Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-03 / 208. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. szeptember 3. Kincset érő ablak A hatalmas, csúcsíves ka- tedrálisok legcsodálatosabb részei a nagy falfelületeket helyettesítő, színes üvegfestményekkel fedett mérműves ablakok. A középkori építőművészet csodái, méltán bámulatba ejthetik a látogatókat. A műemlékeken vannak azonban kisebb, szerényebb ablakok is, amelyekre csak a szakemberek figyelnek fel. És vannak olyanok is, amelyek több száz évig elrejtve, ismeretlenül húzódnak meg befalazva, vakolattal eltakarva. Újjáépítéseknél, stílusváltásoknál gyakran válik fölöslegessé egy-egy ablak és vagy új stílusút faragnak helyére, vagy egyszerűen befalazzák a nyílását. Tatarozások alkalmával aztán a levert vakolat alól kirajzolódnak ezek az „alvó” ablakok és a szakembereknek néha nagyobb örömet okoznak, mintha aranyat találtak volna. Ilyen kincset érő ablakot fedeztek fel most Jászberényben. A volt Ferences templomról, amely az idén 500 éves, a most folyó restaurálás alkalmával leverték a vakolatot. A szentély falán egy befalazott csúcsíves ablak formája tűnt elő. Az ablak kibontott részét nem falaztattuk vissza, mert régenvárt adatot kaptunk a templom kezdeti koráról. Okleveles adatok szerint a templom már 1472-ben készen volt. A későbbi vészes időkben többször leégett. A török idők pusztításait romosán vészelte át. 1700 körül épült újjá barokk stílusban, akkor falazhatták be a most megtalált ablaknyílást, amely minden kétséget kizáróan igazolja, hogy a falak is eredetiek. Kívánatos lenne a szépformájú ablak további kibontása, mert fontos adalékot nyerhetünk Mátyás király korának gótikájához. Ehhez azonban szükséges lenne, az Országos Műemléki Felügyelőség szakmai és anyagi segítsége. Az Alföldön nagyon kevés műemlék maradt meg, éppen ezért nekünk kincset ér minden megtalált eredeti emlék. Sáros András VIETNAMI NAPOK „Hó apó“ és Buddha © A bombák nem kímélik a pagodákat sem. Nam Dinh- ben, az egyik építészetileg is remekműnek számító buddhista pagodából csak törmelék és két fafaragvány maradt. Ütitársam, Máté György, a Népszabadság főmunkatársa elkérte a két kopott aranyozású töredéket — emlékül. Hanoiban viszont, különösen a belső területeken több, az európai ember számára ritka szépségű pagoda áll épségben. Az „egylábú” pagoda amely a város egyik szimbóluma is, vagy a kis tó Közepén az öreg fák árnyékában megbúvó pagoda. Legtöbbjük a buddhizmus virágzó időszakában, a XI. században épült. Maga a vallás, amelynek Vietnamban is több változata él, többezer éves. A pagodák már a korábbi háborúk során is sokat szenvedtek a pusztítástól, köztük az „egylábút” is egyszer már teljesen lerombolták, eredeti formájában újra fel kellett építeni. A franciák a buddhizmus ellensúlyozására, meg a gyarmatosítás előőrseként, majd pedig ideológiai „meg- támogatása” céljából a katolikus vallást próbálták meghonosítani. Ha kellett erőszakkal, máskor katedrá- lisok építésével. Vidéken járva, egészen eldugott kis községekben is látni hatalmas, a párizsi Notre Dame mintájára épült templomokat — mindmáig a falvak egyedüli kőépítményeit. A katolikus vallás mégsem terjedt el — a lakosságnak csak elenyésző része vált katolikussá. Magunktól nem is találtuk volna meg Hanoiban azt a pagodát, ahol egy bonccal is beszélhettünk. Bérházak közé ékelve futnak körbe az udvar körül a pagoda folyosói, szentélyei; „Kőasszony” pagodának hívják, mert valamikor egy kő szobrocskát találtak a helyén, s itt építették fel a pagodát. A kis szobrocska ma is látható a fal egyik beugrójában. A szentélyben éppen szertartás folyt. Asszonyok, többségükben fekete fogú öregek térdeltek és ültek bent — s gyerekek is. A félhomályban ragyogtak a megvilágított, embernagyságúnál nagyobb aranyozott Buddha-szobrok. Állítólag az egyik magyarra lerfordítha- tatlan nevű gyümölcs magjából készítik a szobrokat, majd aranybevonattal látják el őket. A pagodában egy számunkra ismeretlen illatosító füstje terjengett. Az épület amolyan „kerengő” részében, gőzölgő tea — Van utánpótlása a hívőknek a fiatalok között? — Kevés, napvon kevés — mondta a bonc. — Az emberek már nem nagyon járnak a pagodába. — A háború pusztítása sem élesztette fel a