Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-08 / 238. szám
1972. október 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Araegon: A szerelem nem puszta szó 75 évvel ezelőtt, 1887. október 3-án született Louis Aragon, a szocialista irodalom egyik nagy j úttörője és élő klasszikusa. Mikor rám leltél olyan voltam, mint kivetett kavics a parton Mint valami fura dolog, amit senki se tud, mire tartson Mint régi szeksztánsra tapadt moszat amit partra hajít : a dagály ; Mint köd, amely kéretlenül az ablakba ül s be-beszáll : Mint mások-hagyta zűrzavar egy szállodai szobasarokban : Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt : zsírpapírokban : Mint potyautas, aki a vonatlépcsőn kuporog Patak, amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók : Erdei vad, amely az autók reflektorába belekábul :: Éjjeli őr, aki hajnalban hazatart robotéból I: Mint lázálom, mely a börtön homályában sehogy se ; oszol Mint a madár, mely őrjöngve verdes a házban, ha fogoly Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján : Mint egy kocsi, amit sorsára bíztak állva az utcán i Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll Mint lesülés a kézen amit othagyott a tavalyi nyár • Mint réveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt Mint poggyász amit a megőrzőben ottfeledének :: Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol : Mint a seb amin a villám a fába s a szívbe hatol Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek Mint baj, mely mint a véraláfutás nem szüntethető meg Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengereken : Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el I sohasem Mint elcsatangolt lő amely inna s a mocsár körül ődöng Mint vánkos, amely lázálmas éjjelen összegyűrődött Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott Ügy leltél rám te az éjben mint egy szóra mély jóvátehetetlen Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le | Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli ♦ Mint egy régvolt emberre aki zajjal s haraggal I telisdeteli Új könyvek Szervezés, bírálattal “ A százéves Budapest Nemcsak hasmos, hanem. érdekes tanulmánykötetet bocsátott ki a Kossuth Könyvkiadó, a A demokratikus centralizmusról címmel. A szerzői munkaközösség — a szerkesztő dr. Zsar- nóczai Sándor vezetésével — nem kevesebbre vállalkozott, mint, a demokratikus centralizmus fogalmának tisztázására, s mai értelmezésének kritikai elemzésére. Tanulmányuk úttörő jelentőségű, hiszen a legutóbbi években széleskörű vita bontakozott ki a szocializmus és a gazdasági tevékenység, illetve a szövetkezeti mozgalom viszonyáról. A szerzők tárgyalási módja, következtetése nem sugallja a téma lezárását, sőt a továbbgondolásra ösztönöz. Tanulmánykötet a szovjet N. D. Gvisianyi professzoré is, aki — ugyancsak a Kossuth gondozásában — Szervezés és irányítás című munkájában a polgári elméleteket helyezi bonckés alá. A téma világszerte elismert tudósa teljes áttekintésre tett kísérletet, sikerrel. A napjainkban fontos helyet elfoglaló témakörnek hatalmas irodalma van, így érthető, hogy csak nagyon tömör, világos rendszerezéssel nyitható út a nézetek sűrűjében. Gvisianyi a lényeget kiszűrve mutatja meg a szervezés és irányítás klasszikus polgári iskolájának fő jellemzőit, majd ezek bírálata során a többi között részletesen taglalja a legfejlettebb kapitalista országok gazdasági gyakorlatát. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy még hosszú időn át foglalkoztatja majd a történészeket, politikai írókat De Gaulle tevékenysége. Salgó László — aki újságíróként évekig testközelből volt tanúja a tábornok-elnök működésének — nem választott érdektelen témát, amikor könyvet írt De Gaulle diplomáciájá-ról. A kötet 1940-től De Gaulle haláláig követi nyomon e nagy politikai egyéniség útját, s azokat a változásokat, amelyekben része volt, így a többi között az algériai kivonulásban, a Szovjetunióhoz fűződő viszony módosításában, az amerikai egyed unalommal való szembeszegülésben,. Salgó tényekben, dokumentumokban gazdag munkája nem egyszerűen összefoglalása mindezeknek, hanem igényes elemzése annak a diplomáciának, amely kétségtelenül megpróbált önálló utat járni, ha félsikerrél is. Az érdekes fényképekkel illusztrált kötetet a Kossuth jelentette meg. Antológia a náciról — így jellemeztük a Zrínyi Katonai Kiadó újdonságát, A barna téboly címet