Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. október 15. 1972. OKTÓBER 15. VASÁRNAP TERÉZ NAPJA A Nap kél: 6.02, nyugszik: 16.56 órakor. A Hold kél: 13.26, nyugszik 22.23 órakor. Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, keleten legfeljebb egy-két helyen futó esővel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Gergely naptár t 390 évvel ezelőtt, 1582. október 15-ével vezették be XIII. Gergely Pápa rendeletére a róla elnevezett új naptárt. A lexikon meghatározása szerint: a naptár az idő módszeres, egyezményes beosztása a gyakorlati élet céljainak megfelelő szakaszokra. Az emberi időérzék pontatlansága ősidők óta szükségessé tette valamilyen időmérő eszköznek a készítését. Az egyiptomiaknál, a babiloniaknál a Nílus, illetve a Tigris és Eufrátesz áradásának időpontja, illetőleg szakaszossága volt életbevágóan fontos természeti jelenség; mérésükre az égitestek mozgását használták fel. A tengerparti népeknél a halászattal és a hajózással kapcsolatban volt fontos az ár-apály jelenségének időbeli bekövetkezését pontosan ismerni. Később kezdtek gondolni a kisebb időegységek mérésére is; így születtek meg a nap-, illetőleg a homok- és vízórák, majd nyomukban a napokat, hónapokat jelző kalendáriumok. A rómaiak naptára az úgynevezett Julianus-naptár, az év terjedelmét 365 napban és 6 órában állapította meg. Ez a naptár azonban valamivel elmaradt az idő tényleges tartamától, s így 400 évenként három nappal késett el a „természetes” évtől. Ezért vált szükségessé a XVI. században a naptárreform. Egy diák halála A portugál állambiztonsági rendőrség csütörtökön a lisszaboni egyetem diákjaira támadt. Az összetűzés során egy joghallgató életét vesztette, két társa, vala1 mint két rendőr megsebesült. A rendőrség nem közölte, hogy mi robbantotta ki az incidenst. — SÁNDOR GYÖRGY humorista új. Nézeteltérés című műsorával lép fel hétfőn este 7 órai kezdettel a szolnoki Árkád presszó Pódium sorozatában. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk BUSI ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Lotto'-fájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 41. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett Négy találata 39 fogadónak volt, nyereményük egyenként 109.953 forint Háromtalálatot 4.497 fogadó ért el, nyereményük egyenként 477 forint. A kéttalálatos szelvények száma 142.490 darab, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilletékek levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. — ELŐ DELTA címmel hangos műszaki magazint rendeznek holnap délután 3 órakor Szolnokon, a megyei művelődési központ Ságvári körúti színháztermében. Közreműködik többek között Kudlik Júlia tv-bemondó, Várhelyi Tamás főszerkesztő és Soós Árpád rendező. — ELŐSZÖR rendez üzemi névadót a mezőtúri városi tanács nemrég életre- hívott Családi és Társadalmi Ünnepeket Rendező Intézete. Ma délelőtt .9 órakor négy ÁFÉSZ-dolgozó családja kap nevet, a névadással járó költségeket az ÁFÉSZ vállalta. — TEGNAP délelőtt 10 órakor ünnepélyesen katonai esküt tettek a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola elsőéves tiszthelyettes hallgatói és az egyetemi előfelvételi nyert sorkatonák. — A KISZ Szolnok városi Bizottsága a 900 éves Szolnok emlékbélyegből kétszázezer forint értékben vett ót. A fiatalok egy hét alatt 4290 forint