Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-22 / 224. szám

TU SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1072. szeptember 22 Két különböző irányvonal Ugyan azon a napon, azaz 1972. szeptember 21-én, csütörtökön, amikor megtartották a párizsi Vietnam-kon- íerencia 160. ülését, a McGovern féle demokratapárti bi­zottság közzétette az elnökjelölt hadügyi programját. Egy lehord nevű amerikai képviselő pedig új törvénytervezetet terjesztett a kongresszus elé. összefüggés van e három esemény között. A 160. párizsi illésen, szokás szerint, nem történt előrehaladás, William Porter, az USA-delegáció vezetője, elfogadhatatlannak mi­nősítette a VDK és a D1FK javaslatát. Ezért is figyelemre­méltó, hogy van Washingtonban másik irányvonal is, a McGoverné. Az elnökjelölt ugyan sokban visszatáncolt ko­rábbi radikalizmusától, ám csütörtökön közzétett hadügyi programja még mindig tartalmazza azt a fontos pontot, hogy ha elnökké választanák, a teljes amerikai haderőt kivonná Délkelet-Ázsiából (tehát egész Indokínából) és Dél- KoreábóL Még ha elveszti is novemberben az elnökválasztást Nixonnal szemben McGovern — ami a dolgok jelenlegi ál­lása szerint valószínű —, akkor sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni majd McGovern politikáját. Mert az, hogy a demokratapárti elnökjelöltségig egyáltalán eljutott, annak köszönhető, hogy komoly tömegeket, számottevő réteget tu­dott maga mögé állítani, mégpedig elsősorban háborűellenes politikájával. Ezt azért Nixon sem hagyhatja számításon kívül újraválasztása esetén. S a harmadik esemény: miután nem sikerült bíróság elé állíttatni Jane Fondát, amiért a VDK-ba látogatott, lehord képviselő most olyan törvénytervezetet javasol, amely bírói felelősségrevonást helyez kilátásba azok ellen az amerikai állampolgárok ellen, akik felkeresik az Egyesült Államokkal „fegyveres konfliktusban levő” országokat. Még nem tudhatjuk törvényerőre emelkedik-e ez a javaslat, vagy elvetik. Jellemző azonban a fogalmazása. Az USA-vaJ ..fegyveres konfliktusban levő”-t kellett mondani, „háborúban levő” helyett. A demokrácia, a törvényesség és a rend kiváló washingtoni bajnokai ugyanis — noha eddig több bombát szórtak le Vietnamra, mint amennyit a máso­dik világháborúban elhasználtak — mindeddig „elfelejtet­tek” hadat üzenni Vietnamnak. A vietnami hadihelyzet Tito beszéde Az amerikai légierő szer­dán sűrű bevetésekben tá­madta a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság terüle­teit — közölte csütörtöki adásában a hanoi rádió. Elsősorban Phu Ly-ra, Kim Hangra és Nam Hára szórták le bombáikat. Súlyos károk keletkeztek lakóhá­zakban és egyéb létesítmé­nyekben és számos polgári személy életét vesztette. A B—42-esek támadták a de- militarizált övezettől köz­vetlenül északra fekvő és a Kínával határos területeket is. Saigoni jelentés szerint a dél-vietnami hazafiak csü­törtökön részben elfoglalták a Ba To járási székhely kö­zelében fekvő saigoni kato­nai támaszpontot. A hazafiak Quang Trinél is támadnak: 130 milliméter űrméretű ágyúkkal lövik az ellenség állásait, súlyos veszteségeket okozva a sai­goni zsoldosoknak. Egy sai­goni katonai szóvivő el­mondta. hogy csütörtökre virradóra az egyik legna­gyobb összetűzés színhelye Tiea Phuoc járási székhely / volt, amely mindössze 64 kilométerre van Da Nangtól. V­Nguyen Van Thieu elnök visszautasított minden olyan javaslatot, amely koalíciós kormány megteremtésére irányul Dél-Vietn'amban. Az elnök, aki szerdán szemlét tartott a Quang Triben és Huéban állomásozó csapa­toknál, úgy nyilatkozott, hogy a koalíciós kormány létrehozása „Hanoi érdekeit szolgálná”. Thieu beszédében heves kirohanásokat intézett Fran­ciaország ellen, mert Párizs támogatásáról biztosította a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány legutóbbi rendezési javaslatát. Az el­nök azzal fenyegette meg a francia kormányt, hogy in­tézkedéseket tesznek ellene, ha „rendezést akar rákény­szeríteni Dél-Vietnamra”. Franciaország és a dél­vietnami bábrezsim viszonya azt követően éleződött ki, hogy Pierre Messmer fran­cia miniszterelnök támoga­tásáról biztosította a DIFK politikai rendezésre vonat­kozó javaslatait / 570 halott Eszak-Irországban Szerda délután és éjszaka újabb halálos áldozatai vol­taic az Észak-írországban három éve folyó Véres ösz- szetűzéseknek. 1969 augusz­tusa óta a zavargások so­rán 570 ember vesztette életét. A szociális demokrata és munkáspárt (SDLP) Észak­írország legnagyobb ellen­zéki pártja, a minap nyilat­kozatot jelentetett meg Lon­donban és abban a Nagy- Britannia beleegyezésével létrehozandó újraegyesített Írország megteremtését kö­veteli. A dokumentumot az SDLP a Whitelaw brit megbízott miniszter által jövő hétfőre meghirdetett pártközi kon­ferencia előtt hozza nyilvá­nosságra. Az SDLP nem vesz részt a Darlingtonban össze­ülő konferencián, így tilta­kozik az észak-írországi in­ternálások ellen. Sean Macstiofain, az ír köztársasági hadsereg (IRA) ideiglenes szárnyának vezé­re, akit az egész ír szigeten köröz a rendőrség, csütörtö­kön reggel nyilatkozott a UPI hírügynökség tudósító­jának. Az IRA vezér szavai­ból kitűnik, hogy a szerve­zet az eddiginél erőteljesebb akciókat indít a megszálló brit csapatok ellen. Megnyílt az Interparlamen­táris Unió 60. értekezlete RÖMA Csütörtökön ünnepélyes keretek között megnyitották az Interparlamentális Unió 60. értekezletét. Az egyes or­szágok parlamenti tagjait tö­mörítő szervezet 72 országból érkezett több mint 700 Kül­dötte előtt Giovanni Leone olasz köztársasági elnök is beszédet mondott. A tagor­szágok száma az előző érte­kezlethez képest eggyel sza­porodott; a küldöttek között a megnyitón helyet foglaltak az NDK, parlament küldött­ségének tagjai is. Az NDK-t szerdán vették fe a szerve­zetbe. Berlinguer, az OKP főtit­kára az NDK kéoviselőinek' felvételét eldöntő szerdai szavazás után rögtön távira­tot intézett a demokratikus német államból érkezett nar- 1 amenti küldöttség vezetőjé­hez. A táviratban tolmácsol­ta az olasz kommunisták örömét az igazságtalan meg­különböztetés végét jelentő döntéssel kapcsolatban és ki­fejezte reményét, hogy ez az esemény elősegíti az NDK ENSZ felvételét is. Csütörtökön az ünnepélyes megnyitót Giuseppe Vedova- to. az olasz parlament IPU csoportjának elnöke tartotta, akit megválasztottak a 60. értekezlet elnökévé. André Chandernagornak, az IPU francia elnökének válasza után Leone olasz köztársasá­gi elnök üdvözölte a tanács­kozás résztvevőit. A megnyitón jelen volt Andreotti miniszterelnök. Fanfani a szenátus. Pertini a képviselőház elnöke. Äz IPU 60. értekezlete dél­után az általános vita meg­kezdésével folytatódott. Este a köztársaság1 elnök a Qui- rinale palotában fogadást adott az értekezlet résztve­vőinek tiszteletére. Kiürítik az ugandai főváros központját Az ugandai főváros utcáin szolgálatot teljesítő katonai járőrök csütörtökön délután elrendelték Kmnala köz­pontjának kiürítését. Nyuga­ti hírügynökség jelentései szerint a lakosság körében pánik tört ki. A rendelet ki­adásának oka nem ismeretes, úgy tudják azonban, hogy elienséges támadásra számí­tanak. A jugoszláv sajtó jelenté­seiben részleieket idéz Tito pártelnöknek a JKSZ El­nökség Végrehajtó Iroda e héten megtartott ülésén mondott beszédéből. „Szer­vezetileg — mondotta töb­bek között — szilárdabb pártra van szükségünk. Tö­kéletesíteni kell az egyes szervezeteken belüli helyze­tet és nagyobb gondot kell fordítanunk a párttagság eszmei-politikai képzésére. Erre annál is inkább szük­ség van, mert a kommunis­ták szövetsége képezi azt az erőt, amely meghatározza, hogyan fejlődik, milyen mó­don valósul meg az önigaz­gatáson alapuló szocializmus hazánkban. Mindenekelőtt szükség van a demokratikus centralizmus elvének követ­kezetes alkalmazására, va­gyis arra, hogy egységesen végrehajtsuk a közösen ho­zott határozatokat. A jelen pillanatban sajnos ez nem mindig ég nem mindenütt van így”. Tito a további kábán kije­lentette: „a JKSZ-nek meg kell szabadulnia azoktól a tagoktól, akik munkájuk és magatartásuk alapján nem tartoznak a párthoz. A JKSZ-nek nem opportunis­tákra, hanem harcosokra és forradalmárokra van szük­ségük”. Újabb izraeli támadás A japán—kínai csúcstalál­kozó időpontjának bejelenté­se után Tanaka miniszterel­nök újságíróknak nyilatko­zott. Egyebek közt elmon­dotta, hogy pekingi látoga­tása az első konkrét lépés lesz a két ország kapcsola­tai normalizálásának útján. Hangsúlyozta, elhatározott szándéka, hogy pekingi tár­gyalásain tartós barátságot építsen ki a Kínai Népköz- társasággal. A Japán és a Kína között technikai értelemben még mindig fennálló hadiállapo­tot illetően kijelentette, a diplomáciai kapcsolatok fel­vétele természetszerűleg azt jelenti, hogy ez a hadiálla- pot megszűnik. A soron következő tárgya­lások legbonyolultabb kér­déseként jelölte meg Tajvan problémáját. Megismételte azt a korábbi kijelentését, hogy a japán—kínai kapcso­latok normalizálása után le­hetetlenné válik Japán szá­mára a diplomáciai viszony lenn tartása Tajvannal. Végezetül közölte. Japán­nak nincs szándékában gaz­dasági jellegű kérdések meg­vitatása a pekingi csúcsta­lálkozón. Csütörtökön az összes ja­pán ellenzéki párt nyilat­kozatokban foglalt állást Ta­naka miniszterelnök jövő hé­ten esedékes pekingi látoga­tásával kapcsolatban. A Japán Kommunista Párt főtitkára, Fuva Tecuzo fel­kereste a kormány hivatalos szóvivőjét és pártja nevében a következő hat pontos kö­vetelést terjesztette elő: 1. A miniszterelnök kínai útja alkalmával normalizál- ják a két ország kapcsola­tait 2. A japán kormány erő­sítse meg „egy Kínára” vo­natkozó álláspontját. 3. A Japán—kínai közele­dés alapja a békés együtt­élés öt alapelve legyen. 4. Szüntessék meg a tech­nikai hadiállapotot a két or­szág között. 5. Japán szakítsa meg az 1952-ben kötött japán—taj­vani békeszerződésen alapu­ló diplomáciai kapcsolatait Tajvannal. 6. Töröljék az 1969-es ja­pán—amerikai közös nyilat­kozat Tajvanra vonatkozó cikkelyét, amely lehetővé teszi, hogy rendkívüli hely­zet esetén alkalmazzák a japán—amerikai biztonsági szerződés előírásait. A Japán Szocialista Párt elnöke. Narita Tomomi si­kert kívánt Tanakának pe­kingi útjához és hangoztat­ta, hogy a normalizálásra irányuló tárgyalásokat Kfna hármas feltétele alapján kell lefolytatni. A Komeito ellenzéki párt úgy íolgalt állást. ,hogy a kínai—japán kapcsolatok rendezése örömmel tölti el mindkét ország népét és nyilvánvalóan hozzájárul a feszültség csökkentéséhez Ázsióban. A demokratikus szocialis­ta párt kifogásolta, hogy a japán—kínai csúcstalálkozó előkészületeit nem vitatták meg a japán parlamentben. A párt reményét fejezte ki, hogy a japán:—kínai tárgya­lások elősegítik a „béke új rendjének” megteremtését az ázsiai földrészen. ☆ Éles hangú nyilatkozatban reagált csütörtökön a tajva­ni külügyminisztérium Ta­naka Kakuei japán minisz­terelnök pekingi látogatá­sának bejelentésére. A dokumentum szerint a japán kormányfő látogatása megsérti a Japán és Tajvan között 1952-ben kötött béke- szerződést, és ennek megfe­lelően bármilyen, a pekingi tárgyalások során kötött megállapodás „törvénytelen és érvénytelen”. Siina Ecuszaburo, a tokiói kormány különmegbízott.ia Tajpejből visszatérve ked­den kijelentette, kevés esély van arra, hogy Japán to­vábbra is kulturális, vala­mint gazdasági kapcsolato­kat tartson fenn Csang Kai- sek rendszerével, azután, hogy diplomáciai kapcsolatot létesített a Kínai Népköz- társasággal, Találkoztak a szocialista országok ENSZ-küIdöttségé- nek vezetői Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán ta­lálkozott a szocialista or­szágoknak az ENSZ-közgyű- lés 27. ülésszakán résztvevő küldöttségei vezetőivel. A testvéri barátság lég­körében folytatott beszélge­tés során megvitatták az ülésszak munkájával össze­függő kérdéseket. Pompidou sajtókonferenciája Georges Pompidou francia köztársasági elnök csütörtö­kön délután sajtóértekezle­tet tartott. Az államfő a bel- és kül­politikai kérdések széles ská­láját érintette. Bevezetőben állást foglalt a francia intéz­ményekkel kapcsolatban, s elutasította Francois Mitter- randnak, a Szocialista Párt első titkárának a legutóbbi kormányátalakítással kap­csolatos vádjait, amelyek szerint az államfő „a sze­mélyi hatalom” bizonyos for­máját gyakorolja és nem tartja tiszteletben az alkot­mányt. Pompidou beszélt a 10 nyugat-euróoai tőkés ország állam- és kormányfőinek ok­tóber végére kitűzött csúcs- találkozójáról is. Úgy véle­kedett, hogy a kibővíytt EGK csúcstalálkozója „nem lesz fordulópont a történe­lemben, de még Európa (értsd: Nvugat-Európa) tör­ténelmében Sem”. A francia államfő a viet­nami konfliktusról is nyilat­kozott. A vietnami problé­mával kapcsolatos francia álláspont fő elveit a néhai De Gaulle tábornok fejtette ki Phnom Penh-i beszédé­ben — mondotta. — Ezek az elvek azóta is változat­lanok. ,.De azóta sok min­den történt.” Ezzel összefüg­gésben utalt a vietnami ren­dezésről Párizsban tárgyaló négyoldalú konferenciára, s Kissinger amerikai nemzet- biztonsági főtanácsadónak a francia fővárosban folytatott bizalmas megbeszéléseire. Nyomatékosan aláhúzta, Franciaország hőn óhajtja, hogy mindezek a tárgyalá­sok és megbeszélések a négy indokínai ország békéjére és függetlenségére vezessenek. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban emlékeztette az újságírókat arra, hogy Fran­ciaország elítélte a münche­ni terrorakciót. De nyomban hozzáfűzte, hogy az effajta akcióknak csak akkor lehet véget vetni, ha megoldást iá­iéinak a Palesztinái problé­mára. Egyidejűleg mélysé­ges aggodalmát fejezte ki a közel-keleti fejlemények miatt. A francia államfő végül röviden szólott a franeóista Spanyolország esetleges kö­zöspiaci tagságáról is. Mint mondotta, híve annak, hogy Spanyolország belépjen a Közös Piacba, de ugyanak­kor elismertí, hogy ennek egyelőre még gazdasági és politikai akadályai vannak. fj MINDENFELŐL BERLIN Az NDK-ban hivatalos lá­togatáson tartózkodó cseh­szlovák párt. és kormány- küldöttség, amelyet dr. Gus- táv Husák, a CSKP KB fő­titkára vezet, csütörtökön Rostockban meglátogatta az NDK népi tengerészeiének egy egységét. Majd hajóval körbejárta a Rostocki tenge­rentúli kikötőt. A vendége­ket elkísérte Erich Honecker, a NSZEP első titkára és az NDK számos párt- és állami vezetője. A Német Demokratikus Köztársaság fővárosában megelégedéssel vették tudo­másul, hogy az NDK-t fel­vették az Interparlamentáris