Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-19 / 221. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR XXIII. évi. 221. sz. 1972. szcpt. 19., kedd Politikai vitakörök i Televízió egy-egy Fórum műsorára „ömlenek” a /\ kérdések, lehet altár nemzetközi, akár gazdaság- j politikai témájú a Fórum. A politika iránti érdeklődés a szocialista demokrácia fejlődésével megnőtt, az emberek érteni akarják, mi miért történt úgy, ahogyan tapasztalják vagy hírt kapnak róla. Van véleményük, és kíváncsiak társaik véleményére is. Különösen népszerűek az j olyan politikai tájékoztatók, pártnapok, ahol az előadó nem ; súlyban mérhető papírhalmazzal jelenik meg, hanem lehetővé teszi hallgatói számára, hogy kérdezzenek. Igénnyé vált a politikai eszmecsere — tíz, tizenöt ember beszélgetése az általuk választott témáról — tájékozott, felkészült pártmunkás segítségével. Ezt tapasztalva született a döntés, hogy fokozatosan létrehozzuk a politikai vitaköröket. A kis közösségben (csoportban), alapszervezetenként 10—15 ember körében folyó politikai eszmecsere fórumának létrehozásával fejeződne be az a több éves munka, amely a szóbeli agitáció rendszerének újjáalakítására irányul. A politikai vitakör felvilágosító, tájékoztató, értelmező, mozgósító funkciójával ugyanis a szóbeli agitáció feladatait látja el. A szóbeli agitációs rendszer részeként fejleszti majd az alapszervezetekben a politizálást. A vitakörben részt vevő párttagok ugyanis felkészítik önmagukat a politika hatékonyabb közvetítésére, a napi részkérdésekre, de az összefüggésekre, a folyamatokra is utaló válaszok megadására. Ezzel „menetközben” kialakítják a rétegagitáció követelményének megfelelő ■ helyi érvrendszert, segítve a párt napi politikájának szervezettebb és színvonalasabb közvetítését a politikai vitakörben a politikai eszmecsere lehe- /§ tőségét teremtjük meg, és ezzel segítjük, hogy növekedjen a párttagok politizáló készsége. A tapasztalatok ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy szaporítani kell azokat a formákat, amelyek minél több párttag számára teszik lehetővé a felkészülést az érvelésre, a meggyőzésre, a politizálásra, a felvilágosításra, a mozgósításra. A vitakört éppen ilyen formának szánjuk: az itt folyó beszélgetések során fejlődik a résztvevők politizáló készsége, gondolkodásmódjuk érvelőbb lesz, erősödik a „politikai izomzatúk”. Itt a politikában jártas, felkészült vitakörvezető segítségével a napi politika (bel-, gazdaság-, kultúr-, pártpolitika, nemzetközi politika) időszerű kérdéseit értelmezhetik, elemző választ kaphatnak a politika részkérdéseiről és összefüggéseiről. Azokban a pártszervezetekben, ahol ez év őszétől működik majd a politikai vitakör, a körvezetők már megkapták a témajavaslatokat, és közülük a leginkább érdeklődésre számottartót tűzik majd napirendre. Tapasztalataik, tanácsaik alapján haladunk hónapról hónapra, hogy 1973 őszére már általánossá tudjuk tenni a politikai vitaköröket. Addigra módszertanilag is fel kell készíteni a vitakör- vezetőket. A szemináriumvezetésben gyakorlott, gazdag tapasztalatokat szerzett pártmunkásoknak most Új, a korábbitól alapvetően különböző feladatot kell ellátniuk: az aktuális, a mai politika kérdéseiről kell vitát vezetniök. Ez pedig nem „visszakérdezést”, beszámoltatást, hanem politikai eszmecsere kialakítását feltételezi, nyílt, őszinte kérdésfeltevést, kendőzetlen, válaszokat, érvelést követel. A pártoktatási igazgatóságok segítik a körvezetők módszertani orientálását, de akik ilyen pártmegbízatást kapnak, maguknak is fel kell készülniük erre az új feladatra.. Akik már járattak be autót, azok tudják, hogy a legnagyobb gondosságra, körültekintésre, türelemre az első kilométereknél van szükség. Ez a mi esetünkben is hasznos tanács. A körültekintő szervezőmunka, valamint a helyi igények figyelembevétele a siker két alapvető feltétele. De mindkettőnél fontosabb a vitakörvezetők módszertani felkészítése. E munka sokféle haszonnal jár majd. Tovább fog erősödni a helyi kiadói tevékenység, az érvrendszer sokoldalúbb, hatásosabb lesz. De mindenekelőtt megerősödik a szóbeli agitáció évről évre fejlődő rendszere, a párt tapasztalt propagandistáival, társadalmi munkásaival gyarapodik az agitáció szervezett ereje, s így hatásosabban tudjuk majd közvetíteni a part politikáját. NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁS ' A szocialista országik tudományos ismeretterjesztő társulatainak Budapesten Hétfőn