viselő összeállítást. Tizennyolc írást válogatott ki s foglalt kötetbe a szerkesztő Kajetán Endre arról — mint maga írja az előszóban — „mikor, miért, hogyan, milyen körülmények között születik, fejlődik, funkcionál — a náci”. A kérdésre részleteiben sokféle, de lényegét tekintve egyértelmű választ kapunk olyan szerzők segítségével, mint Sánta Ferenc, Romain Gary, Mihail Solohov, Marcello Venturi, Vercors, Bertolt Brecht, Thomas Mann. A művek más és más vonásait láttatják a farkas-arcnak, de messzehangzóan figyelmeztetnek a legfőbb azonosságra, a lényeg változatlanságra, a legyűrt. de lappangásában is veszélyes kórra. Száz esztendős az egyesített főváros, Budapest. A jubileum jó alkalom arra, hogy bepillantsunk a múltba, s ez is, de az élvezetes olvasmány ígérete is indokolta, hogy a Corvina Kiadó — Székely András válogatásában — kötetre való szemelvényt bocsásson ki dr. Siklóssy László művészet- és művelődéstörténésznek a huszas évek elején megjelent három részre tagolt munkájából» M. Q. I A pedagógusok napirendjén: Ami a legfontosabb N em is olyan régen még az volt a szokás, hogy a művelődésügy vezetői évről évre kijelölték egy-egy tanév fő feladatait, kiemelve a tennivalók sokaságából egy-egy tantárgy tanításának a megreformálását, egy-egy nevelési feladat megoldását, egy-egy évforduló megünneplését. Vannak, akik úgy emlékeznek vissza ezekre az évekre, mint az „ügyeletes szempontok” korszakára. Az oktatásügy irányításának ez a módszere nem vált be. Fő hibája az volt, hogy az „ügyeletes szempontok” meghirdetésével akaratlanul is elterelte a figyelmet a mindennapok iskolai tennivalóinak sokoldalúságáról. Ezekben az években nemegyszer az történt, hogy messzehangzó dicséretet kapott az az iskola, ahol látványos ünnepségsorozattal emlékeztek meg a tanév fontos évfordulójáról, és a dicséretek osztogatói még csak nem is sejtették — mert erre már nem fordítottak figyelmet —, hogy az ünnepi készülődés sürgés-forgásában mélyre zuhant az oktatás és a nevelés színvonala. Ez az irányítási módszer nem serkentette eléggé az iskolákat, a helyi vezetőket és a pedagógusokat arra, hogy elsősorban a saját portájukon nézzenek körül: melyek a helyben megoldandó és megoldható legfontosabb és legidőszerűbb feladatok. • Mert van, ahol a tanulók munkafegyelmének és az iskola rendjének a megszilárdítása a legsürgősebb, másutt a magas bukási százalékok csökkentésére kell hathatós programot kidolgozni, megint másutt az állami és a társadalmi erőforrásokat kellene minél gyorsabban megnyitni az iskola egészségügyi viszonyainak korszerűsítésére, a szertárak gazdagítására, a málladozó vakolat felújítására. Ma az számít jó oktatásügyi vezetőnek, — a falusi iskola tanítójától és igazgatójától a járási vagy a megyei szakelőadójáig —, alti először józanul, lelkiismeretesen és szakszerűen megvizsgálja azt, ami van, azután a valóságos helyzetet egybeveti azzal, aminek lennie kellene, amit el kell érni, s ennek a szembesítésnek a tanulságai alapján jelöli ki a legközelebbi és a további tennivalókat. Az országos helyzet és az országos igények egybevetése még soha a magyar oktatásügy történetében nem volt olyan széles körű, mint annak a felülvizsgálatnak a keretében, amélyet a párt X. kongresszusa határozott el nem egészen két esztendővel ezelőtt. A kongresszusi határozat kimondta: „A kongresszus megállapítja, hogy oktatási rendszerünk magasabb színvonalra emelése a társadalom szocialista fejlődésének egyik fő követelménye. Ezért szükséges, hogy a párt és a kormányzat vezető szervei vizsgálják meg az állami oktatás rendszerét, s gondoskodjanak megfelelő irányú továbbfejlesztéséről”. Oktatásügyünk egészséges fejlődését a kongresszus előtti években tagadhatatlanul hátráltatta az ötletszerűség, a nem eléggé kiérlelt irányelvek elsietett meghirdetése és megvalósítása, amire itt bizonyára elegendő egyetlen példaként az annak idején „öt plusz egy” elnevezéssel megindított országos mozgalmat említeni. A kongresszusi határozat nyomán az ötletszerűség helyét a valóság lényeinek és összefüggéseinek átfogó tanulmányozása vette át. Szakértők százai láttak munkához: iskolákban, főiskolákban, egyetemeken és a művelődés- ügyi apparátusban dolgozó pedagógusok, a legkülönfélébb szaktudományok képviselői, közgazdászok, szociológusok, pártmunkások Jelentéseik, beszámolóik, elemzéseik, tanulmányaik könyvtárnyi méretű anyagának birtokában ült össze