Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
As unalmas férj — Elek, nagyon uníümas vagy — panaszkodik ásítozva a feleség. — Ugyan már — csodálkozik a férj. Hiszen már egy órája egy szót sem szóltam! Egy zsák pénzt költöttem színes televízióra, te meg csukott szemmel hallgatod a zenét?! Ismerik Biztos, ami biztos! álom — Valóban előfordul, hogy az ember ébren álmodik. Velem éppen tegnap történt meg. — Érdekes! Mesélje el. — Azt álmodtam, !'~gy hangversenyen vagyok. — Igen. És aztán? —Azután felébredtem és képzelje csak el, valóban hangversenyen ültem! Egy hollywoodi színész megnősül. Barátai így gratulálnak: — A menyasszonyomnak van egy ikemővére. Ügy hasonlítanak egymáshoz, mint két tojás. — Kedves kom m, már rég nem vettél feleségül ilyen szép lányt! — És hogyan különbözteted meg őket? — Ezen nem töröm a fejem. Az ő dolguk. te tiLtoeri Pontcs válasz Tudod, mit válaszolt nekem tegnap este Mónika? — kérdi Kovács a barátját. — Nem. — Pontosan — sóhajtott Kcvács. — Hogy tudtad kitalálni? A vádlott mentsége — Vádlott, kíván valamit felhozni még a mentségére? — Kérem a tisztelt bíróságot, legyen tekintettel a védő fiatal korára. Az ikrekre bízza A minap vásároltam va- lalamit. ötszázassal fizettem, két pirosat és még valamit kaptam vissza. A százasokat a pénztárcába tettem, ahol lapult egy társuk. Azután kivillamosoztam a budai hegyekbe, ahol a nagy csendben — amikor pihenni leültem — hangokat hallottam a szívem felől. Nem szívem dobogását, ó, nem, beszédet. Jobban odafigyeltem s rájöttem, hogy a pénztárcám mélyén folyik a diskurzus. — öregem! Én, ha jól nézem, nem először látlak téged. — Lehet, annyi helyen megfordultam már... — Magam is, de ... de veled valamikor régen, nagyon régen ... Hopp! Megvan. Ha jól nézlek, mi évfolyamtársak vagyunk. — Csak nem azt akarod mondani, hogy téged is 1949-ben bocsátottak ki? — Sőt! Én is a 793-as vagyok. Ezt a véletlent! Évek óta nem találkoztam senkivel a fiúk közül. — Nem is csoda, hiszen már alig vagyunk, sorra nyugdíjazzák még a nálunk jóval fiatalabbakat Is. Isteni szerencse, hogy én is megúsztam eddig. — Nem szerencse, hanem a jó kondíció. Remekül tartod magad. — Hát vigyázok, amennyiit öreg re csak lehet. De te sem panaszkodhatsz. — Nézz meg jobban! Csupa ránc vagyok. Dugi pénz voltam hat hónapig? — Sodorva? — Hajtogatva, az órazsebben. — Ismerem a szitut. — Ráadásul kimostak a végén. — Csavartak is? — Nem, viszont vasaltak. Meg is perzseltek egy kicsit. Látod? — Érdekes, engem egvszer ugyanezen a helyen megharapott egy moly. Nem ízlettem neki, de azért rágcsált. — Nem naftalinoztak be? — Nem ruhásszekrényben voltam, hanem könyvben. — Könyvben ... Az jó buli! Egyszer fogtam ki ebben a rohadt életben. Másfél évig üdültem Balzac Goriot apójában. — Én, tudod, hol szeretek százas lenni a legszívesebben? — Illatos női holmik között. Mi, te vén kujon? — Az attól függ! Egyszer — például — majd megfulladtam egy retikülben. Valami borzalmas pacsulit használt a hölgyike. Meg is léptem tőle. Egy óvatlan pillanatban — zsupsz! és kiugrottam. Néhányan megtapostak, de aztán fölvett egy úriember. Nem mondom, alaposan megköpdösött, de aztán... — Talált pénznek lenni, az a jó! Nekem is sikerült egyszer. Ha nem utazik Becsbe a nagysága, még most it ott szunyókálnék a pudriéban. — Bécs! Istenkém! Én is megjártam egyszer-kétszer..; — Én legutóbb Rómában voltam. Ha elmondanám, hol utaztam, belepirulnál. — Sejtem. Persze létezik rosszabb is. Én egyszer lekvár között .... Útközben eltört az üveg, és aztán... Megmostak. Brrrrr...! — Én egyik utazásom után tárgyi bizonyíték voltam. — Hát az meg mi? — Jó buli! Az embert babusgatják, óvatosan lefektetik, csinálnak róla néhány művészfotót, de aztán hónapokig nyugi van. — Már értem. Lebuktatok a határon. Igaz? — Le bizony, pedig én Igazán lapultam a szalonna alatt, de hiába..Sokan voltunk. — Kötegben? — Originál. — Még a slejfni is rajtunk volt. Valósággal fellélegeztünk, amikor a vámőr kiszabadított minket ... — Ez mostanában történt? — Tavaly Ilyenkor. Hej- haj! Bezzeg valamikor az se kottyant meg. ha belesodortak egy szipkába, de hát öregszik, vénül az ember..! Sólyom László
