Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
1972. október 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Látogatás a Madách Könyvkiadóban XIX. Vásárhelyi Őszi Tárlat Először nem akartam hinni: ebben a meglehetősen megviselt barakk épületben volna a csehszlovákiai magyar nyelvű könyvkiadó, a Madách? Hiszen ez inkább illik egy építkezés felvonulási épületének, mint olyan helynek, ahol felelősségteljes, elmélyült munkát kell végezniük lektoroknak, szerkesztőknek. Az épületben óriási a zsúfoltság: •— Hogyan lehet itt dolgozni? — kérdeztem. — Nehezen, de nincs más választásunk — válaszolt Máyer Judit, a Madách Könyv- és Lapkiadó Vállalat szerkesztője. — 1968. január elseje óta vagyunk önálló nemzeti vállalat, előzőleg a Tátrán Könyvkiadóhoz tartoztunk mint magyar részleg. Az elhelyezésünket még azóta sem tudták megoldani, bár ígéretet már kaptunk. hogy rövidebb időn belül megfelelőbb helyre költözhetünk. Hiába is tagadnánk: nehéz így dolgoznunk. A szerkesztők kénytelenek váltakozva bejárni, mert nincs annyi íróasztalunk, ahány munkatársunk. Többen ezért odahaza dolgoznak. Nehéz, az osztályok közötti kapcsolat megbomlik azáltal, hogy az emberek nincsenek mindig kéznél. Ráadásul még ezen a barakk épületen is osztoznunk kell egy másik vállalattal. — Mennyire pártfogolják Csehszlovákiában a magyar könyvkiadást? Kapnak-e segítséget munkájukhoz? — A könyvkiadás általában nem nyereséges vállalkozás. Volt ugyan egy időszak, amikor a kereskedelmi szempontok kerültek előtérbe, de ma már nem így van, bizonyos kultúrpolitikai feladatokat kell teljesítenünk. Így minden kiadó áll.'.mi dotációt kap. Mi is. Természetesen vannak azért bizonyos gazdasági mutatók is, amit teljesítenünk szükséges. A dotáció viszont feltétlenül kell, mert mi kis- példányszámokkal dolgozunk, nem lehet másként. A hazai olvasóközönségünk nem olyan nagy és nem lehet minden kiadást átadni Magyarországnak sem Nem titok, hogy egy illusztrált gyermekkönyv kiadása csak akkor rentábilis, ha legalább 15—20 ezer példányban készül. Ugyanígy van ez az értékes, szépirodalomnál is, csakhogy azt nem lehet 5—6 ezer példánynál többe megjelentetni. — Ezek szerint együttműködnek a magyarországi könyvkiadókkal ? — Elsősorban az Európa és a Móra Ferenc Kiadóval. Témacsoportok szerint van közös kiadásunk a Gondolattal, a Táncsiccsal, a Szép- irodalmival, a Kossuthtal, illetve eredeti irodalmat ez utóbbiak szoktak átvenni tőlünk. Verseskötetet általában 3—6000 példányban, prózát 400-tól 3000 példányig. Most is van egv ilyen közös kiadásunk: Ordódy Katalin Keskenyebb út-ja, melyet Madách-díjjal jutalmaztak. Tavaly jeient meg, most új kiadásban adjuk, 3000 példányt vesz át tőlünk a Szépirodalmi Kiadó. — Mi a feladata vállalatuknak? — A magyar könyvkiadás célja Csehszlovákiában elsősorban az, hogy a hazai magyar irodalmat adjuk ki, verset, prózát, esszéirodalmat és így tovább. Ezenkívül. hogy megismertessük a magyar olvasókkal a szlovák és a cseh irodalom legjobb alkotásait, a legjobb magyar fordításban. Ennek megfelelően két osztályunk van: az eredeti és a fordí- tásoe irodalommal foglalkozó. Hozzám az irodalomfordítások tartoznak. — Hányán dolgoztok itt? — A teljes létszámunk negyven, ebben benne vannak a tisztviselők, a raktárosok is. Az osztályokon három-három szerkesztő dolgozik a vezetővel együtt, vannak korrektoraink és vannak szerkesztőink, akiknek az a feladatuk, hogy kiválasszák a cseh és a szlovák irodalomból a fordításra legmegfelelőbb műveket. Ezeket azután felajánljuk a magyar kiadóknak és így jön létre a közös könyvkiadás. A szerkesztőségi állományunk egyébként tizennégy. A fordítók valamennyien szerződéses munkatársak. — Évente körülbelül hány kötetet jelentettek meg? — Ez meglehetősen változó Kezdetben 30 kötet volt az évi termés, most már elértük a negyvenet, sőt, lehet, hogy az idén ennél is több lesz. Az