Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-19 / 221. szám
1972. szeptember 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 I Áf&Ü&triSzeliemi átverés Ugye furcsa már maga a szótársítás is? Vajon mérhető-e a szellemi érték, lehet-e árverésre bocsátani? Nos, lehet, mint ahogy azt a rádió új vetélkedősorozata. a Senki többet? Harmadszor! bizonyítja. A szabályok szerint a versenyzők zsetonjaikkal a feltett kérdés válaszjogát vásárolhatják meg, a jó válaszért pedig jó forintok járnak, melyekkel — okosan árverezve — o végén értékes jutalomtárgyak' meg miegyebek nyerhetők. Ez a „miegyebek” jelen esetben egyik grafikusunknál megrendelhető portré volt. Isten tudja, valahogy kétes értékű (vagy ahogy tizenéves barátaim mondanák „cikis") dolog lerajzol- tathatóságot nyerni. Ezt érezhették a játék résztvevői is, mert ez a nyeremény végül is csak kikiáltási áron, elég nehezen talált gazdára. De térjünk vissza a vetélkedőhöz, hiszen ez sokkal izgalmasabb volt, mint a végső epizód. Szilágyi János, a játékvezető tempósan, színvonalasan, közvetlenül dolgozik. Még már- már szellemeskedővé váló megjegyzéseit is meg tudjuk bocsátani, hiszen a vetélkedés ezen új módja mind játékostól, mind játékvezetőtől több figyelmet, kombinációkészséget, no meg koncentrációt kíván. A kérdések zöme irodalmi, zenei természetű, nem könnyű, de nem is akadémikus ízű. írókat kell korba illeszteni, zeneművek utalásait megfejteni, stílus alapján az alkotót felismerni — izgalmas, érdekes feladatok. A játékosoknak is tetszik, fogynak is a zsetonok. Színes betétekben sem szűkölködik a műsor, mert a gondolkodás szüneteit stílusparódiákra, a szünidei pihenőt egy nem kevésbé érdekes, kieséses telefonvetélkedőre fordítja. A telefonálók közül az első öt most úgy licitál, hogy a Nyugat alkotógárdájából kell neveket sorolniuk. Aki legtovább bírta, az egyszemélyes élő zsűri, Zelk Zoltán vacsorapartnere lett. (Meglepő ötlet ez a díj is, de véleményünk szerint jóval szerencsésebb, mint említett párja.) Apró technikai lomposság még érzik a műsoron, itt- ott döccen, kissé hosszabb is a kelleténél, mindemellett a jelenleg tisztes számban létező vetélkedöformák egyik legjobbika. És ha sokszor szidjuk is, mi azért szeretünk vetélkedni. I Uj sói ozat A rádió bizonyítani akarja, hogy a hangjáték, mint műfaj, jogosan vívta ki saját helyét korosabb meg rangosabbnak tartott társai között. Mert ki gondolná. hogy olyan művek, mint Szophok- lész Elektrája, mint Calderon Zalameai bírója vagy Brecht legjobbjaiból, A kaukázusi krétakör, az Állítsátok meg Arturo Hit! magyarul a rádióban hangzottak el először. De nem utoljára. Most a rádió felújítja azokat a kuriózum-számba menő felvételeket, melyeknek épp ez az érdekessége. Több évtizedes hang játékokat hallhatunk újra, melyekre érdemes odafigyelni. ... — trömböczky — „ Örökzöld sikerfilmek", új Hímek bemutatói A felszabadulás óta 851 szovjet filmet játszottak a magyar filmszínházak Az év végéig több olyan esemény lesz, amely — ünnepi évfordulókhoz kapcsolódva — a szovjet filmekre irányítja a figyelmet. November 3-án kezdődnek a szovjet filmek ünnepi bemutatói, amelynek keretében — a meghívott szovjet művészek jelenlétében — mutatják be a Fekete tollú fehér madár és a Katona visszatért a frontról című filmeket. Az első balladai hangvételű, színpompás környezetben játszódó film: a második a háborúról és a lókéról szól, gondolatait nagyon emberien és újszerűén