Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-09 / 213. szám
1972. szeptember 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 MÜNCHENI MM 72 MÜNCHENI HMM '72 MÜNCHENI HUMPH '72 Minden magyar hajó a döntőben tamgyőztesként jutott tovább. Csak 1 Vs óra múlva indult a következő magyar versenyző Pfeifer Anna, aki félgőzzel lett első. De közvetlen utána startolt a kajak-kettes is, s a Derne—Rátkai duó nagyon imponálóan versenyezve előzte meg többek között a lengyel, a nyugatnémet és a svéd hajót, amely meglepetésre kiesett. Sokkal nehezebb doilgavolt a másik két magyar hajónak, a kenu-ketteseknél Darvas és Povázsai erős csoportba került. Végig nagy csatát vívtak, s aztán az NDK és NSZK hajója mögött harmadikok lettek, megelőzve a lengyeleket. A négyesünk a finn, az NDK, a román és a kanadai hajó társaságában rajtolt. Hosszú ideig fej-fej mellett haladt a mezőny. A célfoto döntött a győztes románok mögötti második-harmadik helyezést illetően, a magyarok lettek a másodikok. Sikerült tehát mind a hét hajónak (a pénteki ötön kívül kettő már az előfutamból bejutott a döntőbe) bekerülnie a ma délelőtti fináléba. A magyarok közül a kajak-kenuzók pénteken már korán útrakerekedtek, hiszen fontos nap előtt álltak. Feld- mochingban a középdöntőket rendezték az olimpiai bajnokságon és öt számban voltak érdekelve a magyarok. Már az első szám, első futamában a kajak egyesben indult Csapó Géza, a szolnokiak büszkesége, amikor vízreszállt Fábián László, az egykori olimpiai és világbajnok, aki most először mutatkozik be, mint edző az ötkarikás játékokon. — Csapó nagyon jó formában van, véleményem szerint a döntőbep ott lehet az érmesek között. Csapó ezt néhány perccel később be is bizonyította, fuFérfl kajak kettes, középdöntő: A csoportelső Dcme—Rátkai kettős (fent) és a második lengyel Szuszkiewicz—Piszcz kettős (lent) (Telefoto — MTI Külföldi képszolgálat—KS) Szigorú a NOB A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága egyre keményebb eszközöket alkalmaz, hogy végképp rendet teremtsen, a fel- bolydult olimpián. Legújabban azért dühödött meg, mert a 400 m-es síkfutás eredményhirdetésénél az arany-, illetve ezüstérmes Vunce Matthews, valamint Wayne Colett az amerikai himnusz és a zászlófelvonás közben beszélgetett egymással, nem nézett a lobogóra, ehelyett öklüket fölemelve a már Mexikóból ismert tiltakozó mozdulatot ismételték meg. A NOB végrehajtó bizottsága pénteken rendkívüli ülést tartott és úgy határozott, hogy Matthewst és Collettet eltiltja a további müncheni olimpiai szerepléstől, de érmüket nem veszi vissza. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok 4x400-as váltójának nélkülöznie kell a két kitűnő sprintért, így feltehetően vissza is lépnek ettől a versenyszámtól. Visszafogott záróünnepély Az olimpiai játékok záróünnepélyének szervezői — tekintettel az olimpiai faluban történt szomorú eseményre — úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a programot: a sportolók néma csendben, vagy komolyzene kíséretében vonulnak a stadionba, elmarad az 1200 bajor népi táncos színpompás bemutatója és a zenészek vidám csoportja, amely egy mesterséges héliumszivárvány alatt játszott volna, szintén távolmarad az utolsó nagy seregszemléről. Gedó, Orbán, Kajdi az aranyéremért küzd Huszonnégy ország negyvennégy ökölvívója, köztük négy magyar már érmet nyert ökölvívásban, az olimpián. A legjobbak csatározása a még előkelőbb érmekért tegnap délután kezdődött el. A délutáni műsor első találkozóját Gedó György vívta papírsúlyban, az angól