Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
6 SZOLNOK MfiGtEl NÉPLAP 1972. deeember 31. PETŐFI SÁNDOR SZELETESÉNEK ÁTUTAZÓBAN Petőfi-emlékek a megyében Hát vannak ilyen emlékek? Vannak, igenis léteznek, csak keveset tudunk róluk. No meg az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezek az emlékek jobbára csak morzsák ahhoz képest, amit Petőfiből más tájak, városok mondhatnak magukénak. De lehet-e értéktelen az. mégha morzsákról is van szó, ami népünk legnagyobb költőjéhez kapcsolja közvetlenül is megyénket, ami vele van egyenes összefüggésben. Most az évforduló kapesán széles e hazában ki-ki feltérképezi szellemi, s talán fizikai értelemben is, hogy mi köze is van közvetlenül a halhatatlan élethez és még inkább a halhatatlan életműhöz; nem holmi provtaciaUzmusból, hanem őszinte ragaszkodásból én is megkísérlelm ezúttal a morzsákat olyképpen egybegyűjteni, hogy hátha végül is valami kenyérféle kerekedik ki belőle. Hol is kezdjem? Petőfi életpályája során négy alkalommal is hozzá. később helyezte el &• Hazafias Népfront.) Ezek szerint tehát a fiatal házaspár az említett év őszén töltött néhány napot a herényi rokonoknál. Ha azonban hinni lehet a Jász-Hírlap egyik megjelent közleményének (1929. december 22.) akkor Petőfi és Júlia nem először fordultak meg 1847-ben Fáni nagynéne házában. Ismeretes ugyanis, hogy az erdődi tiszttartó. Szén drei Ignác nem jó szemmel nézte, hogy egy „jött-ment komédiás”, ahogyan haragjában Petőfit nevezte, közeledjék, lányához, de a legfőbb baj az volt, hogy Júlia maga is jó szívvel vette a költő udvarlását Mikor Szendrei Ignác megtudta, hogy Júlia és Sándor az apai szigor ellenére is gyakran találkoznak az Ecsedi-láp egyik szigetén — fogott, hogy a nép körében mitológikussá nőtt Lehel vérér alakját megénekelje. Először Pápán diákkorában, majd érett költőként 1848 márciusában. Sajnos ez utób. bi a legérettebb kísérlet*, is csak töredékben maradt ránk, pedig benne nem kisebb feladatot tűzött maga elé, minthogy nagy népkölteményben adja elő a kürtharsogtatással országokat reszkettető Lehel történetét és dicsőségét. Olyanformán, mint Arany, tette volt Toldijával. Ez az epopeia azonban épp ott szakad meg folyásában. amikor „Lehel vezér és serege a Jászság és a Kunság szép rónaföldjére éré.” így hát hogy Lehel mit is érzett, amikor erre a földre lépett, nem tudhatjuk meg soha. De sajnos azt sem, hogy a költő Petőfi milyennek láttatta volna személyes élményeiből kiindulva a jászok fővárosát. Petőfi életében többször is megfordult Berényben. Az egyik látogatásának emlékét tábla is hirdeti: így szól a közlemény — azonnal kocsira pakolta és Jászberénybe vitte Júliát Fáni tanthpz, aki Sismis Mihály várnagy felesége volt, s férje természetéből és szigorúságából sokat elsajátított. Keményen ráparancsolt tehát Júliára, hogy a kapun ki se merjen lépni, mert különben baj lesz. A szerelem azonban találékony, s a költőtől eldugott Júlia gyalogpostával küld levelet Berényből Pestre a Jókainál tartózkodó Petőfinek, hogy hollétét felfedje. S lám a cseresznye még nem is pirosuk. amikor a költő már kedvesénél terem. A szóbeszéd alapján született írás, ha tetszik közlemény, Petőfi jászberényi tartózkodásával kapcsolatban egyéb részletekre is kiterjed. De azokban alighanem már több a legendás megszépítés, mint az ellenőrizhető valóság. Figyelemre méltó adalék azonban a Jász-Hírlap már idézett cikkének egy másik állítása, amely szerint a költő március idusa után is járt volna a városban, mégpedig abból a célból, hogy lelkesítse Jászberény népét. Állítólag ekkor mondta volna el Lehel vezér cimű költeményének addig elkészült énekeit, első