Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-05 / 235. szám

1972. október 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 JÁSZSÁGI KB ÓTVIKA J isibrrény Jászberényben megalakult a KISZ lakásépítő szövet­kezet. A szövetkezet meg­alakulásával egyidőben a vá­rosi tanács és a KISZ vá­rosi bizottsága megállapo­dott a MESZÖV-vel, egy 64 lakásos KISZ-lakótelep léte­sítésében. Az ehhez szükséges telket kedvezményes áron a városi tanács biztosítja, a tervezési munkák elvégzésére a SZÖV- TERV kapott megbízást A lakótelep első, 32 lakásos háztömbjének építését ha­jói rajtoltak marosan elkezdik. A kétszo­bás, összkonfortos lakások építését jelentős anyagi hoz­zájárulással segíti a Hűtő­gépgyár, az Aprítógépgyár, a Debreceni Postaigazgató­ság és az állami építőipari vállalat. Cserében természe­tesen e vállalatok dolgozói is kapnak a lakásokból. A város első KlSZ-lakó- épületét 1974 első felében adják át, és jövőre már hoz­záfognak az újabb, 32 la­kásos háztömb építéséhez. Eredményes félév után is­mét jól rajtoltak a Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Termékértékesítő Irodája jászberényi üzemeiben. (FOTK.) Január 1-től júni­us 30-ig 110 mázsa csirkét, libát, galambot és nyulat dolgoztak fel és exportáltak. Jelentős jövedelmet hozott az üzemnek a libamáj-ex­port. Értékesítettek ezenkí­vül — ugyancsak külföldi piacon — 9,5 millió tojást. Sikeres fél esztendőt ha­gyott maga mögött az üzem csomagoló részlege is. Az üzem ízléses, tartós csoma­golásával kivívta több kül­földi cég elismerését. Ex­porttervének teljesítésén túl a FOTK jászberényi üzeme segítette a helyi húsellátást is. Fél év alatt 60 mázsa csirkeaprólékot szállított Jászberény és a járás élel­miszerboltjaiba. Az idén januárban bein­dult és a hetvenöt dolgozót foglalkoztató üzemnek tehát jó a féléves mérlege. A ter­vek szerint az év második felében az üzem megkétsze­rezi féléves termelését Vár­ható forgalma meghaladja a 48 millió forintot Képünkön a feldolgozó üzem daraboló részlegében cso­magolásra készítik elő a csirkemellet és combot. Exportál mái sz üreteltek Vége az almaszüretnek a jászberényi Vörös Csillag Tsz-ben, ahol 45 holdon a törpe, 50 holdon pedig a magastörzsű gyümölcsfákról 47 vagon almát szedtek le, öt vagonnal többet, mint ta­valy. Az idei termés 80 szá­zaléka export minőségű. Az NDK-ba és Csehszlo­vákiába 15 vagon starking és Golden delicious almát küldenek, 17 vagon első osztályú jonatán alma pedig a hűtőházba kerül. A vá­rosban a tsz 15 vagon kivá­ló minőségű almát értékesít A gyümölcsnek mintegy 80 százalékát diákok szed­ték le. A jászberényi Lehel Vezér Gimnázium kétszáz­harmincöt tanulója tíz na­pig szüretelt a tsz-ben, a Székely Mihály általános is­kola tanulói kétezer mun­kaórát töltöttek almaszedés­sel. Az idei almatermés jól fizet, várhatóan 2 millió 500 ezer forint lesz belőle a tsz bevétele. Jánoshida Javuló kereskedelem Vegyes élelmiszerbolt és büfé-falatozó nyílik hamaro­san Jánoshidán, s ezzel egy­időben megszüntetik a köz­ség egyik legrégibb, korsze­rűtlen vegyesboltját. A já- uoshidai ÁFÉSZ az elmúlt két év alatt jelentős beru­házással korszerűsítette, ja­vította Jánoshidán és az el­látási körzetéhez tartozó községekben a bolthálózatot. Alattyánban 400 ezer forin­tos költséggel ikerboltot épí­tett, több mint félmillió fo­rintba került Jászboldoghá- zán a nemrég befejezett ön- kiszolgáló élelmiszerbolt és strand-büfé. Jánoshidán az elmúlt év­ben elkészült egy ikerbolt, s a mostani vegyes élelmi­szerbolttal — amely 500 Játzágó ezer forintba került — a községben már nincs ellá­tatlan terület. Az ÁFÉSZ egyik legjelentősebb létesít­ménye lesz Jászboldogházán a jövő évben átadásra ke­rülő, egymillió forintos költ­séggel épülő iparcikk-bolt. Több mini kétszáz mázsa Jncernaliftzt Folyik a zsákba a lucerna­liszt Jó ütemben halad a jász- ágói Kókai Tsz takarmány­tartósító üzemében a lucer­naliszt őrlése. Az üzembe szállított zöld lucernát TGSZ—06 univerzális gép­pel szárítják és őrlik liszt­té. Az üzemben az idén már megtartották a szokásos ta­vaszi „műszakot” és három hét alatt 33o mázsa lucer­nát dolgoztak fel. Pár hetes szünet után a hét elején új­ból beindult a szárító-őrlő- gép, s az egy hónapig tartó „kampány” alatt mintegy 400 mázsa lucemalisztet ké­szítenek. Ennek egy részét a tsz saját gazdaságában használja fel, a többit 25 kilogrammos csomagokban a terményforgalmi vállalat­nál értékesíti. Jászapáti Kertészkedő diákok Ötletes módon teremtik meg