Evans ellen. Gedó biztos pontozásos győzelmet aratott, mind az öt pontozó őt jelölte győztesnek. A mérkőzés után az öltözőbe siető angol Evans volt az első, aki nyilatkozott: — Nem hiába kétszeres Európa-bajnok ez a magyar versenyző, kitűnően képzett, nagyszerűen üt. nem tudtam, mit kezdeni ellene, életemben nem volt még ilyen ellenfelem. Gratulálok Gedó- nak, 6 lesz az aranyérmes ebben a súlycsoportban. Padlóra került a kenyai bombázó Nagy várakozás előzte meg Kajdi János, kétszeres Európa-bajnok mérkőzését a nála 10 évvel fiatalabb kenyai bombázó ellen. Kajdi aztán tanári módon elrendezte az első menetet és ezzel lényegében az egész mérkőzést is. A második menettől azután Kajdi bekapcsolta az ütőgépet. Rendkívül kemény ütései záporoztak a kenyaira, s a 40. mp-ben bekövetkezett az, amire nem sokan számítottak, egy jobb csapott horogtól Murunga, a kenyai bombázó 8-ig a padlóra került. A harmadik menetben Kajdi a döntőre való tekintettel, részben pedig azért, nehogy beleszaladjon Murunga egy nagy ütésébe, távolmaradt, kevesebbet ütött, de így is biztosan jutott az olimpiai döntőbe! Botos Andris bronzérmes Az esti programra, ki tudja már hányadszor, zsúfolásig Á szombati versenynap programja Atlétika. Selejtezők 10. Döntők: férfi súly lökés (Varjú), férfi távolugrás, 1500 m női síkfutás; 14.30. Birkózás. Kötöttfogású elődöntők 10. Cselgáncs. Abszolút kategória (Petrovszki) 14. Gyeplabda. 10. íjászat. 10. Kajka-kenu. Döntők: Kajak egyes férfi (Csapó), kajak kettes férfi (Deme, Rátkay), kajak négyes férfi (Bakó, Szabó. Vargha. Várhelyi), kenu egyes (Wich- mann), kenu kettes (Darvas, Povázsai), kajak egyes női (Pfeffer), kajak kettes női (Pfeffer, Hollósi) 10. Kézilabda. 15.30. Kosárlabda döntő (Szovjetunió—Egyesült Államok) 16. Lovaglás. Díjlovaglás, egyéni 14. Röplabda férfi döntő (Szovjetunió—Japán) 19.30. Vívás. Párbajtőr csapat döntő 19.30. megtelt az ökölvívó-csarnok. Harmadik párként voltunk érdekelve, ekkor lépett szorítóba ugyanis Botos a szovjet Kuznyecov ellenében. A kiegyenlített első menet után feljött a szovjet ökölvívó' és a harmadik menetben többször is remekül megsorozta a magyar ellenfelét. Ezzel Botos az Európa-bajnoki ezüst mellé nagyszerű olimpiai bronzot is szerzett. Ha a vége jó minden jó A következő mérkőzésen tovább izgulhattunk, mert ekkor lépett a kötelek közé Európa-bajnokunk, Orbán László az alig ismert kolumbiai Perez ellen. A feketebőrű dél-amerikai fiú roha- mozúsai elől Orbán ügyesen lépegetett, hajolt el, ke- resztbeveréseivel értékes segédpontokat szerzett. A harmadik menet közepéig egyenlően állt a mérkőzés, ekkor Orbán többször remekül megsorozta ellenfelét és ezzel 3:2-re a maga javára fordította meg az eredményt. Balczó viszi a zászlót A Magyar Olimpiai Bizottság vezetősége pénteken úgy döntött, hogy az olimpia Hazaérkezés hétfőn és kedden A még Münchenben tartózkodó magyar sportküldöttség szeptember 11-én és 12-én hétfőn és kedden .érkezik vissza Budapestre. A magyar—lengyel döntő Magyarország—Mexikó 2:0 Góllövő: Dunai XI. és Kocsis. Magyarország: Géczi — Vépi, Kovács, Bálint, Pán- csics — Dunai III., Kű, Szűcs — Branikovits, Dunai II. és Tóth K. A 35. percben Branikovits jobboldali beadását Dunai II. középen levette, két védőt becsapott, majd 12 méterről a kapu közepébe lőtt (1:0). Az 53. perceben Dunai II. kilépett a védőfalból, a berohanó Kocsis elé perdíNői tőrben a magyar csapat tegnap délelőtt az olaszokkal vívott a döntőbe jutásért. A magyar együttes 9:6-ra nyert, a másik ágon a Szovjetunió 9:4-re győzött Románia ellen s a két győztes vívott este az aranyéremért. / Nagyon bíztatóan indult a döntő. Szolnoki, majd Bóbis győzelmével 2:0-ra ehúzott a magyar gárda. Gorohova Rejtő ellen szépített, de Tor- dasi és Szolnoki újabb győzelmével már 4:1 volt a javunkra. ’ Korai volt az #5rom. Egymás után hat 0) csörtét nyert a szovjet csapat és már 7:4-re vezetett. Sajnálatosan Rejtő nagyon gyengén vívott, egyetlen mérkőzést sem tudott megnyerni s ezt a hátrányt nem lehetett behozni. Bóbis még szépített, de két hétfői záróünnepélyén Bal- czó András lesz a magyar csapat zászlóvivője. hétfői csoport érkezése 10.20 órakor történik, a keddieké — ekkor jönnek az érmesek — 10.20 órakor, illetve 13.35 órakor. tett, s az apró termetű csatár 14 méterről ballal a bal alsó sarokba bombázott (2:0). A vasárnapi döntőre készülő magyar együttes ezután, ha lehet, még jobban visz- szafogta az iramot, de továbbra is jelentős fölényben játszottak. Az utolsó tíz percre a mexikóiak is előremerészkedtek, de támadásaikat könnyen hárították Pán- csicsék. A magyar válogatott ezzel a győzelmével a vasárnapi döntő egyik szereplője lett újabb szovjet győzelem után eldőlt az aranyérem sorsa. Női tőrcsapatban olimpiai bajnok: Szovjetunió, 2. Magyarország, 3. Románia, 4. Olaszország. A kötöttfogású birkózótornán versenyzők és vezetőik egybehangzóan állítják: sakkozás folyik a birkózószőnyegen, s főleg a zsüriasztalnáL Adva vannak emberek, akiknek előbbre kell jutni és jó- néhányan olyanok is találhatók, akiknek megálljt parancsoltak. A pénteki 3. fordulóban a 48 kg-ban Seres már-már nyert mérkőzést veszített el a bolgár Angelov vb és Eb érmes ellen és így 7 hibapontjával kiesett Hasonló sorsra jutott Réczi is. 52 kg-ban Doncsecz, a 68 Hírek — PÁRBAJTŐRBEN a magyar csapat csoportjában az NSZK ellen 10:4, Dánia ellen 16:0 arányban győzött, míg Svédországgal szemben 10:5 arányban alulmaradt. A magyar csapat bekerült a legjobb nyolc közé. — PÉNTEKEN délelőtt a férfi távolugrás selejtezőjében túl magasnak bizonyult a 780 centi- méteres szint, mindössze 11 versenyzőnek sikerült teljesíteni. Olyan nagyságok búcsúztak mint az angol Lynn Davies.• a szovjet Tér Ovaneszjan, Schwarcz (NSZK), az ausztrál Fiel és a román Corbu. Katona Gábor három ugrása közül a 768 cm-es volt a legnagyobb, de ezzel sem jutott tovább. — AZ OLIMPIA utolsó férfi dobószámában a súlylökésben 29-en léptek dobókörbe, hogy megdobják a döntőbe jutást jelentő 19 méteres szintet. Varjú 20 méter körüli dobásával megnyugtatóan kezdett. A továbbjutottak élcsoportja: Komar (lengyel) 20,60, Briesenich (NDK) 20,38, Birlanbach (NSZK) 20,10, Woods (USA) 19,96. Oldfield (USA) 19,95, Varjú (magyar) 19,94, Feuerbach (US^.) 19,94, Brouzet (francia) 19,87 th. Tegnapi döntők: — 100 méteres női gátfutás. — Olimpiai bajnok: Ehrhardt (NDK) 12.59 mp. Olimpiai alapcsúcs. — TIZPRÓBABAN olimpiai bajnok: Nyikolaj Avilov (Szovjetunió) 8454 pont ...20, Bakay József (Magyarország) 7071 pont. — LABDARÚGÁS. Második csoport: Lengyelország—Marokkó 5:0. Szovjetunió—Dánia 4:0. A második csoportban Lengyelország mint csoportelső bekerült a döntőbe. — KOSÁRLABDÁBAN a legjobb négy közé jutásért: Egyesült Államok—Olaszország 63:38 (33:16). A döntőt az Egyesült Államok és a Szovjetunió vívja. Olimpiai nézőcsúcs Bár még néhány nap hátra van a XX. Nyári Olimpiai Játékok záróünnepségéig, nézőszám tekintetében a müncheni olimpia máris új csúccsal büszkélkedhet. A megnyitóünnepséget is beleszámítva az első 9 napon nem kevesebb, mint 2,87 millióan voltak kiváncsiak a különböző versenyekre. Ilyen nézőszámmal eddig még egyetlen olimpia sem dicsekedhetett. kilós súlycsoportban Steer pontozással győzött, így mindketten továbbra is versenyben vannak. Olimpiai bajnokunk Varga János erő- nyerő volt, hiárom forduló után nincs egy hibapontja sem. Az esti programban a 100 kg-os súlycsoportban Kiss F. 6 perc 39 másodperc után tussolta lengyel ellenfelét és így továbbra is 5 hibapontja van. Nehézsúlyban Csatári nem bírt a jugoszláv Szemerédivel és így mindkettőjüket leléptették. Csatárinak 4 hibapontja van. Ezüstérmes a magyar női tőrcsapat Bóbis, Rejtő, Rónay, Szolnoki, Tordasi Vargának még nincs hibapontja Kiküldött tudósítónk Horváth Kálmán jelenti Münchenből: Kétségtelen tény, hogy ennyivel az olimpia befejezése előtt eddig még mindig — vagy legalábbis szinte mindig — több aranyunk volt már. De vegyük figyelembe, hogy az összes bennünket érintő döntő szombat-vasár- napra maradt. Az 1—6. helyezéseket összesítő mérleg azt is mutatja, hogy péntek délutánig összesen 22 érmet szereztünk. Ennek a rendkívül magas színvonalú olimpiának egyik jellemzője, hogy itt a többség — egykét kiemelkedő nagyságtól eltekintve — azonos tudású versenyző, a közöttük tényleg csak hajszálnyi eltérések, apró momentumok döntik el az érmek sorsát. A postabontás Az olimpiai csapat főhadiszállásán az ügyeletes sorra veszi a nap mint nap érkező jókora levélköteget, s osztályozza sportágak, emeletek szerint. Természetes, hogy mindig azok postája szaporodik meg, akik valami kiemelkedő eredményt produkáltak. A pénteki postabontásnál ott voltam, s azt hiszem, mindenki kitalálná a találós kérdést: ki kapta a legtöbb levelet, táviratot? — még mindig — dr. Fenyvesi Csaba, harmadik aranyérmünk szerzője. A postabontás során sok érdekes levél is akadt. Egy japán kislány még a tokiói olimpia magyar sikereire emlékezve küldött nagyon szépen szóló jókívánságokat a magyar együttesnek! A legjobban várt levelek természetesen otthonról a családi körből érkeznek. A mi hónapunk Tegnap délelőtt a magyar olimpiai csapat szálláshelyén találkoztunk az 1948-as londoni olimpia magyar kalapácsvető bajnokával, Németh Imrével. Mondanom sem kell, hogy első kérdésem az volt; látta-e a kalapácsvetést? — Kalapácsvetőink — mondotta — azt nyújtották, amit jelenleg tudnak. Sajnos augusztus vége. Illetve szeptember eleje nem a mi Időnk! Valami más magyarázatot vártam, valami olyasmit, hogy a felkészülés, a versenylehetőség ... ehelyett azonban Németh Imre az időpontot említette! Saját példájára hivatkozott; — Nem tudom pontosan, hogy van ez nálunk, de mi, értem alatta a magyar kalapácsvetők minden generációját, ebben az időszakban sohasem tudunk nagyot dobni. Akármikor kezdjük az évet, az évre való felkészülést, a mi formánk mindig júliusra éri el tetőfokát, majd fokozatosan visszaesik, s csak októberre ível fel újra! Emlékezzünk csak: mikor volt az olimpia Mexikóban? Októberben! Szerintem ennek köszönhettük, hogy Zsivótzky nyerni tudott. Közben kérdeztem: és Lón - donban milyen hónapban is volt az olimpia? — Júliusban! — válaszolta, s ez Is a mi időnk! Arra kértem, beszéljen az atlétikával kapcsolatos általános tapasztalatairól is. Azt kérdeztem, lát-e a mostani atlétikai mezőnyben elyan nagy egyéniségeket, mint amilyen az úszásban Mark Spitz? — Van ilyen, csak hát az atlétika sajátosságai miatt ők nem nyerhetnek annyi aranyat, mint egy úszó! Ezek pedig: Valeri j Borzov és Renáta Stecher! ök ma a világ atlétikájának kiemelkedő egyéniségei — mondotta Németh Imre, a londoni ohm- pia kalapácsvető bajnokai 1 i