Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. október 15. Megjelent a Nemzetközi Szemle legújabb szama Az októberi szám vezércikkében azt az új világ- helyzetet jellemzi, amely a szovjet—amerikai szovjet— nyugatnémet és más, nagy horderejű nemzetközi megállapodások nyomán kialakult, a békés egymás mellett élés elvének az eddiginél pozitívabb értelmezése jegyében. Bár kockázatos új történelmi szakaszok határát megvonni, ez alkalommal a folyóirat cikke alapján mégis megállapíthatjuk, hogy a II. világháború utáni korszak lezárult, s olyan új erő átcsoportosításokkal, szövetségi rendszerekkel, az új körülményeknek megfelelően változott diplomáciai tevékenységgel kell számolnunk, amely nagyobb erőfeszítéseket követel a szocialista országoktól belpolitikai, gazdasági és ideológiai téren is. Az új fejlődési szakasz kiindulópontjáról, a szovjet—amerikai megállapodásról közli a folyóirat G. A Arbatov- nak, a Szovjetunió Amerika Intézete igazgatójának tanulmányát. A nemzetközi munkásmozgalom eseményei közül a két francia munkáspárt közös programjáról, s az ezzel kapcsolatos, egymással ellentétes kommunista és szociáldemokrata értelmezésekről is közöl anyagot a folyóirat. Jelentős terjedelemben, több cikk foglalkozik Kelet-Azsia megnövekedett világpolitikai jelentőségével, elsősorban Kína és Japán viszonyának alakulásával. Külön szakcikkek ismertetik a kínai—szovjet határkérdés és a Kínai Nép- köztársaság katonai potenciáljának problematikáját. Rendkívül alapos ismertetést olvashatunk Szolnok Pétertől a portugálok afrikai gyarmatain folyó szabadság- harcról. Szenzáció erejével ható leleplezéseket tartalmaznak az amerikaiak vietnami légiháborújáról a Pentagon számára készült titkos jelentések, amelyek egy- részét most könyválakban is megjelentették Amerikában, s a folyóirat ezekről közöl beszámolót. Érdekes újítás, hogy a Nemzetközi Szemle átvette a chilei forradalom útjáról a rádióban elhangzott kerékasztal-beszélgetés anyagát, amelyhez a vita egyik résztvevője, Friss István külön kiegészítő megjegyzéseket írt Légikisasszonyok vetélkedője Október 14—21-e között Budapesten, Mezőkövesden és Egerben rendezi meg a MALÉV a IV. nemzetközi stewardess-vetélkedőt. A vetélkedőre a magyar légikikötőt érintő külföldi légitársaságok közül 14 küldte el stewardessét, akik egyébként ma délután a televízió nyilvánossága előtt mutatkoznak be a közönségnek. A légikisasszonyok hétfőn kezdik a munkát; Borsod megye idegenforgalmi és egyéb nevezetességeivel — Leninvárossal, Miskolctapolcával, Tokajjal, a Matyófölddel stb — ismerkednek meg, majd 18-án Mezőkövesden a vetélkedés első részeként számolnak be a látottakról. Utána Hevesbe, Egerbe, Szilvásváradra látogat el a mezőny, s 20-án Egerben tartják a döntő második részét. Az idegenforgalmi, kulturális és egyéb kérdéseken kívül mindkét alkalommal a légikísérő szakma különféle gyakorlati tennivalóiban is tanúságot kell tenniök ügyességükről, rátermettségükről. A vetélkedő legjobbjai a MALÁV három fődíját kapják; a győztes kéthetes kétszemélyes. a második egyhetes kétszemélyes. a harmadik pedig egyhetes ■•gyszemélves magyarországi üdülést 1973-ban. Verseng a nagytőke konvenció — Elnökválasztás ’72 0 „Mintha a Hair színpadára tévedtem volna” — háborgott egy ősz szakszervezeti vezér a demokraták júliusi elnökjelölő konvencióján. Hát valóban elég sok farmernadrágot és hosszú hajat lehetett látni a miami csarnokban. Egy londoni kollégám elgondolkozva állapította meg: — Eddig csak egyetlen szivarozóval sikerült találkoznom... Amerikai íhov vo>t.*. A demokrata párt reformja és McGovern sikere valóban eléggé átalakította az elnökjelölő konvenció „küldöttképét”. Amerikai show volt ez is, hogyne, zászlókkal, öklömnyi jelvényeKkel, földig érő nyakkendőkkel — Uncle Sam-nek öltözött élő reklámokkal, és sok vérpezsdítő zenével. De meglepően sok volt a feketebőrű, a fiatal, a nő. s Közöttük szinte elszigeteltnek tűntek azok a politikai profik, akik — ha nem McGovern emberei voltak — maguk elé meredve, vagy bosszús, fölényes kézlegyintésekkel Kísérték az „amatőrök tobzódását”. Holott a profiknak sajátos módon talán még nagyobb szereplehetőség jutott, mint a korábbi konvekciókon. Ezt a megállapítást akkor tettem, amikor — a teremben járKál- va — felmérhettem a mego- vemista stáb irányító munkáját. Az „Állítsuk meg McGo- vemt!” mozgalom szervezetien volt, kedélyhullámzásai egyenesen — amatőrizmusra vallottak. Ezzel szemben McGovern régi kennedysta emberei és néhány nagyon fiatal, de az amerikai kortesfogásokat meglepően értő „új” ügyesen ujjára csavarta a konvenciót. A sok első-konvenciós Küldött ugyanis felületesen volt csak tisztában a „játék- szabályokkal”. Utólag aztán nem győzött álmél- kodni az amerikai sajtó, hogy mily ravasz fölénnyel irányították a konvenció egyes meneteit McGovern emberei. — Egy ál-erőpróba pl. lázas izgalmat keltett a sajtókarzaton. — Mindenki McGovern megállítását emlegette, s mi több: a tévébemondók világgá kürtölték, hogy fordulat történt, a dakotai jelöltnek „elúsziK” a többsége. A kritikus szavazás Az történt ugyanis, hogy az egyik mandátumvitában megovernék elvesztették a szavazást A vereség azonban — csel volt McGovern emberei úgy irányítottak néhány delegátust hogy szavazzon az ellentáborral, — amely akként — új erőviszonyokra gondolva — vérszemet kapott s hogy úgy mondjam idővel előtte, a kulisszák mögötti tárgyalásokat be nem fejezve, erőszakolta Ki a sorsdöntő szavazást arról: vajon McGovern megkapja-e a tőle elvitatott kaliforniai szavazatokat. Ezt a kritikus szavazást Mankiewicz. McGovem politikai koordinátora (Robert Kennedy sajtótitkára) mellett állva szurkoltam végig. Mankiewicz noteszában ott álltak azok a számok, amelyek azt jelölték, hány küldött szavaz a McGovem-táborraL A „fekete végeredmény” 1538 volt. tehát több az elnökjelöléshez minimálisan szükséges 1509- néL Mankiewicz lila filctollával sorra jegyezte a fekete számok mellé az elhangzott szavazatokat; — lefelé szinte nem kellett helyesbítenie, legfeljebb — a győzelmi hangulat hatására — „felfelé” javult a vártnál jobbra az eredmény. Egy-egy ilyen felfelé- javítás után Mankiewicz felkiáltott; „Jól van Gordon! Ez jó munka volt Jack!” — az elismerés a minden állam delegációjánál működő mego- vernista szervezőnek szólt, aki „jól szállított”. Persze McGovem vezérkara sem volt mindenható: — képtelenek voltak megfékezni azokat a reformküldötteket, akik kiebrudalták a konvencióról Daley-t, a hírhedten nagyhatalmú chicagói polgármestert, és az ő küldötteit — (Azóta McGovem már Canossát járt a polgár- mesternél, aki a demokrata régi gárda oszlopos tagja). McGovem taktikus profijai idegesen nézték a Daley évtizede® önkényuralma ellen sikerrel „fellázadt” chicagói küldöttek (négerek, fiatalok) diadaltáncát a mandátumcsata megnyerése után — pedig a makacs Daley az utolsó pillanatban hajlandó lett volna megalkudni a megovemis- tákkal. De ekkor már man- kiewiczék gépezete sem leheGsz a szolnoki Tisza-parton i N. Zs. „Közéleti helyesírás“ (!?) tett úrrá az „új erők” szenvedélyein. Az új gárda fogékonyabb Más azonban egy demokrata konvenció „meghódítása”, és megint más dolog az országos hatalom. A miami napokban már látható volt: a demokrata párt régi gárdája alig várja McGovem elnök- választási vereségét, hogy „revansot” vegyen. Persze: a konvenció az 1968-ban elfogadott reformok következtében valóban új arcú lett, és minden korábbit meghaladó mértékben képviseltették magukat nők, fiatalok, színesek. Igaz csak elvétve jutottaK fórumhoz Amerika igazi szegényei; ők ezúttal is a konvenciótermen kívül táboroztak. s csak kérelmeik, küldöttségeik révén, meg békés tüntetéseiKkel adhattak „életjelt” magukról. Felettébb jellemző az egy hónappal későbbi, az augusztusi miami republikánus konvención elhangzott demagógia: a jobb- oldii kaliforniai kormányzó, Reagan azon évődött, hogy Shriver „érti a nép nyelvét: az inasától tanulta...” Persze Reagan se másképp. A júliusi farmernadrágok láttán sem lehet azt állítani, hogy a demokrata őrségváltás következtében valamiféle dolgozóK pártja lett McGo- vemé. Az elmélkedések az új elitről inkább más formában igazak: jelentős értelmiségi térnyerés történt az őrségváltással, hiszen McGovem fő tábora a diákság és értelmiség De ez az „új gárda” mindenesetre fogékonyabbnak tűnik Amerika valóságos problémái és válságának igazi okai iránt. Aminthogy természetéből követKezik az a hajlama is, hogy most lázasan taktikázik, és keresi a „hidakat” a régi gárda felé. Hiszen mégiscsak ott az út a hatalom felé. Avar János Következik: Délelőtt usziba, délután moziba A címben idézett jelzős szerkezetet egy olvasó leveléből idéztük. Természetesen a cím nem arra utal, hogy lenne külön „közéleti”, „iskolai”, „publicisztikai” vagy „nyomdai” helyesírás. hiszen helyesírásunk egységes, szabályai, előírásai mindenkire kötelezőek. Levélírónk a „közéleti” megkülönböztető jelzővel azokat a helyesírási kérdéseket minősítette, amelyek leggyakrabban a közélet különböző területein megfogalmazott írásbeli anyagokban találhatók. Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy ezen a területen is nagy a javulás. Mind kevesebb a helyesírási hiba, ugyanakkor vannak olyan típushibák, amelyek elsősorban a hivatalos iratokban, levelezésekben fordulnak elő a leggyakrabban. Most csak azokra a hibákra térünk ki, amelyekkel kapcsolatban levélíróink igen sokszor kérnek tanácsot, eligazítást. Különösen nagy a bizonytalanság az ún. márkanevek írásában, illetőleg bizonyos gyártmányok, készítmények elnevezéseinek leírásában. Az alapszabályt mindenkinek követnie kell: ezeknek az elnevezéseknek önálló tagjait nagy kezdőbetűvel írjuk, ugyanakkor a nem márkanévként használt s leginkább a származási helyre utaló nevekben a tagokat kis kezdőbetűvel kell írnunk. Pl.: Ultra (mosópor), Wartburg de Luxe (gépkocsi, Fecske (cigaretta) stb. — kékkúti ásványvíz, kecskeméti barack, egri bikavér, kőbányai világos stb. Ha ez utóbbi elnevezések feliratként, címkéken szerepelnek, az első tag kezdőbetűje nagy: Egri bikavér, Tokaji aszú stb. Gyakoriak a helyesírási hibák a kitüntetések megnevezéseinek leírásában is. A szabály nagyon egyértelmű és világos: a kitüntetések hivatalos nevében minden szót nagy kezdőbetűvel írjunk: Munka Érdemrend (arany fokozata, ezüst fokozata), a Szocialista Munka Hőse, Állami Díj. Ezekből a hivatalos nevekből képzett származékok leírásában kis kezdőbetűvel kell élnünk: Üj könyve jelent meg több állami díjas tudósnak. A vállalat munkaérdemrendes dolgozóit köszöntötték. Ugyancsak a különféle társadalmi mozgalmak, társulások. brigádok nevének írásában a megnevezés minden tagját nagy kezdőbetűvel írjuk le: Kilián György Szocialista Brigád. Kis kezdőbetű íradó azonban az ilyen jellegű közlésekben: Több brigádunk elnyerte a szocialista birgád címet. Különösen bosszantó, hogy az utcák, terek nevének leírásában egyesek még a régi írásmódhoz ragaszkodnak. A helyes írásforma: Kossuth utca, Széchenyi körút, Vörösmarty tér stb. Felesleges tehát a kötőjelek használata, mégis azt tapasztaljuk, hogy vadonatúj névtáblákon ez a hibás felírás jelenik meg: Kossuth-utca, Széche- nyi-tér stb. Sajnos, a régi helyesírási formákkal megírt régi táblák is megzavarják azokat, akik bizonytalanok az utcák, terek nevének helyes leírásában. Az új táblákon az egységesen megkövetelt, előírt írásformákat kell kiírnunk. Dr. Bakos József Vasárnapi dörmögések Mutogatunk, gesztikulálunk. Az ám. Bizonyos karmozdulatoknak mekkora szerepük van manapság?! Felhúzza a dolgozó nép egyszerű gyermeke a vállát és ezzel párhuzamosan mellmagasságban széttárja a karjait. Ez van kérem. Ezt kell szeretni. Sajnos kérem, így van, de mi nem tehetünk róla, Ez a kísérőszöveg. Ezt nagy harcosan annak megsúgásával is illik megtoldani, hogy hol tehetnének a bajról, hol követik el a hibát, kik a csúnyák. Elmentem azokhoz a csúnyákhoz, akik az előzőek szerint csapnivalóan rosszul dolgoznak, s akik minden bajnak forrásai. Mondókámat a már jól ismert vállfel- húzással és kartekergetéssel fogadták és rögtön útba is igazítottak, hogy kiktől származik a probléma és valójában kik a csúnyák tulajdonképpen. Megkerestem ezt a probléma származtató, tulajdonképpeni csúnya helyet. Egy perc sem telt, megtudtam. hogy rossz helyen járok. Mozdult a váll, lendült a kar, s már tudtam is, hogy nem itt a hiba. Ok jók, szépek és okosak. Ok nem tehetnek semmiről. Hanem amott, a szomszédban, ott van a dög elásva, oda menjek, azokat dörmögjem kardélre, mert azok aztán tényleg csúnyák. Eltalpaltam „oda” is. Rögtön felhúzta valaki a vállait, s a karjaival... Szóval ők sem tehetnek semmiről. Értem, hogyne érteném, megyek tovább, ahová mondták. Talán még most is bolyonganék. ha a 819. karlengető helyről vissza nem dirigáltak volna oda, ahonnan elindultam. Beláttam, nem megyek így semmire. Üj irányt kell tehát adnom problémafeltáró kutatásaimnak. De hol kereskedjem? Nehéz, nagyon nehéz, mert arra már ugye fény derült, hogy e honban senki sem hibás semmiért, senki sem tehet semmiről. Makulatúra tiszták vagyunk, mindenki legjobb tudása szerint dolgozik, mindenki megteszi a magáét, mindenki akkora részt vállal a szocializmus építéséből, hogy majd belegebed. Itt mindenki kiváló, Itt mindenki olyan áldozatkész, hogyha ő nem lenne, akkor megnézhetné magát a szocializmus. Konzultációt hívtam össze a problémáról. Mert, ugye minden valamire való probléma megkonzultálásához konzultáció kell. Aki nem konzultál valamiről. az nem is igazán fontos ember, az mehet a Járműjavítóba vonattengelyt kalapálni. Nos, ez a konzultáció, — mint általában a konzultációk — megtalálta a probléma tőgyét. Azt a nagy horderejű megállapítást tette ugyanis — jegyzőkönyvileg persze — hogy a kérdés nem olyan egyszerű. Meg kell hogy mondjam, én már jó régen sejtem, hogy nálunk semmi sem olyan egyszerű, mert minden probléma kérdéses és sok-sok kérdés problematikus. A konzultáció összefoglaló hegyi beszédekor is feltűnt nekem valami. Az az ember ugyanis, aki a már ismert tőmondatban ilyen lényeglátóan summázta a háromnapos szendvicsfogyasztás megállapítását, mielőtt az axiómát kinyilvánította volna, felhúzta a vállait és ismerős mozdulattal tárta szél a karjait. Ezzel is jelezvén, hogy ő sem tehet róla, egyáltalán semmiről sem tehet, ő alig ivott valamit a repi konyakból, és a kérdés különben sem olyan egyszerű. Ezek után, gyorsan otthagytam a hivatalból okos emberek feltűnő sokaságát, vagyis a konzultációt, hogy még a záróra előtti utolsó pillanatokban vegyek egy kiló kenyeret a vacsorámhoz. Bodagszerú, félig nyers, félig égett, a hadak által megtaposott valamit kaptam. No. Kenyeres bácsi, mondom az eladónak, ilyesmi klebát 30 évvel ezelőtt ettem utoljára, amikor a táborparancsnoknak fia született és dupla vodkát osztatott, amitől a Pékké avandzsált becsületes vasmunkások úgy berúgtak, hogy gépzsírt is tettek a kovászba. Kenyeres bácsi erre felhúzta a vállait.,j Már vártam, hogy széttárja a karjait, —• de nem... Egészen drámai fordulat következett... Hogy van az, szerkesztő uram, hogy annyi, de annyi sülellenség jelenik meg abban az újságban, mutatott rám a kenyérvágó bökővei az öreg. Felhúztam a vállaimat és.« — tí —i
