Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1872, október L 1972. OKTÓBER L VASARNAP MALVIN NAPJA A Nap kél: 5.42, nyugszik: 17.24 órakor. A Hold kél: nyugszik 14.42 órakor. Várható időjárás ma estig: időnként megnövekedő felhősét, legfeljebb egy-két helyen kevés esővel. Élén- kebb változó irányú szél. Hűvös marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—16 fok között. Kar ács Teréz Nyolcvan évvel ezelőtt, 1892. október 1-én halt meg — 84 éves korában — Karács Teréz pedagógus, író. Békés községben született, értelmiségi családból. Magasabb fokú műveltségéhez állandó önképzéssel jutott. Az 1830-as, 40-es években jelentek meg a szépirodalmi folyóiratokban versei, fordításai, pedagógiai és politikai eszméit hirdető cikkei. _ A negyvenes évek elején Mára- marosszigeten, a Kállay családnál lett házvezetőnő. Itt kezdett érdeklődni a tanítónői pálya iránt, s kötött tartós barátságot Leöwey Klárával. 1845-ben Teleki Blanka felállítandó főúri leány- nevelő intézetéhez akarta megnyerni, de Kar ács Teréz nem fogadta el a felajánlott nevelői állást. Csaknem másfél évtizedig vezette a miskolci nónevelö intézetet, majd a kolozsvári városi felső leányiskola igazgatója lett. 1863-tól a Teleki családnál volt nevelőnő, 1865-től pedig Pesten házi- tanítónő. 1877-ben Kiskunhalasra költözött; itt kezdte papírra vetni visszaemlékezéseit atyjáról, saját életerői, s „a nemzet napszámosairól”, a korabeli pedagógusokról. Leánynevelési törekvéseiben Teleki Blankához csatlakozott, de demokratizmusában meghaladta őt, s lehetővé tette a magasabb iskoláztatást a polgári rétegek számára is. A magyar nőnevelés úttörői közt tartják számon mindmáig. — A SZOLNOKI Május 1. úti nőklub asszonyai a város 900. évfordulójára tervezett emlékmű létrehozásához 1000 forinttal járultak hozzá és ezt befizették a tanácsi csekkszámlára. — EGY hét múlva rendezik meg a „Vezess Kiválóan" MHSZ gépjárművezető verseny országos döntőjét. A döntőben megyénket a szolnoki, a jászberényi és törökszentmiklósi bázisról összeállított három tagú csapat képviseli. Halottak a roncsok alatt Dél-Afrika történetének legsúlyosabb vasúti • szerencsétlensége történt pénteken éjszaka Fokvárostól 64 kilométerre. A halálos áldozatok számát még nem állapították meg pontosan, de minden bizonnyal legalább száz ember vesztette életét. A kilenc kocsiból álló személyvonat eddig ismeretlen okokból kisiklott Malmesbury városa közelében és az első öt-hat kocsi egymásra torlódott. A mentési munkálatok megKezd(kitek, eddig 36 halottat húztak ki a roncsok alól és 144 sebesültet szállítottak kórházba. — BEFEJEZÉS előtt áll Tiszasűlyön az a 3.5 millió forint költséggel készült épület, amelyben a községi pártszervezet, a községi tanács, a körzeti megbízott, valamint ruházati-, kenyér- és tejbolt kap helyet. Átadását pénteken tervezik. Tartsuk tisztán környezetünket Megkezdődött az őszi lombhullás s ilyenkor fokozott gondot kell fordítani a takarításra. Szolnokon a városi tanács igazgatási osztályán elmondták, hogy a gyalogjárdát naponta többször le kell tisztítani. Az összegyűjtött szemetet nem szabad az úttestre söpörni, hanem a szeméttárolóba kell önteni. A gyalogjárdát állandóan tisztán kell tartani. AZ ingatlan és a gyalogjárda között lévő földes területről a gyom kiirtása a tulajdonos kötelessége. Ahol az úütéstől a gyalogos út nincs elkülönítve, ott az ingatlantól egy méter széles sávot kell tisztítani. [ — Az akaratos <> férj jj A feleség jó hangú-(i latban van. — Egon — mondja a(i munkából