júniusban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése, hogy megvitassa az állami oktatás helyzetét és feladatait. A Központi Bizottság határozata, valamint az ülés referátumainak szövege még a nyár folyamán, a tanév megkezdése előtt napvilágot látott. S szeptember elsején a pedagógusok abban a megnyugtató tudatban állhatták tanítványaik elé. hogy a nyár folyamán nagyon lényeges dolog történt. Kimondhatjuk-e vajon, hogy az idei tanév alapvetően különbözik minden eddigitől? Ha a kérdésre egyértelműen igennel válaszolnánk, ez könnyen félreértéseket szülhetne. Nem felejthetjük el, hogy az iskolai munka most is sok helyen régi, korszerűtlen épületekben kezdődött el, hogy még mindig nincs elegendő szakképzett, pedagógus a katedrákon, hogy a gyerekek ugyanazokból a tankönyvekből tanulnak, amelyek sok év óta hozzájárulnak a túlterheléshez, indokolatlanul föl- duzzasztott tényanyagukkal és hogy az óvónők, tanítók, tanárok, igazgatók sem sajátíthatták el egy csapásra azokat a módszereket, amelyekkel korszerűbbé és hatékonyabbá tehetik a munkájukat. De még távolabb kerülnénk az igazságtól, ha azt állítanánk, hogy az idei tanév pontosan olyan, mint a többi. Még a legrégibb iskolaépületben is másként lát munkához a pedagógus, ha tudja, hogy évekre szóló dokumentum jelöli az iskolaügy fejlődésének irányát, véget vetve a kételyeknek és a bizonytalankodásóknak. Bátrabban igazítja a tananyagot a gyerekek vlőságos teherbírásához, ha tudja, hogy a párthatározat félreérthetetlenül sürgeti: „A pedagógusok a követelmények megvalósításához kapjanak fokozott önállóságot”. Magabiztosan lép az úttörők és a KISZ-esek elé, ha maga mögött érd a párthatározat kettős figyelmeztetését: „Az iskolai életben szélesíteni kell a tanulók, a hallgatók jogait, és növelni beli felelősségérzetüket”. S még a szegényes munkafeltételek láttán sem csügged él túlságosan, ha arra gondol, hogy a határozat szerint az oktatásügy fejlesztését „a következő időszakban kiemelt társadalmi feladatként kell kezelni, ezért a nemzeti jövedelemből a jelenleginél nagyobb hányadot kell ráfordítani”. Az általános bátorítás, az általános iránymutatás azonban nem elegendő önmagában. Sok pedagógus, szülő, ifjúsági vezető, tanácsi tisztségviselő szeretné pontosabban tudni: mi a dolga a párthatározat valóra váltásában a mai napon és a legközelebbi jövőben. A legtöbb iskolában, sok társadalmi szervezetben, számos helyi tanácsban hozzáfogtak már, hogy elkészítsék a helyi tennivalók pontos és kézzelfogható listáját. A szeptember elsejei első csöngetés óta folyik a munka az oktatási intézetekben. Részben még a régi feltételek között, a régi módon, mégis egyre inkább abban a szellemben, amelyet a júniusi párthatározat sugároz. G. Tímár György w 3 m MÉSZÁROS LAJOS MONQTÍPIÁJA Révész Napsugár: Kopár fa Kulturkincsek Ebben az évben lett 170 éves az Országos Széchenyi Könyvtár. Alapítója, mint ismeretes, „a legnagyobb magyarnak” édesapja, Széchenyi Ferenc volt, aki 1802- ben páratlan értékű gyűjteményével vetette meg e nagyszerű intézmény alapját. Közel 12 ezer nyomtatványból, 15 ezer könyvből, ezernél több kéziratból, majd utóbb újabb 10 ezer könyvből és 6 ezer rézmetszetből álló gyűjteményét ajándékozta a magyar nemzetnek. Az előzetesen Sopronban elkészített részletes katalógust megküldte a külföldi uralkodóknak, tudósoknak, tudományos intézeteknek, amelyek siettek a bőkezű magyar főurat tagjaik közé sorolni. Azóta az Országos Széchenyi Könyvtár európai nívójú és méretű kultúrintézménnyé fejlődött. Az első világháború után a könyvtárat és a múzeumot külön választották. A hatalmas könyvtár, mely állagát tekintve a legnagyobb és a leggazdagabb az országban, az idők folyamán külön osztályokat szervezett. Különösen fontos és nagy jelentőségű az aránylag rövid múltra visszatekintő Gyarapítási Osztály működése, amely szinte évről évre újabb értékes ritkaságok megszerzésével gazdagítja a könyvtár állományát. Az elmúlt időkben ismét sikerült néhány jelentősebb művet szerezni. Mindenesetre az összes szerzemények közül egy Zsigmond-korabeli, többszólamú kottákkal beírt töredék viszi a pálmát. Ez a jelentős gyarapodás tulajdonképpen a véletlennek köszönhető. Egy nemrég vásárolt, magyarországi eredetű ős- nyomtatvány restaurálásakor a kötéstáblából került elő ez a töredék. A több lap terjedelmű. valószínűién a Felvidékről szármaré kotta zenei jelentősége páratlan: a