arány az eredeti és a forditásos irodaiam között körülbelül fele-fele. Megjegyzem, hogy mi is veszünk át könyveket a magyar kiadóktól, főleg világirodalmat. Ezenkívül, mivel mi 500 példánynál kisebb mennyiséget nem vehetünk át, a boltok is kapnak Magyarországról szortimentben könyveket. Igyekszünk úgy megválogatni a közös kiadásokat, hogy abban minden képviselve legyen: világirodalom, kortársi irodalom, klasszikusok, eredeti magyar irodalom, Ifjúsági irodalom és így tovább. — Könyvkiadótok megjelentet sorozatokat is? — Szigorúan véve nincs sorozatunk. Tagsági könyveket adunk ki: van a Magyar Könyvbarátok Köre, ez egy állandó olvasótábor, öt-hat ezer tagja van. Számukra minden évben megjelentetünk kötelező és választható könyveket. Van még a Versbarátok Köre, főként diákok a tagjai. Számukra a hazai költők műveit adjuk ki, de hozunk be Versesköteteket Magyarországról is. A Versbarátok Köre tagságnak az az előnye, hogy azok a könyvek, amelyeket ők kapnak, nem kerülnek forgalomba. Tulajdonképpen nem sorozat, de mégis az, amelyben a régi, az első Csehszlovákiában kiadott könyvek közül jelentetünk meg néhányat. Így többek között kiadtuk Tamás Mihály könyvét, Két part között fut a víz és megjelentettünk már Darkó Istvántól, Bányai Páltól. Jövő évi tervünkben szerepel egy monográfia kiadása a csehszlovákiai irodalmi és művészeti társaságról, egy másik monográfia a csehszlovák színjátszás és drámairodalom történetéről. Érdekesnek ígérkezik a jövő évi tervben • Emil Boleslav Lukác szlovák költőnek a magyar—szlovák irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó tanulmány-gyűjteménye. Nagyon sok levelezési anyagot is leadott hozzá. — Ha már szóba kerültek a tervek: milyen könyveket jelentettek meg a közeljövőben ? — Már a könyvhétre is adtunk néhány újdonságot: megjelentettük Egri Viktor tanulmánykötetét, a Tiszta források-at, Barsi riportkötetét: Emberek, akikkel találkoztam és a napokban került ki a nyomdából Egri Viktor regénye, az Égő föld. Verseskötetünk is jelent már meg az idén szép számban: Tőzsér Árpád Érintések, Kulcsár Ferenc Nap- kitörések kötete. Az ifjúsági könyvek közül bizonyára sikere lesz Dávid Teréz A feneketlen láda kincse kötetének, amelyből elég nagy példányszámot vett át tőlünk a Móra Ferenc Könyvkiadó. A közeljövőben fog megjelenni a Corvina Kiadóval közös kiadásban Szabó Gyuláról szóló kis monográfiánk, valamint a Kossuthtal közös kiadásban Szabó Béla Mindhalálig című kötete, amely tulaidon- képpen a Hűség című regényének második része és ar ely Steiner Gábor komáromi nyomdász —< aki az első köztársaság idején kommunista képviselő volt, a dél-szlovákiai munkásmozgalom nevezetes alakja — életregénye. Szeretném megjegyezni, hogy nem mi adunk ki egyedül magyar nyelvű könyveket Csehszlovákiában. A magyar tankönyveket a Tankönyvkiadó magyar szerkesztősége készíti, van magyar szerkesztősége a mezőgazdasági kiadónak is. Az Obzor, amely megfelel a Gondolatnak, a Sport, a Pravda szintén ad ki magyar nyelven is. — Mennyire lett a magyar könyvkiadó, a Madách az írók műhelye? — Igyekszünk állandó kapcsolatban lenni az írókkal, de nem irányítani őket. Egyelőre a jelenlegi csehszlovákiai magyar irodalomban a költészet van túlsúlyban, fiatal költőnk sok van, prózaírónk kevesebb. Irtunk már ki novellapályázatot, elég szép sikere volt, elég sok jó anyag érkezett be, és most törjük a fejünket, miként lehetne egy regény és egy ifjúsági regény pályázatot kiírnunk, a prózairodalom fellendítésére. Sajnos, meg kell mondanom, hogy az utóbbi években olyan nagy sikerű regény, amit a szlovákiai magyar regénynek lehetne nevezni, nem született. Sikere volt Mács József Adósság- törlesztés és Ordódy Katalin Keskenyebb út kötetének, de egyik sem a szlovákiai magyar regény. Talán majd ezután, mi bízunk benne. A Madách Könyvkiadót néhány éve ismerhetik Magyarországon : nemcsak a tőlünk átvett kötetek révén. Négy éve rendszeresen ott látni az Ünnepi Könyvhéten sátrukat a budapesti „könyv utcában”. Kiadványaik kiállítása is tetszetős, 1954 óta minden évben ilyenkor koraősszel rendezik meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban a Vásárhelyi őszi Tárlatokat, amelyek mind-mind országos figyelmet érdemlő képzőművészeti események voltak. Ezek a kiállítások sokszor kerültek heves művészeti viták középpontjába, védelmezői és ellenzői ezzel egyaránt arról adtak bizonyságot, hogy itt többről van szó, nemcsak évenként ismétlődő országos jellegű tárlatokról. De mi is ez a több, mi az a megkülönböztetett szerep amelyet a vásárhelyi kiállítások, az elmúlt 18 esztendő a'att a mai magyar képző- művészetben játszottak. Egy részről talán, hogy nemcsak a művészet számára biztosítottak rendszeres fórumot, szándékaik, törekvéseik ki- nyilvánítására, hanem éppen ezzel a műkritikusok, esztéták, művészetpolitikusok számára is alkalmat teremtettek, hogy a szocialista magyar képzőművészet kibontakozása érdekében fontosnak tartott mondanivalójukat, mintegy „ráfűzzék” a látottakra. Ez a vélemény- nyilvánítás nem egyszer az úgynevezett alföldi és urbánus művészet valódi, vagy vélt ellentéteinek látványos ütköztetésében jelentkezett — olykor-olykor az egymást kizáró „vagylagosság” igényével. A vásárhelyi kiállítások azonban nemcsak e kétféle művészi törekvés ellentéteinek felszításában, hanem azok összecsiszolásában is fontos szerepet töltöttek és remélhetőleg töltenek be a jövőben is. Az elmúlt években részben e viták hatására, részben egész társadalmunk meggyorsult fejlődés menete következtében ugyanis egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az „urbánus” művészet hagyományainak folytatása sem azonos a látvány festészet régi, stiláris értékeinek konzerválásával, szolgai átvételével és további alkalmazásával. A vásárhelyi őszi tárlatokSimon Ferenc: Halvivő nák egyszersmind döntő szerepük van az alföldi művészet átalakulásának, átrendeződésének folyamatában is — további fejlődésének elősegítésében. Bár e művészeti törekvés jelzőjeként még valószínűleg sokáig egy tájegység megjelölése szerepel majd, ez azonban korántsem azt jelenti, hogy egyedüli bázisa, megtermékenyítő terrériuma az Alföld lehet Hiszen a vásárhelyi kiállításokon szereplő művészet hovatartozása sem ezt bizonyítja. Másrészt e művészet hagyományaiból következően lehetséges művészeti módszer megközelítési Végvári Gyula: Kerámia IL (Fotó: Nagy Zsolt) mód a társadalom egy rétege, nevezetten az egyik vezető osztály a parasztság életének munkáján társadalmi helyzetének művészi tük- röztetése, ám e tükörképnek társadalmunk egészére is érvényes mondandót kell tartalmaznia. A részben is az egész művészileg hiteles megjelenítésére kell törekednie minden alkotónak. Az a nagy társadalmi kataklizma, amelyet parasztságunk úgy is mint egyének összessége, úgy is mint osztály az utóbbi években, év- tizdekben a szükségszerű fejlődés következtében átélt és átél, drámaian izgalmas művészi téma. Tiszteletre méltó művészi magatartásra vall, ugyanakkor az alföldi művészet legjobb hagyományainak követése az a krónikási, elkötelezett hűség amellyel az alföldi (a szó nem lakóhely, hanem művészi törekvés szerinti hovatartozást jelző értelmében) művészek ezt a változást nyomon kísérték és nyomon kísérik. Ma már azonban nem elégséges, a múlt értékeinek szinte rekvizitum szerű számbavétele és megörökítése, hanem mind sürgető igény az új értékek felismerése ebben az életforma váltásban, s azok művészi, esztétikai művésszé történő áttranszponálása. Ez természetesen a kifejező eszközökön való gazdagodás, bizonyos stiláris átalakulást is megkövetel ettől a művészettől. Nos a vásárhelyi őszi tárlatok legnagyobb jelentősége éppen abban rejlik, hogy a folyamatról ad évenként lemérhető művészi számvetést Természetesen