ízben Jászberényben, a régi kőhíd karfalán. Ami már csak azért is elfogadható, ha tetszetős állítás is, mert alánjában egyesük a költő szándékával, aki elbeszélő művét „szűrösgubás embereknek” szánta, sőt közelebbről a jászkunoknak. mint az egyik előbbi változatában írta: Ti jászok és ti kunok, hallgassátok. Igaz ugyan, hogy a költeménynek azok a sorai, amelyekben Jászberény jövőjéről szól, nem arathattak általános tetszést az „intéző körökben”. sőt mint az idézett cikk írója megjegyzi, arra voltak jók, hogyha jászberényi ember városával dicsekedni akart, azzal letorkolják, mert Petőfi szavaival „Nem nagyhírű város Jászberény városa, és itt a nyakam, hogy nem is lesz a soha.” Egyébként Petőfi valóban többször megfordult Berényben. Bizonyíthatóan először akkor. mikor 1842 őszén Debrecenből, ahová barátja Orlay Petrich Soma társaságában érkezett hogy megtekintsék együtt Csokonai sírját, gyalog indult szokása szerint Dunavecsére, hátán barátja borjúbőrből készült táskájával, amelybe kis motyóját rakta. Mehetett volna egyenesebb úton is. mint Tiszafüred, Jászberényen keresztül Szoboszló, Karcag felé Szolnokon át. Petőfit azonban vonzotta a híres hortobágyi puszta — saját bevallása szerint — de tegyük hozzá talán a város is, amellyel Lehel neve összenőtt, azé a Lehelé, akiről éppen ennek az évnek a tavaszán írt Pápán sikeres költeményt, olyannyira sikereset, hogy a Képző Társaság évzáró Örömünnepén dicséretet kapott érte. Hogy megállt-p útja során a városban bzionyíték erre semmi, de arra igen, hogy a jászkunok sorsa, története mindig kísértette, közeláilt a szivéhez. Erre utalt egy kedves epizód is. Telegdy László írja a Koszorú 1884. évi szeptember 28-i számában. Petőfi nagykárolvi tartózkodáséval kaocso'atban: „Midőn Petőfi szobájába léptem. a költő azzal mulatta magit, hogy egy ezüstérmet (melyet Jászberényben kapott a nádor ötvenéves ünnepélye alkalmával) hajigáit fel a levegőbe. s azt esés közben megkapta.” Hogyan? Ezek szerint Petőfi is ott lett volna a jászkunok nagy ünnepén, 1845. május 20-án. amikor a Hármas Kerület fényes külsőségek közepette ünnepelte meg a redempció, a megváltás százéves évfordulóját? Amely egyébként majdnem egybeesett a jászok és a kunok grófjának és bírájának, József nádornak fél évszázados nádorsága ünnepével is. Erre az alkalomra készült aranyból, ezüstből és bronzból az az emlékérem, amelyiknek egyik példányát Petőfi is magánál tartotta. Ezekből az érmekből általában csak az előkelő vendégek kaptak, így hát aligha képzelhető el. hogy mint előkelő vendégnek jutott volna birtokába Petőfinek az értékes érem. Sokkal inkább valószínű, hogy a költő „jóvérű öccse” révén jutott az ezüstéremhez, öccs0 adhatta neki, aki — mint Hatvani könyvében olvashatjuk — egy kunszentmiklósi bartdérista szőrén megült lován díjul nyerte a lófuttatáson azaz a lóversenyen. A Telegdy említette napon 1846. szeptember 6-át írták, és ami az epizódban érdekes, hogy a nagykárolyi Szarvas Szálloda penészszagú szobájában, ahol az asztalon Petőfi kedvenc francia költője. Béranger kötete és Rákóczi Ferenc emlékiratai feküdtek, ott volt velp a jászkunok megváltását hirdető ezüstösen csillogó érem is. És talán a fejében ott forgathatta már a gondolatát a már fentebb említett „Lehel vezérének is, amelynek megírására, mint említettem, csaknem egy év múlva szánja rá magát. Ha lapozgatjuk a Petőfi életrajzokat, akkor egyes adatokból, amelyek megyénkre vonatkoznak szinte egyértelműen derül ki, hogy a költő számára az Alföldnek ez a része afféle át.iáróház volt. Itt mindig csak átutazóban járt és egv esv éjszakára is alig-alig szállt meg. Ügv látszik nem volt. ami