Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-06 / 210. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. szeptember 6. A százéves Budapest Három város - egy város AÍT7t|KCPERNV9JE ELŐTT Az olimpia és Az én csatornám Fő tantárgy: a kenyérsütés A Mecsek lábánál fekvő Szentlőrincen pékiskola nyílt, ahol a fő tantárgy: mindennapi kenyerünk. Az Újhelyi Imre Mezőgazdasági Technikum keretében indult meg az új tanévben a sütőipari szakmunkásképzés, harminc tanulóval. A fiatalok elméleti oktatása Szentlőrincen, gyakorlati képzésük pedig egy pécsi üzemben történik. Közülük tizennyolccal a baranyai és tizenkettővel a pécsi sütőipari vállalat kötött szerződést, s havonta 250 forint ösztöndíjat ád nekik. Mezőőrök a seregélyek ellen Megerősítették a mezőőri szolgálatot a balatonfelvi- déki sa'ílő- és gyümölcs- termő vidéken. A seregélyek, amelyek eddig kisebb csapatokban repültek, a szőlő érésével hatalmas seregekbe verődtek. A sokezer madárból álló csapatok a kisebb zajt okozó riasztó eszközöktől, valamint a mozgó és fénylő fóliáktól már nem riadnak vissza, ezért a riasztó szolgálat emberei kora reggeltől sötétedésig riasztó fegyverekkel, kolompokkal és karikás ostorokkal tartják távol a falánk madarakat. Az őrök jelzései pércek alatt végigfutnak a szőlővidéken s értesítést adnak a közelgő seregélycsapatokról. Zenélő futószalagok A leningrádi Optikai és Mechanikai Egyesülés műhelyeiben zenélő asztali lámpák sorakoznak. Az itt létesített zenestúdió szakemberei miniatűr tranzisztoros hangszórókat szereltek a lámpafoglalatokba. Egy műszak alatt 3500 felvétel közül válogatva hatszor sugároznak különféle stílusú és jellegű zeneműveket. A stúdió munkatársai a leningrádi Konzervatórium tanáraival felméréseket végeznek, hogy megismerjék a futószalagok mellett dolgozó nők zenei ízlését. A „PÁRGUÁR" Valter Zapasznyij a neves szovjet zoológus a ragadozó vadak igen vegyes társaságában tölti napjait, miközben az ál- latszelídítői mesterséget is űzi. Egyik feketepárduc nőstényének egy jaguárkandúr „elcsavarta a fejét.” A különös „házaspár” köly- keinek mindkét fajta jellegzetességét megadta a sors: szép formájukhoz hajlékony anyjuktól foltjaikhoz párduc apjuktól jutottak. A Fáklya augusztus 27-én megjelent 16. száma Dubna, a fizikusok nemzetközi városa címmel színes képriportot közöl a ma már világhírű, s a maga nemében egyedülálló tudós-városról, a város lakóinak életéről és munkás hétköznapjairól. A lap hagyományainak megfelelően, ezúttal is változatos képet rajzol a fennállása 50. esztendejét ünneplő Szovjetunió életéről, eredményeiről, fejlődésének távlatairól. Taglalja a KGST közös valutájának kérdését, amely természetesen a Szovjetunióval együtt közvetlenül érinti hazánkat is. Érdekes ankét mutatja be hogy a szovjet emberek hogyan értelmezik ma Majakovszkij híres versének büszke kijelentését: „Én a Szovjetunió polgára O A magyar országgyűlés 1872. decemberében törvényt hozott Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget egyesítéséről, „Budapest” néven. Ez a név tehát száz év óta szerepel az európai térképeken, a magyar főváros ilyen értelemben a legfiatalabb az európai fővárosok között. Ugyanakkor egyike a legöregebbeknek; mint lakott terület, sokak szerint, éppenséggel a legöregebb Európában. Föltártak itt 40— 50 ezer éves neandervölgyi telepet. Valószínű, hogy a budai barlangok néhány, még meg nem állapított kori lelete a neandervölgyinél is sokkal régebbi emberi tartózkodásra utal. Föltárták egy bronzkori város nyomait, egy sor kelta település maradványait. Kétezer évvel ezelőtt Aquincum a Római Birodalom jelentős nagyvárosai közé számított. Az ember megtelepedésének és a város kialakulásának feltételeit a geológiai és a földrajzi adottságok kínálták: jó termőföld, bővizű források, vadban gazdag erdők, mészkő és agyag, mindenekelőtt pedig a Duna, amelyet a „város anyjának” nevezhetünk. A Duna két szempontból is: mint északdéli irányú szállítási és közlekedési útvonal; s mint — e helyen több ágra szakadva, szigeteket képezve —, ősidőktől fogva a legalkalmasabb kelet-nyugati átkelőhely. A történelmi időkben ez a sajátos pozíció szerencséje volt és szerencsétlensége is a helynek. Szerencsétlenség, mert a rév birtoklásáért megszámlálhatatlan sok harc folyt, a római időktől a népvándorlás korán és a török időkön át az 1944—45-ös ostromig. Ugyanakkor szerencse, mert ennek a helyzetének tulajdonítható hogy sok-sok pusztulás után a város mindig újjáépült, s általában egyre gazdagabban, egyre szebben. Elmondhatjuk tehát, hogy Budapestet a közlekedés hozta létre, s ezt a természet szabta meg így. Jellemző. hogy a múlt század derekán, amikor az Osztrák— Magyar Monarchia vasúthálózatát tervezni és alakítani kezdték, a Habsburg uralomnak egyáltalán nem állt szándékában, hogy itt csomópontot alakítson ki. Egyszerűen nem lehetett kikerülni Budapestet! S a modern kor érhálózata, a vasút, messzi területről óhatatlanul ide koncentrálódott A városnak ez a kapcsolata a közlekedéssel, az ipar kialakulásában is nagy szerepet játszott. Az eredeti manufakturális iparágaktól eltekintve, a modern nagyipar első jelentkezése Budapesten a közlekedési gépgyártás volt. Mavagyok!” Ugyanez a büszkeség hajtja azokat a katonákat is, akik egy bombázó kötelék repülőseiként őrködnek a Szovjetunió, a szocializmus biztonságán. Különös érdeklődésre tarthat számot az a két írás is, amely bemutatja a szakszervezetek szerepét a dolgozók üdültetésének, szabadidejének megszervezésében, illetve azt fejtegeti, hogy a szabadidő helyes felhasználása hogyan segíti a jobb felkészülést a mindennapi munka végzésére. Korunk egyik nagy betegsége a rák, s így nyilván mindenki érdeklődéssel olvassa a szovjet onkológusok munkájáról és eredményeiről közölt népszerű-tudományos ismertetést. A szovjet hatalom megteremtéséért vívott harcokban sok tízezer gyarország első nemzetközi sikert aratott produktuma, mondhatnánk világcikke, a Ganz-féle kéregöntéses vasúti kerék volt. Mindmáig export szempontból is jelentős a budapesti hajógyártás. És nemzetközi összefogással itt alakult ki Európa legnagyobb, világviszonylatban második autóbuszgyára. Természetes, hogy a közlekedés kapcsán mindig nagy szerepet játszott a város életében a kereskedelem. Kereskedőváros volt Aquincum, kereskedőváros volt Buda a középkorban, az egész európai kereskedelem egyik fontos gócpontja, ahol fiókot tartottak fenn a nagy nyugat-európai kereskedő cégek és bankházak. A termények és állatok vásárának ugyancsak európai fontosságú központja volt Pest. Ezt a jellegét még a török megszállás százötven évében is megtartotta. Ma is: itt a pénzügyi élet központja, itt székelnek a magyar külkereskedelem intézményei, s az évente megtartott Budapesti Nemzetközi Vásár az összeurópai kereskedelemnek fontos eseménye. A három „alapító” város között a kapcsolat a magyar történelem ezer évében mindig szoros volt. Korábbi századokban még arra is akadt példa, hogy Pest és Buda „közigazgatási egyesítését” bizonyos értelemben megvalósítsák, a pesti tanácsot a budai tanácsnak rendelvén falá. Mindennél lényegesebb volt azonban a magyar közfelfogás szerepe: aki vidékről följött, az „Pest-Budára” jött, egyazon fogalomként kezelve a közigazgatásilag különálló két várost, a székvárost, Budát és a legna- . gyóbb magyar várost, az egyre inkább fővárosi jellegű Pestet. A sorsközössség. az egymásra utalság és a köztudatban már régen kialakult azonosság tehát csupán a hivatalos szentesítésre várt. Erre az első kísérlet az 1848—49-es szabadságharcmagyar internacionalista vett részt, róluk emlékezik meg az az írás, amely ismerteti Pelikán Géza magyar internacionalista életét. A főbb cikkek. riportok mellett számos népszerű ismertetés olvasható a lapban a szovjet tudomány és technika eredményeiről. ban történt. Az első felelős magyar minisztérium intézkedését az is ösztönözte, hogy befejezéséhez közeledett az állandó Duna-híd, a Széchenyi Lánchíd, amely immáron a jobb- és balpart kapcsolatát az őszi és tavaszi jégzajlás heteiben is biztosíthatta. A szabadságharcot követő elnyomatás azonban ezt a városegyesítést nem ismerte el. A Habsburgoknak nem volt szándékuk, hogy egy méreteiben és jelentőségében Béccsel versengő ellenfővárost hozzanak létre a rebellis Magyarországon. A Kamarilla programját akkor legérzékletesebben a Citadella megépítése jelképezte: egy erőd a Gellérthegyen, mely ágyúival mindkét várost „sakkban tartja”. Az egyesítés kérdése újólag már csak a kigyezés után kerülhetett napirendre. Olyan időpontban, amikor az állandó híd és a kialakuló vasúti hálózat révén, a várost igazában várossá tevő első közművek elkészülésével az egyesítés számos vonatkozásban de facto már megtörtént Ez nem azt jelenti, mintha a de jure egyesítés jelentőségét lebecsülném! Sőt, azt kell mondanunk, fővárosunk egész léte szempontjából ez a törvényes és hivatalos egyesítés alapfeltétel volt. Az egyesítés idején a három városnak összesen sem volt háromszázezer lakosa. Ahhoz, hogy a valóban korszerű közműhálózat létrejöhessen, hogy a hidak sora fölépüljön, hogy egységes városterv szerint egy modern metropolis úthálózata, belső közlekedése, városmagja, ipari- és lakónegyedei megfelelően kialakulhassanak, mindenekelőtt el kellett hárítani a közigazgatási akadályokat. A három város külön-külön a differenciálódás irányában fejlődött volna. A jobbparti részek bizonyosan visszafejlődtek volna. (Különösen Óbuda: jelentéktelen kis mezővárossá). Az Egyesüléssel viszont, a század végére, szép és gazdag milliós nagyváros lett. A mai Budapest területe 535 négyzetkilométer. Kiterjedését tekintve a kontinens legnagyobb városa (Hihetetlenül hangzik, de ötször akkora, mint Párizs.) Lakossága kétmillió. Az úgynevezett agglomerációban, tehát a város vonzásában élő, jórészt a városban dolgozó, gazdasági létével és kulturális igényével a városhoz kötött környező lakosságot is számítva: több mint két és fél millió. Az ország lakosságának negyede. (Folytatjuk) Mesterházi Lajos Jóformán az egyik kezünkön megszámolhatjuk, hány tv-programot, jelentősebbet láthattunk az elmúlt hétén, amelyik kívül esett az olimpia körén. Az egyik érdekesnek ígérkező éjszakai programot, a Szókratész védőbeszédét is „elmosta” az olimpiai közvetítések „esője”, így az élet értelméről szóló bölcselmek helyett röplabdá- sok gigászt küzdelmének szurkolhattunk. Már akik vállalták az éjszakai álmatlansággal járó fáradtságot. Olimpia tehát minden meny- nyiségbe'n, és ez természetes. Még Komlós János műsora, Az én csatornám, ha közvetve is, de valójában az is a Münchenben zajló sporteseményekre rímelt. Megszokott modorában ezúttal olyan jelenségeket gyűjtött „csatornájába”, olyan szemléletet vett célba, amelynek, ha idejekorán észbe nem kapunk, feltétlenül káros következményei lehetnek a magyar sport jövőjére, fejlődésére. Műsorában Baranya megyei példákkal illusztrálta, hogyan lehetne és — sajnos — hogyan nem lehet rendszeres testedzésre, illetve sportsze- retetre nevelni a serdülő gyermekeket. Ö a jövő értő szurkolói érdekében emelte fel szavát, de hozzátehetjük, ennél többről van szó: a jövő sportoló-utánpótlásáról. .Mert, mint az NDK nagyszerű olimpiai sikerei is igazolják, csak akkor várható eredmény a rekordokat döntögető világversenyeken, ha a legszélesebb körben, időben és kellő intenzitással sportolhatnak a fiatalok. Egyébként is a test kultúrájának elhanyaA hét műsorában akadt azért egy eredeti tévéjáték is, a nagy realista író, Oszt- rovszkij egyik fiatalkori drámájának televíziós bemutatója. A korában, a múlt században rendkívül népszerű színpadi szerzőnek a Holló a hollónak nem épp a legsikerültebb darabja. De itt is kiviláglik jellemalkotó képessége. A kereskedők világát ábrázolja drámájában. Azt a világot bírálja, ha kissé bátortalanul is még, amelyben a pénz az isten, és ahol a családi élet telve hamissággal, külsőségekkel, s- amelyből száműzve van az igazi szeretet, az őszinte érzelem. Osztrovszkij kitűnően ismerte az orosz társadalomnak ezt a rétegét, hisz jogász lévén hosszabb ideig a kereskedelmi törvényszéken dolgozott. Gazdag élmény- anyagának köszönhető, hogy igen reálisan, ugyanakkor nagyvonalúan tudta megrajzolni a kereskedővilág tipikus figuráit. Néhány vonással mesteri rajzát adja például a kerítővé züllött úr- hölgynek, vagy a jellemtelen zugirásznak, aki egykori hivatali ismereteit kamatoztatja. A Marton Endre rendezte tévéjáték erényeit is elsősorban a figurák pontos és Csaknem egyórás dokumentumfilmet készített Zsigmondi Boris a két világháború közötti, pontosabban a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején kibontakozó bányászmozgalomról, arról a szerteágazó, illegáis munkáról, amelynek mint hallhattuk, végső célja a bányászok egységes partizánfrontjának, fegyveres felkelésének megteremtése lett volna. A személyes vallomásokra épülő dokumentumfilm emberi hangvételével tűnt ki a hasonló művek sorából. Emberi drámák elevenedtek golása kedvezőtlenül hathat ki a gyermek, az ember személyiségének, szellemiségének fejlődésére is. Hisz ki ne ismerné a mondást: Ép testben ép lélek. Hogy éppen most szólt erről a kérdésről Komlós János, az mindennél fényesebben bizonyítja kitűnő probléma-érzékenységét. Kevés tehát ezekben a napokban a nem sporttémájú televíziós műsor. Ügy tetszik néha, mintha a tévé házatája megüresedett volna teljesen, g csak az olimpiai stúdió tagjai maradtak volna itthon. Pedig egy-egy izgalmas riportműsor, aktuális program, akár húsz-huszonöt percben is igen jól elférne a sportesemények közvetítéseinek sorában. Különösen akkor, amikor egy számunkra érdektelenebb sportág elnyúló küzdelmeinek képeit vagyunk kénytelenek nézegetni. De ezt kívánná, követelné meg a változatosság iránti igény is. Mert ne felejtsük el: jóllakni a sporttal is lehet. Még akkor is, ha riportereink és az őket támogató szakemberek igazán nagy ügybuzgalommal avatnak be bennünket a különböző sportágak rejtelmeibe és izgalmaiba. Láthatóan az olimpiai stáb jó kondícióban állja a versenyt az eseményekkel. Legfeljebb itt-ott a nyelvi erőnléttel akad baj. Olykor például elfogy a jelző. Van riporterünk, aki a V ;- ra szóló eredmények jellemzésére, illetve festésére a fantasztikus jelzőt ismeri csupán. Pedig a kissé idegennek tűnő melléknévnek hány színes, rokonértelmű magyar megfelelője lenne. rendkívül kidolgozott rajzában találhattuk. A rendezés valójában megelégedett azzal, hogy a színházi előadások korrekt, jó színvonalán bocsássa közre — a jelek szerint — Osztrovszkij egy kevésbé ismert művét, erősítse az orosz klasszikus népszerűségét. Nagy pontosság a jellemek megformálásában, de már kevesebb hűség a játék környezetének rajzában. Csak egyetlen példát. Mit keresett a tölcséres gramafon egy, a múlt század első felében játszódó dráma világában. Mikor még fel sem találták. Apró mozzanat, de aligha szolgálja a dráma hitelességét és realizmusát. A Holló a hollónak nem mérhető a nagy Osztrovsz- kij-művek — Vihar, Erdő, Farkasok és bárányok — mércéjével; a kezdő író hangja el-elcsuklik, bírálatában némi tétovaság, megtorpanás tapasztalható. Éppen ezért a mostani rendezésnek talán a későbbi remekművek szellemében határozottabb irányba kellett volna — számunkra — terelni az író gondolatát, egységesebb és markánsabb kicsengésű dráma felé. A színészi, játékról csak elismerően szólhatunk, remek alakításoknak örvendhettünk a képernyőn. meg. Döme Piroska forgató- könyve jól tartott rendet a könnyen parttalanná válható életanyagban. Hogy a szerkesztő-rendező filmje nagyobb történelmi összefüggéseket nem keresett, és tanulságokat nem vont le, inkább csak feltérképezte az eddig ismeretlen vagy elfelejtett terület részleteit, az nem von le semmit alapos munkájából. A dokumentumfilmben feltárt valóság történelmi igényű számbavételével ugyanis még a tudomány is most birkózik. V. M. Megjelent a Fáklya új száma Buda és Pest dél felől (1835) Holló a hollónak Harcoló bányászok