értékű bélyeget adtak el, és a pénzt már befizették a Városi Tanácsnak. — MÁSODIK előadását rendezi holnap délután a Barátság klubban a fiatal anyák akadémiája. Udovecz JMiklósné az Egészségügyi Szakiskola igazgatója ,,A gyermek napirendje a családban és a bölcsődében” címmel tart előadást. — KIBÉDI ERVIN, Hlat- ky László és a Vidám Színpad több más népszerű művésze szerepel ma este fél 8 órai kezdettel a kenderesi művelődési házban. — MEGYEI szavalóverseny-döntőt rendeznek a XII. KPVDSZ kulturális napok keretében ma délelőtt 9 órakor Jászkiséren, az MSZMP községi bizottságának székházában. — HOSSZÚ ideig hiánycikk' volt Szolnok város térképe. A megváltozott utcanevekkel és az újonnan nyitott utcák feltüntetésével korlátlan mennyiségben ismét kapható. Ismét ölt az alkohol Halálos baleset történt pénteken 13 órakor Tiszaug belterületén. Nagy József 34 éves ti- szaugi lakos engedély nélkül, ittas állapotban vitt el egy motorkerékpárt. Jogosítványa nem volt, és bukósisakot sem viselt. Összeütközött a kecskeméti Kossuth Tsz autóbuszával, amelyet Prikkel Imre vezetett. A baleset következtében Nagy József a helyszínen meghalt. A rendőrség az ügyben megkezdte a vizsgálatot. Csaknem végzetessé váló baleset történt a szandaszöl- lős felé vezető úton is. Juhász György Szolnok, Beloiannisz u. 38. sz. alatti lakos pénteken délután eszméletlenségig ittas állapotban felborult, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Megkezdődött a szüret, megnövekedett az alkohol- fogyasztás. Sokan használnak ittas állapotban különböző járműveket, s mint a fenti példák is bizonyítják, ez súlyos veszélyekkel jár. Szolgáljanak figyelmeztetésül a szomorú balesetek. Hét végi piac Szolnokon és Jászberényben Ahhoz képest, hogy fagy pusztított már, elég jó felhozatal volt a megyeszékhely tegnapi piacán, az árak emelkedése viszont a kedvezőtlen időjárásnak tulajdonítható. A jászberényi piacon ezt még kevésbé tapasztalták a vevők. Zöldpaprikából — 25 mázsánál többet kínáltak tegnap a szolnoki piacon, kilóját —8 forintért, míg a jászberényi átlagár csak 5 forint volt. Ott a paradicsomnak is 5 forintért adták kilóját; ezért Szolnokon már 6—8#forintot kértek. Tízért kelt a zöldbab, húszért a zöldborsó, ami Berényben is ennyibe került. Sóskát 6—8, parajt 7—8 forintért mindkét helyen árultak, úgyszintén gombát is, de míg Jászberényben ezt 26, Szolnokon 30— 35 forintért adták kilónként. A szilva egységára mindkét piacon 4 forint, a téli almáé Jászberényben 4.20, a szőlőé 8.30 volt. Nem így Szolnokon, ahol a mintegy 43 mázsányi alma különböző fajtáinak kilóját a magánosok 3 és 8, a tsz-ek 4—6.50 forint közötti áron adták, a több mint 24 mázsa szőlőt pedig 6—12 forintért mérték kilónként. A sárgarépa Jászberényben 3.50- ért, Szolnokon 4 forintért, a petrezselyem ott 6, emitt 7—8 forint közötti átlagáron kelt. Tojást a herényi piacon 1.90-ért, Szolnokon 1.80—2 forintért vásárolhattak darabonként. Az élő tyúk és csirke Berényben 3—4 forinttal drágább volt, mint Szolnokon, ahol 34, illetve 27 forintért adták kilóját. Itt a vágott, hízott kacsát 39—40, Berényben a pulykát 28.80, a libát 21.10, a kacsát 31.90 forint egységáron kínálták. Ott a tejföl 26, Szolnokon viszont 30, a tehéntúró mindkét helyen 20 forintba került literenként. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7 órakor: Szent Johanna (Lehotay, Uray-bérlet). A Déryné Színház Zagyvarékason este 7 órakor: Princ, a civil. r-------1 L MOZI L " J Szolnok Vörös Csillag: Lépj olajra (14), Baltazár az oroszlán (du.), — hétfő: Lépj olajra (14), Baltazár az oroszlán (du.), Tisza: Kecskeszarv (18), Kati és a vadmacska (du.), hétfő: Fiatalok. — Jászberény Lehel: Fuss, hogy utolérjenek, hétfő: A férj válaszúton. — Kisújszállás Ady: A pap felesége (14). hétfő: A jövő emlékei. — Kunszentmárton Körös: Haláltánc (14), hétfő: Jelenidő.— Kunhegyes Szabadság: Ellopott vonat, hétfő: Jöjjön el egy kávé- ro hozzánk! (18). Mezőtúr Dózsa: Osceola, hétfő: Folytassa doktor. Szabadság: Sacco és Vanzetti (14), hétfő: Kecskeszarv (18). Tiszafüred Tisza: Csak rá kell nézni! (16),— Melody (du.), hétfő: A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók. Törökszentmiklós Dózsa: A férj válaszúton, — hétfő: Fuss, hogy utolérjenek. Túrkeve Vörös Csllag: A bűnügyi nyomozói hétfő: Sacco és Vanzetti (14). rádió SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi magazin. hétfő: Alföldi krónika — Üzemi lapszemle. — A Kecskeméti Óvónőképző Intézet kórusa énekel. — Piaci erőviszonyok. — Tangóritmusban. — A mikrofon előtt: a Megyei Vöröskereszt titkára. — Sport. — Tánczene a szolnoki Hanglemezbolt újdonságaiból! 8.05: 8.20: 8.34: 8.59: 9.09: 10.40: 11.05: U.55; 12.10: 12.15: 13.00: 13.10: 13.30: 14.00: 14.20: 14.30; 15.05: 15.20: 16.20: 17.20: 18.00: 19.15: 20.00: 20.47: 21.21: 22.10: 22.20: 23.03: o.io: KOSSUTH RADIO: öt kontinens hét napja. A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa magyar szerzők műveiből énekei. Az amiok nem hazudnak. Hang játék Petőfi Sándorról. I. rész. Óvodások dalkincse. Szivárvány. Nikola Nikolov énekel. A Magyar Rádió és Tele* vízió szimfonikus zenekarának matinéja a Buda-» pesti Zenei Heteken. Ikarusz. Tompa Mihály verse (ism.) Édes anyanyelvűnk. A hang verseny közvetítés folytatása. Jegyzet. Operett kettősök. Rádiólexikon. Schubert: Arpeggione szonáta. Párizsi levéL Kodály: Fölszállotta páva. Változatok magyar népdalra. Lírai önarckép. Közvetítés az Ausztria— Magyarország VB selejtező labdarúgó-mérkőzésről. Külföldi tudósítónk levele. N ótakedvelőknek. Színházi Magazin. A zene nem ismer határokat. A szépfiú. Maupassant regényének rádióváltozata. IL rész (ism.) Lili bárónő. Részletek Huszka Jenő—Martos Ferenc operettjéből. A Rádió lemezalbuma. Sporthírek. — Totó. A Rádió lemezalbuma című műsor folytatása. Verbunkosok, népdaloki néptáncok. Mosonyi Mihály operáiból. PETŐFI RADIO: 8.90: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 9.00: Zenekari muzsika. 10.20: Mesterek — mesterművek. 10.40: Szívesen hallgattuk! (Ism.) ) 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.93: A kecskefülű Tróján király (ism.) 14.00: Táskarádió. 15.08: Jegyzet. 15.18: Szimfónikus zene. 16.05: A Rádióból indult el... Állítsátok meg Arturo Uit! Bertolt Brecht drámájának rádióváltozata. 17.37: Patachich Iván fúvósmüveiből. 17.49: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.05: Sporthírek. — Totó. 18.10: A koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből. 18.56: A játék komoly dolog. 19.35: Hangverseny Kodály műveiből. 20.35: Sporthírek. — Totó. 20.40: Üzenet. Versek (ism.) 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.25: Régi magyar dalok és táncok. 