marasztalja. Fontosabb útjairól hisz valamennyit felsorolni is nehéz volna Üti leveleiben maga is gyakorta tesz említést. Így ama em. lékezetes útjáról, amelyet 1847. június elején tett Nagy. szalontáról indulva Aranvéktól M*»z*-Tűron. maid Szolnokon át Pestig. Ezúttal ..emyős szekéren juhászkutya módra hasalva” a sátor alatt. Hogy erről az útról részletesebben is szólok annak oka, és talán magyarázata. hogy ez az egyetlen út, amelynek élményeiből közvetlenül fakadt az Utazás az Alföldön című vers, az egyetlen Petőfí-költemény, amelynek szülőhelye a mi megyénk. Nem akármilyen napokat élt meg Petőfi utazása során a rendkívül esős júniusban. Ütja előtt már tíz napig szüntelenül esett és az út során is két napig verte szekere sátorát az eső. „Sátor volt ugyan szekeremen, hanem azért annyi sár ragadt a kerekekre, hogy a szó legszentebb értelmében minden száz lépésen meg kellett állnunk, s levasvillázni a kvll'km'l a gjnesoskodó fekete írósvajat.” (VIII. levél) A feneketlen sár volt a ludas abban is, hogy útia során Petőfi június 11-én este kénytelen volt megszállni Mező-Túron, a népiesen Zsindelvesnek nevezett Dobogó vendéglőben, amelynek eevébként kitűnő konvháia híres volt szerte a vidéken. A költőt afféle „erdélvi diáknak” nézték a szálló vendégei, aki ugyancsak kikelt macából, és elkeseredetten szidta a rettentő alföldi sarat, amelybe tengeivéig fúródott szekerük. (A Dobogó vendéglőt, az 1870-es években lebontották.) És mit jegyzett levelében tíz nappal később a kényszerű vendégeskedés során szerzett tapasztalatairól maga a költő? „Mező-Túr derék város a Berettyó inellett Heves megyében. Lóvásárai híresek, melyeken minden valamire való alföldi betyár megjelen, vagy lovat lopni, vagy lopott lovát eladni. Jó mesterség; az ember capitalis nélkül is belekezdhet. Különös, hogy a magyar szeret ugyan mindent lopni, de legjobban szereti a lólopást. A többit csak tálén, tűm dolgának tartja. ezt azonban genialitásnak... És ha ez genialitás. ki meri állítani, hogy Magyarország szűkölködik lángelmék nélkül. Rágalom. puszta rágalom. Az itteni lóvásárok alkalmakor nevezetes és nagyszerű betyárverekedések is' szoktak esni, sőt enélkül nem is történhetik vásár. Kik az efféle szívnemesítő és kedvderítő spectaculumokban gyönyörködnek, figyelmeztetem őket, hogy ennél jobb helyre nem is mehetnek. Olyakat ütnek fütyköseikkel egymás fejére, hogy ehhez képest Botond ősünk bárdcsapása a konstantinápolyi kapun valóságos nyomorúság és paródia volt.” Kesernyés, ironikus szavak, Az elmaradottság láttán érzett plebejus költő keserűsége szólal meg bennük. Itt sem tagadja meg önmagát. Bár tudtok róla hogy szerelme az Alföld, itt van otthon ez az ő világa és maga is vallja, hogy az Alföld a világ legdicsőbb tartománya, mégis e táj szeretettnél erősebb benne az igazságérzet. És éppen ezért az élmények birtokában és tudatában ezúttal nem vállalkozik az Alföld dicséretére. „Meg kéne gyilkolnom lelkiismeretemet, s száműznöm keservesen szerzett tapasztalásaimat, hogy ezt tehéssem. Ö ezt nem tehetem, semmiféleképpen sem tehetem.” Jászberény, Mezőtúr, a sorban Szolnok következik. Az a város, amely fekvésénél fogy a és közlekedési helyzetéből eredően gyakorta esik útjába a Debrecenből Pestre, vagy a Pestről Mezőberényfce, vagy épp Erdély be tartó költőnek. 1847. jú lius 12-én „Szolnokban cseresznyét vettem.” Mindössz ennyi áll az útról írott le vélben. Sajnos ennél bővebb beszédű beszámolót Szolnokkal kapcsolatban hiába keresünk. Pedig megfordul erre gyakorta egyedül is. barátjával is, sőt a családjával is. Például még ugyanennek az évnek novemberében ..haladnak át a városon, az újdonsült házaspár, de erről az útról sem szól bővebben a krónika. A fiatal házas költő „egyáltaljában nem ér rá”, mint írja, hogy részletesebben szóljon az útról, pedig sokat írhatna róla. Talán a Szolnokon datált levél is egy újabb átutazás, esetleg tartózkodás emléke —. bővebbet erről sem tudunk — amelyben Bem Józsefet tudósítja, hogy ugyancsak Szolnokról keményhangú levelet írt Klapka Györgynek, aki méltatlanul bánt vele és megsértette őt. A levél kelte 1849. május 8. De még jóformán egy hónap sem telik el. és mint ahogy egy újabb adat bizonyítja, Petőfi családostól érkezik vasúton Szolnokra, hogy azután innen már szekéren folytassák az utat Mezőberénybe. Utak. utazások, rövidke tartózkodások. S ha ezen túl azon a térképen, amelyre Petőfi megyénkben tett útjai kerülnének, újabbakat kellene megjelölnöm, akkor még két helységet illesztenék az elképzelt térképre. Tiszafüredet. Tisza- Vezsenyt, esetleg Jász-Ladányt, ahová igaz csak meghívták, de minden bizonynyál nem jutott el. A meghívó pedig Jászladány főjegyzője, bizonyos Bathó Ignácz volt, aki pesti otthonában kereste fel 48 nyarán a Petőfi-családot hogy a sógorékat nyaralni hívja falujába. A sógorság pedig onnan, hogy Bathó Ignácz felesége annak a Sismis Mihálynak a testvére akinek viszont felesége Szendreiláriy, (minderről a Koszorú 1884. évi számában olvasha tunk.) Tisza Vezsenyben Péchy Imre tanúsága szerint (Reform 1874.) egyházi hí" vatalában a község lelkes te: látogatta meg. akivel hoszszan beszélgettek Aranv Jánosról. közös ismerősükről, s akit Petőfi magyar Homérosznak nevezett. Végezetül állton itt a költő egyik alföldi útjának írásos emléke: „Átkelve a Tiszán, éri az ember Füredet, s mindjárt énnek szélén az Istenben boldogult, vagy ördögben boldogtalanult Józsa Gyúr a elkezdett, s abbahagyott palotáját. Ott álldogál mogorván, vakolatlan falaival. s ásító ajtókkal és ablakokkal mintegy óriási csontváz. Üres termein át tolvajként szalad a szél, s bosszankodó süvöltéssel hagyja ott, hogy nem lelt semmit. Maga Füred is ilyen kietlen, szomorú, rideg... Düledező házak, ezek födelén és az udvarokban buja fű és páré}, az emberek sápadtak és szótlanok, az utcák üresek. zajtalanok... hagyjuk el ezt az élő sírboltot és menüink. vágtassunk Met felé nagyszerű Mtví-en következik: a puszta, a Hortobágy!” (XII. levél 1847. máius 14.) yALKÖ MIHÁLT Utazás az alföldön- Pompás kis utazás, valóban? | ^ Alig van egy arasznyira § Z Fölöttem a felhő, oly terhes. ~ Szakad nyakamba zápora. | 2 Bundám dohányzacskómra adtam. ” Hogy az maradjon szárazon. s 2 Csűrön víz vagyok. Még megérem, | Hogy végre hallá változom | Minő az úti... de vájjon út ez? | 5 Vagy fekete kovász talán? § Mely ha kisül, leszen belőle | Kenyér az ördög asztalán. | 1 Ne dögönyözze kend, csikóit, | Ne dögönyözze kend, kocsis, jjj 2 Fölérünk Pestre, ott leszünk tán ? Már az ítéletnapon is. — 1 Hej, alföld, alföld, nem reméltem, | 2 Hogr igy fizess szerelmemért! IVagy tán e zápor és ez a sár | Épen szerelmemért a bér? s Csakugyan az lesz... a záporban | 1 Búcsúkönnyűik ömlenek, § S karod a sár. amely helyettem | ” A kereket öleli meg. § * Szép tőled, kedves alföldem, szép, | Hogy engem ennyire szeretsz, " Hogy távozásom úgy megindít, 2 2 Hogy ilyen bánatot szerez; ? Örülök rajta, hogy irántam § 2 Ily érzékeny szíved vagyon, e De. szó ami szó jobb szeretném, 2 2 Ha nem szeretnél ily nagyon. § = Mezőtúr, 1847. június 11. 1 Ezen a helyen állott Sismis Mihály és neje, Szendrei Franciska háza, Petőfi Sándor és felesége Szendrei Júlia, itt látogatták meg rokonaikat az 1847. évben. (Az emléktáblát 100 évvel »Pompás kis ntazás, valói) aní” , (Vágó Pál rajza)