vallási vigaszkeresést? — Csak az idősebbekben. A béke szigete, az „egylábú” pagoda Hanoiban mellett fogadott bennünket a pagoda bonca. Simára borotvált fejű, pergamensárga arcú, meghatározhatatlan életkorú férfi, zárt, sötétbarna ruhában. Figyelmesen vizsgálta az arcunkat, a kérdéseink nem lepték meg, időnként finoman, némileg leplezve elmosolyodott. Felnéztem a feje fölé: Ho Si Minh bekeretezett arcképét láttam a falon, mellette egy fényképen ugyancsak „Ho apó” volt látható, több buddhista bonc társaságában. Kortyoltuk az erős teát, és beszélgettünk, amikor megszólaltak a szirénák. A bonc meg sem rezdült — mi lopva körülpillantottunk, vajon van-e itt óvóhely. Csak a régi kőpárkányt láttuk, a folyosó bambusz falát és kerti virágokat. „Most ments meg minket Buddha” — gondoltam. A bonc úgy tett, mintha nem is látná az idegességünket. Nincs mentség, folytatni kell a beszélgetést. — És ők — a folyosó mellett leskelődő gyerekekre mutattunk. — Ök csak kíváncsiskodnak — mondta és elmosolyodott. — Mivel magyarázható az állam és a buddhisták jó kapcsolata Vietnamban? — Valamennyien közel vagyunk a néphez. A buddhista egyház a franciák ellen a nép mellé állt, s ugyanezt teszi most is, amikor új ellenség támadt országunkra. — Nem fél, hogy bombatámadás éri a pagodát? — Eddig elkerülték a bombák, de ha meg kell halni, itt fogok meghalni. Fogatlan öregasszony ment el mellettünk, kezét összetette és meghajolt — így üdvözölt minket. Aztán gyújtogatni kezdte a füstölőket. Búcsúznunk kellett. Marafkó László (Következik: A „két jó”) Édes a szőlő (Fotó; Temeskozy) Készül a jubileumi emlékbélyeg A vasútállomás környékén leplezik le 1975. augusztus 20-án Szolnok város 900 évét szimbolizáló, közadakozásból épülő emlékművét. Most már megkezdődtek a befizetések erre a célra. Eddig a 820—041—02011 számú átutalási postautalványra — amely a városi tanács információs irodájában kapható — 138003 forintot fizettek be. A szolnoki Béke nőklub 1000, a 7. sz. Volán Vállalat 98565, a cukorgyár 36306, a Karcag városi orvosegészségügyi szakszervezet 645 és a tiszafüredi járási pedig 1457 forintot fizetett be utalványra. Az évforduló alkalmából egv jubileumi bélyegsort is kibocsájtanak, amely Simon Ferenc szobrászművész tervei alapján, a „Pro Űrbe” plakett mását ábrázolja. Sárga, kék, piros színekben 5,— 10,— és 20 forintos címletekben összesen 85 ezer példányban készül. A Pénzügyminisztérium egymillió forint értékben engedélyezte a bélyeg kibocsáitását. Kubikos múzeumot létesítenek Csongrádbctn Csongrád város emléket állít hajdani nincstelenjeinek, a föld nélküli szegény- parasztoknak. A legutóbbi natkozó írásos dokumentumokat és az olyan régi használati tárgyakat. mint a vándorutakon elmaradhatattanácsülésen hozott határozat szerint kubikos-múzeumot létesítenek, összegyűjtik a kubikosok életére volán talicskát, ásót és a su- bagydkényt. amelyet a földre terítettek és azon aludtak. Csinosa Lapunk hasábjain (1972. aug. 20.) „A Csincsa-parti ház” címmel megjelent írásban olvastuk a címben idézett földrajzi nevet. Mivel nemcsak Jászberényben, hanem az országban máshol is igen gyakori ez a helynév, szélesebb érdeklődésre tarthat számot a megnevezés eredetének megmutatása. Az sem véletlen, hogy több alakváltozatát is ismerjük az elnevezésnek. A leggyakoribb változatok: Csinosa, Csinosé. Az ország különböző tájain előforduló Csinosa, Csinosé nevek eredetének vizsgálatánál elsősorban azt a kérdést kell feltennünk, mj a névadás indítéka. Arra is választ kell adnunk, van-e összefüggés a név s a jelölt térszín között. Ha a különböző tájak elnevezéseit vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogv a Csinosa név bizonyos táji adottságra, jellegzetességre utal. Heves megyében pl. a Csinosa elnevezés vízrajzi tulaj- donnévi értékű. Füzesabonyban az Eger-patakba folyó, s a kertek alján végighaladó víz megnevezéséül szolgál. Hevesaranvoson is ilyen vízfolyást neves meg a Csincsa-patak összetétel. Ostoroson ez a földrajzi név vizes, sáros posványos területet jelöl. Gömörben és Zalában a nádas, a vízmosásos területeket nevezik meg a Csinosa névvel. Ugyanilyen használati értékű Borsodban a Kisgyőmél eredő Csincsa- patak megnevezés is. A név tehát azt bizonyítja, hogy természetes névadással állunk szemben, s ennek a földrajzi névnek volt köznévi értelme, jelentése és használati értéke is. Ma ez a köznévi használat elavult, s így a mai nyelvérzék, illetőleg a nevet tu- lajdonnévi értékben használó közösség nem tud jelentéstartalmat kapcsolni hozzá. A nép nvelvében a kákás, nádas, ingoványos, posványos, vizes helyek megnevezésére szolgáló csinosa köznév is szerepet vállalt A Mátra vidékén a náddal, sással benőtt réteket még ma is a Csincsás jelzővel minősítik. Van olyan vélemény is, amely a Csinosa földrajzi név .eredetével kapcsolatban azt állítja, hogy egy sajátos vízinövény tájnyelvi megnevezése szolgáit alapul a tulajdonnév keletkezéséhez. A Mátyusföldjén a Csinosa tulajdonnevet a néo ma is úgy értelmezi, hogy a megnevezett terület tele van csinosával. Kérdéssel zárjuk cikkünket: él-e a csinosa köznév Szolnok megyében, s ha él, milyen fogalmi értéket, jelentéstartalmat hordoz. Dr. Bakos József Móricz Zsigmond halálának 30. évfordulóján Móricz Zsigmond halálának évfordulóin — 1942. szeptember 4-e óta, általában az „ötös”- vagy a „tízes” esztendőkben — gyakran úgy idéződik fel az alakja, mintha még élne. Szokásairól, mozdulatairól, életének keretéről a kortársak még az élmény hatása alatt emlékeznek meg; tanúiként annak, hogy személye is feledhetetlen volt, emberként is tiszteletet ébresztő, maradandó benyomást gyakorolt mindazokra, akik találkoztak vele. De a személyes emlékek lassan elfakulnak, alakját a tisztelgő kortársi vallomások őrzik meg. Az életműve az, ami örök. A XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb öröksége a mó- riczi mű, a kor magyar valóságának ez a kiterjedésében és mélységében egyaránt roppant arányú ábrázolása. Kevés írónk van, akinek az élete — életműve — eny- nyire oszthatatlan. Móricz Zsigmondra gondolva nem valamelyik regénye, riportja, novellája jut az eszünkbe, hanem az a valóságfeltáró szerep, amelyet vállalt, s amelyet elvégzett. írásainak hatalmas serege a század eleji, s húszas-harmincas évekbeli magyar társadalom enciklopédiája; csak éppen nem enciklopédikus leírásokban, hanem izzó drámákban, élő jellemekben, kimunkált alakokban, — egyszóval mozgásban, színben, élményben, forróságban. legtöbbször épperi a tragédia, a válság létrejöttének pillanatában. Mert elsősorban ez ragadta meg, ez izgatta és érdekelte; mi történik az emberben és világban. „Én sem ilyen, sem olyan író nem vagyok — irta egy helyen —, hanem csak igazmondó. Amit én mondok, az nem vitaaanyag. Az egyszerűen annak a közlése, ami bennem van. s amit a világból látok. S nem tananyag. Nem is kívánom, hogy kövessék’> Művész volt, nagy művész, s amit meglátott, magában feldolgozott és kifejezett, az a kor tökéletes képévé vált, a magyar realista próza halhatatlan értékévé. Nincs magyar író, akinek a felszabadulás óta annyiszor, annyi kiadásban jelent volna meg könyve, mint Móricz Zsigmondnak, kivéve talán a régebbi, s legnagyobb klasszikusokat, Jókait, Mikszáthot. A félszabadulást követő két évtizedben a magyar olvasók egyik legnagyobb élménye volt a mó- riczi életművel való megismerkedés. Hatott az olvasókra: megismertette őket a közelmúlt magyar világával. Hatott az írókra: ösztönözte őket a valóság mélyebb feltárására. megmutatására. Hatott egész közéletünkre: az ember panaszainak észrevételére, bajainak orvoslására, létének jobbítására tanított. S hatott történelmi tudatunkra is: ami értéket a múltban meglátott, s felszínre hozott — gondoljunk az Erdély című nagy művére — ma is fontos, izgalmas, tanulságos. Voltak korszakok, amikor őt tekintették az egyetlen példaadó modellnek, utánozandó mintának. Maga a móriczi életmű mondott ellent ennek az erőszakos szorgalmazásnak: az utánozhatatlan és megismételhetetlen. Ami példaadó benne minden nemzedék számára: a szenvedély, amellyel kora valóságát megmutatta, az indulat, amellyel az elnyomottak oldalán állt, a részvét az elesettek iránt, gyűlölet az élősködőkkel, a másokon tiprókkal szemben. Ez a hatalmas életmű az egyik legszebb ajándék, amelyet a magyar irodalom az évszázadok során kapott. Móricz Zsigmond halálának harmincadik évfordulója újabb alkalom, hogy olvasói nevében tisztelegjünk a nagy író emléke, s halhatatlan műveinek sora előtt. . - W. %
