Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-12 / 241. szám

1972. október 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Az őszi nagy munkák közepette minden gépre nagy szük­ség van a földeken. Jánoshidán. a Vörös Hajnal Termelő- szövetkezet műhelyében ezért a lehető leggyorsabban igye­keznek kijavítani a géphibákat. Képünk: Kádár Mihály és Kátai Imre a DT 54-es traktor sebességváltóját rakja össze Munka, hiba nélkül A ÜH-ról tanácskoztak a Hűtőgépgyárban Vállalati vezetőket, szb- titkárokat, munkaverseny fe­lelősöket, huszonnégy ipari vállalat képviselőit látta vendégül tegnap a Hűtőgép­gyár. Az SZMT-vel közösen szervezett tanácskozáson a ,,Dolgozz hibátlanul” mun­karendszer hűtőgépgyári ta­pasztalatait ismertette Nagy János, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára. A „DH" munkarendszert 1970-ben Jászboldogházán a radiátor üzemben vezették be. Az új mozgalom sikere­sen indult, már 1971 első felében is jelentősen csök­kent a selejt, az idén pedig további 30 százalékkal. Pe­dig nem csináltak semmi különöset Ugyanúgy megkö­vetelték a jó minőséget, mint addig, de a hibamentes munkára anyagilag és erköl­csileg is ösztönözték a dol­gozókat. A „DH” munkarendszert a Hűtőgépgyár többi üzem­részében is bevezetik. Az előadást vita követte, majd a kérdésekre adott válasz után Halmi Ferenc, az SZMT titkára foglalta össze a ta­nácskozás tanulságait. Délu­tán a résztvevők Jászboldog- házára utaztak, ahol megte­kintették a gyár „DH” mun­karendszerben dolgozó radi­átorüzemét. Magyar textilipari kiállítást rendeznek Japánban Tokióban sajtóértekezletet tartott a Marubeni Corpo­ration, a negyedik legna­gyobb japán kereskedelmi vállalat. A marubeni elnöke bejelentette, hogy tekintettel a vállalat és a Hungarotex között évek óta fennálló gyümölcsöző üzleti kapcso­latokra, a Hungarotex tokiói irodájának közvetítésével felajánlották, hogy magyar textilipart kiállítást rendez­nek Japánban. A Marubeni Corporation és a Hungarotex megállapodása értelmében az első magyar textilipari kiállítást Japán két legna­gyobb ipari és kereskedelmi központjában, Osakában és Tokióban rendezik meg. Osakában október 16-tól 20­ig, Tokióban pedig október 24-től 27-ig. A kiállítás al­kalmából népes magyar de­legáció érkezik Japánba, divatmodellekkel együtt. A marubeni szerint a ki­állítás célja elősegíteni a magyar textiláruk Japán piacon való elhelyezését. Ezt biztosítandó, a Maruben Corporation nyolcszáz áru­házát, nagykereskedőt és textillel foglalkozó szakem­bert hívott meg a megnyi­tóra. A Japánban első ízben sorra kerülő magyar textil­ipari kiállításról szóló sajtó- tájékoztató anyagát az ösz- szes nagy japán lap részle­tesen közölte. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a PIÉRT KERESKEDELMI V/LLALAT 24. sz. lerakata 1972. október 25-től november 4-ig év végi leltározást tart Fenti idő alatt a kiszolgálás szünetel. Rövidtávú fejlesztési terv készült A megyei pártvezetők és az állami gazdaságok vezetőinek megbeszélése Szolnokon Negyvenéves erőmű A legendés hírű vízierőmű, a Dnyeproge&z negyven éves: 1932 október 10-én, az első szovjet ötéves terv végén avatták fel Zaporozsjeben a lenini Goelro-program fő lé­tesítményét. Több mint 30 nemzetiség dolgozói ötévi munkával épí­tették fel az erőművet, amely azóta 93,5 milliárd kilowatt­óra energiát állított elő. A hitleri megszállók által szétrombolt erőművet kor­szerűsítették és teljesítmé­nyét 650 megawattra növel­ték. Jelenleg egy műszakban csak hat személy szükséges az önműködő aggregátorok irányításához. Az árvizek A Szolnok megyei párt- és állami vezető testületek nagy erőfeszítéssel dolgoznak azon, hogy meggyorsítsák az élelmiszergazdaság fejleszté­sét a megyében. Ebbe a programba illően tegnap, Szolnokon megbeszélést tar­tottak, amelyen részt vett dr. Gergely István, a Szolnok megyei pártbizottság első tit­kára, Sári Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Klencner András, az Állami Gazdaságok Országos Köz­pontjának vezérigazgatója, dr. Borbély József, a Szolnok megyei Állami Gazdaságok főosztályának vezetője és dr. Fodor Sándor, a főosztály vezetőhelyettese. A megyénkben 76 ezer hektáron gazdálkodó tíz állami gazdaság nyolc- ezerhétszáz munkavállaló­ja évente 1,3 milliárd fo­rint értékű terméket állít elő. A megyei pártbizottság ha­tározata alapján rövidtávú fejlesztési tervet készítettek most. amelyben azt rögzítet­ték. mi mindent kell meg­valósítani 1972 és 1975 között. Ez adta a tegnapi megbeszé­lés alapját. A program töb­bek között azt tartalmazza, hogy 1975-ig tehénállomá­nyukat nyolcszázzal emelik az állami gazdaságok a me­gyében, karcagi és a me­zőtúri gazdaságban kialakít­ják a hústermelő szarvasmar- hatenyészetet. Négyezeregy- száz hektáron termesztenek rizst, s a következő években szeretnék a telepek rekonst­rukcióját elvégezni. A cukorrépa termesztés megyei programjából a héki zártrendszer megte­remtésével veszik ki részü­ket az állami gazdaságok. Az anyagi, műszaki fejlesz­tésben a gépek és géprend­szerek felújítása, a takar­mánykeverő-hálózat kiépíté­se szerepel elsősorban napi­renden 1975-ig. megérzéséért A Középtisza vidéki Víz­ügyi Igazgatóság megkezdte az ár- és belvízvédelmi mű­vek őszi felülvizsgálatát. Az ellenőrzés során feltérképe­Több mint négymillió — Jól ment a kertészetnek — Jöhet a tél zik a megrongálódott parto­kat. A bizottságok megvizs­gálják az árvízvédelmi töl­téseket a magaspartokat, a zsilipeket, a belvízi főcsator­nákat, a szivattyútelepeket és a szertárakat. Október másodikán és harmadikán ellenőrizték a Tisza Kisköre és Csongrád közti szakaszát. Október 3-án kezdődött a belvízvédelmi művek felülvizsgálata, 9-én pedig az árvízvédelmi mű­veké. Október 18-ig 655 km árvízvédelmi vonalat és 14 árvízvédelmi szakaszt ellen­őriznek. A 2000 km belvíz- csatorna és a 43 stabil szi­vattyúteleppel rendelkező 12 belvízvédelmi szakasz el­lenőrzést pedig október 27- én fejezik be. Ezt követően' értékelik a vizsgálatok ered­ményeit és elvégzik a szük­séges javításokat. A jászberényi Városgazdál­kodási Vállalat első félévi árbevétele meghaladta a négymillió forintot. Az állami kezelésű lakó­házak karbantartásával, a lakossági javító szolgáltató tevékenységükkel több mint 700 ezer forint értékű mun­kát végeztek el. Az építő­részleg 1 millió forintos költ­séggel befejezte a Lehel ét­terem felújítását, elkezdte a 3 millió forintos beruházás­sal készülő pelyhesparti ÁBC áruház építését. Befe­jezték az Alkotmány úti óvoda bővítését, a BUBIV megrendelésére hozzáláttak egy kétszáz személyes szo­ciális létesítmény felépítésé­hez. A kertészet ' féléves árbe­vétele 930 ezer forint volt, a virágüzlet félmillió forin­tos forgalmat ért el. A par­kok fenntartására az idén 800 ezer forintot fordítanak. A köztisztasági részlegre az év hátralévő részében — különösen a téli időszakban még sok feladat vár. Ide­jében felkészültek a téli Bővül a magyar—brazil árucsere Veress Péter külkereske­delmi miniszterhelyettes és Paulo Padhila Vidal, a bra­zil külügyminisztérium fő­titkár-helyettese szerdán, a Külkereskedelmi Minisztéri­umban aláírta a magyar— brazil gazdasági vegyesbizott­ság második ülésszakának jegyzőkönyvét. Magyarország kávészlükség- letének jelentős részét Bra­zíliából szerzi be, s egyre növekvő mennyiségben im­portálunk a magyar állat­tenyésztés számára szóját. Mivel Brazília ipara igen gyorsütemben fejlődik, az utóbbi időben az ipari kész­termékek vásárlását is meg­kezdtük. A közelmúltban jött létre az első ilyen jellegű üzletkötés több százezer dol­lár értékű textiláru import­járól. Ugyanakkor Brazília — mivel bruttó nemzeti termé­kének termelése évente 9— 10 százalékkal, tehát gyors ütemben növekszik — jó piac a magyar gépipar számára. Állami szinten jelentős gép­ipari exportmegállapodások jöttek létre, amelyek nyomán műszereket, szerszámgépeket, Diesel-mozdonyokat szállí­tunk. Jó piac kínálkozik Brazíliában magyar alumí­niumtermékek, gyógyszerek, csapágyak és egyéb cikkek számára is. A brazil gazdasági delegá­ció szerda délután elutazott hazánkbóL OLIVETTI ED 24 DUPLEX CR TtPUSO KIS KÖNYVELŐGÉP, 2 db GYÁRI CJ ÉS I db SOEMTRON 382/12 TIPUSU számlázó könyvelőgép használt, eladó Érdeklődni: JÁSZBERÉNY, PL 64. Szervezési és ellenőrzési főosztály. Telefon: Jászberény, 137 Telex: 023341 vagy 025254 munkára. A vállalat intéz­kedési tervet dolgozott ki. A rossz idő beálltával beve­zetik az éjjeli ügyeletet, hó­eltakarító brigádokat szer­veznek. Üzemképes a vállalat két hóekéje, négy homokszóró gépkocsija. Kijelölték azokat az üzemekhez és más fon­tos munkahelyekhez vezető utakat, valamint a főközle­kedési utakat, ahol folya­matosan — éjjel nappal gon­doskodnak majd a hóeltaka­rításról, a homokszórásról. A KPM Közúti Igazgató­ság helyi kirendeltségével együtt meghatározták a kö­zös feladatokat, megállapod­tak abban, hogy szükség esetén együttesen biztosítják a szükséges munkaerőt és a gépeket. — illés — Régi gyártás, új ellenőrzés A Vasipari Vállalat szászberek! gyáregységében az ak­kumulátorok pontos bevizsgálására, ellenőrzésére a buda­pesti Műszaki Egyetem automatika és autóvillamossági tan­székének segítségével mérőszobát szerelnek fel, így „E” típusú akkumulátorok valamennyi paraméterét már a gyár­tás során bemérhetik, megelőzve, hogy a végtermék rossz legyen. Képünkön a bemérőszobában az akkumulátor töltésfelvéte­lét vizsgálja Zorányi István Készül az akkumulátor. Gazsi Béla az őlomlemezeket a formázó káüba építi be

Next

/
Oldalképek
Tartalom