hazatérő fér-y jének — ma este el-y mehetsz a kávéházba. — De én nem akarok — dünnyögi Egon. (i — XJgydn, miért nem?y — Egyszer nekem is (i lehet akaratom! a Hirdetmény A Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata értesíti Szolnok város lakóit, hogy a Landler J. u. mentén épített kisfeszültségű hálózatot 1972. okt. 2-án feszültség alá helyezi, ez időponttól kezdve a vezeték érintése halálos és annak rongálása hatóságilag tilos! Piaci szemle Szolnokon Nagy mennyiségű áru érkezett tegnap a szolnoki piacra. A sok őszi csapadékot csak a gyümölcs, köztük is a szőlő sínylette meg. A jobb minőségű csemegeszőlő már kora reggel elfogyott, 10—12 forintért kelt, és a déli órákra csak borszőlőből maradt néhány kilogramm. Nagy sikerük volt az ismét kapható primőröknek. Az áruknak azonban kevésbé. így aztán nem csodálható, hogy 2 forintos fejes salátából és a 20 forint egységáru zöldborsóból sok maradt a piac végére is. A szombati zöldség és gyümölcs átlagárak így alakultak: burgonya kilogrammja 3—3.50, vöröshagyma 4—5, zöldbab 8—7, paprika 6.50—10. sóska B, fejeskáposzta 3—4. kelkáposzta 3.40—5, paradicsom 1—8, alma 4—10, körte 8—< 12, szilva 4 forint. Élőcsirkéből is nagyobb volt a felhozatal, mint a kereslet. Az őstermelők a csirke párját 90—100 forintért kínálták, — ami kilónként 32—35 forintos árat jelent, — míg a szemközti élelmiszerboltban csak 27 forint volt kilója. Olcsóbban adta az állami üzlet a tojást is. Darabja 1.80 forint volt, a magánosok 2 forintért kínálták. Ugyanitt lehetett 24 forintért csirkeaprólékot és 31 forintért vágott pulykát kapni. A halászati szövetkezet boti jában ismét volt friss hal. Pontyból, csukából és törpeharcsából 220 kilogramm került az eladópultra. Bőven volt választék tejtermékből is. — BEKÖTÖTTE a vizet a Víz- és Csatornamüvek járási üzemvezetősége Rákóczifalván a Rákóczi Ter- melőszövétkezet faiskolájába. A 1450 m hosszú, 202 ezer forintba került hálózat nyomáspróbáját pénteken tartották, az átadást a jövő héten tervezik. — TÉRÍTÉSMENTES véradónapot rendeztek csütörtökön és pénteken a jászberényi Hűtőgépgyárban. A jelentkezők gyári rekordot állítottak fel: négy- száznyolcvanöten 164 liter vért adtak. A boldogság magyarázata Két filmrendező beszélget közös kollegájukról, akinek legutóbbi filmjét megvette egy nagy légitársaság, hogy a Róma—New York-i járaton vetítse. — A fiú úszik a boldogságban! — mondja egyikük. — Meghiszem azt! — bólogat a másik. — Ez az első alkalom, hogy filmjének vetítése közben a nézők nem hagyhatják el a termet. I)j autóbusz fárat Szolnokon Október 2-től, hétfőtől új autóbuszjárat indul Szolnokon. A 17-es számmal közlekedő új járat útvonala: Vasútállomás—MSZMP székház—Keskeny János utca— Nyúl utcai iskola. A vasútállomástól munkanapokon 6, 8,35, 14.15, hétfőtől péntekig 17.25 órakor indul, a Nyúl utcai iskolától a vasútállomáshoz munkanapokon 7.30, 9, 14.45, a hét utolsó munkanapján pedig 13,35 órakor indul. Ezzel egyidőben a lt-es járat közlekedtetése a Csokonai utcán megszűnik, és forgalma a Keskeny János utcán át bonyolódik le. Az Ady Endre út építésének a befejezéséig a járatok az MSZMP, SZTK megállóhelyek érintésével közlekednek a cukorgyárhoz. Lottó-tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 39. játékhéten ötös találata egy fogadónak volt, nyereménye 2 050 194 forint. Négy találatot 72 fogadó ért el, nyereményük egyenként 28 475 forint. Hármas találata 5971 fogadónak volt, nyereményük 343 forint. A kéttalálatos szelvények száma 170 438 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanáét» lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093 12—320, 12—069, 11—932 Telex: 23 357 Kiadia a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Igazgató: Virágh Iván Telefon : 12—094 Az előfizetés díia egy hónapra 20.