Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
1972. december 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Mészáros Lajos emlékkiállítása Az új szolnoki Galéria mindkét szintjén egy tartalmas, tanulságos és egyben egy szomorú kiállítást láthat ezekben a hetekben Szolnok város művészetbarát közönsége. Az egy éve fiatalon, negyvenhatéves korában elhunyt Mészáros Lajos festőművész terjedelmes életműve előtt tisztelegve csak azt fájlalhatjuk, hogy az élő művészek retrospektív számadása helyébe a fájdalmas emlékkiállításnak kellett lépnie. Mint a kiállítás rendezője és a tragikus sorsú festő személyének és művészetének régi ismerője, magam is megdöbbenve álltam meg összegyűjtött anyaga előtt, hiszen hangyaszorgalmát mindenki ismerte, de hogy ilyen mértékben termékeny volt, az még legszűkebb baráti körében is a meglepetés erejével hatott. Ezért nem volt nehéz megtölteni műveivel — festményeivel, grafikáival, rajzaival, mozaikjaival és egyéb nagyszabású muráiig terveivel — a galéria falait, sőt a gondot inkább az jelentette, hogy melyek maradjanak ki az egybegyűjtött anyagból. Bár Mészáros Lajos mosolygós arcát, barátságos lényét sokan ismerték Szolnokon, mégsem árt felidézni, hogy 1925-foen született a Borsod megyei Sály községben. A bükki hegyek rengetegéből érkezett tehát az Alföldre, amel/nek népével, szokásaival, természeti szépségeivel, dicséretes módon oly hamar megbarátkozott, majd képes volt eggyé válni vele. Ifjúságát munkásként kezdte, de élve a társadalmunk által felkínált lehetőséggel és bízva saját tehetségében, hivatásában — 1946-ban — a fővárosba ment tanulni. Itt előbb a kultúrtörténeti jelentőségű Derfeovits Kollégium lakója lett, hogy Koffán Károly és Kmetíy János mesterek irányítása mellett megismerkedjen a rajzolás, komponálás alapelemeivel és egyben felkészüljön a főiskolai felvételeire. A Képzőművészeti Főiskolán 1948—53 között végezte el tanulmányait Pór Bertalan. Bencze László és Fónyi Géza osztályán. Utóbbi mestere szerettette meg vele a mozaikot úgy, hogy az egész életében végigkísérte. Művészi diplomája megszerzése után Mészáros -Lajos négy évig lakott Budapesten, amelynek ritmusát és légkörét — saját bevallása szerint — soha sem tudta megszokni. A nagyvárosi élet művészi kibontakozásához sem nyújtott táptalajt, bár egy korai megbízás lehetővé tette a pályakezdő művész pzámára, hogy éppen egy mozaik berakásával bizonyítsa a nagyszabású murális feladatok iránti készségét. Az í956-ban készített, Játszó gyerekeket ábrázoló mű ma is látható a Nagy Lajos király úti lakótelep egy házfalán, Művészi arculatának kialakítása és az egzisztenciális bizonytalanság izgalmai után élete fokozatosan vált egyre harmónikusabbá. Előbb megnősült, majd a váratlanul felajánlott alkalmat megérezve Szolnokra költözött. Ma már egyértelműen lemérhető, hogy reményeiben nem csalódott és a művészettörténeti jelentőségű alföldi város mindent megadott számára, ami fejlődéséhez, számottevő művésszé válásához szükséges volt. Emberszerető, jóindulatú természete révén hamar beilleszkedett a művésztelepi közösségbe, ahol mindenki szerette és becsülte, s ahol nevét tisztelettel ejtik ki ma is. E szolid, gyermeklelkű, derűs és barátságos művészember jelleme elutasított magától minden alakoskodást de hasonlóan nem ízlett neki a tülekedés, az elvtelen megalkuvás, az erőszafen§ önpropagátósb Művésze; te a legtisztább forrásból, a természet és az ember örök kapcsolatából, mindig megújuló szépségeiből táplálkozott. A legnemesebb helyi festői hagyományokat könynyű volt felhasználnia és azt egyéni látásmódjával egyesi4- nie, hiszen a lokális jelleg, az atmoszférikus sajátosságok mindig eleve determinálták Szolnok festészetét. Mészáros Lajos szinte észrevétlenül dolgozott. Nem ismerte a megalázkodást, csak hivatásával, a művészettel szemben volt alázatos, s talán ezért beszélt róla keveset, ezért nem vált láthatóvá, hogy milyen lázas és eredményes alkotómunka folyik műtermében. Csak a hagyományos téli és tavaszi tárlatokon fedte fel önmagát, azokat a problémákat, amelyek művészetét foglalkoztatták. Érdemes elgondolkodni azon. hogy ez a szerényen és serényes dolgozó festő — aki soha sem akarta megváltani a világot, s akit egyes tudálékos kritikusok és magukat zseninek vélő kollégái valóban tehetsége alatt szerették értékelni — olyan produktumokat tett le a szakma asztalára, amelyek nemcsak a szolnoki művészet, hanem az egész magyar piktúra örök értékei. Ilyennek ítélhetjük korai művei közül az Almaszedők 1959-ben készült, ritmikusan komponált és finom árnyalatokban, lírai érzésekkel telített vásznát. Az e köré csoportosult képek kvalitása is alig halványabb, kiváltképp ha az Aratók vagy a Leány könyvvel című művekre gondolunk. Hogy Mészáros Lajostól a nemes értelemben vett munkaábrázoláson belül a gyáripari munka ihletése és átélése sem volt idegen, arra is szolgáltat néhány pregnáns