Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-14 / 243. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. október 14. Cikkünk nyomán Fegyelmi vizsgálat A Szolnok megyei labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága cikkünk nyomán vizsgálatot indított a vasárnap lejátszott Cukorgyár—Tiszagyenda megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés ügyében. Amint megírtuk, az egyik cukorgyári játékos olyan súlyos sérülést szenvedett mérkőzés közben, hogy a kórházba kellett szállítani, ahol műtétet hajtottak végre rajta. Csendes Antal, a fegyelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a jövőben minden eszközzel igyekeznek megakadályozni, megelőzni durvaságokat. A fegyelmi vizsgálat eredményéről — amire egyébként csütörtökön kerül sor -- hírt adunk. LABDARÚGÁS SZOLNOK MEGYE—BÄCS MEGYE 1:1 (1:1) Megyei ifjúsági válogattak tornája. Szolnok megye: Bertus — Fajka, Bérezési, Ragó, Főrdős, Kormos, Magyar, Fazekas, Szegedi (Papp), Bán (Herkules), Szabó. Változatos, küzdelmes mérkőzést vívott a két ifjúsági együttes, a döntetlen eredmény igazságos. G.: Szabó, ill. Botos. Jó: Bertus, Bérezési, Kormos, Szabó. Serdülő: Bács—Szolnok 2:1 (0:0). Az OSC ellen a Damjanich uszodában A Szolnoki Dózsa vízilabdázói az OB I osztályú bajnokság keretében szombaton délután 17 órakor az orvosegyetemisták ellen szállnak vízbe. A legutóbbi fordulóban az Egri Dózsa ellen elért döntetlen nem számít rossz eredménynek, hiszen a Dózsa kénytelen volt nélkülözni a sérült Pintért Hasonló eredménnyel az OSC ellen is elégedettek lennének a szurkolók. A bajnokcsapat eddig mindössze két pontot vesztett — az egyiket éppen a Szolnoki Dózsa hozta el Budapestről. A válogatottak egész sorát felvonultató vendégek szereplése különleges élményt ígér. A papírforma ugyan nem a Dózsa mellett szól, ennek ellenére nem tartjuk esélytelennek a szolnokiakat. A csapat Pintérrel kiegészülve még jobb szereplésre képes. Esüst és brons a sakkolimpián Befejeződött Szkopjéban a sakkolimpia. Az utolsó fordulóban a magyar férfi együttes 2:2 arányú döntetlent ért el az NSZK ellen, míg nagy ellenfelé a Szovjetunió 3:1 arányban győzte le a román csapatot. Az olimpiai bajnoki címet a szovjet együttes szerezte meg 42 ponttal, a magyar sakkozók 40,5 pontot szereztek és ez az ezüst érmet jelentette. A nőknél az utolsó fordulóban: Szovjetunió—Magyar- ország 1,5:0,5. A verseny végeredménye: 1. Szovjetunió 11,5 pont, 2. Románia ß pont, 3. Magyarország 8 pont. Mindkét csapatunk eredménye szép siker! mkalmazunU A Szolnoki Állami Gazdaság felvételt hirdet hízósertés, baromfi gondozói munkakörbe. A munkahely a Cukorgyár melletti hizlaldában van. Elsősorban állandó alkalmazásra keresünk dolgozókat. Felvételre a piroskai üzemegység vezetőjénél lehet jelentkezni. Azonnali belépéssel felveszünk érettségivel rendelkező férfi munkaerőt. Kereskedelmi szakközépiskolások előnyben. Cím: Szolnok—Békés megyei Élelmiszer Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Szolnok, Rékasi úti Irodaház. Jelentkezés: a személyzeti vezetőnél. Szolnoki Patyolat Vállalat felvételre keres gyakorlattal és hegesztővizsgával rendelkező lakatos szakmunkást TMK-munka- kör betöltésére. Érdeklődni: Szolnok, Mártírok útja 19. 