— forint Indexszám: 25 069 Terjeszt? a Magyar Poéta Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Mi'o-ncio vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Z ÍN HÁZ A Szigligeti »Színház Szolnokon délután 3 és este 7 órakor: Szent Johanna (Bartos, Törzs bérlet). < 1 1 MOZI 1 i _____i 1 Szolnok Vörös Csillag: Fuss. hogy utolérjenek!, hétfő: Fuss, hogy utolérjenek! Kert: ölj meg, csak csókolj!, hétfő: Olsen bandája, Tisza: A betyárkapitány kincse, hétfő: A betyárkapitány kincse, Jászberény Lehel: Mackenna aranya (Felemelt helyáron), hétfő: Fennakadva a fán, Kert: Olsen bandája, hétfő: ölj meg, csak csókolj! i Kisújszállás Ady: A rend gyilkosai, hétfő: Jefferson utolsó menete (14), Kunhegyes Szabadság: Eper és vér (14). hétfő: A rend gyiiko- Bai, Kunszentmárton Körös: Jégkirálynő (du.). Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek (16). hétfő: Szent Péter esernyője, Mezőtúr Dózsa: öljétek meg a fekete bárányt! — hétfő: A betyárkapitány kincse, Szabadság: Lépj olajra! — hétfő: A 22-es csapdája (18), Tiszafüred Tisza: A Zeppelin, hétfő: Egy nyomozás sorompói (14), Török- szentmlklós Dózsa: Fiatalok, hétfő: Mackenna aranya (Felemelt helyáron), Túrkeve Vörös Csillag: A 22-es csapdája (18), A boldogság madara (du.), hétfő: Lépj "olajra! SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi magazin. HÉTFŐ: Alföldi krónika — Üzemilap szemle — A Jászberényi Tanítóképző Intézet kórusa énekel — Ki a felelős? — Háromnegyed ütemben — Múzeumi híradó — Népdalok — Sport. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Öt kontinens hét napja. 8.20: Hang—Kép. 10.03: Római kaland. Rádiójáték gyermekeknek. II. rész. 11.04: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának matinéja a Budapesti Zenei Heteken. 12.20: Édes anyanyelvűnk. 12.25: Egy kihantoit sírra. Kormos István verse. 12.30: A hang verseny közvetítés folytatása. 13.30: Jegyzet. 13.40: A könnyűzene zongora-virtuózai. 13.50: R^díplexikon. 14.20: Mágnás Miska. Részletek Szirmai Albert—Gábor Andor operettjéből. 14.40: A fiordok Európáig nyúlnak. Ütiiegyzet. 15.08: Kodály: Nyár este. 15.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.20: Holt ielk°k. Gogol regénye rádióra III. rész. 17.05: Irodalmi ka'andozások az opera világában. 18.01: Lírai önarckép. Tóth Endre versel. 18.16: Nótakedvelőknek 19.15: Tartozik és követel. Közvetítés a Thália Színház Stúdiószínházából. 20.57: Az elmúlt hónap slágerei. 21.37: Mendelssohn-zongora- müvek. 22.25: Könnv.űzene éifélig. 0.10: Robert Craft együttese Gesualdo-műveket énekel. PETŐFI RADIO: 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Népművészek a mikrofon előtt. 8.55: A Rádió Dalszínháza. Offenbach: Fortunio dala. Egvfelvonásos daljáték, (ism.) 9.52: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusba magyar szerzők műveiből énekel 10.05: Művelődéspolitikai műsor. 10.15: Mit hallunk? Érdekességek a iövő hét műsorából. 10.40: Vasárnapi koktél (ism.) 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.56: A legkisebb királyfi, (ism.) 14.00: Puccini: Bohémélet. Az I. felvonás záróielenete. 14.15: Pásztorének. Sinka István verset 14.25: Körkapcsolás bainoki labdarúgómérkőzésekről. 15.20: És ti hogyan éltek? Litván földeken (ism.) 15.50: Indulók. 