példát a kiállítás. Újabb fő művét, a Csapolást, őszinte átéléssel himnikus hang- ' vételűvé tudta tenni, mert hitt annak igazában & szépségében, aminek művi meg■ jelenítésére vállalkozott. Észrevehető könnyedséggel kerülte ki a naturalizmus csábításait. nem lemásolta, hanem — a műalkotás örök törvénye szerint —• a festészet specifikus nyelvezetének segítségével átformálta a valóságot. Az ember és a táj szerves kapcsolata mindig átsütött képein, akár az önmagáért való táj ragadtatta el. akár figurákkal , is gazdagította azokat. E témakörben is produkált ismertté vált remekműveket, olyanokat mint a nyugodtabb szemlélődést rögzítő Hajóállomást, vagy a drámai sodrású, dinamikus erejű Komp kompozíciója. És jócskán sorolhatnánk itt még . érdemleges műveket, de ezt egyrészt a terjedelem kötöttsége, másfelől a jelen, sorok rendeltetése nem teszi lehetővé, illetve indokolttá. Mészáros Lajos életművében külön helyet foglal el a konkrét emberábrázolás, vagy a portréfestés, ezenbelül pedig változatos Önarcképeinek sora. Kiváltképp kettő érdemel közülük figyelmet: az egyik fiatalkori mellképe még a művészpálya kezdetéről, a másik a negyven, év körüli festőről műtermi környezetben. Ide kívánkozik azoknak a kitűnő grafikai lapoknak említése is, amelyeken szintúgy analitikus alapossággal ábrázolta mindenkori önmagát. Mészáros Lajos grafikusi munkásságánali jelentősegét azért kell aláhúzottan hangsúlyozni,' mivel e műfajban volt a legtermékenyebb, s ugyanakkor ebben ismerte őt mindenki a legkevésbé. Közismert, hogy a sokszorosító grafikát és az autonóm rajzművészetet a képzőművészet intim műfajai közé sorolják, ez az intimitás azonban nem devalválja, qpdk. esztétikai értékét. A lélek finomabb rezdülései ezek, amelyekben éppen úgy megfér a lírai szemlélődés, mint a drámai erejű, tömegeket is mozgósítaná képes téma és tartalom. Ilyen megrázó érzelmeket közvetít a szintén főműként ismert ötlapos linóleumsorozata. a Bánk bán. A szüzsét Katona József népszerű drámája szolgáltatta ugyan, de — vérbeli grafikus lévén, — Mészáros sokkal többet adott hozzá saját individuumából annál, hogy pusztán irodalmi illusztrációnak tekintsük. Bánk bán sorozat mellé még tucatnyi, legkülönfélébb technikákkal készített fekete-fehér és színes grafikai lapot állíthatnánk és ugyanezt kívánnák önálló rajzai, akvarelljei is. Ezek részletes méltatása helyett összegezésképp csak annyit, hogy a legszélesebb tematikai skálán az élet és a jelenségek szinte minden oldalát meglátva születtek ezek a lapok, helyet biztosítva bennük a művi absztrahálás törvényeinek és az átélt érzelmi telítettségnek. Még kevésbé volt ismert a „mozaikos” Mészáros Lajos. Pedig tehetségéből erre is futotta. A már tárgyalt budapesti bemutatkozást később csak egy megbízás követte a szolnoki Kolozsvári úti óvodában, ahol remek állatfigurákat készített a kis színes kőkockákból. A mozaik nemcsak nagyon munkaigényes technika, de — sajnos — költséges műfaj is. Négy jelesre sikerült mozaiktáblája közül az első hely a bravúrosan komponált Csendéletet illeti meg. Mészáros Lajos a szolnoki Művésztelep egyik pillére, szorgalmas és tehetséges alkotója volt. Segítette ebben szilárd emberi-művészi etikája, szerény, de öntudatos célratörése. A szolnoki festészet tradícióinak leghaladóbb eredményeit hamar felismerte és úgy szívta magába* hogy abból egy teljesen egyéni, sajátos festői stílust alakítson ki. Művészete a hagyomány, a korszerűség és a szubjektív látásmód egységében alakult, fejlődött, változott fokról fokra, lépésről lépésre, minden megerőltetés és útvesztőkbe tévedés nélküL Soha sem akart stílusforradalmár és vezéregyéniség lenni, megvetette az önteltséget és a megalomániás nagyotakarást. Egyéb szándéka nem volt, mint festeni, rajzolni, grafikát és mozaikot csinálni, egyszóval: alkotni. És ez sikerült neki. Stíluskategóriálchoz sem kötötte magát, mert az is gátolta volna a művészi őszinteségben és igazságban. Egész oeuvre-jét az átgondoltság jellemzi, művei ezért vetnek fél különleges problémákat. A természet és az ember volt a barátja, hogy a panteisztikus alázat lett műveinek fő ihletője, táplálója is. Hogy ilyen látásmód mellett is képes volt újabb felfedezésekre és a képi fogalmazás új vonásokkal való gazdagítására, arra is láthatunk kitűnő példát az emlékkiállításon. Aki az Eszpresszóban című, halála előtti periódusában készült olajképe előtt megáll, az meggyőződhet arról, hogy Mészáros Lajos nemcsak egy szórakozóhely jellemző vibrálását, hangulatát festette itt meg, hanem a festői kifejezés egy új útjára tért anélkül, hogy azt kereste vagy erőltette volna. megidézettek és még jónéhány mű (közöttük az ezen' az oldalpáron bemutatottak) arról győzhet meg minden tárlatlátogatót. hogy Mészáros Lajosban egy ígéretes, fejlődőképes és jelentős életművet hátrahagyó művészt veszített el a magyar társadalom, IcwstX Hesaéf fALÜVÉGl SZOLNOK CSENDÉLET TÉL