16 évet betöltött lányokat szövőnek és csévelőnek felvesz a PTM angyalföldi szövőgyára. A betanulási idő szövőnőnek 8 hét, csévelőnek 3 hét. Ez idő alatt kb. havi 1050,— Ft bruttó fizetést, és napi egy forintért ebédet biztosítunk, lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerőgazdálkodásán, Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19—25. Közlekedési Építő Vállalat szolnoki főépítésvezetősége cserépkályha fűtéséhez nyugdíjas férfi munkaerőt vesz fel. — Jeletkezés: Szolnok, Rákóczi u. 6. A LŐrinczi Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulási idő: 1 hónap, kereset 1700—2100 Ft — a betanulási idő után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PIV LŐrinczi Gyár, Budapest XVIII., Gyomról út 85—91. Az Április 4 Gépgyár örményes! gyáregysége 44 órás munkaidővel esztergályos, elektroműszerész, villanyszerelő szakmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés személyesen a gyáregység munkaügyi csoportjánál. Azonnali belépéssel húsipari szak. munkásokat, férfi és női segédmunkásokat veszünk fel. Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat munkaügyi osztály. Szolnok, Vágóhíd u. 70 Kötelki ÁFÉSZ 1. sz. italboltjába szakképzett vezetőt keres azonnali belépéssel. Pályzatot írásban vagy személyesen a központi irodába kéri az igazgatóság. Azonnali belépéssel élelmiszer- ipari technikust, valamint egyéb érettségivel rendelkező férfi munkavállalókat veszünk fel raktá- rosi munkakörbe. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat személyzeti vezetőnél. Szoinok, V ágóhid u. 70. szám. Szolnok Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző iskola rádió-villamossági, jármű- járműalkatrész, háztartási felszerelések eladói szakmában jártas, középfokú iskolai végzettséggel, a fenti szakmák közül szakmunkásképesítéssel rendelkező gyakorlati oktatót alkalmaz. — Legalább 5 éves szakmai gyakorlat szükséges. Fizetés a 210 1971. sz. SlM. MüM. sz. utasítás szerint. — Jelentkezés: az iskola igazgatójánál. Szolnok, Beloiannisz u. 76. sz. alatt. A Középtiszai Állami Gazdaság I. sz. bánhalmi kerülete anyajuhokhoz juhászt vesz fel. Fizetés kollektív szerződés szerint; lakást biztosítunk. Jelentkezés a bánhalmi központban, a kerületvezetőnél, személyesen vagy írásban. Azonnali belépéssel felveszünk géplakatost, hegesztőt és kazánfűtőt. Fizetés megegyezés szerint -f- természetbeni juttatás. Jelentkezni lehet: Szolnoki Erdőgazdaság gépjavító műhelye, Beseny- szögi út. Az Aszfaltútépítö Vállalat szolnoki építésvezetősége felvesz gimnáziumi vagy technikumi érettségivel rendelkező fiatal munkaerőt, aszfalttechnikusi munkakörbe. — Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő u. (fénysorompó) építésvezetőnél lehet. Közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező leíró könyvelőt felveszünk. Kereskedelmi szakon végzettek előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Tiszavidéki Szövetkezeti Közös Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. Férfi, női munkaerőt azonnali belépéssel felveszünk, géptisztítói munkakörbe, két műszakra. Szolnok, Véső u. 1. Vetőmag Vállalat. Akkumulátor karbantartásában jártas autóvillamossági szerelőt keresünk felvételre. — Bér megegyezés szerint. — Jelentkezés: KEVIÉP Vállalat gépészeti építés- vezetőségén Szolnok, Tószegi út. Csoportvezetői állás betöltésére keresünk közgazdasági egyetemi végzettséggel vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező dolgozót. — Ugyancsak felvételre keresünk Jogtudományi egyetemi végzettségű dolgozót, — előadói munkakörbe. Gyakorlattal nem rendelkezők is jelentkezhetnek. ~ Cím: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat — Békés és Csongrád megyei irodája, —r Szarvas, Budai Nagy Antal u. 5. szám. Szolnok megyében italbolt vagy presszó vezetését vállalnám. — „Családi alapon’* Jeligére a szolnoki hirdetőbe. \ Hétvégi sportműsor — SZOMBAT — Kézilabda. NB I B női. Tisza Cipő—Savaria Cipőgyár, Martfű, 14.30. Röplabda. MNK elődöntő során a Szolnoki TITÁSZ csapata a Budapesti Spartacus és a Nyíregyházi Spartacus, valamint az MTK ellen lép pályára. Nyíregyházán szombaton és vasárnap. Vízilabda. Szolnoki Dózsa —OSC, Szolnok, 17, Kőnigh. Labdarúgás. Szolnoki Vegyiművek—TITÁSZ Elektromos, NB III-as mérkőzés, Szolnok, 14, Kulimár. Idegenben szerepelnek. A Szolnoki MÁV NB ll-es labdarúgói Budapesten a Fö- SPED Szállítók ellen. — VASÁRNAP — Kézilabda. Megyei bajnokság. Férfi: Szolnoki Olajbányász—Gyulai SE, 10, Nagy S., Mezőtúr—Jászladány, 11, Górgyán, Borsányi, Tisza- püspöki—Túrkeve, 15.30, Cseh, Gorgyán, Rákóczifalva —Kunszentmárton, 10, Méri, Üjszász—Jászalsószent- gyöi'gy, 10, Enyedi, Női: Szolnoki Traktor—Szolnoki Spartacus, 8. Nagy S., Mezőtúr— Jászladány, 10, Gorgyán, Bor- sányi, Szajol—Túrkeve, 10, Cseh II., Jászivány—Kunszentmárton, 10.20, Móczár, Szolnoki GANZ—Tisza Cipő, 9, Szőllősi J. Ifjúsági: Olajbányász—Törökszentmiklósi Szakiskola, 9, Nagy S., Mezőtúr—Tisza Cipő, 9, Ti- szapüspöki—Túrkeve 14.30, Rákóczifalva—Kunszentmár- ton 9, Üjszász-—Jászalsó- szentgj örgy, 9, Sz. MÁV— Tiszafüldvár 9. Kosárlabda. NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Egri Finommechanika, Szolnok, Közgazdasági Szakközépiskola, 10. , Röplabda. Végvári Ifjúsági röplabda vándorkupaverseny Szolnok, TITÁSZ pálya, 8. A Lehel SC NB II-es női röplabdacsapata a Bp. Spartacus, Nyíregyházi Spartacus és az MVSC csapatai ellen játszik MNK elődöntő mérkőzést Nyíregyházán, szombaton és vasárnap. Sakk. Megyei I. osztályú csb. (utolsó forduló), Karcag —Tiszaföldvár, Karcag, Kálvin út 13, (ÁFÉSZ), Mezőtúr —Jb. Vasas, Mezőtúr, Rákóczi út 1. (ÁFÉSZ), Kisújszállás—Lehel SC, Kisújszállás, Felszabadulás út 4. (Kultúrotthon). Olajbányász —SZMTE, Szolnok, Beloiannisz út 20. (MHSZ) II. oszt.: Üjszász—SZMTE II., Kenderes—Rákóczifalva, Tiszaföldvár II.