16.05: Bach: C-dúr szvit. 16.31: A vasárnap sportja. 17.00: Táskarádió. 18.05: Kérdés — felelet. Gyászhlr Mély fájdalommal tudatóm mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen férjem Horváth Sándor mozdonyvezető, 55 éves korában, türelmesen viselt betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló felesége Szolnok, Szántó u. 37. A tv és rádió mai műsorából ajánljuk DÉRYNÉ. Magyar film (1951). Déryné halálának 100. évfordulója alkalmából láthatjuk ismét a felszabadulás utáni magyar filmgyártás egyik legnagyobb sikerét, amely a magyar színészet hőskorát idézi. A bécsi urak bezáratják az alig megnyílt pesti magyar színházat, attól félve, hogy akár ez a színtársulat is szikra lehet a magyar nép felkelésének kirobbantásához. A színészek vállalják a bizonytalanságot, a vándorlást, pajtákban, kocsiszínekben, a szabad ég alatt játszanak, csakhogy minél több városban és faluban csendüljön fel a dal — magyarul! A filmet 15.55 órakor láthatjuk a tévében. NÉPMŰVÉSZET, — NÉPSZOKÁSOK. Magyar néprajzi rövidfilm-sorozat. Az anyag és a varázslók ... A film a tiszafüredi alakos-kerámia művészeinek munkáját mutatja be. Ezt a műsort 17.50 órakor láthatjuk a tévében. BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK. VILÁGLÓ ÉJSZAKA. Tévéfilm. Mihályka szippants! Legendás disznótor. Rendes feltámadás. Világló éjszaka. Tamási Áron születésének 75. évfordulója alkalmából tiszteleg a Magyar Televízió ezzel a műsorral a kiváló erdélyi író emlékének. A novellák szereplői: a szerelmes fiatalok, a leleményes menyecske, a bibliás öregember meg a fia és a magzatukat váró szülők. Ezt a műsort 20.05 órától láthatjuk a tévében. Közvetítés a Thália Színház stúdiószínházából. TARTOZIK KÖVETEL. Jókai Anna színműve. Ildikó, a fiatal tanárnő albérletben lakik egy idős asszonynál. Férjhez megy, de továbbra is kénytelenek ebben a hat négyzetméteres szobában lakni. A kényszerű összezártság, kilátástalan helyzetük állandó veszekedésekkel tölti be szerelmüket. A filléreken, apróságokon való zsörtölődések lassan az egész házasságot veszélybe sodorják... A színházi közvetítést 19.15 órakor hallhatjuk a Kossuth rádióban. KÉRDÉS — FELELET. A rádióripörtereknek néha az a riasztó érzésük — bizonyára szakmai ártalomként — hogy mindig ugyanazt kérdezik, egy csapást taposnak állandóan. Mivel védőital erre a bántalomra ezideig nincsen — olykor cselekhez folyamodnak, például átadják a kérdezés jogát. Ehhez a műsorban történetesen olyan fiatalembereknek, akiknek élénk, kritikus szelleméről már többször megbizonyosodtunk. A szegedi egyetemi színpad tagjai kérdeznek, a rádiósok magnószalagra gyűjtik a feleleteket, majd dob-, gitár, és fuvolaszólóval enyhítve az egészet, közösen megbeszélik: vajon ezeket a válaszokat várták-e. Ha nem, akkor jóízű vitatkozásnak nézünk elébe. Ezzel bocsátja útjára a műsort a művelődéspolitikai rovat valamennyi munkatársa. Ezt a műsort 18.05 órakor hallhatjuk a Petőfi adón. 18.55: Szóllstaparádé. 19.15: Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. 19.35: Kamarazene-est Kodály műveiből a Budapesti Zenei Heteken. 20.35: Rapszódia egy őszi kertben. Vas István verse, (ism.) 20.40: A hangversenyközvetítés fnlvlatáún 21.25: Rögtönzés hét lépésre. 21.40: Népdalok, néptáncok. 22.13: A Frankfurti Rádió szim- fónikus zenekarának hangversenye. HÉTFŐ: KOSSUTH RADIŐ: 8.15: Kedvelt régi melódiák. 9.06. Petőfi Sándor. Illyés Gyula műve folytatásokban. IV. rész 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. Beethoven: cisz-moll vonósnégyes. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Mendelssohn: V. „Reformáció” szimfónia. 11,02: Grisa őrmester. Rádiójáték. L rész. (ism.) 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ifj. Magyari Imre néni zenekara játszik. 13.49: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.04: Édes anyanyelvűnk. (ism.) 14.09: Kóruspódium Kőszegen. I. rész. 14.34: Irodalmi évfordulónaptár. 15.10: Kollégiumi órák. I. rész. (ism.) 15.50: Landlerek fúvószenekara. 16.05: Hatvani diákjai. Részletek Kemény Egon—Ambrózy Ágoston dal játékából. 16.34: Népzene Németországban a XV—XVI. században. 17.20: Népszerű baritonáriák. 17.40: A hétköznapok etikája. I. rész. 18.00: Huszas stúdió. 19.40: A Rádió Kabarészinháza. Októberi műsor a 6-os stúdióból 20.53: Műsoron kívül... Zenés emlékezés az Olimpiára. 21,30: Johann Strauss műveiből. 22.20: Holnap közvetítjük. 22.40: Aragon a wurlitzerben. 23.10: A tegnap slágerei. 0.10: Artur Rubinstein Chopin- prelüdöket zongorázik. HÉTFŐ: PETŐFI RADIO: 8.05: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. 9.03: Ezeregv délelőtt (ism.) 10.00: A zene hullámhosszán. 10.30: Néhány szó zene közben. 11.45: Debrecen város tudós fizikusa. 12.00: Mákó Károly néni zenekara látszik. 12.30: Schumann; fisz-moll szonáta. 13.03: Van-e időnk gyermekeink nevelésére? 13.20: Mozart: Esz-dúr hegedűverseny. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik dr. Bogdándy Györgyné elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították. Dr. Bogdándy György és családja 14.00: Kettőtől—hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. (ism.) 18.20: Új könyvek (ism.) 18.23: Hangverseny a stúdióban. 19.10: Idegen nyelv — anyanyelv (ism.) 19.35: A Moszkvai Rádió és Televízió Szimfónikus zenekarának hangversenye. 21.55: Népdalok. 22.25: Berlini slágerkoktél. 23.15: A hét zeneműve, vonósnégyes. (ism.) 23.45: Operakórusok. Beethoven: cisz-moll BUDAPEST: 8.40: Felso*oku matematika. 9.20: Alapfokú angol nyelvtanfolyam. 9.35: Német nvelvtanfolvam. 10.00: Hókusz—pókusz. — Vidám esztrádműsor a Kakaóbárban. 10.30: Csak eyerekeknek! Vaszlukovkai torreádorok, (ism.) 11.25: Tv Mintabolt. 15.00: Pedagógusok fóruma. 15.35: Régi orosz városok. 15.55: Déryné. Magyar film. 17.50: Népművészet — népszokások VII A7 aevae és a varázslók. Bevezeti: dl*. Ortutay Gyula. 18.10: Deita 18.35: Sporthírek. 18.45’ Esti mese. 19.00* A Hét... 20.00- Hírek. 20.05: Budapesti Művészeti Hetek Világló éjszaka Tv- film Tamási Áron elbeszéléséből (14 éven felülieknek!) 21.30: Muzsikus fiatalok. 22.40: Hírek. — Sporthírek. 22.55: Jó éiszakát felnőttek? Casanova kontra kékszakái 13 /befe-ező) rész: Utolsó kaland. POZSONY: 9.30: Kicsinyek műsora. 10.00: Sebastian az emberek között. Sorozat, 1—2. rész. 11.00: Fúvószene. 11.30: Lelkes ifjak tanulói. 12.20: Hírek 14.00: Nemzetközi lóverseny. 15.00: Arany bukósisak. Sportközvetítés. 16.10: Fiatalok horizontja. 17.10: Ünnep a vágányokon. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Sporteredmények l. 19.50: Költészet. 20.00: Háború és béke. Szovjet film. 21.30: Kultúra, 72. 22.00: Tv-híradó. 22.15: Sporteredmények 2. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek. az ÁFÉSZ vezetőinek. dolgozóinak, a Megyei Tanács Kórház élelmezési osztály dolgozóinak, akik felejthetetlen feleségem Czakő Istvánná, szül. Németh Klára temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek részvétnyilvánításukkal fáídaimnnkat enyhítem j^vekeztek. Férje és a gyászoló család