mondja el. Filmeseményekkel tisztelgünk december végén a szovjet állam létrejöttének 50. évfordulóján is. Ezeknek középpontjában a „Kezed melegével” című film áll, amelynek rendezőit és főszereplőit várjuk a bemutatóra. A mű megkapó szépségű és egyszerűségű történet egy asszonyról, aki a törétnelmi idők részese volt. Számos felújítás — elsősorban a köztársasági stúdiók kiemelkedő alkotásai —, valamint régi és új, ez alkalomra készített szovjet dokumentumfilmek egészítik ki az ünnepi rendezvények programját. Mindkét eseménysorozathoz kapcsolódik, de önálló akció az a nagyszabású pályázat, amelyet a MOKÉP az MSZBT-vel, a KISZ-szel és más társadalmi szervekkel együtt indít. Mottója: ez a való világ-..! A pályázat november 7-én indul és jövő év május 9-én, a győzelem napján zárul. Bár a szovjet filmtermés legjava rendszeresen szerepel a magyar mozik műsorán — a felszabadulás óta ez év végéig 851 szovjet filmet mutattunk, illetve mutatunk be —, évről évre felújítunk olyan alkotásokat, amelyeket szívesen megnéz ismét az idősebb korosztály, és amelyeket látnia kell az azóta felnőtt mozinézőknek. Ilyen „örökzöld sikerfilmek” a Viharos alkonyat, A Sivatagi 13-ak, a Szállnak a darvak, az Emberi sors, a Ballada a katonáról, és a legújabb reprizek: a Huszárkisasszony, és a Kétéltű ember. Természetesen az új bemutatók iránt is nagy az érdeklődés. Csak a legutóbbi évek példáit nézve is impozáns a látogatottság alakulása. Jóval egymillió felett jár a Háború és béke, a Félkegyelmű és a Bosszúállók nézőinek száma. Nyolcszázhatvanezren látták Mihail Romm kiváló dokumentumfilmjét, a Hétköznapi fasizmust, 704 ezren a Bűn és bűnhődést, 873 ezren a Hamlet szovjet filmváltozatát. Félmillió felett van az Anna Karenina nézőinek száma, 382 ezren gyönyörködtek a Ragyogj, ragyogj csillagom-ban. A kalandfilmek kedvelői közül 715 ezren nézték meg a Lovag végakarata című romantikus történetet. 400 ezren váltottak jegyet a Jégsziget fog- lyai-hoz. A legújabban bemutatott és bemutatásra kerülő szovjet filmek között is jóné- hány nagy érdeklődésre szá- mottartó alkotás van. Ilyen például a Felszabadítás III., IV. és V. része, a Különleges kiállítás, és a Ványa bácsi. A szovjet filmek magyarországi ünnepi bemutatóira hagyományosan művész-delegáció érkezik, tagjai találkoznak a közönséggel és magyar kollégiákkal. Véget ért a Ludi romani A pannóniai városok versmondóinak találkozójával folytatódott vasárnap hazánk egyik legjelentősebb ásatásainak színhelyén a táci Gorsiumban a „Ludi romani”. A felelevenített római ünnepek keretében nyolc pannóniai város — Győr, Szombathely. Soprön, Veszprém. Székesfehérvár, Dunaújváros, Budapest és Pécs — szavaiéi ismertették meg a közönséget az antik római költők legszebb verseivel. A „Ludi romani” befejező programja nagy sikert aratott. Állandó észt kiállítás nyílik Tallinn felszabadulásának évfordulóján, szeptember 22-én pénteken délután 4 órakor a szolnoki Damjanich múzeumban. A Szabó István muzeológus által rendezett tárlat Észtország XIX—XX. századi fejlődését illusztrálja sokoldalúan, dokumentumok és változatos szemléltetőeszközök segítségével, utal Tallinn és Szolnok megye testvéri kapcsolatára is. A kiállítást Zakár Zoltán, a városi tanács elnökhelyettese nyitja meg. (Képünkön részlet a rendezés alatt álló kiállításrúl.) Tanévnyiíás a szolnoki konzultációs központban Több mint ölvén új elsőéves—Pest megyei hallgatók a tagozaton Az elsőévesek A