Unió tagjai sorába. Ezzel kapcsolatban rámutatnak: tarthatatlan, az a bonni érvek, hogy a teljes jogú diplomáciai kapcsolatok lé­tesítése az NDK-val, vagy az NDK-nak felvétele a nemzetközi szervezetekbe „zavarja a két német állam tárgyalásait”. Az NDK im­már több mint 500 különféle nemzetközi szervezet tagja, de ez a tény semmiesetre sem zavarta, sőt legfeljebb kedvezően befolyásolta az NDK és az NSZK megbe­széléseit. Berlinben hangsúlyozzák, hogy pontosan ugyanez a helyzet az ENSZ-felvétellel is. Ha az NDK-t és az NSZK-t haladéktalanul fel­vennék az Egyesült Nem­zetek tagjai sorába, ez töb­bek között a két német ál­lam tárgyalásaira is jótékony hatást gyakorolna. BRÜSSZEL A Brüsszelben tartózkodó Hasszán El-Zajjat egyiptomi külügyminiszter csütörtökön közös piaci vezetőkkel tár­gyalt a kereskedelmi kap­csolatok bővítéséről. JERUZSÁLEM Két újabb pokolgépet ta­lált a rendőrség a brüsszeli izraeli nagykövetségnek cím­zett postai küldemények kö­zött. A kinshasai izraeli nagykövetség közlése sze­rint pokolgépet találtak egy Hollandiában feladott levél­ben. Jeruzsálemben hivata­losan bejelentették, hogy az izraeli rendőrség csütörtö­kön 10 levélbombát, fedezett fel. Mindegyik levelet Amsz­terdamban adták postára. A jeruzsálemi rendőrség szóvivője közölte, hogy a Biztonsági erők megkezdték Amicsai Faglin Tel-avivi gyáros kihallgatását, — aki — mint a Haaretz című lap értesült — fegyvereket akart Európába csempészni a me­rényletek megtorlásául indí­tandó ellenakcióhoz, a gyá­rost kedden vették őrizetbe. CALCUTTA Calcuttában megnyílt a népek békéjéért és szolida­ritásáért küzdő indiai orszá­gos kongresszus konferen­ciája. A konferencia mun­kájában India államainak mintegy ötezer küldötte, va­lamint a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság, a Dél- Vietnami Ideiglenes Forra­dalmi Kormány, a Bengali Népi Köztársaság, Japán, Egyiptom, Irak és más or­szágok képviselői vesznek részt. A szovjet küldöttséget A. P. Kesokov. a szovjet békebizottság elnökségi tag­ja. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselője ve­zeti. „A népek békéjéért és szolidaritásáért küzdő kon­ferencia fő célja a világ ha­ladó erői egységének és ösz- szeforrottságának megterem­tése az imperializmus és a gyarmatosítás ellen vívott harcban” — jelentette ki Romes Csandra. a Béke Vi­lágtanács főtitkára. SZÓFIA Befejezte munkáját Szófiá­ban az építészek nemzetközi szervezetének közgyűlése, amelyen a világ 78 országá­nak mintegy 160 képviselője vett részt. Ez a közgyűlés a hétfőn Várnában összeülő XI. építészeti világkonaresz- szus előkészületeinek befe­jezését jelenti: a kongresz- szust ugyanis már a most megválasztott új vezetőség bonyolítja le. a CIPÁG szö­vetség új elnökévé a kül­döttek Georgij Orlovot, a szovjet építészek szövetségé­nek elnökét, a világszövetség eddigi alelnökét választották meg. Újból megválasztották Michel Wellt, a nemzetközi szervezet főtitkárává. Japán—kínai csúcstalálkozó Négy izraeli torpedónaszád hatolt be szerda este Tyr város térségében a libanoni felségvizekre. A naszádok megközelítették a partot és lőtték a város mellett lévő palesztin menekülttábor kör­zetét. Jelentés érkezett arról is, hogy izraeli felderítő re­pülőgépek csütörtökön reg­gel 30 perces felderítő re­pülést hajtottak végre Dél- Libamon felett... A beiruti katonai parancs­nokság közlése szerint a hét végén Dél-Libanon ellen el­követett izraeli agresszió során összesen 18 libanoni katona vesztette életét és 46 sebesült meg, öt katonát a behatoló izraeliek foglyul ej­tettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom