948 — a fordulat éve Szolnoki állapotok a korabeli sa jtó tükrében Negyedszázada köszöntött be a fordulat éve, a munkáshatalom teljessége, a proletárdiktatúra győzelme. Meg előzte azt az országgyűlési választásokon a baloldali pártok döntő győzelme, az ipar, a nagybankok államosítása, s véglegessé tette az egységes munkáspárt megalakulása. a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülése. Ma már ez a dátum nem hétköznapi téma, — inkább történelmi tény. A fordulat éve, a fordulat éve... Mitől és merre fordultunk akkor, amikor az újságok arról írtak, hogy „a szabadság- harc századik évfordulóján győzedelmeskedtek a haladás erői?” Az altkori sajtóhírekből idézünk néhány szemelvényt az embereket közvetlenül .érintő tényekből. A Szolnokon megjelent Tisza- vidék írta 1948-ban: „Nagyjelentőségű akció lesz a Szolnoki Norma, amely január hó 10-én kezdődik és Olt Károly népjóléti miniszter jelenlétében nyitja meg kapuit. A rászorultak három hónapon keresztül ízletes és tápláló egytál étel étkeztetésben részesülnek”. Több százan vették igénybe az Ingyenes étkeztetést. Valószínű. hogyha ruhát osztottak volna, sok jogos igénylőt kellett volna kielégíteni. Erre azonban nem volt mód, hiszen — tovább böngészve a Tiszavidéket, — inkább korlátozó intézkedéseket kellett foganatosítani: „A textilkereskedők birtokában lévő pamutszövetet február 1-el zár alá veszik. Ettől a naptól csak vásárlási utalvány alapján adhatják el a zárolt árut a fogyasztóknak”. Bukdácsolva zajlott az élet. íme néhány további sajtószemelvény 1948-ból: „Több iskolában szünetel a tanítás, mert 28 iskolában tanítóhiány van”. „Földi István főispán felterjesztést intézett... az érdekelt hivatalokhoz, hogy a megye szegénysorsú dolgozói és családtagjaik számára havi 534 mázsa lúgkő kiutalásra kerüljön, amivel a mosás és tisztálkodás lehetőségeit meg lehet oldani”. Kemény tél volt, ínséges napokkal. „A kenyérfejadag csökkentésével, a kukoricanapok bevezetésével és a kenyérliszt keverésével lehetett csak a közel négy és félmillió ellátatlan kenyerét biztosítani”. A baj nem jár egyedül — tartja a közmondás. Akkor csapatostól szakadt ránk. ..A munkanélküliség komoly problémája a városnak: és ezért a polgármester javaslatára a képviselőtestület a szakszervezetek útján a Tervhivatalhoz fordul, hogy nagyobbarányú építkezést indítsanak ebben a legtöbb háborús kárt szenvedett vidéki városban.” Az eseményeket sem lehetett naponta figyelemmel kísérni, hiszen papírkorlátozás miatt hetenként egyszer jelenik meg a Tiszavidék”. Idült társadalmi bajok, háborús események következménye érződött mindennap: „A szandai réten aknára futott a város szénát szállító tehergépkocsija.” A munkások mindennek ellenére érezték: övék a hatalom. tőlük függ az ország sorsa. „Munkaverseny indult a szolnoki és a ceglédi fűtőház dolgozói között’. Széles körben kezdték megteremteni a korszerű életkörülményeket „A 3 éves villamosítási terv során megkezdték Szajol és Zagyvarékas községekben a villanyszerelő munkálatokat”. A szolnokiak megelégelték a gyaloglást, ezért „a város vezetősége... 63 ezer forintért egy Skoda gyártmányú 32 személyes autóbuszt vásárolt. A próbautat január 23-án tartották meg”. Az autóbuszközlekedés tehát megindult, de az év elején a helyi államigazgatás igen csak döcögött. Széles körű vita gyűrűzött például néhány tisztségviselő sorsáról. Ma már mosolyogtató az a korabeli sajtótudósítás, miszerint ,.a községi jegyzők államosítását a jegyzők többsége helyesli”. Ennél sokkal nagyobb gondot okozott az egységes iskolarendszer megteremtése. Nem véletlen, hogy 1948. májusában „a felekezeti iskolák sürgős államosítását kérte a vármegyei közgyűlés.” A haladó erők egysége egyre jobban erősödött. Áprilisban egyesült a szolnoki munkássajtó. „A Tiszavidék mint a munkáspártok közös lapja jelenik meg a jövőben”. Korrupt, megalkuvó vezetőket söprő szelek jártak. „A szociáldemokrata Intéző Bizottság erélyes kézzel felszámolja a jobboldalt”. 1948. pünkösd vasárnapján alakult meg Szolnokon az MDP városi szervezete. Azon a nyáron egyesültek egy pártba a munkásosztály legjobb erői. Az út megnyílt, de még nem volt kikövezve. Bukkanókat, veszélyes kanyarokat kellett később kiiktatni. S végtelen elmaradottságot felszámolni a megyeszékhelyen is. Még 1953. végén is így kesereg a Nén- lap cikkírója: „Külön kell szólnunk Szolnokról. mely mai állapotában semmiképp nem alkalmas arra. hogy a Függetlenségi Népfront választási felhívásának megfelelően kulturközponttá váljék. Hogyan lehetne kultur- központ az a város, melynek nincs állandó színháza, nincs egyetlen korszerű mozija, művésztelepe nagyobbrészt ..átvonuló szállás”, ahol nincs komoly zenekar, zeneiskola, amelynek gazdag múzeuma néhány alagsori szobában van elhelyezve. Szolnoknak ez a helyzete rányomja bélyegét az egész megye kulturális életére”. Nos. most már van állandó színház, zeneiskola (ha körülményei nem is kielégítő- ek). épült több oktatási intézmény, néhány új gyár, több lakótelep, új helyre költözött az alagsorból a múzeum. Folytathatnánk a sort... Lehet, hogy valaki azt mond. ja erre: ha nem változik meg a társadalmi rendszer, akkor is fejlődött volna Szolnok. Bizonyára így lett volna. — de nem ilyen ütemben és megközelítőleg sem ilyen sok embert kedvezően érintve. A vita ebben a témában felesleges, — össze kell vetni, hogy mi épült itt a mi rendszerünkben, s mi létesült korábban. Meg azt is: hogyan élünk most, s miként a múltban. S, 15. Reneszánszát éli Kunhegyesen a gimnáziumi oktatás (Tudósítónktól) . Amikor 1963-ban a Kossuth úti általános iskola keretében létrehozták az első gimnáziumi osztályokat, a kezdeményezésnek több ellenzője. mint támogatója akadt. Sokan azzal érveltek, valaha volt itt gimnáziumi oktatás, de csúfosan megbukott. Nos, ez tény. így igaz. De valamiről elfeledkeztek; a megváltozott társadalmi viszonyokról. Mert amikor 1868-ban tudós Nagy Péter rektor úr gimnáziumot nyittatott a református iskola egyik termében, csak a beiratkozási és félévi tandíj 10 mázsa búza volt. így 1884-ben végleg az érdektelenség homályába tűnt, és megszűnt a tanítás. Az új középiskolára majd egy évszázadig kellett a községnek várni. Az első évék igazi kínszenvedést jelentettek. A három beindult első osztály miatt a 900 általános iskolás négy helyen, reggeltől estig váltotta egymást. Nem beszélve az elkövetkező esztendők újabb és újabb osztályairól. Az erőfeszítést 1966-ban végül siker koronázta. Elkészült a gimnázium kétemeletes épülete. Az első. búcsúzó évfolyam már csak egy évig élvezhette korszerű biológiai, fizikai előadó világos termeit. A gáncsoskodók tábora az ifjú intézmény erősödésével évről évre csökkent. Szívóhatás ide. konkurren- cia oda, már a 11. tanévet nyitotta meg Kiss Endre igazgató. A modern intézmény rendelkezik mindazokkal az előadókkal, kulturális termekkel (KISZ- és könyvtárszoba). sportolási lehetőségekkel, amelyek a tizenéves korosztály igényeit jellemzik. Falai között évente két párhuzamos osztály kezd. Egyik „sima” gimnáziumi, a másik nyelvi tagozatos. Az ide kerülők választhatnak: heti 6 óra keretében az oroszt, vagy a németet szeretnék tanulni. A tizenöt fős tantestület komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tovább