ez nem azt jelenti hogy kötelezettségsze- rűen évről évre színvonalasabb ez a kép, hogy a tényleges művészt fejlődésnek ilyen rövid állomásai lennének. Lehetnek jobb, egységesebb, átütő erejű megelőző és aránylag gyengébb utána következő kiállítások a sorban, mint ahogy a mostaninál, a XIX. Vásárhelyi őszi Tárlatnál is volt már lényegesen erősebb képzőművészeti seregszemle is Hódmezővásárhelyen. Ez azonban korántsem jelenti általában az alföldi művészet fejlődésének megrekedését, vagy éppen visz- szaesését, csupán egy viszonylag szűk „élgárda” teljesítő képességének véges voltát jelzi. No meg arra nézve is bizonyságot szolgáltat, hogy nem születhetnek minden évben kiemelkedő művészeti alkotások, legalábbis olyan számban nem, amennyit képes lenne egy- egy kiállítás egészét meghatározni, fellendíteni. Vezető művészeinknek sokirányú kötelezettségnek kell eleget tenni egy-egy évadban. Szellemi javaikkal teljesen érthető módon igyekeznek úgy gazdálkodni, hogy ciklikusan különbözőképpen vállalnak fel egy-egy kiállítást, egyik évben csupán jelenlétükkel, a másik évben ténylegesen legjava alkotásaikkal járulva hozzá művészi rangjukhoz. Érdekes és elgondolkoztató az is, hogy az alföldi művészet egyik, olyan jelentős műhelyének, mint a szolnokinak a jelenléte, ezeken a kiállításokon évek óta miért, csupán jelképes? Ebben az évben is csak két szolnoki művész adta le, egy-egy alkotásával „névjegyét” Vásárhelyen. Simon Ferenc esetében e bejelentkezés ráadásul a művész tényleges rangját sem tükrözi, Berényi Ferenc képe legalább ilyen szempontból megfelelőképpen jelzi művészi tevékenységét Nem tudom mi lehet az oka a szolnoki művészek távol maradásának, pedig a vásárhelyi kiállítások már évek óta bizonyságát szolgáltatták annak, hogy az alföldi művészet szinte egyetlen országos fóruma, amelyen minden ilyen művészi felfogást valló alkotó számot adhat arról, mivel és mennyiben tudja gazdagítani tevékenységével ezt a művészetet. Hódmezővásárhely nem riválisa Szolnoknak. A szolnoki tavassá és téli tárlatok nem tölthetik be azt a szerepet, amit hagyományainál fogva a vásárhelyi őszi tárlat betölt. Igaz, ebben a mezőnyben nehezebb művészi sikereket aratni, de a fejlődéshez a szolnoki képzőművészet fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges lenne hogy rendszeresen, egy ilyen rangos fórumon mérjék le az itt dolgozó művészek tevékenységük értékét. Rides Gábor elegáns. Varga Viktória TÁSNÁD! VARGA ÉVA: Mert nem lehet... i:. Mert nem lehet, hogy többé ne lássam: — vitorla átlóz gyöngyszínű tájban, s piros csónakok egymást követve úsznak a túlsó partig örökre. ... Mert nem lehet, hogy jegenyék karja felhők szegélyét tőlem takarja, s napisten arcát sohasem nézzem, perelek hát a rohanó széllel perelek én az ősszel, halállal, rámtekeredő pók-függöny szálM, félelem rázta fekete perccel, s rákiabálok: — Élek, eressz el! ...Mert nem lehet, hogy testem törése ne hajtson szárait, szirmot az égre, s levelem bontva, arcom kitárva, ne nézzek tovább születő fákra. ERDÉLYI JÓZSEF: Kenyér és vers Ha jó a Kenyér, annak is jó, ki nem látott búzaszemet, pipacsot és búzavirágot, de fogyasztani jót szeret, jó tésztából, amit mindegy. hogy ember vagy acélkar dagaszt, gyékény, szalmakosárba mint rég, vagy kenyértepsibe szakaszt, csak jó legyen. Olyan a vers is: szép, jó, igaz. avagy nem az, — bárminek jó, kenyérnek nem jő, magasra magzik bár a gaz.., LADÁNYI MIHÁLY: Záróra jön A vaksi alkonyat tört bottal sétál, leül mellém a parkban, mélyet szusszan. Egy asszony hozzámdől a villamosban, fűillata elszáll a megállónál. A kocsma nyűtt, varjú-taposta tarló, poharakban savanyú est pezseg. A kövér pénztárosnő rámdereng. Az ember — mondja isten — fázik s gyarló. Záróra jön, és ködtől csepegő fák köhögve ácsorognak utcahosszat. Tél lesz, s talán a darazsak is vacognak, akik mézes nyaramat kirabolták.