a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnáziumbain a sportolási lehetőségeket A gimnázium sporköre iskolai kertészetet hozott létre az­zal a céllal, hogy az ott ter­melt zöldségféléket, gombá­kat és virágokat eladják és a bevételből fedezik majd a szakosztályok fenntartásá­hoz, a sportfelszerelések vá­sárlásához szükséges költsé­geket Jászszentandrás A sportkör tagjai — kézi­labdázók, atléták és termé­szetjárók — társadalmi munkában építették meg a kertészet üvegházát Az is­kolakertben termelt növé­nyek árából biztosítják a jövőben az iskola tulajdo­nába került régi labdarúgó­pálya fenntartásának, a pá­lya fásításának és füvesíté­sének költségeit Éj homokbányát nyit a tsz Jászszentanóráson, ahol az utóbbi években több tanyát felszámoltak, meggyorsult a családi házak építési üteme, növekedett az építőanyag iránti kereslet. A Haladás Tsz az idén figyelemre mél­tó kezdeményezésekkel igye­kezett enyhíteni a beszerzé­si gondokon. A „bolyhos dombon” ideiglenes jelleggel homokbányát nyitott és nagy mennyiségű homok kiterme­lésével segítette az építői igények kielégítését. A ho­Jászkínér mokbánya már kimerült, de tervek szerint a tsz most újabb bányát nyit, ahonnan az eddiginél nagyobb, meny- nyiségű és jobb minőségű homokkal tudja ellátni a családi ház építőkért. Ugyancsak az építőanyag­ellátást segíti a szövetkezet azzal, hogy Méneslaposon, megfelelő minőségű földet biztosít a „hiánycikknek” számító, téglát pótló vályog vetéséhez. Csűcsveseelőséget választoltak a kisjr.es ok A MÁV Építő Gépjavító jászkíséri üzemében meg­választották a KlSZ-szerve- zet csúcsvezetőségét. Az üzemben, — ahol az átlagos életkor 26 év, — a négy alapszervezetben kétszáz­nyolcvanhét KISZ-tag van, minden KISZ-korosztályú fi­atal tagja a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. A csúcsvezetőség a meg­alakulását követően elkészí­tette akcióprogramját. Gon o kodnak az idős emb rekrui öregek napközi otthonává alakítják Jászkíséren a nyug. díjasok klubját. Az épületet, amelyben létrehozzák az idős emberek „napközijét”, egy 19-es veterán adomá­nyozta nemrég a tsz-nek az­zal a kikötéssel, hogy ott a községben élő idős emberek töltsék, kulturált körülmé­nyek között a szabadidejü­ket Jászfény!! zarn A Kossuth és a Táncsics Tsz, a községi tanács és a zománcipari szövetkezet 40 ezer forintot ad a klub bő­vítésére és jelentős társa­dalmi munkát is vállaltak. A klub átalakításával egy­időben — és ugyancsak tár­sadalmi összefogással — el­készült a bölcsőde új szennyvíztárolója. Pál pusztai hazai fogyasztásra, Kasvát sajt expurlra Októberben kezdődik és márciusig tart a sajtgyártás idénye a megyei tejipari vállalat jászfényszarui sajt­üzemében. Az' elmúlt idény­ben az üzemben 600 mázsa Sportsajtot és 600 mázsa Pálpusztait gyártottak hazai fogyasztásra. A hazai igények kielégí­tése mellett 900 mázsa Kas- vál sajt is készült, több mint kétszerese a tervezett­nek. De még így sem tud­ták kielégíteni a külföldi vásárlók megrendeléseit A jászfényszarui üzemben néhány nappal ezelőtt el­kezdődött az új, — őszi-ta­vaszi — termelési idény. Több mint ezer mázsa Sportsajt és Pálpusztai sajt készült belföldre, s csaknem ennyi Kasvál sajt készítése szerepel tervükben, amit exportra szánnak. Több mint 500 ezer forintot köl­tenek az év hátralévő részé­ben az üzem korszerűsíté­sére, új pásztor- és fölöző­gép vásárlására. Csomagolják a Pálpusztait Csővázas bútorok, íróasztal, redőnyök Jászfényszarun, a vegyes­ipari szövetkezetben dolgo­zók eredményes munkáját tükrözi, hogy a szövetke­zet 7,5 millió forintos terme­lési értékkel és 1 millió 489 ezer forint nyereséggel zár­ta az első félévet. A jó eredményt a faipari részleg termékeivel: tévéká­vák, íróasztal-redőnyök gyártásával és ruhacsipeszek készítésével érték el, me­lyekből a nyugati országok­ba is exportálnak. Több mint ötezer kávát, 600 ezer ruhacsipeszt, 4,700 íróasztal­redőnyt , gyártottak az el­múlt félévben. A vasipari részleg 7.700 csővázas bútor és gyermekfektetők gyártá­sával járult hozzá az ered­ményekhez. Az építőipari részleg egy középületet és 7 családi házat épített az el­múlt időszakban. A második félévben a ve­gyesipari szövetkezet a ko­rábbiaknál is jobb ered­ményeket akar elérni. Ter­veik szerint az év végére termelési értéke meghalad­ja a 10 millió forintot és 3 millió forint nyereségre szá­mítanak. Illés Antal Fotó; Nagy Zsolt Készül a csővázas gyermekfektető Lakások fiatal havasodnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom