Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-30 / 231. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. szeptember 30. Egy téma az üvegpalotában A New York-i East River partján álló üvegpalotára lassan ki lehetne tenni a „megtelt” táblát. Szeptember utolsó napjaiban immár teljes a nagyüzem az ENSZ-szék- házban. a világszervezet valamennyi fórumán, a Biztonsági Tanácsban, a legkülönbözőbb bizottságokban és elsősorban a legfontosabb fórumon, a közgyűlés plenáris ülésén forr, pezseg az élet. Problémák, természetes nehézségek elkerülhetetlenül bőven akadnak egy olyan szervezetben, amelynek annyi és egymástól annyira különböző ország a tagja. De már az első hetek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a világszervezet mostani munkája is hozzájárulhat a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. Űjra bebizonyosodott: egyre nagyobb joggal lehet az üvegpalotát olyan lombikhoz hasonlítani, amelyben többé- kevésbé pontosan tükröződnek világunk veszélyei, de egyben lehetőségei is. Ezt az igazságot szemléletesen érzékeltetik az üvegpalota legfrissebb eseményeiről érkezett jelentések. Az egyik legörvendetesebb jelenség az, hogy a Szovjetunió által már korábban beterjesztett, egy leszerelési világ- konferenciával kapcsolatos indítvány minden jel szerint tovább hódít a tagállamok körében. Szinte jelképes jelentőségű, hogyan reagált a szovjet javaslatra két NATO-ország, Olaszország és Kanada egymás után felszólalt külügyminisztere. Medici olasz külügyminiszter üdvözölte a gondolatot és hangsúlyozta, üdvös lenne, ha azt mind az öt nukleáris nagyhatalom támogatná. Sharp kanadai külügyminiszter ki is mondta, amire Medici csak célzott: sokat lendítene a leszerelésen, ha Kína és Franciaország is abbahagyná a légkört mérgező termonukleáris robbantásokat. A szocialista országok régen vallják, hpgy a leszerelés a békéhez vezető út egyik legfontosabb állomása. Az ENSZ- lombik jelzése szerint ez a felismerés terjedőben van, A világszervezet azonban a puszta jelzésen túl is sokat tehet ezért a nagy célért. A szovjet javaslat kedvező visszhangra talált. Várjuk a folytatást. (KS) A Szovjetunió ratiiikálta a SALT-egyezményt A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége pénteken a Kremlben tartott ülésén — egyhangúlag 'ratifikálta a Szovjetunió és az Egyesült Államok szerződését a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról. A szerződést 1972. május 26-án Moszkvában Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke írta alá. A ratifikálásról szóló javaslatot a Szovjetunió Minisztertanácsa terjesztette elő. A Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsának ég nemzetiségi tanácsának külügyi bizottsága megvitatta és jóváhagyta ezt a javaslatot, és a szerződést egyhangúlag ratifikálásra ajánlotta. A Legfelsőbb Tanács Elnökségének rendeletét Nyiko- laj Podgomij írta alá. Pod- gomij ezenkívül aláírta azt az okmányt is, amely arról tanúskodik, hogy a szovjet fél elfogadja a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozására vonatkozó ideiglenes megállapodást. Sikeres akc’ók hét tartományban B—52-es amerikai repülőerődök a csütörtök déltől péntek reggel 6 óráig terjedő 18 órában, 14 bevetésben bombázták a demokratikus Vietnam sűrűn lakott területeit és Dél-Vietnam felszabadított körzeteit. A legfrisebb indokínai hadijelentésekből kitűnik, hogy pénteken tovább folytak a heves harcok a Dél- Vietnam északi frontján lévő Quang Tri tartományi székhely környékén. A várostól mintegy 2 kilométerrel délnyugatra bevetett saigoni ejtőernyős alakulatok a népi erők heves ellenállásába ütköztek. Egyébként a forradalmi erők az elmúlt 24 órában Dél-Vietnam 7 tartományában hajtottak végre sikeres akciókat a saigoni alakulatok ellen. Amerikai harci repülőgépek csütörtökön — már a harmadik egymást követő napon folytatták tömeges bombázásaikat Kambodzsa déli részének felszabadított területei ellen is. A UPI amerikai hírügynökség tudósítója szerint a Kambodzsa elleni támadásokba bevetették a Délkelet-Ázsiá- ban állomásozó B—52-es repülőerődök több mint egy- harmadát. Az amerikai légierő több vadászgépe pénteken ismét Hanoi Külvárosait és a fővárossal szomszédos településeket bombázta — jelenti a VNA s egyúttal azt is közli, hogy a hanoi légvédelmi erők két amerikai repülőgépet lőttek le. Szeptember 29-ig bezárólag a VDK légiterében megsemmisített amerikai repülőgépek száma — 3945-re emelkedett A pénteki légitámadás során az amerikai bombák és rakéták a főváros központjától mindössze 10 kilométerre csapódtak be. A támadásnak több halálos és sebesült áldozata van. Megérkezett New Yorkba a három amerikai pilóta, akiket a Vietnami Demokratikus Köztársaságban a közelmúltban szabadon engedtek. Kép: Norris Charles, a szabadon bocsátott pilóták egyike családja körében az érkezés pillanatában (Telefoto — AP—MTI—KS) Castro beszéde félmillió havannai e ott t f«*«, MINDENFELŐL MANILA Ferdinand Marcos Pülöp- szigeti elnök pénteken elbocsátott 461 kormányhivatalnokot és elrendelte, hogy egész közigazgatási terület, beleértve a kormányt is, október 15-ig nyújtsa be lemondását. 'Marcos elnök — állítása szerint — így akarja megreformálni a Fülöp-szi- geti bürokráciát. BONN Az elmúlt hetekben tovább emelkedtek az árak a Német Szövetségi Köztársaságban. Az év eleje óta az élelmiszerek, a ruházati cikkek' és a cipők, valamint a szolgáltatások ára növekedett A megélhetési költségek 1962 óta összesen 38,2 százalékkal emelkedtek. MOSZKVA A szovjet kormány meghívására pénteken hivatalos látogatásra Moszkvába érkezik Abdul Razak malaysiai miniszterelnök és felesége. BONN—KAIRÓ Líbia bonni nagykövete G. El-Dugeli, pénteken nyilatkozatban tiltakozott a Nyu- gat-Németországban élő arabok kiutasítása miatt. Az Arab Liga bonni irodája által közzétett nyilatkozatban a líbiai nagykövet elítélte azt a diszkriminációs kampányt, melyet a nyugatnémet hatóságok a müncheni merénylet óta indítottak az országban dolgozó vagy ott letelepedett arab lakosok ellen. DAR ES SALAAM Venkata Giri indiai köz- társasági elnök, aki jelenleg baráti látogatáson Tanzániában tartózkodik, pénteken Dar Es Salaamban tárgyalásokat folytatott Julius Nye- rere tanzániai elnökkel. Megállapodtak abban, hogy India és Tanzánia törekedni fog az afroázsiai térség békéjének megszilárdítására és közösen fognak harcolni a fajüldözés és a gyarmatosítás ellen. Fidel Castro kubai miniszterelnök Havannában több mint ötszázezer ember előtt beszédet mondott a forradalom védelmére alakult bizottságok megteremtésének 12. évfordulója alkalmából. Castro méltatta a szocialista Kuba eddigi eredményeit, s rámutatott: ezek az eredmények a több mint négymillió tagot számláló tömegszervezet önfeláldozó munkájából, forradalmi eszmeiségéből származnak; Beszédének további részében Fidel Castro Kuba és a Űjabb jobboldali összeesküvést lepleztek le Chilében. Mint Dániel Vergara belügyminisztériumi államtitkár sajtóértekezletén bejelentette, az összeesküvők — a „Patria y Libertad” (Haza és Szabadság) neofasiszta csoportosulás, valamint a jobboldali nemzeti párt több tagja — az Allende-kormány megszocialista közösség országai közötti együttműködés kérdéseivel foglalkozott. „A szocialista országokhoz, mindenekelőtt a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataink ma erősebbek, mint valaha” — mondotta Castro. Ezek után a szocializmus eszméinek terjedéséről szólt, kijelentve: — Meggyőződése, hoey egy napon az Efívesült Államokban is győzni fog a szocializmus. Végül a kubai miniszterelnök üdvözölte Angela Davist, aki szintén felszólalt a tömeggyűlésen. döntését tervezték, teljes zűrzavart akartak okozni az országban. Mindannyiukat elfogták. Vergara közölte, hogy az ő művük volt a Chilei Kommunista Párt egyik irodájának felgyújtása a múlt hónapban. Szabotázsakciókat szerveztek a gyárakban is és robbanószert loptak. Újabb jobbo7daJi össze esküvés Chilében Pénteken Pekingben helyi idő szerint tíz órakor Tanaka japán és Csou En-laj kínai miniszterelnök aláírta a négynapos tárgyalás-soroza-^ tot záró közös közleményt, mely bejelenti a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételét. A nagyfontosságú dokumentumban a japán kormány hangsúlyozza, hogy a Kínai Népköztársaság kormányát a kínai nép egyedüli és teljesjogú képviselőjének ismeri el. A japán kormány „teljesen megérti és tiszteletben tartja” a kínai kormánynak azt az álláspontját. amely szerint Tajvan a Kínai Nép- köztársaság területének elidegeníthetetlen részét alkotja. A diplomáciai kapcsolatok felvételét tudtul adva a közlemény hozzáfűzi: a két kormány elhatározta, hogy a nemzetközi jognak és gyakorlatnak megfelelően minden intézkedést megtesz a diplomáciai képviseletek létesítésére mindkét fővárosban és a legrövidebb időn belül nagyköveteket cserél. A két nép közötti barátság érdekeit szem előtt tartva a kínai kormány lemond a japán háborús jóvátételre támasztott igényeiről. A két fél továbbá megállapodott abban, hogy tárgyalásokat kezd a két ország közötti béke és barátsági szerződés, valamint kereskedelmi, hajózási, légiforgalmi, halászati és egyéb megállapodások megkötéséről. A kínai—japán közös közlemény aláírása a kínai népi gyűlés palotájában zajlott le ünnepélyes keretek között Amin hajlandó a béke- tárgyaló sokra Idi Amin ugandai -államfő csütörtökön este fogadta Nzo Ekhab Nghaky-t az Afrikai Egységszervezet főtitkárát. A találkozón Amin elnök úgy nyilatkozott, hogy hajlandó béketárgyalásokat kezdeni Tanzániával, de csak akkor, „ha a tanzániai csapatok beszüntetik támadásaikat Uganda ellen”. További elhidegülés Egyiptom és Szudán között Egyiptom pénteken úgy döntött, hogy visszahívja a kairói egyetem khartumi tagozatán működő több mint 300 főnyi egyetemi tantestületet. válaszként arra. hogy Nimeri szudáni elnök kiutasította az egyetem egyiptomi rektorát, Mohamed Tulba Aveidát. Aveide az elmúlt napokban tiltakozott az ellen, hogy a szudáni elnök az egyetemen tanuló diákok számát 2000-ről 500-ra csökkentette. Röviddel az egyiptomi döntés bejentése után Szudán közölte, hogy visszahívja Egyiptomban állomásozó katonai alakulatainak egy részét. (Szudáni egységek az 1967-es háború óta állomásoztak a Szuezi-csatoma vonalán.) , AZ ŐSZ SZÍNEI a Centrum Áruházban, Szolnok, Szépítse, gyarapítsa otthonát!. 2x3 m-es velúr ebédlő szőnyeg 90 cm széles bükié futó 220 cm széles szintetikus függöny Szintetikus takaró 2320,— Ft 225,— Ft 125,— Ft 417,— Ft Minden idényben vegye igénybe a CENTRUM PAVILON ÁRUHÁZÁT Felszólalások a leszerelésről Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén ismét több ország külügyminisztere fejtette ki országa álláspontját a nemzetközi helyzet alakulásáról. Giuseppe Medici olasz külügyminiszter felszólalásában üdvözölte a leszerelési világ- konferencia szovjet javaslatát. Hozzátette, hogy egy ilyen értekezlet „hatékonyabb lenne, ha minden ország, különösen az öt nukleáris hatalom támogatná”. Végül kifejezte azt a reményét, hogy hamarosan mindkét német állam a világszervezet tagja lesz. Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter szintén állást foglalt a leszerelési intézkedések kiszélesítése mellett és nyomatékosan hangsúlyozta. hogy mindenfajta nukleáris kísérletnek véget kell vetni. Külön sürgette azt a két nagyhatalmat — Kínát és Franciaországot —, amely még légköri kísérleteket is végez, hogy az egész világ érdekében szüntessék be ezeket. Ahtd Karjanainen finn külügyminiszter felszólalásában támogatta a leszerelési világ- konferencia javaslatát, hozzátéve, hogy ezen Finnország szerint biztosítani kell a megosztott országok részvételét is. Sír Keith Holyoake új-zé- landi külügyminiszter beszédében hangot adott a Csendes-óceáni országok élénk tiltakozásának a francia légköri atomkísérletek miatt. Abba Eban izraeli külügyminiszter felszólalásának középpontjába, mint várható volt, „az arab terrorizmus” kérdését helyezte, amelynek nemzeti regionális és nemzetközi leküzdése ma szerinte a közel-keleti rendezés eredményes kidolgozásának nélkülözhetetlen előfeltétele. Eban nemcsak a palesztinokat ítélte el, akiktől nyíltan megtagadta az önrendelkezés jogát, hanem az arab kormányok reagálását is a béke legsúlyosabb akadályának nevezte. Hőre ok a két Jemen között A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság beiruti követségén közölték, hogy a szomszédos Jemeni Arab Köztársaság fegyveresei által támogatott zsoldosok behatoltak az országba, elfoglaltak négy határmenti falut, s megöltek 25 polgári személyt. A nagykövetség nyilatkozata szerint a csütörtökön kezdődött támadás még az éjszakai órákban tartott. A behatoló északjemeni katonák és zsoldosok felgyújtották a békés polgárok lakóházait, asszonyokat és gyermekeket gyilkoltak meg. A nyilatkozat, értesülésekre hivatkozva közli, hogy a zsoldos csapatot Husszein Oszmán Asaal, a dél-jemeni fegyveres erők volt parancsnoka irányítja, akit röviddel az ország függetlenné válása után megfosztottak tisztségétől. Agresszív akcióval kapcsolatban Szelim Ali Kabia dél-jemeni elnök üzenetet intézett az észak-jemeni államfőhöz Abdel Rahman El Irianihoz, követelve az el- leségeskedések és támadások azonnali beszüntetését. Bejelentették a dp om 'ciai kapcsolatok ie váte ét