—Olajbányász II., Jászapáti—Cibakháza. Labdarúgás. NB I B. Szolnoki MTE—Szombathelyi Haladás VSE, Szolnok, MTE- sporttelep, 13, Szkokán, NB III: Tiszaföldvári Tsz SK— Orosházi Kinizsi, Tiszaföldvár, 14.30, Pádár, Lehel SC —Pásztói KSE, Jászberény, 13.30, Patócs. Megyei I. oszt.: Tisza Cipő—Kilián FSE. 11, Hajdú m-ből, Rákóczifalva— Üjszász 11, Szántó, Karcag— Jászjákóhalma, 14.30. Szabolcs m-ből, Kisújszállás— Fegyvernek, 10.45, Mihályi, Mezőtúr—Kunszentmárton, 11, Bállá, Kunhegyes—Jász- árokszállás, 13.45, Terenvei, Kenderes—Tószeg, 14.30, Balázs, Szolnoki Mezőgép— Túrkeve 10.45, Csák I. Megyei II. oszt.: Jászboldog- háza—Szolnoki Cukorgyár, 14.30, Török I., Tiszagyenda Csépa 14.30, Török Gy., Jászberényi Mezőgép—Abad- szalók 11, Ari, Jászladány— Szajol 14.30, Cs. Szabó. Mezőtúri FFT—Jászalsószent- gvörgv 11. Kovács, Jászaoáti Tiszafüred, 14.30, Hoffer, Jászfényszaru—Kengyel 14.30, Kovács Z. Tiszabura—Szászéberek 14.30, Hossó. INGATLAN: KÉT családnak Is alkalmas lakóház beköltözhetően sürgősen eladó. Kisújszállás, Felszabadulás u. 55 Érdeklődni: Tóth Ferenc fénvképész- üzlet, — Kisújszállás. Kossuth a. CSALÁDI ház 1200 n- B1 szőlő-gyümölcsös, melléképülettel — beköltözhetően eladó. Tiszaföldvár, Kurázsi szőlő I. út 61. sz. Érdeklődni : Kurázsi 2/b. sz. alatt Horváth Jánosnál. SZOBA-konyhás ház, több mellékhelyiséggel, (120 tőke szőlő, 15 db gyümlöcsfával) azonnal beköltözhetően 40 000.— Ft-ért fizetési kedvezménynyel sürgősen eladó. Szolnok, Varjú u. 8. Érdeklődni: Hajnal u. B. Császár. JÁSZBERÉNY. Kossuth L. u. 62.. háromszobás beköltözhető családi ház,* melléképületekkel, sürgősen eladó olcsón. Érdeklődni : Dózsa György u. 17. TISZAFÖLDVÁR központjában Kossuth u. 149. sz. ház eladó. — Érdeklődni: kenyér- bollban 8—14 óráig. SZORÁ-konyhás ház. beköltözhetően eladó. Szolnok. Galamb u. 11. szám. SZOLNOK, Csokonai u. 78. sz. alatti há- romszobás családi ház garázzsal, melléképülettel eladó. SZOLNOK. Kertváros Szellő u. SO/a alatt új családi ház, két család részére is megfelelő, beköltözhetően eladó. SZOLNOK, Tompa M. u. 10. sz. alatt ház eladó, azonnal beköltözhetően. KÉTSZOBÁS ház beköltözhetően eladó, 200 négyszögöl telekkel. — Szandaszőllős, Sport u. 14. SZÉP családi ház — nagy kerttel eladó, — beköltözhetően. Szolnok, Sashalmi u. 3. KÉTSZOBÁS. összkomfortos OTP-s lakás eladó. Szolnok, Bányai K. u. „Tavasz” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 300 négyszögöl telek eladó. Rákóczifalva, József A. u. 4/a. Érdeklődni: vasárnap. BALATONFÜREDEN, kétszoba összkomfortos épület 220 négyszögöl telekkel, családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: Szajol. Vöröshadsereg u. 104. KÉTSZOBÁS családi ház, beköltözhetően eladó, — ugyanott 22 kg-os gázpalack, tűzhellyel együtt eladó. Szolnok. Pólya T u. 29. 17 után. Beköltözhető családi ház eladó. S/.olnok, Horgász u. 29. Érdeklődni : — Telefon: 12—477. 12—831. MEZÖTÜR. Petőfi u. 7. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni: Dr. Bíró, kórház, gazdasági hivatal. Tiszaföidváron, Bajesy-Zs. u. 88. alatt lakóház, 300 négyszögöl telekkel eladó. KÉTSZOBA összkomfortos kertes családi ház, OTP-hitellel, beköltözhetően eladó. Szolnok, Batsányi u. 49 BzáOL SZOLNOK, Rákóczi u. 29. sz. ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Dózsa Gy. u 9. alatt. KÉT családnak alkalmas lakóház. 800 négyszögöl gyümölcsössel beköltözhetően eladó sürgősen, vagy egyszobás szövetkezeti lakásra cserélem. Szandaszőllős, Kossuth u. 110. Beköltözhetően eladó Szolnok. Thököly út 38. sz. alatti szoba- konyhás ház. 130 n- öl garázsépítésre alkalmas telekkel. Bővebb fel világosi tás: Szolnok. Mosonyi u. 6. II. em. 5. NAPSUGÁR úton 553 négyszögöl lakótelek megosztva is eladó. Érdeklődni: Szolnok, Mészáros u. 20. Telefon: 11—259. ELADÓ Karcag, Kinizsi u. 39. alatti háromszobás, előszoba-, konyha-, kamrás lakás. telekkel. Érdeklődni : Szűcs. Kengyel, Szabadság te- lep. Április 4. u. 4. SZOBA-konyhás ház, melléképülettel beköltözhetően eladó. — Szolnok, Nyárfa u. 2. f Körösi út felé). Beköltözhető, másfélszobás. szövetkezeti lakás eladó. Szolnok. Kolozsvári u. 38. L em. 6. SZOLNOK. Alcsi utcában három beépíthető házhely eladó. Érdeklődni: Szolnok, Mester u. 29. alatt. AZONNAL beköltözhető szoba-konyhás ház, 180 négyszögöl telekkel eladó. Szolnok. Horgász u. 27. Érdeklődni: Szolnok, VöröscsHlag u. 76. II. em. 3. 18 órától. ÖNÁLLÓ házrész — melléképülettel beköltözhetően eladó. — Szolnok, Véső u. 3<Va. Mezőtúr, Puskin u. 55. sz. alatt szobakonyha, kamrás fél ház eladó, külön leválasztott udvarral, melléképülettel, fizetési kedvezmény lehetséges. SZOLNOK, központjában — többszobás, kertes ház, mellék- épülettel eladó. „Másfélszobás lakás szükséges” jeligére a kiadóba. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM szegedi belvárosi egyszobás, összkomfortos, gázos, tanácsi lakásomat szolnoki hasonlóért. vagy másfél, kétszobásért. ..Szeged” lengére a szolnoki hirdetőbe. Elcserélném miskolci garzon lakásomat, — Szolnok vagy környékére, hasonlóért. Szolnok. Várkonyi I. tér 20. XI./3. ADAS-VÉTEL: ÜZEMKÉPES állapotban, Hoffer traktor körfűrésszel eladó. — Cím: Szele András, Tiszaörvény, Fő u. 49. JONATHAN és Golden Delicious alma eladó, nagyobb tótéiban is. — Nyíradony, Belsőguth 23. Madar István. Építőanyag Szolnok, Móricz Zs. u. 3. alatt lehetőleg egy tételben bontásból eladó. Megbeszélés okt. 14— 15 és 28—29. Dr. Laj- kó. JÓ állapotban lévő kombinált szekrény, asztalok, könyvszekrény, konyhaszekrény eladó. Szolnok, Ság- vári krt. 28. fsz. 1. óriásvirágú Meisterwerk évelő szegfűpa- iánta újdonság, 'több színben kapható, darabonként 2.