a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bocskai úti természettudományi stúdiójában megkezdték egyhetes tanácskozásukat a szocialista országok tudományos ismeretterjesztő társulatainak főtitkárai. A konferencián kilenc ország szakemberei azt vitatják meg, mi a jelentősége a tudomány terjesztésének a mai ember életeben, hogyan lehelne az tő titkárai ismeretek megszerzésének lehetőségeit tovább bővíteni. Az első nap hangzott el dr. Vonsik Gyula kandidátus, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkárának előadása „A tudományos ismeretterjesztés helye és szerepe a képzés korszerű rendszerében és ennek magyar- országi tapasztalatai” címmel. Ma kezdődik az ENSZdtőzgynlés Helyi idő szerint ma délután 15 óraKor megkezdődik az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszaka, amelynek munkájában 132. tagállam küldöttsége vesz részt. — Hagyományosan az ülésszak minden esztendőben szeptember harmadik keddjén nyílik meg és három hónapig tart. A világszervezet legmagasabb szintű fórumáA Magyar Vöröskereszt Szolnok megyei vezetősége, a megyei tanács vb egészségügyi osztálya és a KÖJÁL rendezésében tegnap délelőtt nyitották meg a megyei egészségügyi hónapot a ti- szaföldvári Lenin Tsz székházában. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek képviselői ezúttal nem mezőgazdasági problémák megvitatására gyűltek össze, hanem az egészségnevelés kérdéseivel foglalkoztak. A megyében már hagyománya van az egészségügy! napoknak. Az idén is számos községben, városban tartanak előadássorozatot, melyeken aktuális, fontos, napjainkban felvetődő problémákat tárgyalnak meg. A mintegy százötven mezőgazdasági szakember előtt Bódi Imre, a Lenin Tsz elnöke nyitotta meg a rendezvénysorozatot. Utána dr. Bordás Sándor egyetemi tanár „Foglalkozási növényvédőszer ártalmak és megelőzésük” címmel tartott előadást. Ismertette, hogy Magyarországon jelenleg 223 fajta növényvédőszer van forgalomban. A vegyszerek a bőr felületére kerülve vagy belélegezve betegséget, sőt súlyos mérgezést is okozhatnak. Ezért napjainkban fonák ideiglenes napirendjén eddig 101 kérdés skerepel. A küldöttségek körében általános az a vélemény, hogy az idén az ülésszak általában kedvezőbb nemzetközi helyzetben kezdődik, mint az előző években. Ezt a körülményt jelentős mértékben elősegítették a Szovjetuniónak a béke és a nemzetközi biztonkozottan előtérbe kerül a növényvédő szak emberek képzése. Nagy problémát jelent, hogy a most forgalomban levő védőeszközök csak viszonylagos biztonsagot nyújtanak, ezért használatuk különös körültekintést igényel. Dr. Métneki János, az Egészségügyi Felvilágosító Központ igazgatója előadásában az egészségnevelési munka feladatairól beszélt. Elmondta, hogy a lakosságnak emelkedett ugyan az egészségügyi kulturáltsága, de egyes helyeken még mindig nem kielégítő. Az utóbbi időben a megyében 46 tsz-ben létesítettek korszerű szociális helyiséget, öltözőt, mosdót. Ennek következtében a foglalkozási megbetegedések száma 15 százalékkal csökkent. Az előadó beszélt a helyes táplálkozásról is. A megyére általában jellemző, hqgy 1,5 kilogrammal több zsírt fogyasztanak, mint az országos átlag. Az előadások után élénk vita alakult ki. Több hozzászóló beszélt arról, hogy a vegyszerek maradékainak tárolása még nincs megoldva. Sok helyen hiányzik az elsősegélynyújtó szolgálat. Számos megbetegedésnek az ság megszilárdítására irányuló fontos kezdeményezései, a szocialista táborhoz tartozó országok fokozott mértékű összefogása. Ezek az országok számos fontos kérdésben egységfrontot alkotnak a fiatal, független államokkal. (Folytatás a 2. oldalon.) volt a forrása, hogy nem tartották be a permetezés utáni várakozási időt. Az egészségügyi nap rendezvényeinek résztvevői délután meglátogatták a Lenin Tsz korszerű sertéstelepét. (Tudósítónktól.) Az ország mezőgazdasági nagyüzemeiben hamar népszerűvé váltak a Szolnoki Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat takaréküreges vázból készített tá- rolószínei. A termékeik iránti érdeklődést mutatja, hogy 1972-ben, már kétszer annyi megrendelést kaptak, mint egy évvel korábban. Gazdaságosan és könnyen felépíthető tárolóhelyek ezek a bőséges kukoricatermés fogadására. Jelenleg 175 komplett tárolószín-szerkezet áll készen, amelyre az AGRO- KER útján, vagy közvetlenül is várják a vásárló gazÖt év alatt 221 tervdokumentáció A SZÖVTERV, teljes nevén a Szövetkezeti Tervező, Kivitelező és Üzemszervezési Vállalat idén emlékezett meg működése kezdetének 