tanulóknál ne a „vidéki jelleg, hanem a tudás domináljon. Az egyetemre és főiskolákra jelentkezők annyiféle szakkör között válogathatnak. amilyen az érdeklődési körük. Az eredmény nem is maradt el. A tavaly érettségizett ötvenkét tanuló közül tizenkilenc jelentkezett felsőfokú intézetekbe, s közülük tizenkettőt felvettek. Nemcsak tanulmányi, hanem sporttéren is sok nagyszerű sikerrel dicsekedhet a két és fél száz főnyi intézmény. A késő estig, kivilágított ablakok mögött dere- sedő halántékú „diákok” küszködnek esténként a sok ismeretlennel. Csattanós választ adva a százéves következtetésre: ez a nép nem akar tanulni. Lehet, hogy akkor megbukott a helyi gimnázium, de ma reneszánszát éli. Falai közül eddig mérnökök, jogászok, tanárok, katonatisztek kerültek ki. De még ennél is jelentősebb az a tény. hogy a tanári kar száz és száz kemény kun koponyában ébresztette azt a tudásvágyat, amely a sokoldalúan képzett, szocialista embertípusra jellemző. Az intézmény komoly elismerést vívott ki a környéken. Reggelenként diákokkal zsúfolt buszok érkeznek Kunmadarasról. Tiszaroffról, Tiszagyendáról. Abádszalók- ról, Bánhalmáról. Csupaüveg ablakai évente ötven-hetven diáktól búcsúznak, s hívogatóan váriák az új érdeklődőket is. D. Szabó Miklós A bevehetetlen város Lewngrádban 30 éie törték át a németek blokádját aki lovagkeresztet és előlép- oeptefe alapján tanultak meg Németország hadserege 1941. június 22-én hadüzenet nélkül a Szovjetunióra támadt. A nyár végére a fa- sziszták Leningrád alatt jártak, és szeptember 8-án bezárult az ostromgyűrű a város körül, teljesen elvágták a hátországtól. A Leningrádra támadó „Észak” hadseregcsoport parancsnokságát Hitler arra a von Leeb tábornagyra bízta, A világ ötödik legnagyobb könyvtára. a SzaltikovSc~edr>v nvvtár egyetlen « kapuit. Az eg .s/ ai oib fsgyoskodott, de a 16 millió kelet épen tetést kapott a Maginot-vonal áttöréséért Válogatott csapatokat — 725 ezer katonát és tisztet, — másfélezer páncélost több mint ezer repülőgépet és 13 ezer löveget küldtek a város ellen. A német parancsnokság egy pillanatig sem kételkedett Leningrád bevételében: a díszünnepélyre és a bálra előre szétküld- ték a meghívókat. maradt A maga módján a könyvtár is harcolt. Letétbe helyezett geológiai térképeket kerestek elő a partizánok számára, középkori gyufára» ismét gyufát gyártani. Harcolt az Ermitázs is. A legértékesebb képeket 52 vagonban szállították a hátországba, de mind a hárommillió tárgyat evakuálni lehetetlen volt A munkatársak a városban maradtak, disszertációkat tudományos műveket írtak és amikor a hidegtől és a nedvességtől penészedül kezdtek a képek, kihord ták őket a szabadba szárítani, — pedig járni is alig tudtak. Az ókori bölcsek aforizmája ellenére, itt az ágyú tűzben sem hallgattak a múzsák. Ekkor írta meg Sosztakovics VII. — Leningrád — Szimfóniáját A leningrádi rádió mutatta be a saját és a frontról bevezényelt katonai és flottazenekarral. Részlet a próbanaplóból: „...Ma haldoklik az elsőhegedűs, a dobos útközben idejövet vesztette életét, a vadászkürtös már soha többet nem muzsikál..Mégis, az egész ország hallhatta a leningrádi koncertet Leningrad első győzelme 1943. január 18-án, a blokád áttörésével következett be. A Ladoga-tó jegén keresztül vezető keskeny folyosó kiharcolásával a város szárazföldi összeköttetésbe került a hátországgaL Gépkocsikaravánok indultak élelemmel, tüzelővel és minden egyébbel a város életének megmentésére, a harcolók támogatására. A leningrádi lakosok a szörnyű napok után először lélegeztek fél. Egy év múlva végképp megszűnt az ostrom. A város védelmi