— Ft. Toronyi kertésznél. Békéscsaba, Botyánszki u. 27. szám. JÓ állapotban lévő combi gyermekkocsi eladó. Szolnok. Vak Bottyán u. 12. Somos. Szalagfűrész 700-as motorral eladó. Jászberény, Ipar u. 7. NAGYON jó minősítésű és enged el mességi vizsgával rendelkező boxer szülőktől származó kölykök eladók. JÓ állapotban lévő kombinált szobabútor eladó. — Szolnok, Vak Bottyán u. 20. NEO-Perpetuum — (kétaknás) kályha eladó, fehér zomán- cos csővel, hőelosztóval. Érdeklődni: 17 óra után. Szolnok, Kossuth L. u. 3. fsz. 2. ajtó. EGYÉB: A SZOLNOKI Művésztelep kollektív műterme részére, fej- és aktmodellt keres. Jelentkezés: személyesen. Olajkályhák szakszerű javítását, adagoló beszabályozását vállalom. Ondók László, kisiparos, — Szolnok. Gát u. 6. (Zagyvaparti garzon-lakású épületek mellett). DEBRECENI Nagyerdőben 1974-ben átadásra kerülő két- és háromszobás társaslakások leköthetők a — polgári ügyvédi munkaközösségnél, — Debrecen. KÖTÖDÉMET újra megnyitottam Szolnokon, a Sport Cukrászdánál. Készítek: hozott és adott anyagból méretes pulóvereket. összellítást és megnyúlt pulóverek átszabást vállalom. — Boronkai. FIATAL, gyermektelen házaspár üres albérleti szobát keres. Ajánlatokat „Komfort” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GÉPI A R MC: MZ oldalkocsi kis sérüléssel sürgősen eladó. Törökszentmik- lós. Kutas B. u. 5. MZ 125-ös motorkerékpár eladó. Szolnok. Bokréta u. 1. sz. 600-AS Trabant eladó. Törökszentnrűk- lós. Petőfi u. 48. R 16-os CX fehér, 20 ezer km-rel eladó. — Békéscsaba, TTI., Botyánszki u. 27. 60l-es Trabant eladó, Karcag. Baross u. 10. sz. alatt. Sürgősen eladó Tiszaföldvár, Kossuth út 138. sz. alatt műszakilag teljesen új, alig néhány ezer kilométert futott 6ötét- zöld Zsiguli. _________ H ÁZASSÁG: 52 ÉVES özvegyasz- szony megismerkedne korban hozzáillő özv. férfival, házasság céljából, akinek otthonából hiányzik a megértő élettárs. — „Vadrózsa” Jeligére a szóin old hirdetőbe. Gépjármű- es erőgép-üzemeltetők! Vállalatunk korszerű technológiával rövid átfutási időre vállalja járműmotorjainak, erőgépmotorjainak felújítását. Foglalkozunk az alábbi motorok felújításával, cseréjével Típus Ár cserével Csere nélkül DT—213 14 900.— 26 900.— DT—413 19 000.— 30 500.— DT—414 19 000.— 40 800.— DT—420 19 000.— 37 000 — D—450 19 000.— 40 800.— D—350 19 000.— 30 500.— 413/dömper 19 00Ö.— 40 800.— DS—413 19 000.— 37 000.— DT—614. DT—613 26 800.— 51 900.— D—108 34 000.— 66 600.— KDM—46—100 36 000.— 56 500.— SzMD—15 29 ::oo.— 55 000.— SzMD—14 29 300 — 55 000.— DT—54 27 000.— 40 500.— 1973 január hónaptól az IFa W—50-es motorok felújítását is vállaljuk, melyre előjegyzést elfogadunk. Kívánságukra nagyobb tétel esetén a motorok be és kiszállítását saját járművünkkel elvégezzük. Értékesített motorjainkért garanciát vállalunk. Az fszi mezőgazdasági munkákhoz és szállításukhoz idejében kívánjuk biztosítani a hibák kijavítását. Bővebb felvilágosítással készséggel állunk megrendelőink rendelkezésére. MEZŐGÉP Szolnok, Vöröshadsereg u 33. Telefon 13—000/17 mellék. Telex 023—204 Adatfeldolgozó központunk ielvesz olyan katonaidejét letöltött érettségizett fiatalokat, akik kedvet éreznek a számítástochuikai munkára. Számítógép programozó] munkörbe történő kiképzésről adatfeldolgozó központunk gondoskodik. Jelentkezni lehet a szolnoki adatr"ldr>lgozó központ igazgatójánáL — Szolnok, Liget o. 36.