21.45: A Biológus Napok programjából. 22.W): Szólistaparádé. 23.10: Rimszkij-Korszakov és Dvorzsák operáiból. HÉTFŐ: KOSSUTH RADIO: 8.15: Teli Vilmos. Részletek Rossini operájából. 9.06: Petőfi Sándor. Illyés Gyula műve folytatásokban. X. rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve: Kodály: Gordonkazongoraszonáta. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Osztályozás — tanulás. 10.45: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Balogh Albert népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk (ism.) 14.10: A Pasaremos együttes műsorából. 14.19: Az elvált asszony. Részletek Fali operettjéből. 14.40: Családi kör. Arany János versei. 15.10: Iskolarádió (ism.) 15.50: Petőfi kalendárium. 15,56: Rádiószínház. Üzenet túlélőknek Hang játék (ism.) 17.20: A Magyar Népdal Hete. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Húszas stúdió. 19.35: A Bécsi Filharmonikusok hangversenye a Budapesti Zenei Heteken. 20.25: Világvégi otthonok. Versek (ism.) 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.30: Verbunkos muzsika. 22.20: Muszlim Magomajev » énekel. 22.45: Színházi notesz. 23.00: Ritkán hallott operákból. 23.30: Ritmusturmix. HÉTFŐ: PETŐFI RADIO: 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.30: A Stúdió 11 játszik. 9.03: Ezgregy délelőtt. tO.SO: Néhány sző zene közben. 11.45: Az oroszlánvölgy lakói. 12.00: A Magyar Népdal Hete. 12.20: Szkrjabln és Dvorzsák műveiből. 13.03: Pedagógiai tanácskozás az iskolai közéletről. 13.20: Mozart: D-dú*- zongoraverseny. 14.00: Kettőtől—hatig... A Rádió kívánságműsora. Nyilvános adás Őzdról. — Műsorvezető: Erdei Klárii Fikár László és Vértessy Sándor. — Riporter: Poór Klári és Kovalik Károly. Szerkesztő: Horkai József. — Rendező: dr. Jósfay György. 16.33: Ms ű o ri sm értét és. 18.00: Hirek. Időjére. 18.05: Küloolitikai figyelő.. (ism.) 18.20: Antonyina Nyezsdánova é9 Richard Mayr énekel. 18.50: Közkívánatra! 20.25: Ül könyvek (ism.) 20.28: A Magyar Népdal Hete. 20.38: Történetek Bénám y Sándor életéből. IV. rész. 21.08: Tűzön-vízen. Részletek Cowl operettjéből. 21.20: Rádióezínház. Vénasszonyok nyara. Rádiójáték (ism.) 22.23: Beethoven: Tizenkét változat Mozart Varázsfuvolájának ..Ein Mädchen oder Weibchen” témájára. 22.35: A Magyar Népdal Hete. 23.15: A könnyűzene zongora- virtuózai. 23.30: A hét zeneműve. Kodály: Gordonkazongoraszonáta. (Ism.) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának és dolgozóinak, — azoknak a Szolnok megyei, járási, városi községi tanácsok vezetőinek, dolgozóinak, szociális otthon vezetőinek, dolgozóinak, —> akik felejthetetlen férjem és édesapánk Köszönetnyilvánítás Kőszönetünket fejezzük ki a mezőtúri Városi Tanács V. B. vezetőinek, dolgozóinak, a városi szociális otthon dolgozóinak, gondozottainak, a társadalmi szerveknek, intézményeknek, üzemeknek, mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem és édesapánk SIPOS SÄNDOR SIPOS SÁNDOR temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal, —* részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család ■ Mezőtúr elhunyta alkalmából fájdalmunkban segítségünkre voltak. temetésén meejelentek. koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal mély bánatunkban osztoztak. A gvászoió család Mezőtúr BUDAPEST: 7.40: Felsőfokú matematika, (ism.) 8.25: Alapfokú angol nyelvtan« folyam (ism.) 8.40: Német nyelvtanfolyam, (ism.) 9.05: Tüskevár. H. A nádi világ, (ism.) 9.35: Igazi mozaik, n. Sok kis kőből nagy kép. 10.00: Gyere velünk, csináld velünk! H.00: Pedagógusok fóruma. 