vonala mentén ma emlékművek állnak. A legnagyobb közöttük a Piszkarjovi-temető. A márvány In nők alatt félmillió harcos: férfi, nő, gyermek, katona és polgár nyugszik, akik védték és megvédtek Lenin városát. Képünkön a Hősök parkja Leningrádban. A háborús sebeket már régen begyógyították, a város gyönyörűbb, mint valaha. A világ minden tájáról ezreik érkeznek ide minden évben. Gyakran kérdezik. milyen károkat szenvedett a város? Anyagi javakban 38 milliárd rubelt, de a blokádot átélők szenvedését. nyomorúságát számokban kifejezni nem lehet. Nincs egyetlen leningrádi család, amely ne vesztett volna el közeli hozzá tartozót. Mi semmit sem felejtünk fvetfe» Knyáscvv Utcáit nem taposta hódító Majdnem három évig harcoltak a németek a város bevételéért. Kilencszáz napon út lőtték ágyúikból, 150 ezer tüzérségi lövedékkel árasztották el, 100 ezer bambát dobtak le rá. Minden harmadik ház súlyos károkat szenvedett, minden ötödiket porig romboltak. Még ilyen áron sem léphettek be abba a városba, amelynek utcáit történelme folyamán egyszer sem taposta hódító. Hitler elhatározta, hogy eltörli a föld színéről I. Péter, a dekabrista forradalmárok, Lenin és a bolsevikok, a nagy orosz művészek és építészek városát. Véleménye szerint Leningrád — az orosz forradalom szimbóluma — eleste a szovjetek Az éhező város Beköszöntött az éhezés. A fennmaradt dokumentumok szerint 1941. november kilencedikén Leningrád 7 napra való liszttel. 8 napra elegendő darakásával és 14 napi nsíiTal rendelkezett, utánpótlás pedig nem volt. Eljött a szokatlanul kemény tél — a hőmérő higanyszála mínusz 30 fok alá is süllyedt — tüzelő nem volt. A bombázás és a tüzérségi tűz napi 15—16 órán át tartott. A napi fejadag 12.5 dkg. blokád- pótkenyér volt, amit egy bögre melegvízzel fogyasztottunk el. Én akkor 12 éves voltam, az események történelmi jelentőségét még nem fogtam fel, de amit láttam, kitörülhetetflenül az emlékezetembe vésődött A békeidőkben oly vidám és zsúfolt Nyevszkij sugárúton, a város központjában laktunk. Apám a fronton, anyám otthon. betegen. Vízért jártam. Árnyak bolyongtak az utcán, hogy férfi, vagy nő, nem A könyvtár nem csukta be kapuit teljes katasztrófáját okozta volna. A Führer mindennél számolt mindent figyelembe vett, de egyet nem láthatott előre; azt hogy kik és milyen eszme nevében fogják védelmezni a várost. A háború cHső óráiban, a mozgósítás elrendelése előtt, 100 ezer leningrádi ostromolta meg a kiegészítő parancsnokságokat, követelve, hogy a frontra küldjék őket. A munkásosztály fellegvárai, a leningrádi nagyüzemek önkéntes hadosztályokat és zászlóaljakat szerveztek. A városba zárva több mint két és fél millió polgári lakos maradt ebből 1.2 millió önellátásra képtelen: idős és beteg ember, és mintegy 400 ezer gyerek. Már nem volt idő az evakuálásukra, lehetett tudni Az emberek kis szánkókon húzták temetni éhen halt hozzátartozóikat — ha még volt erejük. A házak bedeszkázott ablakaikkal bámultak rájuk, a villamosokat és a leszakadt vezetékek szövevényét belepte a hó és a jég. így köszöntöttük az Újévet 1942-ben. Egyedül az éhség 641 ezer leningrádi lakost ölt meg. Exkavátorok ásták a tömegsírokat, de még így is maradtak temetetlen holttestek az utcákon. Hitler arra számított, hogy Leningrád felfalja önmagát Elszámította magát; a fizikai leromlás nem hozta magával az erkölcsi bomlást Az üzemek dolgoztak, fegyvert gyártották, javították a páncélosokat Külön, a kormány határozatára hagyták csak él a várost Mescsanyikov és Orbeli akadémikusok. A világhírű kohász, Bajkov akadémikus csak a hetedik parancs után távozott a hátországba. p