25. évfordulójáról. Ugyancsak az idén van évfordulója annak is, hogy 1967-ben a mai Szolnok megyei iroda megalakult. Akkor négy szakember kezdte a munkát, és egész évben 280 ezer forint ‘értékű tervet készítettek, most pedig már 2 millió 800 ezer forint értéknél tartanak. Az évek során a SZÖVTERV profilja is sokat változott, fejlődött. Ma már óvodákat, iskolákat, lakóházakat, művelődési házakat, különböző mezőgazdasági létesítményeket és kisebb-na- gyobb vízműveket stb. — terveznek. A megyei kirendeltségen ma már minden szakmában — építési, elektromos stb. — dolgozik megfelelően képzett szakember, és 1967 nyara óta a megyei irodában 221 tervdokumentációt készítettek el. daságokat. A 24 méter hoszszú és 12 méter fesztávolságú .tárolószín-szerkezet 87 ezer forintért kapható. A készleten kívül újabb szerkezetek gyártása is biztosítva van. A gazdaságokban házi építőbrigád egy-egy tároló betonalapozását és komplett szerelését 8—10 nap alatt el tudja végezni. A 6zín felállítása csupán 48 órát igényeL A vállalat felkészült arra, hogy igény esetén magg is speciális brigádot adjon a tárolószínek felépítéséhez. A tsz-ek és az állami gazdaságok a rendelet szerint december 31-ig állami szubvenciót, illetve hitelt kapnak a kukorica tárolók építésére. Csökkent a foglalkozási megbetegedésok száma Mezőgazdasági egészségügyi napok Tiszaföláváron Könnyű és gyorsan készül Szolnoki könnyűszerkezetes kukoricásáról sk m Ili link tudósítások- —hIhek — ti dosítások mm A magyar—román vegyes kormánybizottság ülésszaka Hétfőn a Parlament épületében megkezdődött a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság 10. ülésszaka. A két delegációt Vályl Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese és Iosif Banc, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, a bizottság magyar, illetve román tagozatának elnöke vezeti. Mongol vendégek hazánkban Szonomin Luvszennek, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja első elnökhelyettesének vezetésével hétfőn mongol gazdasági delegáció érkezett Budapestre, a magyar—mongol gazdasági és tudományos együttműködési kormányközi bizottság hatodik ülésszakára. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta. Jelen volt P. Sagdarszuren, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete is. Műszaki-tudományos delegáció utazott az NDK-ba Dr. Ajtai Miklós miniszter- elnökhelyettes vezetésével hétfőn delegáció utazott Berlinbe, Herbert Weiznek, az NDK miniszterelnök-helyettesének meghívására. Megtárgyalják a két ország közötti műszaki-tudományos együttműködés aktuális kérdéseit. Külföldi vendégszereplés Jugoszláviába utazott a Vasas Központi Művész- együttes vegyeskara. A hetven tagú együttes a ljubljanai Partizán kórus magyar- országi szereplésének viszonzásaként Lendaván, Ljubljanában és Koperben ad önálló koncertet, majd Olaszországba utazik, ahol szeptember 21. és 24. között a goriziai nemzetközi kórusfesztiválon vesz részt. Az ifjúsági törvény végrehajtásáról Az Országos Ifjúságpolitika és Oktatási Tanács titkársága tegnap délelőtt a minisztériumok és országos hatáskörű szervek állami ifjúsági bizottságainak vezetőivel az ifjúsági törvény végrehajtásáról szóló minisztériumi jogszabályok előkészületeiről, s az ezzel kapcsolatos további teendőkről tanácskozott. A tárca-jogszabályok ez év decemberéig hatályba lépnek. Százéves finnugor tanszék Tegnap megkezdődött a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem finnugor nyelvtudományi tanszéke alapításának százéves évfordulója alkalmából rendezett kétnapos tudományos ülésszak. UIC-cmlékbéIyeg A Magyar Posta szeptember I9-én forgalomba bocsátja a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) megalakulásának 50. évfordulójáról megemlékező 1 forintos bélyeget „Az évfordulók, események 1972” elnevezésű bélyegsorozatban. Egy hét múlva: békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár szeptember 25-én és 26- án rendezi az L, az V. és a VI. Békekölcsön 1972 második félévi sorsolását Budapesten az Utasellátó Vállalat Arany János utcai kultúrtermében. Az első napon, hétfőn az I. Békekölcsönt sorsolják, 107 800 kötvényre 28 317 600 forintot. Kedden először az V. Békekölcsön 497 200 kötvényére 62 712 800 forintot, majd a VI. Békekölcsön 744 000 kötvényére 95 267 800 forintot sorsolnak ki. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 1 349 000 kötvény számát húzzák ki 187 298 200 forint nyereménnyel és törlesztéssel. A kihúzott kötvények beváltása október 9-én kezdődik