megyei párt- és tanácsi szervek kezdeményezésére és hatékony támogatásával tavaly alakult meg Szolnokon a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelés—könyvtár szakának konzultációs központja. Az első évben huszonnyolc levelező tagozatos hallgató vett részt a foglalkozásokon, s közülük közepes tanulmányi átlaggal huszonötén kerültek a második évfolyamra. Ez a tanulmányi átlag — levelező hallgatók esetében — megbecsülendő, reményt nyújt a II- évfolyam sikeres elvégzésére. Az év végén azonban a vártnál több utóvizsga arra intette a hallgatókat, hogy az idén lankadatlan szorgalmat tanúsítsanak. A főiskolai tanulmányok okozta többletterhelést ugyanis csak az tudja jól elviselni, aki rendszeresen részt vesz a foglalkozásokon, mindig felkészül, a kötelező irodalmat folyamatosan feldolgozza. s a vizsgaidőszakot a tanultak ismétlésére és rendszerezésére használja fel. Ezeket hangsúlyozta a tegnapi tanévnyitón Szurmai Ernő, a konzultációs központ igazgatója a hetvenhat hallgató előtt (akik között az idén már a Pest megyeieket is üdvözölhetjük), majd így folytatta: — Az én tanévnyitóm nem tartalmaz lírai elemeket. Kérem, ne vegyék ezt zokon. Csupán a való helyzethez kívánok alkalmazkodni. Önök mindannyian abban a helyzetben vannak, hogy meglevő beosztásuk, munkájuk gyakorlásához szükségük van a középfokú képesítés megszerzésére. Ügy is,mondhatnám, hogy annak a tételnek, miszerint az elmélet próbája a gyakorlat, Önök fordítottját teljesítik. Meglevő gyakorlatukhoz szerzik meg az elméleti ismereteket. — Persze sivár dolog lenne, ha pusztán ez a materiális, objektív tényező késztetné Önöket a magasabb tudás megszerzésére. A maguk helyén mindannyian tevékeny részt vállaltak abból a hatalmas, nemzetet átfogó munkából, amelynek jellegét pártunk ■ X. kongresszusa a szocializmus magasabb szinten történő építésében fogalmazta meg. — A szocializmus magasabb szinten történő építése a népművelés vonatkozásában magasabb szellemi színvonalat, magasabb képesítést is igényel. Ahhoz, hogy a magyar vidék, a magyar falu közművelődési élete továbbfejlődhessék, az objektív feltételek megteremtésén túl elengedhetetlen a népművelésben tevékenykedők képzettségének áz emelése is. — Úgy gondolom ennek belső szükségszerűségét Önök is érezték akkor, amikor vállalkoztak nemcsak e pálya nehézségekben bővelkedő útjának végigjárására, hanem arra is, hogy három évig szűkebbre szorítsák a pihenés óráit, hogy vállalják a bejárással együttjáró fáradalmakat, hogy kevesebbet nyújtsanak önmagukból szeretteiknek, hogy akkor is kényszerítsék magukat a tanulásra, amikor a napi munkában, tanulásban megfáradva már nyugodni vágynak. — Mert bizony ezt is jelenti a konzultációs központ hallgatójának lenni. — De jelenti mindenképpen azt az intellektuális örömet is, amely a több tudás megszervezésével, egy- egy sikeres vizsgával, egyáltalán a nehézségek legyőzésével együtt jár. — Jelenti azt az érzelmi gazdagodást is, amit az az érzés adhat mindenkinek, hogy újra többet tudok adni a hozzám fordulóknak a kezemre bízott könyvekben felhalmozott értékekből, többet adhatok önmagámból e népnek. amelynek hivatásos nevelőjévé vágytam lenni. A tanévnyitó a hallgatók eskütételével ért véget, majd megkezdődtek az első foglalkozások. Bérletek, bérletesek A diákok körében nagy, a tsz-eknél kisebb az érdeklődés — Különvonat a Szent Johanna előadására A korábban említett új közönség és a színház kapcsolata még mindig esetleges. Egyes termelőszövetkezetek és állami gazdaságok dolgo-' zói egy-egy évad után olykor szinte teljesen elmaradnak az előadásokról. Nehéz elképzelni, hogy ez az érdekeltek egyhangú döntése alapján történik. A valóságban gyakran egy-egy vezető rokonszenve vagy ellenszenve az ok, tehát egy ember ízlésétől függ, hogy negyvenötven, esetleg még több ember is járhat-e színházba vagy sem. Szolnoki üzemekben ez a probléma nem jelentkezik ilyen kiélezetten, hiszen akit érdekel a színház, egyénileg válthat jegyet, vagy bérletet. Besenyszögről, Tiszaugról, vagy más községekből viszont csak úgy lehet bejönni az előadásokra, ha a szövetkezet vagy az állami gazdaság járművet biztosít a bejövöknek. Besenyszögön valamikor négy termelőszövetkezetnek együttesen 280 bérlete volt, ma az egyesült téesznek egy sincs. A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság 106 bérlettel rendelkezett, de újabban szintén elzárkózott a vásárlástól Egyes középiskolákban is igen nagy az érdeklődés a színház iránt. Jászapátiból például a gimnázium teljes létszámmal, különvonaton jön a Szent Johanna előadására. A látogatást a jászberényi IBUSZ kirendeltség szervezte. Más gimnáziumok is érdeklődtek hasonlóan szervezett közös színházlátogatás iránt. A színház a korábban meghirdetett Williams-darab, az „Amíg összeszoknak” helyett Miller „Pillantás a hídról” című drámáját mutatja be. Várható, hogy több középiskola szervez közös látogatást erre az előadásra is. Nyolc határ menti község találkozója Köztudomású, hogy Magyarországon a színházak jelenlegi helyzetében a nagymértékű állami Támogatás mellett nemcsak a csőd, de még egyes darabok látványos bukása is elképzelhetetlen. A jegyek többségét estéről estére eladják, s az állam is biztosan hozzáteszi a maga forintjait a kasszába közvetlenül összegyűlt bevételhez. Hogyan lehet mégis érzékelni, ha növekednek a gondok? Erről a színházi jegyirodák szervezői tudnak leg- avatottabban beszélni. Az ötvenes évek elejének karikatúrába illő, erőszakos „rámenős” szervezője ma már szerencsére ritkán bukkan fel az üzemek, iskolák tájékán. Szolidabb, kulturáltabb lett a szervezés módja, s ez egyáltalán nem ártott a hatékonyságnak. Sikerült egy új réteget bevonni a színház „bűvkörébe”, a termelőszövetkezeti parasztságot. A Szigligeti Színháznak tavaly 4055 felnőtt és 2800 ifjúsági bérletese volt. A majd’ hétezer bérletet nemcsak Szolnok megyeiek vásárolták. Igen sokan járnak be a megyén kívüli, de viszonylag közel eső községekből is: Dál- szentmiklósról, Farmosról, Kocsérról, Abonyból. Tápió- szentmártonból, Ceglédber- celről. Egyetlen összehasonlító adat jelzi a fejlődés nagyságát: 1964-ben ezer alatt volt a felnőtt bérletesek száma, pedig azokban az években is sok, máig emlékezetes előadáson tapsolhatott a közönség. j A jugoszláv és a román határhoz egyaránt közeli csongrádmegyei Apátfalva községben vasárnap délszlávok. románok, szerbek és magyarok adtau- egymásnak találkozót a község művelődési házában rendezett kulturális bemutatón. Reggel ifjúsági nagygyűlésre vonultak fel. m°jd népi táncegyüttesek műsora következett. Nagyszabású sportbemutató is volt. amelynek egyik kiemelkedő számaként az MHSZ sportolói repülőmodellező versenyt rendeztek. Végül utcabál zárta a nyolc határmenti helvség: Nagvlak, Magvarcsanád, Csanádnalota. Fereneszállás. Klárafalva, Kiszcmbor. Orosháza és Apátfalva lakóinak ifjúságának kulturális és sporttalálkozóját.