Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-14 / 243. szám

8 SZOLNOK MEGYE] NÉPLAP 1972. október 14. Már nem volt rá ideje Halálos kimenetelű vasát! karambol 1972. OKTOBER 14., SZOMBAT HELEN NAPJA A Nap kél: 6.00, nyugszik: 16.58 órakor. A Hold kél: 12.50, nyugszik: 21.15 órakor. Várható időjárás ma es­tig: változóan felhős idő, el­sősorban az északi, észak­keleti megyékben kevés he­lyen futó esővel, záporral. Napközben megélénkülő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet az ország északi felében 12—16 fok, délen 16—20 fok között. Zichy Mihály 145 évvel ezelőtt, 1827. ok­tóber 14-én született Zichy Mihály festőművész, grafi­kus, a XIX. század egyik je­lentős magyar illusztrátora; és 1906-ban halt meg Szent- pétervárott. Pesten és Bécsben, jónevű mestereknél tanult rajzolni. Húszéves korától — néhány évi párizsi és rövid hazai megszakításokkal haláláig Oroszországban élt és dol­gozott. Első oroszországi tartózkodása az 1848 és 1874 közötti időszakra esik; ez­után öt évig Párizsban élt, majd rövid ideig Magyaror­szágon, Bécsben és Velencé­ben. Ezután ismét visszatért Oroszországba, ahol a cár udvari festőiéként ezernyi virtuóz rajzot készített az udvari élet eseményeiről. Művészi hivatását azonban elsősorban nem ebben a munkában, hanem szabad­elvű eszméi szolgálatában találta meg: a haladás, az emberi szabadságjogok mel­letti kiállásként és minden­fajta elnyomatás és üldözés ellen szót emelve, festette, illetve rajzolta bölcselkedő, erkölcsi és politikai célzatú képeit. A semmiféle stílusirány­zathoz nem sorolható mű­vész fölényes biztonságú és könnyedségű, ritka kifejező erejű rajztudással alkotott. Illusztráló művészete vált elsősorban maradandó je­lentőségűvé. Vidor Hugo, Gautier, Ifj. Dumas, Ler­montov, Puskin, Rusztaveli, Gogol, Goethe, Byron mű­veihez készült rajzai mellett a magyar irodalom — Ma­dách, Arany, Petőfi — re­mekeinek illusztrálásában érte el művészete tetőpont­ját. A kimlei numizmatikus Ritka szépségű és értékű pénzgyűjteménnyel büszkél­kedhet a Győr-Sopron me­gyei Horvátkimlén élő Sá­ling János tsz-raktáros. A kimlei numizmatikus először cseh pénzekkel gyarapította gyűjteményét, amelyben ma már több mint hatvan or­szág mintegy ezerféle fém­es papírpénze látható. Rit­kaságnak számít a Cook ka­pitányt és Erzsébet angol királynőt ábrázoló tizenkét- ezögletü pénzérme. — KOMMUNISTA szom­batot tartanak ma a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyáregységének dolgozói. Keresetüket — mintegy 25 ezer forintot — felajánlot­ták a városi jubileumi em­lékmű költségeire. Ma reggel hat óra három perckor súlyos szerencsétlen­ség történt a XVII. kerület­ben: a GA 86—13 rendszá­mú autóbusz összeütközött egy személyvonattal. A 62-es busz a Nagykőrö­si úti Kilián-garázsba tar­tott, mert vezetője, Pál An­dor 48 éves pesterzsébeti la­kos ajtóhibát észlelt kocsi­ján. Hajnalban, három óra ötven perckor kezdett, s alig tett egy-két fordulót, gépkocsija elromlott, ezért indult vissza a garázsba. Amikor a Ferihegyi úton elérkezett a rákoshegyi ál­lomás vasúti átjárójához — az eddigi vizsgálatok sze­rint, — a sűrű köd miatt nem vette észre, hogy a fényjelzővel felszerelt so­rompórendszer már tilosat mutat. A vasúti átjáró biztonsá­gi berendezéseinek műkö­dését úgy szabályozták, hogy előbb a fényjelző kezd villogni, s ezután ereszke­dik le az utat elzáró sorom­pó. A csapórúd hét másod­perc alatt zárja le az utat. A 62-es autóbusz vezetője nem állt meg a villogó pi­— NÉVADÁS-REKORD lesz ma Szolnokon, a Társa­dalmi és Családi Eseménye­ket Rendező Intézetnél. A VOLÁN 7. sz. Vállalat tizen­kettes, a Május 1. Ruha­gyár hatos névadót tart, azonkívül különböző helyek­ről további hét névadást je­lentettek be. — EMELKEDETT az is­meretterjesztő előadások hallgatóinak száma a jászla- dányi József Attila művelő­dési házban. Míg két évvel ezelőtt 1900-an vettek részt az előadásokon, addig az idén már 5215-en jelentek meg. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztőt Varga József Telefon: 12—093. 12—320, 12—069. 11—932 Teles: 13 331 Xndex-ezám: 23.069 Kiadta a Szolnok megyei kapkladó Vállalat Szolnok. Kossuth tér t. Igazgatót Vlrágb Iván Telefon: 18—091 Az előfizetés díia egy hőnapra 20.— forint Tertesza a Magyar Posta Előfizethető minden oosts- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Peren» ros jelzésre, azonban már nem volt ideje rá, hogy át­érjen a kereszteződésen: gépkocsijával beszorult a két sorompó között. A vasútállomás személy­zete nem észlelhette a közel­gő szerencsétlenséget, hiszen jó néhányszáz méterrel messzebb teljesítenek szolgá­latot. A Szolnok felől érkező 5517-es számú személyvonat megkapta a szabad jelzést a vasúti átjáróban való át­haladásra — hiszen a so­rompók leereszkedtek, —r s vezetője nem vehette ész­re a síneken álló buszt. A 424-es mozdony belerohant a 82-es autóbuszba, s össze­roncsolta azt. A mozdony és a mögötte haladó fűtőkocsi kisiklott. Néhány perccel a szeren­csétlenség után helyszínre érkezett mentők a gépkocsi roncsaiból már csak a halott buszsofőrt tudták kiemelni. A balesetnek más sérültje nem volt, hiszen a buszban, nem tartózkodott utas. A baleset körülményeinek vizsgálata lapzártakor még tart. (Esti Hírlap) — MEGKEZDŐDÖTT Kunszen.tmártonban a más­fél millió forintos költség­gel felépült MHSZ-székház műszaki átadása. Az épüle­tet előreláthatólag még eb­ben a hónapban átadják rendeltetésének. — AMATÖR képzőművé­szeti kiállítás nyílik holnap Törökszentmiklóson, a járá­si-városi művelődési köz­pontban. Az október 31-ig nyitvatartó kiállítás — ame­lyen a művelődési központ rajzszakkörének és a város­ban élő amatőr képzőművé­szeknek alkotásait mutatják be — naponta 15—18 óra kö­zött tekinthető meg. Forgalomkorlátozás A Szolnok megyei Rendőr- főkapitányság Közlekedés- rendészeti Osztálya Szolno­kon a Táncsics Mihály utca jobb oldalán (páratlan ol­dal' — az őszi terményeket szállító járművek ki- és bé­kán.varodásának biztosítása érdekében — minden jármű részére várakozás tilalmat rendelt el, Az utca jobb oldalán a ki- és beszálláshoz, a le- és felrakodáshoz feltétlen szük­séges időn tül várakozni tilos! A KRESZ 24. § (6) bek. h. pontjában rendszere­sített közúti jelzőtáblát ki­helyezték. A tilalom ma 0 órától lép érvénybe. A {.olló e Iieli nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Fehérgyarmaton megtar­tott 41. heti lottósorsoláson a következő számokat húz­ták ki: 15, 44, 49 54, 62 1c tikosul in ,,csodáiai ‘ A Tenkesalján fekvő Sik­lóson érdekes természeti je­lenséget figyeltek meg Ju­hász László tsz-szerelő gyü­mölcsfáin. Az idén három­szor virágoztak és kétszer hoztak termést. Az almafák a nyár derekán virágoztak ki ismét, s közülük az egyik fán meg is kötöttek a virá­gok. A körtefák . háromszor vi­rágoztak az idén, mégpedig áprilisban. júniusban és augusztusban. Tekintettel arra, hogy Ten­kesalján — Harkányfürdő környékén — több termál- forrás is van, elképzelhető, hogy Juhász László kertjé­nek mélyén is egy ilyen — ismeretlen melegvizű ér hú­zódik és ez idézi elő a gyü­mölcsfák szokatlanul hosz- szú, intenzív vegetációját. — A TALLINN körzeti ál­talános iskola úttörőtaná­csának vezetősége csütörtö­kön egésznapos, ingyenes ju­talomkirándulást szervezett a raj titkárok és az őrsvezetők részére. A pajtások autóbu­szon utaztak Kecskemétre, ahol megtekintették a város nevezetességeit. — SZOLNOKON a Tisza Antal úttörőházban holnap ismét megkezdi foglalkozá­sait a rádiós és a repülő- modellező szakkör. Mindkét program délelőtt 9 órakor és filmvetítéssel kezdődik, érdeklődőket szívesen látnak. — TŰZESET történt szep­tember elején Jászberény külterületén H. J. tőtevényi lakos portáján. A 38 678 fo­rintos anyagi kárt az Állami Biztosító megtérítette. Felhívás a bortermelőkhöz A Szolnok megyei Tanács V. B. pénzügyi osztálya fel­hívja a figyelmet, hogy min­den bortermelő vagy bort elő­állító személy. — legyen az összefüggő szőlőterülettel ren­delkező, házkörüli lugasrend­szerű termelő, esetleg vásá­rolt szőlőből történő előállító — amennyiben az adóható­ság részéről átalányozva nincs, a szüret vagy részszü­ret befejezését követő 8 na­pon belül, bejelentést tarto­zik tenni az előállított must mennyiségére vonatkozóan. A bejelentést a termelési hely szerinti illetékes pénz­ügyi szakigazgatási szervhez kell benyújtani. Ha több helységben törté­nik a termelés, a szűrt must- mennyiséget községenként — városonként — vagyis a terü­let fekvése szerint kell beje­lenteni. Ha a termelés és a tárolás különböző helységekben tör­ténik, úgy a bejelentést nem­csak a termelőhely szerinti adó hatósághoz, hanem a tároló- hely szerinti adóhatósághoz is be kell jelenteni. A beje­lentés megtételéhez szolgáló hivatalos nyomtatvány az adóhatóságoknál díjtalanul kapható. A bejelentés megtételének elmulasztása, annak késedel­mes teljesítése, továbbá a be­jelentésben valótlan adatok közlése pénzügyi szabálysér­tést, — súlyosabb esetekben pénzügyi bűntettet képez. Szolnok megy! Tanács pénzügyi osztálya (x) Nézőpont A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk FABULA. A könyv. A sorozat közös játékaiban eddig is fontos szerepet játszott a könyv, és mivel az 1972-es év a könyv éve, a tizenharmadik adásnak kizárólagos fősze­replője lett. Juhász Gyula, J. P. Sartre, Mark Twain, Kosz­tolányi Dezső, Szabó Lőrinc Írásai mellett olyan érdekes­ségekről is hallunk majd például, hogy a középkorban mi­lyen becses portéka volt a könyv. A könyv című műsort 18.20 órakor láthatjuk a tévében. A TIZENHARMADIK ÜGYNÖK. Színmű három felvo­násban. A József Attila Színház előadása, felvételről. A szabályos bűnügyi játék cselekményét egy külföldi üzlet­ember hullájának megtalálása indítja el... A színházi közvetítést 20.05 órakor láthatjuk a tévében. BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK. Theophania. Töre­dékben maradt négyszáz éves iskoladráma mai felhangok­kal kiegészítve; vallásos világnézet és középkorian vaskos szókimondás; tanító igyekezet és az ódon nyelv bájos esetlensége — mindezt együtt adja a hallgatónak a tava'fi budapesti művészeti hetek feltűnést keltett bemutatója, mely elsősorban azoknak szól, akik kedvelik látszólag el­lentmondásos jelenségek „pikáns” összevegyülését, a fű­szeres ízeket — a szó irodalmi értelmében... Ezt a műsort 10.46 órakor sugározza a Kossuth-adó. . JhS Ju SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon e.ste 7 órakor: Szent Johanna — (Berky-bérlet.) r----------1 1 1 M OZI 1 1 i______i r Szolnok Vörös Csillag: Lépj olajra (14), Baltazár az oroszlán (du.). Tisza: Kecskeszarv (18). — Jászberény Lehel: Fuss. hogy utolérjenek. Kisújszállás Ady: A pap felesége (14). Kunszentmár- ton Körös: Haláltánc (14). Kun­hegyes Szabadság: Ellopott vo­nat. Mezőtúr Dózsa: Osceola, — Szabadság: Sacco és Vanzetti (14). Tiszafüred Tisza: Csak rá kell nézni! (16). Törökszentmik- lós Dózsa: A férj válaszúton. — Túrkeve Vörös Csillag:, A bűn­ügyi nyomozó. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Hétvégi kaleidoszkóp. — Folyó­Iratszemle. — Könnyűzene. — Tollvégen. — Szerkesztik a hall­gatók. — Reklám. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.00: Lányok, asszonyok. 8.40: Musical-slágerek. 9.04: Munkások — szolgálati útlevéllel. 9.04: A Royal Filharmónikus zenekar hangversenye. 10.46: Budapesti Művészeti He­tek : Theophania. Rádió­színház. 11.33: Réti József énekel. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. (ism.) 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiákoktól. 13.59: Dezséry László írása. 14.09: Angol munkásdalok. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.04; Petőfi Kalendárium. 15.10: Csak fiataloknak I 16.00: 168 óra... 17.30: A világirodalom humora. 18.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 18.49: Grabócz Miklós: Madocsai táncok. 19.25: Öt perc sport. 19.30: Budapesti Művészeti He­tek: A Rádiószínház be­mutatója. Amerikai ciga­retta. Hangjáték. 20.29: Kerekes Tóth Erzsébet és Madaras Gábor népdalokat énekel 21.00: Egy rádiós naplójából. 22.20: A beat kedvelőinek. (ism.) 23.05: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO­8.05: Waiter Gieseking zongorafelvételeiből. 9.03: Nóták. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 11.50: ..Jelképek erdején át...n (ism.) 12.00: Horváth István cigánydalokat énekel. 12.20: Leone Rysanek és Nicola Rossi-Lem eni ének fel. 12.55: Orvosi tanácsok (ism.) 13.03: Kitágult törzsasztal. 13.33: Az Állami Orosz énekkar énekel. 14.00: Napraforgó. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.00: Idegen nyelv — anyanyelv. 15.16: Nemzetiségek zenéiéből. 15.27: Falvakban, mezőkön. 16.05: Láttuk — hallottuk a kiállító termekben. 16.20: A hét műsorából... (ism.) 17.26: Trombita-parádé. 17.44: Egy hír a mikroszkóp alatt. 18.10: öt perc sport. 18.15: Senki többet? Harmadszori Szellemi árverés az 1-es stúdióban. 20.25: öt perc sport. 20.30: Üj könyvek (ism.) 20.33: Muszorgszkij: A szorocsin- ci vásár. Háromfelvonásos opera. 22.29: Ritmus és melódia. BUDAPEST: 8.05: Filmesztétika. íKözépisk. I. oszt.) (ism ) 9.00: Kémia. (Közepisk. I. oszt.) II. rész (ism.) 9.30: Téka (ism.) 10.90: Lyra '72. A pozsonyi Lyra Fesztivál hazai énekesei­nek gálaestje. 11.10: ...és kezdődik minden élői­ről... Riportfilm (ism.) 12.55: Tenisz Davis Kupa. Románia—Egyesült Álla­mok döntő mérkőzés köz­vetítése Bukarestből. 15.30: Üzenet a jövőből. 2. Autó- tor-tura (ism.) 16.00: ..Halló..." Operettrészletek. 16.20: Népművészet — népszoká­sok. VIII. „Busójáráskor". Bevezetőt mond: Dr. Ortu- tay Gyula. 16.40: Chandigahr. Indiai rövid­film Le Corbusier emlékére. 16.50: Odüsszeusz nyomában. Angol dokumentumfilm. (ism.) 17.50: Hírek. 17.55: Múzeumi séták. Látogatás az egri Dobó István Mú­zeumban. 18.20: Fabula. A könyv. 19.15: Cicavízió... 19.30: Tv-híradó. 20.00: A perceim meg vannak számlálva... 20.05: Berkesj András: A tizen­harmadik ügynök. Színmű három felvonásban. A Jó­zsef Attila Színház előadá­sa (14 éven felülieknek!) 12.35: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.45: Rossini: Korinthus ostroma — nyitány. A Magyar Rá­dió és Televízió szimfo­nikus zenekarát Mario Rossj vezényli. POZSONY: 8.30: Iránytű. Katonák műsora. 9.30: Gálakoncert (ism.) 10.50: A világ film objektiven keresztül. 11.15: Tv-híradó. 16.00: Hírek. 16.05: Lányok, fiúk magazinja. 16.55: Motor-Ceske Budejovice— Duka Jihlava jégkorong- mérkőzés. 20.05: Élet a természetben. 20.25: Múvrokomédia. Utána: Mates. 21.30: Tv-híradó. 21.40: Háromszor Jindrich Plachta. Fiúk a folyón. Cseh film. BUKAREST: 15.30: Német nyelvű műsor. 17.15: Ritmus, ifjúság, tánc. 19.00: A ielenkori amerikai művészetről. 18.20: A legkisebbeknek! 19.45: Tv-enciklopédia. 19.50 Mannix. Folytatásos film. 20.40: Szarakoztató műsor. 21.50: A hét sportja. 22.00: Románcok és dalok. Köszönetny ilvánítás Köszönetünkct fejezzük ki mindazon rokonoknak, jó ba­rátoknak, ismerősöknek, — munkatársaknak, akik felejt­hetetlen feleségem, édes­anyánk. nagymamánk FEKETE JANOSNE temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal, rész- vétnvilvánílásukkal fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család SzandaszöllŐs

Next

/
Oldalképek
Tartalom