11.35: Hogyan többet? I. Fordulat a hazai szarvasmarha- tenyésztésben. 12.55: Telesport: 1. Tenisz Davis Kupa: Románia—Egyesült Államok döntő mérkőzés közvetítése Bukarestből, 2. Ausztria—Magyarország VB selejtező labdarúgó- mérkőzés közvetítés Bécsből. 17.20: Légikisasszanyok vetélkedője. 17.55: Műsorainkat ajánljuk! 18.15: Delta. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét... 20.00: Hírek. 20.05: Odüsszeia. Homérosz hőskölteményének Tv-filmváltozata I. rész. 20.55: Budapesti Művészeti Hetek: Csak tiszta forrásból. 22,15: Hírek. — Sporthírek. ra. Zelk Zoltán műsora. 21.40: Három főhajtás a túlvilágPOZSONY: 9.30: Kicsinyek műsora. 9.55: Sebastien az emberek között. Francia tv-sorozat. 10.50: Kis hit-parádé. 11.40: Tv-híradó. 12.30: Motorkerékpárverseny. 13.30: Lóverseny. 14.30: Motorkerékpárverseny. 16.00: Honvédelmi Magazin. 16.45: Csengetnek, nyiss ajtót. Szovjet film. 18.40: Flipper. Amerikai filmsorozat. 18.40: Esti mese. J9.00: Tv-híradó. 19.25: Sporteredmények 1. 19.50: Költészet. 20.00: a mi házunk. Szovjet film. 21.40: Kultúra 2. Műxészet és elkötelezettség. 22.05: Tv-híradó. 22.20: Sporteredmények 2. 22.30: Bratislavai Zenei Ünnepségek. 2. MŰSOR: 19.45: Tv-híradó. 20.00: Már megint átugrom a pen csolyát. Cseh film. 21.25: Rinaldo Oláh. Film dokumentum. 21.55: Tv-hiradó. HÉTFŐ S 17.10: Hírek. 17.20: Hetedhét országon. 17.35: Műszaki kaleidoszkóp, 18.15: Nyári emlékek. 18.45: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.30: A mi brigádunk. Publicisztika. 20.00: Ügyelet. Tv-játék. 21.25: Kísérlet 14 millióért. 21.30: Személyiségek szimpóziuma. 22.00: Tv-híradó. 2. MŰSOR: 18.50: Női kosárlabda EB. BUKAREST: 7.30: Pioníroknak. 9.00: A falu életéből. 10.30: A Davis Kupa döntője: Románia—Egyesült Államok. 17.10: Walt Disney filmjeiből. 18.00: Folklor-műsor. 18.20: A legkisebbeknek! 19.00: A megyék bemutatása. Bistrica—Naszód megye. 19.20: Vittorio de Sica olasz— amerikai filmprodukciója. 21.00: Szórakoztató műsor. 21.35: A vasárnap sportja. HÉTFŐ: 16.30: Francia nyelvoktatás. 17.40: Színházi kritikák. 18.20: a legkisebbeknek! 19.00: Reflektor. 19.15: Zenei műsor. 20.15: Folytatásos regény. 21.00: A női kosárlabda EB döntője Várnából. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megvet Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 12—069, U—932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadj1 a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Ieazaató: Viráeh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés díia egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Mapvar Posta Előfizethető minden postahivatal nál_ és a kézbesítőknél Szolnoki Nvomrla Vállalat jrojoii3;«; VP70+ő: Kozák Ferenc Centrum hétfő A CENTRUM PAVILON ÁRUHÁZBAN. SZOLNOK Ságvári krt. 59/a. Piactéren. 1972. október 16-án női csizmák 190,— Ft-tól 480,— Ft-ig 20 százalék árengedménnyel kaphatók. Minden idényben vegye igénybe a CENTRUM PAVILON ÁRUHÁZÁT Szolnok, Ságvári krt. 59/a. Piactér« ......................................................................................................................................................